Thaiföld
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Választási csalás miatt feloszlatták a thaiföldi kormányfõ pártját
Választási csalás címén feloszlatta szerdán Thakszin Sinavatra megbuktatott kormányfõ pártját a thaiföldi alkotmánybíróság, és öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtõl a párt végrehajtó bizottságának mind a száztíz tagját, köztük a volt kormányfõt is.
Hatalmas hullámok pusztítottak Ázsiában
A turisták és a helyi lakosok két nap után tértek vissza Phuket és Bali híres strandjaira miután a hétvégén hatalmas hullámok okoztak riadalmat a tengerpartokon - írja a Travelwirenews.
Egzotikus utazás 180 ezerbõl
A nyaralási költségvetés elkészítésének, illetve a célpont kiválasztásának megkönnyítését szolgáló cikksorozatunkban most azokat a lehetõségetek nézzük meg, amelyek 180 ezer forintból kihozhatók egy személyre. Ekkora összegbõl akár már egy távol-keleti út is kihozható, kis ügyeskedéssel, de részt vehetünk Földközi-tengeri hajóúton is.
Tragikus földcsuszamlás Thaiföldön
Kirándulókat mosott el a földcsuszamlás miatt megáradó víztömeg a buddhista újév napján Thaiföldön. Eddig 21 holttestet találtak, de a helyszínen összesen kétszázan tatrózkodtak.
Pánik miatt fújták le a szökõárriadót Thaiföldön
Félbe kellett szakítani Thaiföldön a szökõár-elõrejelzõ rendszer próbariadóját, mert pánik tört ki a partvidéken. A turisták és a helyiek sok helyen ugyanis nem tudtak a próbarisztásról.
- címkék:
- Thaiföld
- pánik
- szökõárriadó
- Címkefelhõ »
Turistalátványossággá vált a halál
Az Eiffel-torony és a római Colosseum már nem tartozik a divatos látványosságok közé. Manapság a terrorizmus nyomai, a természeti katasztrófák és a repülõgép balesetek helyszínei a menõk. Évrõl évre növekvõ tendencia a világ idegenforgalmában, hogy a turisták fokozottan érdeklõdnek az olyan helyek iránt, ahol valamilyen szörnyûség történt. Ez az új jelenség a feketeturizmus.
75 évet is kaphat a thai királyra fújó svájci
Akár 75 év börtönre is ítélhetik azt a svájci férfit, aki ellen felségsértés miatt emeltek vádat Thaiföldön. Oliver Jufer bûne, hogy festékkel fújta le a király több képét. Ügyvédje szerint legjobb esetben is hét és fél évet kap.
- címkék:
- Thaiföld
- kékfény
- király
- Címkefelhõ »
Czink búcsút intett Thaiföldnek
Czink Melinda - oldalán az osztrák Sybille Bammerrel - kiesett a 170 ezer dollár összdíjazású thaiföldi nõitenisz-tornán a páros elsõ fordulójában.
Három halott egy thaiföldi vonatbalesetben
Frontálisan ütközött össze két személyvonat Thaiföld déli részén. A szerencsétlenségben három ember meghalt, 100 pedig megsérült.
A cunamin is túltesznek a robbantások
A két évvel ezelõtti pusztító szökõár, a tavalyi katonai puccs, illetve a legutóbbi szilveszteri bombarobbantások egyaránt kemény próba elé állítják a thaiföldi idegenforgalmat és a hatóságok nyilván anyagi korlátokat nem ismerve próbálják majd fenntartani az országról kialakult békés és biztonságos képet. Bár a magyar turisták egyelõre nem mondják vissza thaiföldi útjukat, az európai és amerikai utazók egy része inkább otthon marad.
Féltucat doppingeset az Ázsiai Játékokon
Újabb doppingeset került nyilvánosságra a katari fõvárosban zajló Ázsiai Játékokon: kedden Saad Faeaz iraki testépítõt zárták ki, miután tiltott szereket találtak a csomagjában a dohai repülõtéren.
- címkék:
- dopping
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Pokolgépeket robbantottak Thaiföldön
Kilencen megsebesültek és több autó megrongálódott csütörtökön Thaiföldön egy robbantássorozatban. A rendõrség szerint muzulmán lázadók felelõsek a merényletért.
- címkék:
- Thaiföld
- rendõrség
- kékfény
- merénylet
- Címkefelhõ »
Részben víz alá került Thaiföld egykori fõvárosa
Aggódik a világörökség részét képezõ egyik mûemlékegyüttese miatt Thaiföld, miután áradások nyomán részben víz alá került az egykori Sziám történelmi fõvárosa.
- címkék:
- Thaiföld
- világörökség
- víz
- áradás
- Címkefelhõ »
Czink párosban is kiesett Thaiföldön
Czink Melinda az egyeshez hasonlóan párosban is már az elsõ fordulóban kiesett a thaiföldi fõvárosban zajló, 200 ezer dollár összdíjazású, keménypályás nõi tenisztornán.
- címkék:
- Czink Melinda
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Demokráciapuccs Thaiföldön
A dúsgazdag miniszterelnök a saját zsebére kormányzott. A polgárok folyamatos tüntetéssorozattal próbálták lemondatni. Közben a hadsereg megdöntötte a kormányt. A demokrácia nevében.
Szavakkal bûvészkednek a thai puccsisták
Az egyre növekvõ politikai feszültséggel magyarázta a BBC-nek a múlt héten végrehajtott vértelen puccsot az országot irányító katonai tanács egyik tagja. A katonai kormányzat egyelõre hivatalban marad. Bár megválasztják a polgári miniszterelnököt, elképzelhetõ, hogy végül õ is katona lesz.
Csillapodnak a piacok a thaiföldi puccs után
Az ázsiai piacok elõször hanyatlásba kezdtek a Thaiföldön történt puccs után, de a veszteségek korlátozottak voltak, mivel a befektetõket megnyugtatta, hogy az események vérontás nélkül zajlottak. A hatalomátvételre fõleg a kormányfõ gazdasági tevékenysége miatt került sor.
Vértelen katonai puccs Thaiföldön
A thaiföldi hadsereg egyetlen puskalövés nélkül átvette kedden a hatalmat Bangkokban. Az összes thaiföldi televízióban felolvastak egy közleményt, amely szerint a thai hadsereg katonái ellenõrzésük alá vonták a kormányzati központot. A miniszterelnöki teendõk ellátásával Szondhi Bunjaratgin tábornokot bízták meg.
Öt halottja van a thaiföldi robbantássorozatnak
Legkevesebb öten meghaltak, és több mint ötvenen megsebesültek szombaton este a Thaiföld déli részén, Hatjajban elkövetett robbantássorozatban. A thai hatóságok várták a pokolgépes támadásokat, de másutt.
Korallfogó szobrok Thaiföldön
Több mint száz víz alatti szobrot és építményt helyeztek el Thaiföld partjainál, hogy pótolják a 2004-es cunaminak áldozatul esett korallzátonyokat - adta hírül szerdán a helyi sajtó.
- címkék:
- Cunami
- Thaiföld
- sajtó
- víz
- korallzátony
- Címkefelhõ »
Ötletek a téli utazásra
Igaz ugyan, hogy még alig ért véget a nyári üdülési szezon, és még a kellemes õszi idõszak is elõttünk áll, de az igazán rutinos utazók már most elkezdik szervezni a téli szabadság idejére tervezett utazásukat. Az utazási irodák aktuális katalógusai is készen vannak már, így kedvünkre válogathatunk a szebbnél szebb országok ajánlatai közül. Megnéztük, mely helyek lehetnek népszerûek az idei szezonban.
Gyerekgyilkosságot nyomoz Amerika
Ismét lázban tartja az Egyesült Államokat egy tíz évvel ezelõtti gyerekgyilkosság. A hatéves gyerek szépségkirálynõt, JonBenet Ramseyt brutális kegyetlenséggel ölték meg 1996 karácsonyán. Múlt héten jutottak el az elsõ gyanúsítottig, egy amerikai tanárig, akit Thaiföldön tartóztattak le. A férfi beismerõ vallomást tett ugyan, de többen kétségbe vonják szavahihetõségét. A rejtélyes ügy sok mindent megmutat arról is, mi történik, ha az amerikai közvélemény és a média megszállottan foglalkozik egy témával.
- címkék:
- USA
- Thaiföld
- Amerika
- gyerekgyilkosság
- tanár
- Címkefelhõ »
Bombát találtak a thai kormányfõ villájánál
Pokolgépre bukkantak csütörtökön a thaiföldi miniszterelnök bangkoki rezidenciája közelében egy parkoló autóban. A rendõrség hatástalanította a robbanószerkezetet, s az ügyben õrizetbe vette a délkelet-ázsiai ország hadseregének egyik tisztjét.
- címkék:
- Thaiföld
- rendõrség
- kékfény
- rezidencia
- Címkefelhõ »
Tanár ölhette meg a gyerek szépségkirálynõt
Elfogtak Thaiföldön egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tíz évvel ezelõtt õ ölte meg a hatéves amerikai gyerek szépségkirálynõt, JonBenet Ramseyt. A 41 éves tanár állítja, hogy a kislány halála véletlen volt. A rendõrség szerint a férfi azt is közölte, szerelmes volt a lányba.
Az érintetlen Laosz
A Mekong folyót övezõ hegyvidékeken és völgyekben, a volt Francia indokinai gyarmatbirodalom részein nem lehet boldogságot venni. Nincs mibõl, mégis megterem. Az emberek alázatosak, elõzékenyek és a kevesebbel is beérik. Talán Buddha tanításai, talán az életé, de a laosziak tényleg megtanultak boldognak lenni: Nem az után sóvárogni, ami nincs, hanem annak örülni, ami van. Például a turistáknak.
A behatolás ne legyen jó (18+)
Thaiföldön betiltották egy óvszer forgalmazását, mivel fantázianeve azt jelenti, jó behatolás.
- címkék:
- Thaiföld
- óvszer
- forgalmazás
- behatolás
- Címkefelhõ »
Egyszerre 31 helyen robbantottak Thaiföldön
Iszlám szélsõségesek egy idõben 31 robbantást hajtottak végre csütörtökön Thaiföldön. A merényletekben két ember halt meg.
- címkék:
- Thaiföld
- iszlám
- merénylet
- robbantás
- Címkefelhõ »
Lelõtték a hangos thaiföldi szurkolókat
Az életével fizetett túl hangos gólöröméért két futballszurkoló Thaiföldön a világbajnokság olasz-ghánai (2-0) mérkõzése alatt.
- címkék:
- Thaiföld
- Egerszeg
- Címkefelhõ »
Nagy film, nagy turizmus
A világon egyre több város, kulturális, vagy természeti látnivaló válik turistalátványossággá egy-egy nagyobb szabású mozifilm bemutatóját követõen. A filmek jeleneteiben látható helyszíneken sok esetben szabályos turistainvázió kezdõdik, hatalmas bevételhez juttatva a helyi vállalkozókat. A legnagyobb hisztéria meglepõ módon az indiai szappanoperákat kíséri.
Emberi torpedók Thaiföldön
Angol második világháborús titkos fegyver kiemelésére adott engedélyt a thai kormány.
- címkék:
- extrém sportok
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Biztonság az utazás alatt néhány ezresért
A közelmúltbeli, magyar áldozatokat is követelõ egyiptomi terrormerényletek kapcsán ismét felmerült a külföldi utazások során köthetõ utasbiztosítások kérdése. A biztosítók adatai alapján - noha egyre több a veszélyesnek minõsített ország - a magyar turisták többsége még mindig biztosítás nélkül indul útnak, pedig ma már többféle konstrukció és díjszabás közül lehetne kiválasztani a legmegfelelõbbet.
Megsemmisítették a thai választások eredményét
Új választásokat tartanak Thaiföldön, miután az alkotmánybíróság megsemmisítette az áprilisi választások eredményét. A kormányfõ által kierõszakolt szavazást a választók nagy része bojkottálta, emiatt nem tudott összeülni az új parlament.
A turisták már kevésbé félnek a cunamitól
Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány szerint az ázsiai turizmus újra magára talált több mint egy évvel a pusztító szökõár után, ugyanakkor az óvatos turisták - fõként téves információk miatt - továbbra is elkerülik az ázsiai nyaralóhelyeket.
- címkék:
- Thaiföld
- turizmus
- szökõár
- turista
- Címkefelhõ »
Újabb fordulót tartanak a thaiföldi választáson
Újabb, megismételt fordulót tartanak pár napon belül Thaiföld azon körzeteiben, ahol az ellenzék bojkottja miatt nem sikerült a parlamenti képviselõi választást lebonyolítani vasárnap.
- címkék:
- Thaiföld
- választás
- bojkott
- körzet
- Címkefelhõ »
Százezreket vonz a Songkran fesztivál
A hagyományos thaiföldi újévi fesztivál, a Songkran egy évszázadokra visszanyúló hagyomány, amikor összejönnek a thai családok országhatárokon belül és azokon túl is. A thai újév ma már az egyik legjelentõsebb turisztikai esemény is egyben.
- címkék:
- Thaiföld
- fesztivál
- országhatár
- évszázad
- Címkefelhõ »
Elõrehozott választásokat tartanak Thaiföldön
Elõrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Thaiföldön. A voksolást a hivatali visszaéléssel és korrupcióval vádolt kormányfõ ellen két hónapig tartó tüntetések hatására írták ki.
Müller Péter Sziámi: Csak akkor írok, amikor az angyal súg
Müller Péter Sziáminak már sok ötlete valósult meg életében, és a hétvégén egy újabb rendhagyó programra készül: a Gödör Klubban péntektõl vasárnapig negyvennyolc órát szeretne zenélni egyfolytában zenekarával, a Sziámival. A saját magát éneklõ költõként definiáló mûvész a Vendégszobában persze nemcsak a világrekord-kísérletérõl beszélt, így kiderülhetett, hogy szereti a nu-metalt, és azt is megtudhattuk tõle, hogy miért is jó élni.
Tíz halott egy thaiföldi busz-balesetben
Tíz ember meghalt, 30 pedig megsérült abban az autóbusz-balesetben, ami Thaiföld északkeleti részén történt szombat éjjel. A szerencsétlenül járt busz egy motorkerékpárral ütközött össze.
Érintetlen korallzátonyt találtak Thaiföldön
A WWF kötelékében dolgozó búvárok eddig még ismeretlen, nagy kiterjedésû korallzátonyra bukkantak Khao Lak közelében.
- címkék:
- extrém sportok
- WWF
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Czink a negyeddöntõben búcsúzott Thaiföldön
A világranglistán 119. Czink Melinda két szettben kikapott a rangsorban 65. osztrák Sybille Bammertõl a 170 ezer dollár összdíjazású, thaiföldi nõitenisz-torna negyeddöntõjében.
Czink tovább menetel Thaiföldön
A világranglistán 119. Czink Melinda nagy csatában, három szettben legyõzte a rangsorban 70. orosz Jekatyerina Bicskovát a 170 ezer dollár összdíjazású, thaiföldi nõi tenisztornán, és bejutott a negyeddöntõbe.
- címkék:
- Czink Melinda
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Czink kiütötte a hatodik kiemeltet Thaiföldön
Czink Melinda mindössze két játékot vesztett a hatodik helyen kiemelt kínai Csie Cseng ellen a 170 ezer dollár összdíjazású thaiföldi nõitenisz-torna elsõ fordulójában.
Thaiföldi masszázsszalon frusztrált magyaroknak
Magyar származású vállalkozó nyitott masszázsszalont Thaiföldön a tengerparti üdülõhelyen Pattayán, ahol honfitársainak külön, magyar nyelvû szórólapon ad útmutatót a távol-keleti testkultúra titkainak feltárásához.
Belehabarodás - Toyota Hilux 4x4 D-4D Double Cab
Lehetne erõsebb, de sebaj. Nem kicsi, de gyerekjáték boldogulni vele. Szállításra, terepjárásra is kiváló, de utazni is közel személyautós. Csapatós, és még jól is néz ki. Teszt és videó az új Toyota Hiluxról.
Thaiföldön a szökõár áldozataira emlékeznek
Az egy évvel ezelõtti szökõár több mint 216 ezer halálos áldozatára emlékeztek Thaiföldön. A cunami 400 000 házat rombolt le, kétmillió embert vált hajléktalanná.
- címkék:
- Thaiföld
- kékfény
- szökõár
- Címkefelhõ »
Ötéves thaiföldi kisfiú halt meg madárinfluenzában
Egy ötéves kisfiú halt meg madárinfluenzában Thaiföldön, akit a H5N1-es vírussal fertõzõdött meg - közölték Bangkokban. Az egyik orvos szerint a kisfiú túl késõn került kórházba, ahol nem megfelelõ kezelést kapott. Thaiföldön eddig tizennégy halálos áldozata volt a madárinfluenzának.
A magyar turistákat nem zavarják a katasztrófák
Azt gondolnánk, hogy a közelmúltbeli párizsi események, a jordániai robbantások, a Karib térség hurrikánjai, a madárinfluenza-járvány, vagy akár a tavalyi Dél-Kelet ázsiai cunami mind visszatartó erõt jelentenek a hazai utazók számára. Az utazási irodák tapasztalata azonban épp ellenkezõ: a magyar turistákat nem érdeklik ezek az események és inkább utaznak.
Nyugalom és tombolás Thaiföldön
Elõzõ Thaiföldrõl szóló cikkünkben az ország fõvárosát, Bangkokot és annak környékét mutattuk be olvasóinknak. A magyar turisták többsége azonban nem csak ezekért a látnivalókért, hanem a szebbnél szebb nyaralóhelyek miatt is felkeresi a dél-kelet ázsiai országot. Az alábbiakban ezeket a népszerû, ismert és ismeretlen üdülõhelyeket mutatjuk be. Elõször Pattayát és Koh Samuit.
- címkék:
- Pattaja
- Thaiföld
- Bangkok
- party
- nyaralóhely
- Címkefelhõ »
Japánban is megjelent a madárinfluenza
Madárinfluenza-gyanús eseteket találtak a japán hatóságok a távol-keleti ország egyik baromfitelepén. A vírus miatt 82 ezer szárnyas kényszervágását tervezik. Thaiföldön több helyen is madárinfluenzára bukkantak, Vietnam pedig nemzetközi segítséget kért a kór elleni védekezéshez.
Turisták kaphatták el a madárkórt
Feltehetõen a madárinfluenza emberekre is veszélyes H5N1-es vírustörzse fertõzött meg néhány réunioni turistát, akik a közelmúltban jártak Thaiföldön. A madárinfluenza tüneteit mutató utazókból vett mintákat jelenleg Franciaországban vizsgálják. Õk lehetnek az elsõ nem ázsiaiak, akik megkapták a kórt.
Az USA is érdeklõdik a magyar vakcina iránt
Hivatalosan bejelentette az egészségügyi miniszter pénteken, hogy hatékony a madárinfluenza elleni magyar vakcina. A kormányszóvivõ szerint több ország is érdeklõdik a magyar oltóanyag iránt. Pénteken Oroszországban újabb madárinfluenza-gyanús eseteket találtak. Thaiföldön a nemrég a betegségben elhunyt férfi fiában is kimutatták a kórt.
- címkék:
- Oroszország
- Kanada
- egészségügy
- USA
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Leszakadt fejekkel erednek a bali terroristák után
A merénylõk leszakadt fejeirõl készült fényképek közzétételétõl remél újabb adatokat az indonéz rendõrség a szombati robbantás ügyében folyó nyomozáshoz. A merényletben a robbantókon kívül 19-en vesztették életüket, közel tízen feltehetõen külföldiek. A merényletek miatt Indonézián kívül Thaiföldön is rendkívüli készültséget rendeltek el a turisták körében népszerû helyeken. A turizmusban visszaesésre számítanak a merényletek miatt.
A város, amely sohasem alszik
A tél közeledtével az utazni vágyók a távolabbi, melegebb éghajlatú országok felé fordulnak. Ilyen távoli, bár a magyar turisták által már évek óta nagy számban látogatott hely Thaiföld is, amely a tavaly decemberi szökõár óta ismét teljes kapacitással várja a vendégeket. Aki rászánja magát az utazásra, nem árt, ha jó elõre lefoglalja repülõjegyét, szállodai szobáját, ugyanis a délkelet-ázsiai ország a téli hónapokra rendszerint megtelik. Thaiföldi sorozatunk elsõ részében a Kelet Velencéjét, Bangkokot mutatjuk be.
Halottak tucatjait hagyta maga után az "Elefánt"
Elõbb heves széllel és tengerárral ostromolta a Kínához tartozó Hainan és Vietnam partjait, majd esõt és áradásokat hozott Vietnamba, Laoszba és Thaiföldre a Damrey tájfun. Hainanon 16, Vietnamban 5, Thaiföldön 4 ember vesztette életét a vihar miatt. Vietnamban több mint 180 ezer hektár rizsföld került víz alá.
Bangkokban lesz a Korea-Japán vb-selejtezõ
- címkék:
- foci
- vb-selejtezõ
- FIFA
- Thaiföld
- Bangkok
- Címkefelhõ »
Csengõhang a buddhista szerzetesektõl
Thaiföldön a buddhista hívõk ezentúl a mobiltelefonjuk segítségével is elmélyülhetnek vallási tanaikban: egy szerzetes, Phra Phayom Kalayano ugyanis ehhez megfelelõ csengõhangokat állított össze.
- címkék:
- mobiltelefon
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
A turisták kerülik Phuketet
Nyolc hónappal a pusztító szökõár után a turisták továbbra sem utaznak Thaiföld korábban oly népszerû üdülõhelyeire.
- címkék:
- Phuket
- extrém sportok
- Thaiföld
- Címkefelhõ »
Sikerrel indult az elsõ thaiföldi divathét
A divathetek egyre nagyobb sikerrel futnak világszerte, és a thaiföldi kormány úgy döntött, nem marad ki ebbõl a sorozatból, a befektetõknek is megmutatva, hogy a divatszakma még komoly lehetõségeket rejt a térségben.
- címkék:
- New York
- Thaiföld
- kormány
- siker
- Címkefelhõ »
452 hamis útlevéllel bukott le egy brit férfi
Elkaptak a bangkoki repülõtéren egy brit állampolgárt, aki 452 hamis útlevéllel próbált átmenni a vizsgálaton. Az EU szerint Thaiföld az útlevélhamisítás egyik központja.
Gyõzött a Real Madrid Thaiföldön
Gyõzelemmel zárta ázsiai túráját a Real Madrid labdarúgócsapata, miután Bangkokban 3-0-ra verte a thaiföldi U23-as válogatottat.
Erõs földrengés az indiai Nikobar-szigeteken
Nagyerejû, a Richter-skála szerint 7,2-es földrengés rázta meg vasárnap este az Indiához tartozó Nikobar-szigeteket. Károkról egyelõre nem érkezett hír. Thaiföldön elõször szökõárriadót rendeltek el, késõbb azonban azt lefújták.
Indul a nászút-szezon
Így július elején, a nyár kellõs közepén Magyarországon is beindul az esküvõi szezon, és ehhez kapcsolódóan ilyenkor a nászutak iránt is nagyobb az érdeklõdés. Összeállításunkban megnézzük, mire költheti el az ifjú pár a borítékokban kapott kötegeket.
- címkék:
- Magyarország
- Thaiföld
- esküvõ
- nászút
- boríték
- Címkefelhõ »
Lefejeztek egy buddhista boltost Thaiföldön
A vendégek szeme láttára fejeztek le iszlám szélsõségesek egy buddhista boltost szerdán Thaiföld déli részén. A férfi a nyolcadik buddhista, akit idén brutálisan meggyilkoltak az ország muzulmán többségû részében.
- címkék:
- Thaiföld
- szem
- déli rész
- boltos
- Címkefelhõ »
Pillanatképek a Miss Universe elõkészítõ táborából
A Miss Universe szépségversenyt az idén 54. alkalommal rendezik meg május 31-én, Thaiföld fõvárosában, Bangkokban. A világ több mint nyolcvan országából érkeztek a résztvevõk a verseny helyszínére, hogy összemérjék szépségüket.
Felesége mentette meg Scolari életét
Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy felesége mentette meg az életét, amikor lebeszélte arról, hogy tavaly Thaiföldre, Phuket szigetére menjenek nyaralni.
Szökõár-elõrejelzõ rendszert vezetnek be Thaiföldön
Szökõár-elõrejelzõ rendszert vezetnek be május közepén abban a hat thaiföldi tengerparti tartományban, amelyre tavaly december 26-án lesújtott a természeti katasztrófa - jelentette be szombaton rádióbeszédben Thakszin Sinavatra thaiföldi miniszterelnök.
Káosz és mocsok a Full Moonon
A nyár közeledtével egyre közelebb kerülünk a szabadtéri fesztiválokhoz is. Ízelítõképpen álljon itt egy kis csokor Thaiföldre tévedt barátunk emlékeibõl, melyekbõl kiderül, hogy az egyik legtöbbet emlegetett Full Moon psy- és goafesztivál nem is olyan jó, mint mondják, de kiderül az is, hogy érdemes a kisebb, eldugottabb helyeket felfedezni, ahol nemcsak a tenger kék, de a hangulat is sokkal barátságosabb.
Cunami-körúton Clinton és az idõsebb Bush
Thaiföldre érkezett Bill Clinton és idõsebb George Bush. A két volt amerikai elnök a tavaly decemberi szökõár által leginkább érintett államokat látogatja végig a következõ napokban. A politikusokat a Fehér Ház kérte fel arra, hogy segítsen minél több támogatást szerezni a természeti katasztrófa károsultjainak.
A miniszterelnök pártja nyerte a thaiföldi választásokat
A szavazás után végzett exit pollok szerint a miniszterelnök pártja nyerte a vasárnapi thaiföldi parlamenti választásokat. A kormányfõ pártja 399 mandátumot szerzett az 500 fõs parlamentben, így valószínûleg egyedül alakíthat kormányt.
Ma választanak a thaiföldiek
Parlamenti választások kezdõdtek vasárnap Thaiföldön: az elemzõk egyöntetûen Thaszin Sinavatra miniszterelnök pártjának nagyarányú gyõzelmét várják a voksoláson. Az ellenzék és emberi jogi szervezetek úgy vélik, hogy Sinavatra eddigi kormányzása során visszalépés történt a polgári szabadságjogok érvényesülése terén. Szavazatok vásárlására 260 millió dollárt költött a thai kormány.
Cunami-múzeumot tervez a bangkoki kormány
Múzeumot tervez a thaiföldi kormány a délkelet-ázsiai szökõár természetre gyakorolt hatásainak és a túlélõk körülményeinek megörökítésére. A december 26-i szökõárban közel ötezer-négyszáz thaiföldi és külföldi vesztette életét az országban.
- címkék:
- Thaiföld
- szökõár
- túlélõ
- megörökítés
- Címkefelhõ »
Jól vannak az eltûntnek hitt magyarok
Nincs magyar áldozata annak a hajóbalesetnek, amely Thaiföldön történt kedden. A korábbi hírek szerint két magyar eltûnt, amikor felborult egy turistákat szállító hajó Szamui szigetnél. A balesetben heten vesztették életüket. Utóbb kiderült: a magyarok nem a szerencsétlenül járt hajóval utaztak.
Segítõ és pusztító turizmus
A Délkelet-Ázsiában december 26-án pusztító cunami kapcsán ismét felerõsödtek azok a viták, amelyek a fenntartható fejlõdés lehetõségeirõl és feladatairól szólnak. A szökõár által érintett térségek közül leginkább a fejlõdõ országok - közülük is elsõsorban az ún. apró szigetek fejlõdõ államai (SIDS - Small Island Development States) - számíthatnak hosszan tartó negatív gazdasági hatásokra, de a térség fejlettebb gazdaságai is - India, Thaiföld - komoly erõpróbák elé néznek. Ezekben az államokban létkérdés a fenntartható fejlõdéshez szükséges társadalmi, gazdasági és szociális reformok véghezvitele.
Szellemjárás és nõhiány okoz gondot a cunami után
Szellemek kísértenek azokon a strandokon, ahol december 26-án végigsöpört a szökõár Thaiföldön - állítják a helyiek. Sokakat megviselt a cunami: többen panaszkodnak arra, hogy hangokat hallanak, vagy folyamatosan az áldozatokból áradó hullaszagot érzik még az után is, hogy a holttesteket összeszedték a partról és a romok közül. Szakértõk szerint ez a túlélõk természetes reakciója a trauma után. Indonéziában demográfiai válság fenyeget, mert a szökõárt jóval több férfi élte túl, mint nõ.
Cunamipánik a celebeszi földrengés miatt
Legalább egy ember meghalt, és több ház összedõlt abban a földrengésben, amely az indonéziai Celebesz szigetét sújtotta hétfõ hajnalban. Az epicentrumhoz közeli Palu lakói a hegyekre menekültek, mert azt hitték cunami követi a földmozágsokat. A rengések Thaiföldön is pánikot okoztak, itt az emberek azt hitték, hogy megrepedt egy víztározó gátja.
Vécét kapnak a thaiföldi elefántok
Elefántvécét állítottak fel a Thaiföld északi részén lévõ Csiangmaj város elefántparkjában, hogy a turistákat ne zavarják az ormányosok által termelt lepények - jelentette szerdán a bangkoki Nation címû napilap.
- címkék:
- Thaiföld
- elefántok
- lepény
- ormányos
- Címkefelhõ »
A halászok rovására épülnek újjá a thai hotelek
Halászok rovására segítik a szökõárban lerombolt hotelek tulajdonosait Thaiföldön. Az újjáépítés során már visszakerültek a partra a nyugágyak, de egyes halászfalvakban még mindig nem állították helyre az áramszolgáltatást. A szállodák hamarabb lábra állnak, a halászok közül azonban sokan földönfutókká válhatnak, mert otthonaik mellett a megélhetést biztosító hajóik is megrongálódtak. Gondok vannak az újjáépítéssel Srí Lankán is, ahol az emberek a kormányzati tiltás ellenére közvetlenül a tengerpartra építik házaikat.
- címkék:
- Thaiföld
- szökõár
- Srí Lanka
- újjáépítés
- Címkefelhõ »
Újjáéled a búvárturizmus a szökõár után
A mintegy 160 ezer életet követelõ pusztító természeti csapás, a cunami után a turizmustól rendkívüli módon függõ országok megpróbálják minél gyorsabban újjáéleszteni a létfontosságú iparágat. A körzetben mûködõ búvárközpontok arról igyekeznek meggyõzni az utazókat, hogy újra érdemes felkeresni Thaiföldet vagy a Maldív-szigeteket.
A szökõár nyolcszáz halottját exhumálták Thaiföldön
Vasárnap azonosítás céljából kihantolták a december 26-i szökõár nyolcszáz, sebtében eltemetett áldozatát Thaiföldön. A hatóságok azt szeretnék bizonyítani, hogy nincs közöttük azonosítatlan külföldi áldozat.
- címkék:
- Thaiföld
- Bangkok
- szökõár
- halott
- azonosítás
- Címkefelhõ »
Felkelõk akadályozzák a segélyosztást Acehben
Indonéziai kormánykatonák beszámolói szerint lázadók támadnak rájuk, miközben segíteni próbálnak a december 26-i szökõár által sújtott helyieken Aceh tartományban. Az ellenségeskedõ felek közti harc kiújulása komolyan akadályozhatja a segélyek eljuttatását a katasztrófa által leginkább érintett térségbe. Eközben már 160 ezer közelében jár a halálos áldozatok száma, de még mindig ezreket keresnek. Thaiföld cáfolta azokat az értesüléseket, hogy tömegsírokba temetik a külföldi áldozatokat.
Évekbe telik feldolgozni a szökõár okozta traumát
Még pszichológusok, pszichiáterek segítségével is évekbe telik majd, mire a december 26-i dél-ázsiai szökõár túlélõi kilábalnak a katasztrófa okozta lelki traumából. Csakhogy a térségben nem nyüzsögnek az ilyen szakemberek, sok segélyszervezet nem képes még saját munkatársainak sem pszichológiai támogatást nyújtani. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a túlélõk által érzett bûntudat okozta neurózis könnyen vezethet öngyilkossághoz.
- címkék:
- Thaiföld
- katasztrófa
- trauma
- Címkefelhõ »
Nem zavartatta magát Thaiföldön a holland belügyminiszter
Bírálatok özöne zúdult Johan Remkes holland belügyminiszterre a hágai parlamentben, mert bár Thaiföldön töltötte a karácsonyi ünnepeket, nem kereste fel a pusztító szökõár holland áldozatait. A politikus csak azt közölte minisztériumával, hogy szeretné, ha nem zavarnák nyaralása alatt.
- címkék:
- Thaiföld
- parlament
- belpolitika
- özön
- Címkefelhõ »
Sarapova adakozott a szökõár károsultjainak
A wimbledoni bajnokság tavalyi gyõztese, Marija Sarapova 6:4, 6:3-ra nyert Venus Williams ellen azon a bangkoki bemutató mérkõzésen, amely elõtt az orosz tinédzser tízezer dollárt ajánlott fel a délkelet-ázsiai környezeti katasztrófa károsultjainak.
Lassan ér el a segély a szökõár áldozataihoz
Csak lassan érnek el a segélyszállítmányok a vasárnapi szökõár által leginkább sújtott ázsiai térségekbe. Indonézia egyes részein 60 százalékosra becsülik a pusztítást, és csak ebben az országban 80 ezer halálos áldozatról beszélnek. Thaiföldön már feltehetõen nem találnak életben egyet sem a hatezer eltûnt ember közül. Egyesek szerint Mianmart is komolyan sújtotta a katasztrófa, ám az ottani rezsim eltitkolja a veszteségek valódi mértékét.
Két halott egy thaiföldi robbantásban
Ketten meghaltak, hatan megsebesültek, amikor pokolgép robbant egy dél-thaiföldi város bankjánál. Az ország déli részén az utóbbi idõben több halálos áldozatot követeltek a vallási zavargások.
- címkék:
- Thaiföld
- kékfény
- zavargások
- vallás
- robbantás
- Címkefelhõ »
Thaiföldet legyõzték Kuranyiék
Gyõzelemmel zárta három meccsbõl álló ázsiai túráját a német labdarúgó-válogatott, amely kedden Bangkokban 5-1-re diadalmaskodott a thaiföldi gárda felett. Jürgen Klinsmann együttese múlt csütörtökön 3-0-ra nyert Japán ellen, majd vasárnap 3-1-es vereséget szenvedett a Koreai Köztársaság csapatától.
Útonálló elefántok
Ormányos útonállók fenyegetik a Thaiföld keleti részén lévõ Kao Ang Rue Ni természetvédelmi területen áthaladó teherautókat: a környéken élõ elefántok a mostani száraz évszakban összehangolt akcióval csapnak le az élelmiszert, elsõsorban cukornádat, tapiókát és egyéb ínycsiklandó gyümölcsöket szállító gépkocsikra.
- címkék:
- elefántok
- Thaiföld
- útonálló
- Címkefelhõ »
Kuba és Thaiföld
Az idei tél egzotikus úticéljai közül a két kedvenc minden bizonnyal Thaiföld és Kuba lesz. A két ország bár szinte a földgömb ellentétes pontján van, egyaránt vonzza a hideg magyar hónapokból a meleg tengerpartra vágyó utazókat. Összeállításunkból megtudhatja mire számíthat a Délkelet-Ázsiába vagy a Karib-tengerre érkezõ utazó.
Origamival békéltetik a lázadokat Thaiföldön
Százmillió papírból készült madárral igyekszik megbékéltetni a thaiföldi kormány az ország déli részén kirobbant zavargások résztvevõit. A papírmadarakra békeüzeneteket írnak és a levegõbõl szórják le õket a villongó tartományokban. Aki megtalálja a miniszterelnök üzenetét, az jutalmat kap.
- címkék:
- Thaiföld
- zavargások
- déli rész
- résztvevõ
- Címkefelhõ »
14 halott egy thaiföldi robbanásban
- címkék:
- Thaiföld
- robbanás
- petárda
- üzem
- Címkefelhõ »
Robbantottak egy thaiföldi piacon
Egy ember meghalt, és legalább 25-en megsérültek, amikor pokolgépet robbantottak egy zsúfolt thaiföldi piacon, az ország déli részén. A merénylet egy nappal a thai miniszterelnök térdségbe tervezett látogatása elõtt történt.
A Patpongtól az Andamán-tenger partjáig
Ha a magyar utazónak elege van már a kiszámítható és sokszor unalmas európai célpontokból és valami igazán különleges úti célra vágyik, feltétlenül Ázsiát kell célba vennie. Délkelet-Ázsia egyik legkedveltebb, legnépszerûbb, ugyanakkor számtalan érdekességet kínáló országa Thaiföld, utazásaink legutóbbi állomása. Idén tavasszal ízelítõt kaphattunk ennek a rohamosan fejlõdõ, ám hagyományait, kultúráját szigorúan megõrzõ ország mindennapjaiból.
- címkék:
- extrém sportok
- Thaiföld
- Bangkok
- Címkefelhõ »
Japán továbbjutás az Ázsia-kupán
A címvédõ Japán magabiztosan gyõzött Thaiföld ellen, míg Omán és Irán csapata döntetlent játszott egymással a Kínában zajló labdarúgó Ázsia-kupa D csoportjának 2. fordulójában.
Japán nehezen nyert az Ázsia-kupán
A 2002-es világbajnokságon nyolcaddöntõs Japán a vártnál nehezebben, mindössze egy góllal gyõzte le Omán együttesét a Kínában zajló labdarúgó Ázsia-kupa D csoportjának elsõ fordulójában. A kvartett másik találkozóján Irán az esélyeknek megfelelõen könnyedén gyõzte le Thaiföld csapatát.
Újra támad a madárinfluenza
Thaiföldön két farmon is felütötte fejét az év elején komoly pusztítást okozó madárinfluenza-vírus. Eddig nyolcezer baromfit öltek meg, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését.
Sziámi ikerpárt választottak szét Washingtonban
Hat órás mûtét során sikerült szétválasztani egy a mellkasuknál és hasuknál összenõve született sziámi ikerpárt Washingtonban a hétvégén. A négyhónapos kislányok állapota még kritikus, de stabil.
Needham-játékunk nyertesei
- címkék:
- Thaiföld
- Krich Balázs
- Bangkok
- könyv
- turizmus
- USA
- Címkefelhõ »
Macskákat és tigriseket is fertõz a madárinfluenza
Macskákra és tigrisekre is átterjedt a madárinfluenza Thaiföldön - jelentette be pénteken egy bangkoki egyetemi kutató. Eddig két macska és egy leopárd pusztult el bizonyosan a kór miatt, amely megtámadott egy fehér tigrist is, õ azonban felépült.
- címkék:
- Thaiföld
- madárinfluenza
- leopárd
- tigris
- Címkefelhõ »