tüntetés

címke rss

Visszatérhettek a Wall Street-ellenes tüntetők a Zucotti Parkba

Nagyvilág2011.11.16, 11:05

Visszaengedték a tüntetések helyszínére a Foglaljuk el a Wall Streetet-mozgalom tagjait a New York-i hatóságok szerdán, de a demonstrálók nem vihették magukkal sátraikat és hálózsákjaikat. A tüntetőket kedden szorították ki a parkból egészségügyi és biztonsági okokra hivatkozva.

Dezertőrök támadtak egy katonai bázisra a szíriai főváros közelében

Nagyvilág2011.11.16, 11:24

Megtámadta a légierő titkosszolgálatának épületét a hadseregből kiugró katonák egy csoportja a szíriai főváros közelében szerda hajnalban - közölte egy szír ellenzéki csoport. Az eset jelentőségét az adja, hogy a márciusban kezdődött tiltakozások óta ez a legnagyobb horderejű  támadás, valamint az, hogy az elnök elleni eddigi tüntetések és akciók csak a fővárostól távol zajlottak. A harc hírét hivatalos állami források nem erősítették meg.

Tüntetés kíséri a Parlament előtt a köznevelési törvény vitáját

Itthon2011.11.15, 14:06

Horthysta, sztálinista és kádárista időket idéz, gyerekellenes és diktatórikus az új köznevelési törvény - álltja a közelmúltban alakult civil szervezet, amely a törvényjavaslat általános vitájával egy időben tüntet a Parlament előtt.

Rendőrök próbálják feloszlatni a Wall Street-i tüntetőket New Yorkban

Nagyvilág2011.11.15, 13:02

Kizavarja a New York-i rendőrség a tüntetőket Manhattan központjából, ahol közel két hónapja tüntetnek az Occupy Wall Street mozgalom tagjai. A tüntetők az [origo]-nak azt írták, hogy a rendőrség hatalmas erőkkel kezdte el kinyomni őket a táborukból. A város vezetése azt ígéri, hogy mindenki visszatérhet, ha "kitakarították" a teret, egy aktivista azonban verésekről és letartóztatásokról beszélt az [origo]-nak.

Pénzbírságra ítélték a Kocsis Máté irodáját elfoglaló tüntetőket

Itthon2011.11.15, 11:43

A rendőri intézkedéssel szembeni engedetetlenség miatt pénzbírságta ítélték az a huszonhárom tüntetőt, aki pénteken elfoglalta a VIII. kerületi polgármester irodáját. A tüntetők Kocsis Máté hajléktalanügyben folytatott politikája miatt kezdtek ülősztrájkba.

Szabadon engedték a varsói zavargásokban őrizetbe vett magyart

Nagyvilág2011.11.13, 12:21

Őrizetbe vettek egy Németországban élő magyar állampolgárt a pénteki zavargások alatt Varsóban. A magyar konzul szerint a lengyel nemzeti ünnepre érkezett nagy német csoporthoz tartozik. Közrend megzavarásával elkövetett kihágással gyanúsítják, ezt akár elzárással is büntethetik.

Egy magyar is őrizetben a varsói zavargások után

Nagyvilág2011.11.12, 13:24

Kilencvenkét német, egy spanyol és egy dán állampolgár mellett egy magyart is őrizetbe vettek a pénteki varsói zavargások alatt. Huszonkilencen kórházba kerültek, negyven rendőr könnyebben megsérült.

Elfoglalták a józsefvárosi polgármester irodáját a hajléktalanokért tüntetők

Itthon2011.11.11, 22:49

Rendőrök vitték ki a VIII. kerületi polgármesteri hivatal épületéből A Város Mindenkié csoport tüntetésének néhány résztvevőjét, akik Kocsis Máté hajléktalanpolitikája ellen tiltakoztak. A tüntetők délelőtt elfoglalták a polgármester irodáját, a rendőrök távozásra szólították fel őket. Kocsis Máté a tüntetők céljairól azt mondta, úgy tűnik ők azért drukkolnak, hogy mindenkinek lehessen az utcán élni.

Több ezer diák tüntet Londonban a tandíjak ellen

Nagyvilág2011.11.09, 16:50

Négyezer rendőr próbálja megakadályozni, hogy elfajuljon a tandíjak és az oktatás költségvetésének a csökkentése ellen tiltakozó diákok tüntetése Londonban. Tavaly ilyenkor erőszakba torkollt a diáktüntetés. Szerdán többezren vonulnak végig a brit fővároson.

Tüntetők zárták körbe a Fehér Házat egy olajvezeték miatt

Nagyvilág2011.11.07, 08:34

A több ezer demonstráló azt akarta elérni, hogy Barack Obama ne engedélyezze egy olajvezeték kiépítését Kanada és az Egyesült Államok között.

Nem engedték a Szent Péter térre a félmeztelen feministákat

Nagyvilág2011.11.06, 18:09

Egy ukrán feminista szervezet négy tagját tartóztatta fel az olasz rendőrség vasárnap a Vatikánhoz vezető Conciliazione sugárúton, de ötödik társuknak valahogyan sikerült bejutnia a Szent Péter térre.

"Lehet dudálni keményen" - ezer taxis fogta meg a budapesti közlekedést

Itthon2011.11.02, 17:51

Megbénult a közlekedés Budapest több pontján szerdán, mikor több kilométeres sorban, dudálva vonultak végig az utakon a fix tarifát követelő taxisok. A szervezők elnézést kértek a kellemetlenségért, a mentőt előzékenyen elengedték és még pártfogókkal is találkoztak néhány helyen. Így zajlott a nagy taxisfelvonulás.

"A taxistársadalom tíz éve zabálja saját egzisztenciáját" - videóriport a fővárosi taxisfelvonulásról

Itthon2011.11.03, 06:55

Elkezdte súrolni azt a határt, amikor már nem éri meg - túlnyomórészt erről számoltak be az [origo]-nak azok a taxisok, akik részt vettek a budapesti figyelemfelhívó felvonuláson szerdán. A megkérdezett taxisok szerint, ha maximális tarifán dolgoznak, akkor az önköltségen dolgozó taxisok kiszorítják őket a piacról. Egyikük úgy fogalmazott, amíg van munkanélküliség, mindig lesz, aki minimálbérért vállalja a fuvarozást, ezért van szükség fix minimális tarifára.

Állítólagos zsidózásról kérdezte a kormányt egy MSZP-s képviselő

Itthon2011.11.02, 17:19

Egy szeptemberi, Palesztina melletti budapesti tüntetésen történt állítólagos zsidózáson vitáztak szerda délután a parlamentben. Az MSZP-s Steiner Pál szerint a kormány fél attól, hogy "elveszti a szélsőjobboldali látens támogatást", ezért nem lép föl kellőképpen a zsidózás ellen.

Erőszakos tüntetés tört ki a választási eredmény miatt Tunéziában

Nagyvilág2011.10.28, 08:03

Egy mérsékelten iszlamista párt kapta a szavazatok 41,47 százalékát a hivatalos eredmények szerint a tunéziai alkotmányozó választásokon. Az ország középső részén lévő Szidi Búzidban kétezer diák egy üzletember jelöltlistáinak érvénytelenítése miatt kezdett tüntetni, éjszaka a  városházát is felgyújtották.

Az adóemelés miatt törtek ki zavargások Kínában

Nagyvilág2011.10.27, 21:22

Több száz, az adóemelések miatt tüntető vállalkozó csapott össze a rohamrendőrökkel egy kelet-kínai városban.

Kik törtek borsot Orbán orra alá?

Itthon2011.10.26, 11:31

Van köztük olyan, aki szerint még nem jött el a diktatúra, de már demokrácia sincs Magyarországon. Van, aki egyszerűen csak azt szeretné, hogy meghallgassák, és olyan is, aki a kormányt szidja, de közben azt mondja, nem kér a politikából. Több tízezer embert vittek az utcára a kormány politikája ellen tiltakozó csoportok vasárnap. Kik állnak mögöttük, és mik a céljaik?

Örökösei letiltják Sütő András darabjait az Új Színházban

Kultúra2011.10.25, 20:18

Az író jogörökösei közölték, hogy nem járulnak hozzá, hogy az Új Színház Sütő András-darabokat állítson színpadra Dörner György vezetése alatt.

Már nem gyanúsítottak a tűzcsapot nyitogató tűzoltók

Itthon2011.10.25, 16:04

Az ügyészség szerint idő előtt gyanúsították meg azt a négy tűzoltót, akik áprilisban a rendvédelmisek tüntetésén tűzcsapokat nyitottak ki a fővárosban. Az ügyészség szerint azért volt korai a gyanúsítás, mert akkor még az okozott kárt sem állapították meg. Az eljárás folytatódik.

Meggyanúsította az ügyészség Bene László egykori főrendőrt

Itthon2011.10.24, 20:29

A Debreceni Katonai Ügyészség szerint a volt országos rendőr-főkapitány nem kezdeményezett fegyelmi eljárást Gergényi Péter ellen, a 2006. őszi zavargások alatt adott utasításai miatt.

Pártot hoz létre a Negyedik Köztársaság mozgalom

Itthon2011.10.24, 12:51

A 4K! mozgalom szerint az év elején elindult civil tiltakozó szerveződések logikus továbblépése egy új baloldali párt alapítása. Az új párt alakuló kongresszusát 2012 májusában tartanák.

Hogyan kezeli Orbán Viktor a népharagot?

Itthon2011.10.24, 13:23

Vasárnap Brüsszelben tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, így nem láthatta, hogy több tízezer ember tüntet a kormány politikája ellen. Orbánnak korábban nem kellett szembenéznie ekkora tömeggel. Első kormányzása idején csak a MIÉP akciózott, az őszödi beszéd kiszivárgása után másfél napig kivárt, majd elítélte az erőszakot. Az idén szembenézhetett volna a felháborodott rendvédelmi dolgozókkal, de inkább Pintér Sándor ment helyette.

Szijjártó: Nekünk sem tetszik a rendszer

Itthon2011.10.25, 10:50

A miniszterelnök szóvivője szerint a kormánypártok azért dolgoznak, hogy megváltoztassák a rendszert. Szijjártó Péter a köztévében azt mondta, hogy a hétvégi tüntetések résztvevőit "hivatásos félelemkeltők vakvágányra terelték, mert az, ami ellen ők tüntetnek, az nincsen".

Megemlékezés és tüntetések a fővárosban - október 23-a képekben

Itthon2011.10.23, 19:09

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján, vasárnap reggel, a Himnusz hangjaira felvonták a 22 évvel ezelőtt ezen a napon kikiáltott Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament épülete előtt. Délután több kormányellenes tüntetés is kezdődött Budapesten. Több ezren vettek részt az Egymillióan a sajtószabadságért nevű szervezet rendezvényén, ahol felszólalt Kulka János színész is, a "nem tetszik a rendszer" kifejezésre tapssal válaszolt a tömeg. A jobbik a József nádor téren rendezett nagygyűlést "Kimentek a tankok, bejöttek a bankok" címmel. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a vasárnapi brüsszeli tanácskozásonn, ...

Azt skandálták: nincs vezetőnk - rendszert döntenének a Wall Street-i tüntetők

Nagyvilág2011.10.22, 11:50

Valóságos város lett a városban az a tüntetők által elfoglalt New York-i tér, amelyen a nagyvállalatok hatalma és kapzsisága ellen tiltakozó amerikaiak több mint egy hónapja tüntetnek. A Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalom népgyűlésekkel, munkacsoportokkal és egyiptomi kitűzőkkel szeretné megreformálni az amerikai társadalmat.

Kulka és Závada is tüntetett Dörner ellen az Új Színház előtt

Kultúra2011.10.22, 20:11

Tüntetők gyűltek össze szombaton az Új Színház előtt, hogy Dörner György és Csurka István kinevezése ellen tiltakoztak. Az egybegyűltek azt szeretnék, hogy ha Dörner és Csurka nem mond le a színház vezetéséről, a főváros írjon ki új pályázatot a színház élére. A demonstráción színészek, művészek és közéleti személyiségek is részt vettek.

Fáklyás menet, futóverseny és tüntetés az ünnepi hétvégén Budapesten

Itthon2011.10.19, 15:28

Csütörtöktől már az október 23-i megemlékezések jegyében közlekednek a nagykörúti villamosok: a 4-es és a 6-os vonalán közlekedő járműveken a forradalmat és annak áldozatait bemutató fotók várják az utasokat. A hétvégi hivatalos programok között lesz fáklyás menet, koncert és félmaratoni futóverseny is. A Fidesz Astoriához szervezett budapesti megemlékezése idén elmarad. A hivatalos állami rendezvények mellett kormányellenes tüntetés lesz az 1956-os forradalom 55. évfordulóján. A belváros több helyszínét és a rakpartok egy részét is lezárják vasárnap estig.

Szélsőbaloldali csoportoknál tart razziát az olasz rendőrség a római rendbontás után

Nagyvilág2011.10.17, 15:17

Meghaladja az egymillió eurót a hétvégén erőszakba torkollott tüntetések okozta kár Rómában. Az olasz hatóságok szélsőbaloldali csoportoknál tartanak razziákat, lehetséges fegyverkészletek után kutatnak.

A hajléktalanokért tüntettek a Kossuth téren

Itthon2011.10.17, 23:04

A Parlament előtt több százan demonstráltak a hajléktalanokat érintő új szabályozás ellen. A hétfőn benyújtott javaslat 150 ezer forint bírsággal vagy elzárással büntetné az "életvitelszerű tartózkodást" közterületen. A Menhely Alapítvány elnöke szerint már most tele vannak a fővárosi hajléktalanszállók, az újak pedig biztosan nem készülnek el idén. Vecsei Miklós szerint már egyeztetni sincs értelme, mert nincs kivel.

Varga Viktor turbánban tüntetett

Life.hu2011.10.17, 15:31

Színes ruhák, egyedi kiegészítők, hóbortos sálak és kalapok jellemezték egy magazin első divattüntetését. A demonstráción olyan hazai hírességek emelték fel a hangjukat, mint Varga Viktor, Horváth Éva, Czutor Zoltán, Lakatos Márk és Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője. A flashmobon összegyűlt divatrajongók bebizonyították, az öltözködés valóban fontos formája az önkifejezésnek.

Hetven embert tartóztattak le a New York-i tüntetésen

Nagyvilág2011.10.16, 10:41

Az európai városok tüntetései után folytatódott az amerikai "Foglaljuk el a Wall Streetet" tőzsde- és kormányellenes tüntetés. New Yorkban 70 embert tartóztatott le a rendőrség szombaton.

Rómában a legkeményebbek a szombati világforradalom tüntetői

Nagyvilág2011.10.15, 23:03

Legalább hetven ember megsérült, amikor tüntetők és rendőrök összecsaptak Rómában, ahol eddig a legtöbben gyűltek össze a szombatra és vasárnapra meghirdetett demonstrációk közül. Világszerte összesen közel ezer városban tartanak vagy tartottak tüntetést, a világgazdaság helyzete és a vállalatok kapzsisága ellen tiltakozva, ennyien csatlakoztak az Egyesült Államokban több mint egy hónapja indult "Foglaljuk el a Wall Streetet" mozgalom felhívásához.

Bezár a pécsi Elcoteq, több mint ezerötszáz dolgozót küldenek el

Gazdaság2011.10.12, 12:42

A pécsi gyártósorok teljes leállását és gyakorlatilag az összes dolgozó elbocsátását jelentette be a finn Elcoteq cég. A dolgozók szerda délután a városháza előtt tüntetnek.

Nem térnek ki a fideszes megemlékezés elől a kormányellenes tüntetők

Itthon2011.10.12, 13:50

Az eredetileg tervezett négy óra helyett három órakor kezdi október 23-án tüntetését az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport az Erzsébet híd lábánál. A Fidesz megemlékezése szintén háromkor kezdődik az Astoriánál.

Az egyiptomi miniszterelnök összeesküvést sejt a zavargások mögött

Nagyvilág2011.10.10, 09:42

Az egyiptomi  miniszterelnök nyugalomra szólított fel mindenkit azután, hogy vasárnap 24 ember vesztette életét a kopt keresztények  és a biztonsági erők összecsapásában Kairóban - írja a BBC.

Halálos összecsapássá fajult az egyiptomi keresztények tüntetése

Nagyvilág2011.10.09, 22:13

Egy keresztény templom elleni támadás miatt vonultak utcára a koptok Kairóban, de a tüntetésből halálos áldozatokkal járó összecsapás vált.

A tömegbe lőttek egy ötvenezres tüntetésen Szíriában

Nagyvilág2011.10.08, 14:54

Két ember meghalt, többen megsérültek Szíriában, amikor a biztonsági erők a tömegbe lőttek egy meggyilkolt kurd ellenzéki vezető temetésén. Az ellenzéki megölését az Európai Unió is elítélte.

Megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Itthon2011.10.06, 18:02

Politikai pártoktól semlegesen akar működni a múlt szombati szakszervezeti demonstráción meghirdetett Magyar Szolidaritás Mozgalom, amelynek az irányát az alapítók szerint a csatlakozó magánszemélyek határoznák meg.

A "bújtatott tandíj" és a "röghöz kötés" ellen hirdet tüntetést a HÖOK

Itthon2011.10.06, 19:39

Országos tiltakozó demonstrációt hirdet a fővárosba október végére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mert a hallgatói szervezet elfogadhatatlannak tartja a készülő felsőoktatási törvényben tervezett "bújtatott tandíjat és a diákok röghöz kötését".

Ütközni fog egymással a kormányellenes és a kormánypárti tüntetés

Itthon2011.10.06, 17:03

Nem tudott egymással megegyezni a Fidesz és az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport, így a BRFK dönti majd el, melyikük és hogyan tüntethet október 23-án az Astorián, illetve az Erzsébet híd lábánál. A kormányellenes és a kormánypárti tüntetés így ütközhet, a "Nem tetszik a rendszer" tüntetés kitalálói szerint a Fidesz direkt "szervezte rá" a saját rendezvényét az övékre.

"Az ördöggel is hajlandóak vagyunk cimborálni" - kik vezetik a kormányellenes tüntetéseket?

Itthon2011.10.06, 10:47

A szakszervezeti érdekképviseleten túlmutató mozgalomban kamatoztatná a tavaszi rendvédelmi tüntetéseken megszerzett népszerűségét a két főszervező, Árok Kornél és Kónya Péter. A bohócforradalom és a D-Day kitalálói megosztották a szakszervezeteket, a saját környezetüket is meglepik döntéseikkel, a politikával pedig óvatosan építik a kapcsolatot.

Könnygázt dobtak a tüntetők közé Athénban

Nagyvilág2011.10.05, 16:39

Több tízezren tüntettek a görög parlament épülete előtt a kormány megszorító intézkedései miatt. A rendőröket utcakövekkel dobáló fiatalok ellen könnygázt vetettek be a hatóságok.

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért tüntettek Budán

Itthon2011.10.05, 13:48

Mintegy kétszázan tüntettek Budán Geréb Ágnes szabadon engedéséért. A szülész-nőgyógyász egy éve került előzetes letartóztatásba halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, tavaly decemberben pedig házi őrizetbe helyezték. A Geréb Ágnessel szimpatizáló tüntetők szerint hiába van rendelet április óta az otthon szülés szabályozására, az gyakorlatilag teljesíthetetlen. A tüntetésen felolvasták Ékes Ilona fideszes képviselő levelét, aki példátlannak nevezte azt, ahogyan Geréb Ágnessel bántak a bírósági tárgyaláson.

Országossá válik a Wall Street megszállóinak mozgalma

Nagyvilág2011.10.04, 12:48

New Yorkon kívül több mint féltucatnyi városból érkeztek hírek a Wall Street megszállóihoz hasonló tiltakozásokról. A társadalmi egyenlőtlenségek, illetve a pénzügyi rendszer hibái ellen tiltakozók mellett több híresség is kiállt, számuk és ismertségük egyre nő.

Panasszal élt meggyanúsítása ellen Gyurcsány Ferenc

Itthon2011.10.03, 18:16

Panasszal élt meggyanúsítása ellen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A politikust hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Központi Nyomozó Főügyészségen a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A kihallgatásról és a panaszról maga Gyurcsány számolt be, amikor kihallgatását követően beszédet mondott az ügyészség elé szervezett tüntetésen. A demonstráción körülbelül ezer, zömében idős ember volt jelen, akik Orbán Viktort és a Hír Tv-t szidták, Gyurcsányt éltették.

Soros szimpatizál a Wall Street ellen tüntetőkkel

Nagyvilág2011.10.03, 23:57

A milliárdos befektető hétfőn New Yorkban kijelentette, hogy szimpatizál a Wall Street elleni tüntetésekkel, amelyek szerinte a bankok által kifizetett hatalmas osztalékok miatt robbantak ki.

Több mint hétszáz tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség New York-ban

Nagyvilág2011.10.02, 19:40

Az amerikai kormány gazdasági intézkedései ellen tüntetők közül több mint hétszáz személyt állított elő a rendőrség New Yorkban - adta hírül a BBC. A tüntetők miatt órákra megbénult a forgalom a Brooklyn hídon. A tüntetők nagyrészét vasárnap kiengedték a rendőrök.

"Ha kell, hónapokig itt leszünk" - videók a szombati szakszervezeti tüntetésről

Itthon2011.10.01, 22:05

Szombaton délután két órától a Kossuth téren tüntettek a szakszervezetek, a tér majdnem megtelt, a rendőrség becslése szerint tízezren tiltakoztak az új adórendszer és a készülő új Munka törvénykönyve ellen. A tüntetők narancsleves dobozokból építenek piramist, a szakszervezeti vezetők mellett felszólalt Dopeman is, aki azt mondta, több híres emert is felkért, hogy mondjon beszédet, de egyikük sem jött el, mert félnek. A tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc is, aki az [origo]-nak azt mondta, nem tudja, meddig lesz még az MSZP tagja. Videók.

"Amekkora volt a várakozás, akkora most a csalódás a kormányban" - a Kossuth téri tüntetés percről percre

Itthon2011.10.01, 23:40

Szombaton délután két órától a Kossuth téren tüntettek a szakszervezetek, a tér majdnem megtelt, a rendőrség becslése szerint tízezren tiltakoztak az új adórendszer és a készülő új Munka törvénykönyve ellen. A demonstráció békés volt, az emberek narancsleves dobozokból építenek piramist. Több ellenzéki politikus, például Schiffer András vagy Gyurcsány Ferenc is feltűnt a tömegben. A rapper Dopeman szerint több híres embert is felkértek, hogy mondjanak beszédet, de egyikük sem jött el, mert félnek.

"A többi tízmillió ember miért nincs itt?" - megint tüntettek a szakszervezetek

Itthon2011.09.30, 21:11

A budapesti Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobornál folytatták pénteken D-Day névre keresztelt, csütörtökön kezdődött tüntetéssorozatukat a kormány politikája - elsősorban az új adórendszer és a készülő új Munka törvénykönyve - ellen tiltakozó szakszervezetek. A kormány már közölte, hogy nem enged a követeléseknek.