termelői árak

címke rss

Júliusban 3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak

Gazdaság2017.09.14, 10:58

Júliusban a növényi termékek ára 1,4 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 10,6 százalékkal nőtt, így a mezőgazdasági termelői árak 3,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább nőttek a termelői árak áprilisban

Gazdaság2017.05.31, 09:48

Áprilisban 4,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak az előző év azonos időszakához képest. A márciusi 4,2 százalékos volt.

Csökkentek a termelői árak

Gazdaság2016.07.29, 09:54

Az ipari termelői árak 2016 júniusában átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a belföldi értékesítésnél 4 százalékkal, az exportban 1,9 százalékkal mérséklődtek árak az egy évvel korábbihoz képest, közölte a KSH.

Duplájára nőtt a krumpli ára

Gazdaság2016.03.11, 12:26

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 4,7 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A gazdák sokkal drágábban adták a krumplit decemberben

Gazdaság2016.02.15, 09:48

2015 decemberében nagyon megugrott a burgonya termelői ára 2014 decemberéhez képest, bár az egész évet tekintve alig emelkedett. 2015-ben a növényi termékek árai nőttek, az állati termékek árai csökkentek.

Így alakultak a termelői árak

Gazdaság2016.01.06, 10:43

Az ipari termelői árak 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak 2015 novemberében, mint egy évvel azelőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivata.

Februárban 3,2 százalékkal csökkentek a termelői árak

Gazdaság2015.03.31, 11:13

Az ipari termelői árak 3,2 százalékkal alacsonyabbak voltak februárban, mint egy évvel azelőtt - áll a KSH legújabb adatsorában.

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek, de csak a kereskedőknek

Gazdaság2015.03.13, 10:22

A termelői árak 2013 óta csökkennek, januárban 7,2 százalékkal voltak olcsóbbak az állati és növényi eredetű élelmiszerek az egy évvel ezelőtti árakhoz képest. Ennek ellenére a fogyasztói árak alig változnak.

Nem mozdultak az ipari termelői árak az ősz elején

Archívum2013.10.31, 10:32

Szeptemberben a belföldi árváltozás és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak átlagosan az előző havi szinten maradtak.

A jó termés miatt csökken a búza ára

Gazdaság2011.12.14, 10:13

Az agrártermékek termelői árának szintje októberben 13,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek 12, az élő állatok és állati termékek 15,9 százalékkal drágultak. A gabonafélék termelői ára 2011 októberében 14,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Áprilisban csökkent a mezőgazdasági árak emelkedésének üteme

Gazdaság2011.06.14, 11:59

A gabonafélék ára csaknem megduplázódott, a burgonyáé több mint 50 százalékkal emelkedett 2010-hez viszonyítva. A vágóállatok termelői ára 20 százalékkal nőtt ugyanezen időszakban. Áprilisban egyébként valamelyest lassult a mezőgazdasági árak emelkedése.

KSH: Egy év alatt közel duplájára nőtt a krumpli ára

Gazdaság2011.03.10, 11:50

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint hatalmas mértékben nőttek a mezőgazdasági árak egy év alatt. 2011 januárjában közel 40 százalékkal voltak magasabbak a termelői árak, mint egy évvel korábban. Az élő állatok és állati termékek ára átlagosan 10,5 százalékkal emelkedett, a növényi termékek árrobbanása viszont a 60 százalékot közelítette.

Lassult az ipari termelői árak emelkedése júniusban

Archívum2010.07.29, 10:29

Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,4, az egy évvel korábbihoz mérten 6,9 százalékkal nőttek,  közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A tavaly júniusihoz viszonyítva a legnagyobb mértékben - 4,5 százalékkal - az élelmiszeriparban, illetve  - 3,4 százalékkal - a textil- és bőriparban mérséklődtek a belföldi árak.   

A vártnál kevésbé emelkedtek az amerikai termelői árak

Archívum2009.11.17, 15:25

A vártnál kisebb mértékben emelkedtek a termelői árak októberben az Egyesült Államokban, ami arra utal, hogy továbbra is mérsékelt marad a gazdaságra gyakorolt maginflációs nyomás. A késztermékek termelői árát követő index (PPI) 0,3 százalékkal emelkedett szezonális hatásoktól megtisztítva a szeptemberi 0,6 százalékos csökkenés után.

Gyenge építőipar és alacsony termelői árak Amerikában

Archívum2009.08.18, 15:02

A várt növekedés helyett a megkezdett építkezések és az újonnan kiadott építési engedélyek száma egyaránt csökkent júliusban az Egyesült Államokban. A termelői árak pedig erősen csökkentek, s egy százalékponttal alacsonyabb értéket mértek a várakozásnál.

Többségében nőttek az ipari termelői árak

Archívum2009.07.29, 09:35

Júniusban az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek, egy év alatt 6,6 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Zuhantak a német termelői árak

Gazdaság2009.04.21, 14:34

Hat és fél éve nem tapasztalt mértékben, éves szinten 0,5 százalékkal estek a termelői árak márciusban Németországban.Legutóbb 2002 szeptemberében volt nagyobb csökkenés; akkor 1,1 százalékkal estek vissza a termelői árak - közölte kedden a német statisztikai hivatal.

USA: rekord csökkenés a termelői áraknál

Gazdaság2009.04.14, 21:00

Váratlanul nagyot zuhantak márciusban az amerikai termelői árak, és így éves szintű csökkenésük 1950 óta a legnagyobb volt. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított termelői árak változatlanok voltak februárhoz képest.

Csökkentek az ipari termelői árak

Archívum2009.01.30, 09:16

Tavaly decemberben az ipari termelői árak az előző havinál 0,9 százalékkal alacsonyabbak, az egy évvel korábbiaknál 5,8 százalékkal magasabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Hét százalékkal emelkedtek az ipari árak

Archívum2009.01.06, 09:11

Az előző év novemberében az ipari termelői árak az előző havinál 0,1 százalékkal, míg az egy évvel korábbiaknál 7,1 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Csökkentek az amerikai termelői árak

Gazdaság2008.12.12, 22:28

Novemberben 2,2 százalékkal csökkentek a termelői árak az Egyesült Államokban, ami alacsonyabb a 2,3 százalékos elemzői várakozásnál.

Meglódult a belföldi ipari infláció

Archívum2008.11.28, 09:27

Októberben az ipari termelői árak az előző havinál 3,4 százalékkal, míg az egy évvel korábbiaknál 7,8 százalékkal voltak magasabbak - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Estek a termelői árak Amerikában

Archívum2008.10.15, 15:35

Zsinórban második hónapja estek az amerikai termelői árak, méghozzá az augusztusi 0,9 százalék után szeptemberben 0,4 százalékkal - tájékoztat a MarketWatch internetes oldal.

Valamit bővült a hazai ipari termelés

Archívum2008.09.30, 09:22

Az ipari termelői árak augusztusban az előző havinál 0,7 százalékkal, az egy évvel korábbiaknál 3,2 százalékkal magasabbak voltak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Csökken az infláció az USA-ban

Gazdaság2008.09.12, 14:50

Az Egyesült Államokban augusztusban a vártnál jobban, 0,9 százalékkal csökkentek a termelői árak, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított termelői maginfláció 0,2 százalék volt.

Elmozdulás várható az ipari termelésben

Archívum2008.08.29, 06:51

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az ipari termelés júliusi adatait. Az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak.

Csökkentek az ipari termelői árak

Gazdaság2008.08.29, 10:57

Az ipari termelői árak júliusban az egy évvel korábbiaknál 3,7 százalékkal voltak magasabbak, míg az előző hónapinál 0,7 százalékkal alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

27 éves rekord dőlt meg Németországban

Archívum2008.08.19, 10:01

Huszonhét éve nem látott ütemben nőttek a termelői árak júliusban Németországban - derült ki a német statisztikai hivatal keddi tájékoztatásából. Éves szinten 8,9 százalékkal szöktek fel az árak, utoljára 1981 októberében volt ennél magasabb áremelkedés (9,1 százalék).

Nőttek az ipari termelői árak

Gazdaság2008.07.30, 10:37

Az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mérséklődő ipari termelői árak

Archívum2008.06.27, 09:32

Az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,9 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Drágábban termel a román ipar

Archívum2008.06.03, 10:08

Áprilisban 15,5 százalékkal nőttek éves szinten a román ipari termelői árak elsősorban a feldolgozóipari és a bányaipari szektor magasabb árai miatt.

Kedvezőek a lengyel gazdasági adatok

Archívum2008.05.21, 15:29

A lengyel infláció üteme növekszik, de a várakozások alatt marad: friss jegybanki adat szerint márciusban éves szinten 2,8 százalékos volt a megelőző hónap 2,7 százaléka után. A termelői árak április növekedési adata is megjelent: éves szinten 2,5 százalékos volt.

Az Ecostat 5,6 százalékra várja a szeptemberi inflációt

Archívum2008.05.15, 12:11

Az idén szeptemberben a fogyasztói árak várhatóan 5,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában. Ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 6,3 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét.

Infláció alatt nőttek az ipari árak

Gazdaság2008.03.31, 09:41

Az ipar belföldi értékesítési árai februárban az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal, a tavaly februárival összehasonlítva 10,6 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés termelői árai az előző hónaphoz és 2007 februárjához viszonyítva egyaránt 0,8 százalékkal nőttek. Az ipari termelői árak az előző havinál 0,7 százalékkal, az egy évvel korábbiaknál 4,9 százalékkal voltak magasabbak a KSH szerint.

Ecostat: 5,9 százalékos infláció idén

Archívum2008.03.13, 10:56

Idén júliusban a fogyasztói árak várhatóan 5,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,8 százalékkal haladhatják meg a 2007. júliusi szintet. 25 pontos jegybanki alapkamat csökkentést júliusra prognosztizálják.

A drága energia növeli az európai árakat

Archívum2008.03.04, 12:15

Az euróövezet tagországaiban majdnem a felére csökkent a GDP növekedési üteme a tavalyi év utolsó negyedében az előző három hónaphoz képest elsősorban az állami és a magánfogyasztás szűkülése miatt. Eközben az energia drágulása másfél éves csúcsra hajtotta fel a termelői árakat idén januárban.

Az ipari árak 4,3 százalékkal nőttek

Gazdaság2008.02.29, 15:23

Az ipari termelői árak az idén januárban az előző havihoz mérten 3 százalékkal, a 2007. januári szinthez képest 4,3 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Minden zöldség drágább lett tavaly

Gazdaság2008.02.13, 11:34

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2007-ben 22,2 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A növényi termékek árszínvonala 40,5 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 3,6 százalékkal nőtt. A mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 14,2 százalékkal volt magasabb, mint 2006-ban. Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 38,1 százalékkal haladták meg a 2006 decemberit.

Júniusra 5,8 százalékos infláció várható

Archívum2008.02.13, 12:30

Idén, júniusban a fogyasztói árak várhatóan 5,8 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a termelői árak pedig 4,5 százalékkal haladhatják meg a 2007 júniusi szintet - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Eurózóna: nőttek a termelői árak

Gazdaság2008.02.04, 13:46

Az eurózónában decemberben a várt mértékben nőttek a termelői árak, ami megerősíti a magasabb élelmiszer- és energiaárak miatt inflációs aggodalmakat.

Növekszik az infláció az eurozónában

Gazdaság2008.02.01, 11:51

Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója januárra 52,8 pontra javult a decemberi 52,6 pontról. Januárban majdnem minden részmutató gyorsuló teljesítménynövekedést jelzett az előző hónaphoz képest, csak az új megrendeléseké stagnált. A termelés növekedését a bekerülési és a termelői árak gyorsuló inflációja kísérte.

Az ipari árak 1,6 százalékkal nőttek

Gazdaság2008.01.30, 14:28

Az ipari termelői árak 2007. decemberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, a 2006. decemberihez képest 1,6 százalékkal emelkedtek, 2007 egészében 0,2 százalékkal nőttek az előző évhez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. 

Ecostat : áprilisban 5 százalékos 12 havi infláció

Archívum2007.12.17, 10:46

A 12 havi infláció 2008 áprilisában várhatóan 5 százalék lesz, a termelői árak szintje pedig 3,4 százalékkal haladja majd meg az egy évvel korábbit - prognosztizálja az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet hétfőn megjelent Mikroszkóp című kiadványában.

Csökkentek az ipari termelői árak

Archívum2007.10.30, 11:29

Az ipari termelői árak az idén, szeptemberben az előző havinál 0,3 százalékkal, a 2006 szeptemberinél pedig 2,7 százalékkal voltak alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az Ecostat 5,7 százalékos éves inflációt jósol

Archívum2007.08.09, 13:55

A 12 havi infláció 2007 decemberében 5,7 százalékra csökken, a termelői árak szintje pedig 2,3 százalékkal haladja meg a 2006 decemberi mutatót - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Árilisban 7,1 százalék lehet az infláció

Archívum2006.12.21, 13:10

Jövő áprilisban a fogyasztói árak várhatóan 7,1 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, és a termelői árak szintje 5,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Márciusra 7,3 százalékra nőhet az infláció

Archívum2006.11.07, 15:42

Jövő márciusban a fogyasztói árak várhatóan 7,3 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, és a termelői árak szintje ugyancsak 7,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Előző
Következő