technikai elemzés

címke rss

Kitörhet a McDonald's a karámból

Gazdaság2014.03.18, 08:36

Csökkenõ trendvonalat tört át felfele a McDonald’s árfolyama, ráadásul ha a visszatesztet követõen ismét emelkedni tud a papír, az technikailag egy igen szép képet fest. Közel húzódnak a támaszok, így megfelelõ hozam-kockázat arány mellett tudjuk a piacra lépést megvalósítani.  

Jó erõben vannak az aranybányák

Gazdaság2014.03.16, 18:19

Január eleje óta jó erõben vannak az aranybányák, a részvények kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan emelkednek. Az elmúlt napok konszolidációja után ismét impozáns képet mutatnak a papírok.

Felpörgött az eBay

Gazdaság2014.03.15, 11:11

Új erõre kapott idén a világ legnagyobb online piacterével rendelkezõ eBay. Ennek köszönhetõen árfolyama 2014-ben újabb történelmi csúccsal örvendeztette meg befektetõit, sõt a technikai kép alapján elõfordulhat, hogy még ezt a szintet is túlszárnyalhatja a papír.

Aranyat hozhat ez az ábra

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Aranykereszt formálódik az arany grafikonján, ez pedig az álmoskönyvek szerint igen csak jó ómen az aranybefektetõknek.

Egyre gyengébb a DAX index

Gazdaság2014.03.11, 13:57

Februárban megpróbált új csúcsra emelkedni a DAX index, de a kísérlet kudarcba fulladt. A német tõzsdeindex egy alacsonyabb lokális csúcspontot jelölt ki és indult meg a 9000 pont körüli szintek irányába.

Erõtõl duzzadnak az amerikai bankok

Archívum2014.03.09, 16:56

Január második felétõl kezdve többnyire gyengélkedtek az amerikai bankok, de az elmúlt napokban magukra találtak a részvények és többen új lokális csúcsot is elértek. Ha marad bennük erõ, akkor további rali is jöhet még.

Hihetetlen formában a Netflix

Gazdaság2014.03.08, 09:10

Óriási ralit mutatott be az online videószolgáltatásokkal foglalkozó Netflix az utóbbi hónapokban, melynek lehetõségére decemberben mi is felhívtuk a figyelmet. Technikailag jó jel, hogy az árfolyam továbbra is emelkedõ trendben mozog, az újabb beszállókkal azonban egy kisebb korrekciót érdemes lehet megvárni.

Ukrajna az a bizonyos szikra?

Gazdaság2014.03.03, 22:02

Az ukrán-orosz feszültség hosszú távú politikai és gazdasági következményeit hosszasan lehetne elemezni, de rövid távon a fundamentumok helyett a hangulat és a befektetõi pszichológia a mérvadó. Ezen a téren pedig az ukrán események könnyen bizonyulhatnak a tartósabb korrekciót beindító szikrának, még ha a közvetlen pénzügyi hatások korlátozottabbak is lehetnek.

Újra nekilódult a Yahoo

Gazdaság2014.03.02, 19:09

Újfent kedvezõ beszállási lehetõséggel kecsegtet a Yahoo részvénye, amely az év elején egy egészséges korrekción esett túl.

Kritikus szinten járnak az óriások

Gazdaság2014.03.02, 10:01

Az idei évben más utat járt be a Deere és a Caterpillar papírja, az elõbbinek nem volt jó sorozata, míg utóbbinak meglehetõsen stabilan ment a szekere. A Deere egy rendkívül fontos támaszzónánál mozog, míg a Caterpillar a 100 dolláros lélektani ellenálláshoz közelít.  

Óriási lehetõség elõtt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.07, 16:20

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyamának grafikonja, melyet rövidesen egy újabb vételi jelzés támogathat, akár már napokon belül is.

Most nézd a Peugeot-t!

Gazdaság2014.02.26, 09:44

Remek formában a Peugeot az utóbbi hetekben, amióta pedig december közepén felhívtuk a figyelmet, újabb magasságokba emelkedett a részvény. Most pedig egy füles csésze formációval kacérkodik a Peugeot, ami alapján jókora emelkedés elõtt állhat a francia autógyártó.

Visszavágnának a holland cégek

Gazdaság2014.02.25, 13:38

Hiába kapott nagy pofont a Wolters Kluwer, vagy éppen a Gemalto, a holland társaságok az utóbbi napokban célba vették korábbi csúcsaikat, és látszólag remekül haladnak azok irányába.

Lám, mi lett a Juniperbõl!

Archívum2014.02.23, 09:48

Gyönyörû hattyúvá cseperedett egyik januári "rút kiskacsánk”, a meghökkentõ ötleteink között szereplõ Juniper Networks több mint 20 százalékot emelkedett az elmúlt hetekben. Sõt, még az is lehet, hogy felvásárolják a céget.

Gyújtják a dinamitot az aranybányákban

Gazdaság2014.02.22, 18:07

Az arany elmúlt hetekben látott menetelése jó hatással volt az aranybányákra is. Hatalmas emelkedéseket lehet látni és ha minden jól megy, akkor további növekedés várhat a cégekre.

Most dörren a Heineken-rakéta

Gazdaság2014.02.20, 19:15

Hónapok óta próbálkozik a csökkenõ trend megtörésével a Heineken, most azonban látszólag sikerült a bravúr, és nagyobb tér nyílt az árfolyam szárnyalására.

Lendületben a francia óriások

Gazdaság2014.02.19, 14:33

Többéves csúcsokkal kacérkodik két neves francia vállalat, az Accor és az Alcatel-Lucent is. Az Accornak sikerült leküzdenie egy fontos akadályt, az Alcatel-Lucentnek viszont még meg kell vívnia a maga csatáját.

Emelkedõ pályán a francia távközlési szektor

Gazdaság2014.02.19, 08:25

Folytatódik a francia távközlési szektor részvényeinek felfutása, az emelkedés terén továbbra is a Vivendi dominál az Orange-zsal szemben, ugyanakkor most mindketten további árfolyam növekedés elé nézhetnek, ha sikerül legyûrniük a meghatározó akadályokat.

Bombaformában a Tesla és a Google

Gazdaság2014.02.16, 12:53

Megállíthatatlanul emelkednek a technológiai cégek az elmúlt hónapok során. Ugyan kisebb-nagyobb megingásokat lehetett látni, de a Google és a Tesla Motors is történelmi csúcson mozog. Ha pedig kitart az emelkedõ trend a piacokon, akkor vélhetõen ezek a papírok lehetnek vezetõk a közeljövõben.

Lassan beérik az Alma?

Archívum2014.02.14, 13:53

Elég hamar ledolgozta a gyászos gyorsjelentés utáni ijedtséget az Apple árfolyama. Márpedig ez vételi kedvrõl árulkodik.

Kitöréssel kacérkodik a francia gigabank

Gazdaság2014.02.13, 20:28

Kellemes meglepetést okozott a befektetõknek profitsoron, és még a technikai kép is jól fest a Société Généralé piacán. Ha sikerül legyûrni a januári magasságokat, a korábbi lokális csúcsokig nyílhatna meg egy tér az árfolyam elõtt, ami ráadásként még kedvezõ hozam-kockázat arányú beszállóval is kecsegtet.

Újra ralizhatnak az amerikai bankok

Gazdaság2014.02.12, 17:58

Fontos támaszokról próbálnak felállni az amerikai bankok az elmúlt hetek korrekcióját követõen. Ha sikeresek lesznek a cégek, akkor a lokális csúcsok leküzdése sem jelenthet akadályt.

Így profitálhatsz a környezetvédelembõl

Gazdaság2014.02.11, 13:14

Szebb napokat megélt energia- és közmûszolgáltatóra vetettük ki a hálónkat a francia piacon. A technikai kép kifejezetten kecsegtetõ, ráadásul februári akciónknak hála, a párizsi piacon most különösen vonzó feltételek mellett kereskedhetünk a részvénnyel.

Új csúcsra törhetnek a franciák

Gazdaság2014.02.10, 19:26

Több francia cég is remekül tartotta magát az elmúlt hetekben látott gyengébb nemzetközi hangulatban, nagyobb esések helyett pedig éves csúcsokkal kacérkodnak.   Akció!   Februárban közelebbrõl is megismerkedhetnek ügyfeleink a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokkal, ugyanis legújabb akciónk keretében kedvezõ díjak mellett lehet kereskedni a börzéken forgó értékpapírokkal! Az akció részleteirõl az alábbi oldalon tájékozódhat: Kereskedjen európai részvényekkel szinte ingyen!

Ismét a csúcsra törhet az AXA és az Aegon

Gazdaság2014.02.09, 08:52

2012 nyara óta folyamatosan emelkedõ pályán mozog az AXA és az Aegon papírja, ráadásul az elmúlt napokban látott korrekciót követõen fontos támaszokhoz érkeztek meg a részvények. Elképzelhetõ, hogy a hangulat javulásával ismét a lokális csúcsokat veszik célba a részvények.

Ugrásra készen a holland cégek

Gazdaság2014.02.11, 11:01

Erõsnek bizonyulnak a fontos technikai támaszok a Philips és a Randstad árfolyamánál is, még az elmúlt hetekben látott gyenge hangulat sem tudta elrontani a heti grafikonon látható kedvezõ összképet. Az említett vállalatok pedig már mozgolódnak, és hamarosan meg is lódulhatnak korábbi csúcsaik felé.

Célba vesszük a párizsi csúcsokat

Gazdaság2014.02.05, 11:51

Rendkívül impozáns teljesítménnyel rukkoltak 2012 óta elõ a francia bankpapírok, közöttük a Crédit Agricole és a BNP Paribas. Ráadásul, ha a jelenlegi támaszok kitartanak, akkor a felpattanással akár további jelentõs bõvülés elé nézhetnek.   Februárban közelebbrõl is megismerkedhetnek az Investor Trader ügyfelei a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokkal, ugyanis legújabb akciónk keretében kedvezõ díjak mellett lehet kereskedni a börzéken forgó értékpapírokkal! Az akció részleteirõl ezen az oldalon tájékozódhat.

Nem várható jelentõs forinterõsödés

Gazdaság2014.02.11, 11:01

A 2014. esztendõ legnagyobb vesztese a forint. 320-325 forint esetén várhatóak az MNB részérõl jelentõsebb lépések, de a kamatemelésnek az esélye, politikai okok miatt csekély. Profitrealizálás jelei láthatóak a deviza piacon. Jelentõs forint erõsödésnek kicsi a valószínûsége.

Vízválasztó szintnél a holland cégek

Gazdaság2014.02.04, 15:52

Fontos szintnél billeg az Akzo Nobel és az ING, mindkét részvény nagyobb esés után lélektani szintekhez érkezett meg. Az elmúlt napok tõzsdei mélyrepülésébõl a két holland vállalat sem tudta kivonni magát, ám a hangulat javulásával nagyot pattanhat az árfolyamuk.    Februárban közelebbrõl is megismerkedhetnek az Investor Trader ügyfelei a párizsi, amszterdami és brüsszeli piacokkal, ugyanis legújabb akciónk keretében kedvezõ díjak mellett lehet kereskedni a börzéken forgó értékpapírokkal!   Az akció részleteirõl ezen az oldalon tájékozódhat.  

Izzítsuk a shortokat?

Gazdaság2014.02.02, 16:59

Jelentõsebb korrekció vette kezdetét az amerikai tõzsdén, a feltörekvõ piaci problémák egyre komolyabb hullámokat gerjesztenek az ezekre egyébként jóval immunisabb régiókban is. A piac egészének esését az amerikai kispapírokat tömörítõ Russel 2000 index is leköveti, a grafikonon ráadásul kedvezõ beszállási pont mutatkozik a további esésre játszva. A bankszektorban is jó alkalom lehet short pozíciót felvenni. 

Új csúcsra törhetnek a gyógyszergyártók

Gazdaság2014.02.03, 10:01

Nagy menetelésen van túl az amerikai gyógyszerszektor, így annak neves képviselõje, az Amgen is. Az iparág mozgását lekövetõ XLV ETF és az Amgen is történelmi csúcsot ütött a hetekben. Azonban a részvénypiaci hangulat elromlása alól nem tudták kivonni magukat, viszont a befektetõk vételi kedvének visszatérésével új csúcsokat hódíthatnak meg.

Most figyeld a Magyar Telekomot!

Gazdaság2014.02.03, 10:02

Fontos szinteknél a Magyar Telekom árfolyama, az elmúlt hetek lecsorgása után új irányt vehet a papír.

Kritikus szinten billeg a DAX index

Gazdaság2014.01.28, 11:55

Az elmúlt napokban látott lejtmenetet követõen kritikus szintre esett vissza a német DAX index. A legjelentõsebbb német vállalatokat tömörítõ benchmark most pont az 50 napos mozgóátlagnál és a tavaly nyár óta tartó emelkedõ trendvonalnál mocorog. Napokon belül eldõlhet az irány is, nem árt résen lenni.

Feltámadt a BlackBerry?

Gazdaság2014.01.26, 11:15

Úgy néz ki, hogy a befektetõk pozitívan értékelik az okostelefonokat gyártó BlackBerrynél folyó reorganizációt. Leglábbis a technikai kép alapján erre lehet következtetni. Az árfolyam a héten két fontos ellenállásán is túl jutott, ami alapján óriási tér nyílt meg elõtte. A piaci hangulatot azonban mindenképpen érdemes lehet szem elõtt tartani.

Ha luxus, akkor Michael Kors

Gazdaság2014.01.27, 16:27

Tõzsdei bevezetése óta emelkedõ trendben mozog a Michael Kors árfolyama. A részvény épp az április óta tartó emelkedõ trendvonalig esett vissza a napokban, ahonnan tegnap nagy lendülettel kezdett emelkedni. Ha van benne erõ, akkor a 85 dolláros szint után a 96,4 dolláros szint lehet a célja.

Megint megtréfálja az OTP a befektetõket?

Gazdaság2014.01.24, 13:11

3 nappal korábban határozottan áttörte a 200 napos mozgóátlagot az OTP papírja, de ugyanúgy, ahogyan novemberben is, most is falsnak tûnik a megindulás. Ez alapján a 4100 forint lehet megint a bankpapír célja.

Erre a részvényre vesd ki a hálód!

Gazdaság2014.01.27, 16:31

Az elmúlt évek nagy lemaradóiról szólhat az idei év a tõzsdéken, és közülük nemcsak a múlt héten bemutatott Juniper Networks, hanem a szintén hálózati eszközökben utazó F5 Networks is ígéretes célpont lehet. Ezzel együtt érdemes türelmesen várni a megfelelõ pillanatra a beszállásra.

Szakad a Peugeot

Archívum2014.01.20, 12:50

5 százalék feletti mínuszban az elmúlt hetekben remeklõ Peugeot árfolyama, miután több hír is napvilágot látott. Lássuk is õket!

Meglógott a rút kiskacsa

Gazdaság2014.01.19, 18:23

Még csak nemrégiben hívtuk fel a figyelmet a szilícium-völgyi techcégre, máris óriásit pattant a héten az árfolyama. Ráadásul, ha minden jól megy, akkor még nincs vége a hegymenetnek.

Óriási lehetõség elõtt a német cégek

Gazdaság2014.01.27, 16:36

Remekül teljesített a német tõzsde a héten, a DAX már új történelmi csúcsra is eljutott. A nagy emelkedés közepette viszont vannak olyan cégek, melyek elõtt új távlatok nyíltak meg, a Deutsche Telekom, vagy éppen a Bayer fontos szinteket hagyott maga mögött.

Megtáltosodtak a német bankok

Gazdaság2014.01.18, 09:37

Elképesztõ száguldást mutatott be a német bankszektor két nagy szereplõje, a Deutsche Bank és a Commerzbank. A két bankpapír fontos szinteket hagyott maga mögött, és ha kitart a lendületük, új csúcsokat hódíthatnak meg.

Figyeld a Morgan Stanley-t!

Gazdaság2014.01.27, 16:36

Ma megjelent gyorsjelentésében, az elemzõk által vártnál jobb eredményrõl számolt be a Morgan Stanley, ami további lökést adhat az árfolyam emelkedéséhez.

Lassú lecsúszás vár a forintra?

Archívum2014.01.17, 09:01

Kisebb kilengésekkel tarkítva, a 290-303 sávban oldalazott a foint euróval szembeni árfolyama 2013-ban. Az idén is hasonló mozgásokat lehet valószínûsíteni, egy kicsit magasabb, 295-308 közötti kereteken belül. Továbbra is fennmaradhat a forint hosszú távú, lassan gyengülõ trendje.

Kirobbant a Raiffeisen

Archívum2014.01.17, 07:27

Sokat hallatott magáról az elmúlt hetekben a Raiffeisen Bank, amely most azzal került rivaldafénybe, hogy árfolyama egy meghatározó szinten jutott túl. Ezzel pedig jókora tér nyílt meg a további emelkedés elõtt.

Mérföldkõhöz ért a Siemens

Gazdaság2014.01.14, 16:05

Szép technikai kép bontakozott ki két nagy ipari konglomerátum, a német Siemens és az amerikai General Electric piacán. Kedvezõ hozam-kockázat arány mellett tudunk most piacra lépni, akár szép hozammal is kecsegtethetnek a papírok.

Véget érhet az OTP menetelése?

Gazdaság2014.01.14, 10:28

Január eleje óta már közel 8,8 százalékot emelkedett az OTP árfolyama, kezd kicsit túlzottá válni néhány technikai indikátor szerint a menetelés. Bár hiába gyülekeznek a felhõk, ettõl még nem biztos, hogy esni fog az árfolyam.

Szárnyalnak az amerikai bankok

Archívum2014.01.13, 09:45

Jó erõben vannak az utóbbi hónapokban az amerikai bankok, évek óta nem látott magasságban forognak a részvények. Lehet látni még szemrevaló bankpapírokat. 

Õk találhatják fel a spanyolviaszt

Gazdaság2014.01.27, 16:40

Remekül szerepelnek az utóbbi hetekben a spanyol részvények, egyre inkább látszódik, hogy a befektetõk bizalmat szavaznak az elmúlt években gyengén szereplõ papíroknak. Bár a legtöbb részvény jelenleg már kissé "túlhevült" állapotban van, azonban akadnak még olyan spanyol papírok, amelyek bõven folytathatják a menetelést.

Ráléphet a Renault a gázpedálra

Archívum2014.01.10, 18:32

Jól teljesít a Renault az utóbbi napokban a tõzsdén, raádásul a grafikonon több jel is a további emelkedés mellett szól.

Csúcsdöntésre készülnek ezek a cégek

Gazdaság2014.01.27, 16:41

Mozgolódnak az amerikai egészségügyi termékeket gyártó cégek, a Procter & Gamble, vagy éppen a Johnson & Johnson már a korábbi csúcsait nézegeti, és könnyen lehet hogy hamarosan át is lépi azokat.

Rézbányában a kakaó?

Archívum2014.01.08, 17:32

30 százalékos ralit mutatott be bõ félév leforgása alatt a Freeport-McMoRan Copper &Gold és ezzel technikailag komoly ellenálláshoz érkezett meg. Az akadály leküzdése esetén bõven lehet még erõ a papírban, ráadásul a réz esetében is fel lehet fedezni örömteli mozgásokat.

Kicsattan az erõtõl a Raiffeisen és az Erste

Gazdaság2014.01.08, 11:49

Az elmúlt napokban igen sokat hallatott magáról az osztrák Raiffeisen Bank, melynek magyarországi leányát sajtóértesülések szerint a Széchenyi Bank vásárolná fel. A hírbõl hivatalosan egyelõre annyi bizonyos, hogy ajánlatot kapott a Raiffeisen, ugyanakkor a vevõjelölt nevét továbbra sem hozták nyilvánosságra.

Megrohamozhatják a McDonald's-ot

Gazdaság2014.01.06, 21:12

Nagyobb menetelésen van túl Amerika két legnagyobb gyorsétteremlánca, a McDonald’s és a Burger King. A két részvény árfolyama fontos szinteknél húzódik, és a technikai kép alapján jó esély van a további emelkedésükre. 

Akarsz Soros nyomdokaiba lépni?

Gazdaság2014.01.27, 16:40

Parádés hónapokon van túl a spanyol ingatlanipari cég, az FCC, miután a régóta tartó csökkenõ trendet sikerült megtörnie. Ráadásul Bill Gates után Soros György is részesedést vásárolt a társaságban, az árfolyam pedig most fontos szinteknél jár, így akár még nagyobb emelkedés is jöhet.

Indítsuk egy kis hûsítõvel az évet

Gazdaság2014.01.02, 18:08

Az év végeztével nagyon úgy néz ki, hogy helyrerázódott a Coca-Cola árfolyama, amely az elmúlt évben csaknem kizökkent a pénzügyi krízist követõ menetelésébõl. Ráadásul ha minden jól megy, akkor idén akár új csúcsokat is felállíthat a részvény.

Érdekes helyen fordult a forint

Archívum2014.01.02, 16:59

Gyengélkedéssel kezdi az évet a forint, bár a mai egy egység körüli elmozdulás az euróhoz képest egyáltalán nem számít hajmeresztõ mozdulatnak. Sokkal inkább csak egy kis szokásos kilengésrõl van szó, ami viszont ennél sokkal érdekesebb, hogy fontos technikai szintek közelébõl történik mindez. 

Nagy mozgás elõtt az eBay?

Gazdaság2014.01.03, 08:32

Az idei év legnagyobb részét egy 7-8 dolláros sávban töltötte az eBay papírja, amely november végén lefelé akart kilépni elõször a sávból, de gyorsan meggondolta magát. Ha sikerül az 57 dolláros szintet áttörni, akkor további menetelés várhat a részvényre.

Fordulat elõtt az IBM?

Gazdaság2013.12.31, 10:04

A szebb napokat is megélt IBM grafikonján markáns fordulós jelzés rajzolódott ki, ami alapján akár 8 százalékos menetelés várhat a részvényre. Ráadásul a heti és a napi grafikon is egy irányba mutat, ami szintén pozitívumnak számít.

Íme, a karácsonyi bevásárlólistánk

Gazdaság2013.12.24, 10:41

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is összeállítottuk karácsonyi bevásárlólistánkat. Technikai szemszögbõl nézve a 2013-as ünnepek slágere az Amazon webáruház, a Mattel játékgyártó, illetve az Adidas sportszergyártó cég részvényei lehetnek. A triumvirátus tagjaiban közös vonás, hogy az elmúlt napokban új történelmi csúcsra, vagy annak közelébe kúszott az árfolyamuk.

A távközlésben a jövõ?

Archívum2013.12.22, 09:57

Feltámadt poraiból a sokak által korábban lesajnált távközlési szektor Európában. Az iparág szereplõi idén átlagosan 30 százalékos növekedést mutattak fel, ezzel jócskán lekörözve a fõbb piacok teljesítményét. A nagy áttörésben egyébként kulcsszerepe lehet, hogy rövidesen akár komolyabb konszolidációs folyamat is kezdetét veheti a szektorban.

Megtáltosodhat az Intel

Gazdaság2013.12.21, 09:26

Ugyan az elmúlt hetekben volt néhány rosszabb napja az Intelnek, de összekapta magát a részvény és ismét megkísérelheti a lokális csúcsok áttörését. Akár 10 százalékot is emelkedhet a papír, ha emelkedõ szakasz jön a piacokon. A cég versenytársa, a Texas Instruments is jó erõben van, itt fegyelmezettebbnek tûnik az emelkedés.

Kritikus pontnál pörögtek fel a bankok

Archívum2013.12.19, 11:06

Meglehetõsen jó formában van néhány amerikai bank. Az idei éves teljesítményükre sem lehet nagyon panaszkodni, most azonban ismét a lokális csúcsok felé vehetik az irányt. Sõt több helyen beszálló lehetõségeket is lehet azonosítani.

Akadályok elõtt a forint

Archívum2013.12.18, 16:14

Hiába vágta a jegybank kitartóan a 3 százalékos történelmi mélységbe az alapkamatot, a forint árfolyama a legutóbbi döntés óta még erõsödni is tudott. Úgy tûnik, a 303-as szintnél mindig megérkeznek a vevõk, kérdés mennyire lesznek kitartóak, ha a Fed még idén bejelenti az eszközvásárlások visszafogását. 

Felvillanyozóak ezek a cégek!

Gazdaság2013.12.18, 10:16

Egyre jobban festenek az amerikai elektronikai közmûcégek grafikonjai, az Exelon a hónapok óta tartó negatív trendet törte át, míg a Northeast Utilities újult erõvel törhet új csúcsokra.

Történelmet írt a Yahoo

Archívum2013.12.16, 19:44

Hatalmas menetelésen van túl a Yahoo részvénye, amely az elmúlt hónapokban több éve nem látott ellenállásainak intett búcsút. Hasonló a helyzet jelen pillanatban is, amikor is a 40 dolláros szintnek feszült neki az árfolyam. Siker esetén ugyanis további dicsõséges út is várhat a technológiai cég részvényére.

Itt a fordulat a Molnál?

Gazdaság2013.12.16, 11:19

A Mol az elmúlt hónapok során nem számított túl jó befektetésnek, az árfolyam folyamatosan lejtõn volt és ért el egyre mélyebb lokális mélypontokat. Pénteken azonban az északi-tengeri akvizíció bejelentése után megemberelte magát a papír. A grafikon szerint lehet még kakaó a részvényben.

Így alakulnak az októberi nagy durranásaink

Archívum2013.12.14, 15:05

Amíg az amerikai részvénypiac viszonylag jól szerepelt az utóbbi két hónapban, addig több októberi ötletünk is valóságos szárnyalást mutatott be. A Netflix, vagy éppen a Mastercard árfolyama pedig most is izgalmasan fest, ugyanakkor a nagyobb menetelés után lehetséges, hogy egy kisebb korrekció még kedvezõbbé tenné a technikai képet.

Imádják az USA-ban a szórakozást

Gazdaság2013.12.12, 13:00

Hónapok óta folytatják az emelkedõ trendet a szórakoztatóipari vállalatok, és az elmúlt pár nap gyengélkedése után készen állnak, hogy újult erõvel bírkózzanak meg az akadályokkal.

Tövig nyomnák a gázt az amerikai autógyártók

Archívum2013.12.10, 16:45

Több mint két és fél éves csúcsot döntött a General Motors árfolyama. Ha meg tud ragadni a 40 dolláros szint felett, újabb hódító útra is indulhat a részvény. A Ford részvénye az elmúlt hónapokban oldalazott, ahonnan egy kis lendülettel ki is törhetne az árfolyam.

Sikerre éhesek az amerikai közmûcégek

Gazdaság2013.12.07, 09:08

Egyre érdekesebben festenek az amerikai közmûcégek grafikonjai, a Westar Energy töretlenül haladhat felfelé, míg az NRG Energy szintén északnak tarthat az emelkedõ csatornában.

Ezek a részvények még jól is elsülhetnek

Gazdaság2013.12.05, 11:24

Bár a részvénypiacokon eladói hullám söpört végig az elmúlt napokban, azért még a borongós hangulatban is találhatunk olyan papírokat, amelyek épp ezzel a kis korrekcióval válnak érdekessé. A Procter&Gamble mellett a Colgate-Palmolive is olyan támaszokat teszteltek vissza, melyeknél szûk stop szinteket alkalmazva tudunk piacra lépni.

Mozgolódnak az olajpapírok

Gazdaság2013.12.04, 12:44

Éledeznek az amerikai olajipar kisebb szereplõi, a Talisman Energy 2011 óta tartó zuhanása megállni látszik, és fordulathoz készül a papír, míg a Murphy Oil árfolyama már 2012 óta kiváló formában van, és fontos szinteket készül átlépni.

Felszállási engedélyt kérne a Ryanair

Gazdaság2013.12.03, 11:31

Az elmúlt hetekben jól teljesítõ Lufthansa és Ryanair is fontos szintek közelében tartózkodik, ahonnan elrugaszkodva tovább folytathatnák szárnyalásukat. Igaz, elõtte azonban még egy-két fontos szintet le kellene gyûrniük.

Indul az újabb telekomos rali?

Archívum2013.12.01, 18:15

Nyár óta hatalmas ralit mutattak be a meghatározó nyugat-európai telekomcégek. Az utóbbi hetek ugyan korrekcióval teltek, de sok esetben a támaszokról indulhat az újabb rali. 

Kitörés közelében az Erste

Archívum2013.11.30, 09:15

Jó erõben vannak az osztrák bankpapírok, az Erste egyre közelebb jár a kitöréshez, míg a Raiffeisen grafikonján egy aranykereszt jelzés rajzolódott ki, ami szintén emelkedõ pályára állíthatja az értékpapírokat.

Nagy durranás elõtt a szórakoztatóipar

Gazdaság2013.11.27, 16:16

Fontos szintekhez értek el az amerikai szórakoztatóipari cégek, a Lions Gate egy nagy árfolyamzuhanás után dupla támaszáról pattanhat fel, míg a Dolby az elmúlt év nagy esése után végre áttörheti a 36 dolláros szintet.

Felzabálták a befektetõk a KFC árfolyamát

Gazdaság2013.11.25, 15:38

Ritkán lehet látni két nap alatt ekkora szárnyalást egy hatalmas cég részvényénél, mint csütörtökön és pénteken a Yum Brands árfolyamánál. A többek között KFC, Pizza Hut, és Taco Bell jogaival rendelkezõ vállalat ugyanis szerdán még 72,32 dolláron zárta a kereskedést, pénteken viszont egy részvényért már 78,3 dollárt kellett fizetni. Persze mondhatnánk, biztosan többen akartak venni, mint eladni! Nem is tévednénk nagyot, azonban ahogyan az a tõzsdén lenni szokott, nyomós okuk is volt a befektetõknek a vételi oldalra való tömeges átállásra.

Csúcsra törhetnek az ékszergyártók

Gazdaság2013.11.23, 16:42

Régóta nem látott csúcsokat hódítanának meg az ékszergyártók. Mind a dán Pandora, mind pedig az amerikai Tiffany tõzsdei árfolyama komoly szintek közelébe került, amit ha sikerülne áttörniük, akkor nagyobb erõsödés elé nézhetnek.

A bankkártyás cégekben a jövõ?

Gazdaság2013.11.23, 09:59

Szinte megállíthatatlanul emelkednek az amerikai piacon a meghatározó bankkártya kibocsátókat. Egytõl egyig történelmi csúcs közelében mozognak, és egyelõre nem mutatják a gyengeség jeleit.

Megérte a Metroba bevásárolni!

Gazdaság2013.11.21, 17:48

Kicsattanó erõben vannak Európa meghatározó kiskereskedelmi részvényei, melyek közül az elmúlt napokban hatalmasat repült a német Metro árfolyama. Ezzel pedig visszaigazolta korábbi várakozásunkat, miszerint rendkívül impozánsan fest technikailag a papír. Ráadásul ne feledkezzünk meg a Carrefourról sem, amire korábban többször is felhívtuk a figyelmet.

Nagy ugrás elõtt a közösségi médiacégek?

Gazdaság2013.11.21, 11:03

Egyre jobb formában van a közösségi médiacégek két kiemelkedõ alakja, a Zynga és a LinkedIn, ugyanakkor a Facebook nem muzsikált túl jól az elmúlt hetekben. A Zynga kétségtelenül elindult a korábbi szintek felé, míg a LinkedIn egy kisebb korrekció után újból történelmi csúcsra törhet. 

Pengeélen táncol a magyar piac

Gazdaság2013.11.20, 08:00

Fontos technikai formáció rajzolódhat ki a BUX index grafikonján, ugyanis az 50 napos mozgóátlag alulról metszheti a 200 napos mozgóátlagot, így egy aranykereszt jelenhet meg a charton. Komolyabb szárnyaláshoz azonban néhány akadályt le kell küzdenie a BUX indexnek.  

Intel: Kitörés közelében a chipgyártó

Gazdaság2013.11.19, 17:33

Impozáns technikai kép tárul elénk, ha ránézünk az Intel napi és a heti grafikonjára. Érdemes résen lenni, ugyanis kitörés esetén akár 10 százalék fölötti emelkedés is várhat a részvényre.

Nagy ugrás elõtt áll az Oracle

Gazdaság2013.11.19, 14:05

Jól teljesít az Oracle az utóbbi hetekben, fontosabb ellenállásokat sikerült maga mögött hagynia a technológiai részvénynek. Az emelkedés pedig akár folytatódhat is, hiszen a hosszú távú grafikonok alapján még jelentõs tér áll az Oracle elõtt.

Össze-vissza ugrál az RWE

Archívum2013.11.18, 15:21

Múlt héten még a mélybe taszították, ma viszont az egekig húzzák a befektetõk az RWE árfolyamát.

Meglódulhat az amerikai bankszektor

Archívum2013.11.14, 18:00

Fontos szintekhez érkeztek az elmúlt napok jó teljesítménye után az amerikai bankpapírok. A mozgótlagokat sorra átugorva már csak egy utolsó lépésre lehet szükség, hogy idei csúcsra érjenek a részvények. Az indikátorok alapján az utolsó lépést akár sikerrel is vehetik a bankok.

Nagyot markolhatnak az ipari mamutok

Gazdaság2013.11.12, 10:08

Az elmúlt hónapokat oldalazással töltötte el két meghatározó gépgyártó, a Caterpillar és a Deere is. A részvények jelenleg a sáv aljánál mocorognak, így kedvezõ képet mutatnak, feltéve ha bízunk egy felpattanásban.

Kétéves csúcson az olasz bankrészvények

Archívum2013.11.06, 19:50

Fontos technikai szinteket sikerült elérnie az UniCredit és az Intesa Sanpaolo árfolyamának. Mindkét papír egyelõre erõt gyûjt a további emelkedéshez, mivel két éve nem látott szintekre jutottak az elmúlt hetek menetelése után. A trendvonalak törése esetén viszont sokat romolhat a technikai kép.

Eldõlhet a Facebook sorsa

Archívum2013.11.06, 17:45

Fontos szinteknél jár a Facebook árfolyama, az elmúlt napok gyenge teljesítménye után úgy fest, hogy valamelyest kapaszkodóra lelhet a közösségi médiacég részvénye.

Megrohamozták a régiós bankokat

Gazdaság2013.11.04, 15:57

Rendkívül fontos szintek fölé jutott ma három régiós nagybank. Az OTP a 200 napos mozgóátlagon lendült át, a Raiffeisen Bank és az Erste Bank pedig egy füles csésze formációból lépett ki. Ha sikeres lesz a kitörés, akkor komoly emelkedés várhat rájuk. 

Kitörésben az OTP

Gazdaság2013.11.04, 14:43

A 4500 forintos szintet, valamint a 200 napos mozgóátlagot is átszakította ma az OTP árfolyama. Akár 4900 forintig is eljuthat technikai alapon.

Megvan, ki tehet a német piac erejérõl

Archívum2013.11.03, 12:34

Soha nem látott magasságokban járt a napokban a DAX index és még mindig 9000 pont fölött tartózkodik az egyik legfontosabb nyugat-európai tõzsdeindex. A mai technikai elemzéssel foglalkozó hírlevelünkben néhány olyan részvényt veszünk górcsõ alá, amelyeknek komoly szerepük van abban, hogy az index ennyire jó formát mutat.

Ismét 1200 dollárt veheti célba az arany

Gazdaság2013.11.01, 08:00

A nyáron elért 1200 dollár körüli mélypontot követõen egy nagyobb felfutást lehetett látni az arany piacán, azonban ez a lendület kezd megtörni. Emiatt újra esni kezdhet az arany árfolyama. Hosszabb távú fundamentális elképzelésünk nem változott, viszont a kedvezõ hozam-kockázat arányú belépõ most adódik.

Pengeélen táncol a forint

Archívum2013.10.31, 16:25

Kulcsszintekig menetelt a forint árfolyama, és bár a további gyengülés irányába valóban sok érvet fel lehetne sorakoztatni, egyelõre nehéz biztosra venni a csökkenõ trendvonal megtörését. Ha el is enged az eddigi ellenállás, akkor is közel vannak azok a szintek, ahol újabb megállók jöhetnek. 

Eldõlhet a német közmûcégek sorsa

Gazdaság2013.10.30, 18:37

Szeptember közepe óta lendületesen emelkednek a német közmûcégek, fontos technikai ellenállásokon lendültek keresztül az elmúlt hetekben. A megugrások után azonban némi korrekciót lehet látni, hamarosan eldõlhet a részvények sorsa is.

Ördögien jó formában a cseh részvények

Archívum2013.10.29, 17:55

Rendkívül jó napot fogtak ki a cseh blue-chipek, amivel tulajdonképpen folytatták az elmúlt hónapok kiemelkedõ teljesítményét. A ma küldött jelzések kitûnõ táptalajt szolgáltathatnak a forma jövõbeli fenntartásához, a Komercni történelmi csúcsa mellett a CEZ a 200 napos mozgóátlag fölé bújt ki.

Hatalmas menetelésben a Deutsche Telekom

Archívum2013.10.28, 19:01

Nagyot erõsödött a Deutsche Telekom árfolyama az idei év során, ráadásul szeptembertõl még nagyobb lendületet vett a telekompapír, több fontos szintet is maga mögött hagyva. Bár az elmúlt pár napban korrigált kicsit a részvény, az emelkedõ trend még nem tört meg, így akár újabb, rég látott szinteket hódíthat meg a Deutsche Telekom.

Szakad a vászon, csúcson a filmgyártók

Gazdaság2013.10.24, 18:16

Erõs emelkedõ trendben levõ, új csúcsra törõ amerikai részvényeket vettünk górcsõ alá, melyek kedvezõ hozam-kockázat arányú beszállási lehetõséggel kecsegtetnek. A Walt Disney és a Viacom árfolyama is kitört az ellenállások fölé, így esetükben újabb csúcshódítások következhetnek az elõttünk álló hetekben. 

Érdemes megvenni az aranyár eséseket

Gazdaság2013.10.24, 16:13

Az aranyat eddig nagy ívben kerülõ MacNeil Curry optimista hangot ütött meg az arany kilátásával kapcsolatban.A BofA elemzõje szerint a két hónapja látható csökkenõ trend törése új útat nyithat a nemesfém árfolyama elõtt egészen az 1500 dolláros magasságokig. 

Hatalmas kitörés közelében az OTP?

Gazdaság2013.10.24, 10:50

Több hónapos sávozásból készül kitörni az OTP árfolyama, amely ma ismét 4500 forint fölé emelkedett. Rögös út vár a bankpapírra, ha meg akar indulni, de optimista esetben akár 5000 forint közelébe is eljuthat.