útlevél

címke rss

Levélben kérik vissza a diplomata-útleveleket

Itthon2004.03.03, 13:08

A Külügyminisztérium szóvivője cáfolja azokat a lapértesüléseket, miszerint több száz diplomata-útlevél van forgalomban jogosulatlanul. A minisztériumban jelenleg vizsgálják, hogy kiknek szűnt meg a jogosultsága az útlevélre, őket feltehetően levélben szólítják fel, hogy adják vissza az okmányokat.

Hiába vették meg 250 ezerért az ihm.hu-t az Irigy Hónaljmirigytől

Itthon2004.01.13, 15:53

A tervek szerint az elektronikus közigazgatás megvalósításához egységesítik valamennyi államigazgatási szerv honlapját és e-mail címét. Így a kormányzati portálra belépve egy azonosítóval lehet majd a jövőben befizetni az adót és kérvényezni az új útlevelet. A tárcák eddig is jelentős összegeket költöttek új honlap készítésére. Az informatikai minisztérium például 250 ezer forintot fizetett tavaly az ihm.hu domainnévért az Irigy Hónaljmirigy zenekarnak. A jelek szerint azonban szinte feleslegesen, mivel a tárcaközi bizottság ajánlása szerint minden minisztériumnak kötelezővé tennék a .gov.hu kiterjesztés használatát.

Belső rendőrségi vizsgálat indult Schlecht-ügyben

Itthon2003.11.12, 12:10

A budapesti rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el a BRFK-n. A rendőröknek azt kell kideríteniük, hogy a Schlecht Csaba ügyével kapcsolatos, két éve lezárt nyomozáskor történt-e szakszerűtlenség. Az aktákat azért porolták le, mert a Népszabadságban néhány napja megszólalt Weisz József, az ügy egyik szereplője. Azt állította: 1995-ben ő továbbította faxon Kaya Ibrahim és Josip Tot útlevelének másolatát Tasnádi Zsolt vállalkozóhoz.

Íriszkép az útlevélben

Gazdaság2003.08.22, 10:14

Néhány év múlva már biometrikus azonosító is lehet az EU tagállamaiban kiadott útlevelekben. Jelenleg három megoldás jöhet számításba: az ujjlenyomat, a DNS-kód valamint az írisz, másnéven a szem szivárványhártyájának a képe - írja a Világgazdaság.

Brókerbotrány: szánalmas vita a bizottsági ülésen

Itthon2003.07.16, 17:23

A számvevőszéki bizottság ülésén az ellenzéki és kormánypárti képviselők szerint is szánalmas vita bontakozott ki a K&H-ügy kapcsán. A testület tagjai még a bizottság napirendjéről sem tudtak megállapodni. Eközben a Fidesz Tóth András  titkosszolgálati államtitkárt támadta. Demeter Ervin szerint ugyanis az államtitkárnak meg kellett volna akadályoznia a gyanúsított bróker külföldre utazását, és Tóth annak ellenére nem cselekedett, hogy Kulcsár Attila személyesen is beismerő vallomást tett neki. Az államtitkár úgy vélte: nem az ő feladata az útlevelek bevonása. A rendőrök eközben vizsgálják, hogy ki írta azt a Kulcsár nevében aláírt ...

Nem tudnak hazamenni a kiutasított paksi tüntetők

Itthon2003.06.15, 22:00

Nem tudnak hazatérni azok a külföldi Greenpeace-aktivisták, akiket a Paksi Atomerőműnél tartott demonstráció miatt utasítottak ki az országból, mert nem kapták vissza útlevelüket. Az aktivisták védője szerint akár a belügyminiszter intézkedésére is szükség lehet. A Tolna megyei Bíróság pedig azt ígéri, gyorsan lezárják az ügyet, amely hamarosan másodfokú tárgyalással folytatódik, mivel az aktivisták fellebbeztek a kiutasítás ellen.

2007-től ismét le kell cserélni az útleveleket

Itthon2003.05.28, 11:08

Várhatóan 2007-re készülnek el azok az uniós irányelvek, amelyek előírják, hogy az úti okmányoknak milyen biztonsági követelményeknek kell megfelelniük. Ez azt jelenti, hogy akkortól Magyarországon is le kell cserélni a néhány éve bevezetett útleveleket.

Franciák segíthették az iraki vezetők szökését

Irak2003.05.06, 16:27

Amerikai lapértesülések szerint a francia kormány megbízottai titokban útlevelekkel látták el Szíriában a bagdadi rendszer menekülő tisztségviselőit, akik így tovább állhattak Európába. A washingtoni francia nagykövet szóvivője szerint a vád alaptalan, és csak az a célja, hogy lejárassa Franciaországot.

Hosszabb várakozás az útlevélért

Itthon2003.03.04, 14:39

Hétfőtől új rendszer szerint kell útlevelet igényelni: nincs már szükség az útlevélkérő lapokra, mert rögtön számítógépre kerülnek az adatok, és előre elkészített igazolványképet sem kell vinni, a fotót a hivatal munkatársai készítik el. Az ősz óta tartó időszakban másfél millió embernek jár le az útlevele, ezért az irodákban csaknem mindig sorbaállás van, de a legnagyobb roham nyáron lesz.

Külföldön volt a móri gyilkosságok idején az egyik gyanúsított

Itthon2002.08.23, 08:25

A móri rablógyilkosság előtt napokkal elhagyta az országot Hajdú László, a bűncselekmény egyik gyanúsítottja. A férfi útlevelében május 5-i dátummal kiléptető pecsét van. A Blikk úgy tudja, hogy a május 9-i gyilkosság után két nappal történt bécsi óravásárlás összefüggését a rablással nem tudják egyértelműen bizonyítani. 

Kihallgatták az MTV volt elnökét

Itthon2002.07.12, 13:27

Az [origo] információi szerint az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon pénteken gyanúsítottként hallgatták ki a volt tévéelnököt, Szabó László Zsoltot, akinek elnöksége alatt a köztévé sokmilliárdos veszteséget produkált. A volt tévéelnök útlevelét bevonták, ügyvédje panaszt tett a gyanúsítás ellen.

A móri bankrablás tettesét lőhették le Belgiumban

Itthon2002.06.21, 08:40

A rendőrség megerősítette, hogy a móri rablógyilkossággal kapcsolatban felvették a kapcsolatot a belga nyomozókkal. Belgiumban ugyanis két héttel ezelőtt a rendőrök lelőttek egy magyar útlevéllel rendelkező férfit, aki társaival egy pénzszállítót akart kirabolni.

Halálos karambolt okozott Ausztriában egy magyar bankrabló

Itthon2002.06.08, 15:01

Egy 39 éves magyar férfi szombatra virradóra megpróbált betörni egy osztrák bankba, majd menekülés közben autójával nekiment egy szembejövő járműnek, amelynek vezetője életét vesztette. A magyar férfinál diplomata útlevelet talált az osztrák rendőrség.

Hamis Hitler-útlevél került nyilvánosságra

Nagyvilág2002.02.08, 12:46

Nyilvánosságra hozták azt a hamis útlevelet, amelyet állítólag a brit titkosszolgálat készített Adolf Hitlernek. A dokumentum a brit kormány titkos iratainak részét képezte eddig.  A dokumentumokat Londonban állítják ki.

Útlevélre és hóláncra is szükség lehet

Itthon2002.01.04, 06:40

Az ország valamennyi közúti határátkelőhelyére leszállították azokat a táblákat, amelyek kritikus időjárási helyzetben kihelyezve a hólánc kötelező használatát írják elő a Magyarországra belépőknek. Egyelőre még egyetlen helyen sem tették ki a KRESZ-módosítás nyomán tavaly december 15-étől érvényes jelzéseket. Bármely határszakaszon a külföldi és hazai autósnál a hólánc meglététől tehetik függővé a beléptetést.

Adataink megelőznek minket az USA-ba utazáskor

Nagyvilág2001.12.02, 14:28

A New York-i Malév járat utasairól vasárnap először küldte meg előzetesen a magyar légitársaság az útlevélben szereplő adatokat. Az intézkedésre az amerikai repülésbiztonsági törvény megváltozása miatt van szükség.

Még mindig szökésben az autópályán lövöldöző férfi

Itthon2001.11.20, 10:21

Egyelőre nem taláják a tegnap az M1-esen lövöldöző ukrán férfit. A lövöldöző fegyverét, kabátját és útlevelét hátrahagyva menekült el az autópályáról, a tatai lehajtónál. Az incidensben súlyosan megsebesült, hasba lőtt férfi állapota stabilizálódott, túl van az életveszélyen. 

Piramisjátékért féléves házi őrizet luxushotelben

Itthon2001.10.25, 08:17

Hat-hatmillió forint biztosíték letétbe helyezését követően több mint egy év után visszakapta útlevelét és elhagyhatta Magyarországot az a két német üzletember, akiket egy nemzetközi piramisjáték szervezésének alapos gyanúja miatt múlt év szeptemberében vett őrizetbe a rendőrség. A nyomozás adatai szerint a Funlife Ltd külföldi számláira a 722 beszervezett magyar ügyféltől összesen 1,3 millió dollár érkezett. A biztosíték kártérítésre nem használható fel, legfeljebb a bűnügyi költségek, illetve az esetleges pénzbírság fedezésére szolgál.

Útlevelet kaphatnak a kutyák is

Itthon2001.08.02, 17:11

Kutyaútlevél bevezetést tervezi a földművelésügyi minisztérium. Az igazolvány az oltások és a kutya adatai mellett a tulajdonos nevét és címét is tartalmazná. Egy új regisztrációs rendszer keretében pedig mikrochippel jelölnék meg az összes kutyát az országban. Az állatvédők szerint a pontos nyilvántartás a kóbor állatok számát is csökkentheti.

Előző
Következő