Varsó

címke rss

Lengyel városokba repülhetünk 16 ezer forintért

[origo] utazás2005.12.07, 17:58

A LOT lengyel légitársaság egységes, 16 ezer forintos jegyet vezetett be, amellyel 12 lengyel városába utazhatunk - Varsó érintésével - a magyar fővárosból - jelentette be Bakonyi Erika, a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet vezetője szerdán.

A lengyel elnök megkegyelmezett egy kettős gyilkosnak

Nagyvilág2005.12.05, 20:19

Aleksander Kwasniewski távozó lengyel elnök kegyelemben részesítette azt az üzletembert, akit tíz évvel ezelőtt kettős gyilkosságért ítélt el a bíróság - jelentették be hétfőn Varsóban.

Erősödő homofóbia Lengyelországban

Nagyvilág2005.12.02, 12:55

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a közelmúltban több, leszbikusok és melegek által tervezett rendezvényt is betiltottak Lengyelországban. A szervezet szerint neves lengyel politikusok nyíltan homofób kijelentéseket tesznek, egyes jobboldali csoportok pedig gyűlöletet szítanak a melegek ellen, és olyan jelszavakat skandálnak szabadon az utcán, mint "Gázkamrába a buzikkal!".

Varsó hivatalosan cáfolta a CIA-börtönök meglétét

Nagyvilág2005.11.10, 21:24

Hivatalosan cáfolta csütörtökön a lengyel kormány, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) Lengyelország területén titkos táborokat tartana fenn az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyes vezetőinek őrzésére.

Varsóba indít járatot a Wizz Air

[origo] utazás2005.11.03, 10:06

Új járatokat és egy légiutaskísérő bázist nyit a Wizz Air diszkont légitársaság Varsóban, ami így a légitársaság harmadik, Lengyelországban pedig a második bázisa. Egyúttal egy újabb gépet üzemeltetnek majd a lengyel főváros Okêcie repülőteréről decembertől.

A rendpárti Kaczynski nyerte a lengyel elnökválasztást

Nagyvilág2005.10.24, 16:32

Lech Kaczynski varsói polgármester nyerte a lengyel elnökválasztást a szavazatok 54 százalékával. A két jobboldali párt együtt akar kormányozni, csak az elnökválasztási kampány miatt nem kezdték el eddig a koalíciós tárgyalásokat.

Budapest a 21. legnépszerűbb üzleti város

Archívum2005.10.10, 13:58

Az ötszáz kiemelkedő európai cég vezetőjének véleményét tükröző felmérés szerint Budapest az üzleti élet 21. legkedveltebb városa. Az üzleti légkör és a fejlesztések fővárosunk mellett, a közlekedés, az életminőség és a telekommunikáció állapota azonban ellene szólt.

Korlátozná a lengyel melegek jogait a győztes ikerpár

Nagyvilág2005.09.28, 16:41

Eltiltaná a melegeket bizonyos szakmák gyakorlásától a vasárnapi lengyelországi választásokon győztes jobboldali-populista párt, a Törvény és Igazság (PiS) vezetője, kormányfőjelölt Jaroslaw Kaczynski. Ikertestvére, Lech Kaczynski, a PiS államfőjelöltje, Varsó polgármestere tiltotta be korábban a lengyel fővárosban a melegfelvonulást.

A hétvégén összeomolhat a lengyel baloldal

Nagyvilág2005.09.28, 16:29

Újra politikai földcsuszamlás várható a vasárnapi lengyel választásokon. Az eddig kormányzó baloldali erők katasztrofális vereségre számíthatnak, a parlamentbe jutásra a túlnyomóan gazdasági reformokkal és korrupcióellenességgel kampányoló jobboldali pártok esélyesek. A kormányzásra is két jobboldali párt esélyes, jóllehet eredetileg koalíciót ígértek egymással.

Regionális tőzsdeszövetség körvonalazódik

Archívum2005.09.27, 15:56

A bécsi tőzsde elnökségének elképzelése szerint a nagy közép- és kelet európai tőzsdei szövetség közös, többségi tulajdonban lévő holdingtársaság lehetne, amely ideális esetben Bécsen és Budapesten kívül Varsót, Pozsonyt, Prágát, Ljubljanát, Zágrábot és Bukarestet foglalná magába. A következő két-három évben épülhetne ki köztük a szorosabb együttműködés.

Varsó rosszabbodni látja a lengyel-orosz viszonyt

Nagyvilág2005.08.11, 00:03

A lengyel-orosz viszony "egyre rosszabbul alakul" - vélte szerdán Adam Rotfeld lengyel külügyminiszter, néhány órával azután, hogy újabb lengyel diplomatát bántalmaztak Moszkvában. "Túlságosan sok eset történt az orosz fél részéről ahhoz, hogy ne keressünk választ ezekre az esetekre" - idézte a lengyel diplomácia vezetőjének szavait a PAP hírügynökség.

Lengyel újságírót vertek meg Moszkvában

Nagyvilág2005.08.11, 21:13

Megverték Moszkvában a Rzeczpospolita című lengyel lap tudósítóját csütörtökön, miután már hasonló támadás érte a lengyel nagykövetség két munkatársát is az elmúlt napokban.

Három vb-éremmel térnek haza öttusázóink

Sport2005.08.10, 17:27

Az elmúlt évihez képest jól szerepelt az öttusa-válogatott a világbajnokságon, mivel tavaly Moszkvából - Vörös Zsuzsanna révén - egyetlen éremmel, egy arannyal tért haza, ezúttal viszont egy első és két második hely sikerült Varsóban.

Moszkvában rájár a rúd a lengyelekre

Nagyvilág2005.08.10, 14:42

Moszkvában ismét megverték a lengyel nagykövetség egyik alkalmazottját szerdán. Ezúttal diplomata, a külképviselet másodtanácsosa volt az áldozat - erősítette meg az orosz belügyminisztérium. Az elmúlt napokban megverték a követség egy másik munkatársát, illetve egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet.

Öttusa-vb magyar éremesélyekkel

Sport2005.08.03, 09:58

Csütörtökön kezdődik és jövő keddig tart Varsóban az öttusázók idei legfontosabb versenye, a világbajnokság, amelyre a magyarok hagyományosan éremszerzési esélyekkel utaznak.

Elfogták a keddi varsói hamis bombariadó okozóját

Nagyvilág2005.07.14, 18:51

Őrizetbe vették csütörtökön a két nappal korábbi varsói hamis bombariadó okozóját, egy 40 éves volt rendőrt. A férfi indítékai egyelőre ismeretlenek.

Vörös Zsuzsanna Londonban már csak szurkolna

Sport2005.07.07, 15:17

Vörös Zsuzsanna szerdán hatodszor nyerte meg az öttusázók egyéni magyar bajnokságát, s mintegy ráadásként győzött az Alba Volán csapatával is. Az athéni olimpia aranyérmese azonban még nem kezdheti meg a nyári szünetet, hiszen augusztus elején Varsóban világbajnokságot rendeznek.

Parlamenti igen a magyar-horvát Eb-pályázatra

Sport2005.07.04, 21:03

A magyar Országgyűlés hétfői ülésnapján nagy többséggel biztosította támogatásáról a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére kandidáló magyar-horvát pályázatot: a szavazáson 317-en igennel, 3-an nemmel voksoltak, 4-en pedig tartózkodtak.

Cao Sang és Balogh kikapott, Portisch remizett

Archívum2005.07.01, 20:31

Cao Sang és Balogh Csaba kikapott, Portisch Lajos pedig remizett a Varsóban rendezett férfi sakk Európa-bajnokság 13., utolsó fordulójában.

Járai kritizálja az adócsökkentést

Gazdaság2005.06.30, 15:30

Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a kormány által tervezett adócsökkentés aggodalmakat okoz Magyarország fiskális politikája tekintetében. Járai egy Varsóban rendezett jegybanki konferencián a Dow Jonesnak elmondta, hogy az adócsökkentés inflációmérséklő hatása ellenére az MNB nem fog módosítani 2006-os inflációs célkitűzésén, írja a portfolio.hu.

Karjakin félpontos előnnyel vezet a sakk-Eb-n

Sport2005.06.30, 12:15

Varsóban a 6. Európa-bajnokság tizedik fordulójában a 15 éves Szergej Karjakin ismét győzött, és 8 ponttal egyedül vezet a 225 fős mezőnyben. Négyen követik félpontos hátránnyal. A 17 éves Balogh Csaba világossal remizett a szlovák Movszeszjannal, a 11. játéknapon az orosz Volkovval játszik. Cao Sang az orosz Alekszejjel osztozott meg a ponton. A hajrára elfáradt Portisch Lajos, a szerb-montenegrói Markustól szenvedett újabb vereséget.

Ivancsuk kettős sikerrel rajtolt a varsói Eb-n

Archívum2005.06.20, 11:01

Varsóban 229 résztvevővel megkezdődött a 6. férfi Európa-bajnokság. Három magyar nagymester játszik, Portisch Lajos vereséggel, Balogh Csaba és Cao Sang győzelemmel kezdte meg szereplését. A második fordulóban Portisch nyert, Balogh és Cao remizett. Címvédőként az ukrán Vaszilij Ivancsuk ült sakkasztalhoz, a viadalról harmincnégyen kvalifikálják magukat az idén decemberre tervezett Világkupára.

Melegellenes tüntetéseket tartottak Madridban és Varsóban

Nagyvilág2005.06.18, 21:01

Tízezrek vonultak szombaton Madrid utcáira, hogy tiltakozzanak a kormány által beterjesztett törvény ellen, amely engedélyezi a homoszexuálisok házasságát. Eközben mintegy nyolcszázan gyűltek össze szombaton Varsóban, hogy tüntessenek a homoszexuálisok megtűrése ellen.

Kiss Sebő győzött a Raiffeisen GP-n

Sport2005.05.01, 18:37

Kiss Sebő kitűnő játékkal győzött a hat viadalból álló, egyenként 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen Grand Prix-teniszsorozat első állomásának döntőjében, a fővárosi Park Teniszklubban. A magyar játékos, aki szabadkártyával indult a viadalon, 1 óra 18 perc alatt, két játszmában nyert a szlovén Grega Zemlja ellen.

Szafina negyeddöntős Estorilban

Sport2005.04.28, 21:49

A női viadal második kiemeltje, az orosz Dinara Szafina bejutott a portugáliai salakpályás tenisztorna negyeddöntőjébe, miután két játszmában legyőzte az első fordulóban Czink Melindát búcsúztató ukrán Katerina Bondarenkót.

Bardóczky nyolcaddöntős a budapesti GP-n

Sport2005.04.27, 22:15

Bardóczky Kornél nagy küzdelemben legyőzte Kellner Ádámot és bejutott a legjobb 16 közé a hat viadalból álló, egyenként 10 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen Grand Prix-teniszsorozat első állomásán, a fővárosi Park Teniszklubban.

Clijsters szenvedve nyert Varsóban

Sport2005.04.27, 12:07

A belga Kim Clijsters bejutott az 585 ezer euró összdíjazású varsói nőitenisz-torna második fordulójába, miután három játszmában legyőzte az ukrán Tatyjana Perebijniszt.

Kommunista ügynök volt a Vatikánban egy lengyel pap

Nagyvilág2005.04.27, 21:00

A lengyel kommunista belbiztonság (SB) informátora volt a Vatikánban az a II. János Pál pápa környezetéhez tartozó lengyel szerzetespap, akinek feladata a lengyel zarándokokkal való törődés - jelentették be szerdán Varsóban. Az érintett tagadja az ellene felhozott vádakat.

Czink szerencsés vesztesként főtáblás Estorilban

Sport2005.04.26, 19:56

A világranglista 128. helyén álló Czink Melinda ugyan 6:3, 6:0-ra kikapott az ukrán Savcsuktól (220.) a selejtező utolsó fordulójában, de szerencsés vesztesként, néhány visszalépés miatt mégis főtáblás lett a 140 ezer euró összdíjazású portugáliai salakpályás tenisztornán.

Vonzó a közép-európai fővárosok lakáspiaca

Gazdaság2005.03.10, 17:40

A közép-európai fővárosok lakásárai az elmúlt évtizedben átlag 200 százalékkal nőttek a gazdasági gyarapodás és az általában csökkenő kamatok nyomán, amely az új középosztályt arra ösztökélte, hogy lakást vásároljon, írja közép-európai lakáspiaci kitekintésében a Reuters. A tanulmány rámutat, hogy még jelenleg is jó befektetés Varsóban, Budapesten vagy Prágában lakást vásárolni - akár más uniós országok polgárainak is.

Bor ezüst-, Hadfi bronzérmes Varsóban

Sport2005.03.06, 18:22

Csakúgy mint szombaton, vasárnap is két érmet szereztek a magyarok a varsói férfi cselgáncs-Világkupa-viadalon: a plusz 100 kg-osok között induló Bor Barna második, míg a 100 kg-os súlycsoportban versenyző Hadfi Dániel harmadik lett.

Braun arany-, Ungvári bronzérmes Varsóban

Sport2005.03.05, 19:20

A 73 kg-os Braun Ákos arany-, Ungvári Miklós (66) bronzérmet nyert a varsói férfi cselgáncs Világkupa-viadalon, míg Neu Gábor (66) és Burján László (60) ötödikként zárt.

Robbanóanyaggal keresi igazát egy férfi egy varsói bankban

Nagyvilág2005.01.14, 23:00

Betört egy bankfiókba egy férfi pénteken Varsó belvárosában és azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja magát, - közölte a rendőrség. A férfi azt a pénzt szeretné visszakapni, amelyet egy ismeretlen személy jogtalanul  emelt le folyószámlájáról.

Az EU-költségvetésről egyeztetnek a visegrádi négyek

Archívum2004.12.06, 17:46

Az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről egyeztetnek szerdán Varsóban a visegrádi országok miniszterelnökei, valamint a szlovén kormányfő és az osztrák kancellár - jelentette be a lengyel miniszterelnöki hivatal.

Kiszabadult az Irakban fogva tartott lengyel nő

Nagyvilág2004.11.20, 15:48

Kiszabadult fogságából és hazatért Varsóba az Irakban október végén elrabolt lengyel nő - jelentette be szombaton Marek Belka lengyel kormányfő.

Csak azért is szexbajnokság Varsóban

Szex2004.10.11, 19:03

A varsói polgármester újabb heves vitába keveredett a lengyel szexipar jeles képviselőivel a minap, amikor megpróbálta meghiúsítani a szexvilágbajnokság terveit. Az évente megrendezett erotikus kiállítás meglehetősen nagy visszhangot kapott idén a mélyen katolikus Lengyelországban. Köszönhető ez annak, hogy a tervek szerint ezúttal megdöntik a szexvilágrekordot is: a négynapos vásár mellett megmérkőzhetnek egymással a vállalkozó kedvű hölgyek, hogy kiderüljön, melyikük képes egymás után a legtöbb férfival lefeküdni.

A BorsodChem elad�sa h�zta le a BUX-ot

Gazdaság2004.10.01, 17:55

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 116,77 pontos, 0,92 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 12 529,81 ponton z�rt p�nteken. A r�szv�nypiaci forgalom 20,4 milli�rd forint volt, aminek t�bb mint a fel�t, 12,9 milli�rd forintot a BorsodChemre k�t�tt �zletek tett�k ki. A t�rsas�g t�bbs�gi tulajdonosa, a Vienna Capital Partners z�rtk�r� kibocs�t�sban �rt�kes�ti ugyanis a BorsodChem 62,6 sz�zal�k�t, r�szv�nyenk�nt 1850 forintos �rfolyamon.

Elvárja a bocsánatkérést Lengyelország

Nagyvilág2004.07.31, 18:15

Elvárná az egykori szövetségesek bocsánatkérését Lengyelország, amiért azok nem tettek meg mindent azért, hogy megakadályozzák a varsói felkelés vérbefojtását. A lengyel miniszterelnök a felkelés évfordulóján adott interjújában kijelentette, itt az idő, hogy az egykori szövetségesek beismerjék tévedésüket, és bocsánatot kérjenek. A brit kormány elutasított a lengyel kérést. Hatvan évvel ezelőtt Sztálin Varsó előtt megállította csapatait, és hagyta, hogy a németek heteken keresztül irtsák a felkelés résztvevőit.

A lengyelek vegyi fegyvereket találtak Irakban

Nagyvilág2004.07.01, 21:20

A lengyel katonai titkosszolgálatok (WSI) operatív tevékenységének eredményeként Irakban tízegynéhány, vegyi töltettel ellátott rakétafejet találtak - jelentette be Varsóban csütörtök este a lengyel nemzetvédelmi miniszter.

Kormányalakítási tárgyalások Varsóban

Nagyvilág2004.05.03, 07:03

Lengyelországban várhatóan hétfőn megalakítja kormányát a Leszek Miller utódjául jelölt Marek Belka. A kormány hivatalba lépéséhez parlamenti jóváhagyásra van szükség, ami megfigyelők szerint erősen kétséges.

Európa átbulizta a csatlakozást

Nagyvilág2004.05.02, 15:41

Koncertek, tűzijátékok és lacikonyhák várták az összes új EU-tag nagyvárosaiban az ünneplőket. Észtországban elültettek egymillió fát, Varsóban ingyen játszott Paul McCartney, Máltán lézershow volt a kikötőben, Budapesten füvesítették a Szabadság-hidat.

Kapros és Mandula is búcsúzott a Rómain

Sport2004.05.01, 12:00

Se Kapros Anikó, se Mandula Petra nem jutott elődöntőbe a 110 ezer dollár összdíjazású Tippmix Budapest Grand Prix tenisztornán, miután a legjobb nyolc elbukott a cseh Benesova, valamint a szlovák Sucha ellen.

Az EU-csatlakozás ellen tüntettek Varsóban

Nagyvilág2004.05.01, 13:35

Lengyelország uniós csatlakozása ellen tüntettek Varsóban. A tüntetésen több mint ezer ember vett részt.

Magyar győztes lesz párosban a Rómain

Sport2004.05.01, 19:18

Mandula Petra és Barbara Schett bejutott a döntőbe a 110 ezer dollár összdíjazású Tippmix Budapest Grand Prix tenisztorna párosversenyében. Manduláék a döntőben a Németh Virág, Szávay Ágnes kettőssel találkoznak.

Gépfegyverekkel fordították vissza a magyar antiglobalistákat

Itthon2004.04.29, 14:32

Talán csak a vasfüggöny időszakában lehetett olyan borzalmakat és akkora tortúrákat átélni, mint amilyeneken mi mentünk keresztül a szlovák-lengyel határon - számolt be az [origo]-nak annak a busznak az egyik utasa, amelyet hosszas procedúra után fordítottak vissza Lengyelországból Magyarországra. A busz utasai Varsóba igyekeztek egy antiglobalista rendezvényre: szerdán a Európai Gazdasági Fórum ellenkonfernciáján, csütörtökön pedig egy békés és legális tüntetésen vettek volna részt. A demonstráció azonban nem maradt el.

Magyar antiglobalistákat tartóztattak fel a lengyel határon

Nagyvilág2004.04.28, 08:37

Ötven kilométerrel a határ átlépése után fordítottak vissza a lengyel rendőrök egy magyar buszt, amelyen globalizációellenes aktivisták utaztak egy lengyelországi tüntetésre. Az ATTAC nevű szervezet aktivistái a szlovák-lengyel határon vesztegelnek.

Tömeghisztéria egy varsói bevásárlóközpontban

Nagyvilág2004.03.31, 23:13

Tucatnyi ember vesztette eszméletét, öten pedig kórházba is kerültek egy varsói bevásárlóközpont megnyitóján. Állítólag több tízezer ember próbált meg bejutni a Blue Citybe, akik elsősorban a meghirdetett akciós DVD-eszközökből szerettek volna vásárolni.