Szent István Egyetem

címke rss

Készülnek a magyar hódításra a mosómedvék

Tudomány2012.09.13, 16:10

Hetven éve terjeszkednek egész Európában, és bár Magyarországot még nem népesítették be, több jele van annak, hogy kezdik megvetni a lábukat a mosómedvék. Emberre alapvetően nem veszélyesek, de terjesztenek csúnya betegségeket, és keményen védekeznek, ha fenyegetve érzik magukat. Néhány egyed felbukkant az ország több pontján. Ha párt találnak maguknak, akkor nehéz lesz kiszorítani őket.

Elültették az első kínai szuperfákat Magyarországon

Környezet2014.05.21, 15:37

Ipari mennyiségben nyeli a szén-dioxidot, rendkívül gyorsan nő, és jobban ég, mint a keményfa. Ezt ígéri a zöldgazdasággal foglalkozó cégek új kedvence, a smaragdfa. Az első ültetvényt már telepítették Magyarországon, noha még csak most indul az a kutatás, amely kideríti, pontosan hogyan viselkedik a hibridnövény hazai klímán.

Mit tegyünk, ha felénk csörtet a vaddisznó?

Tudomány2012.04.20, 17:10

Jelentősen elszaporodtak a vaddisznók az utóbbi tíz évben, és jobb velük vigyázni, mert a vadbiológus szerint a malacait védő koca a legveszélyesebb emlősállat a magyar erdőkben. Mi a teendő, ha összetalálkozunk vele egy túra során?

Schmitt Pál megörült a harmonikusan fejlett diákoknak

Itthon2011.09.05, 13:42

Sportolókhoz hasonlította a tanévet kezdő egyetemistákat és megdicsérte a szép tartású diákokat Schmitt Pál köztársasági elnök a Szent István Egyetem hétfői tanévnyitó ülésén. Schmitt azt mondta, örvendetes, hogy az egyetem egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre.

A rektor úgy tudja, felnégyelnék a Corvinust

Itthon2011.05.05, 12:54

A jövőre induló Közszolgálati Egyetem, az ELTE, a Műegyetem és a Szent István Egyetem között oszthatják fel a Budapesti Corvinus Egyetemet - állítja az egyetem rektora. Mészáros Tamás szerint a felosztásról szóló terv már elkészült , de az egyetemet erről hivatalosan nem tájékoztatták.

Szennyezett ivóvíz miatt tett feljelentést a gödöllői egyetem

Itthon2011.02.25, 16:37

A gödöllői Szent István Egyetem birtokába került iratok szerint az egyetemnek ivóvizet biztosító szolgáltató már korábban tudott az ivóvíz szennyezettségéről. A rektor szerint, ha az egyetem nem vizsgálja meg a víz minőségét, még mindig szennyezett vizet innának.

Prof. Dr. Tóth László, a Szent István Egyetem klímatanácsának elnöke

Ozone Network2011.11.14, 14:31

Dr. Tóth László 1939-ben született. 1964-ben okleveles mezőgazdasági gépészmérnökként végzett. 1968-ban megszerezte egyetemi doktori fokozatát, 1974-ben a mezőgazdaságtudomány kandidátusa lett, 1984-ben MTA doktori címet szerzett, 1996-ban pedig egyetemi tanári habilitációját végezte sikerrel. 2000-2004 között Széchenyi professzori ösztöndíjat nyert.

Lukács Ákos, a Szent István Egyetem klímatanácsának karbonmenedzsere

Ozone Network2011.11.14, 14:29

Lukács Ákos 1981-ben született. 2003-ban a hollandiai Dronten Professional Agriculture Universityn szerzett BSc. agrármérnöki fokozatot, 2005-ben pedig egyetemi oklevelet a gödöllői Szent István Egyetemen gazdasági agrármérnöki szakon, EU agrármenedzser és pénzügy-számvitel szakirányokon.

Dr. habil Fogarassy Csaba, a Szent István Egyetem klímatanácsának főtitkára

Ozone Network2011.11.14, 14:28

Dr. Fogarassy Csaba egyetemi docens, jelenleg a Szent István Egyetem klímatanácsának főtitkára, valamint a gödöllői egyetem Klímagazdaságtani Elemző és Kutatóközpontjának igazgatója. Klímavédelemhez kapcsolódó oktatási és kutatási tevékenységének csaknem 15 éves múltja van.

Prof. Dr. Farkas István, a Szent István Egyetem klímatanácsának alapító tagja

Ozone Network2011.11.14, 14:25

Farkas István 1951-ben született. 1975-ben villamosmérnöki diplomát, 1976-ban pedig kutató-fejlesztő szakmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán.