vállalkozás

címke rss

Miből fog megélni Berki Mazsi? Hiába tervezte, a vállalkozását sem sikerült beindítania

Life.hu2022.06.16, 07:37

Másfél hónap telt el Berki Krisztián halála óta, özvegye, Mazsi pedig érthető módon még mindig gyászolja szeretett férjét. A fiatal édesanyának azonban nemcsak az elhunyt médiasztár adósságaival kell megküzdenie, de egyedül kell újjáépítenie az életét is.

Bérelhető csirkék, tányértörő szobák, mobilvécé állatoknak: elképesztő, de sikeres ötletek

Gazdaság2022.06.16, 06:52

Egy vállalkozás elindítása mindig hatalmas kockázattal jár, mivel sosem lehet előre tudni, hogy mekkora üzleti sikert hoz az ötlet megvalósítása. Ez különösen igaz olyan esetekben, amikor egészen extrém ötletekről van szó. Mutatunk hat ilyen vállalkozást, melyek alapítói úgy döntöttek, megvalósítják meghökkentő álmaikat - és sikeresek lettek.

Végnapjaikat élik a vásárlókat megtévesztő leárazások

Gazdaság2022.05.23, 12:22

Május végén hatályba lép egy jogszabály-módosítás, amelynek következtében a kereskedelmi vállalkozásoknak a kedvezményes ár mellett fel kell tüntetni az elmúlt legalább harminc napban alkalmazott legalacsonyabb árat is. Az árrendelet módosításának célja a kereskedők akciótartási gyakorlatának újraszabályozása és a fogyasztók megtévesztésének visszaszorítása, különös tekintettel az olyan országos kampányok során, mint például az év végi Black Friday.

Eperrel és távol-keleti termékekkel foglalkoznak ezen a héten a revizorok

Gazdaság2022.05.23, 09:29

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 21. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Sokféle vállalkozást ellenőriznek a héten a NAV munkatársai

Gazdaság2022.05.16, 10:50

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 20. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Kevés a készpénz Észak-Koreában, ezért még nagyobb címletű helyettesítőket nyomtatnak

Gazdaság2022.05.09, 16:45

Az észak-koreai hatóságok 50.000 won értékű készpénzszelvényt (donpjót) bocsátottak ki kereskedelmi tranzakciók során történő felhasználásra. Így próbálják ugyanis megoldani a készpénzmentes banki bizonylatokkal kapcsolatos problémákat, visszaéléseket, írja a DailyNK.

Ezt ígéri a hétre az adóhatóság

Gazdaság2022.05.09, 10:15

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 19. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Hiába van rács mögött VV Aurelio, a vállalkozása így is virágzik

Life.hu2022.05.08, 20:05

Aurelio ugyan már néhány hónapja büntetését tölti emberrablási ügye miatt, de ez nem jelenti azt, hogy vállalkozása ne szárnyalna.

Ezeken a helyeken folytatódik a NAV országos ellenőrzés-sorozata

Gazdaság2022.05.02, 10:19

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 18. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Kiderült, mire készülnek a NAV-nál a héten

Gazdaság2022.04.25, 10:51

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 17. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Elárulta az adóhatóság, mire készülnek a héten

Gazdaság2022.04.19, 10:39

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 16. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Csúcson a SZÉP Kártyás fizetések

Gazdaság2022.04.13, 10:45

Az első három hónapban 84,4 milliárd forint áramlott a vállalkozásokhoz a SZÉP Kártyának köszönhetően, ami az egy évvel ezelőtti 46,6 milliárd forinthoz képest 81 százalékos emelkedést jelent. A legtöbbet a vendéglátóhelyeken költötték a felhasználók - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Számos vállalkozás számíthat a napokban adóellenőrzésre

Gazdaság2022.04.04, 11:31

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 14. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Enyhülnek egy orosz milliárdos üzleti érdekeltségeire elrendelt amerikai szankciók

Gazdaság2022.04.01, 12:39

Az amerikai pénzügyminisztérium felmentette a szankciók egy része alól Alisher Usmanov orosz milliárdos üzletembert (pontosabban érdekeltségeit), akit az Európai Unió Vlagyimir Putyin elnök egyik "kedvenc oligarchájaként" jellemzett, és akinek nettó vagyonát 19,6 milliárd dollárra becsülik, írja az Insider.

Mától az egyéni vállalkozók is fordulhatnak a VALI-hoz

Gazdaság2022.03.31, 12:55

A vállalkozások igényeinek megfelelően új funkcióval bővült a VALI, a Vállalkozói Információs portál. A legújabb fejlesztés eredményeként a társas vállalkozások mellett mától már az egyéni vállalkozók számára is elérhetőek a személyre szabott információk a honlapon, írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). 

"Megmenekült a vállalkozásunk" - Tóth Vera és Pauli Zoli fellélegezhetnek

Life.hu2022.03.28, 10:58

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Tóth Vera és Pauli Zoli vállalkozása is nehéz helyzetbe került a Sberbank bukása miatt. Heteken át nem volt biztos, hogy a jövőben is üzemeltetni tudják a sok munkával felépített üzleteiket, most azonban úgy tűnik, fellélegezhetnek.

Meglepő helyeken ellenőriz ezekben a napokban a NAV

Gazdaság2022.03.28, 10:41

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 13. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Rekordot ért el a költségvetés kivából származó bevétele

Gazdaság2022.03.23, 11:13

A foglalkoztatást és a beruházásokat ösztönző kisvállalati adó rekordot ért el az év első hónapjában, és a Világgazdaság által megkérdezett szakértő szerint ez még csak a kezdet.

Nemzetközi összehasonlításban is sikeres a magyar vállalkozásfejlesztési rendszer

Gazdaság2022.03.23, 10:25

Small Business, Big Deal címmel szervezett nemzetközi hibrid konferenciát a Makronóm Intézet az OECD gazdasági tanácsadó testülete (Business at OECD), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) részvételével. A rendezvényen az Innovációs és Technológiai Minisztérium meghívásából részt vett Yoshiki Takeuchi, az OECD főtitkár-helyettese is.

Különös pontossággal megadta a NAV, hol terveznek ellenőrzéseket a héten

Gazdaság2022.03.21, 11:01

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 12. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások

Gazdaság2022.03.16, 15:58

A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos elkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is, írja közleményében az EY.

Átfogó adóellenőrzések jönnek a hosszú hétvégét követően

Gazdaság2022.03.16, 10:39

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 11. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Palkovics László: A szakemberigényt biztosítják az ágazati képzőközpontok

Gazdaság2022.03.12, 12:05

A középfokú gépészeti oktatás első magyarországi ágazati képzőközpontja jött létre a zalai megyeszékhelyen, ahol a kis- és középvállalkozások (kkv) összefogásával tudják biztosítani a szakemberigényt - közölte Palkovics László szombaton a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemátadó ünnepségén.

Eláruljuk, mire figyelnek elsődlegesen az adóellenőrök ezen a héten

Gazdaság2022.03.07, 11:28

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 7-ével kezdődött héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Az újonnan alapított vállalkozások nagy többségének már van üzleti terve

Gazdaság2022.02.28, 14:55

Az újonnan alapított cégek majdnem háromnegyedének van üzleti terve és közel ötödük nyitott lenne arra is, hogy banki hitelből valósítsa meg az ötletét – derül ki a K&H felméréséből. 23 százalék már vett is fel hitelt korábban, a legnépszerűbb konstrukció a likviditási problémák áthidalását segítő folyószámlahitel, írja közleményében a K&H. 

Ezeket a vállalkozásokat kereshetik fel az adórevizorok a héten

Gazdaság2022.02.28, 13:14

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 9. héten. A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Sztárok, akik nemcsak abból gazdagodtak meg, hogy sztárok

Gazdaság2022.02.26, 15:43

Nem ritka, hogy a már befutott sztárok is alternatív karriert választanak maguknak, ami időnként igen jövedelmező. Rihanna például a divatmárkájából lett milliárdos, míg Dr. Dre a rapkarrier mellett saját fejhallgató-márkával futott be. Bemutatjuk azokat a sztárokat, akik igazán úgymond másodállásból gazdagodtak meg.

A PROGRAM, AMI KÖZELEBB HOZTA A DIGITALIZÁCIÓT A VÁLLALKOZÁSOKHOZ

Techbázis2022.02.28, 16:39

Több mint 300 országos esemény, közel 25.000 csatlakozott vállalkozás és nagyságrendileg 40 milliárd forintnyi informatikai beruházás a kkv szektorban. Néhány adat a Modern Vállalkozások Programjáról, amely az indulása óta a kitűzött célokat túlteljesítve segíti a hazai kkv szektort. A kiépült országos szakértői hálózat, az akkreditált informatikai szállítók, valamint minősített termékek ezreit tömörítő piactér és a hazai támogatáspolitikai becsatornázottság révén a Program a digitális fejlesztéspolitika megkerülhetetlen szereplője lett.

Ezeket a vállalkozásokat kereshetik fel az adóellenőrök a héten

Gazdaság2022.02.21, 11:22

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 8. héten.

Nyolcmillió forintot is kaphatnak a vállalkozó szellemű fiatalok

Itthon2022.02.16, 18:05

Megnyílt a jelentkezés a Start ösztöndíjprogramra, amely a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja, a program során a pénzügyi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra - közölte a Nemzeti Tehetség Központ szerdán.

Erre a határidőre kell figyelni annak a vállalkozásnak, amely komolyabb beruházást tervez

Gazdaság2022.02.16, 10:59

A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Az érdekes szabályok azonban idén is a részletekben rejlenek – véli a Niveus Consulting Group.

Ezeken a helyszíneken folytatódnak a NAV-ellenőrzések a héten

Gazdaság2022.02.14, 12:26

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 7. héten.

Állami támogatással fejlesztette telephelyét Bükkszentkereszten a Györgytea

Gazdaság2022.02.11, 15:18

Fejlesztette telephelyét Bükkszentkereszten a gyógynövények feldolgozására szakosodott, a Györgytea cégcsoporthoz tartozó Pharmaherb Kft., a vállalat 407 millió forint összegű beruházásához a kormány 276 millió forinttal járult hozzá az Egészségipari támogatási program keretében, a létesítményt pénteken adták át.

Itt a NAV listája a feketén foglalkoztatókról

Gazdaság2022.02.11, 11:05

Frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketelistája, amelyen az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók is szerepelnek.

Idén is elismerik az ország legsikeresebb vállalkozásait

Gazdaság2022.02.09, 14:30

Megjelent az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj felhívása, amelynek nemzeti fordulójára idén május végéig lehet benyújtani a jelentkezéseket. Magyarország azért csatlakozott az európai kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része az is, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához – mondta el György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.

Különleges adóellenőrzések jönnek a Valentin-nap közeledtével

Gazdaság2022.02.07, 10:19

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 6. héten.

Rengeteg vállalkozást ellenőrizhetnek a héten az adóellenőrök

Gazdaság2022.01.31, 10:57

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az 5. héten.

Híresek és gazdagok, pedig még csak gyerekek - galéria

Gazdaság2022.01.29, 23:38

Galériánkban bemutatjuk azokat a gyerekeket, akik elsősorban önállóan, vagy kisebb mértékben szülői hátszéllel tettek szert már meglepően fiatalon hatalmas vagyonra. Képes listánkban szerepelnek olyan fiatalok is, akik majd az örökségeik révén lesznek megelőlegezhetően nagyon gazdagok.

A csőd szélére kerültek Singh Viki vállalkozásai

Tévé2022.01.25, 11:04

Singh Viki nehéz helyzetbe került: a párjával közös vállalkozásai nem mennek jól, az egyiket be is kellett zárniuk.

Szigorít az adóellenőrzéseken a héten a NAV

Gazdaság2022.01.24, 10:40

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 4. héten.

Ezeken a helyeken folytatódik a NAV év eleji ellenőrzéssorozata

Gazdaság2022.01.17, 12:55

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 3. héten.

15 évesen gazdagként mehet nyugdíjba egy most 10 éves gyerek

Gazdaság2022.01.14, 14:01

Egy most 10 éves ausztrál kislánynak már két jelentős profitot termelő üzlete is van, így pár év múlva multimilliomosként akár nyugdíjba is vonulhat. A részletekről az Insider számolt be.

Szigorú adóellenőrzésekkel indul az év

Gazdaság2022.01.10, 11:03

Az ADÓtraffipax legfrissebb bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a 2. héten.

A cégek 81 százaléka tervez béremelést az idén

Gazdaság2022.01.06, 17:59

Az idén a cégek 81 százaléka tervez béremelést, 18 százaléka jelezte, hogy nem változtat a béreken, míg 1 százaléka csökkenésre számít - közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzésében csütörtökön az MTI-vel.

A cégek többsége béremelést tervez idénre

Gazdaság2022.01.06, 16:53

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) elemzésében a hazai vállalkozások üzleti helyzetét vizsgálta a bérek, az árbevétel és a belföldi- és exportárak változása szempontjából. Az elemzés a bérek kapcsán kitér a 2021-es béremelésekre és a vállalkozások jövő évre vonatkozó béremelési terveire, valamint a 2021-es minimálbér emelésre adott reakcióira. Az árbevétellel kapcsolatban megvizsgálták a vállalkozások idei árbevételének alakulását és a 2022-re vonatkozó várakozásaikat, illetve a cégvezetők belföldi és külföldi értékesítési áraik alakulásával kapcsolatos várakozásait. Az elemzés aa ...

Varga Mihály: Újabb 140 milliárd forintos támogatás a magyar vállalkozásoknak

Gazdaság2022.01.04, 14:21

Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a közösségi oldalán megjelent posztjában.

ITM-államtitkár: A kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat

Gazdaság2022.01.04, 09:40

A béremelések érdekében a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat, hogy a dolgozók is minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Jó híreket kaptak a támogatással beruházó, hitelt igénylő kkv-k

Gazdaság2021.12.08, 10:07

Egyszerre két jó hírt is kaptak a támogatással beruházó, hitelt igénylő kis- és középvállalatok. Új, kedvezményes önerő kiegészítő hitelt hirdettek meg számukra, valamint az uniós átmeneti támogatási keret meghosszabbításával tovább érhetőek el majd a kedvezményes hitel- és garanciaprogramok - olvasható a Bank360.hu közleményében.