turizmus

címke rss

Ezek voltak tavaly a kedvenc úti célok Magyarországon

[origo] utazás2019.01.24, 12:04

Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint. Átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként. Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló a legkeresettebb úti célok.

Már várják a turistákat az országba, ahol nemrég az Iszlám Állam tombolt

Gazdaság2019.01.23, 13:00

Több jelentős kulturális intézmény és turisztikai látnivaló is fogadja a látogatókat januártól Damaszkuszban, az utóbbi években háborús pokollá változott szíriai fővárosban - számol be arról az Asia Times. Ha az ország egészébe még nem is, de a fővárosba és környékére már idén is jelentős számú látogatót várnak.

Nem figyeli meg az állam a turistákat

Itthon2019.01.23, 10:37

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Magyar Időknek nyilatkozott a nemrég módosított turizmustörvény módosításával, pontosabban az új digitális adatszolgáltatási rendszer magyarországi ellenzék által bírált részével kapcsolatban. Elmondta, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) semmilyen vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem tárol és kezel majd, kizárólag statisztikai adatok digitális tárolására lesz alkalmas. Szó sincsen tehát bármiféle megfigyelési szándékról vagy személyes adattal való visszaélésről. 

Kiderült, hova utaztak legtöbben tavaly

[origo] utazás2019.01.21, 20:03

A nemzetközi turizmus 6 százalékos növekedéssel zárta az elmúlt évet, ami 1,4 milliárdot meghaladó utazót jelent világszinten – közölte a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) hétfőn Madridban ismertetett éves jelentésében hangsúlyozva, hogy ezt a célt eredetileg 2020-ra tűzték ki.

Több mint 100 robotdolgozóját rúgta ki egy japán hotel

Gazdaság2019.01.18, 09:54

Eddig 243 robotdolgozója volt egy japán hotelnek Nagaszaki prefektúrában, most viszont a berendezések fele munka nélkül maradt, miután egyes vendégek panaszkodtak azokkal kapcsolatban - írja az Independent.

Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik

Itthon2019.01.16, 15:48

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira hivatkozva elmondta, hogy a turisztikai ágazat továbbra is jól teljesít, folyamatos a növekedés, a magyarok is többet utaznak és egyre több külföldi turista is Magyarországra jön, amiben szerepet játszik a biztonság is.