veszteség
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hatalmas veszteség érte az X-Factor mentorát
Hatalmas veszteség érte Nicole Scherzingert, aki az X-Factor legutóbbi adásában képtelen volt palástolni szomorúságát, és élõ adásban sírta el magát.
Meghalt a népszerû énekes édesapja
Újabb drámai fordulatot vett Fekete Dávid élete. Azok után, hogy szeptemberben végleg tönkrement a házassága, az énekes most szeretett édesapját is elveszítette. Holott a fiúnak nagy szüksége lett volna az apai támaszra ebben a nehéz idõszakban.
Halott barátja mellett falatozott a hegymászó
Több barátját is hegymászás közben vesztette el Erõss Zsolt, aki azonban mindig igyekezett továbblépni a tragédiák után. Egy alkalommal barátja és mászótársa a szeme láttára halt meg, õ pedig a holttest mellett virrasztott és ott fogyasztotta el hevenyészett ebédjét is - tudta meg a Life.hu.
Milliókat bukott a Boros-Bochkor páros
Fél éven át dolgozott teljesen ingyen a Bumeráng sztárpárosa, mire kiderült, hogy nem csupán átmenetileg nem kapnak fizetést munkaadójuktól, hanem soha többé nem számíthatnak egy forintra sem. Csakhogy a már addig leszámlázott és soha meg nem kapott fizetésük után be kellett fizetniük az áfát, így a sztárpáros millióktól esett el.
Pótolhatatlan veszteség érte Zámbó Krisztiánt
Pótolhatatlan veszteség érte Zámbó Krisztiánt, akit a hosszú hétvégén egészen pofátlan tolvajok raboltak ki. Az X-Faktor énekesének otthonából számos értéktárgy, köztük egy televízió és több ékszer is eltûnt, ám az énekes ezekkel nem törõdik. A fiút elsõsorban az bántja, hogy a betörõk meglovasították elhunyt apja aranylemezét is, amely pótolhatatlan kincs volt számára.
Irigykednek a BKV-ra a vidéki városok
A budapestihez hasonló ártámogatási rendszer bevezetését kéri a kormánytól a vidéki városok szövetsége. Jegyáremeléssel már nem tudják mérsékelni a tömegközlekedésben keletkezõ veszteségeiket.
- címkék:
- tömegközlekedés
- veszteség
- vidék
- Címkefelhõ »
20 milliárdot veszített az MKB
Az MKB Bank adózás utáni vesztesége 19,8 milliárd forint volt 2012 elsõ félévében, szemben a tavaly ilyenkori 19,1 milliárd forinttal - áll a bank gyorsjelentésében, amelybõl az is kiderül, hogy a bankcsoport tõkehelyzete javult.
Óriásveszteség a Hewlett-Packardnál
A Hewlett-Packard 8,85 milliárd dolláros (mintegy kétezer milliárd forintos) veszteséget szenvedett el üzleti évének harmadik negyedévben. A világ egyik legnagyobb technológiai cégének vezetõje türelemre intette a befektetõket, mondván éppen egy szerkezetátalakítási programot hajt végre a cége.
Árzuhanás és tõkeemelés a CIG-nél
Péntek reggel felfüggesztették a CIG Biztosító részvényeivel való kereskedést a tõzsdén, miután a társaság a vártnál több, 2,5 milliárd forintos veszteségrõl számolt be a gyorsjelentésében. A CIG tulajdonosai tõkeemelésrõl is döntöttek a csütörtöki közgyûlésen.
Tovább duzzad a JP Morgan óriásbuktája
Akár 9 milliárd dollárt is bukhatott a JP Morgan befektetési holding egy fedezeti stratégián, a vállalat korábban azt mondta, hogy hanyagságuk miatt veszítettek 2 milliárd dollárt az ügyleten, és ez a szám késõbb megduplázódhat.
- címkék:
- veszteség
- bukás
- JP Morgan
- Címkefelhõ »
Hatmilliárdos vesztesége volt tavaly a BKV-nak
Habár a BKV-nak tavaly több utasa volt, mint 2010-ben és a menetdíjbevétele is emelkedett, a cég mintegy hatmilliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet - derül ki a cég 2011-es üzleti jelentésébõl. A hiány egyik oka, hogy a társaság nem kapta meg a remélt mûködési támogatását. A Fõvárosi Közgyûlés által tárgyalt dokumentumból kiderül, hogy a BKV-nál tavaly majdnem 12 ezren dolgoztak, és egy év alatt 66 embert építettek le.
- címkék:
- Budapest
- közlekedés
- veszteség
- BKV
- Címkefelhõ »
JP Morgan: Hanyagok voltunk, ezért bukunk kétmilliárd dollárt
A legnagyobb amerikai pénzügyi holding kétmilliárd dolláros veszteséget szenvedett el egy sikertelennek bizonyult fedezeti stratégián, a bejelentés után közel hét százalékot zuhant részvényeinek árfolyama. A JP Morgan vezére szerint számos hiba és hanyagság vezetett a veszteséghez, ráadásul még legalább egymilliárd dolláros további mínuszt vetített elõre.
- címkék:
- veszteség
- bukás
- JP Morgan
- Címkefelhõ »
Nagyot bukott a Match tulajdonosa
A brüsszeli központú Louis Delhaize-csoport 10 millió eurós (2,8 milliárd forintos) veszteséget szenvedett el az elsõ negyedévben, szemben az elemzõk által várt 20 millió eurós profittal, és a tavalyi évben elkönyvelt 126 millió eurós nyereséggel - írja a Wall Street Journal. A belga-francia csoportnak több magyarországi érdekeltsége is van, ezek eladása egy ideje napirenden van.
- címkék:
- Amerika
- veszteség
- üzletlánc
- Match
- Címkefelhõ »
Megszabadulna a luxustól a Nokia
A Financial Times Deutschland értesülése szerint a mobiltelefonpiacon vesztésre álló Nokia értékesíti a luxustelefonokat elõállító cégét.
Veszteséges a Praktiker
A cég Németországban javított az eredményén, azonban a külföldi piacokon a fogyasztói hangulat romlása miatt nehéz helyzetbe került. A Praktikernek sürgõsen pénzre van szüksége, ezért már tárgyalnak befektetõkkel.
Ötmilliárd forintot bukott az FHB Bank
A nemzetközi szabályok szerint készített csoportszintû beszámoló szerint 5,6 milliárd forintos veszteséget szenvedett el az FHB 2011-ben. Spéder Zoltán, a bank elnöke megjegyezte: a tavalyi év a kihívások, a meglepetések és a viharzóna éve volt.
Ezermilliárdos veszteség a Sonynál
Az erõs jen és az éles verseny miatt a vártnál is brutálisabb veszteséget szenvedett el a japán Sony, ezzel zsinórban a negyedik veszteséges évét zárta.
- címkék:
- Japán
- veszteség
- Sony
- Címkefelhõ »
A vártnál nagyobb veszteség az OTP-nél a végtörlesztés miatt
A várnál nagyobb, közel 26 milliárd forintos veszteséget ért el a tavalyi negyedik negyedévben az OTP-csoport. 2011 egészében a cég adózott nyeresége ugyanakkor 83,6 milliárd forintot tett ki.
Óriásit buktak tavaly a hazai bankok
A bankszektor 13 év után veszteségessé vált 2011-ben. Az összesített adózott eredmény mínusz 92,6 milliárd forint lett, a 2010-es 12,3 milliárd forint nyereség után - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének gyorselemzésébõl. A bankok összesen 46 milliárd forint adót fizettek az államnak az elõzetes adatok szerint.
Itthon bõvít, Európában leépítésre készül az Opel
Több európai gyár bezárását és leépítéseket tervez a General Motors, miután hatalmas veszteségeket kellett elkönyvelnie a múlt év utolsó hónapjaiban. Lapértesülés szerint németországi és angliai gyárakat érinthet a bezárás. Az Opel szentgotthárdi gyárában viszont bõvítésre készülnek.
210 milliárdot vesztettek a bankok a végtörlesztésen
A végtörlesztés a bankok jövedelmezõségét és tõkemegfelelését is rontotta. A PSZÁF összesítése szerint a már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1073,7 milliárd forint.
210 milliárdos banki veszteség jöhet össze
A bankrendszer végtörlesztésbõl eredõ vesztesége a Bankszövetség legfrissebb becslése szerint 210 milliárd forint lesz február végére - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egy csütörtöki konferencián.
Évi egymilliárdba kerülhet a kórházaknak a folyószámlaváltás
Az állami kézbe került kórházaknak ezentúl a Magyar Államkincstárnál kell vezetniük a folyószámlájukat, ez az utalások díja miatt éves szinten akár egymilliárd forintos veszteséget is jelenthet az intézményeknek - írja a Magyar Nemzet.
Megdöbbentek a magánnyugdíjpénztárak
Már az eddigi 14 hónapos elvonás is a mûködésképtelenség határára sodorta a magán-nyugdíjpénztári szektort, a kormány csütörtöki bejelentése után azonban végképp ellehetetlenül a mûködésük - közölte csütörtökön a Stabilitás Pénztárszövetség.
Végveszélyben a hazai tulajdonú jármûkereskedelem, állítják a forgalmazók
Harmadik éve veszteséges a magyar jármûkereskedelem, az ágazatban eddig tízezer munkahely szûnt meg, a helyzet pedig nagy valószínûség szerint tovább romlik majd - állítja a Gépjármû Márkakereskedõk Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.
Huszonöt milliárd forint veszteségre számít a K&H a végtörlesztés miatt
Az év elsõ kilenc hónapjában alig termelt nyereséget, a harmadik negyedben pedig veszteséges is volt a K&H bankcsoport. A rossz eredményt a végtörlesztés miatti értékvesztés, a bankadó és a hitelportfólió romlása okozta - írja a keddi Világgazdaság. A hitelintézet nyolcezer ügyfele fizette eddig vissza devizahitelét.
PSZÁF: Több mint 23 ezren végtörlesztettek az elsõ három hét alatt
Harmincmilliárd forintot meghaladó veszteséget okoztak a bankrendszernek az elsõ három hét alatt igénybe vett végtörlesztések - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Erste-vezér: Követtünk el hibákat Magyarországon
Csak súlyosbították a magyar kormány törvényei az osztrák Erste csoport Magyarországon elkövetett hibáit - írta pénteki, a részvényeseknek küldött levelében a bankcsoport vezérigazgatója. Az Erste az elõzõ év elsõ kilenc hónapjában elért 633,8 millió euró nyeresége után az idei év hasonló idõszakában már közel egymilliárd eurós veszteségnél tart.
Évtizedek óta elõször lesz veszteséges a Nintendo
A videojátékgyártó rossz eredményei az új, 3D-s képernyõvel szerelt hordozható konzolja gyenge eladásainak és a japán jen kedvezõtlen árfolyamának a következménye- számolt be a Bloomberg amerikai üzleti lap.
Raiffeisen: 22 milliárdos veszteség várható a végtörlesztésen
A banki különadó éves összegének egy- vagy kétszerese lehet a végtörlesztés miatti vesztesége a Raiffeisen Banknak Magyarországon - mondta a bank vezérigazgató-helyettese. Szabó Ferenc szerint a magyar bankok valószínûleg veszteségesek lesznek a következõ egy vagy két évben.
MNB: Nem érhette meglepetésként a jegybank vesztesége Orbánt
A jegybank rendszeresen tájékoztatja a kormányt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményének alakulásáról, a legutóbbi elõrejelzést 2011. augusztus 16-án küldte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium részére - közölte az MNB sajtóosztálya. A jegybank ezzel Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére reagált, aki azt mondta, hogy vizsgáltatja, miért jelezte csak most a jegybank, hogy százmilliárd forintos vesztesége van.
Egy év csõdvédelmet kaphat a Vegyépszer
A hitelezõk elfogadták a Vegyépszer Hungária csõdvédelmének meghosszabbítását, így a társaságnak egy éve van arra, hogy rendezze pénzügyi helyzetét. A tavalyi évet 9,5 milliárdos veszteséggel záró cég csõdvédelmét még a bíróságnak is jóvá kell hagynia.
A végtörlesztés és az euróválság miatt óriási veszteséggel számol az Erste
Az Erste Bank Group 700-800 millió eurós veszteségre számít 2011-ben, többek között az euróövezeti adósságválsághoz, illetve a magyarországi devizatörlesztésekhez kapcsolódó leírások miatt - közölte a bank hétfõn. A bank jelezte: a jövõben helyi finanszírozási forrásokból biztosított forinthitelekre összpontosít Magyarországon.
- címkék:
- veszteség
- végtörlesztés
- Erste Bank
- Címkefelhõ »
Vergõdõ nagybankok lassíthatják a magyar gazdaságot
Óriási veszteségekre számít az Erste Bankcsoport, ezért radikális üzleti lépésekre szánta el magát. A végtörlesztés és az euróválság miatt más nemzetközi bankok is követhetik a példáját, ami tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését. Ha nem megy jól a bankoknak, akkor hitelt sem tudnak adni, hogy befektessenek a cégek.
Felszámolást indítottak a milliárdos állatgyógyászati cég ellen
Két éve még kétmilliárd forintot meghaladó éves forgalmat ért a miskolci székhelyû, állategészségyügyi termékeket forgalmazó Anivet Kft., néhány napja azonban elrendelték a felszámolását, miután több végrehajtás indult ellene.
Népszabadság: Milliárdokat bukott Líbiában a Vegyépszer
Csõdvédelem alatt próbál megegyezni hitelezõivel a Vegyépszer Hungária, miután többmilliárdos veszteséget szenvedett el líbiai beruházásának elvesztése miatt - írja a Népszabadság.
Több tízmillió forinttal tartozik VV Laci - Súlyos hitelcsapdába került
Ahogy arról a Blikk beszámolt, a VV4 keményfiúja komoly hitelcsapdába került: több tízmillió forintos hitel nyomja a vállát, mely miatt a házán és az autóján is jelzálog van. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy nemrég nyitott étterme is csak a pénzt viszi.
Napi Gazdaság: A Malév végét jelentheti az uniós elmarasztalás
Az Európai Unió tiltott támogatásnak minõsítheti a Malév feltõkésítését a Napi Gazdaság információi szerint. A veszteséges légitársaság az elmúlt években százmilliárd forintos állami támogatást kapott. Az uniós határozat a lap szerint a Malév végét is jelentheti.
Véres hónap van az amerikaiak mögött Afganisztánban
Augusztus volt az elsõ hónap 2003 óta, hogy az amerikai csapatok nem vesztettek embert Irakban. A másik hadszíntéren, Afganisztánban viszont augusztus fekete hónap volt: 2001 óta a legtöbb, 66 amerikai halt meg.
Eladja üzleteit és kivonul Japánból a Tesco
Nem tud megfelelõen gazdaságos tevékenységet kiépíteni az országban - erre hivatkozott a brit Tesco, amikor bejelentette, hogy eladja 129 üzletét, és kivonul Japánból.
Csõdvédelmet kértek az Elcoteq finn cégei
A Finn Elcoteq 66,2 millió euró adózás elõtti veszteséget jelentett szerdán az idei elsõ félévrõl. Mivel a társaságnak nem sikerült új befektetõt találnia, újabb leépítés kezdõdött a pécsi üzemében is, várhatóan ötszáz embert bocsátanak el.
- címkék:
- leépítés
- veszteség
- csõdvédelem
- Elcoteq
- Címkefelhõ »
Veszteséges a MÁV, de nem emel jegyárat
Az elmúlt évet csaknem 36 milliárd forintos veszteséggel zárta a Magyar Államvasutak. A MÁV pénzügyi igazgatója közölte, hogy ez az összeg kétmilliárd forinttal kisebb a vártnál. Petrilla György szerint nem terveznek áremelést, mert szeretnék visszacsábítani az elpártolt utasokat.
Kisebb áruházakkal spórol az Electro World
Többek között az áruházak területének csökkentésével, illetve a bérleti díjak lealkudásával 3,75 milliárdról 800 millió forintra faragta le veszteségét az Electro World, de a jövõ esztendõre is átnyúló pénzügyi tervekben már a nullszaldó elérése a cél.
Több mint 43 milliárdos veszteséggel zárja 2010-et a MÁV
A több száz milliárdos adóssággal rendelkezõ MÁV Zrt. az elõzetes adatok alapján 43,1 milliárd forint veszteséggel zárja a 2010-es évet.
- címkék:
- veszteség
- MÁV
- Címkefelhõ »
Lady Gaga részegen kártyázott: milliókat bukott
Lady Gaga a bécsi koncertje elõestéjén mocskosul lerészegedve ment el kártyázni egy kaszinóba, és elképesztõen sokat veszített.
A borsodi vállalkozásokat letaglózta a válság
Az elmúlt két év gazdasági-pénzügyi válsága az országos átlagnál is jobban sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplént, míg 2008-ban a vállalkozások eredménye meghaladta a 33 milliárd forintot, addig az elmúlt évben ez a mutató már 20 milliárd forint veszteséget szenvedtek el - mondta Olasz András, az Apeh megyei igazgatója.
Siralmas eredményt produkált a Morgan Stanley
Egyszeri tételek nélkül a várt eredmény harmadát, a tételekkel együtt viszont veszteséget könyvelt el a Morgan Stanley a harmadik negyedévben.
Ráfizet a Playboyra Hefner
Veszteséges volt a Playboy az idei második negyedévben is, de ennek ellenére verseng a lapért a többségi tulajdonos Hugh Hefner és a konkurens Penthouse kiadója.
- címkék:
- lapkiadás
- céghírek
- veszteség
- Playboy
- Címkefelhõ »
57 milliárd dollárt buktak a kínai cégek a silányság miatt
A kínai exportõröknek a különbözõ "technikai akadályok", kifogások miatt tavaly összesen 57 milliárd dollár veszteséget kellett elszenvedniük - derül ki a kínai minõségellenõrzõ fõhatóság felmérésébõl.
- címkék:
- Kína
- export
- veszteség
- kifogás
- Címkefelhõ »
Százmilliókat buknak a légitársaságok a hamufelhõ miatt
A nemzetközi légi közelekdési szervezet szerint napi 200 millió dollár veszteséget jelent a légitársaságoknak az európai légtérzárlatot eredményezõ hamufelhõ.
MNB: 5,5 milliárdos veszteség 2008-ban
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008-ban mérleg szerint 5,5 milliárd veszteséget könyvelt el, amelyre az eredménytartalék biztosít fedezetet - olvasható Állami Számvevõszék (ÁSZ) összefoglalójában. Az ellenõrzés szerint a banküzemi bevételek és ráfordítások egyenlege 15,1 milliárd forint veszteség volt 2008-ban, ami az elõzõ évinél 5 százalékkal magasabb volt.
- címkék:
- MNB
- veszteség
- MNB
- Állami Számvevõszék
- Címkefelhõ »
Nagyot bukott a Sanyo
- címkék:
- veszteség
- válság
- jelentés
- Sanyo
- Címkefelhõ »
Bor�l�t�ak az eur�pai br�kerek
A nyugat-eur�pai r�szv�nypiacokra cs�t�rt�k�n t�bbnyire visszak�lt�z�tt a rosszkedv, csak Frankfurt �szta meg az �ltal�nos visszaes�st.
A Panasonic 15 000 embert rak utcára
A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai cége, a Panasonic az elmúlt hét év legnagyobb veszteségét prognosztizálja, és költségmegtakarítási megfontolásból 15 000 embert küld el a cégtõl - írja a Bloomberg.
Többször is mellényúlt a japán brókerház
Az elmúlt hónapok több nagy csapása is közvetlenül érintette a Nomurát, a legnagyobb japán brókerházat. A 3,8 milliárd dolláros negyedéves veszteségben szerepe volt a Madoff-botránynak, az izlandi befektetéseiknek és a Lehman Brothers-érdekeltségeiknek is.
- címkék:
- dollár
- veszteség
- brókerház
- Nomura
- Címkefelhõ »
Esés a varsói tõzsdén, a Mol nyert egy kicsit
Kedden a varsói tõzsde WIG-20 részvényindexe 3,28 százalékos veszteséggel 1608,43 ponton zárt.
- címkék:
- tõzsde
- veszteség
- WIG 20
- Mol
- Címkefelhõ »
Esnek a r�szv�ny�rak Eur�p�ban
Tov�bb cs�kkentek a r�szv�ny�rak p�ntek reggel a nyugat-eur�pai t�zsd�ken, az ut�bbi 13 keresked�si napon bel�l 12-edik alakalommal.
Tizennégy év után veszteséges a Sony
A Sony japán elektronikai konszern 14 év óta elsõ ízben zárja majd a folyó üzleti évet veszteséggel.
- címkék:
- veszteség
- Sony Ericsson
- konszern
- Sony
- Címkefelhõ »
Tokióban is söpört az új bankválság
- címkék:
- Japán
- Tokió
- bankválság
- veszteség
- válság
- Címkefelhõ »
�zsia vesztes�gben, Toki� ma z�rva volt
A toki�i �rt�kt�zsde kedden z�rva volt: a cs�sz�r sz�let�snapj�nak �nnepe orsz�gos munkasz�nettel j�r. Az �zsiai piacok kedden harmadik napja vesztettek, keresked�k szerint �v v�gi profitkiv�telben.
Enyhe vesztes�ggel z�rtak a nyugat-eur�pai t�zsd�k
Hat napi cs�kken�s ut�n ism�t lejtmenetben, enyhe vesztes�ggel z�rtak a nyugat-eur�pai t�zsd�k.�A londoni �rt�kt�zsde 0,93 sz�zal�kos, a p�rizsi 0,90 sz�zal�kos m�nusszal z�rt.
A Credit Suisse 5300 embert bocs�t el
Sv�jc m�sodik legnagyobb bankja, a Credit Suisse 5300 f�s munkaer�-cs�kkent�st jelentett be. Ez a teljes munkaer�-�llom�ny 11 sz�zal�ka. A k�lts�gmegtakar�t� int�zked�st a 3 milli�rd sv�jci frankos vesztes�ggel indokolja a p�nzint�zet - �rja a Bloomberg.
Visszanyerte hétfõi veszteségét a Nikkei
Kedden erõteljes javulással, 6,41 százalékos emelkedéssel zárt a tokiói részvénypiac azután, hogy az elõzõ üzleti napon 26 éves mélypontra süllyedt.
- címkék:
- Nikkei
- részvénypiac
- veszteség
- Címkefelhõ »
Megint nagy maflást kapott a Dow Jones
Az amerikai indexek szerdán is negatívban fejezte be a kereskedést, a Dow Jones végül hetedik legnagyobb napi veszteségét hozta össze.
Már nyitásban is méretes a New York-i zakó
Mind az ipari, mind a technológiai index izmos, 1 százalékos veszteséget vágott a hét utolsó napi kereskedésének. A Dow Jones (DJIA) már az elsõ percben 65 pontos veszteségbe kerül, amit perceken belül 120 pontig növelte. Hasonló íven mozgott a Nasdaq is: nyitás utáni 21 pont veszteségét 23 pontig fokozta, majd szünetet tartott.
Nem veri nagy dobra a fenyegetõ hiányt a BKV
A tervezettnél is nagyobb, közel húszmilliárdos vesztesége lehet idén a BKV-nak egy állítólagos elõterjesztés szerint, de a pontos számokat még az illetékes bizottság és a fõpolgármester-helyettes sem ismeri. A cég elõzõ vezérigazgatója nullszaldót ígért 2008-ra, ami a fõpolgármester-helyettes szerint ambíciózus terv, a BKV felügyelõbizottságának vezetõje szerint pedig irreális volt.
Hétfõn az ázsiai tõzsdék is lejtmentben
Jelentõsen gyengültek az ázsiai értéktõzsdék hétfõn reggel az amerikai pénzügyi szektorral kapcsolatban felerõsödött bizonytalanságokra.
Gyeng�lt a t�zsde nyit�skor
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 57,78 pontos cs�kken�ssel, 21 139,24 ponton nyitott p�nteken, ami alegut�bbi, cs�t�rt�ki z�r� �rt�k�hez k�pest 0,27 sz�zal�kkal gyeng�lt.
Az RBS is vesztes�get �rt le
A sk�t kir�lyi bank (Royal Bank Scotland azt nyilatkozta, hogy az ad�z�s el�tti vesztes�g 691 milli� font volt 2008 els� f�l �v�ben, ami a m�sodik legnagyobb vesztes�g volt az amerikai bankszektor t�rt�net�ben.�
- címkék:
- adózás
- bank
- veszteség
- Címkefelhõ »
Csökkentett veszteségein az Electrolux
A világ második legnagyobb háztartásigép-gyártója, a svéd Electrolux csütörtökön 7 millió svéd koronás nettó veszteséget jelentett az elsõ félévrõl, az egy évvel korábbi, 1,037 milliárdos adózott eredmény helyett.
Elõször veszteséges a DPA
A Deutsche Presseagentur az elmúlt év mérlege szerint elõször veszteséges 1949-ben történt megalapítása óta.
- címkék:
- veszteség
- Mérleg
- megalapítás
- Címkefelhõ »
Kivonul az AAA Auto Lengyelországból
Megszünteti lengyelországi üzletágát az AAA Auto Group N.V. a pénteki igazgatósági határozata alapján.
Korl�tozn� a bankokat a sv�jci jegybank
A sv�jci nagybankok is jelent�s vesztes�geket szenvedtek el a nemzetk�zi p�nz�gyi v�ls�g miatt, ez�rt a nemzeti bank olyan int�zked�seket s�rget, amelyek r�v�n a sv�jci p�nzint�zetek ellen�ll�bbak lehetn�nek a v�ls�gokkal szemben.
- címkék:
- bank
- veszteség
- válság
- Címkefelhõ »
Veszteséges lett a jegybank
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 2007-ben 16,6 milliárd forint vesztesége képzõdött a 2006. évi 14,6 milliárd forint nyereséggel szemben - írja a Napi Gazdaság.
Csökkent a Magyar Rádió vesztesége
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma 24 igennel, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Rádió (MR) 2007. évi üzleti jelentését - írja a Világgazdaság.
Ma nem kereskednek Gardéniával
Rendkívüli közgyûlést tart hétfõn a gyõri Gardénia Nyrt., a közgyûlésen hozandó határozatra tekintettel a társaság kérte a részvényei tõzsdei kereskedésének felfüggesztését a hétfõi napra.
Kisebb veszteséggel számol az angol jegybank
A jelzáloghitel-piaci válság okozta veszteségek, a behajthatatlan tartozások leírása fele akkora összeget tesz ki, amit azt a szakértõk korábban kalkulálták - állapítja meg a Bank of England (BoE) csütörtökön közzétett jelentésében.
Rekordveszteség a New York Timesnál
Váratlanul veszteséggel zárta az elsõ negyedévet a vezetõ amerikai liberális napilap, a The New York Times anyavállalata.
Ism�t vesztes�ges a Citigroup
Imm�r a m�sodik egym�st k�vet� negyedben lett vesztes�ges az amerikai Citigroup a nem els�rend� hitelv�ls�g miatt.
- címkék:
- hitelválság
- veszteség
- negyed
- Citigroup
- Címkefelhõ »
Négyszázmilliót követelnek a Pirate Baytõl
A hanglemezkiadók több mint négyszázmillió forintnak megfelelõ kártérítést követelnek a svéd torrentszájt üzemeltetõitõl anélkül, hogy összeszámolták volna az elszenvedett veszteséget.
- címkék:
- kártérítés
- veszteség
- Pirate Bay
- Címkefelhõ »
Töredékére csökken a Malév vesztesége
Leonov Péter, a Malév igazgatója szerint a társaság az idén nem konszolidáltan 700 millió forint üzemi szintû veszteséget tervez a múlt évi mintegy 10 milliárdos veszteséggel szemben - olvasható a Napi Gazdaságban.
Az AIG-t is elérte a hitelválság
Az American International Group Inc. (AIG), a világ legnagyobb biztosítója 89 éves története legnagyobb negyedéves veszteségét szenvedte el 2007 utolsó negyedévében - olvasható a Napi Gazdaságban.
OTP bukta 25 milli�rdos forgalommal
A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 762,70 pontos cs�kken�ssel, 23 764,09 ponton z�rt szerd�n. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 3,11 sz�zal�kos gyeng�l�s.
Messze még a jelzálog bukta vége
Továbbra sem tud kikecmeregni a gödörbõl az amerikai jelzáloghitel válság egyik elsõ nagy bukója, a KB Home lakóingatlan fejlesztõ cég. A társaság 2007 utolsó negyedét 773 millió dollár veszteséggel zárta.
Jól kezdett a forint kedd reggel
Enyhén korrigálta elõzõ napi veszteségét a forint Budapesten. A bankközi devizapiacon kedden reggel kilenc óra után 254,80/255,00 forinton jegyezték az eurót, szemben az elõzõ délutáni 255,10/20 forinttal.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- veszteség
- Budapest Bank
- Címkefelhõ »
Eladták a Bertonét
Az évek óta veszteséges olasz karosszériaépítõ céget felvásárolta a torinói Gruppo Prototipo.
- címkék:
- olasz autó
- veszteség
- Fiat
- Bertone
- Címkefelhõ »
Bajban a tolltermelés
A világ legdrágább libatolla a magyar, mivel kiemelkedõ a minõsége. A baromfitenyésztést ért veszteségek azonban kihatnak a "tollpiacra" is - írja a Népszabadság.
- címkék:
- veszteség
- baj
- minõség
- Népszabadság
- Címkefelhõ »
Csõdbe mennek a hazai sertéstartók
Elkeseredettek a termelõk, mert nagyon rossz helyzetben van a sertéságazat - mondta lapunknak Horváth György, a jánoshalmai, két telepén összesen 1400 kocát tartó Gémeshús Kft. ügyvezetõje a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) keddi egyeztetése után, ahol az a döntés született, hogy a sertéstartók pénteken még egyeztetnek arról, miképpen tartják meg a demonstrációt. A fõ ok, hogy tavaly a kukorica tonnánkénti ára 25 ezer forint volt, most viszont több mint 55 ezer.
Ha meghal a gyermek
Ma a gyermekhalál szokatlan, ritka dolog, természetellenes, sokkoló. Az elfogadás, a gyászmunka is nehezített, a szülõk feldolgozhatatlannak érzik veszteségüket.
Halál a családban
Amikor meghal egy szeretett családtag, az egyik legnehezebb kérdés mindig az, hogyan magyarázzuk meg a gyereknek, gyerekeknek a történteket. A téma sok családban ma is tabunak számít, még ha jó szándék áll is a titkolózás hátterében. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek feldolgozni a veszteséget, miközben saját gyászunkkal is meg kell küzdenünk?
Szerényebb Saab-célok
250 ezer helyett csupán 160-170 ezer eladott autóval számol 2007-ben a Saab. Ennek ellenére a korábban nagy veszteségeket termelõ márka idén akár már nullaszaldós is lehet.
Több mint 100 katonát vesztett az USA májusban
Nyolc embert veszített az elmúlt napokban Irakban az ott állomásozó amerikai haderõ. Velük együtt már 100 fölé emelkedett az amerikaiak vesztesége ebben a hónapban.
Javul a helyzet a Seatnál
A Volkswagen csoporthoz tartozó spanyol Seat immár a második egymást követõ évben tudta mérsékelni veszteségét: tavaly 49 millió euró volt a hiány, 21,5 százalékkal kevesebb, mint 2005-ben.
Elhunyt Michael Brecker tenorszaxofonos
Súlyos veszteség érte a dzsessz világát: életének ötvennyolcadik évében elhunyt Michael Brecker tenorszaxofonos, a kortárs dzsessz egyik kimagasló mûvésze. Sokan azt tartják róla, hogy õ volt hangszerének legtechnikásabb, legeredetibb muzsikusa a John Coltrane utáni idõszakban.
- címkék:
- New York
- dzsessz
- veszteség
- Címkefelhõ »
Pénznyelõk a nagy állami vállalatok
Csaknem száz állami óriásvállalat öt év alatt, ezermilliárd forint állami támogatásból háromszázmilliárdos veszteséget hozott össze az Állami Számvevõszék (ÁSZ) jelentése szerint - írja a Népszabadság.
Vesztes�ges volt a TVK
A Mol t�bbs�gi tulajdon�ban l�v� Tiszai Vegyi Kombin�t (TVK) Nyrt. az �v els� negyed�v�ben 1,255 milli�rd forint konszolid�lt veszts�get k�nyvelt el.