turizmus

címke rss

Brutális erő van a magyarországi turizmusban, nagy sikert hozhat az idei év

Gazdaság2022.07.06, 17:06

Nagyon erős évet zárhat idén a hazai turizmus, különösen pedig a nyári hónapok hozhatnak kimagasló eredményt, hiszen már június hónapban kiugró eredményt mérhettünk – hangzott el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) háttérbeszélgetésén, melyet a rekordközeli első féléves, illetve hatodik hónapos ágazati adatok kapcsán rendeztek. Az Origo által is közölt adatokat mélyebb bontásban megismerve, illetve azok mögé pillantva hamar láthatóvá vált: minden esetleges, ettől eltérő utalással ellentétben, nem csak az év első fele volt rendkívül erős, hanem az is nyilvánvaló, hogy a magyarországi turizmusban brutális erő van. Akkora, mely – a váárakozások ...

Turisztikai ügynökség: a júniusi vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előttit

Itthon2022.07.05, 15:37

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet – tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.

A júniusi vendégforgalom meghaladta a járvány előtti szintet

Gazdaság2022.07.05, 10:34

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja. Júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet.

Rangos turisztikai elismeréseket kapott Magyarország

Gazdaság2022.06.27, 11:23

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism Fashion Awards-on.

Így verik át Görögországban a turistákat

Gazdaság2022.06.23, 11:07

Ha nem figyelünk, egy népszerű görög üdülőszigeten akár 600 euróra (240.000 forint) is rúghat néhány falat étel és két koktél ára - írja a Világgazdaság.

Menetrend szerinti járatot indított a Wizzair Sármellékről Dortmundba

Gazdaság2022.06.16, 14:59

Csaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről; a Wizzair heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton Airporttal.

Egy fontos, a turisztikai szektort érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés

Gazdaság2022.06.14, 11:25

Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére elindított törvénymódosítást. Ennek értelmében 2023. január 1-jétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) felé.

Kiemelkedő turistaforgalmat hozott a pünkösdi hétvége

Gazdaság2022.06.10, 09:59

A pünkösdi hosszú hétvége a húsvét napjainak teljesítményét is felülmúlta, a vendégéjszakák száma 76 százalékkal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor. Összesen 240 ezer vendég, mintegy 450 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken. A legtöbben a Balaton, a Mátra-Bükk, Debrecen és térségét keresték fel. Sokan érkeztek külföldről is, leginkább a fővárosba – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.

Katasztrofális hatásai lehetnek a turizmusra az oroszok elleni szankciók

Nagyvilág2022.06.01, 13:35

Törökországban találhatóak az orosz turisták körében legnépszerűbbnek számító üdülőhelyek. Annak érdekében, hogy a szankciók miatt a korábbinál is megnövekedett keresletet ki tudják szolgálni bejelentették egy új, csak orosz utasokra szakosodott légitársaság létrehozását, valamint a törökök is elfogadják majd a Mir nevű bankkártyákat, amely gyakorlatilag a MasterCard és a Visa orosz mása. Néhány ország egyértelműen győztesként kerül ki abból, hogy kimaradtak az orosz embereket érintő szankciókból, sokan viszont nagy árat fizetnek azzal, hogy idén nem fogadhatnak orosz turistákat.

Megnyílt a Hunguest Hotels felújított szállodája Balatonalmádiban

Gazdaság2022.06.01, 13:22

Teljes körű felújítást követően újra megnyílt szerdán a Hunguest BÁL Resort Balatonalmádiban, az Opus Globalhoz tartozó Hunguest Hotels 209 szobás, saját partszakasszal rendelkező balatoni wellness- és konferenciaszállodája várhatóan évente több mint 80 ezer vendégéjszakával és több tízmillió forint idegenforgalmi adóbevétellel járul hozzá Balatonalmádi turisztikai teljesítményéhez - közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel.

Ismét várja látogatóit Magyarország a frankfurti nemzetközi turisztikai szakvásáron

Gazdaság2022.05.30, 17:16

Ismét nagy standdal várja látogatóit Magyarország a frankfurti IMEX-en, az egyik legnagyobb nemzetközi hivatásturisztikai vásárán, ahol 26 rangos, hazai turisztikai szolgáltató is társkiállítóként vesz részt - közölték a magyar stand szervezői, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Kongresszusi Iroda az MTI-vel hétfőn.

Munkaerőhiány a turizmusban: eddig idegen megoldásokkal barátkozik a szakma

Itthon2022.05.24, 14:34

A munkaerőhiány a turizmusban már a minőség szinten tartását veszélyezteti, ezért ágazati stratégia kidolgozására és a szolgáltatóknak egyedi megoldásokra tett javaslatot az a kutatás, amelyet a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. közösen készített.

Erre készüljön, aki a Balatonon szeretne szállást foglalni

Gazdaság2022.05.20, 12:27

A Világgazdaság számolt be róla, hogy egyelőre rekordokat döntöget a nyári szállásfoglalási láz, olyannyira, hogy várhatóan többen utaznak az idén, mint 2019-ben. A Balaton verhetetlen, minden harmadik foglalás oda szól. A nagy áremelések az idén elmaradtak, szállást foglalni a legtöbb helyen még a tavalyi áron lehet. Kérdés, hogy meddig.

300 kilométeres kerékpárút-hálózat várja a túrázókat a Nyugat-Balaton térségében

Gazdaság2022.05.19, 15:35

Közel 300 kilométer összefüggő, kitáblázott kerékpárút-hálózattal és széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe.

Pontos adatok állnak rendelkezésre a hazai szálláshelyekről

Gazdaság2022.05.18, 14:51

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) naponta, online érkeznek be a magyar szálláshelyek statisztikai adatai. Márciusban az automatikus adatszolgáltatásnak köszönhetően a rendszerben 992 aktív szálloda volt. Az NTAK-ban Európában egyedülálló módon minden hazai szálláshely, így a szállodák adatai is pontosan láthatóak. Az önbevallásos adatszolgáltatáson alapuló elemzéseket váltja fel a szálláshelykezelő szoftverekből automatikusan beküldött, pontos adatokon alapuló NTAK - tájékoztat arról közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Újabb rekordforgalom születhet idén a turizmusban

Gazdaság2022.05.18, 14:06

Ahogy az első negyedévben, az év további részében is fellendülés ígérkezik a belföldi turizmusban, amely az eddigi előfoglalási adatok alapján év végére meghaladhatja a tavalyi rekordforgalmát. A koronavírus felbukkanásával megroppant ágazat idén újra a gazdasági növekedés egyik motorja lehet.

Ismét le kell zárni a világ leghíresebb, meseszép tengerpartját - galéria

Gazdaság2022.05.16, 15:47

Két hónapra ismét lezárják a meseszép thaiföldi Maya-öblöt, amely közel négy éves szünet után, idén január 1-jén nyílt meg újra a turisták előtt. Az augusztus és szeptember hónapra vonatkozó korlátozásokat az elmúlt napokban jelentette be a természeti erőforrásokért és környezetvédelemért felelős helyi minisztérium, a sziget érzékeny ökológiájának védelmére hivatkozva.

Újra húzóágazat lehet a turizmus

Gazdaság2022.05.12, 09:56

Újra húzóágazat lehet a turizmus, miután vidéken az elmúlt két évben csúcsra járt a belföldi kereslet és Budapest is felzárkózott - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Összefogtak a szekszárdi borászatok a térség turizmusáért

Gazdaság2022.05.10, 10:56

A Szekszárdi borvidéken már hagyománynak számít a borászok együttműködése a térség szakmai presztízsének további növelése, a borkultúra fejlesztése és népszerűsítése érdekében. Most 35 helyi borászat összefogásával – a Szekszárd Borvidék Nonprofit Kft. égisze alatt – elkészült egy telefonos applikáció is, amelyen keresztül elérhető a tájegység borturizmusához kapcsolódó összes információ. A mobiltelefonos alkalmazást, valamint a vállalkozás megújult web-, Facebook- és Instagram-oldalát élménydús bortúrával egybekötött sajtótájékoztatón mutatták be, amelyen az Origo munkatársa is részt vett.

Soha nem találná ki, melyik kontinens most az ökoturisták kedvence - képek

Gazdaság2022.05.06, 09:02

Egy 2021-es jelentés szerint a globális ökoturisztikai ipar 2019-ben 181,1 milliárd dollárt (65 ezer 477 milliárd forint) termelt, az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy ez az összeg 2027-re már 300 milliárdra (108 ezer 466 milliárd forint) is emelkedhet. Bár meglepő lehet, de Afrika igen előkelő helyen áll az ökoparadicsomok tekintetében. A Big 7 Travel listáján, amely a világ legszebb ökodesztinációit rangsorolja a fekete kontinens két régiója is a dobogóra került. Galériás összeállításunkban többek közt  ezeket a díjazott és mesébe illő tájakat is megmutatjuk.

Látványos felvétel érkezett a makói Hagymatikum bővítéséről - videó

Gazdaság2022.05.02, 13:19

Egy éve zajlik a makói Hagymatikum bővítése, amelynek során a Makovecz Imre organikus stílusában megtervezett fürdő kapacitása a kétszeresére nő.

Hamarosan esküvőt is lehet majd rendezni a világűrben

Gazdaság2022.04.25, 16:07

Az űrturizmus iparága számos vállalat fantáziáját megmozgatja, és már van olyan cég, amely azt tervezi, hamarosan luxus űrkabinokat kínál a gazdag ügyfeleinek. A kabinokban különböző rendezvényeket, például esküvőket is lehet majd tartani.

A drágulás ellenére is magas a nyári utazások iránti kereslet

Gazdaság2022.04.26, 09:30

Az ukrajnai háború kitörése után rövid időre fékezett, majd újra az év elején tapasztalt magas fordulatszámra pörgött fel a nyári utazások iránti kereslet; a magyarországi utazási irodák kétszer annyi tengerparti charterjáratot tudnak megtölteni, mint tavaly - írta a Világgazdaság.

Megteltek a szálláshelyek a húsvéti hétvégén

Gazdaság2022.04.22, 10:26

A húsvéti hosszú hétvégén 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ami az előzetes várakozásokat is meghaladja, és 40 százalékkal a kiemelkedőnek számító március 15-i hétvége forgalmát is felülmúlta. A fővárosba leginkább a külföldiek, míg vidékre a belföldi vendégek foglaltak. Budapest, Balaton, Mátra-Bükk és a főváros környéke voltak a legnépszerűbb úti célok - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

Megújult a Balaton egyik kiemelt turisztikai látványossága - galéria

Gazdaság2022.04.20, 12:12

A Herendi Porcelánmanufaktúra kiállítása már várja látogatóit a Tihanyi Bencés Apátságban található megújult Apátsági Galériában.

Itt az előrejelzés arról, mikor érheti el a turizmus a járvány előtti szintet

Gazdaság2022.04.19, 10:47

Az első negyedéves adatok alapján a korábbi előrejelzéseknél lényegesen gyorsabban állhat talpra a turisztikai szegmens Európában – fejtette ki a CBRE Hotel üzletágának vezetője. A pandémiát követően az ad-hoc turizmus vált meghatározóvá, a folyamatosan növekvő utazási igény alapján pedig már 2023 végére elérhetők lehetnek a járvány előtti szintek. Befektetési szempontból egyre népszerűbb a kelet-európai piac és az újabb eszköztípusok, a járvány okozta ingatlanpiaci átalakulások következtében pedig felmerült az igény a konverziós megoldásokra.

Mutatunk tíz gyöngyszemet Erdély legszebb nevezetességeiből - képek

[origo] utazás2022.04.16, 12:59

Nehéz helyzetben van, aki csak tízet választhat ki Erdély számtalan látnivalója közül, most mégis megpróbálkoztunk vele. Mindegyikről külön galériát nézhet a hozzá tartozó képre kattintva, a végén pedig szavazhat róla, hogy melyik tetszett önnek a legjobban.

Csúcson a SZÉP Kártyás fizetések

Gazdaság2022.04.13, 10:45

Az első három hónapban 84,4 milliárd forint áramlott a vállalkozásokhoz a SZÉP Kártyának köszönhetően, ami az egy évvel ezelőtti 46,6 milliárd forinthoz képest 81 százalékos emelkedést jelent. A legtöbbet a vendéglátóhelyeken költötték a felhasználók - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A Michelin már nem csak Budapesten, hanem vidéken is díjazza a legjobb éttermeket

Gazdaság2022.04.12, 13:05

A Michelin bejelentette, hogy az idei évtől nem csak Budapesten, hanem egész Magyarországon keresi a legjobb éttermeket. Az országos Michelin Kalauz megjelenése az év második felére várható, és összegyűjti, illetve különböző kategóriák szerint díjazza a legjobb hazai vendéglátóhelyeket - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében.

Rekord lehet a belföldi turizmusban húsvétkor

Gazdaság2022.04.12, 10:29

Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a Szallas.hu kedden az MTI-vel.

Megnyílt Budapest új csúcshotele, ahol minden a zenéről szól - galéria

Gazdaság2022.04.08, 18:44

A belváros színházi és éjszakai élete központjának számító helyszínén megnyitotta kapuit a Hard Rock Hotel Budapest, a világcég új közép-európai szállodája. Az 5 csillagos, 136 szobás hotel homlokzata ötvözi a történelmi Budapest szépségét az exkluzív, modern dizájnnal. Ez az európai Hard Rock Hotel szállodalánc legújabb tagja – tájékoztatott arról a Grayling Hungary.

Magyarországon egyedülálló libegő épül Tokajban

Gazdaság2022.04.07, 12:23

Kiderült, ki tervezheti az új tokaji libegőt. A projekt célja egy Magyarországon jelenleg egyedülállónak számító, négyévszakos zártkabinos libegő kialakítása.

Különleges turisztikai fejlesztésekkel készülnek Matyóföld központjában az idei szezonra - galéria

Gazdaság2022.04.02, 13:55

Mezőkövesd már most készül a nyári fürdőszezonra. A Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település nemcsak a gazdag matyó népművészeti kincsekről híres, hanem a Zsóry Fürdő gyógyvizéről és standfürdőjéről, ami az ország minden pontjáról vonzza a pihenni és kikapcsolódni vágyókat. Az idei év újdonsága, hogy egy különleges kemping és egy négy csillagos szálloda is várja majd a turistákat. Az Origo személyes látogatás alapján számol be ezekről a turisztikai fejlesztésekről.

Hátborzongató, egyben látványos képek a világ legfélelmetesebb kísértetjárta helyeiről - galéria

Gazdaság2022.04.05, 14:31

Az emberek az idők kezdete óta hisznek a földön túli dolgokban, így a kísértetekben és a holtak szellemeiben. A kísértetjárta helyek hírneve elsősorban a szájhagyományon alapul, de ma már számtalan szellemvadász próbálja bonyolult szerkezetek segítségével bizonyítani, hogy szellemek márpedig léteznek. Munkájuk egyelőre persze inkább misztikus, semmint tudományos alapokon nyugszik. A Traveltipsworld.com segítségével összegyűjtöttünk tíz olyan helyet, amelyek nem mindennapi borzongást kínálnak az odalátogatók számára.

Számos vasútállomás megújul a Balaton északi partján

Gazdaság2022.04.05, 10:57

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben kiírta az észak-balatoni vasútállomások korszerűsítésére vonatkozó ajánlati felhívást.

Teljesen megújult az egyik legnépszerűbb magyarországi vár - galéria

Gazdaság2022.04.04, 13:04

Látványos eredménnyel zárult a 14. században épült nagyvázsonyi vár teljes körű felújítása, az ötszintes torony, a palotaszárny és a tetőszerkezet is megújult. Az első helyreállító munkák 1954-ben kezdődtek; majd 2018-ban indultak meg a mostani projektet előkészítő régészeti, művészettörténeti és falkutatások; a most lezárt fejlesztés pedig visszaadja az erőd egykori külsejét.

Tele lesznek a vidéki szálláshelyek a húsvéti ünnepen

Gazdaság2022.04.04, 10:39

Több kategóriában gyors ütemben telítődnek a vidéki Magyarország szálláshelyei a húsvéti ünnepekre: a közkedvelt belföldi üdülőhelyeken a vendégforgalom várhatóan meghaladja, de minimum eléri a március közepi hosszú hétvége kiugró látogatottságát – jelezték a Magyar Nemzetnek ágazati körökből.

Rajzfilmfigurák és ősi istenségek a világ legkülönlegesebb repülőgépein - galéria

Gazdaság2022.04.04, 07:08

Színesebbnél-színesebb repülőgépek lepik el az égboltot az utóbbi időben. Egyes légitársaságok egészen egyedi dizájnokat alkalmaznak a gépeiken, amelyekkel gyakran markáns üzeneteket is szeretnének megfogalmazni. A Loveexploring.com cikkének felhasználásával készült galériánkban összegyűjtöttük közülük a legkülönlegesebbeket. 

Megvan az egymilliomodik látogató a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonjában

Gazdaság2022.03.28, 15:28

Március 26-án egymilliomodik látogatóját fogadta a Magyar Pavilon a Dubaji Világkiállításon - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményéből.

Kiemelkedő eredményeket hozott az ünnepi hosszú hétvége a hazai turizmusban

Gazdaság2022.03.18, 11:36

Hosszú idő óta az első szabad, korlátozásoktól mentes négynapos hétvégét tölthették el a vendégek Magyarországon – megteltek a szálláshelyek. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján összesen 386 ezer éjszakát foglaltak le a vendégek ezekre a napokra, ami a hétszerese a tavaly ilyenkorinak. Rengeteg szálláshely teltházzal üzemelt.

Megduplázódott a vendégek száma idén az első hosszú hétvégén

Gazdaság2022.03.17, 16:50

Rekordot regisztrált a belföldi turizmusban a Szallas.hu. A 2019-es vendégszám közel dupláját közvetítette a portál az idei első hosszú hétvégére – közölték az MTI-vel csütörtökön. Budapest, Eger, Hévíz, Gyula, Szeged vonzotta a legtöbb vendéget.

Több méterrel magasabb lett az Eiffel-torony

Gazdaság2022.03.16, 11:42

Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges ez, a válasz egyszerű: a hatalmas vasszerkezet egy új antennát kapott, amelyet helikopterrel tettek a helyére.

Itt az idő felkeresni hazánk gyógyvizeit

Itthon2022.03.10, 14:11

Közismert, hogy hazánk a legnagyobb termálvízkészlettel rendelkező országok egyike a világon: a Kárpát-medencében világviszonylatban is egyedülálló, 2000 éves múltra tekint vissza a fürdőkultúra, Magyarországon közel 1500 termálkút és több mint 270 féle elismert ásvány- és gyógyvíz található, az ország területének 80 százaléka alatt van valamilyen termálvíz. A tél elmúltával itt az idő feltennünk magunknak a kérdést, melyik hazai fürdőben köszöntsük a tavaszt? Gyógyvizeink között van ugyanis gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatású, de akad olyan is, amely stresszoldó, vagy emésztőrendszerünk panaszait enyhíti.