Societe Generale

címke rss
Újabb bankot vett az OTP

Újabb bankot vett az OTP

Az OTP Bank százszázalékos tulajdonába került a Societe Generale Csoport albán leánybankja, a Banka Societe Generale Albania SH.A, miután március 29-én megtörtént a tranzakció pénzügyi zárása - tájékoztatta az OTP Bank Nyrt. a tőkepiaci szereplőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Berobban-e idén egy fekete hattyú?

Archívum2015.03.17, 16:36

A francia Société Générale közgazdászai számos olyan forgatókönyvet állítottak össze az idei évre, amelyek black swan eseményként alapjaiban rengethetik meg a globális gazdaságot. De ami talán még ennél is fontosabb, megnevezték azt a hat folyamatot is, ami  ezeknél lényegesen nagyobb valószínűséggel határozhatják majd meg a piacok alakulását 2015 folyamán.

Ezeken a részvényeken dobhat nagyot az EKB

Archívum2015.03.09, 12:17

A mai napon megkezdi eszközvásárlási programját az EKB. Azt eddig is tudni lehetett, hogy ez az európai részvények árfolyamára kedvező hatással lesz, a Societe Generale azonban azt is meghatározta, hogy pontosan milyen elven válogassunk, hogy az árfolyam növekedésből maximálisan profitálni tudjunk. Sőt, az ebben a tekintetben az általa a legjobbnak ítélt vállalatok neveit is napvilágra hozta.

Kitörnek a francia bankok

Archívum2015.02.19, 17:09

Meglehetősen jól fest a nagy francia bankok grafikonja, a Credit Agricole, a BNP Paribas vagy a Societe Generale egytől egyig szép kitörésben vannak. Technikailag innen akár nagyobb lendületet is vehetnek, és a rövid távú pozitív momentum akár 10 százalékos emelkedést is lehetővé tehet számukra a következő hetekben. A mostani szinteken ráadásul kedvező hozam-kockázat arány mellett vehetjük meg a részvényeket.

Jóváhagyást kérnek a dupla bankári bónuszra

Gazdaság2014.03.18, 10:01

A francia Société Générale részvényesei jóváhagyását kéri, hogy kétszer akkora bónuszt adhassanak bankárainak, mint azok éves fizetése.

Kitöréssel kacérkodik a francia gigabank

Gazdaság2014.02.13, 20:28

Kellemes meglepetést okozott a befektetőknek profitsoron, és még a technikai kép is jól fest a Société Généralé piacán. Ha sikerül legyűrni a januári magasságokat, a korábbi lokális csúcsokig nyílhatna meg egy tér az árfolyam előtt, ami ráadásként még kedvező hozam-kockázat arányú beszállóval is kecsegtet.

Dől a lé a francia bankhoz

Gazdaság2014.02.12, 12:05

Kiváló negyedévet zárt a francia Société Générale, miután a bankcsoport a vártnál sokkal nagyobb nettó nyereséget ért el, és remekül teljesített a lakossági üzletág. 4,3 százalékos pluszban jár már az árfolyam.

A forint ellen spekulál a nagybank

Gazdaság2014.01.30, 14:35

A Societe Generale 330-as euróárfolyammal riogat, ennek megfelelően a forint gyengülésére játszó pozíciót nyitottak három hónapos időtávon. 

Ezekből profitálhatsz

Gazdaság2014.01.27, 16:37

Míg 2013-ban mindenki a tapírról meg a száguldó részvénypiacról beszélt, addig 2014-ben sem kell aggódnunk, hogy téma nélkül maradunk. A Societe Generale mindjárt összegyűjtött három fontos makrofolyamatot, melyből mi is alaposan profitálhatunk.

A francia nagybank után kapkodnak a befektetők

Gazdaság2013.05.07, 11:09

A vártnál jobb negyedéves számokat közölt ma reggel a Société Générale és a Crédit Agricole, Franciaország második és harmadik legnagyobb bankja. A két pénzintézet egymással ellentétes eredményt produkált, ugyanis a SocGen 50 százalékkal alacsonyabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban, míg a Crédit Agricole éppen 50 százalékkal magasabbat. De mindkét banknak sikerült felülmúlnia az elemzői várakozásokat. A Société Générale már 5 százalékos pluszban van, ellenben a Crédit Agricole csak 0,6 százalékkal emelkedik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő