tech
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy kiváló anyag, amiből mi magunk csinálunk gonosztevőt
A műanyagok helyzete leginkább a Jó, a Rossz és a Csúf című legendás westernfilm szereplőiéhez hasonlítható: a jó nem jobb, a rossz nem rosszabb, mint a másik kettő, és a csúf sem csúnyább a többieknél, a történet során pedig gyakran rajtuk kívülálló okok miatt kerülnek nehéz helyzetbe. Így van ez a polimerekkel is, amik nem rosszabbak a többi szerkezeti anyagnál, külső tényezők miatt mégis őket hibáztatjuk az egyre nagyobb problémát jelentő környezetszennyezésért. Arra a kérdésre, hogy miért lesz a jó műanyagból a rossz emberi hozzáállás miatt csúf hulladék, Czigány Tibor akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemm ...
Egy évtized alatt 100 milliárdnyi adót kerültek el a techvállalatok
A Fair Tax Mark a Facebook, az Apple, az Amazon, a Netflix, a Google és a Microsoft, vagyis az ún. Szilícium Hatos adótevékenységét vizsgálta 2010 és 2019 között. A most megjelent tanulmányból kiderül, hogy az említett vállalatok 100,2 milliárd dollárral kevesebbet adóztak, mint amennyit kellett volna.
- címkék:
- adó
- tech
- vállalatok
- Netflix
- Amazon
- Apple
- Címkefelhő »
Rendszerhiba miatt 96 százalékos árengedményt adott a svéd techcég
A svéd beauty-tech márka, a FOREO nyilatkozatában megerősítette, hogy minden Black Friday rendelést teljesít, így azokat is, amely egy súlyos rendszerhibának köszönhetően tízezreknek tette lehetővé, hogy a szokásos ár töredékért, 279 dollár (88 990 Ft) helyett 9,99 dollárért (3 000 Ft) vásárolják meg az UFO okos-maszk arckezelő eszközt, november 29-én.
Ismeri az embereket, akik a technika jövőjét formálták? Kvíz!
Az elmúlt bő egy évszázad alatt a technológiai eszközök fejlődésének köszönhetően az emberiség élete radikálisan átalakult. Megjelentek a számítógépek, a telefonok, a tévék, a háztartási gépek, a videojátékok és totálisan átalakították a mindennapokat.
- címkék:
- kvíz
- guru
- tech
- Címkefelhő »
Ezekkel az eszközökkel készüljön fel a télre
Lassan elmúlik az ősz is, a tél a célegyenesbe fordul és a hideg napok is szép lassan ránk köszöntenek. De nem kell ám búslakodni, az év ezen szakasza is számos pazar élményt és kalandot tartogathat mindannyiunk számára! Tudják ezt jól a különféle technológiai termékek, és trükkös eszközök gyártói, fejlesztői is, akik tarsolyában ott van jó néhány őszi-téli időszakra szabott speciális masina. Ezeket mutatjuk meg.
Sokkoló: elektronikai eszközök iszonyatos árakon!
- címkék:
- galéria
- készülék
- drága
- tech
- Címkefelhő »
Mutassa meg, mennyire ismeri a techuniverzumot
Kvíz! Kiről van szó, miről van szó? Egy állítás, 4 válaszlehetőség, de melyik a helyes?
- címkék:
- kvíz
- játék
- Univerzum
- tech
- Címkefelhő »
Felismeri, mik ezek a régi technikai eszközök?
Az elektronikai univerzum sajátossága, hogy a villámgyors technológiai fejlődés következtében az avulás is igen sebes. Gyakorlatilag egyik évről a másikra szűnhetnek meg és tűnhetnek el komplett termékcsoportok, vagy alakulhatnak át gyökeresen. Ennek következtében pedig egy csomó olyan eszköz vagy kiegészítő van, amiről a mai kor embere már el se tudja képzelni, hogy mi lehet.
- címkék:
- retro
- kvíz
- tech
- Címkefelhő »
Ezek voltak a legmenőbb tech eszközök 20 évvel ezelőtt
A kilencvenes évek sok szempontból sorsfordítónak számítanak, legyen szó zenéről, filmekről, divatról, a médiáról, vagy akár a technológiai univerzumról.
Ezek voltak a legmenőbb tech cuccok 20 évvel ezelőtt
Zuckerberg: készek vagyunk az amerikai államot is beperelni
Egy frissen kiszivárgott felvételen Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója hallható, amint az alkalmazottak kérdéseire válaszol egy vállalati rendezvényen. A dolgozókat leginkább az foglalkoztatta, hogy valóban feldarabolják-e a céget, Zuckerberg pedig mindenre készségesen válaszolt és a riválisok mellett az amerikai kormánynak is üzent.
Gamer, bug, headset. Tudja, mit jelentenek ezek a techszakszavak?
Bár számos létfontosságú fejlesztés, innováció köthető a technológiai eszközök világában a magyar tudósokhoz, ennek az univerzumnak alapvetően az angol az "anyanyelve". Számtalan kifejezés, megnevezés került át innen a magyarba, és használják ezeket sokan totálisan természetesen, organikusan illesztve a nyelvünkbe. Mostani kvízjátékunkban ezek közül szedtünk össze néhányat, a kérdés, hogy Ön mennyire ismeri ezeket, tudja-e, hogy például mit jelent a "joystick" vagy a "winchester".
- címkék:
- kvíz
- tech
- szakzsargon
- Címkefelhő »
Luxuseledellel, bébiszitterrel és napközivel kényeztetik a magyar kutyákat
A Global Market Insight tanulmánya szerint a házikedvencekre épülő ipar értéke 2025-re meghaladja a 269,9 milliárd dollárt. A tulajdonosok egyre többet költenek kis kedvenceikre, Kínában pedig még csak most kezd terjedni a városi állattartás. Az állatorvos mellett egyre kifinomultabb tápokért, szolgáltatásokért és kiegészítőkért is hajlandóak olykor sok pénzt áldozni az emberek. Van már kutyanapközi, naponta szállítanak házhoz kifejezetten kutyáknak főzött ételeket, de már tévécsatornát és randizós alkalmazást is készítettek az ember legjobb barátjának. Megnéztük, hogy milyen lehetőségek közül lehet válogatni Magyarországon, és hogyy ...
Alexa már a főzésben is szívesen segít
Az Amazon tavaly mutatta be az AmazonBasics névre keresztelt mikrohullámú sütőjét, amely az első olyan igazi konyhai eszköz volt, amely kompatibilis a cég virtuális asszisztensével, az Alexával.
- címkék:
- főzés
- tech
- Amazon
- Címkefelhő »
Óriási perekkel szorongatják a techóriásokat világszerte
Írország és az Apple a héten közösen fellebbeznek az Európai Bizottság döntése ellen, amely szerint a techcég 14,3 milliárd dollárnyi adót takarított meg azzal, hogy különleges komoly mértékű adókedvezményeket kaptak az ír kormánytól. A nagy techcégeket világszerte egyre jobban szorongatják, hol az adóelkerülés miatt, hol pedig azért, mert monopolhelyzetet teremtenek a piacon és gyakran nem mindig törvényes eszközökkel igyekeznek megszorongatni riválisaikat.
Öt tech készülék, amit direkt időseknek terveztek
Elnézve a reklámokat és a termékek dizájnját, az embernek sokszor az az érzése, hogy a technológiai cégek az új termékeik jó részét tinédzserek, vagy legalábbis fiatalabb felnőttek számára tervezi. Viszont az is tény, hogy vannak még olyan vállalatok, akik odafigyelnek az idősebbekre, és kifejezetten az ő igényeik, szokásaik figyelembe vételével terveznek eszközöket, illetve szolgáltatásokat.
- címkék:
- készülék
- idősek
- tech
- Címkefelhő »
Mutassa meg, mennyire ismeri a techvilág úttörőit!
A tv, a mobil, a robotporszívó vagy a notebook ma már életünk szerves részének számítanak. De kik, mik voltak az úttörők, az első modellek, amelyek áttörték a falat? Mikor történt mindez? Melyek voltak azok a gyártók, akiknek ezeket a világmegváltó, a civilizációnkat jelentősen átformáló technológiákat és termékeket köszönhetjük?
- címkék:
- kvíz
- készülék
- úttörő
- tech
- Címkefelhő »
Kirúgta az idősebb dolgozóit az IBM, és fiatalabbakra cserélte
Mindezt maga az IBM egyik korábbi alelnöke árulta el, az, aki a HR-ért felelt.
- címkék:
- munkaügy
- üzlet
- tech
- IBM
- Címkefelhő »
Az alkalmazás, amely hamarosan letaszíthatja a Facebookot a trónról
A TikTok két éve indult világhódító útjára, azóta pedig már 950 millió letöltésnél jár az alkalmazás. A lényege, hogy leginkább a fiatalabb korosztály rövid, néhány másodperces videókat tud megosztani. Ezek néha viccesek, máskor a felhasználók csak zenére vagy előre felvett szövegre tátognak és táncolnak. A piac ezen szegmense viszont igen kockázatos, mivel a videós alkalmazások tűnnek el a leggyorsabban a piacról.
- címkék:
- zene
- alkalmazás
- tech
- musical.ly
- Tiktok
- Címkefelhő »
Az amerikaiak szerint a kormánynak szabályoznia kellene a nagy tech cégeket
A megkérdezettek több mint 50 százaléka szerint darabolni kellene a túl nagy befolyással rendelkező óriásokat.
Ilyen, amikor az állatok tényleg dühösek egy elektronikai eszközre - képek
Sokan panaszkodnak arra, hogy az állataik, jellemzően a kutyák vagy a macskák, illetve ritkább esetben a nyuszik vagy rágcsálók megcsócsálják a papucsot, szétszaggatják a párnát, felfalják a növényeket, egyszóval őrjítő káoszt okoznak otthon.
Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? A Walkman vagy a Discman? Kvíz!
A technológiai iparág lassan egy évszázada átszövi teljes életünk. Az olyan eszközök, mint a tévé, a telefon, a számítógép vagy a hűtőszekrény, észrevétlenül váltak a hétköznapok részévé. Úgy, hogy gyakran már azt sem tudjuk, hogy hogyan is építkeztek egymásra vagy egymás mellett egyes fejlesztések. Mostani kvízjátékunkban arra kell válaszolnia, hogy a két megemlített technológia vagy termék, tehát például a Walkman vagy a Discman, plazma vagy LCD tv közül melyik született meg korábban.
- címkék:
- kvíz
- tech
- szórakoztatóelektronika
- Címkefelhő »
Mutassa meg, mennyire emlékszik a kilencvenes évek legendás masináira
A kilencvenes évek sok szempontból sorsfordítónak számít. A történelem és a kultúra mellett a technológiai világban is földrengésszerű változásokat hozott ez a dekád, és az új technológiák, termékek, illetve termékcsoportok Magyarországon megjelentek, illetve teret hódítottak.
- címkék:
- kvíz
- kilencvenes évek
- tech
- Címkefelhő »
Egyelőre nem daraboltatják fel az amerikai techóriásokat
A vezető Wall Street-i elemzők szerint a techvállalatokat továbbra is nagy nyomás alatt tartják a döntéshozók, azonban egyelőre nem kell attól tartani, hogy feldarabolásukról döntenének. Ez ebben az esetben azt jelentené, hogy szétszakítják a konglomerátumokat, valamint kötelezik a cégeket, hogy hozzák nyilvánosságra az általuk használt különböző algoritmusokat.
Találja ki, milyen technikai eszközt ábrázolnak a képek
Ebben a kvízben csak annyit kell kitalálni, hogy milyen technikai eszköz látható a képen. A nehézséget az jelentheti, hogy rettenetesen szokatlan külsővel bírnak a feladványként szereplő masinák! Most szólunk, hogy a feladat valójában nem lesz annyira egyszerű!
- címkék:
- kvíz
- tech
- Címkefelhő »
Hihetetlen állítások a technológia világából. Ön tudja melyik igaz?
Becsapós techkvíz rengeteg hazugsággal és egy csomó igazsággal!
- címkék:
- kvíz
- tech
- Címkefelhő »
Most kiderítheti, mennyit tud a techvilág legnagyobb baklövéseiről
A technológiai szektorban iszonyatos a verseny: Egy-egy jó vagy rossz döntés komplett cégek vagy részlegek sorsára lehet hatással, és a feszültséget még az is fokozza, hogy minden egyes piaci résztvevő állandó lépéskényszerben van. Aki lemarad, az kimarad, aki pedig a trendeket diktálja, azt a sikerek sem kerülik el. Emiatt aztán sokan próbálnak valamilyen hihetetlen, világrengető újdonsággal előállni, aminek viszont sajnos sokszor csúnya pofára esés a vége. Előfordul, hogy egy konkrét modell mond csődöt, de arra is akad példa, hogy egy komplett termékcsaládról derült ki, hogy totális zsákutca volt.
- címkék:
- kvíz
- baklövés
- baki
- tech
- Címkefelhő »
Jön a sminkelő robotkéz és a divattanácsokat adó okostükör
A kínai techvilágban már nem az önvezető autók, az összehajtható okostelefonok és a robotok mozgatják meg leginkább a vállalati fejlesztők fantáziáját, hanem a szépségápolás és a technológia összekötése. Megjelentek az okostükörök, a 3D-s körömépítők és a kiterjesztett valóság használatával működő, sminkelésben segítő alkalmazások. A "beautytech" egy rohamosan fejlődő ágazat, amely nem fog egyhamar megállni a növekedésben.
Íme a legdurvább, legmeghökkentőbb tech tetoválások
Ezeket a tetoválásokat egyértelműen techőrültek varratták magukra.
- címkék:
- tetoválás
- tech
- menő
- őrült
- Címkefelhő »
Íme a legdurvább, legmeghökkentőbb tech tetoválások!
- címkék:
- tetoválás
- tech
- tetkó
- Címkefelhő »
Mi lenne, ha minden legépelt betű után fizetni kellene?
Marc Köhlbrugge, az Expensive Chat készítője arra keresi a választ, hogy milyen hatással lenne az emberek online tevékenységére, ha a beszélgetés során minden egyes legépelt betű után fizetni kellene. A társadalmi kísérlet során egy lista is megtekinthető azokról a felhasználókról, akik a legtöbb pénzt költötték el.
- címkék:
- beszélgetés
- pénz
- alkalmazás
- chat
- applikáció
- tech
- Címkefelhő »
Tudja, hogy melyik országból származnak a nagy technológiai cégek?
Bár a globalizálódó világban a hatalmas techcégek csápjaikkal az egész Földet behálózzák, és a bolygó számos pontján vannak kirendeltségeik, üzemeik, leányvállalataik. De ettől még az is igaz, hogy mindegyiküknek (vagy a legtöbbjüknek) van egy szülőhazája, egy olyan ország, ahol megalapították őket, ahol megkezdték a növekedést, ahol a semmiből naggyá váltak.
- címkék:
- Kína
- kvíz
- tech
- ország
- cégek
- Sony
- Thomson
- Panasonic
- BlackBerry
- Címkefelhő »
Mennyire emlékszik a nyolcvanas évek technológiai eszközeire?
A nyolcvanas évek sok szempontból forradalminak számítanak az emberiség történelmében. A zene, a filmek, a divat, a kultúra és a történelem is hihetetlen változásokon ment át a „Dekadencia Évtizedében”. Sőt a szórakoztatóelektronika és a számítástechnika világában is elképesztő változásokat hozott ez az időszak. De Ön vajon még emlékszik ezekre az évekre, a termékekre, technológiákra, botrányokra és sikerekre? Mindenesetre készítettünk egy rövid kvízt, amin tesztelheti a tudását! Jó szórakozást kívánunk!
- címkék:
- kvíz
- tech
- Videoton
- Commodore
- Címkefelhő »
Itt a nemi betegségre figyelmeztető, világító óvszer
A briteknél két 14 éves és egy 13 éves fiatal nyerte a TeenTech Awards-t (tinédzsereknek rendezett technológiai újításokat felvonultató seregszemle), miután feltaláltak egy olyan óvszert, amely ha nemi betegséget érzékel, akkor képes színt váltani, ezzel figyelmeztetve a felhasználóját. A hírek szerint már most óriási az érdeklődés a fiatalok találmánya iránt és több nagy gyártó is megkereste őket.
Fogyni szeretne? Elég rálehelnie erre a kütyüre!
Sok olyan, elsőre mágikusnak tűnő eszköz létezik, melyről a készítői azt mondják, segít a fogyásban. A Lumen nevű kis kütyüt összerakó brigád azt ígéri, hogy már a lehelletünk is elég ahhoz, hogy a jó irányba induljunk el.
- címkék:
- egészség
- fogyókúra
- tech
- Címkefelhő »
Ha nem tudta, mi hiányzik: itt az okosmelltartó!
A Soma tulajdonosa szerint a nők többsége nem a megfelelő méretű melltartót hordja, ezért szükség van a technológia segítségére.
- címkék:
- melltartó
- okos
- nők
- tech
- Címkefelhő »
Itt egy gép digitális nomádoknak - videó
Befutott a szerkesztőségünkbe egy nagyon érdekes kis eszköz, a Dell Inspiron 7386 2in1. Két héten át nyüstöltük, tapasztalatainkat pedig videóban foglaltuk össze. Ha már prémium megjelenésű eszközről van szó, akkor mi egy prémium megjelenésű helyszínt választottunk a tapasztalataink megosztásához: a Kempinski 707-es szobáját. Elöljáróban annyit, hogy egy kedves, szép, szerethető kis gépről van szó, amely viszont úgy tűnik, hogy az árával már egy egészen másik szegmens felé araszolgat, és emiatt kénytelenek vagyunk az előbbi pozitív jelzők mögé odaírni azt, hogy „de”.
Többet tudnak a gyerekeiről a nagy tech cégek, mint gondolná
A nagy technológiai cégek nem csak rólunk tudnak egyre többet, de a gyerekeinkről is. Ha a szülő nem kezeli tudatosan, hogy mit oszt meg gyerekeiről a közösségi médiában, annak komoly következményei lehetnek.
13 menő ruhadarab nem csak kockáknak
A techmárkák és -termékek a divatipart is meghódították, mutatunk egy csomó szuper pólót, pulcsit, bugyit!
- címkék:
- ruha
- tech
- geek
- Címkefelhő »
13 ultramenő ruhadarab (nem csak) geekeknek.
- címkék:
- ruha
- tech
- geek
- Címkefelhő »
A világ vezető egyeteme 1 milliárd dollárral fogad a jövőre
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) 1 milliárd dollárt fordít a mesterséges intelligencia kutatásra és az informatika oktatásra annak érdekében, hogy megoldást találjanak a globális problémákra és kihívásokra. A mostani bejelentéséhez mérhető változásra legutóbb 1950-ben volt példa a világ legrangosabb technológiai egyetemén.
Instagram alapító: nem azért hagytam ott a céget, mert minden remek volt
Az Instagram társalapítója - Kevin Systrom - még szeptember végén hagyta ott a vállalatot, amelyet hat évvel korábban vásárolt fel a Facebook. Systrom kilépését követően most beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy miért távozott az általa alapított cégtől.
A Snapchat túl gyorsan égeti a pénzt, közel lehet a teljes összeomlás
A Snap részvényei tovább zuhantak a héten egészen 7 dollárig, annak ellenére, hogy a Snapchat anyavállalatának vezérigazgatója, Evan Spiegel már jövőre nyereségesnek látja a céget. A szakértők szerint viszont 2019-ben már teljesen kifogyhat a pénzből a Snap, a jövő év végén pedig ismét tőkét kell gyűjteniük, ha fenn akarnak maradni.
Rossz idők járnak a Google-re, itt az újabb adatszivárgási botrány
A Wall Street Journal birtokába került dokumentumok szerint a Google-nél még márciusban találtak egy hibát a Google+ platformmal kapcsolatban, amely lehetővé tette a külső fejlesztőknek, hogy hozzáférjenek a felhasználók személyes adataihoz. Az amerikai techóriás azonban nem jelentette az esetet a hatóságoknak, pedig több százezer felhasználót érintett az ügy. Vajon a Google hány hasonló ügyet titkolt el a nyilvánosság elől?
Kémbotrány: kínai kémchipek lesték évekig az Apple és az Amazon szervereit
Kínai kémek éveken át figyelhettek több mint harminc amerikai nagyvállalatot, köztük az Amazont és az Apple-t is. Peking állítólag arra kényszerítette a kínai techvállalatokat, hogy csempésszenek rizsszem méretű mikrochippeket az amerikai cégek Kínában gyártott szervereibe. Így a hackerek különböző vírusokat telepíthettek, valamint fontos adatokhoz is hozzáférhettek. A támadásban több amerikai kormányhivatal is érintett.
- címkék:
- Kína
- Egyesült Államok
- kémkedés
- botrány
- tech
- Címkefelhő »
Autóbaleset inspirálta a jövő navigációs készülékét
Vitalij Ponomarjov 30 évesen ütközött frontálisan egy másik autóval Moszkvában, miközben a navigációs rendszerén nézte éppen, hogy merre kellene kanyarodnia. A szerencsés végkimenetelű baleset után Vitalijnak támadt egy remek ötlete, miszerint az autók szélvédőjére kellene kivetíteni az útvonalat, hogy a sofőr mindig az úton tudja tartani a szemét.
- címkék:
- közlekedés
- autó
- technológia
- AR
- tech
- wayray
- Címkefelhő »
Európában jöhetnek az első szankciók a Facebook ellen
Az Európai Bizottság komoly szankciókkal sújtaná a Facebookot, ha az amerikai techvállalat nem tesz eleget az uniós fogyasztóvédelmi előírásoknak.
Az Apple egyik első számítógépe 226 millió forintért kelhet el
Az Apple-1-et Steve Jobs és Steve Wozniak tervezte, a most árverezésre kerülő számítógép pedig egyike az Apple által legyártott első kétszáz komputernek. Ugyan az Apple-1 mostanra már őskövületnek számít, de továbbra is modern kor egyik nagy technológiai vívmánya.
- címkék:
- számítógép
- gazdaság
- tech
- Apple
- Címkefelhő »
Történelmi Apple-rekord, 1000 milliárd dolláron a cégérték
Az Apple csütörtökön elérte az 1000 milliárd dolláros piaci értéket, miután a vállalat részvényei 207,05 dollárra emelkedtek. A techóriás az első nyilvánosan működő amerikai társaság, amelynek sikerült elérnie az álomhatárt.
- címkék:
- tőzsde
- részvény
- tech
- Apple
- Címkefelhő »