ügyész

címke rss

Bírókat és egy ügyészt is megfenyegetett egy nő

Itthon2022.12.05, 15:10

Egy Csongrád-Csanád megyei nő ellen több eljárás is folyamatban volt, amelyek miatt börtönbüntetésre is ítélték. A nő annyira haragudott a bírókra és az egyik ügyészre, hogy az interneten életveszélyesen megfenyegette őket és a családtagjaikat is. 

Soros ismét védelmébe vette a korrupt ügyészeket

Nagyvilág2022.08.15, 13:15

Soros György a Wall Street Journalban magyarázkodott az emelkedő bűnőzési ráta miatt az általa is szorgalmazott büntetőjogi refompok miatt. A milliárdos spekuláns az írásban kiáll az általa támogatott ügyészek mellett. Kifejezte, hogy nem áll szándékában leállni a progresszív ügyészek és a büntetőjogi reform támogatásával.

A maffia után nyomozott, nászútján ölték meg az ügyészt

Nagyvilág2022.05.11, 10:13

Szervezett bűnözéssel és kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó paraguayi ügyészt gyilkoltak meg fegyveresek kedden egy kolumbiai tengerparton, ahol épp nászútján volt feleségével.

Varga Judit: 60 százalékos béremelést kaptak a bírák és az ügyészek

Itthon2022.01.04, 17:54

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! - írta az igazságügyi miniszter keddi Facebook-bejegyzésében.

Lagzi Lajcsinak öngyilkos gondolatai voltak a börtönben

Itthon2021.06.09, 12:00

Lagzi Lajcsi és felesége 2015-ben került előzetes letartóztatásba, a vád szerint ugyanis lopták az áramot, a gázt és a vizet ingatlanjaikon. A zenészt és nyolc társát közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják. Ahogy megírtuk, az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Lagzi Lajcsira és feleségére, a bírósági ítélet hamarosan megszülethet. Az ügyész szerint a zenésznek öngyilkos gondolatai is voltak, amely miatt fokozottan odafigyeltek rá a börtönben.

Súlyosabb büntetést kér az ügyész a szekszárdi gyerekgyilkosnak

Itthon2021.02.04, 15:03

Az ügyészség az elsőfokú bíróságon kiszabott büntetés súlyosítása miatt fellebbezett annak a férfinak az ügyében, aki brutális kegyetlenséggel végzett 6 éves unokahúgával.

András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is bajba kerülhet, mind utaztak a szexuális ragadozó Epstein gépén

Nagyvilág2020.09.23, 17:27

A legfőbb ügyész kikérte a szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein magángépeinek utaslistáját, ami pánikot keltett híres és gazdag barátai körében. Ami már most biztosnak tűnik, hogy a gépen András herceg, Bill Clinton, és Kevin Spacey is utazott. Epstein a vád szerint fiatal lányokat zaklatott szexuálisan, és közvetített ki másoknak. A kislányoknak fizetett, nem csak azért mert molesztálta őket, de azért is, hogy más lányokat vigyenek neki. Korábban egyszer kapott egy nagyon enyhe börtön büntetést. Akkor azonban csak az éjszakákat kellett a cellájában töltenie. Egyes vallomások szerint még ebben az időben is zaklatott fiatal lányokat. Miielőtt ...

Letartóztatta a szlovák rendőrség a volt legfőbb ügyészt

Nagyvilág2020.01.16, 10:24

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség különleges csoportja, és hivatali jogkörrel való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett Dobroslav Trnka volt legfőbb ügyész ellen - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva csütörtökön.

Megszavazta a parlament a bírók és ügyészek béremelését

Itthon2019.12.17, 16:22

Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén elfogadta az egyfokú járási hivatalok kialakításáról, illetve a bírók 32, és az ügyészek 21 százalékos illetményemeléséről rendelkező törvényt. Az ellenzék ismételten nemet mondott a béremelésre, pedig korábban nagy hangon követelték a fizetések növelését.

Az ellenzék nem támogatja a bírák és ügyészek béremelését

Itthon2019.12.16, 14:22

Az ellenzék megint mást mond és mást cselekszik, nem szavazták meg ugyanis a bírák és az ügyészek illetményemelését sem a parlamentben, pedig azt az elmúlt években többször hangosan követelték - mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A büntetések súlyosbítását kérte az ügyész a halálkamion ügyében

Itthon2019.06.07, 15:20

Súlyosbítást kért Vörös István ügyész a Szegedi Ítélőtáblán a 71 halálos áldozatot követelő parndofi halálkamion ügyében. Az eddigi fegyházbüntetésre ítéltek esetében életfogytiglant kért az ügyész, míg a társtettesek esetében is hosszabb büntetés kiszabása indokolt Vörös szerint. 

A perui főügyész visszavonta a korrupciós ügyekben eljáró ügyészek menesztését

Nagyvilág2019.01.03, 05:37

Pedro Chávarry perui főügyész visszahelyezett hivatalába szerdán két, korrupciós vizsgálatokat vezető ügyészt, miután a menesztésükről hozott két nappal korábbi döntése széleskörű ellenállást váltott ki, és Martín Vizcarra államfő felfüggesztéssel fenyegette meg őt.

Felgyújtották egy ügyész autóját

Nagyvilág2018.05.28, 13:59

Porig égett az az autó, amelyet egy közös udvarban gyújtottak fel néhány napja Ungváron.

Csak a szokásos: Soros György befolyásolni akarja a kaliforniai ügyészi választásokat

Nagyvilág2018.05.24, 13:40

Sok millió dollárral igyekszik befolyásolni több liberális adományozó - köztük Soros György magyar származású bevándorláspárti spekuláns - a június 5-én Kaliforniában tartandó kerületi ügyészi választások kimenetelét - írja a mérvadó Los Angeles Times című amerikai napilap.

Oszter Sándor évekre börtönbe kerülhet, kikészült a színész

Archívum2018.01.12, 06:54

Osztár Sándort befolyássolással és üzérkedéssel vádolja a bíróság. Az ügyész több mint négy év letöltendő börtönbűntetésre ítélné őt és társait.

Beszámíthatatlan a férfi, aki Kalasnyikovval támadt a kiskunhalasi bíróságra

Itthon2017.10.24, 12:51

Az igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható az a férfi, aki tavaly tavasszal egy gépfegyverrel ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy megölje a vezetőügyészt.

25 ember haláláért felelősek, mégis vígan élnek közöttünk

Itthon2017.08.21, 14:47

Azt szeretném, ha a cikksorozatom azoknak a hősöknek állítana emléket, akiknek a megtorlás során kellett meghalniuk - mondta Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója az Origónak annak kapcsán, hogy keddtől egy hétrészes cikksorozatban mutatja be az 1956-os szabadságharc megtorlásában aktív szerepet játszó, még köztünk élő öt ember életpályáját. Békés kifejtette, nem hiszi, hogy az igazságszolgáltatási szervek ezekkel az emberekkel szemben igazságérzetünket kielégítő módon és gyorsan tudnának eljárni, a megtorlók megtorlása ugyanakkor nem csak jogi, hanem érzelmi kérdés.

Letartóztattak egy ügyészt és három NAV-ost

Itthon2017.06.29, 20:28

A gyanú szerint az ügyész, egy civil, és az adóhatóság emberei rendszeresen "súgtak" a maffiózóknak, illetve elintézték, hogy adott esetben ne induljon büntetőeljárás ellenük. Ezért cserébe százmillió forint körüli összeget kaptak. Most előzetes letartóztatásba kerültek, ha elítélik őket 2-16 év közötti börtönbüntetést kaphatnak.

Csapdába csalták a drogcsempész főügyészt

Nagyvilág2017.03.30, 07:21

Mexikó egyik államának főügyészét kábítószer-csempészet miatt letartóztatták az Egyesült Államokban. 

Húsz évet kért az ügyész Budaházyra

Itthon2016.05.02, 20:13

Húszéves fegyházbüntetést kért az ügyész Budaházy Györgyre, aki társaival több MSZP- és SZDSZ-iroda, illetve képviselők otthonai ellen követett el Molotov-koktélos támadásokat.

Milliókat kap a Hagyó-per miatt kirúgott ügyész

Itthon2015.08.13, 06:14

Akár több millió forintos kártérítést is kaphat az ügyészségtől az az egykori ügyész, aki több, a vádhatóság számára kudarcokat hozó elszámoltatási ügy előkészítésében és képviseletében vett részt. Több fegyelmi indult ellene, majd szakmai hibákra hivatkozva kirúgták, ám ez jogsértő volt.

A kormány leszámolna az irritálóan hosszú perekkel

Itthon2013.05.30, 17:09

Szabadlábon van az ároktői banda, mert a bíróságok nem voltak képesek négy év alatt ítéletet hozni. Az ősrégi Kulcsár-ügynek sincs még vége, pedig tíz éve tart. Az ilyen esetek miatt újra kell írni a büntető eljárási törvényt, hogy felgyorsíthassák az elhúzódó büntetőpereket. Az új kódex kidolgozása is két-három évbe telhet - erről beszélt az [origo]-nak az azt előkészítő bizottság elnöke.

Összeomlott a showman a letöltendő börtönbüntetés hallatán

Life.hu2012.10.16, 16:34

Nem töltötte túl nyugodtan az éjszakát Győzike és Bea asszony, akikre letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész a hétfői tárgyaláson. Egy nappal az őket ért sokk után a Life.hu-nak sikerült megszólaltatnia Győzikét.  

Nem nyomoznak Mansfeld Péter ügyésze ellen

Itthon2012.09.20, 08:35

Nem követett el bűncselekményt Mátsik Péter volt ügyész, aki az 1956-os forradalom után halálbüntetést kért például Mansfeld Péterre, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a Jobbik ellene tett feljelentését - írta a Magyar Nemzet. Az ügyészség szerint a volt ügyész az akkori törvények alapján jogosan kérte a halálbüntetést a forradalmárokra.

Főügyészt jelentett fel az MSZP

Itthon2012.03.28, 13:55

A szocialisták szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének élettársa biztosítási csalásban lehet érintett.

Öt év börtönt kértek az ügyészek Berlusconira

Nagyvilág2012.02.15, 18:09

A volt olasz kormányfőt azzal vádolják, hogy 600 ezer dollárt fizetett egy brit ügyvédnek hamis tanúvallomásért és megvesztegette a pénzügyőrséget.

Életfogytiglani szabadságvesztés a pécsi egyetemi lövöldözőnek

Itthon2012.01.25, 13:15

Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Pécs Törvényszék első fokon a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját szerdán. Gere Ákos legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.

Tárgyalás közben lőttek agyon egy ügyészt Bajorországban

Nagyvilág2012.01.11, 20:15

Agyonlőtte az ügyészt a vádlott egy bírósági tárgyaláson Németországban. A férfi először a bírót vette célba, ő nem sérült meg.

Fenyegetések miatt lőtte fejbe magát a lengyel katonai ügyész

Nagyvilág2012.01.10, 20:41

Az utóbbi idők sorozatos fenyegetései miatt döntött az öngyilkosság mellett az a lengyel katonai ügyész, aki egy sajtótájékoztató szünetében lőtte fejbe magát hétfőn. A lengyel állami hírügynökségnek kórházi ágyából azt nyilatkozta, hogy nem bírta tovább, megölték a kutyáját, és meglazították az autójának kerekeit. A férfi a volt lengyel elnök, Lech Kaczynski 2010-es repülőgép-balesetének körülményeit vizsgáló bizottságban dolgozott.

Sajtótájékoztatóján lőtte fejbe magát egy lengyel ügyész

Nagyvilág2012.01.10, 07:58

A katonai ügyész öt perc szünetet kért az újságíróktól, majd hivatali fegyverével fejbe lőtte magát. A férfi a volt lengyel elnök, Lech Kaczynski 2010-es repülőgép-balesetének körülményeit vizsgáló bizottságban dolgozott. Jelenleg kórházban van, állapota stabil.

Csak egy a közös: Strauss-Kahn amerikai és francia szemmel

Vélemény2011.07.08, 12:48

Dominique Strauss-Kahnt szexuális zaklatás miatt helyezte vád alá New York állam, nemrégiben azonban megkérdőjeleződött az őt vádló szállodai szobalány szavahihetősége, így az azóta lemondott, egykori IMF-vezért fel is menthetik. Mit árul el az amerikai és az európai társadalmakról mindaz, ahogyan az elmúlt pár hónapban Strauss-Kahn ügyéhez viszonyultak?

Új ügyészt szeretne a Dominique Strauss-Kahnt erőszakkal vádoló szobalány

Nagyvilág2011.07.07, 08:14

A Dominique Strauss-Kahnt nemi erőszakkal vádoló szállodai szobalány ügyvédje szerint az ügyészi hivatal részrehajló, ráadásul a hivatal helyettes vezetője Strauss-Kahn egyik ügyvédjének a felesége. A manhattani körzeti ügyészi hivatal alaptalannak nevezte és visszautasította a kérést.

Fegyházbüntetést kért az ügyész a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándorra

Itthon2011.06.29, 12:29

Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetést kért Képíró Sándorra, mert szerinte a volt csendőr százados háborús bűnt követett el az 1942-es újvidéki razzia során, amikor hozzájárult csaknem negyven ember kivégzéséhez.

Felajánlotta veséjét a Cozma-ügy egyik vádlottja az utolsó szó jogán

Itthon2011.06.23, 12:53

Halálfélelme volt, csak védekezett, de embert ölni nem akart - mondta az utolsó szó jogán a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja a büntetőper szerdai tárgyalásán. A Cozma családtól az összes vádlott elnézést kért, egyikük még a fél veséjét is felajánlotta. Sz. Iván másodrendű vádlottat pedig ismét ki kellett vezetni a tárgyalóteremből. A bíróság csütörtökön hirdet ítéletet a Cozma-ügyben.

A bírák ellenzik, hogy az ügyészek választhassák meg, hol tárgyalják az ügyeket

Itthon2011.06.21, 16:22

A Magyar Bírói Egyesület szerint sérti a törvényes bíróhoz való jogot a bírói eljárás gyorsítását célzó törvényjavaslat. Az ugyanis lehetőséget biztosít az ügyésznek arra, hogy bármelyik bíróság előtt vádat emeljen. A bírák érdekképviselete ezért a javaslat felülvizsgálatát indítványozza a kormánynak.

Aggályosnak tartja a védőügyvédek 48 órás távoltartását az államtitkár

Itthon2011.06.16, 17:27

Az alkotmányügyi bizottság és az emberi jogi bizottság részéről is felvetődött, hogy módosító javaslatot nyújtson be a kedden beadott büntetőeljárási törvényjavaslathoz. A javaslat szerint a kiemelt ügyekben a kihallgatáson az első 48 órában nem vehetne részt a gyanúsított védője, ami Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint aggályos.

A gyilkosoknál is rázósabb lehet a csalóknak az első 48 óra

Itthon2011.06.15, 16:19

Az új alkotmánnyal is összeakadhat, és szokatlan módon csoportosítja a büntetőügyeket az a módosító javaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az [origo]-nak nyilatkozó egykori ügyészek és jogvédők szerint a javaslat szokatlanul nagy hatalmat ad az ügyészek kezébe, és gyengíti a gyanúsítottak védelmét. Nem kötnek majd mindenkire hazugságvizsgálót, de könnyebb lesz a gyilkosoknak az elfogásukat követő 48 óra, mint a csalóknak.

Ügyvéd nélküli kihallgatás vár az adócsalások gyanúsítottjaira egy javaslat szerint

Itthon2011.06.14, 20:05

A parlament alkotmányügyi bizottsága kedden módosító javaslatot nyújtott be a büntető törvénykönyvhöz. Az indítvány létrehozza a kiemelt ügyek kategóriáját, ezek közé tartozik majd az ötvenmillió forint feletti adócsalás, a 400 millió forintot meghaladó követelések érvényesítésére indított perek, a hivatali visszaélés és a korrupciós bűncselekmények is. A javaslat szerint az ilyen ügyek gyanúsítottjait 72 órán belül ki kell hallgatni, és a kihallgatáson nem vehet részt a gyanúsított védője.

A Fidesz januárig leállítaná a bírói vezetők kinevezését

Itthon2011.05.20, 14:00

Jövő januárig nem neveznek ki újabb vezető bírókat, és a jelenleg benyújtott pályázatokat sem bírálják el, ha a parlament rábólint a Lázár János és Varga István fideszes képviselők által pénteken benyújtott módosító indítványra.

Előző
  • 1
Következő