választás

címke rss

Nem lesz előrehozott választás Angliában

Nagyvilág2007.10.06, 22:36

Mégsem lesznek előre hozott választások az idén Nagy-Britanniában, pedig az utóbbi időben a brit közélet másról sem szólt, már a lehetséges időpontokat is találgatták. Valószínűnek tűnt ugyanis, hogy Gordon Brown brit miniszterelnök így akarja megerősíteni hatalmát, kihasználva a Munkáspárt népszerűségi fölényét. A támogatottságuk viszont hirtelen visszaesett, a kormányfő pedig nem kockáztathatja meg a voksolás elbukását.

Narancsos többség várható Ukrajnában

Nagyvilág2007.10.05, 20:22

Az ukrajnai "narancsszínű forradalom" Nyugat-barátnak tartott utódpártjai elegendő képviselői mandátumot szereztek ahhoz, hogy csekély többségük legyen a törvényhozásban és leválthassák Viktor Janukovics eddigi miniszterelnök koalíciós kormányát - derül ki az előrehozott választások öt nap után közzétett immár teljes előzetes eredményéből.

Fenyegeti a Gazprom a nyerésre álló Timosenkót

Nagyvilág2007.10.03, 15:24

Csaknem 100 százalékos feldolgozottságnál is vezetnek a narancsos erők az ukrán választásokon. A volt kormányfő, Julija Timosenko szerint liberális kormány állhat fel, de az oroszbarát Janukovics sem mondott még le a kormányzásról. Az orosz Gazprom közben ismét a gázszállítás leállításával fenyegeti a formálódó koalíciós erőket.

November 1-re tippelik az előre hozott brit választást

Nagyvilág2007.10.03, 14:23

November 1-jén lehet az előre hozott parlamenti választás Nagy-Britanniában - vélte a The Guardian és a szerdai brit sajtó. Úgy vélik, Gordon Brown brit miniszterelnök váratlan iraki látogatása, a jövő hét elejére várható két, nagy horderejű, parlamenti bejelentése mind ezt készítik elő. Az ellenzéki Konzervatív Párt e heti kongresszusán is előre hozott választásokra számítanak. A felmérések a Munkáspárt újabb győzelmét jósolják.

Ismét narancsos koalíció vezetheti Ukrajnát

Nagyvilág2007.10.01, 10:53

Hiába kapta a vasárnapi ukrán választásokon a legtöbb szavazatot Viktor Janukovics kormányfő oroszbarát pártja, valószínűleg az egykori narancsos forradalom nyugatbarát pártjai alakíthatnak kormányt - derül ki az urnazárás után közzétett exit-poll felmérésekből. A 2004-es narancsos koalíció újraalakulását valószínűsíti, hogy Julija Timosenko és Viktor Juscsenko elnök három nappal a választások előtt paktumot kötött. A választások előzetes eredményeit hétfőn teszik közzé.

Újra a forradalmárok kezébe kerülhet Ukrajna

Nagyvilág2007.10.01, 08:34

Az első exit-poll eredmények szerint Viktor Janukovics pártja áll győzelemre az ukrajnai előrehozott parlamenti választásokon, ám a narancsos forradalom erői együttesen többen lesznek. Kérdés, összeállnak-e koalícióra. A második helyen végzett Julija Tyimosenko már leendő kormányfőkét alkudozna, de az oroszbarát kormányfő pártja is nyitott minden koalíciós megoldásra.

Új választással erősítené hatalmát Brown

Nagyvilág2007.09.28, 12:42

Vasárnap eldőlhet, hogy lesznek-e előrehozott választások ősszel Nagy-Britanniában. A kormányfői poszton Tony Blairt váltó Gordon Brown így akarja megerősíteni támogatottságát. Ez lenne a legalkalmasabb időpont a Munkáspárt számára a választás megtartására, mert jelenleg jóval népszerűbbek, mint a konzervatív ellenzék.

Hazatérésről álmodozik a leégett haiti diktátor

Nagyvilág2007.09.26, 14:01

Bocsánatkérő üzenetben vállalta a felelősséget az uralma alatt elkövetett bűnökért Baby Doc egykori haiti elnök. Az 1986-ban elűzött playboy-diktátornak nincs sok választása. Távozásakor kimentett vagyona elolvadt, egy hónapja pedig Svájc be is fagyasztotta egyik számláját. Videoüzenetében a személyével kapcsolatos állítólagos nosztalgiát igyekszik kihangsúlyozni, és visszatérést ígér. Valóban vannak, akik alig várják haza, de csak azért, hogy bűneiért rács mögé dughassák.

Összeverekedtek a macedón parlamentben

Nagyvilág2007.09.26, 06:56

Összeverekedtek a rivális képviselők a macedón parlamentben, miközben a választási reformról vitatkoztak. Közben az egyik párt támogatói az épület előtt a rendőrökkel csaptak össze.

Walesa Kaczynski-győzelemre számít

Nagyvilág2007.09.21, 19:11

Jaroslaw Kaczynski mostani kormányfő győzelmére számít Lech Walesa volt államfő az október 21-i előre hozott parlamenti választáson Lengyelországban. Walesa bejelentette visszatérését a politikába.

Szabályos volt az olasz szenátusi választás

Nagyvilág2007.09.18, 21:23

Teljes mértékben törvényes volt a 2006 áprilisában tartott szenátusi választás Olaszországban - közölte kedden a választási bizottság. Az ellenzék csalást gyanított és újraszámláltatta egyes régiók voksait.

Kifárasztotta Karamanliszt a választási győzelem

Nagyvilág2007.09.17, 06:55

Kosztasz Karamanlisz konzervatív kormányfő nyerte a görögországi előre hozott parlamenti választásokat. A hivatalos részeredmények szerint csak törékeny többsége lesz a parlamentben.

A bugyi ideje lejárt

Tabu2007.09.17, 09:53

Bugyit hordani nem mindenki szeret, nyáron sokan el is hagyják, ám egészségügyi szempontból nem a legszerencsésebb választás ez. A bugyitlanság hívei azonban végre örülhetnek, megszületett a bugyi nélküli bugyi, a nadrágba ragasztható pamutlap.

Brüsszel a szépségtapasz a repedező Belgiumon

Nagyvilág2007.09.17, 15:41

Kedden lesz 100 napja, hogy Belgiumnak nincs kormánya. A választásokon győztes flamand kereszténydemokraták még mindig nem tudtak koalíciót kötni miután vezetőjük, Yves Leterme augusztusban - két hónap próbálkozás után - bedobta a törülközőt. Sokan Belgium alkonyáról és megszűnéséről beszélnek. A Magyarországhoz hasonlóan 10 milliós országban csak parlamentből öt van, de a többségi, hollandul beszélő flamandok és a francia anyanyelvű vallonok egyre kevésbé akarnak tudomást venni egymásról. A szakadás útjában egyelőre Brüsszel városa áll.

Előrehozott választások kezdődtek Görögországban

Nagyvilág2007.09.16, 10:36

Az erdőtüzek, illetve a válsághelyzet kormányzati kezelése lett a fő témája az előrehozott választások kampnyának Görögországban. Karamanlisz miniszterelnök még népszerűsége csúcsán írt ki új választásokat, de az erdőtüzek miatt elképzelhető, hogy a konzervatívok nem szereznek többséget a parlamentben.

A korábbi polgármester nyerte a kéki választást

Itthon2007.09.16, 21:34

A korábbi polgármester, Poór Sándor nyerte az időközi önkormányzati választást Kéken vasárnap, így a ciklus végéig továbbra is ő lesz a Nyíregyházához közeli település vezetője.

Belgrád elhalasztatná a koszovói választásokat

Nagyvilág2007.09.12, 21:01

A Koszovó sorsáról folyamatban lévő tárgyalások miatt fölöslegesek a dél-szerbiai tartományban november 17-re kitűzött parlamenti választások - véli Szerbia elnöke. Boris Tadic szerdán, lisszaboni látogatása során ezért a voksolás bojkottjára szólította fel a koszovói szerbeket.

Eőrehozott választás lesz Legyelországban

Nagyvilág2007.09.07, 22:39

Feloszlatatta magát pénteken a lengyel parlament, és előrehozott választások megtartásáról döntött.

Tárgyalnának Toller László mandátumáról

Itthon2007.09.06, 08:39

A hosszú ideje kómában fekvő szocialista képviselő, Toller László utódlásáról egyeztetne a Fidesz regionális igazgatója a házelnökkel - számolt be róla a Népszabadság. Ahhoz, hogy időszaki választást lehessen tartani az ellátatlan képviselői helyről, cselekvőképtelennek kellene nyilvánítani a pécsi politikust.

Kiírták az orosz parlamenti választásokat

Nagyvilág2007.09.02, 11:04

December első vasárnapján tartják az orosz alsóházi választásokat. Friss közvéleménykutatási adatok szerint a biztosan szavazó orosz állampolgárok 47,7 százaléka Putyin pártját, az Egységes Oroszországot támogatja.

November 17-én tartják a koszovói választásokat

Nagyvilág2007.08.31, 20:10

November 17-én tartják Koszovóban a parlamenti és a helyhatósági választásokat - ebben állapodott meg pénteken Joachim Rücker, a koszovói ENSZ-közigazgatás vezetője a dél-szerbiai tartomány albán vezetőivel.

Bedobta a törülközőt a kijelölt belga kormányfő

Nagyvilág2007.08.23, 21:10

Megbízatásának visszavonását kérte II. Albert királytól Belgiumban csütörtökön Yves Leterme kijelölt miniszterelnök, miután nem sikerült életképes kormánykoalíciót összeállítania a júniusi választáson győztes pártokból.

Az ukrán elnök is részt vett az erdőtűz oltásában

Nagyvilág2007.08.22, 20:14

Viktor Juscsenko ukrán elnök - egy hónappal a parlamenti választás előtt - személyesen vett részt az erdőtűz oltásában, amely több mint 3800 hektárnyi területet pusztított el az ország déli részén - jelentette be szerdán az elnöki hivatal.

Csak az elnök pártja került be a kazah parlamentbe

Nagyvilág2007.08.19, 13:30

Nem felelt meg az nemzetközi elvárásoknak az EBESZ szerint a szombaton megtartatott kazah parlamenti választás. A nemzetközi szervezet kifogása szerint a parlamenti küszöb olyan magas volt, hogy csak az elnök pártja tudott bejutni a törvényhozásba.

Lezárult az első szabad kazah választás

Nagyvilág2007.08.18, 20:01

Lezárultak Kazahsztánban a szombaton rendezett parlamenti választások. A központi választási bizottság közlése szerint röviddel a szavazóhelyiségek bezárása előtt 58 százalékos volt a részvételi arány. Az olajban gazdag közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban eddig még egyik választás sem volt szabad.

Előremenkül a szorongatott görög kormánypárt

Nagyvilág2007.08.16, 22:05

Előrehozott választásokkal próbálja elkerülni a jövőre várható kudarcot az egyre csökkenő népszerűségű görög kormánypárt. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök jövő április helyett már egy hónapon belül megtartaná a parlamenti választásokat.

A kaszinó gyöngye

Tabu2007.08.16, 14:56

Tavalyi Év Playmate-je választásunk döntőse volt a szőke bombázó. Most az idei esélyeseknek mutatja meg, hogy milyen is egy igazi playmate. Yvette tavaly a stábnak bemutatta műsora egy részét, amit szájtátva néztünk végig. Idén pedig elérkezett az ideje, hogy önök is láthassák!

Kirúgásokkal ért véget a lengyel kormánykoalíció

Nagyvilág2007.08.13, 14:51

Kirúgta a maradék négy koalíciós minisztert is a lengyel kormányfő, Jaroslaw Kaczynski, és helyükre saját pártjának embereit ültette. A hetek óta ingadozó koalíciónak ezzel vége lett, ősszel várhatóan előre hozott választások lesznek Lengyelországban.

Szépséghibások keresik Amerika kegyét

Nagyvilág2007.08.13, 13:46

Az egyiknek túl sok felesége volt, a másiknak a férje nőcsábász, a harmadik túl öreg, a negyedik hiába fekete, sokan fehérnek látják. Évtizedek óta nem volt ennyire nyitott és izgalmas az amerikai elnökválasztási verseny, amelyben egy dolog közös a jelöltekben: mindenkinek van valamilyen nyilvánvaló szépséghibája, ami aztán a kampányban óhatatlanul felerősödik. Valamelyikük másfél év múlva beköltözik a Fehér Házba.

Drága repjegyen is lehet kezdeni a szavazási spórolást

Itthon2007.08.13, 10:57

Az [origo] utánaszámolt, mennyit lehetne megtakarítani a népszavazáskor, ha megvalósítanák a Fidesz ötleteit: elhagynák a szavazólapot rejtő borítékot és ingyen dolgozna az OVB. Az összeg csak töredéke lenne a párt által megspórolhatónak tartott egymilliárdnak, az MSZP szerint viszont veszélybe kerülne a titkosság, a választási szakértő pedig arra figyelmeztetett: a borítéknak mélyebb jelentősége is van. A vitatott ötleteken kívül akad más is, amin spórolni lehetne. Az Állami Számvevőszék  is kifogásolta például, hogy tavaly az olcsó turista helyett business osztályon utazgattak a külképviseleti választási irodavezetők.

Sátrat vertek Kijevben az ellenzéki tüntetők

Nagyvilág2007.08.12, 18:37

Mintegy ezer ellenzéki aktivista vert sátrakat az ukrán fővárosban a központi választási bizottság szombati döntése ellen tiltakozva. A tüntetők szerint a bizottság politikai indíttatású döntést hozott, amikor a Julija Timosenko vezette ellenzéki tömörülés jelöltjeit nem regisztrálta a szeptemberi választásokra.

Előre hozott választások lesznek Lengyelországban

Nagyvilág2007.08.09, 20:21

A lengyel államfő és a liberális ellenzék vezére egyetért abban, hogy az előre hozott parlamenti választások kiírása elkerülhetetlen.

Ötletelne a Fidesz az olcsóbb szavazásról

Itthon2007.08.08, 13:09

A Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a népszavazás költségeinek csökkentéséről. A legnagyobb ellenzéki párt szerint egymilliárd forinttal lehetne csökkenteni a kiadásokat, ha egyebek mellett ingyenesek lennének a közérdekű hirdetmények, az OVB tagjai nem kapnának fizetést, és nem lenne boríték a választásokon.

A Marketing Centrum jelentős Fidesz előnyt mér

Itthon2007.08.08, 23:06

Egymillióval többen tartják kedvenc pártjuknak a Fideszt, mint az MSZP-t; ha most lenne választás, a nagyobbik ellenzéki párt egyedül is meg tudná szerezni a mandátumok többségét - derül ki a Marketing Centrum felméréséből.

Szigetes nyelvet tanultak a franciák

Itthon2007.08.02, 12:34

Nyelvtanfolyamot szerveztek Párizsban azoknak, akik kimondottan a Sziget Fesztivál miatt érkeznek jövő héten Budapestre. A résztvevők nemcsak ismerkedni és számolni tanultak meg magyarul, hanem képet kaptak az országról is. A Párizsi Magyar Intézet igazgatója szerint Nicolas Sarkozy elnökké választása óta érezhetően megnőtt az érdeklődés Franciaországban a magyarok iránt.

Vadászik és hódít a démonizált médiacápa

Nagyvilág2007.08.01, 08:41

Tényleg az ördög küldöttje vagy egyszerűen csak egy zseniális médiajátékos? Most, hogy a tekintélyes Wall Street Journalre ácsingózik, sokan újra kongatják a vészharangot. Rupert Murdoch talán az utolsó nagy médiacézár, aki bírálói szerint meghülyíti az embereket és zsebre rakja a politikusokat. Valóban keresi a kegyét Blair, Clinton és sok más egykori és jelenlegi vezető, a képlet azonban nem ennyire egyszerű.

Súlyos vereséget ismert el a japán kormányfő

Nagyvilág2007.07.29, 17:17

Abe Sindzo japán kormányfő elismerte vereségét a vasárnapi szenátusi választásokon, ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem kíván lemondani - közölte az NHK televíziós állomás. Ezt azután mondta, hogy kiderült: a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vereségét vetítették előre az exit poll eredmények és előrejelzések.

Kaczynski kirúgott két kormányzati tisztségviselőt

Nagyvilág2007.07.27, 19:00

Megnövekedett a valószínűsége, hogy előrehozott választásokra kerül sor Lengyelországban, mivel Kaczynski miniszterelnök illojális viselkedés miatt elbocsátotta pénteken a kormánykoalíció két kisebb pártjának két kormányzati tisztségviselőjét, növelve ezzel a koalíción belüli feszültséget.

Kampánycsendet sértett az MTV teletextje

Itthon2007.07.26, 20:05

Megsértette a kampánycsendet a bujáki időközi polgármester-választás idején a Magyar Televízió teletextje, azonban a választás eredményét nem kell megsemmisíteni - állapította meg csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság.

A YouTube-on faggatták az elnökjelölteket

Techbázis2007.07.24, 12:33

A videomegosztó segítségével forradalmasították az amerikai elnökválasztási küzdelmet: elsőként a Demokrata Párt nyolc elnökjelölt-aspiránsa állt a CNN kamerái elé hétfő este, hogy élőben válaszoljon az internetezők által feltett kérdésekre.

Medián: az orvosok nem ilyen reformot akarnak

Itthon2007.07.24, 09:23

Az orvosok a saját bőrükön érzik és elutasítják az egészségügyi reformot - olvasható ki abból a kutatásból, amelyet a Medián készített. Az orvosok mindössze egy százakléka támogatja teljesen a kormány politikáját, majdnem fele azonban teljesen elutasítja. A többség eltörölné a vizitdíjat és egy parlamenti választáson a Fideszre szavazna.

Hatalmon marad a török kormánypárt

Nagyvilág2007.07.23, 08:03

A szavazatok csaknem felét besöpörte a törökországi előrehozott választásokon a kormányzó mérsékelt iszlamista párt. Az előrehozott voksolás célja az volt, hogy megoldja a súlyos politikai válságot, amely Erdogan kormányfő és a világi állami berendezkedés hívei, köztük a hadsereg között robbant ki, akik török intézményrendszert az iszlamizálástól féltik.

Hétfőn döntenek a sellyei választási ügyben

Itthon2007.07.20, 19:01

A Baranya Megyei Bíróság hétfőn dönt a sellyei időközi választás eredményének megsemmisítésével kapcsolatos beadványról. A határozattól függ, hogy a kisvárosban szükség lesz-e a választás megismétlésére.

Előre hozott választásokat tervez a palesztin elnök

Nagyvilág2007.07.18, 18:46

Mahmúd Abbász palesztin elnök előre hozott választások kiírására kérte fel szerdán Rámalláhban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi tanácsát.

OVB-delegáltjától kapta a Fidesz a nyelvész beadványát

Itthon2007.07.13, 17:17

A választási bizottság fideszes delegáltja adta át pártjának Kálmán László nyelvész népszavazási beadványát, amellyel a nyelvész megpróbálta megelőzni az ellenzéki párt kezdeményezését. Bordás Vilmos szerint neki épp az a dolga, hogy tájékoztassa az őt delegáló szervezetet, és tagadja, hogy kiadta volna a sajtónak Kálmán címét.

Már maradna a koalícióban a Samoobrona

Nagyvilág2007.07.10, 19:40

Bizonyos feltételekkel marad Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök konzervatív kormánykoalíciójában a populista Samoobrona (Önvédelem) vidékpárt, vezetője, Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettes és agrárminiszter menesztése ellenére is, elhárítva ezzel az előrehozott választás közvetlen fenyegetését.

Terroristák árnyával hadakozik az NBH

Itthon2007.07.10, 10:40

A növekvő terrorfenyegetéssel indokolja a kormány Gyurcsány Ferenc új, több mint 40 milliós Audijának beszerzését. A kormány a szélsőségesekre hivatkozva tartotta elkerítve az Országházat, riogattak szlovák robbantókkal és a választások megzavarására készülő radikálisokkal, igaz, később egyik ügyről sem került nyilvánosságra olyasmi, ami igazolta volna az aggodalmakat. Az [origo] által megkérdezett biztonságpolitikai szakemberek szerint is eltúlzottak a terroristák által jelentett fenyegetésről szóló hírek. A probléma pedig az, hogy amikor igazi baj lesz, már senki nem fogja elhinni - mondta egyikük.

Raúl Castro kiírta a helyhatósági választásokat

Nagyvilág2007.07.10, 00:53

Raúl Castro ideiglenes kubai államfő hétfőn bejelentette a nemzeti választási bizottság felállítását, és október 21-re kiírta a helyhatósági választásokat. A választási bizottság felállításával megkezdődik a választási folyamat, amelynek végén, 2008-ban eldől, hogy a betegeskedő Fidel Castro marad-e a karibi szigetország államfője.

Az atomhatalomért nyomulnak a pakisztáni radikálisok

Nagyvilág2007.07.05, 13:50

A tálib rezsimhez hasonló, radikális vallási kormányzat megteremtését akarják Pakisztánban azok a militánsok is, akik közül többen csütörtök hajnalban távoztak az iszlámábádi Vörös Mecsetből. Sokuk Pakisztán - Afganisztánnal határos - északnyugati tartományából jött, ahol a tálibok, az al-Kaida és állítólag Oszama bin Laden befolyása egyre jelentősebb. Az atomhatalom Pakisztánban idén tartanak választásokat, de nem világos, hogy a nyolc éve puccsal hatalomra jutott Pervez Musarraf tábornok maradhat-e amerikai támogatással, vagy győz a demokrácia és vele esetleg a radikálisok.

Fujimori most Japánban politizálna

Nagyvilág2007.06.27, 21:21

Alberto Fujimori japán származású perui exelnök indulni szándékozik júliusban a japán felsőházi választásokon. Az esetleges újabb politikai karriert csak az akadályozza, hogy a politikus jelenleg chilei házi őrizetben várja, hogy kiadják-e Perunak, ahol bírósági eljárások várnak rá.

Jót tett a Munkáspártnak Blair lelépése

Nagyvilág2007.06.25, 13:13

A választások előrehozására készül a hétfői brit sajtó szerint Gordon Brown jelenlegi brit pénzügyminiszter, aki szerdától Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz. Egy friss felmérés szerint a kormányfőcsere máris megnövelte a Munkáspárt népszerűségét.

Összecsaphatnak a hullámok az RMDSZ felett

Nagyvilág2007.06.23, 11:01

Egyik minszterét korrupciós vádakkal támadják, a kormánykoalíció, amelynek ő is tagja, inog, egy esetleges előrehozott választás azzal fenyeget, hogy talán nem kerül be a parlamentbe - a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre rájár a rúd manapság, ráadásul saját szavazói körében is sok a kritikus hang. A párt frissen megválasztott ügyvezető elnöke bizakodó, de a pártelnök inkább lemond kormányfőhelyettesi tisztéről, hogy rendezze a sorokat. Az [origo] Erdélyben igyekezett utánajárni, valóban válságban van-e az RMDSZ.

Fárad a kormány a Goldman Sachs szerint

Itthon2007.06.22, 17:33

A fáradtság jelei mutatkoznak a kormányzati reformok keresztülvitelében az egyik vezető londoni befektetési ház szerint. A Goldman Sachs pénteken megjelent elemzésében azt jósolja, hogy a 2010-es választások közeledtével megtorpannak majd az átalakítások, Gyurcsány Ferenc pedig nem biztos, hogy a ciklus hátralévő részében végig a helyén marad.

A jobboldal győzött a francia nemzetgyűlési választásokon

Nagyvilág2007.06.17, 21:13

Közel negyven százalékos rekordméretű távolmaradás mellett a várakozásoknak megfelelően abszolút többséget szerezve a jobboldal nyerte meg a francia nemzetgyűlési választások második fordulóját - ismertette az IPSOS/DELL közvélemény kutatóintézet becslésén alapuló exit poll eredményt vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.

Sarkozy pártja nyert a francia választásokon

Nagyvilág2007.06.11, 06:50

39 százalékos rekordméretű távolmaradás mellett a várakozásoknak megfelelően a jobboldal közel tíz százalékos előnnyel nyerte meg a francia nemzetgyűlési választások első fordulóját. Az előzetes becslések szerint Nicolas Sarkozy pártja a jelenleginél jóval nagyobb parlamenti többségre számíthat a második forduló után.

Két hét múlva dönt a Fidesz kérdéseiről az OVB

Itthon2007.06.11, 18:09

Két hét múlva fog dönteni az Országos Választási Bizottság arról, hogy hitelesíti vagy ismét elutasítja-e a vizitdíjra, a kórházi napidíjra és a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket. A Fidesz és a KDNP népszavazásra szánt három kérdésére már egyszer nemet mondott a választási bizottság, de az Alkotmánybíróság ezeket a döntéseket a múlt héten megsemmisítette.

Megmutatta Kóka a buli számláját

Itthon2007.06.09, 15:21

Bemutatta Kóka János az elnökké választása utáni 150 fős buliért fizetett számlát. Az SZDSZ elnöke ezt követően bocsánatkérésre szólította fel Dávid Ibolya MDF-elnököt, aki trükköéssel vádolta meg őt. Az éttermet működtető cég vezetője is Kókát igazolja.

Az ETA felmondta a tűzszünetet

Nagyvilág2007.06.06, 12:43

Az ETA baszk szeparatista szervezet szerdától semmisnek tekinti a 15 hónapja kötött tűzszünetet. A keddi bejelentés veszélyezteti a Baszkföld függetlenségéért folyó négy évtizedes erőszakos konfliktus békés lezárását. A választásokra készülő José Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök számára ez rossz hír: eddig az északír békefolyamathoz hasonló megállapodásban reménykedett.

Csak az egyik Sólyom-jelöltre bólintott rá a Fidesz

Itthon2007.06.05, 15:57

Majtényi László általános ombudsmanná választását csak a kormánypártok, Kállai Ernő kisebbségi ombudsmani jelölését pedig az összes parlameti párt támogatta az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén Kállai Ernő kisebbségi ombudsmanná választását.

Bizalmatlansági indítvánnyal nyomulnak Basescuék

Nagyvilág2007.06.04, 15:38

Harmadszorra sikerült benyújtania bizalmatlansági indítványt a kormány ellen a román Demokrata Pártnak. Traian Basescu, a posztján két hete népszavazáson megerősített államfő és pártja előrehozott választást próbál kicsikarni, hogy ne kisebbségi kormány irányítsa Romániát.

Nem módosított törvényt az ukrán parlament

Nagyvilág2007.06.01, 00:03

Elnapolta ülését csütörtökön késő este az ukrán parlament anélkül, hogy elfogadta volna a belpolitikai patthelyzet föloldásaként a hét végén elhatározott előrehozott választások megtartásához szükséges jogszabályokat.

Már nincs akadálya az ukrán parlamenti választásoknak

Nagyvilág2007.06.01, 23:04

Az ukrán parlament péntek késő estére elfogadta az előrehozott választások lebonyolításához szükséges összes jogszabályt, s ezzel egy időre enyhülhet a hónapok óta tartó belpolitikai válság.

Szívroham és bombariadó akasztja az ukrán rendezést

Nagyvilág2007.05.31, 12:15

Az egekbe szökött a feszültség Ukrajnában, szerdán szívrohamot kapott a belügyminiszter, és bombariadó miatt meg kellett szakítani a parlamenti ülést. Viktor Juscsenko ukrán elnök csütörtökön egy nap haladékot adott a képviselőknek, miután a kijevi törvényhozás szerdáig nem tudta határidőre elfogadni a szeptember 30-ára tervezett előrehozott választásokkal kapcsolatos törvényeket, jóllehet a két fő politikai ellenlábas előzetesen megállapodott erről.

Választási csalás miatt feloszlatták a thaiföldi kormányfő pártját

Nagyvilág2007.05.30, 19:50

Választási csalás címén feloszlatta szerdán Thakszin Sinavatra megbuktatott kormányfő pártját a thaiföldi alkotmánybíróság, és öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtől a párt végrehajtó bizottságának mind a száztíz tagját, köztük a volt kormányfőt is.

Ukrajnában megegyeztek az előrehozott választásokról

Nagyvilág2007.05.27, 09:14

Megegyezett Juscsenko ukrán elnök és politikai ellenfele, Viktor Janukovics kormányfő abban, hogy ősszel előrehozott választásokat rendeznek Ukrajnában. Arról is megállapodtak, hogy nem vonják bele a fegyveres erőket a belpolitikai konfliktusba.

Írországban befejeződött a parlamenti választás

Nagyvilág2007.05.25, 01:16

Bezártak a szavazóhelyiségek csütörtökön késő este Írországban, ahol a mintegy hárommillió jogosult arról dönthetett a parlamenti választásokon, harmadszor is bizalmat szavaz-e a Bertie Ahern miniszterelnök vezette jobbközép kormánynak.

Gyurcsány: A legjobb politikus legyen az MSZP elnöke

Itthon2007.05.24, 21:09

Gyurcsány Ferenc szerint a legjobb és a legerősebb politikusnak kell az MSZP elnökének lennie. A miniszterelnök az ATV Friderikusz Most című, csütörtöki műsorában saját magára utalva arról is beszélt: a demokratikus politikusok előbb-utóbb nem lesznek miniszterelnökök, kormányfőjelölt az legyen, akivel a legnagyobb esélye van választást nyerni a pártnak.

Hajtóvadászat indult Kenyában a csonkoló szekta ellen

Nagyvilág2007.05.23, 12:32

Meggyilkolt és megcsonkított holttestek miatt indult hajtóvadászat egy kenyai szekta ellen. Az erőszakos Mungikitől nem csak az embereket féltik, hanem a decemberi választásokat is. A belügyminiszter a kisöprésüket ígéri.

Tízezrek tüntettek az iszlám ellen a török utcákon

Nagyvilág2007.05.20, 18:04

Isztambul, Ankara és Izmir után vasárnap Samsunban is tüntetést szerveztek a világi állam mellett Törökországban. A mérsékelten iszlamista kormányzó párt ellenzéke is demonstrációkon gyűjt erőt a júliusban esedékes előrehozott választásokra.

Al-Kaida-robbantással kezdődött a választás Algériában

Nagyvilág2007.05.17, 16:54

Újabb halálos bombamerénylettel kezdődött a parlamenti választás Algériában. Constantine városában egy ember meghalt, öten megsérültek a maghrebi al-Kaida által elvállalt robbantásban, amelyet a belügyminiszter a demokratikus rendszer elleni szabotázsnak nevezett. A választáson 24 pártra lehet szavazni, az iszlamisták azonban 1992 óta nem indulhatnak.

Végéhez közeledik a szerb kormányalakítás

Nagyvilág2007.05.15, 19:08

Kedd este végső szakaszába érkezett a belgrádi kormányalakítás, amelynek éjfélig meg kell történnie, mert különben új választást kell kiírni Szerbiában.

Női kvótát akar a választáson az SZDSZ

Itthon2007.05.14, 16:20

Módosítaná a választójogi törvényt az SZDSZ annak érdekében, hogy nagyobb legyen a női képviselők aránya a parlamentben. A javaslat szerint a pártlistákon a politikusok fele nő lenne, ami 25-30 százalékra növelné arányukat a képviselők között.

Brémában az SPD maradt a legerősebbek párt

Nagyvilág2007.05.13, 23:08

Továbbra is a Német Szociáldemokrata Párt (SPD maradt a legerősebb párt a brémai parlamentben, megelőzve a kereszténydemokratákat, a vasárnap tartott tartományi választásokon azonban mindkét nagy párt jelentős számú szavazatot vesztett a négy évvel ezelőtti eredményhez képest.

Csöndre intenék a kampányban a kormányt

Itthon2007.05.08, 18:29

Tíz hónapos szünet után ismét elővenné a koalíció a kampányfinanszírozás kérdését, miután sikerült megállapodni az alapelvekben. A legfontosabb változás, hogy a kormánypártok elfogadnák azt az ellenzéki javaslatot, amely megtiltaná a kormánynak, hogy választási időszakban közpénzből folytasson propagandát. A Fidesz egyelőre nem reagált érdemben a kormánypárti gesztusra.

Autógyújtogatással ünnepelték Sarkozyt

Nagyvilág2007.05.07, 17:10

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökké választását követően 367 autót gyújtottak fel Párizsban és az ország nagyobb városaiban hétfőre virradó éjjel. Ez több mint kétszerese a hétvégi átlagnak. Zavargásokra azonban nem került sor.

Sarkozy győzelmét jelzik a felmérések

Nagyvilág2007.05.06, 19:40

A magyar származású Nicolas Sarkozy győzelmét jelzik a francia elnökválasztáson a belga és svájci média által kiszivárogtatott exit poll felmérések, Ségolene Royal szocialista jelölttel szemben. Az előzetes becslések szerint Sarkozy 53,5 míg Royal 46,5 százalékot kapott - az RTBF belga állami tévé szerint. Az MTI szerint Sarkozy hívei örömkiáltásokban törtek ki a hír hallatán. A voksolás este nyolc óráig tart. Eddig a szavazók 75 százaléka szavazott, amire 1965 óta nem volt példa. A rendőrség attól tart, hogy a választások miatt több száz autót gyújthatnak fel országszerte.

Ópium lett egy afgán falu valutája

Nagyvilág2007.05.04, 11:48

Ópiummal fizetnek a kenyérért, az iskolai füzetekért, a benzinért, ópiummal fizetnek a gyerekek a rágóért, ópiummal fizetnek mindenért egy afgán falu lakói, a papírpénzt már teljesen kivonták a forgalomból. Egy helyi törzsi elöljáró szerint nincs más választásuk: bár tudják, hogy a sok elcserélt ópium végül drogkereskedőknél köt ki, ők másból nem tudnak megélni, a kormány pedig nem segít. Pedig a sajátos cserekereskedelem végül a kormány ellen küzdő lázadókat gazdagítja.

Elfáradtak a pártelnökök a kutatók szerint

Itthon2007.05.04, 07:32

A Fidesz és az MSZP társadalmi támogatottsága között a Bokros-csomag bevezetésekor, majd az 1998-as választások után volt ilyen nagy mértékű különbség - olvasható a Népszabadság pénteki számában. A lap kutatókat kérdezett a különbség növekedéséről, a kormánypártok bizalomvesztéséről.

A nacionalistáké a legnagyobb frakció a skót parlamentben

Nagyvilág2007.05.04, 20:54

A Nagy-Britanniától való elszakadásra, nemzeti függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) adhatja a legnagyobb frakciót az új összetételű edinburghi tartományi parlamentben a csütörtöki választások nyomán - jelentették be pénteken.

Dicstelen vége lehet Blair utolsó választásának

Nagyvilág2007.05.03, 12:11

Utoljára mondhat véleményt az éppen 10 éve hatalomra került és távozását várhatóan a jövő héten bejelentő Tony Blair brit miniszterelnökről 39 millió választó: Skóciában és Walesben parlamenti és önkormányzati, Angliában - Londont kivéve - önkormányzati választásokat tartanak. Ironikus módon Blair Munkáspártja abban a skót és walesi parlamentben veszítheti el a többséget, amelyeket ő hívott életre.

Előrehozott választást javasol a török kormánypárt

Nagyvilág2007.05.02, 10:14

Az eredetileg tervezett időpontnál több mint négy hónappal hamarabb tarthatnak választásokat Törökországban. A kormánypárt szerdán azt javasolta, hogy júniusban tartsák a választásokat, november helyett. A korai időpontra az államfőválasztás körüli huzavona miatt lehet szükség.

Előrehozott választást kér a török kormányfő

Nagyvilág2007.05.01, 23:11

Már nyár közepén előrehozott parlamenti választásokat tartana a török kormányfő, miután az parlament nem volt képes új államfőt választani pénteken. Az alkotmánybíróság kedden érvénytelenítette a török államfőválasztás első fordulóját, ugyanis a szavazáson nem jelent meg az érvényességhez elegendő számú képviselő.

Új forduló kell a török elnökválasztáson

Nagyvilág2007.04.27, 17:39

A török kormány államfőjelöltje, Abdullah Gül külügyminiszter nem szerzett elég szavazatot a választás első fordulójában ahhoz, hogy elnök lehessen. A győzelemhez tíz voks hiányzott, a második fordulót szerdán tartják. Az ellenzéki párt a pénteki szavazás érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól.

Cáfolták, hogy Blair május elsején távozna

Nagyvilág2007.04.27, 17:40

A brit kormány cáfolta, hogy május elsején bejelentené távozását Tony Blair miniszterelnök. Az egyébként már régóta lebegtetett távozással várhatóan mindenképp megvárja a helyi választásokat.

Tovább tolódhat az előre hozott ukrán választás

Nagyvilág2007.04.26, 13:18

A június 24-i dátum sem megfelelő az előre hozott parlamenti választásokra Viktor Janukovics ukrán kormányfő szerint. A politikus alkotmányellenesnek tartja a kitűzött időpontot, az alkotmánybíróság viszont még nem foglalt állást.

Ellenfél nem volt, tarolt a koalíció Szíriában

Nagyvilág2007.04.26, 12:55

A Nemzeti Haladó Front maradt hatalmon Szíriában a vasárnap és hétfőn tartott választások után. A mandátumok több mint kétharmadát szerezte meg a koalíció, a maradék helyeket függetlenek töltik be. Ellenzéki pártok nem indulhattak.

Eltolódhat a Juscsenko által kiírt új szavazás

Nagyvilág2007.04.25, 13:11

Mégse lesz előrehozott választás Ukrajnában május végén - döntött az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság. A szavazást Viktor Juscsenko elnök írta ki, amikor április elején feloszlatta a parlamentet, hogy elejét vegye ellenlábasa, Viktor Janukovics kormányfő pártja alkotmánymódosító terveinek.

Juscsenko június 24-én tartana választásokat

Nagyvilág2007.04.25, 22:14

Viktor Juscsenko ukrán elnök egy hónappal későbbre, június 24-re halasztotta az előre hozott parlamenti választásokat - ezt maga az államfő közölte szerda este a televízióban sugárzott beszédében.

Vérszagban írna történelmet Nigéria

Nagyvilág2007.04.23, 11:00

Sosem követte még egymást két civil kormány Nigériában, a szombati elnökválasztással történelmet írhat az ország. De egyre több a gyanús trükk, a bebörtönzött ellenzékiekről szóló hír, egyre véresebbek a szavazást követő zavargások is. A választást kísérő erőszaknak már több tucat halottja van, szombaton pedig a választási bizottság központját próbálták felrobbantani. Ráadásul majdnem szavazólapok nélkül maradt egész Nigéria, így a választás kezdetét már el is kellett halasztani. A zűrzavar hátterében nagyhatalmú királycsinálókat sejtenek. Az egyik legsötétebb árny IBB, a nigériai Maradona.

Előre hozott választásokat mérlegel a PiS

Nagyvilág2007.04.23, 19:38

Az előre hozott választások gondolatát fontolgatja a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt, mivel törvényhozási képviselők egy csoportja kivált a pártból, és a közvélemény-kutatási adatok szerint jelentősen csökkent a párt támogatottsága - közölte hétfőn a PiS szóvivője.

Nyerő lehet a gazdasági és az informatikai diploma

Állás 20112007.04.18, 10:42

A legfrissebb adatok szerint ebben az évben mintegy 108 ezren jelentkeztek egyetemre, főiskolára, ebből 88 ezren államilag támogatott képzésre. Ki választott jól? Kinek lesz nehezebb álláshoz jutnia? Szakértők szerint jelenleg főleg mérnöki, informatikai, és pénzügyi területre keresnek nagyobb számban diplomás pályakezdőket.

Orbán keresztet vethet törvénymódosítására

Itthon2007.04.17, 12:37

Még meg sem száradt a tinta az irományon, a kormánypártok már eldöntötték, nem támogatják Orbán Viktor javaslatát a választási törvény módosításáról. Az MSZP szerint Orbán politikai érdekeihez akarja igazítani a törvényt, az SZDSZ pedig úgy véli, a javaslat az alkotmányosság kereteit feszegeti.

Sarkozy nyomában lohol népszerűségben Royal

Nagyvilág2007.04.17, 10:31

Szinte fej-fej mellett várhajta a francia elnökválasztás április 22-i első fordulóját Nicholas Sarkozy jobboldali, és Ségolene Royal baloldali elnökjelölt. Royal majdnem behozta hátrányát, Sarkozy csupán két százalékponttal vezet egy közvélemény-kutatás szerint. A választás második fordulójában ugyanakkor mindkettejüknek 50 százalékot jósol a felmérés.

Meggyilkolták Nagaszaki polgármesterét

Nagyvilág2007.04.17, 21:32

Ismeretlen okból elkövetett fegyveres támadás következtében életét vesztette szerdán Nagaszaki polgármestere. A 61 éves Ito Icso már három időszakon át volt a Kjúsú szigetén fekvő japán város első embere, s a vasárnapra kitűzött helyhatósági választáson újra pályázni készült a megbízatás elnyerésére.

Rekordpénzzel vághat a kampányba Hillary Clinton

Nagyvilág2007.04.16, 10:42

Majdnem ugyanannyi pénzzel vághat bele elnökjelölti kampányába Hillary Clinton egyedül, mint amennyit az összes (demokrata és republikánus) jelöltségre pályázó politikus elkölthetett a 2004-es választások előtt. Ráadásul úgy, hogy Clinton már költött is jó pár milliót. Az amerikai elnökségre pályázó szenátor 31 millió dollárt fordíthat arra, hogy meggyőzze a demokrata szavazókat: támogassák az ő jelöltségét a 2008-as amerikai elnökválasztáson.

Orbán törvénymódosítással védené kérdéseit

Itthon2007.04.16, 17:24

A választási törvény módosításával kényszerítené ki a vizitdíj és a tandíj ügyében kezdeményezett népszavazás megtartását a Fidesz - derült ki Orbán Viktor pártelnök sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szerint ugyanis az Országos Választási Bizottság játszik a népszavazási kérdésekkel.