túladagolás

címke rss

Túl sok buborékteát ivott, kórház lett a vége

Nagyvilág2019.06.12, 11:20

Kelet-Kínában egy 14 éves lányt kellett kórházba szállítani, mert túl sokat fogyasztott kedvenc buborékteájából. A mûtétet megúszta, de a röntgenfelvétel kimutatta, hogy több mint 100 kis buboréktea-golyó ragadt a gyomrában. 

Vádat emeltek egy ohiói orvos ellen, aki huszonöt betegét adagolta túl

Nagyvilág2019.06.06, 11:11

Vádat emeltek Dr. William Husel ohiói orvos ellen, akinek 25 páciense halt meg túladagolás következtében. A hatóságok szerint tette szándékos volt. Az áldozatok 37 és 85 év közöttiek. Ez az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb gyilkossági ügye. 

A Slipknot dobosának, Shawn Crahannek drogtúladagolásban halt meg a lánya

Life.hu2019.05.23, 14:41

A Slipknot dobosának lánya 22 évesen hunyt el, most az is kiderült, hogy mi okozta a halálát. 

Drogos szülei holtteste mellett találták meg a kétéves kislányt

Archívum2019.05.14, 14:05

Dorgtúladagolásban halt meg egy pár a hónap elején Kijevben. Kétéves kislányuk egy hétig vagy még tovább élt a szülõk holtteste mellett. Kiszáradt, alultáplált volt, de csodával határos módon túlélte.

Veszélyesen sok D-vitamint kaptak a kisbabák

Itthon2019.04.07, 11:10

Nem olvasták el elég figyelmesen a szülõk a doboz oldalán feltüntetett utasítást, ezért D-vitamin-cseppekbõl naponta, a javasoltnál veszélyesen nagyobb adagot kaptak a kisbabák – hívta fel a figyelmet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet a honlapján. A gyerekek a rosszul adagolt vitamin miatt kórházba kerültek.

Túladagolás miatt kezeltek egy drogkeresõ kutyát

Nagyvilág2019.01.14, 15:02

A Jake nevû állat fesztiválhajóra felszálló embereket ellenõrzött egy floridai kikötõben, amikor rosszul lett. Elsztette az egyensúlyát és rohamot kapott. 

A heroin ehhez képest csak porcukornak számít

Tudomány2018.12.20, 19:18

Túlzás nélkül állítható, hogy a fentanil jelentette kockázatokhoz képest a heroin - képletesen szólva - szinte csak porcukornak számít, mert sokkal erõsebb és veszélyesebb ennél. De a drognagykereskedõk szeretik, mert az elõállítása olcsó és jól tervezhetõ.

Demi Lovato kijött a rehabról

Archívum2018.09.24, 19:13

Demi Lovato túladagolás miatt kórházba került, majd úgy döntött, bevonul az elvonóra: körülbelül két hónapot töltött ott, vasárnap mosolygósan távozott. 

Elõször mutatkozott nyilvánosan túladagolása óta Demi Lovato

Kultúra2018.09.24, 11:14

Elõször mutatkozott nyilvános helyen Demi Lovato a túladagolása óta, a rehabilitációs központ közelében fotózták le. Késõbb exbarátjával, Wilmer Valderramával is látták sétálgatni a környéken.

Megtörte a csendet Ariana Grande: így búcsúzott elhunyt szerelmétõl

Archívum2018.09.09, 13:45

Egy képpel búcsúzott exétõl, Mac Millertõl Ariana Grande énekesnõ.

Demi Lovato eladja a házát, ahol túladagolta magát

Kultúra2018.09.05, 13:40

Demi Lovato a rossz emlék miatt szeretne megszabadulni hollywoodi villájától. Ez az a ház, ahol júliusban barátai eszméletlenül találták rá az énekesnõre egy átbulizott éjszaka után. 

Az énekesnõ drogdílere állítja: Demi Lovato tudta, mit vesz be

Archívum2018.08.28, 20:54

Ugyanazt a drogot vitte be szervezetébe Demi Lovato, mely Prince-t és Lil Peepet is megölte. Az énekesnõ dílere, Brandon Johnson most megszólalt és azt mondta: Lovato tudta, hogy mit vesz be. 

Kitálalt Demi Lovato drogdílere

Kultúra2018.08.28, 15:30

Demi Lovato drogdílere kitálalt. A férfi szerint az énekesnõ tisztában volt azzal, hogy milyen veszélyes szert vesz be. 

Negyvenen kerültek kórházba drogtúladagolás miatt

Nagyvilág2018.08.16, 12:17

Mind a negyven ember a K2 nevû szintetikus marihuánától lett rosszul. Egy férfit állítottak elõ a rendõrök az üggyel kapcsolatban.

Kiderült, mivel adagolta túl magát az énekesnõ

Kultúra2018.08.16, 10:49

Mégsem a heroin okozta Demi Lovato rosszullétét, és az is kiderült, hogy az énekesnõ hívta át magához a dílerét. Lovato a kórházból rögtön az elvonóra ment, és azt mondta, küzdeni fog a függõsége ellen.

Demi Lovato túladagolása után hónapokig a rehabon lesz

Archívum2018.08.15, 09:25

Demi Lovato énekesnõt drogtúladagolás miatt szállították kórházba a múlt hónapban, és a hírek szerint még hónapokig a gyógyulására fog koncentrálni.

Minden koncertjét lemondta Demi Lovato

Archívum2018.08.10, 14:12

Demi Lovato túladagolása után bevonult a rehabra, ezért a hírek szerint lemondta turnéjának fennmaradó állomásait. 

Demi Lovato boldogan megy elvonóra

Kultúra2018.08.07, 10:14

Egyelõre nem szeretne visszatérni otthonába Demi Lovato, akit két héttel ezelõtt eszméletlenül vittek kórházba kábítószer-túladagolás miatt.

Janis Joplin leszbikus szeretõje, Peggy Caserta cáfolja, hogy köze lenne párja halálához

Archívum2018.08.06, 13:34

Janis Joplin szeretõje, Peggy Caserta egy interjúban kifejtette, nem érzi felelõsnek magát az énekesnõ halála miatt.

Megszólalt Demi Lovato a túladagolása után elõször

Archívum2018.08.06, 13:10

Demi Lovatót túladagolás miatt szállították kórházba július végén, most üzent mindenkinek, aki aggódott érte. 

Megszólalt a túladagolt Demi Lovato

Kultúra2018.08.06, 13:37

Egy õszinte üzenettel jelentkezett Demi Lovato, akit szûk két hete vittek kórházba, feltehetõen herointúladagolás miatt. A fiatal énekesnõ azt írta, tovább folytatja a harcot a függõségével. 

Demi Lovato még mindig nincs jól, miután túladatolta magát

Archívum2018.07.31, 12:43

Egyelõre nem tudni, hogy milyen szerrel adagolta magát túl Demi Lovato otthonában, ám állapotáról már érkeztek hírek. Az énekesnõ még mindig nincs jól, komplikációk léptek fel. 

Romlott az állapota a túladagolt Demi Lovatónak

Kultúra2018.07.31, 10:53

Rosszabbul van Demi Lovato, egy héttel a túladagolása után komplikációk léptek fel, így maradnia kell a kórházban. A 25 éves énekesnõnek magas láza van, és hányingerrel küzd. Közeli hozzátartozói azt szeretnék, hogy a kórház után rögtön elvonóra menjen. 

Hihetetlen, mit kért a mentõsöktõl a túladagolt Demi Lovato barátnõje

Kultúra2018.07.31, 09:26

Demi Lovatóra július 24-én találtak rá eszméletlenül, a hollywoodi otthonában. A 25 éves énekesnõ túladagolta magát, másnap tért csak magához. A mentõket Lovato egyik barátnõje hívta ki, pár nappal késõbb a telefonhívásról készült felvétel kiszivárgott. Ezen hallható, ahogy a barátnõ egy megdöbbentõ dolgot is kért a mentõsöktõl, úgy tûnik, nem Lovato mielõbbi ellátását tartotta a legfontosabbnak.

Íme, a felvétel: ilyen volt Demi Lovato pár órával a túladagolása elõtt

Archívum2018.07.30, 07:25

Pár órával Demi Lovato kórházba szállítása elõtt készült egy videó, ami a háttértáncosának szülinapi partin készült. A DailyMail hozta nyilvánosságra a felvételt.

Kórházi ápoló fecsegett arról, mi történhetett Demi Lovatóval

Archívum2018.07.27, 20:37

Egy kórházbeli ápolónõ fecsegett arról, Demi Lovato milyen körülmények között kerülhetett kórházba.

Hálás az életéért a túladagolt Demi Lovato

Kultúra2018.07.26, 11:32

Kedden eszméletlenül találták otthonában Demi Lovatót, aki másnap magához tért, és már az elvonókúrát tervezgeti családja körében. 

Demi Lovato exét sokkolták a hírek

Tévé2018.07.25, 11:52

Demi Lovato volt barátja, Wilmer Valderrama máig törõdött a lánnyal, tudta, hogy nehéz idõszakon megy keresztül, de a történtekre õ sem számított.

Magához tért a túladagolt Demi Lovato

Kultúra2018.07.25, 10:23

Magához tért Demi Lovato amerikai popsztár, akit kedden feltehetõen túladagolás miatt szállítottak egy Los Angeles-i kórházba.

Heroin-túladagolással vitték kórházba a világhírû énekesnõt, Demi Lovatot

Archívum2018.07.25, 06:35

Sokkoló hír érkezett: Demi Lovatót eszméletlenül szállították kórházba, heroin-túladagolás miatt.

Herointúladagolással került kórházba Demi Lovato

Kultúra2018.07.25, 10:24

Herointúladagolás miatt került a Los Angelesi kórházba Demi Lovato amerikai énekesnõ - írja a TMZ. Az énekesnõre hollywoodi otthonában találtak rá eszméletlenül, állapotáról azonban egyelõre nincs hír. 

Drogtúladagolásban halt meg egy 11 hetes újszülött

Itthon2018.07.16, 20:14

New Britainben drogtúladagolásban halt meg egy 11 hetes újszülött. A 30 éves pennsylvaniai Samantha Whitney Jones ellen vádat emeltek, miután a saját otthonukban elhunyt kisfia vérében metadont, amfetamint és metamfetamint találtak. Az anya fájdalomcsillapítókon élt, amely belekerült az anyatejbe, amivel a kisgyereket táplálta.

Meghalt egy kisbaba, mert túl sok gyógyszert adtak neki

Itthon2018.07.11, 08:13

Az öt hónapos kisfiút hörgõgyulladással vitték kórházba szülei. A csecsemõ belázasodott, a kórházban vénásan kapott lázcsillapítót, háromszor többet a megengedettnél. A kisfiú szervezete összeomlott – írja a Blikk.

Heather Locklear túladagolta magát miután kiengedték a börtönbõl

Archívum2018.06.26, 14:11

Heather Locklear nagyon mély gödörbe került saját hibájából, ahonnan nem lesz egyszerû kimászni. Csak az elmúlt napokban megjárta a pszichiátriát, a börtönt, most pedig túladagolás miatt kórházba került. 

Sokkoló videó: így mentették meg annak a férfinak az életét, aki túladagolta magát (18+)

Archívum2018.05.13, 17:37

Túladagolta magát és már nem is lélegzett az a férfi, akinek az életét a rendõrök mentették meg az utcán. Az esetrõl döbbenetes felvétel készült.

Vádemelés nélkül zárult Prince halálának ügye

Kultúra2018.04.20, 11:12

Vádemelés nélkül fejezte be a két éve meghalt popsztár, Prince ügyében folytatott vizsgálatot a minnesotai ügyészség, amely szerint az énekes tudta nélkül szedett be hamisított gyógyszert.

Véletlenül túladagolta magát droggal egy rendõr Amerikában - videó

Nagyvilág2018.04.16, 14:04

Vészhelyzet lett egy rutin rendõri akcióból. Drogot lélegzett be véletlenül egy amerikai rendõr, miközben egy drogos nõt tartóztatott le.

A fentanil nevû fájdalomcsillapító túladagolása okozhatta Prince halálát

Archívum2018.03.27, 13:07

A legendás zenész 57 évesen távozott az élõk sorából, lassan már két éve lesz annak, hogy búcsút vettünk a zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjától. Az azonban csak mostanra vált világossá, hogy mi is okozhatta a zenész halálát: hatalmas mennyiségû fájdalomcsillapító volt a szervezetében.

Óriási mennyiségû drog volt Prince szervezetében

Kultúra2018.03.27, 10:51

Prince szájon át, tabletta formájában vehette be a heroinnál ötvenszer erõsebb fentanilból a halálos dózist, két évvel a halála után most kiderült, hogy rendkívül magas volt a szintetikus opiát szintje szervezetében. A zenész nem szándékosan végzett magával. 

Véletlen túladagolás okozta Tom Petty halálát

Archívum2018.01.21, 13:28

A Los Angeles megyei halottkémi hivatal nyilvánosságra hozta az októberben elhunyt világhírû zenész, Tom Petty halálának okát.

A túl sok opiáttartalmú fájdalomcsillapító rontja az amerikai átlagéletkort

Nagyvilág2017.12.21, 20:52

Második egymás utáni évben csökkent az amerikaiak átlagéletkora, mivel az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók túladagolása növelte az elhalálozási arányt az Egyesült Államokban – közölte csütörtökön az amerikai járványkezelési és megelõzési központ (CDC).

Mégsem a verésbe halt bele a Kozma utcai rab, túladagolás okozta

Itthon2017.11.25, 23:49

A TV2 Tények címû hírmûsorának beszámolója alapján mégsem verték agyon a börtönõrök azt a rabot, aki januárban halt meg a Kozma utcai börtönben. A toxikológiai vizsgálat kimutatta: a férfi egyszerre adagolta túl a gyógyszereket és a kábítószert. Õreit ugyanakkor továbbra is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják, mert a rab testén több, bántalmazásra utaló sérülés is volt.

Tragédiákat okoz és óriási gazdasági károkkal jár a túladagolás

Gazdaság2017.11.24, 16:24

A Fehér Házhoz köthetõ gazdasági elemzõk szerint most már teljesen bizonyos: nemcsak egészségügyi és szociális, hanem komoly gazdasági krízishelyzetet is okoztak 2015-re az opioid típusú fájdalomcsillapítók az Egyesült Államokban. A baj minden tekintetben nagy, az elnöki adminisztráció közegészségügyi vészhelyzetrõl beszél. Sokba kerül megoldani a problémát, de még többe kerülne, ha nem avatkoznának közbe.

Drogtúladagolásban hunyt el Chuck Mosley

Life.hu2017.11.14, 18:44

Kiderült, mi okozta Chuck Mosley halálát. 

Így elõzhetõ meg az antibiotikum-túladagolás kisbabáknál

Tudomány2017.09.11, 15:24

Célzott antibiotikumos kezeléssel megelõzhetõ a káros mellékhatásokkal járó szükségtelen antibiotikum-túladagolás a csecsemõknél - ezt állapította meg egy svájci kórház által vezetett nemzetközi kutatás.

Egyre többen halnak meg drogtúladagolásban Európában

Nagyvilág2017.06.06, 16:47

Egymást követõen már harmadik éve, hogy egyre emelkedik a drogtúladagolásban meghaltak száma Európában. Az esetek többsége a heroinhoz vagy annak metabolitjaihoz köthetõ.

Chris Cornell felesége szerint nem öngyilkosság történt

Kultúra2017.05.19, 17:01

Chris Cornell családja nem ért egyet a detroiti igazságügyi orvoszakértõvel, aki arra a következtetésre jutott, hogy a Soundgarden és az Audioslave énekese öngyilkos lett csütörtök éjjel.

Elhunyt az Oscar-díjas színész, Cuba Gooding Jr. apja

Life.hu2017.04.21, 17:13

Szörnyû hír látott napvilágot: elhunyt Cuba Gooding Sr. bluesénekes, az Oscar-díjas színész, Cuba Gooding Jr. apja.

Három embert vittek kórházba drog miatt

Itthon2017.02.01, 16:18

Három törökszentmiklósi fiatal került kórházba a hétvégén túladagolásos tünetekkel. A településen súlyos problémát jelent a dizájnerdrog terjedése, tavaly januárban két terhes kismama majdnem belehalt a kábítószermérgezésbe.

Kihallgatta a rendõrség George Michael szerelmét, Fadi Fawazt

Life.hu2017.01.06, 19:17

A rendõrség vizsgálja a világhírû énekes halálának körülményeit, ezért a szerelmét, Fadi Fawazt is kihallgatták.

Folyamatos merevedésébe halt bele a nõs férfi

Life.hu2017.01.06, 14:47

Nem úgy végzõdött a nigériai apa félrelépése, ahogy tervezte. Hónapokig udvarolt egy hölgynek, mielõtt az beadta volna a derekát. Felejthetetlen együttlétet tervezett, de belehalt. Túladagolta ugyanis a potencianövelõ drogot, amivel új barátnõjét akarta lenyûgözni.

A nagy vitaminmítosz: mi árt, és mi használ?

Life.hu2016.11.22, 20:26

Egy friss kutatás eredményei szerint sokkal többet költünk vitaminokra, mint fájdalomcsillapító gyógyszerekre. De valóban megéri? Tényleg hasznosak ezek az étrend-kiegészítõ tabletták? Ennek jártunk utána dietetikus szakértõnk segítségével.

Sokkoló! Besárgult az energiaitaloktól egy férfi

Life.hu2016.11.05, 06:39

Egy építkezésen dolgozó amerikai férfi napi négy-öt energiaitallal próbálta felpörgetni magát, aminek eredményeképpen három hét elteltével hányni kezdett, majd besárgult a bõre.

83 videófelvétel került elõ a sorozatgyilkos lakásából

Life.hu2016.10.19, 08:20

A londoni sorozatgyilkos nem érte be azzal, hogy bedrogozta áldozatait, majd megerõszakolta õket. Kiderült, hogy 83 szexvideót is készített telefonnal azokról a férfiakról, akikkel fajtalankodott.

Szívszorító: így vallotta be az apa a gyerekének, hogy az anyja meghalt

Archívum2016.10.13, 12:10

"Valamit el kell mondanom neked" - így kezdte az ohiói apa, mikor be kellett vallania a gyermekének, hogy az édesanyja meghalt drogtúladagolásban. A szívszorító videót azért tette közzé, hogy a függõségben szenvedõ szülõk lássák, mit okoznak.

Sorozatgyilkos végzett a 22 éves felvidéki fiúval (18+)

Life.hu2016.10.07, 10:29

Drogtúladagolás végzett a 22 éves magyar fiúval, aki egy londoni sorozatgyilkos áldozata lett. Stephen Port fétise miatt fecskendezett kábítószert a fiúkba, ugyanis állítólag õ eszméletlen emberekkel élvezte az együttlétet. 2014 és 2015 között összesen 4 embert ölt meg.

Túladagolta magát heroinnal egy házaspár: élõben közvetítette az internet

Life.hu2016.10.09, 08:14

Sokkoló videó került fel a világhálóra: egy házaspár túladagolta magát, és ezt élõben közvetítette a Facebook. 

Élõ zombitámadás: a csendes negyed lakóit élõhalottá vált drogosok rémisztgették

Life.hu2016.07.17, 10:33

Több mint 30 embert vittek be túladagolás gyanújával Brooklyn egyik negyedébõl. Mindegyikük a K2 nevû szintetikus marihuánát használta, mielõtt zombivá válva kóborolt volna az utcán.

Riasztóan növelhetik a túladagolás kockázatát a dizájnerdrogok

Egészség2016.06.08, 12:20

Riasztóan növelhetik a túladagolás kockázatát a szintetikus drogok - figyelmeztetett az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetõje.

Kiderült Prince halálának oka

Life.hu2016.06.02, 20:14

Az orvos szakértõi vizsgálatok szerint ópiáttúladagolásban halt meg Prince - tudta meg amerikai rendõrségi forrásoktól az AP hírügynökség.

Ópiáttúladagolás miatt halt meg Prince

Kultúra2016.06.02, 21:42

A fentanil fájdalomcsillapító véletlen túladagolása okozta Prince halálát a hivatalos halottkémi jelentés szerint.

Ketten meghaltak, 57-en kórházba kerültek drogtúladagolás miatt egy zenei fesztiválon

Archívum2016.06.01, 11:15

Egyelõre nem tisztázták, milyen kábítószer okozta a 21 éves nõ és a 22 éves férfi halálát a floridai Sunset Music Festivalon.

Michael Jackson börtönviselt orvosa üzent: Prince doktorának szüksége lesz egy jó ügyvédre

Archívum2016.05.17, 12:31

Michael Jackson halála után bûnösnek találták orvosát. A kétes doktor most üzent Prince egykori kezelõjének. Szerinte komoly jogi csatákat kell vívnia a közeljövõben.  

Drogtúladagolás okozhatta Prince halálát

Archívum2016.04.22, 09:39

Az 57 éves Prince holttestét otthonában találták meg csütörtök reggel, és most újabb információk láttak napvilágot a halálával kapcsolatban. A legfrissebb információk szerint ugyanis drogtúladagolásban halhatott meg.

Holtan találták minden idõk legjelentõsebb nõi birkózóját

Archívum2016.04.21, 09:31

Joan Marie Laurer, aki Chyna néven vált ismertté a nõi pankrátorok között, valószínûleg túladagolásban halt meg. Otthonában találtak rá a 45 éves birkózóra.

A heroin ölte meg a 23 éves lányt - Anyja meghatóan búcsúztatta

Life.hu2016.04.14, 11:34

A 23 éves Kelsey Grace éveken keresztül drogfüggõ volt, egészen múlt szombatig. Heroin túladagolásban halt meg. Anyja megható szavakkal búcsúztatta.

Meghalt Amber Rayne pornószínésznõ, aki nemi erõszakkal vádolta James Deen felnõttfilmsztárt

Archívum2016.04.05, 14:43

A 31 éves pornócsillag Los Angeles-i otthonában hunyt el. Amber Rayne egyike volt azoknak, akik szexuális erõszakkal vádolták meg a pornókirály James Deent.

Megölte fogyatékos unokáját, majd magával is végzett a nagymama

Life.hu2015.12.17, 11:00

Családi tragédia: az 51 éves Marshelle Newby túladagolta unokája gyógyszereit, majd magát is megölte. Búcsúleveleibõl kiderült: nem bírta már tovább a súlyosan fogyatékos Emily mellett.

„Meg akarok halni" – Sinead O'Connor újra posztolt

Life.hu2015.12.02, 14:13

Újabb öngyilkossági kísérletre utaló szavakat tett közzé Facebook oldalán az énekesnõ, aki korábban túladagolással próbált meg véget vetni az életének.

Kiderült! 12 agyi infarktust kapott a prostikkal mulató Lamar Odom

Life.hu2015.10.24, 19:14

A legfrisebb vizsgálatok szerint, melyeket az orvosok Lamar Odom agyán végeztek, kiderült: a kosárlabdázó 12 stroke-ot kapott. 

Jim Carrey gyógyszereivel adagolta túl magát a színész barátnõje

Life.hu2015.10.06, 09:30

Ahogy a Life.hu is megírta, néhány nappal szakításuk után öngyilkos lett Jim Carrey barátnõje, a 28 éves Cathriona White, aki a legfrissebb hírek szerint a színész gyógyszereivel végzett magával.

Joaquin Phoenix fiatalon elhunyt testvérére, River Phoenixre emlékeztek

Life.hu2015.10.05, 13:44

Az 1993-ban, 23 évesen drogtúladagolás miatt elhunyt színész tiszteletére alapított díjat adták át egy rendezvényen, amelyen szinte az egész Phoenix-család megjelent.

A szakítás után csajozni ment Jim Carrey – Ez vezetett barátnõje öngyilkosságához?

Life.hu2015.10.01, 07:59

Ahogy azt Life.hu megírta,  a színész fiatal barátnõje, a 28 éves Cathriona White szakításuk után néhány nappal öngyilkos lett.

Klapka György: Mary Zsuzsinak meg kellett halnia, hogy fia végleg letegye a drogokat

Life.hu2015.09.30, 09:03

Klapka György szerint Mary Zsuzsa halála kellett ahhoz, hogy fia, Dennis túlélhesse kábítószer függõségét és leszokjon a drogról.

Kiderült, mi okozta Amanda Peterson halálát

Life.hu2015.09.03, 10:21

Negyvenhárom évesen hunyt el Amanda Peterson, színésznõ, akit a Bérbarátnõ álomáron címû filmbõl ismertek a legtöbben. Kiderült, masszív drogtúladagolás okozta halálát.    

A szer nem válogat - Meghalt Bobbi Kristina drogdílere

Life.hu2015.08.18, 15:04

A kábítószer nem válogat! Az világhírû anya-lánya páros után elhunyt a család drogdílere is.

Túladagolta a fájdalomcsillapítót a lány, és belehalt

Life.hu2015.07.24, 14:34

Hasfájásra panaszkodott a 17 éves Georgia Littlewood, aki Paracetamol-tartalmú fájdalomcsillapítókból vette be a megengedett mennyiség háromszorosát, majd májelégtelenségben meghalt.

Bob Geldof egy évvel a lánya halála után megházasodott

Life.hu2015.04.28, 18:29

A híres zenész 19 év után vette feleségül a francia származású színésznõt, Jeanne Marine-t.

Édesapja történetein nõ fel Heath Ledger kislánya

Archívum2015.04.20, 17:32

A híres színész testvére, Kate gondoskodik arról, hogy a tragikus hirtelenséggel elhunyt sztár kislánya soha ne felejtse el édesapját.

Meghalt a Mortal Kombat sztárja, Darren Shahlavi

Life.hu2015.01.21, 14:06

Holtan találtak rá a színészre, akivel a hírek szerint túladagolás végzett.

Drogtúladagolás miatt került kórházba Miley Cyrus?

Life.hu2014.05.07, 14:35

Terjednek a pletykák a vadóc énekesnõ kórházba kerülése óta. Miley végre reagált.

Most már biztos! Heroin-túladagolásban halt meg Peaches Geldof

Life.hu2014.05.01, 18:06

A Time címû lap úgy tudja, hogy a toxikológiai vizsgálat szerint az író, modell és mûsorvezetõ Peaches Geldof halálát heroin-túladagolás okozta.

Vádat emeltek a Balatonon meghalt belga férfi dílere ellen

Itthon2014.03.10, 08:50

Nagy mennyiségû kábítószert találtak nála, letöltendõ fegyházbüntetést kért rá az ügyészség. 

Julia Roberts édesanyjának tüdõrákja van

Archívum2014.02.20, 19:28

A világsztár 79 éves mamájánál tüdõrákot diagnosztizáltak még novemberben, de csak most került nyilvánosságra. A színésznõ nem sokkal ezelõtt a féltestvérét vesztette el, aki túllõtte magát.

Szerelmi háromszögbe keveredett Philip Seymour Hoffman

Life.hu2014.02.12, 13:24

Az Oscar-díjas színész manhattani lakásában nemcsak 50 tasak heroint talált a New York-i rendõrség, hanem két privát naplójára is ráleltek.

Drogtúladagolásban meghalt Julia Roberts féltestvére

Life.hu2014.02.11, 09:49

Julia Roberts éppen egy díjátadó ünnepségre készült, hogy átvegye a legújabb drámájában nyújtott alakításáért járó elismerést, mikor megkapta a hírt: féltestvére túllõtte magát.

Holtan találták otthonában Philip Seymour Hoffmant

Life.hu2014.02.03, 09:33

Vasárnap holtan találták Greenwich Village-i házában az Oscar-díjas színészt, Philip Seymour Hoffmant.

Jaj! Túladagolta a Viagrát, amputálták a péniszét

Life.hu2013.09.27, 15:16

Egy dél-kolumbiai férfinak le kellett vágni a nemi szervét, mert túladagolta a potencianövelõ pirulákat.

Túladagolásban halt meg a Kris Kross rappere

Kultúra2013.07.02, 12:13

Chris Kelly május elsején halt meg, de csak most készült el a halottkém jelentése.

Bedrogozhatták az utcán alvó rendezõt

Nagyvilág2013.04.05, 19:27

A hajléktalanságról forgatott dokumentumfilmet egy angol rendezõ, akit holtan találtak, miután az utcán aludt. Két embert letartóztattak: a gyanú szerint bedrogozták a férfit.

Kiengedték a kórházból Lil Wayne-t

Archívum2013.03.19, 15:07

Azt még mindig nem tudni, mit vitt túlzásba: a köptetõ szirup fogyasztását vagy a munkát.

Intenzív osztályon ápolják Lil Wayne-t

Kultúra2013.03.18, 16:24

A rappert elõször még múlt héten vitték kórházba, kodeintúladagolás miatt, és állítólag kritikus állapotban is volt. Mesterséges kómában tartják a TMZ szerint.

Túladagolta a gyógyszereit Csala Zsuzsa

Life.hu2013.01.15, 12:52

Túl sok gyógyszert vett be Csala Zsuzsa. A komika rosszul lett, mert nem volt hajlandó orvost hívni.

Kokain ölte meg a brit milliárdosnõt

Nagyvilág2012.12.14, 14:49

Szívbetegség és drog okozta Nagy-Britannia leggazdagabb nõjének halálát a halottkémi jelentés szerint. A krárbban az asszony meggyilkolásával gyanúsított férjet csak a temetés akadályozása miatt ítélik el.  

Hajszálon múlt az énekes lányának élete

Archívum2012.11.15, 21:42

Herointúladagolás miatt kórházba szállították Jon Bon Jovi 19 éves lányát, Stephanie Rose-t. A fiatal lányhoz kollégiumi szobatársa még épp idõben hívott mentõt.

Sötétzöld vérrel sokkolta az orvosokat egy férfi

Archívum2012.11.09, 14:46

Egy kanadai sebészcsapat tagjai nemrég kis híján sokkot kaptak, amikor meglátták a mûtõasztalon fekvõ páciens sötét, zöldesfekete színû vérét, adta hírül nemrég a Lancet címû lap.

Túladagolta magát az énekesnõ

Archívum2012.10.20, 21:32

Britney Spears egykori menedzsere, Sam Lufti évek óta perben áll az énekesnõvel és a családjával, de most újabb részleteket szivárogtatott ki a botrányos sztár múltjáról.

Exférje bevallotta: õ szoktatta rá Amy Winehouse-t a drogokra - Õ a felelõs az énekesnõ haláláért?

Life.hu2012.09.26, 00:32

Blake Fielder-Civil, aki nemrég kómába esett kábítószer-túladagolás következtében, és jelenleg a kórházban lábadozik, beismerte, hogy õ szoktatta rá volt feleségét, Amy Winehouse-t a kemény drogokra.

Tragédia! Élet és halál között lebeg Amy Winehouse volt férje

Archívum2012.08.09, 16:40

Mesterséges kómában tartják Blake Fielder Civilt, Amy Winehouse exférjét.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ