uniós támogatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európai Bizottság
- devizapiac
- fejlesztés
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több mint 41 milliárd jut panelfelújításra
A visegrádi országok közösen lobbiztak azért, hogy lehessen uniós támogatást kérni a panelházak felújítására, de az önrész meghatározása még hátra van.
Közös kasszába kerül a közlekedés pénze
Egy központi szervezethez kerül valamennyi uniós támogatással épülő közlekedési beruházás. A ma csak a közutakat kezelő UKIG kapja az 1 700 milliárdos, óriáskassza kulcsát. Egy kézbe kerül minden fejlesztés, ezentúl közútkezelők építtetik a vasutat is.
Tehenekért is kaptak közpénzt képviselők
Augusztusban nyilatkozniuk kellett a képviselőknek vagyoni helyzetük mellett arról is, hogy kaptak-e állami vagy európai uniós támogatást. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a legnagyobb összeget a gazdálkodó politikusok kapták, például anyatehén tartására vagy gabonatároló építésére. Az MSZP-s Ecsődi László 58 millió forintnyi támogatásról számolt be. Demszky Gábor az állami kamattámogatású lakáshitelét írta be, amelynek összegét még a bank sem tudja.
A kapott közpénzekről is vallanak a képviselők
Újabb nyilatkozatot kell tenniük hamarosan a képviselőknek: vagyoni helyzetük után arról is be kell számolniuk, hogy kaptak-e személyesen vagy cégeiken keresztül állami vagy uniós támogatásokat. Korábban botrány volt abból, hogy például Wekler Ferenc SZDSZ-es képviselő vállalkozása vagy Orbán Viktor feleségének cége is kapott szőlőtelepítésre állami milliókat.
Sokmilliárdos uniós támogatás ragadt bent
Sokmilliárd forintnyi uniós támogatásra várnak egyelőre hiába azok a cégek, amelyek dolgozóik továbbképzésére nyertek pénzt. A hivatal a váratlanul nagy érdeklődéssel és jogszabályváltozásokkal indokolja, hogy még nem tudták folyósítani a tavaly megítélt összegeket sem.
Nyolcmilliárd forintot kértünk baromfikárokra
Mintegy 8,6 milliárd forintnyi (31,9 millió eurós) uniós támogatást kért a madárinfluenza sújtotta hazai baromfiágazat számára a kormány. Az agrártárca elsősorban a fogyasztáscsökkenés miatti veszteségeket kompenzálná - olvasható a Világgazdaságban.
Konfliktusok is kódolva vannak az új kormányszerkezetben
Gyengülhet a miniszterek jogköre a kormányfő irányítása alatt álló új testületek miatt. A fontosabb szakpolitikai kérdések, így az egészségügyi és az oktatási reform ügyében a döntéselőkészítést az Államreform Bizottság végzi. Hasonló feladata lesz az évente érkező ezermilliárd forint körüli uniós támogatások elköltésével a Fejlesztési Kabinetnek. Az új testületekre a kormányfő szerint azért van szükség, mert a miniszterek hajlamosak rövid távú politikai érdekeiket követni.
EP-képviselő uniós támogatást kér az árvíz sújtotta területeknek
Magyarország és az árvíz sújtotta szomszédos államok érdekében szólalt föl Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben - jelentette be a képviselő az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott közleményben.
Brüsszeli felszólítás Lengyelországnak
Az Európai Bizottság a költségvetés átdolgozására szólította fel a lengyel kormányt. Ha az államháztartási hiány tartósan elmarad a kitűzött céltól, lehetséges, hogy később Brüsszel az uniós támogatások csökkentését javasolja, a pénzügyi bizonytalanságokra hivatkozva.
Feketelista az uniós pénzekkel visszaélőkről
Feketelista bevezetését javasolja az Európai Bizottság adminisztrációs biztosa az uniós támogatásokkal visszaélő cégek nyilvántartására. Siim Kallasnak a Világbank támogatását élvező tervezete az uniós pályázatok körüli homályt próbálná eloszlatni.