Vénusz
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Hold
- Merkúr
- babahoroszkóp
- Jupiter
- Szaturnusz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Keddi babahoroszkóp
A Hold ma a Skorpióban jár, kvadrátban áll a Neptunusszal és a Vénusszal. Gyermekünk egész nap csüggedt, nyomott és rosszkedvû lehet, talán mert maga sem tudja, hogy pontosan mit is akar.
Szombati babahoroszkóp
Ma a Hold még a Mérleg csillagjegyben halad, trigonban áll a Vénusszal. Örömteli, optimista hangulatban lehetünk egész nap - a gyermekek is nagyon élvezik, ha együtt lehetnek velünk.
Hétfõi babahoroszkóp
A Hold ma az Oroszlánban jár, szemben áll a Vénusszal. A kicsi a szokásosnál feszültebb lehet, nehezen fogadja el az érzelmeket, és nem is nagyon tud velük mit kezdeni: még a saját vágyaival sincs tisztában. Lehet néhány nyûgösködéssel teli óránk.
Csütörtöki babahoroszkóp
A Hold az Ikrek jegyében jár, trigonban áll a Vénusszal. Gyermekünk ma a szokásosnál is kíváncsibb, érdeklõdõbb és kommunikatívabb lehet, minden vágya, hogy megossza a gondolatait velünk.
Keddi babahoroszkóp
Ma a Hold a Bika csillagjegyben jár, kvadrátban áll a Vénusszal. Gyermekünknek ma könnyebben fájdul meg a foga, illetve a torka - azoknál a babáknál pedig, akiknek még csak most jön a foga, nagyobb fájdalmak jelentkezhetnek, sokkal rosszabbul viselik az egyébként természetes folyamatot.
A felhõk tetején a Vénusz atmoszférájában
A Venus Express ûrszonda ultraibolya és infravörös felvételei alapján megbecsülték, hol vannak emelkedõ és süllyedõ gáztömegek a légkörben. Az új mérések alapján a felhõk tetejének magasságát is sikerült a korábban ismertnél pontosabban meghatározni.
Hétfõi babahoroszkóp
A Hold ma a Bak jegyben jár, együtt áll a Jupiter és a Vénusz bolygókkal. Nagyon kellemes napot tölthetünk a gyermekünkkel - különösen azokat a pillanatokat élvezi majd a csemete, amelyet a családdal tölthet.
Eltûnik a Vénusz az égrõl - látványos csillagászati jelenség hétfõn este
Ritka és könnyen megfigyelhetõ csillagászati jelenség látható hétfõ este hazánkból: a keskeny holdsarló elfedi a fényes Vénusz bolygót az esti szürkületben. A meleg ruha mellé keressünk olyan helyet, ahonnan nyugati irányban jó a rálátás a horizontra.
Sofõrrel a zéró tolerancia ellen
A zéró toleranciának is köszönhetõen egyre nagyobb népszerûségnek örvendenek a sofõrszolgálatok, melyek igénybevételével két legyet üthet egy csapásra a jó buli után vezetésre alkalmatlan állapotba került autós. Nemcsak saját maga, hanem kocsija is biztonságosan hazaér, nagyjából olyan áron, mintha taxit hívott volna.
Keddi babahoroszkóp
A Hold ma a Skorpióban jár, szextilben áll a Vénusszal. Kedvesség és megértés lehet a jellemzõ a kicsire. Sokkal simulékonyabb, barátságosabb és érzelemtelibb, mint máskor.
Szombati babahoroszkóp
A Hold ma a Rák jegyében jár, szemben áll a Vénusszal, kvadrátban áll az Uránusz bolygóval, gyermekünk ezért nagyon ideges, nyugtalan és feszült lehet, nem találja a helyét, és az õt érõ hatásokra sokszor válaszol agresszióval vagy hisztivel.
Csütörtöki babahoroszkóp
Ma a Hold a Bika csillagjegyben jár, szemben áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk meglehetõsen nyíltan fejezi ki az érzéseit, nyoma sincs benne gátlásoknak vagy udvariasságnak, ezzel pedig szerezhet nekünk néhány kellemetlen, kínos pillanatot.
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold a Halak jegyében jár kvadrátban áll a Vénusszal. Nagyon feszült napunk lehet, kicsinyünk is nyûgösen viselkedhet, elsõsorban azért, mert maga sem tudja még, hogy pontosan mit akar.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- halak
- babahoroszkóp
- jegy
- kvadrát
- kicsiny
- Címkefelhõ »
Csütörtöki babahoroszkóp
A Hold a Vízöntõ jegyében jár, szextilben áll a Vénusszal. Kedvesség és és megértés magatartás lehet a jellemzõ a kicsire. Sokkal simulékonyabb, barátságosabb és érzelemtelibb, mint máskor.
Szombati babahoroszkóp
A Hold a Nyilas csillagjegyben jár, együtt áll a Vénusszal. A kicsi nagyon élvezi, ha együtt lehet a családtagjaival, és otthon, békességben töltheti a napot.
Pénteki babahoroszkóp
A Hold az Ikrek jegyében jár, szemben áll a Vénusszal. Gyermekünk ma a szokásosnál is kíváncsibb, érdeklõdõbb és kommunikatívabb lehet, minden vágya, hogy megossza a gondolatait velünk.
Pénteki babahoroszkóp
A Hold a mai napon a Vízöntõ jegyében jár, kvadrátban áll a Vénusszal. Nagyon feszült napunk lehet, kicsinyünk is nyûgösen viselkedhet, elsõsorban azért, mert maga sem tudja még, hogy pontosan mit akar.
A tíz legizgalmasabb Naprendszeren kívüli bolygó
Jelenleg 313 exobolygót - azaz Naprendszeren kívüli planétát - ismerünk, amelyek 268 csillag körül keringenek. Mára kiderült, hogy a bolygók keletkezése a csillagok kialakulásnak általános velejárója. Ugyanakkor az eddig megfigyelt exobolygók többsége a Jupiterhez hasonló égitest, szilárd felszín nélküli gázóriás lehet. Megismerésük közelebb visz bennünket a bolygókeletkezés, így a Földünkhöz hasonló égitestek születésének megértéséhez is. A mûszertechnika és a megfigyelési módszerek fejlõdésével jó eséllyel megtalálhatjuk az elsõ Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló égitestet a következõ évtizedben.
Pénteki babahoroszkóp
A Hold ma a Szûzben jár, szextilben áll a Vénusszal. Kedvesség és és megértés magatartás lehet a jellemzõ a kicsire.
Feltérképezték a Vénusz perzselõ szeleit
Az európai Venus Express ûrszonda új megfigyelései alapján minden korábbinál részletesebb, térbeli felmérés készült a Vénusz légkörének eltérõ magasságú tartományaiban jelentkezõ szelekrõl.
- címkék:
- Vénusz
- ûrszonda
- Venus Express
- Merkúr
- Címkefelhõ »
[origo] filmklub
[origo] filmklub
- címkék:
- Tilda Swinton
- Penélope Cruz
- Woody Allen
- Francisco José de Goya y Lucientes
- Marion Cotillard
- Catherine Keener
- Steve Coogan
- Sarah Silverman
- Ben Kingsley
- Emily Blunt
- Daniel Day-Lewis
- Élet, amirõl az angyalok álmodnak
- Az élet nélkülem
- A meztelen Maya
- Süti, nem süti
- Csak az a szex
- A Jade skorpió átka
- A múmia
- Jelek
- Egy veszedelmes elme vallomásai
- Az Ördög Pradát visel
- Michael Clayton
- Vénusz
- Hamlet 2.
- Éjszaka a múzeumban
- Felejtés
- Hamlet
- Hatodik érzék
- Lány a vízben
- Cloverfield
- Farkasember
- Match Point
- Vicky Cristina Barcelona
- Volver
- Vérzõ olaj
- Piaf
- Kasszandra álma
- Szerelmem nyara
- Füles
- Címkefelhõ »
Keddi babahoroszkóp
A Hold ma a Bak jegyben jár, kvadrátban áll a Marssal és a Vénusszal. Nagyon feszült napunk lehet, kicsinyünk nyûgösen viselkedhet, elsõsorban azért, mert maga sem tudja még, hogy pontosan mit akar.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- babahoroszkóp
- Bak
- jegy
- kvadrát
- kicsiny
- Mars
- Címkefelhõ »
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold a Nyilas csillagjegyben jár, szextilben áll a Vénusszal. Kedvesség és és megértés magatartás lehet a jellemzõ a kicsire.
Szombati babahoroszkóp
A Hold a mai napon a Nyilas jegyében jár, trigonban áll a Vénusszal. Örömteli, optimista hangulatban lehetünk egész nap - a gyermekek is nagyon élvezik, ha együtt lehetnek velünk. Játsszunk ma sokat - lehetõleg minden "felnõttes" dolgot tegyünk félre egy napra, és töltõdjünk fel a baba szeretetével.
Szerdai babahoroszkóp
A Hold a Rák csillagjegyben jár, szextilben áll a Vénusszal. A baba nagyon élvezi azokat a perceket, amelyekben a családtagjaival lehet együtt, ez azzal is együtt jár, hogy nem szívesen mozdul el mellõlünk.
Vízibábok és daloló Óriás Vénusz - ez is Sziget
Szerdai babahoroszkóp
A Hold ma még a Bak jegyben jár, trigonban áll a Vénusszal és a Merkúrral. Örömteli, optimista hangulatban lehetünk egész nap - a gyermekek is nagyon élvezik, ha együtt lehetnek velünk.
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold belép a Nyilas csillagjegybe, kvadrátban áll a Vénusszal. Nagyon feszült napunk lehet, kicsinyünk is nyûgösen viselkedhet, elsõsorban azért, mert maga sem tudja még, hogy pontosan mit akar.
Csütörtöki babahoroszkóp
A Hold ma már a Skorpióban jár, szextilben áll a Vénusszal. Kedvesség és és megértés magatartás lehet a jellemzõ a kicsire.
Csütörtöki babahoroszkóp
Ma a Hold még mindig a Kos csillagjegyben halad, trigonban áll a Vénusszal, kvadrátban áll a Jupiterrel. Örömteli, optimista hangulatban lehetünk egész nap - a gyermekek is nagyon élvezik, ha együtt lehetnek velünk.
Szombati babahoroszkóp
A Hold a mai napon már a Vízöntõ jegyében jár, szemben áll a Vénusszal. Gyermekünk ma igen érdeklõdõ és nyitott hangulatban lesz - kíváncsian indul felfedezni a világot.
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold a mai napon a Nyilas jegyében jár, trigonban áll a Vénusszal. Örömteli, optimista hangulatban lehetünk egész nap - a gyermekek is nagyon élvezik, ha együtt lehetnek velünk.
Csütörtöki babahoroszkóp
Ma a Hold még a Mérleg csillagjegyben halad, kvadrátban áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk egész nap nyûgösebb, sírósabb lehet, mint máskor, nagyon érzékenyen reagál minden hatásra, ami csak éri.
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold ma a Bika jegyében tartózkodik, szextilben áll a Vénusszal. Babánk a mai napon sokkal simulékonyabb, barátságosabb és érzelemtelibb, mint máskor.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- baba
- babahoroszkóp
- jegy
- Bika
- Címkefelhõ »
Csütörtöki babahoroszkóp
A Hold belépett a Kos csillagjegybe, kvadrátban áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk egész nap nyûgösebb, sírósabb lehet, mint máskor, nagyon érzékenyen reagál minden hatásra, ami csak éri.
[origo] filmklub
- címkék:
- Justin Timberlake
- Karen Allen
- Michelle Pfeiffer
- Peter O?Toole
- Naomi Watts
- Ridley Scott
- Peter Jackson
- Jamie Bell
- Steven Spielberg
- Rudyard Kipling
- Kurt
- Shia LaBeouf
- Mel Gibson
- Neil Gaiman
- Danny Glover
- Harrison Ford
- Horváth Lili
- Vanessa Redgrave
- Ray Winstone
- Star Wars II. rész - A klónok támadása
- Csillagpor
- Drágán add az életed!
- Cukorfalat
- Halálos fegyver
- Fox
- Pokolfajzat
- 102 kiskutya
- Vénusz
- Véres gyémánt
- Az utolsó szamuráj
- Star Wars I. rész - Baljós árnyak
- Halálos fegyver 4.
- Kentucky
- Szárnyas fejvadász
- A dzsungel könyve
- A Gyûrûk Ura
- King Kong
- Indiana Jones és a végzet temploma
- szükségállapot
- Alpha Dog
- BBC
- Címkefelhõ »
Pénteki babahoroszkóp
A Hold ma a Mérleg jegyben tartózkodik, trigonban áll a Nappal, a Vénusszal és a Neptunusszal is. Nagyon kellemes, boldog, megértéssel és szeretettel teli napunk lehet.
Keddi babahoroszkóp
A Hold a mai napon Szûz csillagjegyben jár, kvadrátban áll a Merkúrral, a Vénusszal és a Nappal. Gyermekünk a mai napon a szokásosnál mogorvább, elutasítóbb és szótlanabb lehet, ráadásul ez nyûgösséggel társul nála.
Szombati babahoroszkóp
A Hold a mai napon az Oroszlán jegyében jár, szextilben áll a Vénusszal és a Merkúrral. Gyermekünk kedves, barátságos és kommunikatív lesz egész nap.
- címkék:
- Vénusz
- Oroszlán
- Hold
- gyerek
- babahoroszkóp
- jegy
- Merkúr
- Címkefelhõ »
Szex és a nagyváros
Bikinivonal-gyantázás, savanyú ízû sperma, menõ dizájnertáskák és kötelezettségvállalásra képtelen férfiak - az élet fontos dolgai minden nagyvárosban ugyanazok egy független nõ számára, legyen szó New Yorkról, Madridról vagy Bejrútról. A Szex és New York kapcsán áttekintjük a legendás tévésorozat mozis elõképeit, klónjait és utánérzéseit Almodóvartól a Karamellig, japán mangától Terézanyuig.
Keddi babahoroszkóp
A Hold ma már az Ikrek jegyében jár, együtt áll a Nappal és a Vénusszal. Nagyszerû óráknak nézünk elébe, amikor a szokottnál is jobban élvezzük családtagjaink társaságát.
Pénteki babahoroszkóp
A Hold ma már a Kos csillagjegyben jár, szextilben áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk nagyon energikus és élénk lehet a mai napon, szívesen beszélget, még vadidegenekkel is.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- Nap
- gyerek
- csillagjegy
- babahoroszkóp
- Kos
- Címkefelhõ »
Keddi babahoroszkóp
A Hold ma belép a Halak jegyébe, kvadrátban áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk nagyon nyûgös lehet egész nap, mert maga sem tudja eldönteni, mit szeretne.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- Nap
- gyerek
- babahoroszkóp
- jegy
- kvadrát
- Halak
- Címkefelhõ »
Szombati babahoroszkóp
A Hold ma a Vízöntõ jegyébe lép, együtt áll a Jupiterrel és trigonban áll a Vénusszal. Nagyon vidám, élénk és optimista napunk lehet, tele játékkal és nevetéssel.
Lehet-e élet a Marson 2008-ban?
Talán a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet, sõt az sem zárható ki, hogy az õsi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is. A Phoenix-ûrszonda 2008. május 25-én kezdõdõ küldetése közelebb vihet minket a nagy kérdés megválaszolásához: van-e, illetve lehet(ett)-e élet a Marson? Lehetséges élõhelyek és élõlények a legújabb kutatások fényében.
Hétfõi babahoroszkóp
A Hold ma még a Skorpió jegyében jár, szemben áll a Nappal és a Vénusszal.Gyermekünknek meglehetõsen feszült napja lehet, szélsõséges érzelmi reakciókra is fel kell készülnünk.
- címkék:
- Vénusz
- Hold
- Nap
- babahoroszkóp
- jegy
- reakció
- Skorpió
- Címkefelhõ »
Nagyi csak egy van
A filmek többségében a nagymamák szerepe csak egy-két jelenetre, maximum pár aranyköpésre korlátozódik. Természetesen nem rájuk koncentrálunk, hanem azokra a különleges asszonyságokra, akik rendhagyó dolgokat tesznek családjuk érdekében - mint például az unokája mûtétjére üzletszerû kézimunkázással gyûjtõ Irina Palm. Összeállításunk nagyijai füvet termesztenek, elcsábítják lányuk pasiját, aktképeken pózolnak, vagy éppen visszatérnek a halálból.
Vasárnapi babahoroszkóp
A Hold ma még az Oroszlán jegyében jár, kvadrátban áll a Nappal és a Vénusszal. Gyermekünk a mai napon bizonytalan és szeszélyes lehet, talán õ maga sem tudja eldönteni, mit akar.
- címkék:
- Vénusz
- Oroszlán
- Hold
- Nap
- gyerek
- babahoroszkóp
- jegy
- kvadrát
- Címkefelhõ »