Szomszédok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sorozat
- krimi
- tévé
- média
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója elzavarta az újságírókat
Nemcsák Károly paprikás hangulatban érkezett kedd reggel a békéltető perére. Nem vette jó néven, hogy a bíróság előtt újságírók tömegei fogadják. Dühében mindenkit elküldött melegebb éghajlatra, átkozódva zavarta el az egyébként nem miatta egybegyűlt újságírókat.
Csűrös Karola, Frajt Edit: A Szomszédok meghatározó volt
Csűrös Karola szerint ha jó volt egy jelenetben a színházban, a néző el tudott vonatkoztatni Etustól. Frajt Edit úgy véli, hogy a szakma is beskatulyázta őket: ennek pedig volt jó és rossz oldala egyaránt.
- címkék:
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
80 éves lett Csűrös Karola: a Szomszédok sztárja nem örül
Jó egészségben és szeretetben töltötte be Csűrös Karola a 80. életévét, de a Szomszédok sztárja nem igazán örül ennek a kerek évfordulónak. A művésznő ha választhatna 30 éves lenne legszívesebben!
Meghalt Várnagy Katalin
76 éves korában, egy régóta tartó betegség következtében meghalt Várnagy Katalin, Jászai Mari-díjas színművész.
76 évesen elhunyt a Jászai Mari-díjas színésznő, Várnagy Katalin
Vasárnap évekig tartó betegség után 76 évesen elhunyt Várnagy Katalin, a Jászai Mari-díjas színésznő. A szomorú hírről kollégája tájékoztatta a nagyérdeműt.
Érdekes kulisszatitkok kerültek napvilágra a Szomszédokról
Az 1990-es évek egyik legkedveltebb és legismertebb magyar televíziós sorozata még ma is felkelti a magyar nézők érdeklődését. Ezért is vicces egy-két felröppenő titok a műsorral kapcsolatban.
A szomszédok szeme láttára csalták meg: előttük is teregette ki a szennyest
Vajon mit csinálnál akkor, ha a hátad mögött, ugyanakkor a szomszédok szeme előtt csalna meg férjed, majd mindezt hónapok múltán egy félrement e-mailből tudnád meg? Egy budapesti bérház lakója meglehetősen furcsa módon reagált.
- címkék:
- Szomszédok
- költözés
- lépcsőház
- üzenet
- Címkefelhő »
Akkor volt még időnk mindenre – emlékezik a Szomszédok színésznője
Pregitzer Fruzsina imádott Koltai Jánossal forgatni.
- címkék:
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
81 éves lett a Szomszédok sztárja! Így néz ki most Koltai János
A sokoldalú művész nevét legtöbben a Szomszédok című ikonikus magyar sorozatból ismerheti a nagyközönség. A teleregényben a mindig tettre kész Gábor Gábort játszotta.
Nemcsák Károly: „Igyekszem megmaradni olyannak, amilyen voltam”
A Szomszédok sztárja második ciklusát tölti a József Attila Színház élén, elmondása szerint viszont igazgatóként is igyekszik megmaradni olyannak, amilyen volt. Missziójának tekinti, hogy a színházzal újra a klasszikus értékek fontosságára hívja fel a figyelmet, intézményvezetői feladatai mellett pedig a színjátszást sem hanyagolja el – már csak azért sem, mert az számára egy valódi terápiával ér fel.
Pásztor Erzsi lánya nem tudta megbocsátani anyjának, hogy elvált
A Szomszédok sztárja 21 év házasság után vált el férjétől, Holl Istvántól. Közös lányuk sokáig nem tudta megbocsátani neki, hogy apa nélkül kellett felnőnie.
A magyar tévézők a Szomszédokat folytatnák
Az Invitel kutatása szerint a teleregény újabb epizódjait többen néznék, mint egy újabb Jóbarátok-évadot.
- címkék:
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Fehér Anna: "Nehéz olyannak látni magamat, amilyen vagyok, és nem olyannak, amilyennek látni szeretném"
Túlzás nélkül állítható, hogy Fehér Annáért egy egész ország rajong. A Jászai Mari-díjas színésznő a nagy sikerű Szomszédok című sorozattal vált ismertté, színházi karrierje miatt pedig méltán emlegetik a legnagyobb művészek között. A József Attila Színház színésznőjével többek közt a kultikus sorozatról, színházról, és arról is beszélgettünk, mire tanították a kudarcok, illetve hogyan sikerül összeegyeztetnie a gyereknevelést a munkájával.
6 pillanat, amiért egy egész ország imádja Kulka Jánost
Kulka Jánost nemrég agyvérzés miatt szállították kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész a család legutóbbi hivatalos közleménye szerint már magához tért, állapota folyamatosan és gyorsan javul. A Life.hu ennek örömére összegyűjtötte Kulka János azon emlékezetes pillanatait, amik miatt reméljük, hogy még nagyon sokáig köztünk lesz szerepvállalásaival, produkcióival. A vele kapcsolatos jó hírekkel pedig később még tovább tudjuk gyarapítani a listánkat.
Titkolta a Szomszédok sztárja, Epres Attila, hogy rákos
Az ismert színész, Epres Attila szervezetében tumort találtak az orvosok, de szerencsére már a gyógyulás fázisába lépett, és öt hónap után újra játszik.
- címkék:
- Epres Attila
- rák
- Szomszédok
- Címkefelhő »
Döbbenetes titok derült ki a Szomszédokról
Kulka János nemrég a Mokka című reggeli műsor vendégeként árulta el, hogy a népszerű magyar sorozat ikonikus Mágenheim doktora helyett kis híján Vágási Feri szerepét kapta meg.
Kulka János nem tud csendben maradni
Kulka János közéleti és politikai témakörökben nyíltan felvállalja véleményét, de ezzel nem akar megbántani másokat, kifejezetten kerüli a felesleges konfliktusokat. Horváth Ádám az otthonukban kérdezte meg tőle, hogy van-e kedve egy szerephez a Szomszédok-ban, és a karaktert is maga választhatta ki - erről mesélt reggel a Mokkában.
- címkék:
- Kulka János
- média
- Szomszédok
- Mokka
- tévé
- szórakozás
- TV2
- Címkefelhő »
Csűrös Karola: "Nem igazán vagyok jól"
Már három hete feküdnie kell Csűrös Karolának, az ország Etusának. A színésznő bokaszalag-szakadást szenvedett, bandázst kell viselnie.
Gyászhír! Elhunyt Némedi Mari színésznő, a Szomszédok Marikája
64 éves korában, hosszan tartó betegség után csütörtökön elhunyt Némedi Mari színésznő.
- címkék:
- Némedi Mari
- Szomszédok
- színésznő
- Címkefelhő »
Gyász! Elhunyt Versényi László, a Nemzeti Színház örökös tagja
84 éves korában hunyt el Versényi László. A hírt a szinkron szakma Facebook-oldalán tette közzé.
Megsérült, és hat hetet kihagy a Szomszédok szereplője
Színházi előadásaira más ugrik be helyette, Csűrös Karola sérülése miatt pihenni kényszerül.
- címkék:
- Csűrös Karola
- média
- színház
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Majdnem Kulka János lett Vágási Feri
Kulka választhatott, a rendező-író Horváth Ádám két szerepet is felajánlott neki a Szomszédokban.
- címkék:
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Retro karácsony! Így ünnepeltek a Szomszédok
Itt a szenteste, a karácsonyfa már teljes pompájában áll, és már alig várod az ajándékbontást? Azért a Mennyből az angyalt még illik elénekelni előtte.
Sebestyén Balázs első szexuális élménye a Szomszédokra volt!
A Gyertek át szombat este ezen a hétvégén adásba kerülő részében szóba jött egy ország kedvenc sorozata, a Szomszédok. A műsorvezető, Sebestyén Balázs érdekes titkáról rántotta le a leplet, viccesen.
Szerinted ki minden idők legmenőbb sorozatkaraktere? Szavazz!
Szerinted ki minden idők legmenőbb sorozatkaraktere? Melyik szereplővel tudtál a leginkább azonosulni? Ki az, akinek sorozatbeli szerepe a leginkább hatással volt rád az elmúlt években, aki a mindennapjaid részeként a te életedet is kicsit jobbá tette? Szavazz, és válasszuk meg együtt Magyarország legmenőbb sorozatkarakterét!
Újra hasít a Szomszédok - Etust, Mágenheim dokit és Vágási Feriéket ma is szívesen nézzük
Az M3 retrocsatornán egyre jobban teljesít a Szomszédok teleregény sokadik ismétlése.
- címkék:
- sorozat
- Szomszédok
- Címkefelhő »
Lassan a Szomszédok lesz a legnézettebb köztévés műsor
A Duna TV-n jól ment a Don Matteo, és a Fradi szenvedését is sokan nézték, de amit a Szomszédok művel az M3 retrocsatornán, az egészen bámulatos.
- címkék:
- nézettség
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Kék-zöldre verték Ivancsics Ilonát
Kék-zöld foltok borították Szomszédok egykori Jutkájának testét.
Alekosz alvás előtt Julcsira és a Magenheim családra gondol
Alekosz elárulta, mire gondol, mielőtt álomra hajtja fejét.
- címkék:
- Columbo
- Alekosz
- Szomszédok
- Címkefelhő »
Ábel Anita: Sokszor kaptam nemet az életemben
Ötévesen került be a média világába, és a múlt hónapban töltötte be a negyvenet, a köztes idő alatt szinte folyamatosan képernyőn volt. A Szomszédok-ról már nem szívesen mesél, a Heti Hetes-től a megbélyegzés miatt tartott, leginkább pedig egy hangszer hiányzik az életéből. Hivatásként tekint a színészetre, a televíziózás pedig számára maga a szerelem - noha a legtöbben tévés személyiségként gondolnak rá, Ábel Anita az elmúlt években több mint ötven színházi darabban játszott, és folyamatosan szinkronizált.
Ábel Anita féltékeny volt Liptai Claudiára
A két színésznő, Liptai Claudia és Ábel Anita őszintén vallott barátságról, nehéz időszakokról és szakmai féltékenységről.
Így még sosem láthattuk Pogány Juditot!
Igazán rendhagyó helyszínen, romkocsmában játszik legújabb, Szomszédok című darabjában az egyik legismertebb hazai színésznő.
Tíz fotó a Szomszédokból, amelyet még soha nem látott
Nagy remake- és folytatáskészítős láz van a nemzetközi televíziós iparban, de a magyarok kedvenc sorozata, a Szomszédok már soha nem támadhat fel. A rossz hír okozta maró fájdalmat tíz olyan fényképpel enyhítjük, amellyel még biztosan nem találkozott.
- címkék:
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Hová tűnt a Szomszédok Etusa?
Több filmben és tévésorozatban szerepelt, az országos ismertséget a Szomszédok hozta meg számára, ahol a keramikus Etust alakította. 2004-től az Életképek-ben játszotta Karcsi doktornőt, de tévés munkái mellett sem hanyagolta a színpadot, több mint ötven éve a Madách Színház színésznője. Csűrös Karola az Origónak elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a sorozatforgatás, bármikor szívesen visszatérne - de nem vállalna el bármilyen szerepet.
Nyolc dolog, amit nem tudott a Szomszédokról
A Szomszédok 331 epizódot megért, generációk nőttek fel rajta, közel harminc év alatt sok mindent elmondtak róla – akadhatnak még azonban olyan érdekességek, amit az átlagnézők nem feltétlenül tudnak a sorozatról vagy a szereplőkről. Bujtor István is több részt rendezett, volt eredetileg egy szexisebb verzió, a széria pedig majdnem Káposztásmegyeren játszódott.
- címkék:
- média
- Szomszédok
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhő »
Ellenfelekből barátok - El sem hiszed, kivel bulizott Liptai Claudia
Ki gondolná, hogy Liptai Claudia és Ábel Anita sok éve ismerik egymást? A két színésznő pedig már a Szomszédokban is forgatott együtt. Anita azóta tinilányból felnőtt nő lett, Claudia pedig negyvenévesen jobb formában van, mint valaha.
30 éves (lenne) a Szomszédok
Harminc évvel ezelőtt költöztek be az első lakók a XI. kerületi gazdagréti lakótelep lakásaiba, a 12 ezres közösség szombaton családi programokkal, koncertekkel, halászléfőző-versennyel ünnepelte az évfordulót.
Vágási Feri már nem szállna be az internetbe
Harminc éves a gazdagréti lakótelep, és huszonhatodik alkalommal tartották meg a spontán indult, de mára hagyománnyá vált halászléfőző versenyt is. A teleregény színészeivel közös ünneplés mellett felavatták a Szomszédok Padját is, amelyre bárki felteheti a nevével ellátott lakatot, ahogyan a sorozat szereplői is tették.
- címkék:
- Nemcsák Károly
- sorozat
- média
- Szomszédok
- tévé
- Címkefelhő »
Ki lakik most Al Bundy házában?
Robin Williams halálakor a gyászoló rajongók egy része egy coloradói ház előtt gyűlt össze, amelyet - akárcsak a színészt - az Egy úr az űrből című sorozat tett ismertté. Közben Al Bundy házát már 1998-ban eladták, Laura Palmerét most árulják, a Jóbarátok apartmanházát vagy a Szomszédok lakásait pedig régi rajongóknak mutogatják - íme, a tévétörténet pár ikonikus lakhelye.
Koós János: „Bajor Imre még bízott abban, hogy legyőzi betegségét"
Az elhunyt színészre barátai, Koós János, Oszvald Marika és Horváth Ádám emlékeztek a Mokkában.
Volt Szomszédok-szereplő a Barátok köztben
- címkék:
- sorozat
- Barátok közt
- Szomszédok
- Címkefelhő »
Közös nevezőn a Star Wars és a Szomszédok
A Star Wars egyik jelenete szólal meg a Szomszédok hangján. Bőhm bácsi remekül szinkronizálja Yodát, a gonosz kancellárnak pedig Sümeghy úr kölcsönözte a hangját.
Íme, egy kis Mónika-nosztalgia
Néhány nappal ezelőtt felelevenítettük nektek Rubint Réka és Schobert Norbi klasszikus szigetes videóját, de nosztalgiáztunk már a Szomszédokkal és a Liptai-Havas párosal is. Ha pedig retro, akkor a Mónika show sem maradhat ki...
Jaj, de figyelmetlenek voltak a Szomszédok készítői
Az internetes közkincs népszerű szeletkéjének részei a Szomszédok epizódjai. Ám amelyek még ennél is jobbak, azok a bakik, amiket valószínűleg a készítők sem vettek észre, így adásba kerültek.
- címkék:
- sorozat
- Szomszédok
- baki
- teleregény
- Címkefelhő »
Liptai Claudia most van igazán bombaformában
A színész-műsorvezető július 15-én ünnepli 41. születésnapját. Jobban néz ki, mint valaha!
Ilyen frizurákkal nyomultak a Szomszédok szereplői
Sokunk gyerekkorának meghatározó része volt a Szomszédok című teleregény. A kilencvenes évek sorozata a mai napig kitörölhetetlenül él az emlékezetünkben, szereplői a mai napig visszaköszönnek mémekben, a YouTube-on pedig még mindig népszerűek az epizódjai.
- címkék:
- Szomszédok
- fodrász
- frizura
- baki
- teleregény
- Címkefelhő »
Néha Isaurának éreztem magam
Pályakezdőként mert meztelenkedni Fábri Zoltán filmjében, majd elcsábította Ötvös Csöpit. Aztán mosógépet akartak neki venni a tévénézők, és mindig Mágenheim doktorról faggatták a piacon. Frajt Edit a doktor feleségét, a kozmetikus Julit játszotta a kilencvenes évek legendás televíziós sorozatában, a Szomszédokban. Most 29 év után újra mozikamera elé állt, Mundruczó Kornél kutyás filmjében alakít egy rendőrnőt. A Szomszédok szerinte politikai okok miatt szűnt meg, büszke Kulka János coming-outjára, viszont castingokra hiúságból már nem jár.
40 ezer forintra büntették a hangoskodó Dyát
VV Dyát a szomszédai jelentették fel, mert a hangos, hajnalig tartó bulizást megelégelte a lakóközösség. A lány ügyében most született meg a határozat.
A legizgalmasabb női ruhák a Szomszédokban
Heves reakciók kísérték a Szomszédok – mai szemmel – legmeghökkentőbb férfiruháit bemutató cikkünket, ez azonban nem tántorít el minket attól, hogy ígéretünkhöz híven elmélyedjünk Etus, Jutka és Alma ruhatárában is, és kiragadjunk néhány figyelemre méltó darabot. Így öltözködtünk húsz évvel ezelőtt. Vagy nem?
- címkék:
- divat
- Szomszédok
- Címkefelhő »
A Szomszédok legrondább férfiruhái
Felsorolni is lehetetlen, hogy mennyi mindent adott nekünk Horváth Ádám kultikus sorozata, a Szomszédok: Vágási Feri minden helyzetben gerinces viselkedése, Lenke néni szigorú intelmei, a Magenheim család titkos szerelmi kalandjai, Etus ellentmondást nem tűrő bölcsességei és a vicces akciójelenetek mellett még a korszak divatjából is lenyomatot kaptunk. Összegyűjtöttünk néhányat a mai szemmel legszörnyűbb darabokból, amelyeket a főszereplőkre húztak. Az első részben nézzük a férfiakat!
- címkék:
- Szomszédok
- ing
- pulóver
- Címkefelhő »