vérmérgezés

címke rss

A vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak Szegeden

Archívum2019.03.21, 16:03

A Szegedi Tudományegyetem közkapcsolati igazgatósága arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézmény aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével a szepszis, vagyis a vérmérgezés kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak. A szepszis következtében rengeteg beteg hal meg világszerte, hiszen a betegség során a véráram nagyon rövid idő alatt teríti szét a gyulladásokat az ember testében. Szegeden vezették be először azt a vértisztító kezelést, mely alkalmas a vérben található gyulladások eltávolítására. 

Lemondott a miniszter, mert egy nap alatt 11 újszülött halt meg a kórházban

Archívum2019.03.10, 10:01

Lemondott szombaton Tunézia egészségügyi minisztere, Abdel Rauf al-Serif azt követően, hogy 24 órán belül 11 csecsemő halt meg rejtélyes okból az ország fővárosának egyik kórházában - adta hírül a TAP tunéziai hírügynökség.

Vérmérgezést kapott egy kislány, miután zokni nélkül próbált cipőt

Archívum2018.09.10, 17:54

Cipőt vásárolt egy négyéves kislány az édesanyjával, ám óvatlanok voltak, zokni nélkül próbálta a lábbeliket. A gyermek vérmérgezést kapott, napokat töltött króházban. 

Kutyanyálban lévő baktérium okozta a szörnyű fertőzést

Archívum2018.08.02, 20:35

A kutyája nyála okozta ritka fertőzés miatt amputálni kellett egy amerikai férfi mindkét lábát és kezét.

Hiába vágták le a végtagjait, belehalt a fertőzésbe

Archívum2018.07.03, 16:19

Az angol anya május végén ment el a háziorvosához, mert úgy érezte, hogy nagy a baj, de az orvos csak egy doboz fájdalomcsillapítót adott neki. Bő egy hét múlva a 29 éves nő meghalt a kórházban.

Semmelweis és a nagy kézmosásrejtély

Archívum2018.06.07, 18:41

Időpocsékolásnak nevezte az orvostársadalom az 1800-as években a kézmosást. Egy másodpercig sem értettek egyet Semmelweis Ignác gyermekágyi láz kóroktanának elméletével. Az anyák megmentője azonban kitartott elmélete mellett. A magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja kétszáz éve, 1818. július elsején született Budán. A kormány 2018-at ezért Semmelweis Ignác-emlékévnek nyilvánította.

Kis híján belehalt a körömrágásba a fiatal férfi

Archívum2018.05.07, 14:14

A körömrágás egy olyan tevékenység, amibe általában nem szoktak belehalni az emberek. Egy 28 éves brit férfinak azonban majdnem sikerült.

George H. Bush intenzív osztályra került: túl van az életveszélyen

Archívum2018.04.24, 09:05

George H. Bush az intenzív osztályra került, miután eltemette feleségét, Barbara Bush-t. A volt amerikai elnök már túl van az életveszélyen.

Megöltek egy ártatlan anyát

Archívum2018.04.12, 14:56

Két férfi vitájának egy ártatlan anyuka lett az áldozata Buckinghamshireben. Az egyik férfi savval öntötte le a nőt. 

Vérmérgezést kapott a 23 éves lány - majdnem belehalt a betegségbe

Archívum2016.11.22, 13:55

A 23 éves tanulónál egy aprónak indult fertőzésnek vérmérgezés lett a vége - most az életéért küzdenek az orvosok. 

Brutálisan megverték az anyák megmentőjét

Archívum2016.10.19, 20:46

Félbevágott koponya és gyermekcsontok az apró koporsóban, hátborzongató látvány. Semmelweis rejtélyek. Miért került tébolydába és miért verték ott kis híján agyon? Mi okozta valójában az anyák megmentőjének halálát, szifilisz vagy vérmérgezés? Miért exhumálták négyszer? És milyen lett volna vajon Semmelweis igazi arca, ha nem ragadja magával a betegség? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre Kiss-Stefán Mónika új, rendkívül izgalmas dokumentumfilmje keresi a választ.

Vérmérgezés végzett a magyar csodalóval, Overdose-zal

Archívum2015.12.19, 14:41

Overdose még júliusban pusztult el, de a temetését még csak most szervezi a gazdája, Mikóczy Zoltán. Az állat hamvainak egy részét különvették, és abból fognak majd kapni a tulajdonosok. 

Vigyázat! A túl sok edzés vérmérgezést okozhat!

Archívum2015.06.14, 12:37

Már csak azért sem szerencsés, ha túlzásba visszük az edzést, mert ennek hatására a bélbaktériumok a véráramba kerülhetnek, ami aztán vérmérgezéshez vezet – állítják a Monash University tudósai.

Vérmérgezés miatt kellett amputálni egy férfi makkját

Archívum2015.05.02, 10:12

Az 54 esztendős férfi vérmérgezéssel került kórházba, ahol az orvosok hatalmas fekete foltokat találtak a combján, az ülepén és a péniszén. Négyórás műtétet hajtottak végre rajta, melynek során eltávolították a hímvesszőjének felső részét.

Életveszélyben volt Kamarás Iván

Archívum2013.06.30, 13:12

Kamarás Iván sokszor szenvedett el kisebb-nagyobb sérüléseket, sőt egyszer pár órán múlt, hogy nem került súlyos állapotba egy vérmérgezés miatt - tudta meg a Life.hu. 

Felfaltak a patkányok egy koraszülött babát egy indiai kórházban

Archívum2012.09.03, 22:25

Patkányok ettek meg egy mindössze 12 napos csecsemőt, miután egy dél-indiai kórház szülészeti osztályán őrizet nélkül hagyták a babát.

Vérmérgezés és tumorok - ide vezethet havi 180 ezer forint ajakfeltöltés

Archívum2012.05.26, 12:32

A 30 éves brit Lauren Smalley többórás fájdalmas operációt szenvedett végig, míg a sebész eltávolította arcáról az apró tumorokat (granulómákat) és ajkaiból a töltőanyagot, mely vérmérgezést okozott a fiatal nőnek.

Két nap különbséggel születtek meg az ikrek

Archívum2011.08.10, 10:06

Az ikerpár a súlyos szülési szövődmények ellenére életben maradt, pedig esélyüket - 27 éves édesanyjukkal, Donna Grove-val együtt - az orvosok csupán egy az egymillióhoz becsülték.

Új terápia a vérmérgezés kezelésében

Archívum2004.04.21, 13:18

Az Amerikai Intenzív Terápiás Társaság (SCCM) 33. kongresszusán bemutatták a szepszis és a szeptikus sokk kezelésére vonatkozó egységes irányelveket. Az ismertetett kezelési eljárások között egy olyan terápia is megtalálható, amely egy alapvetően új eszközt ad az orvosok kezébe, s ezzel hosszú évtizedek óta először adódik lehetőség a betegek túlélési esélyének érdemi növelésére.

Előző
  • 1
Következő