utas
címke rss- kapcsolódó címkék:
- utazás
- repülőgép
- repülő
- repülés
- légi közlekedés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Házakat tarolt le egy zuhanó repülő Kongóban
Harmincnyolc utas meghalt azon a kongói repülőn, amely csütörtök délután zuhant le a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában. A zuhanást állítólag a gép két utasa túlélte. A lángoló gép egy zsúfolt piacra zuhant, így elképzelhető, hogy a balesetnek további áldozatai is lesznek.
Járatritkítás miatt estek a BKV-nak a civilek
Hazugságdömpinget emleget a a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület a BKV jövőre tervezett járatritkításaival kapcsolatban. A civil szervezet szerint az intézkedést valójában nem a kevés utas miatt, hanem azért tervezgetik, hogy így fedezzék a béremelés és az elmaradt reformok miatt elfolyt pénzeket.
Sms-t küldene a BKV a késésekről
Két év múlva tervezi bevezetni a BKV az új utastájékoztató rendszert, amelynek része lehet az is, hogy az utasokat sms-ben tjékoztatják a járatok pontos érkezéséről - írja a Népszabadság. Négy éven belül pedig jegyek és bérletek helyett csipkártyával lehet majd utazni.
- címkék:
- sms
- utas
- csipkártya
- Népszabadság
- BKV Zrt
- Címkefelhő »
Csődbe ment egy német utazási cég is
A Dunántúli Napló információja szerint fizetésképtelenné vált a német WirReisen utazási iroda, így a Magyarországon tartózkodó utasaiknak saját zsebből kell kifizetniük a szállodaszámlát.
Malév: megvan az első világkörüli utas
A magyar légitársaság oneworld-tagsága óta az első világkörüli utas kapta meg a Malévtól a teljes útvonalra szóló jegyet szerdán Budapesten.
- címkék:
- Budapest
- légi közlekedés
- utas
- útvonal
- Malév
- Címkefelhő »
Nyolcvankilenc halott a thai légibalesetben
A legfrissebb adatok szerint 89 ember vesztette életét, amikor leszállás közben kigyulladt egy utasszállító a thaiföldi Phuket üdülőhely repülőterén. Az utasok többsége külföldi turista. Magyar áldozatról nem tudnak. A szerencsétlenséget valószínűleg a rossz idő okozta.
Megfeneklett egy magyar hajó Pozsonynál
Elromlott motorja miatt kormányozhatatlanná vált, partra futott és megfeneklett egy magyar rendezvényhajó Pozsony közelében a Dunán, szerda éjjel. Az Európa a folyó ausztriai partján rekedt, utasait egy szlovák hajóval mentették ki. Senki nem sérült meg.
A "csalagútban" ragadt egy Eurostar
Áramszünet miatt hat órát vesztegelt egy több száz utast szállító vonat a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő csatorna-alagútban pénteken.
Elnyelt a föld egy buszt Mexikóban
Földcsuszamlás temetett maga alá egy autóbuszt több mint negyven utassal szerdán Mexikóban.
- címkék:
- Mexikó
- autóbusz
- busz
- utas
- Címkefelhő »
Kifaggatja a Combinók utasait a BKV
Hamarosan kérdezőbiztosok faggatják majd a három teszt-Combino utasait. A közvélemény-kutatók az egy hónapja működő hűtési rendszerekről, valamint a BKV-ról kérdezik az embereket. Az adatok birtokában augusztustól kezdik meg a 40 Siemens-villamos átalakítását, amivel jövő tavaszra végeznek. A pluszköltségek 2 milliárdra is rúghatnak.
Égő autó okozott riadalmat a glasgow-i reptéren
Nekihajtott a glasgow-i repülőtér főbejáratának egy égő terepjáró. A kocsi utasait leteperték és bilincsbe verve vezették el.
- címkék:
- Scotland
- utas
- bilincs
- főbejárat
- Címkefelhő »
Késsel támadt egy utas a buszsofőrre
Egy fővárosi buszon egy ismeretlen férfi késsel fenyegette a járművezetőt, majd két utast is megtámadott.
- címkék:
- utas
- kés
- járművezető
- Címkefelhő »
Beteg utas miatt fordult vissza egy gép Ferihegyre
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Ferihegyen, mert az egyik utasa rosszul lett, szívpanaszok jelentkeztek nála.
- címkék:
- Ferihegy
- repülőgép
- utas
- szívpanasz
- Címkefelhő »
Minden késésért fizethetne a MÁV
Nem csak az Intercityk, hanem a személy- és gyorsvonatok késése után is vissza kellene fizetnie a vasúttársaságnak a jegy árát egy fideszes képviselő javaslata szerint. A képviselő még a vonatok tisztaságát is ellenőriztetné, de a rendszeres utasok a felhúzhatatlan ablakokra és a fülkében álló hóra is panaszkodnak.
Rekordforgalom a balatoni repülőtéren
Az év első négy hónapjában 24 146 utasa volt a sármelléki Fly Balaton nemzetközi regionális repülőtérnek, ez négyszerese a 2006-os hasonló időszakénak és éves szinten újabb - 145-150 ezres - forgalmi rekordot jelent.
- címkék:
- Fly Balaton
- légi közlekedés
- rekord
- utas
- Címkefelhő »
Nyílt pályán vesztegel egy vonat Baranyában
A vihar következtében sínre dőlt fa miatt a nyílt pályán rekedt egy helyközi vonat Baranya megyében. A szerelvény mintegy 15-20 utassal Magyarbóly és Villány között vesztegel.
- címkék:
- Baranya megye
- Villány
- vonat
- utas
- Címkefelhő »
A köpködő és a szemetelő sofőr se úszta meg
A lefröcskölt gyalogos talán ritkán kap elégtételt a BKV-tól, de a köpködésig fajuló biciklis vitának és a szemetelésnek azért van következménye. A közlekedési céghez ezerszámra érkeznek a panaszok az utasoktól, autósoktól, járókelőktől, de közben a BKV-sok is sorolhatnák a történeteket az ellenőrök és sofőrök megveréséről. Összeállítás kutyaellenes buszsofőrrel és utassal, aki a Moszkva téren állt bosszút.
- címkék:
- Moszkva tér
- közlekedés
- utas
- sofőr
- BKV Zrt
- BKV-sok
- Címkefelhő »
Megtévesztette utasait az Unitravel
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a versenytörvénybe ütköző magatartásért egymillió forintra bírságolta az Unitravel Utazásszervező Kft-t - derül ki a GVH közleményéből.
Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel Borsodban
Felborult egy veszélyes anyagot szállító kamion Hidasnémeti és Gönc között szerdán késő este, utasainak egyike beszorult a járműbe, társa könnyebben megsérült; a tartályból szivárog a salétromsav-származék.
Kitartanak a ferihegyi sztrájkolók
A ferihegyi földi kiszolgálók a munkabeszüntetése szombaton 14:30-ig tart, ezután várhatóan mintegy 2 óra alatt áll helyre a forgalom Ferihegyen.
Feldöntött a szél egy kínai személyvonatot
Heves széllökések következtében kisiklott egy vonat Kínában. Legalább négy utas meghalt, több mint száz pedig megsérült.
- címkék:
- Kína
- Szél
- vonat
- utas
- Címkefelhő »
Vadászgép stílusban
Az Italdesign tervezőstúdió genfi tanulmányautójában egymás mögött ülhet a két utas, akárcsak egy harci repülőben.
- címkék:
- tanulmányautó
- utas
- tervezőstúdió
- Címkefelhő »
A pilóta verte át a mauritániai géprablót
Az eltérített mauritániai Boeing pilótája járt túl a géprabló eszén; gépét szándékosan keményebben tette le a kifutópálya betonjára, a megrázkódtatás a géprablót is kizökkentette egyensúlyából, így a gép személyzete sikeresen le tudta fegyverezni a férfit. A férfi nem beszélt franciául, így azt sem értette, hogy a pilóta előre figyelmeztette az utasokat.
- címkék:
- Franciaország
- Boeing
- pilóta
- utas
- Címkefelhő »
Kényszerleszállás volt Ferihegyen
Műszaki okok miatt szakította meg útját egy utasszállító Ferihegyen. A 120 utas közül senki nem sérült meg.
- címkék:
- Ferihegy
- kényszerleszállás
- utas
- Címkefelhő »
Feladta magát a szudáni légi kalóz
Magányos fegyveres térített el 103 utassal a fedélzetén egy szudáni utasszállítót. A gép Csádban landolt, a fegyveres brit menedékjogot kért.
- címkék:
- Csád
- menedékjog
- utas
- utasszállító
- Címkefelhő »
Kisiklott egy washingtoni metró
Húszan kerültek kórházba Washingtonban, mert a belvárostól nem messze kisiklott egy metrószerelvény. A mentők csaknem egy órán át mentették a metrókocsikból az utasokat. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.
- címkék:
- Washington
- metró
- baleset
- utas
- Címkefelhő »
Ordítozó utast vettek őrizetbe Ferihegyen
Őrizetbe vettek egy férfit, aki randalírozott egy Londonból Budapestre tartó fapados járaton. A hangoskodó utast Ferihegyen már a rendőrök várták, az egyelőre nem derült ki, hogy ittas volt-e.
850 utassal süllyedt el egy hajó Közép-Jávánál
Mintegy 850 utassal a fedélzetén elsüllyedt egy hajó a viharban a Közép-Jáva partjainál. A mentést az időjárás és a rossz látási viszonyok is nehezítik.
- címkék:
- Indonézia
- időjárás
- hajó
- utas
- Címkefelhő »
Hét utas halt meg egy ukrajnai vonattűzben
Tűz ütött ki egy Kelet-Ukrajnában közlekedő vonaton, és ennek következtében hét ember életét vesztette, egy pedig megsérült - közölte a rendkívüli ügyek minisztériuma vasárnap.
- címkék:
- Ukrajna
- vonat
- utas
- rendkívüli ügy
- Címkefelhő »
Aranyföldön landolhatnak a thaiföldi turisták
Az októberben kezdődő turistaszezonra a thaiföldi utasok már Bangkok új repterén, az Aranyföldön landolhatnak.
- címkék:
- Bangkok
- utas
- turista
- turistaszezon
- Címkefelhő »
Vitatkozó utasra fogják a Combino-hibát
Ismét meghibásodott és ezért ki kellett vonni a nagykörúti forgalomból egy Combinót csütörtök éjjel. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint ismét az új villamosok egyik típushibája jött elő. A BKV pénteki hivatalos közleményében viszont azt állította, hogy egy vitatkozó utas miatt következett be a probléma.
Rekord utasszám a SkyEurope-nál
A SkyEurope idén augusztusban összesen 350 451 utast szállított, 45,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Ez a legmagasabb havi utasforgalmi adat a cég történetében.
- címkék:
- rekord
- utas
- utasszám
- SkyEurope
- Címkefelhő »
29 utas halt meg egy iráni repülőszerencsétlenségben
Szétrobbant egy leszálláshoz készülő iráni repülő kereke, a gép lángba borult. Az iráni állami tévé jelentése szerint legkevesebb 97-en meghaltak, a BBC szerint az álldozatok száma 29.
Budapest megint legyőzte Prágát
A svéd állami reptereket üzemeltető cég információi szerint 2006 első felében 26 százalékkal több légi utas utazott Budapestre a stockholmi, malmői és göteborgi repterekről, többen, mint az ugyancsak népszerű Prágába.
- címkék:
- Budapest
- Svédország
- Prága
- utas
- reptér
- Címkefelhő »
Már most kétmillió utas a Malévnál
A Malév menetrendszerinti forgalma az idén az első félévben 14 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban, a légitársaság augusztus 31-én, a tavalyinál mintegy egy hónappal korábban köszöntötte kétmilliomodik fizető utasát - közölte a légitársaság.
- címkék:
- légi közlekedés
- utas
- félév
- Malév
- Címkefelhő »
Szombattól visznek újra utasokat a Combinók
Szombat estétől újra szállítanak utasokat is a Combino villamosok, amelyeket még pénteken éjjel is próbaüzemen tesztelnek.
- címkék:
- Combino
- villamos
- utas
- próbaüzem
- Címkefelhő »
Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen
A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.
Hétvégén már utasokat is visz a Combino
Szerdától péntekig utasok nélkül tesztelik a megjavított Combino villamosokat, amelyek a hétvégén napközben viszont már utasokat is szállítanak. A gyártó által visszahívott járművek hétfőtől közlekednek üzemszerűen.
- címkék:
- Aba Botond
- Combino
- villamos
- utas
- gyártó
- BKV
- Címkefelhő »
Nem kapnak pénzt a terrorveszély miatt pórult járt utasok
Nem jár kártérítés a londoni események miatt csütörtökön törölt repülőjáratok utasainak. A terrorfenyegetettség bejelentése, majd a járatok törlése ugyanis a vis maior kategóriába tartoznak. Az utasoknak így be kell azzal érniük, hogy a repülőtársaságok ingyen átfoglalást ajánlottak fel.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- Malév
- kártérítés
- utas
- Címkefelhő »
Menetel a SkyEurope
A szlovák SkyEurope olcsó jegyes légitársaság 44 százalékkal növelte utasforgalmát idén júliusban az egy évvel korábbihoz képest, összesen 346 597 utast szállított. Ugyanakkor a gépek kihasználtsága kisebb lett, 5,5 százalékponttal 84,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Wizz Air: túl a négymilliomodik utason
A Wizz Air diszkont légitársaság utasforgalma - a 2004 májusi indulást követően - július végén elérte a négy millió főt - mondta Kázmér Natasa a légitársaság szóvivője.
Lezuhant egy sárkányrepülő Kapolcson
Lezuhant egy sárkányrepülő szombaton délután Kapolcs légterében. A vezető és utasa a helyszínen életét vesztette.
Egy busznyi magyart kimentettek Libanonból
Bejrútból Szíriába érkezett az a busz, ami magyar állampolgárokat, illetve libanoni-magyar kettős állampolgárokat mentett ki Libanonból. A busz utasait még ma Budapestre szállítják.
Részeg utas térített el egy Tajpejre tartó gépet
Egy részeg utas eltérített egy utasszállító gépet, mely eredetileg a tajvani fővárosba tartott volna, de az utas kényszerítésének hatására végül egy másik tajvani reptéren szállt le. A gép azóta újra útnak indult eredeti célja felé, az utasok közül senki nem sérült meg.
- címkék:
- Tajpej
- utas
- kényszerítés
- eredeti cél
- Címkefelhő »
124 áldozata van a szibériai repülőbalesetnek
Hétfő délelőttig 124 utas holttestét találták meg annak a gépnek a roncsai között, amely vasárnap zuhant le az oroszországi Irkutszkban. A szerencsétlenül járt gépen 193 utas és tízfős legénység tartózkodott. Vlagyimir Putyin orosz elnök gyásznappá nyilvánította a hétfőt.
Egyre több utas Ferihegyen
Májusban 744 185 utast szolgált ki a Budapest Airport, 5,5 százalékkal, vagyis 38 995 utassal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban. Május végéig, az elmúlt 12 hónapban 15,7 százalékos utasforgalmi bővülést ért el a BA: összesen 8 millió 277 ezer utas használta Ferihegyet - derül ki a Budapest Zrt. közleményéből.
Elszabadult egy tiszai komp tizenegy utassal
Tizenegy utassal a fedélzetén elszabadult egy komp a Tiszán. A kompot vezérlő kötél valamiért elszakadt, de hamarosan sikerült lehorgonyozni.
- címkék:
- Tisza
- komp
- utas
- fedélzet
- Címkefelhő »
Jogtalanul kérte az USA az utasok adatait
Keddi ítéletében érvénytelenítette az Európai Bíróság azt az egyezményt, amelynek értelmében az Európai Unió kiadta a légi utasok adatait az Egyesült Államoknak. A bíróság szeptember végéig adott határidőt az EU-nak, hogy változtasson a jelenlegi jogtalan gyakorlaton.
Tengerbe esett egy utas a luxushajóról
Vélhetően tengerbe esett egy utas a Carnival Cruise társaság Brit Virgin-szigetekről New Yorkba tartó luxus óceánjárójáról. Az amerikai parti őrség megkezdte a kutatást a szerencsétlenül járt utas után, egyelőre redménytelenül.
- címkék:
- New York
- kutatás
- utas
- parti őrség
- Címkefelhő »