ügyintézés

címke rss

Este nyolcig lehet majd ügyet intézni a nagyvárosi járásoknál

Itthon2012.08.13, 20:46

Januártól országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését.

Időpontot foglalhatunk az adóhatóságnál

Gazdaság2012.04.13, 13:35

Az adózók hétfőtől legfeljebb két hétre előre foglalhatnak időpontot az adóhivatal huszonkét ügyfélszolgálati irodájába. Az interneten jelentkező ügyfelek többek között adókártyát és adóigazolást igényelhetnek.

Jövőre majdnem duplájára nőhet az útlevél azonnali kiállításának díja

Itthon2011.12.07, 10:34

A Belügyminisztérium tervezete szerint az eddigi 22 500 helyett 39 ezer forintra növekedhet az útlevél azonnali kiállításának díja. A rendelet még véleményezés alatt áll, ha jóváhagyják, január 1-jén léphet hatályba.

Egyszerűbb ügyintézést ígér a kormány

Gazdaság2011.08.30, 18:58

Az állampolgárok ügyintézésének egyszerűsítéséről tárgyal szerdai ülésén a kormány. Az intézkedések célja, hogy másfél év alatt három ütemben, összesen 232 ügycsoport esetében egyszerűsödjön a bürokrácia. A többi között könnyebb lesz építési engedélyt igényelni vagy anyasági támogatást kérni.

Évekbe telhet, míg valaki gyereket kap hazánkban - Örökbefogadás Magyarországon

Archívum2011.08.12, 23:29

Az örökbefogadás a jóléti államokban mindennapos eseménynek számít. Olajozott folyamat, amelynek minden résztvevője a lehető leggyorsabban juthat optimális megoldáshoz. Hazánkban azonban nem ennyire rózsás a helyzet.

A lassú telefonos ügyintézés miatt fenyegetőzött bombával egy várpalotai férfi

Itthon2011.07.15, 12:46

A többszöri kapcsolás ellenére sem sikerült az ügyintézővel beszélnie annak a Veszprém megyei férfinak, aki dühében bombariadóval fenyegette meg a várpalotai polgármesteri hivatal munkatársait.

"Végül érzelmi alapon döntöttem" - akik a végére hagyták a nyugdíjpénztári döntést

Gazdaság2011.01.26, 10:29

Kedd délutánig több mint 41 ezren nyilatkoztak arról, hogy megőrzik magán-nyugdíjpénztári tagságukat, és ugyan az ügyfélszolgálatokon negyed óránál nem kell többet várni, érezhetően többen vannak, mint a hónap elején. Az [origo]-nak nyilatkozók közül volt, aki azért várt idáig a nyilatkozattal, mert eddig nem ért rá, de többen azt mondták, hogy nehezen született meg a döntés, és ezért nem jöttek korábban.

Gyors, de még nem tud mindent - leteszteltünk egy kormányablakot

Itthon2011.01.03, 17:30

Kígyózó sorok helyett majdnem üres irodák és készséges ügyintézők fogadták az [origo] munkatársát hétfőn az egyik újonnan megnyílt kormányablaknál. A január elsejével létrehozott komplex ügyfélszolgálatok az eslő tapasztalat szerint egyelőre főleg a kisgyerekeseknek vagy gyermeket váróknak jelentenek könnyebbséget.

Szerdán zárva tartanak a hivatalok

Itthon2009.06.30, 15:23

Szerdán munkaszüneti nap lesz a hivatalokban a köztisztviselők napja miatt. Zárva tartanak többek között a polgármesteri hivatalok, az okmányirodák, a minisztériumok, az APEH.

Nyártól újszülöttek is kaphatnak személyit

Itthon2009.05.26, 16:24

Nyártól akár az újszülöttek is kaphatnak személyit, a szülés után már a kórházban igényelheti a szülő az iratokat. Az igénylés után pár héttel - anélkül, hogy a szülőknek a hivatalokat kellene járniuk - postán megérkezik majd a gyerek személyije, lakcímkártyája és adókártyája. A kormány az ügyintézés egyszerűsítését akarja elérni a döntéssel.

Rövidebb határidővel pörgetné fel az ügyintézést a kormány

Itthon2008.11.28, 16:21

Lecsökkentené a hatósági ügyintézés határidejét a kormány: az eddigi 30 nap helyett 22 napig, pár év múlva pedig már csak 15 munkanapig tarthatna a hivatali ügyintézés. Informatikai fejlesztésekkel azt is elérnék, hogy az elektronikusan lehessen intézkedni, személyes megjelenést csak kivételes esetben írhatnának elő a hatóságok, amelyeknek mulasztás esetén vissza kellene fizetniük az illetéket és más díjakat.

Felelnének a hivatalok a határidőn túli ügyintézésért

Archívum2008.10.15, 08:35

A hatóságoknak vissza kellene fizetniük a befizetett illetéket, ha kicsúsznak az ügyintézési határidőből - derül ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervezetéből. A közigazgatási eljárások egyszerűsítése jegyében csökkentenék az eljárási határidőket és szélesítenék az egyablakos ügyintézés lehetőségét. A végrehajtást elrendelő döntés ellen megszűnne a jogorvoslat lehetősége.

Kötelező lesz a mérleg elektronikus benyújtása

Gazdaság2008.09.10, 10:23

A Pénzügyminisztériumban azon dolgoznak, hogy a cégek a mérlegüket jövőre már az ügyfélkapun keresztül nyújthassák be. Más, az ügyintézést gyorsító változásokra is nagy szükség volna, de ezekről nem mindig van egyetértés - írja a Napi Gazdaság.

Cégügyekben már csak elektronikusan

Gazdaság2008.07.01, 13:44

Befejeződött a "tesztüzemmód", július 1-jétől már kizárólag elektronikusan fogadnak be kérelmeket a cégbíróságok, véget ért a papíralapú ügyintézés. Az ügyvédek jó része már felkészült, hiszen lehetőség már eddig is volt az elektronikus ügyintézésre. Bár a joggyakorlat még sokszor nem egyértelmű, az ügyfelek mindenképpen jól járnak, az ügyintézés felgyorsul.

Műhold buktatja le az illegális építéseket

Ingatlan2008.06.04, 12:22

A földhivataloknál és az interneten is megvásárolható bármely magyarországi ingatlan, település vagy termőföldterület digitális térképe. A gyorsabb ügyintézést elősegítő térképeknek az engedély nélkül építkezők kivételével mindenki örülhet - írja az Ingatlanmagazin.com.

Kenőpénz helyett haverság segít a hivatalban

Itthon2007.12.03, 07:46

Elenyésző a kenőpénz, ám annál fontosabb a személyes ismeretség a hivatali ügyek intézése során - írja a Népszabadság a Miniszterelnöki Hivatal által készíttetett, a közigazgatás reformját előkészítő felmérések alapján. A legkedveltebb hivatal a családgondozó szolgálat, a legutáltabb a munkaügyi központ.

Kati robot segít a budaörsi ügyintézőknek

Itthon2007.09.11, 12:45

Kati nevű beszélő robotot állítottak üzembe ügyintézőként a budaörsi városházán. A berendezés az önkormányzat szándéka szerint felgyorsítja, leegyszerűsíti az okmányirodához forduló lakosok ügyintézését.

Elfogyott sorszám dühíti az okmányiroda ügyfeleit

Itthon2007.09.05, 11:24

A "nem hozzám tartozik", "ebédidő van" típusú kifejezések betiltásával akarja megrendszabályozni az ügyfeleket kifogásaikkal idegesítő hivatalnokokat egy szibériai polgármester. Az [origo] utánajárt, ügyintézéskor mi dühíti leginkább a magyar okmányirodákban sorban állókat. Legtöbben a már nyitáskor elfogyó sorszámok és az elfoglaltságukra hivatkozó bürokraták miatt panaszkodtak.

Fafejűek és válogatósok nehezítik az örökbefogadást

Itthon2007.08.26, 08:13

Légüres térben él az állami gondozottak jelentős része: vér szerinti szüleiktől nem lehet még egyértelműen elválasztani őket, épp ezért viszont új családhoz sem kerülhetnek. Egy örökbefogadásokkal foglalkozó alapítvány kurátora szerint a visszásságért az ügyintéző hivatalok a felelősek, mert vagy lassan, vagy egyáltalán nem döntenek. A szociális minisztérium elismeri, hogy vannak problémák az ügyintézéssel, ugyanakkor védi az örökbefogadást intéző hivatalnokokat is: sok gyerek helyzete nem egyértelmű, nehéz eldönteni, hogy örökbe adható legyen vagy sem. A hosszú huzavona viszont épp a gyerekeknek árt, a hivatalok szerint ugyanis sokk ...

Több ezer szlovák autó Magyarországon

Gazdaság2007.06.13, 10:09

Egyre több vállalkozás lát fantáziát abban, hogy magyar megrendelők számára Szlovákiában helyezzen forgalomba személygépkocsikat. Noha mindössze egy éve kezdődött meg a szlovák rendszámú autókkal kapcsolatos üzlet, már csaknem húsz cég vállalja a teljes körű ügyintézést. E vállalkozások becslései szerint legalább hét-tízezer Szlovákiában üzembe helyezett autó járhat a magyar utakon - írja a Világgazdaság.

Ezer euró egy bokaficamért - spóroljon utasbiztosítással!

[origo] utazás2008.03.31, 15:01

Ha nem akarunk dollár-, vagy euró ezreket kiadni egy külföldi orvosi kezelésért, netán még defektes autónkat sem szeretnénk az Adria partján hagyni, még a legrövidebb külföldi utazás esetén is az egyik legfontosabb feladatunk a megfelelő utasbiztosítás beszerzése. Ha mindezt az interneten tesszük, nemcsak, hogy lerövidítjük az ügyintézést, de még pénzt is spórolunk.

Nyári szünetet terveznek a hivatalokban

Itthon2007.05.11, 14:01

A kormány fontolgatja, hogy bevezeti a közhivatalokban a nyári szünetet. A tervezett ügyintézési leállás alatt menne el szabadságra az összes köztisztviselő, ami számukra több szempontból is kedvező lenne a megkérdezett munkajogász szerint. Az állampolgároknak viszont csak a nélkülözhetetlen hivatalok állnának rendelkezésre ez alatt az időszak alatt.

Gyorsabb ügyintézés a földhivatalban

Ingatlan2007.04.25, 14:30

Januártól használja élesben a Fővárosi Kerületek Földhivatala az új térinformatikai rendszert, és ennek köszönhetően 50 százalékkal gyorsabban frissíthetők a térkép- és telekadatok, és 75 százalékkal gyorsult az ügyintézés a főváros új, Lehel téri irodájában.

Több mint 237 milliárd ipari parkokra

Ingatlan2007.03.22, 16:14

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjai keretében jelentős összegekre pályázhatnak a fejlesztésben gondolkodó ipari parkok. A kormány az adminisztráció és a hivatali ügyintézés gyorsításán is dolgozik.

Bérlettel is lehetne fizetni vizitdíjat

Itthon2007.02.09, 11:27

Vizitbérlettel könnyítené meg az ügyintézést a nyíregyházi kórház. A betegek a bérlettel 10 alkalommal vehetnek igénybe egészségügyi ellátást, ahelyett, hogy minden egyes alkalommal külön fizetnének a rendelőkben. Aki nem használja fel teljes egészében a bérletet, annak a megmaradt összeget visszafizetik.

Újévi fogadalmak a munkahelyen

Állás 20112007.01.02, 15:45

Az újévi fogadalmaknak a munkahelyen is hagyománya van. Pletykálkodás, késés, privát ügyintézés elhagyása. Sok-sok apróságtól szeretnénk szabadulni. Összeállításunkban azért hagytunk kiskapukat a kevésbé elszántaknak.

Sztrájk lassíthatja az okmányirodai munkát

Itthon2006.11.23, 11:52

Tizenhét, munkahelyét féltő operátor sztrájkja okozhat fennakadásokat a hivatalos ügyintézésben. A népesség-nyilvántartó hivatal központi gépterméből nyolc embert rúgnak ki, ez váltotta ki a tiltakozást. Az operátorok már csütörtökön sztrájkoltak volna, de meg kell várniuk a bíróság döntését.

Pénzért bármit

Női Lapozó2006.11.03, 10:12

Bizonyos amerikai szolgáltató cégek ma már nemcsak a mindennapi ügyintézésben, hanem akár a família összetartásában is közreműködnek, ha van rá igény. Ez, bár elsőre jó hangzik, pszichológusok szerint valójában káros ilyen mértékű beavatkozás.

Privát ügyintézés munkaidőben: amit lehet, és amit nem

Állás 20112006.11.02, 15:05

Szinte mindenkivel megesett már, hogy napközben elhagyta az irodát - és nem éppen munkával kapcsolatos elintéznivalója akadt: leszaladt a gyógyszertárba, elment befizetni a számláit. Dr. Sipos Márta munkajogászt arról kérdeztük, a dolgozó ezt milyen esetekben teheti meg, mikor nem szükséges engedélyt kérnie.

Kevesebb akadály a csúcsberuházások előtt

Gazdaság2006.07.13, 11:04

A hatósági ügyintézés ideje több hónappal, az esetleges bírósági szakasz, mintegy fél évvel lerövidülhet annál a hat beruházásnál, amelyről csütörtöki ülésén dönt a kormány - írja a Napi Gazdaság.

A magyarok ink�bb szem�lyesen bankolnak

Gazdaság2006.02.22, 15:06

Magyarorsz�gon a lakoss�g tov�bbra is ink�bb a szem�lyes banki �gyint�z�sben b�zik - �llap�tja meg a GfK Hung�ria Piackutat� Int�zet legfrissebb felm�r�se. Az online szolg�ltat�st v�laszt�k minden m�s �gyf�ln�l gyakrabban v�geztetnek banki m�veleteket.

Gyorsítják a nagyprojektek ügyintézését

Gazdaság2006.02.15, 18:11

Jelentősen felgyorsul az Európai Unió finanszírozta nagyprojektek ügyintézése egy új törvénynek köszönhetően. A hétfőn elfogadott törvény értelmében a nagyprojekteket kiemelik a hagyományos eljárásrendből, és hat hónappal gyorsabban intézik ügyeiket. A projektekkel kapcsolatos bírósági ügyek intézésére külön kollégiumot hoznak létre a Fővárosi Bíróságon. A törvény nem előzmények nélküli: ilyen módszerrel sikerült annak idején elérni, hogy a leégett BS helyén gyorsabban épülhessen fel a Budapest Sportaréna.

Egy órát tolmácsolnak évente a siketeknek

Itthon2005.11.24, 12:33

Évente mindössze egy óra tíz perc jut egy hallássérült emberre az állam által fizetett jeltolmács-szolgáltatásból. A siketek által ügyintézésre, tanulásra, orvosi ellátás segítésére igénybe vehető jelnyelvi tolmácshálózat, ezt az időtartamot is csak jövőre, a megemelt költségvetésből tudja tartani - derül ki az esélyegyenlőségi tárca adataiból. A pénzhiány mellett az is problémát jelent, hogy kevés a szakképzett jeltolmács.

Visszaállítanák a helyszíni bírságolást

Itthon2005.09.13, 16:38

A helyszíni bírságolás visszaállítását fontolgatja az ORFK.  Az 1999-ben eltörölt rendszer visszaállítása a rendőrök szerint jelentősen felgyorsíthatja az ügyintézést. A jelenlegi gyakorlat szerint a helyszínen megbírságolt sofőr csekket kap, amit harminc napon belül kell befizetnie.

Szétcsapnának a bürokraták között

Itthon2005.07.01, 12:30

Bürokráciaellenes csomagot készít a Pénzügyminisztérium. Ehhez várja hónapok óta honlapján az állampolgárok ötleteit, észrevételeit. A legtöbben a köztisztviselők jelentős részének elbocsátását követelték, de a politikusokon is spórolnának, nagyon sokan csökkentenék a parlament létszámát, van, aki Csepelre költöztetné az összes minisztériumot. Mások az online ügyintézésben látják a megoldást, de olyan is akad, aki a párhuzamosan működő, lényegében ugyanazt a feladatot végző állami hivatalokat vonná össze. Van, aki jutalmazással tenné motiválttá az ügyintézőket.

Okmányirodai ügyintézés

Gazdaság2005.05.03, 14:35

Április elsején indult el a kormányzati portál úgynevezett Ügyfélkapu szolgáltatása. Ennek segítségével lehet igénybe venni az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokat, ezen belül az okmányirodai ügyintézést is. Az okmányirodai szolgáltatások közül az időpontfoglalás regisztráció nélkül is használható.

Sokat nyúlhattak le a roma kárpótlásokból

Itthon2005.03.31, 15:40

Harmincöt személyt gyanúsít a rendőrség Veszprém megyében a roma kárpótlás ügyében történt csalással - közölte a rendőrség. Tolna megyében is vizsgál visszaéléseket a rendőrség. A gyanúsítottak többnyire ügyintézési segítség fejében nagyobb összegeket vontak el a kárpótlásra jogosult romáktól.

Lassú ügyintézéskor visszajár az illeték

Archívum2005.01.13, 10:27

Az államháztartási törvény módosításával az állami és önkormányzati szervek kötelesek visszafizetni a befizetett eljárási illetékeket, amennyiben a hivatalok hibájából késik az ügyintézés - írja a Népszabadság.

Elektronikus ügyintézés Egerben

Archívum2004.12.14, 10:54

Magyarországon elsőként elektronikus úton intézhetik építéshatósági ügyeiket január 1-jétől az egriek, illetve a környező 18 kistelepülés lakói - közölte a hevesi megyeszékhely alpolgármestere kedden.

Az önkormányzatok is másolják a személyiket

Itthon2004.03.25, 13:31

Vizsgálatot indított az adatvédelmi ombudsman, hogy kiderítse, egyes fővárosi önkormányzatoknál valóban másolatot készítenek-e különböző ügyek intézésénél az ügyfelek személyi igazolványáról. Az okmányok másolása és őrzése törvénysértő, ráadásul az ombudsman szerint eleve nem szerencsés, mivel az állam milliárdokat költ a biztonságos igazolványokra.

Előzetesbe helyezik a Fővárosi Földhivatal vezetőjét

Itthon2004.03.24, 13:58

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Pálfalvi Istvánt, a Fővárosi Földhivatal vezetőjét. A hivatalvezetőt és további négy gyanúsítottat kedden őrizetbe vették, szerdán pedig az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásba helyezésüket. A gyanú szerint Pálfalvi pénzért meggyorsította ismerőseinek az ügyintézést.

E-ügyintézés: felmenő ágban

Techbázis2004.03.02, 12:43

Bár már Magyarországon is megjelentek az első e-kormányzati szolgáltatások, teljes körű online ügyintézésre hazánkban még nincs mód. Az egyes önkormányzatok honlapjai jelenleg leginkább kiindulópontként szolgálnak, s az ügyintézéshez szükséges információkat helyezik el rajtuk.

Szabad az út az online cégbírósági ügyintézés előtt

Itthon2003.10.21, 09:55

Az elektronikus cégeljárásról és a cégiratok elektronikus úton történő megismeréséről szóló, az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvény lehetővé teszi a cégek számára az elektronikus ügyintézést.

Csak 2006-tól kaphatnak özvegyi nyugdíjat a melegek

Itthon2003.10.16, 13:03

Mégsem kap özvegyi nyugdíjat idén elhunyt azonos nemű élettársa után az a homoszexuális férfi, akinek erre vonatkozó kérelmét korábban jóváhagyta a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság. Az igazgatóság munkatársa állítja, ügyintézési hiba történt, amelyért elnézést fognak kérni az érintetttől, de a kérelmet mégsem fogadják el. Kárpáti József, a meleg férfi ügyvédje szerint azonban jogarős határozat született. Ha a nyugdíjfolyósító mégis visszavonja határozatát, akkor bírósághoz fordulnak.

A megbízók is gyanúsítottak a földhivatali korrupcióban

Itthon2003.09.26, 09:02

A rendőrség a Fővárosi Kerületek Földhivatalának kilenc dolgozója és a nekik dolgozó három nepper mellett gyanúsítottként hallgatja ki azokat is, akik a gyorsabb ügyintézés érdekében lefizették a hivatalnokokat. Csütörtökön a bíróság előzetesbe helyezte a gyanúsított hivatalnokokat és a feltételezett ingatlanneppereket.