V4NA

címke rss

Lövöldözés lehetett Párizsban, egy fél kerületet lezártak, kommandósok lepték el az utcákat

Itthon2020.02.24, 20:29

Párizs tizennyolcadik kerületében, a belvárostól szó szerint öt percre túlzás nélkül óriási rendőri készültség volt hétfő késő délután. Az Avenue Gabriel Peri és a Porte Saint Ouen-nal lezárták az utcákat. A V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítói a helyszínen voltak, felvételeket készítettek, és beszéltek járókelőkkel és rendőrökkel is. A közelben lakók azt mondták, hogy lövéseket hallottak.

Koronavírus: A kórházban fertőzték meg a hetedik olaszországi halottat

Nagyvilág2020.02.24, 16:24

Hétfő délután 4 órakor az Ansa hírügynökség bejelentette, hogy már hét ember halt meg koronavírusban Olaszországban.

A migránsok megértésére fogják kiképezni a bajor rendőröket

Nagyvilág2020.02.24, 11:12

Úgynevezett kultúrák közötti képzésben részesülnek majd a bajorországi rendőrök, hogy még hatékonyabban tudják kezelni az országban élő migránsokat, és párbeszéd alakulhasson ki közöttük. Hasonló képzést vezettek már be Svédországban is, ahol fontosnak tartják, hogy a sokféleséget tudják képviselni a hatóságoknál – ezért migrációs hátterű embereket is toboroznak a soraikba – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Politik Stube forrásaira hivatkozva.

Nemet mondott a kitoloncolásra egy migráns, maradhatott Németországban

Nagyvilág2020.02.20, 11:15

A furcsa eset Schwerinben történt tavaly decemberben egy iraki származású férfival, de ezt csak most hozták nyilvánosságra. Korábban is volt példa arra, hogy egy-egy kitoloncolási kísérlet meghiúsult az országban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a die Welt információira hivatkozva.

Harc indult a radikális iszlám ellen Franciaországban

Nagyvilág2020.02.19, 10:29

Intézkedéseket jelentettek be Franciaországban az iszlám szélsőségesek visszaszorítása ellen. A kormánynak nagyobb hatásköre lesz ezentúl az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében - számol be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy felmérés szerint a Párizs környéki bűncselekmények 40 százalékát bevándorlók követik el. Egyértelmű a kapcsolat a bűnözés növekedése és a migráció között.

Visszarendeződéstől tartanak az olaszok a migráció elleni védelem területén

Nagyvilág2020.02.18, 17:00

A migránsok kiemelt védelme, az olasz állampolgárság megszerzésének könnyítése és a Soros-hajókra vonatkozó büntetések csökkentése is szerepel Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter törvénymódosítási javaslatcsomagjában, amelyet hétfőn terjesztett be a Miniszterek Tanácsa elé. Az olaszok attól tartanak, hogy visszatérnek a baloldali Matteo Renzi kormánya alatt uralkodó áldatlan állapotok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Il Giornale című lap cikkére hivatkozva.

A svédek már nem bíznak a rendőrségben

Nagyvilág2020.02.18, 16:57

Egy volt rendőr számolt be róla, hogy a svédek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények mindennapossá válása miatt a svéd állampolgárok fokozatosan elvesztik a bizalmukat a rendőrségben, és önkéntes polgárőrségeket szervezhetnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.

Szexuális erőszakért csupán közmunkára ítéltek egy migránst Svédországban

Nagyvilág2020.02.18, 11:57

Mindössze 75 óra közmunkát kapott egy szomáliai migráns Svédországban, amiért megerőszakolt egy kiskorú lányt. A bíróság ítélete szerint ráadásul nem is nemi erőszak történt, a migráns "csupán" szexuálisan kihasználta a lányt. Svédországban nem egyedülálló az ilyen eset - hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Barack Obama Soros György kérésére rendelhetett el FBI-nyomozást

Nagyvilág2020.02.18, 10:05

Az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa, Alan Dershowitz a Breitbart Newsnak adott vasárnapi interjújában beszélt arról, hogy az egykori demokrata elnök, Barack Obama Soros György kérésére kötelezte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen. Minderről Dershowitznak bizonyítékai is vannak.

Súlyos hiányosságok a francia hatóságok terrorizmus elleni harcában

Nagyvilág2020.02.17, 18:39

Hogyan utazhatott be Európába és kaphatott Erasmus vízumot egy Szíriában harcoló iszlám terrorista? - teszi fel a nagyon is jogos kérdést Nathalie Goulet, a jobbközép UDI politikai formáció szenátora, aki lesújtó elemzést tett közzé Franciaország biztonsági helyzetéről a Le Figaróban. Tényekre alapozva állítja, hogy a francia hatóságoknak egyértelmű hiányosságai, hibái vannak a terrorizmus elleni harcban, és bár számos javaslat, terv létezik, a kormányzat túlzottan naiv, és nincs realitásérzéke sem - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Csak tavaly egymillióan költöztek el Sadiq Khan Londonjából

Nagyvilág2020.02.17, 17:32

A pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khan polgármester sikeresen "lecseréli" az új bevándorlókra a fővárosi briteket. Tavaly nagyjából egymillió ember költözött el Londonból a növekvő bűnözés, a túlzsúfoltság és a magas árak miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Budapest balliberális főpolgármestere, Karácsony Gergely néhány napja pedig azt mondta, hogy londoni mintára tenné élhetővé a magyar fővárost, noha egy tavaly szeptemberi felmérés alapján Budapest élhetőbb, mint London.

Az arab lett a társalgás fő nyelve egy svéd kisváros óvodáiban

Nagyvilág2020.02.17, 13:52

Kilenc óvoda közül hatban a gyerekek 60-89 százaléka nem svéd anyanyelvű a svédországi Ronneby-ben. A legtöbb migrációs hátterű kisgyerek csak arabul beszél, ami gyakran megnehezíti a kommunikációt, főleg, hogy sok esetben a szüleik sem tudnak svédül – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az SVT nevű közszolgálati csatornára hivatkozva.

Elfogták az aktivistákat, ezért elmaradt a migránsok Valentin-napi menete

Nagyvilág2020.02.15, 16:55

Elmaradt a Balkán-félszigeten tartózkodó migránsok „Valentin-napi menetének" nevezett rohama a magyar, illetve a horvát határ felé. Az osztrák Kronen Zeitung beszámolója szerint azért, mert a bosznia-hercegovinai Velika Kladusa befogadóközpontjában a hatóságok őrizetbe vettek két külföldit, akik a menetet megszervezték volna. Kiderült róluk, hogy civil szervezetek aktivistái, egyikük amerikai, a másikuk pedig brit állampolgár. Közben Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felhívta a figyelmet, hogy a Balkánon keresztül továbbra is mintegy 100-120 ezer migráns akar bejutni az Európai Unióba. Az is kiderült, hogyy ...

Segélyből finanszírozta a terrortámadást a manchesteri iszlamista robbantó

Nagyvilág2020.02.15, 10:28

Kiderítette a bíróság, hogy a manchesteri terrortámadás elkövetője, a migráns hátterű Salman Abedi az édesanyja által igényelt segélyből fizette az öngyilkos merényletének költségeit. Az eljárás során az is kiderült, hogy a nő azután is igényelte a brit segélyt, hogy gyerekeivel Líbiába hazaköltözött – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hangfelvétel bizonyítja, hogy az észak-macedón miniszterelnök pénzt adott egy bűnügy gyanúsítottjának

Nagyvilág2020.02.14, 18:29

Egy macedón ellenzéki politikus, Antonio Miloshoski volt külügyminiszter olyan hangfelvételt mutatott be az észak-macedón Európai Ügyek Parlamenti Bizottságában, amelyen valószínűleg Zoran Zaev volt szociáldemokrata miniszterelnök beszél – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem hagyhatja magára az EU és Ausztria Magyarországot migránsügyben

Nagyvilág2020.02.14, 14:30

Ausztriának támogatnia kell Magyarországot, ha megindul az interneten Valentin-napi menetként szerveződő migránstömeg a szerb-magyar határ felé, közölte Hannes Amesbauer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) biztonságpolitikai szóvivője. Amesbauer sajtótájékoztatóját a V4NA nemzetközi hírügynökség szemlézte.

Az új migránstáborok létesítése ellen tüntettek a görög szigetek lakói

Nagyvilág2020.02.14, 13:55

Több száz, elkeseredett, a görög szigeteken lakó ember vonult a görög fővárosba, Athénba, hogy a szigeteken tervezett új migránstáborok felépítése ellen tiltakozzanak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Legalább 160 terrorista szabadult idő előtt a brit börtönökből

Nagyvilág2020.02.13, 18:44

Több mint 160 elítélt terroristát engedtek szabadon a büntetésük felének letöltése után 2012 óta Nagy-Britanniában – derült ki a terroristák automatikus szabadlábra helyezésének megakadályozását célzó törvényjavaslat szerdai parlamenti vitáján – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Közpénzen gyártatja a kanadai liberális kormány a klímacikkeket

Nagyvilág2020.02.14, 14:21

Egyre több jel mutat rá, hogy a Trudeau-kormány befolyásolni próbálja a médiát Kanadában. Míg néhány napja arról érkeztek hírek, hogy kormányzati engedélyhez kötnék a híroldalak működését, most az derült ki, hogy több médiumnak is pénzt fizettek, hogy a klímaváltozásról szóló cikkeket írjanak - közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A 2015-ös migránsválság megismétlődésétől tart a német belügyminiszter

Nagyvilág2020.02.13, 17:20

Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a 2015-ös európai migránsáradat megismétlődésétől tart, miután az elmúlt bő két hónapban közel 700 ezren indultak útnak Európa felé a még mindig háborúval fenyegetett Szíriából. Karl Nehammer osztrák belügyminiszter szerdán azt mondta, országa támogatja az EU külső határvédelmének megerősítését, de határozottan elutasítja a migránsok kötelező elosztását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb migránstömeg vonulhat a szerb-magyar határhoz: Valentin-napi menetként szervezik az interneten

Itthon2020.02.13, 11:25

Újabb támadást indíthatnak Szerbia és Magyarország határátkelői ellen az észak-balkáni országokban tartózkodó migránsok pénteken. Az interneten „Valentin-napi menetként" meghirdetett esemény szervezői napok óta hangzatos üzenetekkel tüzelik a migránsokat, számolt be csütörtökön az osztrák Kronen Zeitung napilap internetes kiadása, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy általános iskola játszóterén találtak bombát Svédországban

Nagyvilág2020.02.12, 19:34

Szigorításokat terveznek a tarthatatlan helyzet és a tavalyi rekordszámú robbantás után a svéd hatóságok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy malmői iskola homokozójában találtak robbanóanyagot, néhány nap múlva pedig hat, bombákat gyártó férfit fogtak el a svéd rendőrök.

Szír migráns támadt gyerekekre a szerb-magyar határnál

Itthon2020.02.12, 11:39

Egy szír migráns támadt rá több gyerekre a szerb-magyar határnál lévő Szabadkán. A 20 év körüli férfi ki akarta rabolni őket, leginkább a mobiltelefonjuk kellett neki. A gyerekek végül elszaladtak, egyiküket azonban a migráns elkapta és a földre rántotta, ő könnyebben megsérült - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a magyar köztelevízió információira hivatkozva. 

Túl sok a migráns, elegük lett a hollandoknak

Nagyvilág2020.02.11, 19:40

Betelt az ország, már nincs "szabad szoba", véli a hollandok 91 százaléka, derül ki egy kutatásból. A hollandok részben a szociális ellátórendszer miatt aggódnak, de a bűnözési statisztikák is elrettentik őket. A börtönre ítéltek aránya ugyanis 10 ezer emberre számítva a hollandok esetében 1, a marokkóiak között 11,2, a törökök között 4,3, míg a holland Antillákról és Arubából érkező bevándorlók esetében pedig 17,3 – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Muszlim nőknek nyílt edzőterem Kanadában

Nagyvilág2020.02.11, 11:31

Torontóban nyitotta meg kapuit az első olyan edzőterem, ahova kifejezetten muszlim nőket várnak. A multikulturális és liberális eszméket valló Kanadában ezek szerint szükség volt egy ilyen teremre, mert feltehetően a muszlim nők ezért nem jártak eddig sportolni, de most, hogy ezt hidzsábban is megtehetik, az akadály elhárult. Nem ez az első eset, amikor Kanadában az intézmények a muszlimoknak kedveznek –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Terroristából lett MI6-titkosügynök: A deradikalizálás nem működik

Nagyvilág2020.02.10, 16:27

Al-Kaida tagként kezdte, MI6 kém lett belőle és mégsem hisz abban, hogy a muszlim terroristák deradikalizálása lehetséges. Aimen Dean szerint a dzsihadista szellemet szinte lehetetlen kiölni az emberekből, és a brit kormánynak tovább kellene szigorítania a terroristák börtönbüntetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az olasz belügyekbe is beavatkozik Soros György

Nagyvilág2020.02.10, 11:26

Az elmúlt időszakban egy új álcivil mozgalom jelent meg Olaszországban. A magukat "szardíniáknak" nevező csoport célja az, hogy a jobboldali erők ellen szervezkedjen, külön kiemelve a volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini bevándorlásellenes Liga pártját. A január végi regionális választásban is aktívan részt vett a szervezet, amely tagjai között bevándorláspártiak is szép számmal előfordulnak. Az olasz baloldal új KEDVENCE pedig egy Elena Ethel Schlein nevű nő lett, aki – akárcsak a szardíniák – Soros Györgyhöz köthető – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így nyer teret az iszlám Európában

Nagyvilág2020.02.07, 12:17

Szó szerint teret nyernek, illetve foglalnak maguknak a bevándorlók Európában. Számos alkalommal az utca kellős közepén kezdenek el imádkozni, akár csoportokban is, vagy autós menetekben vonulnak, ezzel akadályozva a forgalmat. De az sem példa nélküli, hogy a muszlim buszsofőr félreáll az utasokkal együtt negyed órára, amikor imaidő van – hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Francia politikus: Ha valaki nem akarja, hogy megkéseljék, tanuljon meg arabul imádkozni

Nagyvilág2020.02.06, 15:40

"Azt javaslom, tanuljon meg egy muszlim imát arabul, hogy elkerülje, hogy megkéseljék!" - ezt Jean Messiha, a jobboldali Nemzeti Tömörülés tagja jelentette ki egy francia televíziós műsorban. Nem ez az első alkalom, hogy az egyiptomi születésű, kopt keresztény politikus arról beszél, hogy milyen veszélyt jelent az iszlám terjedése Franciaországban - hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség csütörtöki cikkében. 

Európából is milliókkal támogathatják a palesztin terrorizmust

Nagyvilág2020.02.06, 15:27

Több európai ország által támogatott palesztin álcivil szervezetnek is van kapcsolata a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Fronttal, amelyet az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael terrorszervezetként tart számon – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség az amerikai Algemeiner Journal által nemrég publikált izraeli tanulmányra hivatkozva. Az NGO Monitor szerint éves szinten 100 millió dolláros összegről van szó.

Fejbelövéssel fenyegetik migráns rapperek az iszlámot kritizáló lányt megvédő újságírót

Nagyvilág2020.02.05, 20:54

A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap egyik volt újságíróját, Zineb El Rhazoui-t halálosan megfenyegették egy dalban, miután nyilvánosan kiállt az iszlámot kritizáló diáklány, Mila mellett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A 16 éves francia lány életveszélybe sodorta magát amiatt, hogy kritizálni merészelte az iszlámot, ráadásul nem talál olyan középiskolát, amely garantálni tudná a biztonságát.

Új veszély Európában: az idő előtt szabadon engedett terroristák

Nagyvilág2020.02.05, 16:44

A brit miniszterelnök, Boris Johnson az újabb késes terrortámadás után világossá tette, hogy a muszlim terroristákat nem lehet rehabilitálni. Európa-szerte egyre gyakoribb, hogy büntetésük felénél szabadlábra helyezik a terroristákat, azonban egyre több esetben bizonyosodik be, hogy visszaesők, és akár a börtönben is bűncselekményeket terveznek. Jelenleg 70 terrorista van szabadlábon az Egyesült Királyságban, és 200 vár idő előtti szabadulására – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kormányzati engedélyhez akarják kötni a hírportálok indítását Kanadában

Nagyvilág2020.02.05, 10:58

A szélsőségesen liberális elveket valló Trudeau-kormány olyan intézkedést akar bevezetni, aminek értelmében minden hírportálnak kormányzati engedélyre lenne szüksége a működéshez. Ezt a kommunikációs csatornák megújításának keretében vetették fel, a felelős miniszter pedig nem érti, mi ebben a nagy dolog. Az állampolgárok a közösségi médiában több esetben is felszólaltak az intézkedés ellen, mert szerintük ezzel veszélyben lehet a sajtószabadság az országban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség kanadai források alapján.

Megelőzték a kelet-európai országok Nyugat-Európát

Nagyvilág2020.02.04, 18:30

"Reagan-nek volt igaza, nem Mitterrand-nak. A kelet-európai emberek megértették ezt, és nekünk is meg kell értenünk Franciaországban, hogy hogyan kell ezt az állami betegséget kikúrálni" – írja tanulmányában Nicolas Lecaussin, esszéista, aki szerint a kelet-európai országok megelőzték Nyugat-Európát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Túl drága lett az áram Németországban, újraindíthatják az atomerőműveket

Nagyvilág2020.02.06, 18:17

Február elején újabb, átlagosan 8,1 százalékos áremelést hajtottak végre a nagy német áramszolgáltatók, ami 3,9 millió háztartást érint. A német kormány a villamos energia drágulását egy újabb szénerőmű beindításával kompenzálná, ez azonban ellentmond saját vállalásának, miszerint 2038-ig felszámolná a környezetszennyező szénégetőket. A nukleáris leszerelés kezdete után közel egy évtizeddel úgy tűnik, a CDU politikusai hajlandóak felülvizsgálni és átértékelni az atomenergia szerepét – számolt be a Der Spiegel a párt gazdasági bizottságának állásfoglalásra hivatkozva.

Svéd miniszterelnök: Az egyre gyakoribb antiszemita támadások fő oka a migráció

Nagyvilág2020.02.04, 11:45

Stefan Löfven, svéd szociáldemokrata kormányfő évek óta a szélsőjobboldali radikálisokat hibáztatta a zsidóellenes atrocitások miatt. Most egy interjúban már arról beszélt, az antiszemita támadások egyre nagyobb számának fő oka a migráció – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Lelőttek egy késes terroristát egy francia rendőrőrsön

Nagyvilág2020.02.03, 21:16

Francia rendőrök meglőttek, és ezzel ártalmatlanítottak egy késes támadót, aki megsebesítette egyik társukat egy kelet-franciaországi rendőrőrsön hétfőn - közölte a csendőrség szóvivője. A férfi a támadás előtt felhívta a csendőrséget , közölte, hogy ő az Iszlám Állam katonája és mészárlásra készül - tudta meg a V4NA nemzetközi hírügynökség.

"Belövőszobák" Párizsban: no-go zónákat hozott létre a liberális drogpolitika

Nagyvilág2020.02.03, 17:41

Szabályos no-go zónák jöttek létre Párizsban, miután 2016-ban a baloldali vezetésű X. kerületben a köznyelvben csak "belövőszobáknak" nevezett helyiségeket alakítottak ki. Itt a kábítószer-fogyasztók szabadon adhatják be maguknak a drogot. Azt azonban - a brit példával ellentétben - nem orvosoktól kapják a regisztrált függők, hanem maguknak kell megvenniük. Hiába figyelmeztették sokan a liberális vezetést, hogy a környéket elárasztják majd a dílerek, nem hallgattak rájuk. Több száz család élete lehetetlenült el, és a függő, beteg fogyasztók is nehezebb helyzetbe kerültek - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolójából. Sokaak ...

Egy migráns nő késelt meg járókelőket Belgiumban, közvetlenül a londoni terrortámadás után

Nagyvilág2020.02.03, 18:13

Egy afrikai migráns hátterű nő késelt meg járókelőket a belgiumi Gentben, ráadásul nem is egy, hanem két, egymáshoz közeli helyszínen vasárnap. Egy szemtanú szerint biciklivel közlekedett a késelések között – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség belga forrásokra hivatkozva.

Marad a félezer katona a brüsszeli utcákon

Nagyvilág2020.02.03, 13:08

Márciusig maradnak a terrorfenyegetettség miatt kirendelt katonák Brüsszel utcáin. A 2016-os terrortámadás óta a katonaság folyamatosan jelen van a belga városok többségében és a januári adatok szerint a fenyegetettség miatt még mindig indokolt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Legalább 44, migránsok által elkövetett nemi erőszakot titkolt el a skót rendőrség

Nagyvilág2020.02.03, 10:06

Volt olyan lány, akit a bandába szerveződött 55 gyanúsított közül 28-an is megerőszakoltak. A tettesek, kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki migráns férfiak, akik feltehetően valamennyien ismerték egymást – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Magángépek lepték el Davost, miközben a klímavédelemről tárgyaltak a világ vezetői

Nagyvilág2020.02.02, 16:21

Felelősség a fenntartható világért - ezzel a címmel tartották meg az idei világgazdasági fórumot a svájci Davosban. Eközben a fórum alatt megduplázódott a magánrepülőgépek száma a helyszínen. Szakértők szerint mintegy 1500-szor utaztak a konferencia ideje alatt, vagyis hozzávetőlegesen akár 18 millió kilogrammnyi többlet szén-dioxiddal is terhelhette a környék levegőjét a klímavédelemmel is foglalkozó konferencia. A V4NA nemzetközi hírügynökség azt is megjegyzi: a világhírű színész, Leonardo DiCaprio, aki klímaaktivistaként rendszeresen felszólal a klímaváltozással kapcsolatban, nemrég 13 ezer kilométert repült magángépével, hogy áttvegyen ...

Brüsszelben ökológiai bűncselekmény a biciklilopás

Nagyvilág2020.02.01, 18:21

Egy brüsszeli férfi ellopott egy biciklit az egyik helyi metróállomásról, amiért most a bíróság három év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság szerint a lopás ökológiai bűncselekmény volt, mert így a gazdájának más, kevésbé környezetbarát közlekedést kellett választania, ezért hozzájárult a klímaváltozáshoz – írja a V4NA.

Afrikai drogbandák uralják a második legnagyobb francia várost

Nagyvilág2020.02.01, 17:31

Hiába a francia kormány kábítószer-ellenes intézkedései, a dél-franciaországi nagyvárost, Marseille-t észak-afrikai drogbandák uralják, nyíltan és büntetlenül terítik a drogot városszerte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már iskolába sem járhat a francia lány, aki az iszlámot kritizálta

Nagyvilág2020.02.01, 09:37

Az iszlám vallás iránti kritikája miatt megfenyegetett lyoni lány olyan veszélynek van kitéve, hogy egyetlen francia középiskola sem tudja garantálni a biztonságát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Minden kultúra fenyegetve érzi magát az Európai Unió liberális abszolutizmusa miatt

Nagyvilág2020.01.31, 15:09

Phillip Blond brit filozófust, anglikán teológust kérdezte a V4NA nemzetközi hírügynökség a Brexitről és az Európai Unió jövőjéről a kilépés után. Blond szerint a kilépés mindenképpen negatív hatással lesz mindkét félre. Ebben szerinte nyilván benne van az Egyesült Királyság felelőssége, de az unióé is.

Bajszos menyasszony és gendersemleges Mikulás is van az új emojik között

Nagyvilág2020.01.31, 12:35

Transz zászló, fátylat viselő férfi, szmokingos nő és gendersemleges Mikulás (Mx Claus) is hamarosan megjelenik a mobileszközökön és a számítógépeken, miután a gendersemlegesség leghangosabb szószólói kikövetelték maguknak ezeket a „nélkülözhetetlen" emojikat. A grafikák az év második felétől iOS és Android operációs rendszerű mobileszközökön is használhatóak lesznek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megölt egy keresztény férfit egy szíriai muszlim Németországban, mert félt, hogy áttéríti húgát

Nagyvilág2020.01.30, 16:17

A keresztény férfi és gyilkosa barátok voltak. A muszlim migráns azért végzett vele egy parkolóban, mert a húgának udvarolt. A 2015-ös, tömeges méretet öltő migrációs hullám óta egyre gyakoribbak az úgynevezett becsületgyilkosságok Németországban is, amelyekről a német újságok nagy része nem számol be – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megölte a barátnőjét egy migráns, mert az el akarta hagyni

Nagyvilág2020.01.30, 13:00

Minél több migráns befogadását szorgalmazta egy finn nő, akit később bevándorló barátja ölt meg, amikor szakítani akart vele. Hasonló gyilkosságok más nyugat-európai országokban is történtek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Négy hónap alatt 30 bűncselekményt követett el egy migráns Nyugat-Európában

Nagyvilág2020.01.29, 17:13

Mindössze négy hónap alatt több mint 30 bűncselekményt követett el Nyugat-Európában az a tunéziai migráns, akinek a bírósági tárgyalása ma kezdődik Drezdában. A 20 éves Amine J. végigrabolta Olaszországot, verekedett és nőket molesztált Franciaországban, Németországban pedig kést tartott áldozata torkához, úgy rabolta ki – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.