Világgazdasági Fórum
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Davos
- versenyképesség
- Magyarország
- gazdaság
- Világgazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rosberg: Az élet több annál, hogy körbe-körbe autózzunk
A tavalyi F1-es világbajnok szerint filozófiai tanulmányai is segítettek a kudarcai kezelésében. Úgy érzi, hogy van fontosabb dolga is az életben, mint az F1-ben való versenyzés.
Versenyképesség: a középmezőnyben a magyarok
Ahogy a korábbi években, úgy az idén is Svájc a világ legversenyképesebb állama a Világgazdasági Fórum felmérése szerint. A 138 országot tartalmazó listán Magyarország a 69. helyen áll. A Nemzetgazdasági Minisztériumem szerint nem ez a fokmérője a gazdaság versenyképességének.
Jön a robotok harca a jegybankok ellen
A robotok térnyerése, vagyis az automatizálódás fokozódása kamatcsökkentésekhez vezethet a világgazdaságban. Ez volt az elmúlt napok egyik nagy következtetése a vezető szakemberek részéről, különösen, hogy a davosi Világgazdasági Fórum egyik vezető témáját a technológia radikális átalakulása adta.
Nagy mozgások fenyegetik a világgazdaságot
A geopolitikai félelmek álltak a középpontban a svájci Davosban, ahol az elmúlt napokban összegyűlt a világ gazdasági elitje. Kína természetesen vezette a gazdasági félelmek listáját, de a szakemberek szerint általában is nagy mozgások mennek végbe, melyek fenyegetik a világgazdaságot.
A német pénzügyminiszter összedobatna pár milliárd eurót a menekültekre
Európának a menekültáradat hatékony megfékezéséhez az eddiginél néhány euromilliárddal több pénzt kell a Szíriával szomszédos országok rendelkezésére bocsátania a háborús menekültek ellátásához, mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.
A világ vezetői négy napig rágják az élet nagy kérdéseit
A negyedik ipari forradalom, a robotok, a mesterséges intelligenciák és a hálózatba kapcsolt eszközök robbanásszerű terjedése a központi téma a Világgazdasági Fórum szokásos éves tanácskozásán az idén. A svájci Davosban szerdán kezdődő eseményen Magyarországot senki nem képviseli.
Magyarországnak reménye sincs a gyors felzárkózásra
A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs. A költségvetési hiánycél tartható, az államadósság lassan csökken a Kopint-Tárki szerint. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi jelentése szerint a magyar versenyképességet legjobban az állami intézményrendszer hátráltatja.
Meglepő megoldással pótolják Vida Ildikót
Tállai András nem várt megoldással úgy lesz a NAV vezetője, hogy nem kell lemondania parlamenti mandátumáról. A magyar gazdaságnak komoly károkat okozhat a VW dízelbotránya. A VW volt vezérigazgatója után nyomoz a német ügyészség, kiderült, hány autó érintett Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A GKI szerint lassulás vár a magyar gazdaságra, a Világgazdasági Fórum szerint a környező országok versenyképesebbek. Lezárult a netkonzultáció, az eredmény: ingyennetet akarnak a magyarok. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Deutsch Tamás
- Varga Mihály
- Tállai András
- Vida Ildikó
- Kína
- ipar
- uniós támogatás
- munkaerőpiac
- export
- nemzeti konzultáció
- letelepedési államkötvény
- Internetkon.hu
- netkonzultáció
- Otthon Melege Program
- mosógépcsere-program
- Volkswagen-botrány
- autóipar
- adó
- Volkswagen
- GDP
- Világgazdasági Fórum
- GKI Gazdaságkutató
- NGM
- NAV
- Címkefelhő »
Magyarország jobban teljesít, de ez csak a Balkánhoz lesz elég
Magyarország évről évre egyre rosszabbul szerepel a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában és jelentésében. Bizonyos gazdasági mutatókkal, például a GDP-növekedéssel jól áll, de valójában nem versenyképes, riválisai elhúznak mellette, a Balkán pedig egyre közelebb kerül. Kiszámítható, kormányzati ciklusokon átívelő versenyképesség-növelő lépésekre lenne szükség, javítani kellene az oktatást, a közmunkát pedig át kellene gondolni. A jelentés szerint a világ minden gazdasága kihívásokkal küzd, egyre fontosabbá válnak azok a tulajdonságok, amikkel Magyarország épp nem rendelkezik.
Egyre kevésbé vonzó Magyarország
A Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában három helyet rontva Magyarország a 63. helyet foglalja el, ezzel az Európai Unió 24. legversenyképesebb országa. A rangsor élbolyában az előző évhez képest nincs változás: a legversenyképesebb ország továbbra is Svájc, a második Szingapúr, a harmadik az Amerikai Egyesült Államok – derül ki a Kopint-Tárki Zrt. összefoglalójából.
Ezek a legmenőbb turistacélpontok manapság a világon
Nemcsak az olcsóság vagy a természeti adottságok számítanak, hanem az üzleti környezet vagy az infrastruktúra is.
Drágul az olcsó benzin a mégsem matricás úton
Változik az útdíjrendszer, csúszik az árukövetés, drágul az olcsó benzin. A frankhitelek forintosításával nem csak a hitelesek, de a jegybank is jól járt. A horvátok és a lengyelek irigykednek. Lesz állami közmű, és elvehetik a kéményeket a kéményseprőktől. Nem lesz Magyarországon Baumax, Chevrolet és egyelőre népszavazás sem a vasárnapi nyitva tartásról. Ez történt a héten a gazdaságban.
Soros György megjósolta volna a svájci frank sokkját
Megjósolhatta volna Soros György, hogy a svájci frank euróval szembeni árfolyamküszöbének eltörlése sokkolja majd a gazdaságot, de éppen nem figyelt oda erre - mondta a davosi Világgazdasági Fórum zárónapján a magyar származású üzletember.
A kormány elmondta, miért nem mennek el Davosba
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs kapacitása, és más fórumokon képviselik Magyarországot. A külügy szintén más találkozókra jár. A Világgazdasági Fórumon egyébként is általában a világ legnagyobb gazdaságai vesznek részt, Magyarország ezek szerint nem tartozik ebbe a csoportba.
A magyar kormány nélkül tanácskoznak Davosban
A Világgazdasági Fórumon a világ legbefolyásosabb gazdasági és politikai vezetői találkoznak minden évben. Davosban az idén az ukrajnai helyzet és az olajáresés mellett globális problémákról, egyebek közt az internet jövőjéről lesz szó. Magyarországról sem a kormány, sem a jegybank nem képviselteti magát.
- címkék:
- Davos
- Világgazdasági Fórum
- Címkefelhő »
Románia már megelőzött minket
Az unió sereghajtói között szerepel Magyarország a Világgazdasági fórum versenyképességi indexe szerint. A 28 tagállamból 24.-ek vagyunk, megelőz minket Románia is, amely a második legtöbb helyet javítva a világranglistán is 17 helyet ugrott előre.
Melyik földrészen mi fáj a legjobban?
Közzétette a Világgazdasági Fórum az idei év eleji felmérését a világszerte tapasztalható kihívásokról és kockázatokról.
A magyar dolgozó depressziós, és szenved
Sok mindentől függ, mennyire számít valaki jó munkaerőnek, és hogy egy ország hogyan használja ki a lakosaiban rejlő képességeket. A Világgazdasági Fórum humán tőke indexében 122 ország közül az 54. helyen végzett Magyarország. Vezet Svájc, az utolsó Jemen.
Mélyponton az ország versenyképessége
Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami három hellyel rosszabb, mint az ország elmúlt évi helyezése - közölte a WEF magyarországi partnerintézeteként a Kopint-Tárki.
Így látják a gazdasági helyzetet a legnagyobb guruk
Összességében optimisták a davosi Világgazdasági Fórum neves résztvevői a részvénypiaci kilátásokkal, illetve az amerikai gazdaság helyzetével kapcsolatban. Az idei év nagy kérdése úgy tűnik az lesz, hogy a fejlett piaci hozamszintek elkezdenek-e emelkedni, és a kötvényekből kiáramló tőke mely eszközosztályokban találja majd meg a helyét. Összegyűjtöttük, hogy a legnagyobb befektetési guruk és a gazdaság meghatározó szereplői hogyan látják a jelenlegi gazdasági folyamatokat és a jövőbeli lehetőségeket.
Magyarország visszaesett a világbanki ranglistán
Magyarország hátrébb került az üzleti környezet alapján elkészített világranglistán, amelynek élén hetedik éve Szingapúr áll. A lengyelek jól szerepeltek.
Savanyú a magyar narancs
A Világgazdasági Fórum friss versenyképességi rangsorában Magyarország 12 helyet zuhant vissza tavalyhoz képest. Az a helyzet, hogy ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb értékelés a különutakra tévedt magyar gazdaságpolitika súlyos következményeiről.
Nagyot bukott Magyarország a versenyképességi listán
Jelentősen, 12 hellyel csúszott vissza Magyarország a Világgazdasági Fórum versenyképességi ranglistáján, amelyet Svájc vezet. A régióban csak Szlovákiát előzi meg Magyarország, ahol az üzleti életben a politikai instabilitás, a finanszírozás és az adórendszer a legrizikósabb faktor.
Ki fog vásárolni, ha szegényedik a társadalom?
Amiatt aggódnak a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb gazdasági szereplői, hogy a túl nagyra növő jövedelemkülönbségek visszafogják a növekedést - egyebek mellett ez derült ki a davosi Világgazdasági Fórumon. Külföldi milliárdosok egy csoportja egy ideje már hangosan követeli, hogy hadd fizessen több adót, mert túl nagy a teher a szegényeken.
Kína többet fektet be Európában, ha elismerik piacgazdaságát
Kína bővítené európai befektetéseit, de cserébe az európai vezetőknek "bátor lépéseket" kell tenniük - mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao szerdán az északkelet-kínai Dalianban, a Világgazdasági Fórum tanácskozásán.
Ausztria szombattól visszaállítja a határellenőrzést
Június 4.-étől öt napra visszaállítják a határellenőrzést Ausztriában, mert Bécsben ülésezik a Világgazdasági Fórum. Ebben az időszakban a határátkelőhelyeken éjjel-nappal, a határátlépési pontokon pedig reggel hat és este tíz óra között lehet átlépni az osztrák államhatárt.
Ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést a magyar-osztrák határon
Újra lesz ellenőrzés Ausztria teljes határszakaszán június 4. és 9. között. Az intézkedés természetesen érinti a magyar-osztrák szakaszt is - közölte a Külügyminisztérium.
Robbanás volt egy hotelben a Világgazdasági Fórumhoz közel
Kisebb robbanás történt egy davosi hotelben, közel ahhoz a helyszínhez, ahol a Világgazdasági Fórum tartja ülését - írta a Reuters.
A válság előtti szint közelében a vállalatvezetők optimizmusa
A 2008-ban elmélyült világgazdasági válság előtti szintet közelíti idén januárban a vállalatvezetők növekedésbe vetett bizalma a PricewaterhouseCoopers szerdán bemutatott felmérése szerint.
Magyarország erőssége az egészségügy egy rangsor szerint
Magyarország javított a versenyképességi rangsorban, de még így is csak a régiós középmezőnyben szerepel. A felmérés szerint az ország erőssége az egészségügy és az általános iskolai oktatás, gyengéje viszont az innováció, az adók szintje és a korrupció. A teljes listát Svájc vezeti.
Egyeztetett bankreformot sürget az IMF
Véget ért a davosi Világgazdasági Fórum szombaton, az utolsó napon megszólaló IMF-vezér a költségvetési problémáktól félti a világ országait. Azt is mondta, hogy ha nem hangolják őket össze, a bankreformok nem lesznek sikeresek.
Soros feldaraboln� a legnagyobb bankokat
A bankrendszer megregul�z�s�r�l vitatkoznak a vil�g p�nz�gyi �s politikai vezet�i Davosban. Soros Gy�rgy felapr�tan� a nagybankokat, azok viszont �va intenek a t�lzott szigor�t�st�l. Nicolas Sarkozy besz�d�ben a kapitalizmus mor�lis dimenzi�j�r�l �rtekezett.
Magyarország nem ért rá Davosra
A Nabucco-csúcs és a gazdasági világválság magyarországi hatásaival foglalkozó rendkívüli parlamenti ülés miatt nem képviseltette magát a magyar kormány a davosi Világgazdasági Fórumon - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI érdeklődésére pénteken.
Külföldön terjeszkedne az orosz vodkagyár
A Russian Standard (RS) orosz vodkagyártó cég új piacokra akar betörni. Az RS tulajdonosa Rusztam Tariko, az orosz milliárdos, aki új terveivel a davosi Világgazdasági Fórumon állt elő.
Chávez kapitalizmus elleni támadást akar
Hugo Chávez venezuelai elnök arra biztatta csütörtökön a brazíliai Belémben a IX. Szociális Világfórumra egybegyűlt globalizációellenes aktivistákat, hogy "lendüljenek át ellentámadásba a liberális kapitalizmus ellen".
Davosban csak 2011-től várnak fellendülést
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök békülékeny hangú beszédével szerda este hivatalosan megkezdődött a svájci Davosban a 39. Világgazdasági Fórum. Az orosz korméynfő beszéde előtt a jelentősen lelassult globális gazdaságról, a lehetséges kitörési pontokról tartottak megbeszéléseket a fórum résztvevői.
Visszaesett Magyarország versenyképessége
Lejjebb csúszott Magyarország a Világgazdasági Fórum által közzétett legújabb versenyképességi rangsorban: a tavalyihoz képest 15 helyezést rontva, jelenleg a 62., és az Európai Unió tagállamai közül csupán Görögországot, Romániát és Bulgáriát előzi meg.
P�nz�gyekben el�z�tt Magyarorsz�g
A p�nz�gyi szf�ra fejletts�g�t tekintve j�l �ll Magyarorsz�g - ez der�lt ki a MasterCard ny�ri felm�r�s�b�l, �s ezt er�s�ti meg most k�zz�tett elemz�s�ben a tekint�lyes davosi Vil�ggazdas�gi F�rum (WEF) is. A lakoss�g viszont nem �rt a p�nz�gyekhez - �rja a Vil�ggazdas�g.
Undok magyarokra panaszkodnak a külföldiek
Szeretnek a külföldiek Magyarországra jönni, pedig a magyarok nem túl szívélyesek a turistákkal - ez derült ki a Világgazdasági Fórum éves jelentéséből. A 130-as listán Magyarország a 33. helyen végzett, jobban szerepeltünk Horvátországnál és Csehországnál is. A lista élén Svájc áll.
Csak úgy beszélgetett Gyurcsány a médiacápával
A világ dolgairól beszélgetett háromnegyed órát csütörtökön, a davos-i Világgazdasági Fórumon Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Rupert Murdoch amerikai médiamágnás. Gyurcsány szerint nagy az érdeklődés Magyarország iránt, Tony Blair pedig lefogyott.
Eltolódó egyensúlyról vitáznak Davosban
A klímaváltozás, Ázsia felemelkedése, és az új internetes forradalom lesz a témája idén a Világgazdasági Fórumnak. A fórum célja az idén az "egyre skizofrénebb világ" megértése. Az öt napos találkozón a politikusok és üzletemberek mellett idén kevesebb a sztár, de Bono a U2 frontembere most is jelen van.
Olajártól és gyenge dollártól félnek Davosban
Megkezdte szokásos éves összejövetelét Davosban a Világgazdasági Fórum. A svájci síparadicsomban 35. alkalommal rendezik meg több ezer résztvevővel a világgazdaság és a politika vezetőinek összejövetelét. Az államfők és vállalatvezetők vasárnapig egy esetleges energiaválságról, az iráni atomprogramról és az egyre kilátástalanabb világkereskedelmi tárgyalásokról folytatnak majd eszmecserét.
A svéd nők érvényesülnek a legkönnyebben
Első ízben készült világméretű felmérés a nemek közötti egyenjogúságról a Világgazdasági Fórum megbízásából, amelynek eredménye szerint Európa északi országaiban érvényesülnek legjobban a nők az élet minden területén.
- címkék:
- Európa
- Világgazdasági Fórum
- íz
- Címkefelhő »
Vállalkozni érdemes, tanulni nehéz a magyar nőknek
A nők minden szempontból hátrányban vannak a férfiakkal szemben, még a legfejlettebb és legtoleránsabb országokban sem teljes a nemek közötti egyenlőség a Világgazdasági Fórum tanulmánya szerint. A legjobb helyzetben a svéd nők vannak, Magyarországot pedig a vizsgált 58 ország közül a 24. helyre sorolták.
Sokat ígértek Afrikának Davosban
Bill Gates és Tony Blair ígérte a legtöbb pénzt, Jacques Chirac pedig a legmeglepőbb javaslatot tette az afrikai szegénység enyhítése érdekében a davosi Világgazdasági Fórum első két napján. Közgazdászok az amerikai és az európai gazdasági növekedés miatt aggódtak.
Nem lesz magyar Davosban
Az elmúlt évek hagyományait követve idén sem képviseli senki a magyar kormányt a Davosban szerdán kezdődő Világgazdasági Fórumon - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc Ukrajnába utazik, bár Juscsenko elnök Davosban lesz.
Romlott a magyar versenyképesség
Magyarország idén további három helyet esett vissza a Világgazdasági Fórum (WEF) által számított növekedési versenyképességi sorrendben, miután tavaly négy hellyel került hátrább. A lista élmezőnyét az idén is a skandináv államok uralják - írja a Világgazdaság.
Európában közepes a magyar versenyképesség
Az Európai Unió tagjai és a rövidesen csatlakozó országok is elmaradnak az Egyesült Államoktól a versenyképesség terén, egy friss tanulmány szerint. Négy év telt el azóta, hogy az európai vezetők megállapodást kötöttek, hogy 2010-re az EU lesz a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága - az előrelépés azonban még várat magára, állapítja meg a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) által készített jelentés. A csatlakozó országok közül Magyarország a hatodik helyen áll.
Soros szerint tovább gyengül a dollár
Soros György a davosi Világgazdasági Fórumon egy tévéinterjúban elmondta, hogy véleménye szerint 2004-ben a részvénypiacok várható erősödése ellenére tovább folytatódik a dollár mélyrepülése. Az amerikai deviza rövid távú gyengülése előnyös az ország gazdaság számára, ezért a hatóságok nem is nagyon tesznek ellene semmit - tette hozzá a befektető a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva.
Az USA élen jár a technológiai fejlesztésben
Az Egyesült Államok minden más országnál hatékonyabban használja az információs technológiát a gazdasági növekedés gyorsítására - derül ki a Világgazdasági Fórum (VF) elemzéséből. Az első húsz helyen 11 európai ország található, az afrikai államok közül az első, Dél-Afrika csak 37. a rangsorban.