szinkron

címke rss

Előd Álmos: „Nem adom fel a dolgokat, nem vagyok olyan típus”

Life.hu2016.05.23, 09:43

Gyermekkora óta színészkedik, a színház, valamint a szinkronstúdió a második otthona. Ugyanakkor Előd Álmos, a József Attila Színház művésze szerint a színészet egy rapszodikus szakma: ha van munka, akkor „csőstül jön”, de előfordul, hogy az embert egy ideig nem találják meg a jó szerepek. Ő jelenleg egy sűrűbb időszakot él meg szakmailag, de nem esne kétségbe akkor sem, ha nem érkeznének felé megkeresések. Többek közt triatlon- és ironmanversenyeken feszegetné saját határait, mint régebben tette, és ahogy a munkájában, úgy a versenyeken sem adná fel soha.

Így készül a magyar szinkron

Tévé2016.05.25, 12:41

1935 novemberében a Magyar Film Iroda műtermében elkezdték az első magyar szinkron elkészítését. Az alkotók dramaturgnak Lakner Artúr írót kérték fel, az ő feladata volt, hogy a Négy és fél muskétás című film német szövegét magyarra igazítsa át: 2015-ben volt tehát 80 éves a szakma itthon. Most a magyarszinkron.hu készített egy animációs videót a folyamatról: akit érdekel a téma, annak érdekes lehet, hány fázisa van a munkának, milyen komplikált a végső verzió elkészítése, egészen onnan kezdve, hogy egy tévétársaság lepaktál egy stúdióval.

Kellemes legyen, és ne fülsértő - A Petőfi Rádió új hangjai mesélnek

Tévé2016.07.22, 18:18

Nagy változásokon ment át a Petőfi Rádió, a megújulás jegyében új hangok erősítik az adót. Bogdányi Titanilla és Endrédi Máté az Origónak nyilatkozott az új munkáról.

Magyar szinkronnal is megnézhető Terence Hill búcsúbeszéde

Life.hu2016.07.28, 09:01

A nagy bunyós halála után mindenki búcsút vett tőle, de mégis a legmeghatóbb Terence Hill elköszönése volt. Már feliratosan is megérintette a magyar rajongókat, mostantól viszont hallható magyar szinkronnal is.

Balsai Móni: Ez egy fura, zárt világ

Tévé2016.07.28, 13:21

Interjúnk első részében Balsai Móni gyerekkoráról, a pálya kezdetéről, a Győri Nemzeti Színházról, a Tiszta szívvel filmről mesélt, és elmondta, hogy az RTL Klubon futó Válótársak ugyan nagyobb ismertséget hozott neki, de a bulvár nem zargatja, és így nem változott addigi nyugodt élete sem. A folytatásban a szinkronmunkák, a Liza, a rókatündér kerül elő, megtudunk ezt-azt a magánéletéről, és az is kiderül, kicsoda Hédike, aki édike.

Ismert szinkronos arcok, ha bolondoznak

Tévé2016.07.28, 13:59

A Blokkmédia kedvenc szinkronszínészei - Csankó Zoltán, Csuha Bori, Hamvas Dani és Kerekes József - hajlandóak voltak egy kis improvizációs játékra.

Ilyet még nem láttál! Így szinkronizálnak a színészek: videó!

Life.hu2016.08.02, 14:28

A szinkronizálás kulisszatitkaiba avatja be a nézőket négy kedvelt hazai színművész. Ha egy jót akarsz nevetni, ne hagyd ki ezt a pár percet. 

Betiltott filmekkel ismertetett meg egy egész generációt

Film2016.08.09, 17:49

Csörögi Istvánnak volt egy másik, korábbi élete is. Még mielőtt szinkronrendező és fordító lett.

Tragédia! Elhunyt a magyar szinkronrendező, Csörögi István

Life.hu2016.08.10, 06:04

Hatvanhárom éves korában meghalt Csörögi István szinkronrendező, fordító, dramaturg - adta hírül a Facebookon Bogdányi Titanilla színésznő. 

Pálmai Anna: Engem kinyír az ordítozás, a balhé, a feszkó

Tévé2016.08.11, 09:17

Csak szeretetben tud dolgozni. Karakteres, egzotikus hangjáról ismerik legtöbben, pedig a Katona József Színház fiatal színésznője számos filmben és sokkal több előadásban játszott már, több alkalommal édesanyjával, Szirtes Ágival. A The Walking Dead Michonne-ja és a Csajok Marnie-ja a szinkronmunkák nehézségei és örömei mellett színésszé válásáról, Katona-beli előadásairól és az elmaradt sikerű filmszerepek okairól is beszélt az Origónak.