útfelújítás

címke rss

Leaszfaltozták a miskolci polgármester utcáját is

Itthon2012.12.10, 08:55

Nemcsak Zsiga Marcell alpolgármester, fideszes parlamenti képviselő új házánál aszfaltoztak az idén Miskolcon, hanem Kriza Ákos polgármesternél is - értesült a Blikk.

Idejött a Zsiga úr, és leaszfaltozták az utat

Itthon2012.12.06, 11:13

Váratlanul felújították az utat Miskolctapolca egyik utcájában, éppen ott, ahol pár nappal azelőtt Miskolc alpolgármestere, Zsiga Marcell vett házat. Az igazán problémás részeket kihagyták, és vízelvezető-árok is csak a fideszes alpolgármester háza elé került. A helyiek évek óta panaszkodnak az útra, szerintük nem véletlen, hogy ilyen hamar pont került a történet végére.

Minden megváltozik a Baross téren

Itthon2012.11.16, 19:06

A fővárosi Keleti pályaudvar előtt december közepéig tartanak majd a munkák.

Már a jövő héten feltúrják a Ferenciek terét

Itthon2012.11.12, 14:39

Az alpolgármester szerint már csak a fellebbezési határidő lejáratát várják. A felújítás legérzékenyebb pontja a Március 15. tér lesz.

Itt számíthat dugókra Budapesten a nyáron

Itthon2012.06.28, 18:06

Több kerületben jelentős forgalomkorlátozások lesznek a nyáron, egyebek mellett közmű- és útfelújítások, filmforgatások miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Nyolc kilométeres torlódás volt az M1-esen

Itthon2012.06.27, 21:14

Torlódást okozott egy útfelújítás szerda kora este az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán. Egy sávot zártak le Tatabánya térségében, estére megszűnt a lezárás.

Jönnek az útfelújítások és a torlódások Budapesten

Itthon2011.09.20, 12:45

A fővárosban 37 útvonalat újítanak fel szeptembertől több lépésben, összesen 4,6 milliárd forint értékben. A forgalmi rendben is változások lesznek.

A használatarányos útdíjtól várja a kormány a kátyúk betömését

Gazdaság2011.04.27, 21:00

Az elmúlt években a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése vitte el az úthálózatra szánt szűkös források nagy részét, ezért elmaradásban van a hazai úthálózat felújítása. A közlekedési helyettes államtitkár szerint a használatarányos útdíj bevezetése után lehet ledolgozni az útfelújítási elmaradást.

Idén 24 milliárd forintot költene az utakra és hidakra a főváros

Itthon2011.02.22, 07:27

Költségvetési tervezete szerint mintegy 24 milliárd forintot fordítanának út-, illetve hídfelújításra az idén Budapesten. A pénzből megújulhat többek között a Fóti út, a Szentmihályi út és a Kamaraerdei út egy-egy szakasza, valamint a Kacsóh Pongrác úti és az Ajtósi Dürer sori aluljárók.

Közlekedési fejlesztések leállításával spórolna a főváros

Itthon2010.12.20, 07:48

A Világgazdaság szerint több nagyberuházás leállításával stabilizálhatják a főváros jövő évi költségvetését. Elállhatnak egyelőre a négyes metró Keleti Pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszától, a Városliget rekonstrukciójától és több nagyobb útszakasz felújításától.

Újraaszfaltozzák a Parlament előtti parkolót

Itthon2010.12.08, 13:11

A magyar uniós elnökségre megújul a Parlament előtti parkoló, hétfőn kezdik a munkát.

Hétfőtől felújítják a Ferihegyi gyorsforgalmi utat

Auto2010.10.22, 22:31

Hétfőn kezdődik a Ferihegyi gyorsforgalmi út burkolatának cseréje, amely előreláthatólag mintegy egy hónapot vesz igénybe.    A repülőtér, illetve Vecsés, Üllő, Szolnok felé irányuló forgalmat jelentős mértékben érintő felújítás forgalomkorlátozásokkal jár.

"Nehezen értik meg, hogy a rendőrnek el kell zavarnia őket" - videó a leszűkített Nagykörútról

Itthon2010.07.28, 10:55

Több mint 3 kilométer sínt cserélnek ki a 4-6-os villamosok vonalán a Blaha Lujza tér és a villamosok újbudai végállomásai között, ezért a felújítás miatt egy hónapig buszok járnak ezen a szakaszon. Az újonnan felfestett buszsávok miatt az autósok is lassabban és nehezebben tudnak közlekedni, de a [origo]-nak nyilatkozó rendőr szerint nyugodtan, megértően fogadják a forgalomkorlátozást. 

Hetekig gondolkodnak még a beszakadt M1-es javításán

Itthon2010.05.25, 11:04

Hetekig is eltarthat az M1-es autópálya árvíz miatt beomlott szakaszának vizsgálata - közölte kedden az autópálya-kezelő. A szakemberek még nem tudják, milyen munkálatokat kell majd végezni a pályán, és azt se, hogy a javításhoz meg kell-e bontani majd az utat.

Süllyedő oszlopok zárják le a felújított belvárosi utcákat

Itthon2010.03.29, 13:46

Új utcák nyílnak meg a budapesti belvárosban, néhány mellékutcának pedig megváltozik a haladási iránya keddtől, miután hamarosan befejeződik a belvárosi főutca-projekt első üteme az V. kerületben. A kikövezett, megszépített utcáknak főleg a busszal és kerékpárral közlekedők örülhetnek, az autósok elől ugyanis több helyen süllyedő oszlopok zárják majd el az utakat.

70 budapesti utat újít fel 2010-ben a főváros

Itthon2010.01.18, 15:52

Egy hároméves útfelújítási program keretében idén 70 utat újít fel a főváros. Az idén véget érő program már kevesebb támogatást kapott, mint a 2005-2007 közötti, így a tervezettnél kevesebb útszakasz újulhat meg. Azonban olyan utak kapnak majd új burkolatot 2010-ben, mint az Etele út, a Nagy Lajos király útja vagy a Alsó Törökvész út.

Útfelújítások miatt forgalomkorlátozások Budapesten

Itthon2009.09.21, 06:22

Újabb hat helyen javítja az útburkolatot hétfőn a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt Budapesten, két útszakaszon pedig teljes körű útfelújítás kezdődik. Több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani.

Életveszélyt okozhatnak az útfelújítások

Auto2009.08.12, 13:08

Halálos baleseteket is okozhatnak a szabálytalanul elkerített, nem kellően látható útfelújítások, út menti munkagödrök. Megnéztük, ki a felelős az elkerítésért és milyen alapelvek szerint kell elválasztani a munkaterületet a közlekedőktől. Sokszor a felújítás után kint felejtett korlát, vagy sebességkorlátozó tábla okoz gondot az autósoknak - igaz utóbbi nagy segítség a traffipaxozó rendőröknek.

470 millióért kap halálra ítélt burkolatot a Thököly út

Itthon2009.08.07, 17:54

Teljesen fel kell majd bontani a Thököly út most felújított burkolatát, ha elkezdődik a négyes metró második szakaszának építése. A még mindig macskakővel borított főutat októberig 470 millió forintból aszfaltozzák le, pedig 2011 után elkezdik építeni alatt a metrót. A főváros szerint ez volt a leggazdaságosabb megoldás, mert az út már nagyon rossz volt, a metróberuházás időpontja pedig teljesen bizonytalan.

"Egyszer el kellett kezdeni" - felszedett utakon araszol Budapest

Itthon2009.08.05, 10:23

A városközpontba vezető utakon harmonikázó gépszörnyek köpik az aszfaltot, a Nagykörúton pedig cingár rendőrök egyensúlyoznak a sínek közt, míg körülöttük lépésben araszol a forgalom. A napszemüveges srácnak fel sem tűnt, a kukoricás asszonynál viszont kiverték a biztosítékot a hétfőn kezdődött budapesti útépítések. Utcai riport.

Bedugult Budapest a nagy útfelújítások miatt

Itthon2009.08.03, 12:50

Jelentős dugók alakultak ki Budapesten, miután hétfőn több forgalmas útszakasz felújítását is egyidőben kezdték meg. Újraaszfaltozzák többek között a Thököly út, a Hűvösvölgyi út és a Budai alsó rakpart egy részét is, a munkálatok a különböző helyszíneken szeptemberig, illetve októberig tartanak majd. A felújítások miatt több helyen korlátozások és lassítások vannak érvényben.

Magyar Közút: 256 kilométer út felújítva

Archívum2009.07.21, 12:18

Az idén összesen 256 kilométer közutat adtak át eddig az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjának (ROP) keretében az idei évben - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az éves terv összesen 737 kilométer.

A közutak mindössze 8 százalékával nincs probléma

Itthon2009.03.27, 01:59

A 30 ezer kilométernyi állami közúthálózatból 19 ezer nem felel meg a műszaki előírásoknak - írja a Népszabadság. A lap szerint a több százezer hiba felszámolására az idén sem lesz pénz.

Mossa kezeit a rendőrség a dugók miatt

Itthon2008.09.08, 12:20

Megkérdeztük a rendőrséget, mit tesz azért, hogy segítse a közlekedést a problémás helyeken és kiemelje a forgalomból a szabálytalankodó, a közlekedést lassító autósokat. A BRFK azt állítja, megtesz mindent, ami tőle telik. Ismer olyan kereszteződést, ahol jól jönne egy rendőr, de még sosem bukkant fel? Elege van a külső sávot elfoglalókból és a buszsávban szemtelenkedőkből? Írjon nekünk!

Nyomoznak a fővárosi útfelújítási pénzek után

Itthon2008.09.05, 14:04

Elrendelte a nyomozást az ügyészség a 2006-os budapesti útfelújítások ügyében - írja a Magyar Nemzet. Korábbi belső vizsgálatok szerint a fővárosi utak felújítására szánt összeg egy részének elszámolása szabálytalan volt. A nyomozás során a lap szerint Demszky Gábor főpolgármestert is kihallgathatják. A Fővárosi Önkormányzat szerint csak adminisztrációs mulasztásokról van szó, de a vállalt útfelújítás megtörtént, az állami támogatást felhasználták.

Késve kezdik a budapesti útfelújításokat

Itthon2008.06.30, 16:11

Legalább egy hét késéssel kezdődik meg Budapesten az idén tervezett 58 útszakasz felújítása, mert az állami támogatást biztosító cég még nem állította ki a befogadó nyilatkozatot. A felújítások 3,9 milliárd forintba kerülnek.

Két évig egy nagy építkezés lesz Budapest

Itthon2008.06.10, 16:17

Felújítások és építkezések miatt korlátozzák Budapest-szerte számos helyen a forgalmat 2010-ig. Járhatatlan rakpartokra és hidakra, elterelésekre számíthatnak a fővárosiak a Váci úttól a Bartók Béla útig, a Margit hídtól a Szabadság hídig. Nem csak az autósok szenvednek azonban a felújítások miatt: a terelések számos BKV-járatot és a MÁV vonatait is érintik majd.

Útfelújítások miatt tett feljelentést a Fidesz

Itthon2008.06.03, 19:19

Súlyos szabálytalanságok miatt 600 millió forintot vissza kell fizetnie a fővárosnak az állam részére a 2006-os útfelújítási pályázati pénzekből - állítja Papcsák Ferenc fideszes politikus. Frakciója feljelentést tett jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúja miatt.

Félmilliárdot fizet vissza a főváros az államnak

Itthon2008.01.31, 16:27

Legalább nyolc esetben túlszámlázták a kivitelezők a budapesti útfelújítások költségeit, ezért a fővárosnak félmilliárd forintot kell visszafizetnie az államnak. A főváros tavaly ősszel még vitatta, hogy szabálytalanságok történtek volna. A városházi ellenzék szerint az önkormányzat eleve hibás adatokkal pályázott, és lehet, hogy bűncselekmény is történt.

Megmenekülhetnek a megfúrt maratonok

Itthon2007.11.22, 18:11

Megváltoztatná a városképvédelmi bizottság döntését a főpolgármester, hogy jövőre is tarthassanak futóversenyeket a fővárosban. A bizottság ugyanis szerdán egyetlen jövőre tervezett versenyt sem engedélyezett. A döntést azzal indokolták, hogy a fővárost épp eléggé leterheli a metróépítés és a sokfelé zajló útfelújítás, a maratonok engedélyezésével megölnék a fővárosi közlekedést. A döntés átgondolását kérte két másik fővárosi bizottság is.

Demszkyt kérdezik az útfelújítási támogatásról

Itthon2007.09.17, 19:50

Szocialista indítványra Demszky Gábor főpolgármestertől kér tájékoztatást a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága az államtól tavaly kapott útfelújítási támogatás felhasználásáról - erről hétfő délután a kormánypártok szavazatával döntött a testület.

Bukhatja az EU-s útpénzt Budapest

Itthon2007.09.12, 17:48

A tavalyi fővárosi útfelújításokra szánt pénz 5-10 százalékát meg nem épített utakra fizette ki a főváros - állítja a Fidesz. A városháza szerint viszont minden forint aszfalt formájában a budapesti utakon van. Egy fővárosi bizottság jövő hétfőn vizsgálja, hogyan költötték el az állami pályázati pénzeket, amelyeket lehet, hogy Budapestnek vissza kell fizetnie.

Hétfőtől ismét vizet osztanak a fővárosban

Itthon2007.07.13, 16:25

Felkészül a főváros a jövő hét elején várható hőségre: összeül a védelmi bizottság, megszervezték a vízosztást, és üzembe áll a városközpontban a mobil vízcsomagoló gép is. Az utakat és a villamossíneket locsolóautók hűtik majd, az útfelújításon dolgozók pedig bármennyit ihatnak.

22 helyen túrják egyszerre az utat Budapesten

Itthon2007.07.05, 09:27

Rendszeresen dugót okoz a fővárosban, hogy egyszerre 22 helyen folyik út- és közműfelújítás - írja a Népszabadság. A lap szerint a főváros idén, összesen 108 kilométer utat újít fel, ebből eddig 27 kilométernyivel végeztek.

Vitézy Dávid: "Feneketlen zsákba önti pénzét a főváros"

Vendégszoba2007.07.02, 18:01

Ötven százaléknál kevesebb az esély arra, hogy 2015 előtt elkészül a 4-es metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakasza - így vélekedett a Vendégszobában a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, Vitézy Dávid. A tavaly a BKV felügyelőbizottságába is beválasztott fiatal szakembert olvasóink a metró mellett faggatták a pótlóbuszok és az útfelújítások összehangolásáról, a Combinók (nem létező) légkondicionálásáról és az 1-es villamos budai sanszairól is.

Megint buszozni kell majd metró helyett

Itthon2007.01.12, 12:27

A BKV tovább folytatja a tavaly megkezdett felújítást a 2-es metró vonalán, ezért hétfőtől esténként, majd hétvégén egész nap metrópótló buszok viszik az utasokat. A viszonylag kis forgalom és a téli útfelújítási szünet miatt nem várhatók nagyobb dugók.

A dugók dacára is várják a felújításokat a fővárosiak

Itthon2006.11.24, 17:43

Alig várják a fővárosiak az újabb útfelújításokat, minden útelterelés, útlezárás és más közlekedési nehézség ellenére - állítja a Capital Research Piackutató Intézet, amely az idei budapesti felújítási munkálatok megítéléséről készített felmérést. Ennek szerintük az a magyarázata, hogy az emberek sokkal rosszabb helyzetre számítottak, végül pedig csak "könnyen felejthető" fennakadások voltak.

Újabb útfelújítások a fővárosban

Itthon2006.10.16, 18:52

A Podmaniczky-program keretében kedden újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek Budapesten a XX. és a XXI. kerületben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.

Újabb útfelújítások kezdődtek szerdán

Itthon2006.09.13, 11:13

A XV. és a IV. kerületben is útfelújítások kezdődtek szerdán. Emiatt a hónap végéig teljesen lezárják Újpesten az István úti csomópontot, illetve a XV. kerületben az Epres sort.

Felújítás nehezíti a kijutást a Szigetre

Itthon2006.07.31, 15:48

Az óbudai Lajos utca felújítási munkálatai miatt várhatóan jóval hosszabb ideig tart majd kijutni Dél-Budáról a jövő héten kezdődő Sziget Fesztiválra. A Lajos utcain kívül tucatnyi útfelújítás kezdődött el hétfőn.

Idén nem lesz plázs a fővárosban

Itthon2006.06.26, 12:52

Plázs nélkül marad idén Budapest, ugyanis senki nem kezdte el a homokos partot idéző szórakozóhely engedélyeztetését a főpolgármesteri hivatalnál, a rendelkezésre álló idő pedig már kevés a megszervezéséhez. Szakértők szerint a plázs elmaradása főként a sok útfelújítással magyarázható.

BKV-járatok maradnak ki az árhullám miatt

Itthon2006.04.01, 10:50

Ahogy emelkedik a Duna vízszintje, több fővárosi tömegközlekedési útvonalon is változhat a járatok közlekedése, a budai és a pesti rakpartot pedig már lezárták. Az előrejelzések szerint a Duna hétfőn 810 centiméternél tetőzik, és a következő napokban csapadékos időjárás várható. Jelenleg több mint 2700 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban.

Újabb útfelújítások kezdődtek a fővárosban

Itthon2006.03.13, 11:45

Hétfőtől újabb útfelújítási munkák indulnak, így további útlezárásokra kell számítani Budapesten. A Fővárosi Önkormányzat idén két és félszer annyi utat korszerűsítene, mint tavaly, így a munkák az összes kerületet érintik.

Hétfőn kezdődnek a fővárosi útfelújítások

Itthon2006.03.12, 15:40

Hétfőn a főváros több útvonalának felújítása is megkezdődik. Az idei felújítások a Pesti alsó rakparton és Gyáli út egyik szakaszán kezdődnek.

Nyolc út felújítását kezdik el a jövő héten

Itthon2006.03.04, 19:32

A jövő hét elején nyolc fővárosi útszakaszon kezdődik útfelújítás, többek között az újpesti és a pesti alsó rakparton, és a XVII. kerületben a Pesti úton is.

Még több útfelújítás okozhat dugót idén

Itthon2006.01.12, 15:47

Türelemre kérte a fővárosiakat Vajda Pál főpolgármester-helyettes, mikor csütörtökön bejelentette a főváros vezetése, hogy 2006-ban csaknem kétszer annyi utat újítanak fel Budapesten, mint az előző évben. A tervek szerint a felújítások 150 kilométernyi utat érintenek, és a munka már márciusban megkezdődik.

Tavasszal folyatódnak az útfelújítások a fővárosban

Itthon2005.12.02, 17:19

Jövőre 200 kilométer út felújítását tervezi a főváros, amelynek költsége meghaladja a 20 millió forintot. A munkálatok már tavasszal megkezdődnek. Megújul többek között a Bécsi és a Budaörsi út is.

A Szentendrei út felújítása zavarta a legtöbb fővárosit

Itthon2005.10.18, 07:37

A fővárosiak elviselik a közlekedési nehézségeket a jobb utak reményében, és idén a felújítási dömping miatti káosz kisebb volt mint várták. Minden második fővárosi úgy véli, idén lényegesen javult az utak minősége, de további felújítás is szükséges - írja a Népszabadság egy felmérés alapján.

Harmadával tovább kell autózni a dugók miatt

Itthon2005.10.14, 16:36

Még november közepére is maradnak nagy budapesti útfelújítások, amelyek hétköznaponként megbénítják a közlekedést a főváros több fontos területén. A zöldek szerint feleennyi idő is elég lenne az átalakításokra, így kímélni lehetne az autósok idegeit és a pestiek tüdejét. 2005-ben tízmilliárdba kerülnek a munkák, nyolcvan kilométernyi út újul meg. Az [origo] összegyűjtötte az idén még hátralévő útfelújításokat és azokat a helyeket, ahol a legnagyobbak a dugók reggelenként.

Iskolakezdés és útfelújítás miatt bedugult a főváros

Itthon2005.09.06, 11:03

Útfelújítások, az iskolaév megkezdése, de balesetek miatt is nehéz közlekedni a fővárosban. A bevezető utak, különösen a Bécsi és a Jászberényi, szinte kivétel nélkül zsúfoltak - közölte kedden a Fővinform ügyeletese.