V4NA

címke rss

Drónokkal vadásznak rájuk, és börtönt kaphatnak Franciaországban, akik megszegik a kijárási tilalmat

Nagyvilág2020.03.22, 16:38

Franciaországban napról napra nő a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, ezért a kormány további szigorításokat vezetett be. Akik nem tartják be a szabályokat, kemény pénzbüntetésre számíthatnak, sőt akár fél év börtönnel is sújthatják őket. Erről a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be. Minderre azért volt szükség, mert nagyon sok francia nem tartja be az előírásokat.

Túl későn intézkedtek Belgiumban a koronavírussal kapcsolatban

Nagyvilág2020.03.22, 16:31

Belgiumban mostanra már a koronavírus-fertőzöttek száma bőven meghaladta a kétezret, a halálos áldozatok száma pedig 67. A kormány a héten kijárási tilalmat vezetett be. Ugyanakkor az első intézkedéseket minden bizonnyal későn hozták meg. Érdekes párhuzamot is lehet vonni például a visegrádi országokkal, ahol az intézkedések naptárilag nagyjából megegyeznek Belgiummal. Azonban míg a belgáknál a szabályozások meghozatalakor már több száz beteg volt, addig a V4-es országoknál alig volt. A V4NA nemzetközi hírügynökség összeállításából kiderül, hogy a V4-országok és különösen Magyarország a járvány adott szakaszához képest sokkal korábbban ...

A transzneműek felháborodtak, mert a koronavírus miatt elhalasztják a nemváltó műtéteket

Nagyvilág2020.03.22, 14:44

Felháborítónak tartják egyesek, hogy a koronavírus idején minden nem sürgős műtétet elhalasztanak, így a transznemű emberek nemváltó műtétjeit is. Ezek a beavatkozások ugyanis szerintük ugyanúgy életbevágók lehetnek, elhalasztásuk pedig az adott személy életét is veszélyeztethetik. Az már nem probléma számukra, hogy másoknak például szívműtétet kell elhalasztani - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A koronavírus miatt Afganisztán nem fogadja vissza az Európából kiutasított migránsokat

Nagyvilág2020.03.20, 20:16

Afganisztán nem engedi vissza a kitoloncoltakat, mert lehet, hogy megfertőződtek Európában. Egyelőre Svédország, Dánia, Finnország és az Egyesült Királyság állította le a deportálásokat. A Deutsche Welle úgy tudja, Németország is erre készül. Így, egyelőre akár több száz afgán bűnöző is megmenekülhet attól, hogy visszaküldjék Kabulba - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A migránsok egy része visszamenne Törökországba, mert félnek a járványtól

Nagyvilág2020.03.20, 13:31

A görög hatóságok közel két hete tartják fel a határon felsorakozó migránsokat, akiknek egy része már visszakívánkozna Törökországba. A koronavírus-járvány miatt fokozott ellenőrzések vannak az unió külső határain, és a belső migránstáborokat is karantén alá helyezték, ami a norvég menekülttanács szerint megtizedelheti a bevándorlókat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Spanyolországban az orvosoknak kell eldönteniük, hogy kit mentsenek meg

Nagyvilág2020.03.20, 14:13

A spanyol kórházakban az orvosoknak kell eldönteni, hogy mely betegeknek van a legtöbb esélye a túlélésre, és őket kell kezelniük, ahogy a fertőzöttek száma lassan eléri a 20 ezret. Egy éjszaka alatt 150 halálos áldozatot szedett a koronavírus-járvány Spanyolországban. Összesen eddig 1 002-en haltak meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Sportklubokat, bajnokságokat tehet tönkre a koronavírus

Itthon2020.03.19, 20:19

Eurómilliókban mérhető károkat okoz az európai futballcsapatok számára, hogy a koronavírus-járvány miatt leállították a bajnokságokat. A zárt kapus találkozók után legalább a televíziós jogdíjakhoz hozzájuthattak a klubok, de a mérkőzések törlése miatt elmaradó jegyárbevételek térdre kényszeríthetik a csapatokat. Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) félmilliárd dolláros kárt okoz a rájátszás elhalasztása. A Forma-1 szezonja még el sem kezdődött, de csütörtökön már a patinás Monacói Nagydíjat is törölték, emiatt ott is veszélybe kerülhet több száz alkalmazott egzisztenciája - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egyre nagyobb a káosz Franciaországban, összeverekedtek az emberek egy boltban - videó

Nagyvilág2020.03.19, 18:09

Franciaországban egyre rosszabb a járványügyi helyzet, napról napra több a beteg és a halott, rohamosan fogy az ország vérkészlete, és nincs elég védőmaszk sem, ezért a kormány három intézkedést tartalmazó törvényjavaslatot készített. A lakosság is nehezen viseli a helyzetet, sokan megszegik a kijárási tilalom szabályait, a boltokat elárasztották a vásárlók, akik még egymással is összeverekednek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Koronavírusos Michel Barnier, az Európai Néppárt volt alelnöke

Nagyvilág2020.03.19, 15:45

Michel Barnier francia politikus, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója, egykori külügyminiszter, az Európai Néppárt volt alelnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírustesztje – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az EU nem helyezheti az ideológiát az emberek élete elé

Nagyvilág2020.03.19, 17:04

Tymoteusz Zych, az Ordo Iuris kutatóközpont alelnöke a V4NA-nak adott interjújában mutatott rá, hogy a koronavírus-kérdésben a belső határok lezárása prioritás, és hogy az unió nem ítélhet ideológiai alapon az állampolgárok szabad mozgásáról, hiszen itt többről van szó, mint négy szabadság elvéről: az európai állampolgárok egészségéről és életéről.

Újabb hajókon jelenhetett meg a koronavírus

Nagyvilág2020.03.18, 17:11

Dél-Afrika fővárosában, Fokvárosban jelenleg több mint 1700 embert tartanak karanténban, ugyanis azt feltételezik, hogy egy teherhajó legénységének egyik tagja megfertőződött.

Példátlan szigorral ellenőrzik a kijárási tilalmat Franciaországban

Nagyvilág2020.03.17, 21:53

Kijárási tilalmat vezettek be, egyelőre két hétre Franciaországban a koronavírus terjedésének lassítása érdekében. Christophe Castaner belügyminiszter bejelentette, hogy 100 000 rendőrt és csendőrt mozgósítanak, hogy betartassák a tilalmat. Aki ezt megszegi, 38-tól 135 euróig terjedő összegű büntetéssel sújtható - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Koronavírusos a francia jobbközép párt, a Republikánusok elnöke

Nagyvilág2020.03.18, 16:50

Koronavírus tesztje pozitív lett, tehát fertőzött Christian Jacob, a francia jobbközép párt, a Republikánusok (LR) elnöke a V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint. Az LR székházát kiürítették. Ahogy az Origo is beszámolt róla, ma - minden orvosi tanács és politikai tiltakozás ellenére - Macron kormánya megtartotta az önkormányzati választások első fordulóját.

A száz fő feletti rendezvényeket betiltják Franciaországban

Nagyvilág2020.03.18, 16:53

Több tíz milliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására - közölte pénteken Bruno Le Maire gazdasági miniszter pénteken, miközben országszerte megkezdődött a jövő heti iskolabezárások előkészítése.

Már majdnem 3 ezer beteg van Franciaországban, de megtartják a hétvégi választásokat

Itthon2020.03.18, 16:53

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hétfőn újabb utasításig bezár a bölcsődéktől az egyetemekig a teljes francia oktatási rendszer - jelentette be a francia elnök. Franciaországban már majdnem 3 ezer fertőzött van, csütörtökön újra minden eddiginél nagyobb mértékben nőtt a fertőzöttek száma.

Soros György spekulációjára figyelmeztet Matteo Salvini

Nagyvilág2020.03.10, 17:46

Hétfőn ismét megnyílt az olasz tőzsde, azonban az értékek komoly zuhanásba kezdtek a koronavírus-járvány miatt. Matteo Salvini, a Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter Twitter-oldalán figyelmeztetett a Soros György-féle üzletemberek tevékenységére. Az amerikai milliárdosról rossz emlékei lehetnek az olaszoknak, hiszen 1992-ben komoly támadást intézett a líra ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A hanyatló Nyugat-Európa példát vehetne a visegrádi országokról

Nagyvilág2020.03.10, 11:28

David Engels neves belga történész, egyetemi professzor a V4NA hírügynökségnek adott exkluzív interjúban pozitív, követendő példaként említi a visegrádi országokat a hanyatló Nyugat-Európával és a szétesőben lévő Európai Unióval szemben. Engels úgy véli, hogy csak az összefogás mentheti meg a közös európai civilizációt.

Szélsőbaloldali aktivisták fenyegetik a bevándorlásellenes spanyol pártot

Nagyvilág2020.03.09, 19:14

A Vox nevű spanyol bevándorlásellenes, jobboldali párt képviselőit támadták baloldali aktivisták. Vasárnap radikális feministák graffitizték össze és dobálták ürülékkel a párt buszát, és ugyanazon a napon egy másik csoport a pártvezető arcképét ragasztotta egy bábura, amit fejjel lefele felkötött egy fára, és golyót eresztett a fejébe - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Az olasz állam kérje a maffia segítségét! - erre szólított fel egy olasz professzor

Nagyvilág2020.03.09, 18:17

Egy egyetemi professzor már a négy legnagyobb maffiaszervezet segítségét kérte, hogy a "szökevényeket" ők tereljék karanténba. Közben több börtönben fellázadtak a rabok, mert megtiltották nekik, hogy látogatókat fogadjanak. Hatan meghaltak Modenában, és sokan meg is sérültek a fogvatartottak közül - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb őrület: meztelen nők tüntettek a ''klímaerőszak'' ellen

Nagyvilág2020.03.09, 14:18

31 nő formált élő láncot félmeztelenül, hogy így tiltakozzanak a „klímaerőszak" ellen, amiért természetesen a férfiakat tették felelőssé. Az Extinction Rebellion akciójában elmagyarázza, hogy a klíma és ökológiai vészhelyzet miatt növekszik a szexuális erőszakok száma is, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A koronavírus átírhatja az olimpia és az Európa-bajnokság rendezését

Sport2020.03.09, 14:12

A tervek szerint július 24-én veszi majd kezdetét a tokiói olimpia, azonban a koronavírus-járvány átírhatja az elképzeléseket. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a játékok sorsa, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint elkötelezettek a játékok megtartása mellett. Az olimpia előtt labdarúgó Európa-bajnokságot is rendeznek júniusban, az Európai Labdarúgó-szövetség optimistán tekint a torna sorsára, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb francia újságíró kapott halálos fenyegetést egy migráns hátterű rappertől

Nagyvilág2020.03.09, 12:55

Vadonatúj klipjében azt énekli egy marokkói migráns hátterű francia rapper, hogy fejbe kéne lőni az olyan, általa amatőrnek nevezett újságírót, aki beszennyezi az iszlámot, név szerint is megemlítve Pascal Praud publicistát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Magas rangú uniós tisztségviselő fertőződött meg a koronavírussal

Nagyvilág2020.03.09, 15:01

Az Európai Tanács munkáját is segítő Főtitkárság egy magas rangú tisztségviselőjénél is koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak, áll egy, a V4NA nemzetközi hírügynökséghez eljuttatott, az Állandó Képviselők Bizottságának (COREPER) tagjaihoz írt tájékoztató levélben.

Törökországból viszik Dániába a kvótamigránsokat

Nagyvilág2020.03.05, 10:07

Ettől a héttől kezdve ismét vállalják a migránsok befogadását, éves, önkéntes kvóta alapján Dániában a tavalyi választásokon győztes szociáldemokraták. Ezt a korábbi kormány 2016 végén szüntette meg – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megszólalt egy bíró, miután egy francia tényfeltáró riportból kiderült: Soros György befolyásolja az Emberi Jogok Európai Bíróságát

Nagyvilág2020.03.05, 08:19

„Egyáltalán nem vagyok meglepve, ugyanis Soros gyakorlatilag mindenütt ott van, és mindenre ráteszi a kezét", jelentette ki Boštjan Zupančič, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) leghosszabb mandátumot kitöltött bírája az EJEB körül kirobbant Soros-botránnyal kapcsolatban. A Les valeurs actuelles tekintélyes francia konzervatív hetilap három héttel ezelőtt hosszú tényfeltáró riportot (zsurnaliszta szakzsargont használva, címlapsztorit) közölt arról, hogy szállta meg Soros a strasbourgi bíróságot. A V4NA nemzetközi hírügynökség most arról számolt be, hogy megszólalt a botránnyal kapcsolatban egy szlovén bíró.

Meg akarja nyittatni a görög határt a migránsok előtt egy Soros-szervezet

Nagyvilág2020.03.04, 16:48

Több ezren tüntettek Berlinben a kancellária épülete előtt kedden este azért, hogy az EU nyissa meg határait a Görögország felől érkező migránsok előtt. A Seebrücke nevű NGO ezen a héten további 25 németországi és svájci városban szervez hasonló megmozdulásokat. A Seebrückét eredetileg a Földközi-tengeren felvett illegális migránsok befogadásának támogatására hozták létre alig másfél évvel ezelőtt, és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa szponzorálja - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a német DPA hírügynökség információira hivatkozva.

Migránsok szétvertek egy templomot Leszboszon

Nagyvilág2020.03.04, 16:28

Megtámadták a migránsok a leszboszi Szent György ortodox templomot. Az illegális bevándorlók többek között tönkretették a szentképeket és a berendezést is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Greekreporter című portál beszámolója alapján.

Friss statisztikai adatok szerint Norvégiában minden harmadik fiatal migrációs hátterű

Nagyvilág2020.03.04, 17:49

A norvég konzervatív Haladó párt egyik meghatározó politikusa arról értekezett, hogy a skandináv országban népszavazást kellene tartani a migrációról. Christian Tybring-Gjedde továbbá a liberalizmust is bírálta. Friss statisztikai adatok szerint Norvégiában minden harmadik fiatal migrációs hátterű - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Több fontos európai parlamenti eseményt töröltek a koronavírus miatt, kivéve Greta Thunbergét

Nagyvilág2020.03.04, 10:56

A koronavírus-járvány európai terjedése miatt 100-nál is több eseményt és találkozót töröltek az Európai Parlament eseménynaptárából. A 17 éves klímaaktivista, Greta Thunberg ugyanakkor kivételt jelent ez alól, a svéd fiatal ma találkozik az EP elnökével. Az ügy kapcsán több képviselő is értetlenségének adott hangot, kérdéseikkel az EP elnökéhez fordultak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Soros György miatt magyarázkodhat Emmanuel Macron

Nagyvilág2020.03.04, 10:03

Két republikánus képviselő azonnali reagálásra szólította fel Emmanuel Macron francia elnököt azzal kapcsolatban, hogy a magyar származású amerikai spekuláns, Soros György emberei hogyan szivároghattak be az Emberi Jogok Európai Bíróságába, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Mini bűnbandákra támaszkodva terjeszkedik az olasz maffia

Nagyvilág2020.03.03, 08:09

A kábítószer-kereskedelem mellett az emberkereskedelem is egyre fontosabb szerepet játszik a dél-olaszországi maffia erősödésében. A három nagy maffiacsoport közül főként a calabriai 'Ndrangheta gyarapodott tavaly, amely magas szintű politikai és vállalkozói körökbe is beférkőzött – derül ki az olasz Maffiaellenes Vizsgálati Igazgatóságnak (DIA) a maffiabűnözés 2019-es helyzetét feltáró jelentéséből, amelyet a V4NA nemzetközi hírügynökség ismertet.

Verik, megrémítik a gyerekeket a migránsok a görög határon, hogy síró képek készüljenek róluk - videó

Nagyvilág2020.03.02, 15:38

Megrémítik, ütögetik a kisgyerekeket migránsok a török-görög határon azért, hogy így készítsék fel őket arra, hogy megható képek készülhessenek róluk a médiának, derül ki egy videóból, amit egy német újságírónő tett közzé közösségi oldalán - írja a V4NA hírügynökség.

Több tízezer migráns követeli a görög határok megnyitását - videó

Nagyvilág2020.03.01, 16:17

Egyes források szerint már 25 ezer migráns követeli a görög-török határon, hogy engedjék be őket Európába. Recep Tayyip Erdogan török elnök szombat délután bejelentette, hogy már 18 ezren átkeltek a török határon, és éjfélig ez a szám 25 ezerre nő. A migránsok most a két határ közötti semleges területen várakoznak. A görög védelmi miniszter kijelentette, Görögország megvédi a határait, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Tűz miatt kiürítették a párizsi Gare de Lyon pályaudvart- videó

Nagyvilág2020.02.28, 19:31

Tűz ütött ki Párizs belvárosában pénteken a Paris Gare de Lyon pályaudvar közelében - írja a The Independent. Ez Párizs egyik legjelentősebb pályaudvara, innen indulnak a TGV vonatok is.

Kiderült: egy szélsőbaloldali csoport már régóta fenyegetőzött, hogy megbuktatja Macron párizsi főpolgármester-jelöltjét - videó

Itthon2020.02.28, 18:21

A Paris Match francia magazin nyilvánosságra hozott egy 2019. júliusi felvételt, melyen a Benjamin Griveaux volt párizsi főpolgármester-jelölt vesztét okozó intim videót kiszivárogtató orosz alternatív "művész" és szélsőbaloldali aktivista, Pjotr Pavlenszki ügyvédje arról beszél, hogy meg fogja buktatni az akkor még Macron kormányszóvivőjeként dolgozó politikust. Azt állítja, hogy a kompromittáló felvételekről csak jóval később szerzett tudomást. A V4NA nemzetközi hírügynökség érdekes videófelvételeket is megmutatott.

V4NA: A koronavírus terjedése miatt visszaeshet a német autóipar is

Itthon2020.02.28, 17:12

A koronavírus terjedése nemcsak az autóipar alkatrészellátását veszélyezteti, hanem csökkenti az új autók iránti igényt is, különösen Kínában. Ferdinand Dudenhöffer német autóipari szakértő szerint 2020-ban a világ autógyártása 2,7 millió darabbal, 76,9 millió járműre esik vissza. A német Autóipari Szövetség (VDA) csütörtöki közleménye szerint Európában 3 százalékos, Kínában 7 százalékos visszaesésre számít ebben az évben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

Nagyvilág2020.02.28, 16:33

A nemváltás megállíthatatlanul terjed a Európában. Svédországban, a 13-17 éves korosztályban 1500 százalékkal nőtt meg ennek az aránya, és ez majdnem minden esetben mentális betegségekkel, depresszióval vagy szorongással jár, de Nagy-Britanniában sem sokkal jobb a helyzet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Voice of Europe információira hivatkozva.

Három norvégot is börtönbe zárhatnak migránsok sértegetése miatt

Nagyvilág2020.02.27, 10:52

Migránsokat sértettek meg, ezért kerültek bíróság elé. Azokat a bevándorlókat viszont nem büntették meg, akik trágárkodtak, és azt mondták egy rádióinterjúban, hogy túl kevés ruhát viselnek a norvég nők, ezért erőszakolják meg őket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Voice of Europe információira hivatkozva.

Évente nagyjából 44 ezer késelés történik Franciaországban

Nagyvilág2020.02.26, 15:19

Franciaországban a gyilkosságok 34 százalékát valamilyen éles tárggyal követik el. 2009-ben 1767 embert gyilkoltak meg, 2018-ban már 3168-at. A francia és a brit helyzet egyformán aggasztó, de a német sem sokkal jobb. A késes támadók többsége migráns vagy migrációs hátterű – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soros európai szövetségese szerint nincs összefüggés a migráció és növekvő nemi erőszakok között

Nagyvilág2020.02.25, 18:39

Egy liberális holland európai parlamenti (EP-) képviselő Sophie in 't Veld magából kikelve utasította vissza azokat a felvetéseket, melyek szerint összefüggés van a migráció és a szexuális erőszak terjedése között. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban a bevándorlók gyakrabban követnek el szexuális bűncselekményeket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Lövöldözés lehetett Párizsban, egy fél kerületet lezártak, kommandósok lepték el az utcákat

Itthon2020.02.24, 20:29

Párizs tizennyolcadik kerületében, a belvárostól szó szerint öt percre túlzás nélkül óriási rendőri készültség volt hétfő késő délután. Az Avenue Gabriel Peri és a Porte Saint Ouen-nal lezárták az utcákat. A V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítói a helyszínen voltak, felvételeket készítettek, és beszéltek járókelőkkel és rendőrökkel is. A közelben lakók azt mondták, hogy lövéseket hallottak.

Koronavírus: A kórházban fertőzték meg a hetedik olaszországi halottat

Nagyvilág2020.02.24, 16:24

Hétfő délután 4 órakor az Ansa hírügynökség bejelentette, hogy már hét ember halt meg koronavírusban Olaszországban.

A migránsok megértésére fogják kiképezni a bajor rendőröket

Nagyvilág2020.02.24, 11:12

Úgynevezett kultúrák közötti képzésben részesülnek majd a bajorországi rendőrök, hogy még hatékonyabban tudják kezelni az országban élő migránsokat, és párbeszéd alakulhasson ki közöttük. Hasonló képzést vezettek már be Svédországban is, ahol fontosnak tartják, hogy a sokféleséget tudják képviselni a hatóságoknál – ezért migrációs hátterű embereket is toboroznak a soraikba – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Politik Stube forrásaira hivatkozva.

Nemet mondott a kitoloncolásra egy migráns, maradhatott Németországban

Nagyvilág2020.02.20, 11:15

A furcsa eset Schwerinben történt tavaly decemberben egy iraki származású férfival, de ezt csak most hozták nyilvánosságra. Korábban is volt példa arra, hogy egy-egy kitoloncolási kísérlet meghiúsult az országban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a die Welt információira hivatkozva.

Harc indult a radikális iszlám ellen Franciaországban

Nagyvilág2020.02.19, 10:29

Intézkedéseket jelentettek be Franciaországban az iszlám szélsőségesek visszaszorítása ellen. A kormánynak nagyobb hatásköre lesz ezentúl az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében - számol be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy felmérés szerint a Párizs környéki bűncselekmények 40 százalékát bevándorlók követik el. Egyértelmű a kapcsolat a bűnözés növekedése és a migráció között.

Visszarendeződéstől tartanak az olaszok a migráció elleni védelem területén

Nagyvilág2020.02.18, 17:00

A migránsok kiemelt védelme, az olasz állampolgárság megszerzésének könnyítése és a Soros-hajókra vonatkozó büntetések csökkentése is szerepel Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter törvénymódosítási javaslatcsomagjában, amelyet hétfőn terjesztett be a Miniszterek Tanácsa elé. Az olaszok attól tartanak, hogy visszatérnek a baloldali Matteo Renzi kormánya alatt uralkodó áldatlan állapotok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Il Giornale című lap cikkére hivatkozva.

A svédek már nem bíznak a rendőrségben

Nagyvilág2020.02.18, 16:57

Egy volt rendőr számolt be róla, hogy a svédek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények mindennapossá válása miatt a svéd állampolgárok fokozatosan elvesztik a bizalmukat a rendőrségben, és önkéntes polgárőrségeket szervezhetnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva.

Szexuális erőszakért csupán közmunkára ítéltek egy migránst Svédországban

Nagyvilág2020.02.18, 11:57

Mindössze 75 óra közmunkát kapott egy szomáliai migráns Svédországban, amiért megerőszakolt egy kiskorú lányt. A bíróság ítélete szerint ráadásul nem is nemi erőszak történt, a migráns "csupán" szexuálisan kihasználta a lányt. Svédországban nem egyedülálló az ilyen eset - hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Barack Obama Soros György kérésére rendelhetett el FBI-nyomozást

Nagyvilág2020.02.18, 10:05

Az amerikai Harvard Egyetem jogi karának professzor emeritusa, Alan Dershowitz a Breitbart Newsnak adott vasárnapi interjújában beszélt arról, hogy az egykori demokrata elnök, Barack Obama Soros György kérésére kötelezte az FBI-t, hogy indítson vizsgálatot valaki ellen. Minderről Dershowitznak bizonyítékai is vannak.

Súlyos hiányosságok a francia hatóságok terrorizmus elleni harcában

Nagyvilág2020.02.17, 18:39

Hogyan utazhatott be Európába és kaphatott Erasmus vízumot egy Szíriában harcoló iszlám terrorista? - teszi fel a nagyon is jogos kérdést Nathalie Goulet, a jobbközép UDI politikai formáció szenátora, aki lesújtó elemzést tett közzé Franciaország biztonsági helyzetéről a Le Figaróban. Tényekre alapozva állítja, hogy a francia hatóságoknak egyértelmű hiányosságai, hibái vannak a terrorizmus elleni harcban, és bár számos javaslat, terv létezik, a kormányzat túlzottan naiv, és nincs realitásérzéke sem - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Csak tavaly egymillióan költöztek el Sadiq Khan Londonjából

Nagyvilág2020.02.17, 17:32

A pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khan polgármester sikeresen "lecseréli" az új bevándorlókra a fővárosi briteket. Tavaly nagyjából egymillió ember költözött el Londonból a növekvő bűnözés, a túlzsúfoltság és a magas árak miatt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Budapest balliberális főpolgármestere, Karácsony Gergely néhány napja pedig azt mondta, hogy londoni mintára tenné élhetővé a magyar fővárost, noha egy tavaly szeptemberi felmérés alapján Budapest élhetőbb, mint London.

Az arab lett a társalgás fő nyelve egy svéd kisváros óvodáiban

Nagyvilág2020.02.17, 13:52

Kilenc óvoda közül hatban a gyerekek 60-89 százaléka nem svéd anyanyelvű a svédországi Ronneby-ben. A legtöbb migrációs hátterű kisgyerek csak arabul beszél, ami gyakran megnehezíti a kommunikációt, főleg, hogy sok esetben a szüleik sem tudnak svédül – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az SVT nevű közszolgálati csatornára hivatkozva.

Elfogták az aktivistákat, ezért elmaradt a migránsok Valentin-napi menete

Nagyvilág2020.02.15, 16:55

Elmaradt a Balkán-félszigeten tartózkodó migránsok „Valentin-napi menetének" nevezett rohama a magyar, illetve a horvát határ felé. Az osztrák Kronen Zeitung beszámolója szerint azért, mert a bosznia-hercegovinai Velika Kladusa befogadóközpontjában a hatóságok őrizetbe vettek két külföldit, akik a menetet megszervezték volna. Kiderült róluk, hogy civil szervezetek aktivistái, egyikük amerikai, a másikuk pedig brit állampolgár. Közben Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felhívta a figyelmet, hogy a Balkánon keresztül továbbra is mintegy 100-120 ezer migráns akar bejutni az Európai Unióba. Az is kiderült, hogyy ...

Segélyből finanszírozta a terrortámadást a manchesteri iszlamista robbantó

Nagyvilág2020.02.15, 10:28

Kiderítette a bíróság, hogy a manchesteri terrortámadás elkövetője, a migráns hátterű Salman Abedi az édesanyja által igényelt segélyből fizette az öngyilkos merényletének költségeit. Az eljárás során az is kiderült, hogy a nő azután is igényelte a brit segélyt, hogy gyerekeivel Líbiába hazaköltözött – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hangfelvétel bizonyítja, hogy az észak-macedón miniszterelnök pénzt adott egy bűnügy gyanúsítottjának

Nagyvilág2020.02.14, 18:29

Egy macedón ellenzéki politikus, Antonio Miloshoski volt külügyminiszter olyan hangfelvételt mutatott be az észak-macedón Európai Ügyek Parlamenti Bizottságában, amelyen valószínűleg Zoran Zaev volt szociáldemokrata miniszterelnök beszél – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nem hagyhatja magára az EU és Ausztria Magyarországot migránsügyben

Nagyvilág2020.02.14, 14:30

Ausztriának támogatnia kell Magyarországot, ha megindul az interneten Valentin-napi menetként szerveződő migránstömeg a szerb-magyar határ felé, közölte Hannes Amesbauer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) biztonságpolitikai szóvivője. Amesbauer sajtótájékoztatóját a V4NA nemzetközi hírügynökség szemlézte.

Az új migránstáborok létesítése ellen tüntettek a görög szigetek lakói

Nagyvilág2020.02.14, 13:55

Több száz, elkeseredett, a görög szigeteken lakó ember vonult a görög fővárosba, Athénba, hogy a szigeteken tervezett új migránstáborok felépítése ellen tiltakozzanak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Legalább 160 terrorista szabadult idő előtt a brit börtönökből

Nagyvilág2020.02.13, 18:44

Több mint 160 elítélt terroristát engedtek szabadon a büntetésük felének letöltése után 2012 óta Nagy-Britanniában – derült ki a terroristák automatikus szabadlábra helyezésének megakadályozását célzó törvényjavaslat szerdai parlamenti vitáján – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Közpénzen gyártatja a kanadai liberális kormány a klímacikkeket

Nagyvilág2020.02.14, 14:21

Egyre több jel mutat rá, hogy a Trudeau-kormány befolyásolni próbálja a médiát Kanadában. Míg néhány napja arról érkeztek hírek, hogy kormányzati engedélyhez kötnék a híroldalak működését, most az derült ki, hogy több médiumnak is pénzt fizettek, hogy a klímaváltozásról szóló cikkeket írjanak - közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A 2015-ös migránsválság megismétlődésétől tart a német belügyminiszter

Nagyvilág2020.02.13, 17:20

Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a 2015-ös európai migránsáradat megismétlődésétől tart, miután az elmúlt bő két hónapban közel 700 ezren indultak útnak Európa felé a még mindig háborúval fenyegetett Szíriából. Karl Nehammer osztrák belügyminiszter szerdán azt mondta, országa támogatja az EU külső határvédelmének megerősítését, de határozottan elutasítja a migránsok kötelező elosztását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb migránstömeg vonulhat a szerb-magyar határhoz: Valentin-napi menetként szervezik az interneten

Itthon2020.02.13, 11:25

Újabb támadást indíthatnak Szerbia és Magyarország határátkelői ellen az észak-balkáni országokban tartózkodó migránsok pénteken. Az interneten „Valentin-napi menetként" meghirdetett esemény szervezői napok óta hangzatos üzenetekkel tüzelik a migránsokat, számolt be csütörtökön az osztrák Kronen Zeitung napilap internetes kiadása, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy általános iskola játszóterén találtak bombát Svédországban

Nagyvilág2020.02.12, 19:34

Szigorításokat terveznek a tarthatatlan helyzet és a tavalyi rekordszámú robbantás után a svéd hatóságok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy malmői iskola homokozójában találtak robbanóanyagot, néhány nap múlva pedig hat, bombákat gyártó férfit fogtak el a svéd rendőrök.

Szír migráns támadt gyerekekre a szerb-magyar határnál

Itthon2020.02.12, 11:39

Egy szír migráns támadt rá több gyerekre a szerb-magyar határnál lévő Szabadkán. A 20 év körüli férfi ki akarta rabolni őket, leginkább a mobiltelefonjuk kellett neki. A gyerekek végül elszaladtak, egyiküket azonban a migráns elkapta és a földre rántotta, ő könnyebben megsérült - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a magyar köztelevízió információira hivatkozva. 

Túl sok a migráns, elegük lett a hollandoknak

Nagyvilág2020.02.11, 19:40

Betelt az ország, már nincs "szabad szoba", véli a hollandok 91 százaléka, derül ki egy kutatásból. A hollandok részben a szociális ellátórendszer miatt aggódnak, de a bűnözési statisztikák is elrettentik őket. A börtönre ítéltek aránya ugyanis 10 ezer emberre számítva a hollandok esetében 1, a marokkóiak között 11,2, a törökök között 4,3, míg a holland Antillákról és Arubából érkező bevándorlók esetében pedig 17,3 – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Muszlim nőknek nyílt edzőterem Kanadában

Nagyvilág2020.02.11, 11:31

Torontóban nyitotta meg kapuit az első olyan edzőterem, ahova kifejezetten muszlim nőket várnak. A multikulturális és liberális eszméket valló Kanadában ezek szerint szükség volt egy ilyen teremre, mert feltehetően a muszlim nők ezért nem jártak eddig sportolni, de most, hogy ezt hidzsábban is megtehetik, az akadály elhárult. Nem ez az első eset, amikor Kanadában az intézmények a muszlimoknak kedveznek –írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Terroristából lett MI6-titkosügynök: A deradikalizálás nem működik

Nagyvilág2020.02.10, 16:27

Al-Kaida tagként kezdte, MI6 kém lett belőle és mégsem hisz abban, hogy a muszlim terroristák deradikalizálása lehetséges. Aimen Dean szerint a dzsihadista szellemet szinte lehetetlen kiölni az emberekből, és a brit kormánynak tovább kellene szigorítania a terroristák börtönbüntetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Az olasz belügyekbe is beavatkozik Soros György

Nagyvilág2020.02.10, 11:26

Az elmúlt időszakban egy új álcivil mozgalom jelent meg Olaszországban. A magukat "szardíniáknak" nevező csoport célja az, hogy a jobboldali erők ellen szervezkedjen, külön kiemelve a volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini bevándorlásellenes Liga pártját. A január végi regionális választásban is aktívan részt vett a szervezet, amely tagjai között bevándorláspártiak is szép számmal előfordulnak. Az olasz baloldal új KEDVENCE pedig egy Elena Ethel Schlein nevű nő lett, aki – akárcsak a szardíniák – Soros Györgyhöz köthető – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Így nyer teret az iszlám Európában

Nagyvilág2020.02.07, 12:17

Szó szerint teret nyernek, illetve foglalnak maguknak a bevándorlók Európában. Számos alkalommal az utca kellős közepén kezdenek el imádkozni, akár csoportokban is, vagy autós menetekben vonulnak, ezzel akadályozva a forgalmat. De az sem példa nélküli, hogy a muszlim buszsofőr félreáll az utasokkal együtt negyed órára, amikor imaidő van – hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Francia politikus: Ha valaki nem akarja, hogy megkéseljék, tanuljon meg arabul imádkozni

Nagyvilág2020.02.06, 15:40

"Azt javaslom, tanuljon meg egy muszlim imát arabul, hogy elkerülje, hogy megkéseljék!" - ezt Jean Messiha, a jobboldali Nemzeti Tömörülés tagja jelentette ki egy francia televíziós műsorban. Nem ez az első alkalom, hogy az egyiptomi születésű, kopt keresztény politikus arról beszél, hogy milyen veszélyt jelent az iszlám terjedése Franciaországban - hívja fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség csütörtöki cikkében. 

Európából is milliókkal támogathatják a palesztin terrorizmust

Nagyvilág2020.02.06, 15:27

Több európai ország által támogatott palesztin álcivil szervezetnek is van kapcsolata a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Fronttal, amelyet az Egyesült Államok, az Európai Unió és Izrael terrorszervezetként tart számon – számolt be róla a V4NA nemzetközi hírügynökség az amerikai Algemeiner Journal által nemrég publikált izraeli tanulmányra hivatkozva. Az NGO Monitor szerint éves szinten 100 millió dolláros összegről van szó.

Fejbelövéssel fenyegetik migráns rapperek az iszlámot kritizáló lányt megvédő újságírót

Nagyvilág2020.02.05, 20:54

A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap egyik volt újságíróját, Zineb El Rhazoui-t halálosan megfenyegették egy dalban, miután nyilvánosan kiállt az iszlámot kritizáló diáklány, Mila mellett – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A 16 éves francia lány életveszélybe sodorta magát amiatt, hogy kritizálni merészelte az iszlámot, ráadásul nem talál olyan középiskolát, amely garantálni tudná a biztonságát.

Új veszély Európában: az idő előtt szabadon engedett terroristák

Nagyvilág2020.02.05, 16:44

A brit miniszterelnök, Boris Johnson az újabb késes terrortámadás után világossá tette, hogy a muszlim terroristákat nem lehet rehabilitálni. Európa-szerte egyre gyakoribb, hogy büntetésük felénél szabadlábra helyezik a terroristákat, azonban egyre több esetben bizonyosodik be, hogy visszaesők, és akár a börtönben is bűncselekményeket terveznek. Jelenleg 70 terrorista van szabadlábon az Egyesült Királyságban, és 200 vár idő előtti szabadulására – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Kormányzati engedélyhez akarják kötni a hírportálok indítását Kanadában

Nagyvilág2020.02.05, 10:58

A szélsőségesen liberális elveket valló Trudeau-kormány olyan intézkedést akar bevezetni, aminek értelmében minden hírportálnak kormányzati engedélyre lenne szüksége a működéshez. Ezt a kommunikációs csatornák megújításának keretében vetették fel, a felelős miniszter pedig nem érti, mi ebben a nagy dolog. Az állampolgárok a közösségi médiában több esetben is felszólaltak az intézkedés ellen, mert szerintük ezzel veszélyben lehet a sajtószabadság az országban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség kanadai források alapján.

Megelőzték a kelet-európai országok Nyugat-Európát

Nagyvilág2020.02.04, 18:30

"Reagan-nek volt igaza, nem Mitterrand-nak. A kelet-európai emberek megértették ezt, és nekünk is meg kell értenünk Franciaországban, hogy hogyan kell ezt az állami betegséget kikúrálni" – írja tanulmányában Nicolas Lecaussin, esszéista, aki szerint a kelet-európai országok megelőzték Nyugat-Európát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Túl drága lett az áram Németországban, újraindíthatják az atomerőműveket

Nagyvilág2020.02.06, 18:17

Február elején újabb, átlagosan 8,1 százalékos áremelést hajtottak végre a nagy német áramszolgáltatók, ami 3,9 millió háztartást érint. A német kormány a villamos energia drágulását egy újabb szénerőmű beindításával kompenzálná, ez azonban ellentmond saját vállalásának, miszerint 2038-ig felszámolná a környezetszennyező szénégetőket. A nukleáris leszerelés kezdete után közel egy évtizeddel úgy tűnik, a CDU politikusai hajlandóak felülvizsgálni és átértékelni az atomenergia szerepét – számolt be a Der Spiegel a párt gazdasági bizottságának állásfoglalásra hivatkozva.

Svéd miniszterelnök: Az egyre gyakoribb antiszemita támadások fő oka a migráció

Nagyvilág2020.02.04, 11:45

Stefan Löfven, svéd szociáldemokrata kormányfő évek óta a szélsőjobboldali radikálisokat hibáztatta a zsidóellenes atrocitások miatt. Most egy interjúban már arról beszélt, az antiszemita támadások egyre nagyobb számának fő oka a migráció – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Lelőttek egy késes terroristát egy francia rendőrőrsön

Nagyvilág2020.02.03, 21:16

Francia rendőrök meglőttek, és ezzel ártalmatlanítottak egy késes támadót, aki megsebesítette egyik társukat egy kelet-franciaországi rendőrőrsön hétfőn - közölte a csendőrség szóvivője. A férfi a támadás előtt felhívta a csendőrséget , közölte, hogy ő az Iszlám Állam katonája és mészárlásra készül - tudta meg a V4NA nemzetközi hírügynökség.

"Belövőszobák" Párizsban: no-go zónákat hozott létre a liberális drogpolitika

Nagyvilág2020.02.03, 17:41

Szabályos no-go zónák jöttek létre Párizsban, miután 2016-ban a baloldali vezetésű X. kerületben a köznyelvben csak "belövőszobáknak" nevezett helyiségeket alakítottak ki. Itt a kábítószer-fogyasztók szabadon adhatják be maguknak a drogot. Azt azonban - a brit példával ellentétben - nem orvosoktól kapják a regisztrált függők, hanem maguknak kell megvenniük. Hiába figyelmeztették sokan a liberális vezetést, hogy a környéket elárasztják majd a dílerek, nem hallgattak rájuk. Több száz család élete lehetetlenült el, és a függő, beteg fogyasztók is nehezebb helyzetbe kerültek - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolójából. Sokaak ...

Egy migráns nő késelt meg járókelőket Belgiumban, közvetlenül a londoni terrortámadás után

Nagyvilág2020.02.03, 18:13

Egy afrikai migráns hátterű nő késelt meg járókelőket a belgiumi Gentben, ráadásul nem is egy, hanem két, egymáshoz közeli helyszínen vasárnap. Egy szemtanú szerint biciklivel közlekedett a késelések között – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség belga forrásokra hivatkozva.

Marad a félezer katona a brüsszeli utcákon

Nagyvilág2020.02.03, 13:08

Márciusig maradnak a terrorfenyegetettség miatt kirendelt katonák Brüsszel utcáin. A 2016-os terrortámadás óta a katonaság folyamatosan jelen van a belga városok többségében és a januári adatok szerint a fenyegetettség miatt még mindig indokolt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Legalább 44, migránsok által elkövetett nemi erőszakot titkolt el a skót rendőrség

Nagyvilág2020.02.03, 10:06

Volt olyan lány, akit a bandába szerveződött 55 gyanúsított közül 28-an is megerőszakoltak. A tettesek, kurd, afgán, egyiptomi, marokkói, török, pakisztáni és iraki migráns férfiak, akik feltehetően valamennyien ismerték egymást – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Magángépek lepték el Davost, miközben a klímavédelemről tárgyaltak a világ vezetői

Nagyvilág2020.02.02, 16:21

Felelősség a fenntartható világért - ezzel a címmel tartották meg az idei világgazdasági fórumot a svájci Davosban. Eközben a fórum alatt megduplázódott a magánrepülőgépek száma a helyszínen. Szakértők szerint mintegy 1500-szor utaztak a konferencia ideje alatt, vagyis hozzávetőlegesen akár 18 millió kilogrammnyi többlet szén-dioxiddal is terhelhette a környék levegőjét a klímavédelemmel is foglalkozó konferencia. A V4NA nemzetközi hírügynökség azt is megjegyzi: a világhírű színész, Leonardo DiCaprio, aki klímaaktivistaként rendszeresen felszólal a klímaváltozással kapcsolatban, nemrég 13 ezer kilométert repült magángépével, hogy áttvegyen ...

Brüsszelben ökológiai bűncselekmény a biciklilopás

Nagyvilág2020.02.01, 18:21

Egy brüsszeli férfi ellopott egy biciklit az egyik helyi metróállomásról, amiért most a bíróság három év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság szerint a lopás ökológiai bűncselekmény volt, mert így a gazdájának más, kevésbé környezetbarát közlekedést kellett választania, ezért hozzájárult a klímaváltozáshoz – írja a V4NA.

Afrikai drogbandák uralják a második legnagyobb francia várost

Nagyvilág2020.02.01, 17:31

Hiába a francia kormány kábítószer-ellenes intézkedései, a dél-franciaországi nagyvárost, Marseille-t észak-afrikai drogbandák uralják, nyíltan és büntetlenül terítik a drogot városszerte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Már iskolába sem járhat a francia lány, aki az iszlámot kritizálta

Nagyvilág2020.02.01, 09:37

Az iszlám vallás iránti kritikája miatt megfenyegetett lyoni lány olyan veszélynek van kitéve, hogy egyetlen francia középiskola sem tudja garantálni a biztonságát – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Minden kultúra fenyegetve érzi magát az Európai Unió liberális abszolutizmusa miatt

Nagyvilág2020.01.31, 15:09

Phillip Blond brit filozófust, anglikán teológust kérdezte a V4NA nemzetközi hírügynökség a Brexitről és az Európai Unió jövőjéről a kilépés után. Blond szerint a kilépés mindenképpen negatív hatással lesz mindkét félre. Ebben szerinte nyilván benne van az Egyesült Királyság felelőssége, de az unióé is.

Bajszos menyasszony és gendersemleges Mikulás is van az új emojik között

Nagyvilág2020.01.31, 12:35

Transz zászló, fátylat viselő férfi, szmokingos nő és gendersemleges Mikulás (Mx Claus) is hamarosan megjelenik a mobileszközökön és a számítógépeken, miután a gendersemlegesség leghangosabb szószólói kikövetelték maguknak ezeket a „nélkülözhetetlen" emojikat. A grafikák az év második felétől iOS és Android operációs rendszerű mobileszközökön is használhatóak lesznek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megölt egy keresztény férfit egy szíriai muszlim Németországban, mert félt, hogy áttéríti húgát

Nagyvilág2020.01.30, 16:17

A keresztény férfi és gyilkosa barátok voltak. A muszlim migráns azért végzett vele egy parkolóban, mert a húgának udvarolt. A 2015-ös, tömeges méretet öltő migrációs hullám óta egyre gyakoribbak az úgynevezett becsületgyilkosságok Németországban is, amelyekről a német újságok nagy része nem számol be – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Megölte a barátnőjét egy migráns, mert az el akarta hagyni

Nagyvilág2020.01.30, 13:00

Minél több migráns befogadását szorgalmazta egy finn nő, akit később bevándorló barátja ölt meg, amikor szakítani akart vele. Hasonló gyilkosságok más nyugat-európai országokban is történtek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Négy hónap alatt 30 bűncselekményt követett el egy migráns Nyugat-Európában

Nagyvilág2020.01.29, 17:13

Mindössze négy hónap alatt több mint 30 bűncselekményt követett el Nyugat-Európában az a tunéziai migráns, akinek a bírósági tárgyalása ma kezdődik Drezdában. A 20 éves Amine J. végigrabolta Olaszországot, verekedett és nőket molesztált Franciaországban, Németországban pedig kést tartott áldozata torkához, úgy rabolta ki – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Franciaországban hétszer annyi keresztényt üldöznek, mint muszlimot

Nagyvilág2020.01.29, 14:02

Franciaországban a keresztények és a zsidók ellen követik el a legtöbb vallási alapú atrocitást, az utóbbi időszakban pedig ugrásszerűen megnőtt az antiszemita fenyegetések és támadások száma is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Migráns tinibandák tartják rettegésben Nyugat-Európa nagyvárosait - videók

Nagyvilág2020.01.29, 10:10

Hétfőn egy 16 éves fiút késelt halálra egy bevándorló férfi London külvárosában. Ugyanezen a napon majdnem halálra rugdostak egy másik fiatalt is Angliában. Franciaországban pedig egy nyolcfős migráns tinibanda támadt egy fehér fiúra, akit brutálisan megvertek. Nyugat-Európa városaiban már szinte mindennapossá váltak az utcai verekedések, erőszakos, főleg első generációs migránsokból álló tinibandák terrorizálják a helyi gyerekeket. Szinte nem telik el nap anélkül, hogy egy-egy újabb eset látna napvilágot, a legtöbb verekedésről pedig még videó is felkerül a közösségi oldalakra – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nincsenek biztonságban a keresztények Európában - térképen 286 támadás

Nagyvilág2020.01.28, 16:33

Vandalizmus, gyújtogatás, rongálás, lopás, hogy csak néhány bűncselekményt említsünk azok közül, amelyeket keresztény kegyhelyek ellen követtek el tavaly. Az amerikai Gatestone Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, 3 ezer támadás történt az öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a legtöbb támadást Franciaországban és Németországban követték el. Megemlítik azt is, hogy a muszlim bevándorlásnak is köze van a támadásokhoz, de anarchisták is kiveszik a részüket az atrocitásokból – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Saját testvéréhez mehetett feleségül a demokrata muszlim képviselőnő

Nagyvilág2020.01.28, 10:24

Nyomoz az FBI az Egyesült Államokban Ilhan Omar képviselőnő után, aki korábban azzal került reflektorfénybe, hogy ő volt az első muszlim migráns hátterű politikus a Kongresszusban, most pedig olyan vádak merültek fel, melyek szerint saját testvéréhez mehetett feleségül. A demokrata politikus az állítások szerint a zöldkártya miatt házasodhatott össze fivérével, hogy a férfi az Egyesült Államokba mehessen tanulni - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség amerikai forrásokra hivatkozva.

Migrációstoppal javítana a közbiztonságon a konzervatív londoni polgármesterjelölt

Nagyvilág2020.01.28, 10:36

Új induló tűnt fel a láthatáron a májusban tartandó londoni polgármester-választáson. A keresztény-konzervatív értékeket képviselő David Kurten teljesen más megközelítést alkalmazna a városvezetést illetően, mint a pakisztáni migráns hátterű Sadiq Khan. Kurten szerint korlátozni kellene a bevándorlást, és több rendőrt kellene kirendelni az utcára a megerősödött bűnözés visszaszorítása érdekében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Barátot lát az Európai Unió magyar bővítési biztosában Észak-Macedónia

Nagyvilág2020.01.27, 19:58

Az észak-macedóniai, ellenzékben lévő jobboldali VMRO-DPMNE párt egyik vezető tisztviselője, Aleksandar Nikoloski arról beszélt egy interjúban, hogy barátként tekint a magyar uniós bővítési biztosra, Várhelyi Olivérre és a magyar kormányra is. Egyben reméli, fel tudják gyorsítani az ország csatlakozását az Európai Unióhoz, és le tudják küzdeni a korrupcióba keveredett korábbi baloldali kormányfő, Zoran Zaev által okozott nehézségeket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Varga Judit: A zöldek eddig alig tettek valamit, csak beszélnek a klímavédelemről

Itthon2020.01.27, 11:40

Konzervatív, keresztény értékekkel is lehet harcolni a klímaváltozás ellen, a zöld pártok viszont eddig konkrét lépéseket nem tettek az általuk sokszor felhozott klímakatasztrófa elkerülése küzdelmében, csak beszélnek róla – írja Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a brüsszeli Politicóban megjelent véleménycikkében, amelyet a V4NA nemzetközi hírügynökség szemlézett.

Agresszív migránsbandák miatt biztonsági őrök kellenek a holland buszokra

Nagyvilág2020.01.25, 10:28

Biztonsági őröket kellett felvenni Hollandiában egy busztársaságnak, mert egy 25 fős migránsbanda terrorizálja a buszsofőröket az egyik járaton. Egy holland városban pedig csapatba verődve rabolják ki a járókelőket migránsok - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Meztelenül volt egy osztrák nő a bécsi uszoda női öltözőjében, egy muszlim nő burkiniben felháborodott ezen és belekötött

Nagyvilág2020.01.23, 18:15

Veszekedés tört ki a bécsi Simmering uszodájában, amikor a női öltözőben egy nő meztelenre vetkőzött úszás után, hogy át tudjon öltözni. Az öltözőben ugyanis egy burkinit viselő nő is volt a hétéves kisfiával. A muszlim anya szerint a gyereket zavarta az osztrák nő meztelensége - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Halálos fenyegetéseket kap egy iszlámot kritizáló tinédzser

Nagyvilág2020.01.23, 13:39

Közösségi oldalon osztott meg egy videót egy francia tinilány, amelyben erősen kritizálja az iszlámot. Azóta folyamatosan zaklatják, sőt halálos fenyegetést is kapott. Sokan kiálltak mellette, politikusok is, de az eset óta nem mer iskolába menni, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.