szavazás

címke rss

Kövér legyőzte Pintért az új titkosszolgálatról szóló harcban

Itthon2011.12.23, 13:45

Megszavazta a parlament Kövér László házelnök módosító indítványait, amelyeket a rendvédelmi törvényhez nyújtott be. A kormány korábban nem támogatta Kövér javaslatait, amelyek csökkentenék a Pintér Sándor belügyminiszter által javasolt új szervezet, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) jogkörét. Most a kormánypárti frakciók mellett a Jobbik is a házelnök mellé állt.

Az MSZP zajongva kivonult a parlamenti ülésről

Itthon2011.12.23, 15:34

Piros lapot mutatott, fütyült, majd kivonult az MSZP a parlament üléséről, amikor a képviselők a jegybanktörvényhez benyújtott módosító indítványokról szavaztak. A törvényt korábban külföldről is több bírálat érte, és a jogszabály visszavonását kérte az Európai Bizottság elnöke. A képviselők elfogadták a fideszes Rogán Antal javaslatait, amelyeket azért nyújtott be, hogy elfogadhatóvá tegyék a törvényt a bírálók számára.

Lázár elrontott módosítóját is megszavazták a képviselők

Itthon2011.12.13, 21:18

Csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy a hibát még a zárószavazás előtt korrigálják.

ÖsszeEsküvők: Csenge nem ússza meg összecsapás nélkül!

Life.hu2011.12.08, 22:20

Bár laposodik az ÖsszeEsküvők, révén, hogy egyre kevesebben vannak, azért még mindig van miről beszélni, így két héttel a végjáték előtt is. Dóra és Csenge csapnak össze utoljára, Ricsi kombinál, Éva már menne, Peti pedig sunnyogna, ha anyja engedné.

Két magyar hely vezeti a világ száz legjobb bárjának listáját

Kultúra2011.11.29, 14:47

A budapesti A38 állóhajó és a Kazinczy utcai Szimplakert áll annak az internetes szavazásnak az élén, amit a Lonely Planet hirdetett meg. Az útikönyv-sorozat online kiadása arra keresi a választ, hogy melyik a világ legjobb bárja és az "mitől jó". A világ száz bárjára egy facebookos lájk-gombbal lehet szavazni. Az első helyen álló A38-ra a cikk megjelenésekor valamivel több mint 4700-an szavaztak. A Live Info videójában a klubok főnökei örülnek, turisták lelkendeznek: az A38-at kiváló hangtechnikája, a Szimplakertet egyedüláló, otthonos hangulata miatt dicsérik. (Itt lehet szavazni.)

Heol: Pártállás szerint írták össze a dolgozókat egy önkormányzati intézményben

Itthon2011.11.16, 17:44

Egy olyan listát hozott nyilvánosságra a Heol.hu, mely az Andornaktályán található önkormányzati rehabilitációs intézet 26 dolgozójáról tartalmaz adatokat. Többek között azt, hogy ki kire szavazott a választáson, és hogy ki rokona egy szocialista politikusnak. Az intézet igazgatónője szerda délután áthelyezését kérte.

Hol jó betegnek lenni? Mondd meg te!

Life.hu2011.11.16, 09:52

Nemrég voltál kórházban és még élénkek benned az élmények? Most elmondhatod a véleményedet: a leglátogatottabb hazai egészségügyi portál, a HáziPatika.com hetedik alkalommal rendezi meg az Év Kórháza szavazást!

Megszavazták a képviselők az ebadót

Itthon2011.11.15, 13:53

Veszélyes kutya esetében akár évi húszezer forintot is fizetnie kell az állat gazdájának a hétfőn elfogadott törvénymódosítás értelmében. Veszélyesnek azok az ebek minősülnek majd, amelyek a múltban már okoztak, vagy a jövőben okozhatnak fizikai sérülést. Az új szabályok értelmében az önkormányzatok legalább háromévente összeírják a településen élő összes kutyát.

A szenátus elfogadta az olasz válságcsomagot

Gazdaság2011.11.11, 14:51

Az olasz szenátus pénteken 156 igen, 12 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a következő két évre szóló költségvetési csomagot, amelyet még jóvá kell hagynia szombaton a képviselőháznak is. Silvio Berlusconi kedden azt mondta, ha elfogadják a stabilizációs törvényeket, lemond.

Állandó magyarországi lakhelyhez kötné a választójogot az MSZP

Itthon2011.10.19, 17:26

A listás választási rendszer átláthatóvá tenné a jelenleg rendkívül bonyolult mandátumszámítást, az egyfordulós voksolás pedig gazdaságosabb lenne, mint a jelenlegi - többek között ezzel indokolta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, hogy pártja miért támogatja az egyfordulós, arányos választási rendszert.

Megszavazta a szlovák parlament az euróövezeti mentőcsomagot

Nagyvilág2011.10.13, 17:48

Megszavazta az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) jogköreinek bővítését és az előrehozott választásokat a szlovák parlament csütörtökön.

Megbukott a szenátusban Obama munkahelyteremtő csomagja

Gazdaság2011.10.12, 07:55

A republikánus többség leszavazta Barack Obama elnök 447 milliárd dolláros munkahelyteremtő csomagját az amerikai szenátusban. Obama szerint ezzel a szavazással a "harc még nem ért véget".

Elfogadta a parlament a közszolgálati egyetem működési szabályait

Itthon2011.10.10, 20:42

Megszavazták az országgyűlés hétfői ülésén azt a törvényjavaslatot, amely a jövő év elején felálló Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait, működési szabályait és finanszírozását rögzíti.

Megszavazták a végtörlesztők körének bővítését

Gazdaság2011.10.11, 06:59

Elfogadták a képviselők azt a Rogán Antal által benyújtott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a különböző árfolyamon, több részletben folyósított devizalapú hiteleket is kedvezményesen végtörleszthessék az adósok.

Egy héttel később szavaznak Magyarország ENSZ BT-tagságáról

Itthon2011.09.29, 19:52

Martonyi János külügyminiszter szerint sok bizonytalansági tényező befolyásolja, hogy az egy héttel elhalasztott szavazáson Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lehet-e 2012-2013-ban.

Uniós mentőcsomagról és közvetve Merkel sorsáról is dönt a német parlament

Gazdaság2011.09.29, 09:52

Szakértők szerint az egész eurótérség számára beláthatatlan következményekkel járna, és végső soron a közös uniós valuta jövőjét veszélyeztetné, ha a német parlament nem szavazná meg csütörtökön a kibővített euróövezeti mentőcsomagot. A szavazás Angela Merkel német kancellár kormánykoalíciójának jövője szempontjából is nagy jelentőséggel bír.

Megszavazta a német parlament az uniós mentőcsomagot

Gazdaság2011.09.29, 14:09

Az előzetes kételyek ellenére a német konzervatív és liberális koalíciós képviselők a szükséges számban sorakoztak fel a kibővített euróövezeti támogatási alap mögött a Bundestag csütörtöki szavazásán. Az uniós mentőcsomag elfogadása egyben azt is jelenti, hogy Angela Merkel az úgynevezett kancellári többséget is megtartotta.

Október végén szavazhatnak a képviselői fizetések új rendszeréről

Itthon2011.09.27, 21:06

A kormánypárti frakciók keddi ülésén támogatták Lázár János pénteken bejelentett javaslatát, amely átalakítaná a parlamenti képviselők javadalmazási rendszerét. Ennek értelmében a képviselők havi bruttó illetménye jövő szeptembertől bruttó 750 ezer forint lenne, ezen felül pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak.

Ötszörösére emelné a pénznyerő automaták adóját Lázár János

Gazdaság2011.09.26, 17:10

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által javasolt 25 százalékos emelés helyett öt- vagy akár hatszorosára emelné a pénznyerő játékautomaták tételes adóját Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Ha a parlament megszavazza a képviselő módosító indítványát, akkor az eddigi százezer forint helyett akár havi félmillió forintot is fizethetnek a játékautomaták üzemeltetői. Rogán Antal januártól megadóztatná az online szerencsejátékot: bevezetné a távszerencsejáték fogalmát, és a játékokra a tiszta játékbevétel után fizetendő havi 20 százalékos adót vetne ki.

Megbukott a szlovák kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány

Nagyvilág2011.09.14, 07:54

A jelen levő képviselők kevesebb mint fele támogatta az Iveta Radicová elmozdítására irányuló ellenzéki kísérletet, így helyén marad a szlovák kormányfő. A bizalmatlansági indítványt Radicová közvetlen munkatársainak állítólagos korrupciós ügyeivel indokolta Robert Fico korábbi miniszterelnök.

Hétfőn dönthetnek a képviselők a rögzített devizaárfolyamokról

Itthon2011.09.07, 12:45

A törvényjavaslatok nagy száma miatt az őszi ülésszakban többször lehet szerdai és csütörtöki ülésnap is a parlamentben.

Beszawazás a stílusba, avagy kit bíznál Lakatos Márk gondjaira?

Life.hu2011.08.11, 10:50

Szavazz és légy te a szerencsések egyike, aki részt vehet a Werk Akadémia képzésén teljesen ingyen!

Semjén: Félmillió új magyar állampolgár lehet 2014-re

Itthon2011.07.16, 11:13

A kormányzati ciklus végére meg fogja közelíteni a félmilliót az új magyar állampolgárok száma - mondta Semjén Zsolt pénteken. A miniszterelnök-helyettes ismét megerősítette, lesz választójoga a határon túli magyaroknak.

Hétfőn válaszhat Ab-elnököt a parlament

Itthon2011.07.04, 07:44

Az országgyűlési képviselők hétfőn dönthetnek Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének újraválasztásáról, a büntetőeljárási törvény módosításáról, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanácsot felváltó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról is.

Kedvezményt kapnak az offshore-pénzek, megmarad a sodrós dohány előnye

Gazdaság2011.07.05, 12:49

Egyelőre nem emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, a bioüzemanyag ára a jövedéki adó emelése miatt azonban magasabb lehet, az offshore cégek tulajdonosainak adott amnesztia 2012 végéig lesz érvényben - ezeket az újabb változtatásokat tartalmazza a parlament által megszavazott miniadócosmag.

Az iWiW díjazza az aktivitást

Life.hu2011.06.30, 15:16

Néhány hete két új lehetőség indult el az iWiW-en, a Gólyahír és a Szavazás. Mindkettő igen népszerűnek tűnik a felhasználók körében: előbbire közel 8000 kisgyereket regisztráltak, utóbbira pedig 2700 kérdést írtak ki. Érdemes aktivizálni magad, mert az iWiW üzemeltetői a következő 10 hétben díjazzák a kattintásokat!

Újra Ban Ki Munt választották az ENSZ főtitkárának

Nagyvilág2011.06.21, 23:33

A tagállamok egyhangú szavazata alapján Ban Ki Mun újabb öt évig töltheti be az ENSZ főtitkári posztját. A világszervezet nagykövete szerint a diplomata tevékenysége az egyik legkeményebb munka a világon.

Meghódítja Amerikát a magyar színésznő

Life.hu2011.06.16, 15:25

Napokon belül lezárul egy nemzetközi kozmetikai cég által szervezett online tehetségkutató verseny, amin Koós Réka, az egyetlen még versenyben lévő magyar énekesnő, aki egyedül képviseli hazánkat a rangos nemzetközi eseményen.

Tiszta anyja vagy kiköpött apja? - Tudd meg, kire hasonlít igazán a gyerek!

Life.hu2011.06.11, 20:05

Az iWiW Gólyahír szolgáltatásának köszönhetően ezentúl azonnal értesítheted rokonaidat és barátaidat a kis csöppség érkezéséről, sőt, azt is megtudhatod, hogy kire hasonlít igazán a gyerek.

Visszavonul a francia politikától Daniel Cohn-Bendit

Nagyvilág2011.05.30, 21:12

"Számomra a pártpolitizálás véget ért. Európai szinten folytatom, és kész" - jelentette be hétfőn Daniel Cohn-Bendit francia zölpárti politikus, miután programja fele akkora támogatottságot kapott a Zöldek hétvégi belső szavazásán, mint a jelenlegi főtitkár, Cécile Duflot átlal képviselt elképzelések.

A polgárőrködés szigorításáról is döntenek hétfőn a parlamentben

Itthon2011.05.16, 12:40

A parlament hétfőn várhatóan megszavazza a polgárőrök tevékenységét szigorító törvényt, amely újabb válaszlépés a kormányoldal részéről a Jobbikhoz kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységének megállítására. Téma lesz emellett még a bunyevácok elismerése, az állami tisztviselők felmentésének szabályozása is.

Az ország álomnője és álompasija: Szabó Zsófi és Vastag Csaba

Life.hu2011.05.12, 13:05

Szabó Zsófi és Vastag Csaba lett az egyik népszerű férfimagazin szavazásának nyertese. Nézd meg exkluzív képeinket a díjátadó partiról!

Újra Lázár Jánost választották a Fidesz frakcióvezetőjének

Itthon2011.05.09, 21:31

A következő három évben is Lázár János töltheti be a Fidesz frakcióvezetői helyét, miután hétfő este egyhangú döntéssel újra őt választották képviselőtársai a posztra.

Nem támogatják az MSZP-ben Gyurcsány pártszavazási tervét

Itthon2011.05.07, 12:41

Hat kérdésről tartana pártszavazást Gyurcsány Ferenc az MSZP-ben, de kezdeményezését a párt platformjai nem támogatják - írja a szombati Népszabadság. Pénteken Gyurcsány azt mondta, ha nem sikerül reformálni az MSZP-t, akkor akár új pártot is létrehozhat.

Kósa szerint a családi szavazati jog bevezetését mások is követhetik

Itthon2011.03.12, 10:48

A Fidesz alelnöke szerint Németországban már korábban felmerült a családi szavazati jog bevezetése, de a jövőben más országok is követhetik a példánkat - írja a szombati Magyar Hírlap. A terv szerint a pluszszavazatot az anyák kapnák, akik egy egyéni képviselőre és egy listára szavazhatnának pluszban.

Magyar Nemzet: Lázár János visszavonja vitákat kiváltó távhőjavaslatát

Itthon2011.03.07, 08:43

Visszavonja a távhőt termelő erőművek támogatására vonatkozó módosító javaslatát a Fidesz frakcióvezetője a mai parlamenti ülés előtt - értesült a Magyar Nemzet. Ha a javaslatot elfogadták volna, több településen jelentősen drágult volna a távhő.

A második kerület vezet az Elvis-szavazásban

Kultúra2011.03.04, 18:56

Toronymagasan vezet a II. kerület Margit híd budai hídfője melletti területe abban a szavazásban, amelyet a főváros a Budapest portálon indított arról, hogy melyik közterület kapja nevét Elvis Presley után. Péntek délig majdnem tizenötezren szavaztak.

Elhalasztotta az Európai Parlament a szavazást a médiatörvényről

Nagyvilág2011.02.17, 13:27

Csak két hét múlva döntenek az Európai Parlament képviselői arról, hogy mikor szavaznak a médiatörvényre vonatkozó határozatról. A halasztást a szocialista és a liberális frakció kérte az elnökök konferenciájának délelőtti ülésén, mivel szerintük a kormány és az Európai Bizottság szerdai megállapodása a jogszabály-módosításról merőben új helyzetet teremtett.

December 23-án lesz az idei utolsó parlamenti ülés

Itthon2010.12.16, 11:40

December 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés, a képviselők a jövő évi költségvetésről döntenek majd.

Tényleg Janicsák Veca fog kiesni a mai X-Faktorból?

Life.hu2010.12.11, 15:46

A Life.hu olvasói szerint Janicsák Veca lesz a ma esti tehetségkutató kiesője. És szerinted?

Gagyiság és sárdobálás a VV4-ben

Life.hu2010.11.30, 14:31

A hétfői nap volt az első "teljes" ValóVilág-nap. Négy műsorral készültek, mi pedig becsülettel végignéztük az összeset.

Keressük a tél (hó)emberét!

Life.hu2010.11.29, 09:26

Leesett az első hó, ilyenkor kötelező hóembert építeni! Hogy miért? Például azért, mert a Life.hu-n hamarosan szavazhatsz a legötletesebb alkotásra.

40 feletti szuperpasik - szavazás

Life Network2010.09.22, 14:04

40 felett járnak már, híresek és sármosak. Neked melyik szuperpasi jön be a legjobban?

Az argentin szépség Messiéket is elhomályosította

Sport2010.06.14, 10:52

A foci-vb első szakaszában egyrészt az a jó, hogy minden nap új csapatokat ismerhetünk meg, másrészt pedig a lelátó szépe címért folytatott versenyben is egyre erősödik a mezőny. Vasárnap egy argentin lány hatalmas verést mért vetélytársaira, ma algériai, szlovén, szerb, ghánai, német és ausztrál szépségek eredhetnek a nyomába. Önnek melyikük tetszik a legjobban?

Ki volt a második nap legszebb szurkolója?

Sport2010.06.13, 10:13

Mexikói lett a dél-afrikai focivébé első napjának a legszebb szurkolója, a piros-fehér-zöld vuvuzelát fújó nő több mint ezer szavazattal előzte meg az uruguayiak szomorú tekintetű, ám nagyon szép arcú fanatikusát. A második nap másnapján ázsiai, amerikai, európai és afrikai drukkerek harcolnak a voksokért.

Ki volt a nyitónap legszebb szurkolója?

Sport2010.06.13, 09:17

Ha Franciaország és Uruguay éppen reménytelenül tusakodik egymással, a figyelem könnyen a lelátóra kalandozik. A helyszíni szurkolás már régóta nem a sörhasú férfiak privilégiuma, bőven akadnak köztük a csapatuk iránt nem kevésbé elkötelezett, ám jóval kellemesebb látványt nyújtó nők is. A világbajnokság valamennyi meccsnapján megmutatunk néhányat, önök pedig szavazhatnak, ki volt a nap szépe.

Amerikai lap szavaztat Magyarországról

Gazdaság2010.06.04, 20:54

Valószínű, hogy Görögország sorsára jut Magyarország? - ez a nap európai kérdése a legtekintélyesebb amerikai üzleti napilap, a The Wall Street Journal pénteki online kiadásában. A szavazásban résztvevő olvasók többsége szerint igen.

Visszautasította az ombudsman vádjait az OVB

Archívum2010.04.22, 21:46

Az OVB szerint fontosabb, hogy a választók szavazati jogukat befolyásmentesen tudják gyakorolni, mint hogy eltérő feldolgozottsági szinteken alapuló választási adatok kerüljenek nyilvánosságra. Az ombudsman szerint sérült a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog azzal, hogy az első forduló előzetes választási eredményeit nem tették közzé már este hét órától.

Senki nem szavazott kétszer az első fordulóban

Archívum2010.04.22, 19:36

Kétszer vagy többször senki nem szavazott a választások első fordulójában - közölte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése után a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Jogtalan szavazást egyetlen esetben állapítottak meg.

Hisztizik a gyerek avagy út a magas vérnyomáshoz

Life Network2010.04.22, 11:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ETUMvJNDz9kCysLn

OVI: Gondot okozhat a szavazatok hazaszállításában a légtérzár

Itthon2010.04.19, 19:16

Nehézségekbe ütközhet a szavazóurnák hazaszállítása a választás második fordulója után a légtérzárak miatt. A külképviseleti szavazáshoz szükséges eszközök kiszállításával nem, csak a hazaszállításával lesz gond az Országos Választási Bizottság szerint.

Üdítőt osztanak és koncentrálnak a második fordulóban is káoszt váró jegyzők

Itthon2010.04.14, 11:24

Üdítőosztással, kordonokkal és erős koncentrációval próbálnak küzdeni a második fordulóban a hosszú sorok és a káosz ellen azok a jegyzők, akik a zsúfolt választókerületekben a szavazást szervezik. Négy olyan választókerület van - mind Budapesten -, ahol várhatóan újra tömegek áraszthatnak el egy-egy szavazókört a második fordulóban. Aki szeretne gyorsan haladni, annak érdemes előre bejelentkeznie a szavazásra.

Hirdetményben közlik a második fordulós szavazások színhelyeit

Itthon2010.04.13, 13:00

Napokon belül közzéteszik a választási szervek, melyik választókerületben lehet a választás második fordulójában szavazni. Erről hirdetményt tesznek majd közzé az illetékes választási bizottságok.

Keddtől szállítják a szavazólapokat a szavazókörökbe

Archívum2010.04.06, 07:29

Kedden kezdik kiszállítani a szavazólapokat az országgyűlési választás vasárnapi első fordulójára. A lapok az Állami Nyomdából indulnak a szavatás helyeire, a tervek szerint a voksolás lebonyolításához szükséges kellékekkel együtt péntekig mindenhová megérkeznek.

Leadták szavazatukat a külföldön élő magyarok

Itthon2010.04.05, 19:52

Világszerte közel kilencezer magyar már ezen a hétvégén leadhatta szavazatát az országgyűlési választások első fordulójában. Amerikában szombaton választottak, vasárnap Ausztráliban nyílt meg az első szavazóhely. A külföldön leadott voksokkal már elindultak Magyarországra, de azokat csak jövő vasárnap számolják majd össze.

Rendben lezajlott a választás az amerikai kontinensen

Itthon2010.04.04, 11:26

Kanadában volt aki 800 kilométert utazott azért, hogy leadhassa szavazatát a választások első fordulójában. A Jobbik washingtoni megfigyelője szerint felesleges volt reggel hatkor kinyitni a szavazóhelyeket. Az amerikai kontinensen szombaton rendkívüli események nélkül lezajlott a választás.

Még egy hétig kérhetnek igazolást az otthonuktól távol szavazók

Archívum2010.04.02, 07:43

Április 9. délután 4 óráig kérhetnek igazolást azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem egy másik településen akarnak szavazni. Az április 11-i első fordulóra eddig 33 500-an, az április 25-i második fordulóra 29 300-an kértek igazolást.

A FIFA a legjobb magyar focistát is keresi

Sport2010.04.01, 17:26

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján bármely olvasó megírhatja, hogy szerinte ki hazája válogatottjának a kulcsjátékosa. Csütörtök délutánig közel négyszáz hozzászólás érkezett, köztük egy magyar drukkeré, aki Dzsudzsák Balázst, Hajnal Tamást és Huszti Szabolcsot nevezte meg. A portugál vélemények megoszlanak Cristiano Ronaldóról.

A Balaton is a hét természeti csoda közt lehet

[origo] utazás2009.01.20, 22:18

Az épített örökségről szóló szavazás után 2009-ben a világ természeti csodáiról szavazhatnak a Föld lakói. A 261 jelölt között a Balaton és a Duna is megtalálható. A szavazás július 7-ig tart, ekkortól már csak 77 jelölt versenghet a megtisztelő címért.

Hétfőn választják meg hivatalosan is Obamát

Archívum2008.12.15, 01:50

Hétfőn adják le szavazataikat az elnökjelöltekre az amerikai tagállamok elektorai. A jelképes szavazáson derül ki, pontosan hány elektort sikerült megszereznie a demokrata Barack Obamának és a republikánus John McCainnek a november 4-in választáson, és ezután válik hivatalossá Obama győzelme.

A kedvenc tévékutyák

Tévé2008.11.28, 10:31

A National Geographic szavazásán Lassie lett a legkedveltebb tévés kutya.

Bugyiért hackeltek az egyetemisták

Archívum2008.11.28, 13:18

Hackerversenyt rendeztek az amerikai egyetemek a Victoria's Secret szavazós játékából. Az eredeti versenykiírás csupán arról szólt, mely egyetem kerül be először a divatcég Pink kollekciójába - adta hírül a Daily Pennsylvanian.

Dögös laptopok jó pénzért

Archívum2008.11.24, 16:04

Szavazásunk aktuális eredményei szerint legtöbb olvasónk egy klassz noteszgépet szeretne karácsonyra: ezúttal öt különböző drágább, azaz 200 ezernél drágább típust próbáltunk ki. Ezek közt megtalálható játékokat zökkenőmentesen futtató óriás, digitévés multimédia-gép, két másikkal Blu-ray-filmeket is lehet nézni, és persze az új MacBook sem maradt ki.

Elektronikusan szavazhatnának a külképviseleteken a magyarok

Itthon2008.11.07, 08:43

Nem kellene többé repülővel, hosszadalmasan és drágán hazaszállítani a külföldön élő magyarok szavazataival telt urnákat, ha bevezetnék az elektronikus szavazás valamelyik formáját, vélik a választási szakértők.

Nem először kínálja tálcán saját fejét Gyurcsány

Itthon2008.09.09, 17:06

Többször bevetette már azt a fegyvert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy szorult politikai helyzetben szavazást kért önmagáról. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, pártelnökké választása előtt, a népszavazási kudarcot követően és SZDSZ koalícióból való kilépésekor is úgy szavaztatott maga ellen, hogy a párt végül megerősítette helyzetét. Gyurcsány most rendkívüli pártkongresszust akar, ahol hasonló eszközt vethet be. Az MSZP elnöksége este dönt.

Christina Aguilera szavazásra buzdítja az amerikaiakat

Női Lapozó2008.07.11, 14:26

Christina Aguilera és féléves kisfia, Max Liron együtt szerepelnek egy kampányfilmben, melyben arra buzdítják az amerikaiakat, hogy menjenek el szavazni, és vegyenek részt a novemberi elnökválasztáson.

Halottat választottak meg polgármesternek Romániában

Nagyvilág2008.06.16, 14:38

Egy, a szavazás reggelén elhunyt polgármesterjelöltet választottak meg vezetőjüknek a szavazók egy romániai faluban. A polgárok tudták, hogy a jelölt már nem érte meg a voksolást.

Viharos volt Mol-k�zgy�l�s

Gazdaság2008.04.24, 11:49

"Eur�pa jelenlegi legnagyobb v�llalati kom�di�ja" keret�ben - melyben, e r�szv�nyesi min�s�t�s ellen�re, doll�rsz�zmilli�k forognak kock�n - �sszecsapnak a Mol �s a riv�lis OMV vezet�i. A k�zgy�l�s egyebek mellett a Mol-vezet�s�g sors�r�l d�nt: �les kritika igen, nagy v�ltoz�s nem val�sz�n�.

Szavazhatunk a világ hét természeti csodájáról

[origo] utazás2008.04.09, 15:41

Az arizonai Grand Canyon, a Fuji-hegy, vagy az Amazonas esőerdei csak néhány azon természeti látnivalók közül, amelyek jó eséllyel pályáznak a "Világ hét természeti csodája" kitüntető címre. Az épített örökségekről döntő szavazáshoz hasonlóan több száz pályázó közül választhatják ki a Föld lakói a legjobb hetet.

Ellenzéke szerint elbukott Mugabe

Nagyvilág2008.03.31, 17:49

Saját adatai alapján már győzelmet kiált a zimbabwei ellenzék, ám a kormány szerint ezzel puccsot követnek el. A hivatalos eredmények azonban csak lassan csordogálnak. Az ellenzék szerint a szombati szavazás eredményeinek késése azt jelenti, hogy manipulálni próbálják a Mugabe és pártja számára roppant kedvezőtlen számokat.

Véleménynyilvánító pártszavazást tart az MSZP

Itthon2008.02.23, 16:07

Márciusban országos véleménynyilvánító szavazást tart az MSZP a szocialisták körében arról, mit gondolnak Gyurcsány Ferenc kormányprogramjáról. A szavazás megtartását az MSZP országos választmányának szombati ülése után jelentették be.

John McCain megizmosodott Floridában

Nagyvilág2008.01.30, 04:26

John McCain nyerte a Florida állambeli republikánus előválasztást, miután rendkívül szoros versenyben legyőzte Mitt Romney-t. McCain így megerősödve fordulhat rá a jövő heti szuperkeddre, amikor több mint húsz államban lesznek előválasztások. Az exit poll szerint a floridai szavazáson résztvevőket az amerikai gazdaság helyzete foglalkoztatja leginkább.

Újra kell szavazni Tőkés EP-testületi helyéről

Nagyvilág2008.01.30, 21:36

Valószínűleg félreértés folytán az Európai Parlament plenáris ülésén, szerdán a képviselők nem járultak hozzá, hogy Tőkés László püspök, erdélyi magyar képviselő helyet kapjon az EP-nek abban az interparlamentáris delegációjában, amely a délkelet-európai országokkal való kapcsolattartásért felel. A szavazást csütörtökön megismétlik.

Eljöhet az igazság pillanata Clintonnak

Nagyvilág2008.01.09, 05:44

Majdnem sírva fakadt, de előbb még parancsoló üzemmódba váltott Hillary Clinton, hogy kiköszörülje a múlt heti iowai csorbát. Az afroamerikai Barack Obama már így is történelmet írt, de most újabb lökést kaphat, míg a republikánusoknál a nagy visszatérő, John McCain számára jelenthet mentőövet a keddi nap. A New Hampshire-i szavazással folytatódik az izgalmas fordulatokban bővelkedő amerikai előválasztás.

Olvasóink beolvastak a minisztereknek

Itthon2008.01.07, 17:25

Az egész kormány leszerepelt a miniszterek értékelésére meghirdetett szavazáson. Az [origo] arra kérte olvasóit, hogy Gyurcsány Ferenc bizonyítványosztó körútját megelőzve véleményezzék a kormány tagjainak tavalyi teljesítményét. A többség szerint valamennyi miniszter rosszul végzi a munkáját, kiváltképp Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezetője.

A legnagyobbakat is megfoszthatják a tróntól

Partytár2007.12.29, 11:08

A Soundhead csapata már ötödik éve hirdeti meg a "best of" szavazását, amely a megszokott módon ismét tizenhét kategóriában ad lehetőséget, hogy bárki véleményezhesse az idei év elektronikus színterét.

Bizalmat kapott az olasz kormány

Nagyvilág2007.12.20, 20:36

A Romano Prodi vezette olasz balközép kormány két bizalmi szavazást is megnyert csütörtökön a szenátusban a költségvetéssel kapcsolatban.

Minden idők legjobb meleg karakterei

Tévé2007.11.30, 14:31

A melegek médiában betöltött szerepével foglalkozó AfterElton.com most arról szavaztatta meg olvasóit, hogy kik voltak a kedvenc meleg karaktereik az elmúlt 35 év televíziózásából. 

Anya csak egy van

Babalapozó2007.10.05, 16:11

Tele vagyunk sztárokkal. A tévécsatornákon sorra születnek a magyar és külföldi hírességekről szóló műsorok, a hetilapok között is az ő "hétköznapi titkaikba" bekukucskáló magazinok dicsekedhetnek a legnagyobb eladott példányszámmal. Felérhetnek-e a mindennapok hőseivel, az általunk is ismert édesanyákkal?

Dugó lett volna, ha...

Auto2007.09.04, 15:43

Arról kérdeztük olvasóinkat, hogyan vészelnék át a keddi BKV-sztrájkot. Érdekes, hogy a munkabeszüntetés lefújása után is több mint száz szavazat érkezett.

Nem szállítják, ráülnek a biciklire olvasóink

Auto2007.08.31, 15:27

Nem autóval mennek biciklizni olvasóink - derült ki egy hete indított szavazásunkból, amely arra is rávilágít, a kempingbiciklik kora lejárt.

Elindult a Dj Mag szavazása - szavazz a legjobb dj-kre!

Partytár2007.08.27, 17:21

Vajon megfosztják két év után a szeptemberben hazánkban is fellépő Paul Van Dykot trónjától? Elindult a brit Dj Mag éves dj-világszavazása, mely a műfaj legrangosabbja. Ki lesz az év legjobb lemezlovásza? Októberben kiderül.

Armin van Buuren megmutatja, hol tart a trance

Partytár2007.08.02, 12:54

Armin van Buuren a Dj Mag szavazásán legutóbb a második helyet szerezte meg, ezzel a nagy közönségkedvenc Tiëstót is megelőzte - meghallgattuk legújabb mixalbumát, a State of Trance 2007-et. A Housemusic.hu cikke.

Az ENSZ előtt a koszovói rendezési terv

Nagyvilág2007.07.18, 08:50

Az oroszok vétófenyegetései ellenére is beterjesztették az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé a koszovói rendezési tervet az USA és európai szövetségesei. Az orosz ellenkezés miatt ugyanakkor, még nem biztos, hogy kérnek róla szavazást is.

Mobilt a gyereknek?

Babalapozó2007.07.13, 14:46

Sokak véleménye szerint a "mai világban" szinte elengedhetetlen, hogy már a kicsi gyerekeknek is legyen mobiltelefonjuk. Legutóbbi szavazásunkon erről kérdeztük olvasóink véleményét, és a válaszok kapcsán annak is utánajárunk, mit gondolnak a témáról más nemzetek, hol tartanak ma a mobiltelefon káros hatásait vizsgáló kutatások.

Finisben a szavazás a világ hét új csodájáról

[origo] utazás2007.06.21, 11:45

Eddig több mint hatvanmillió ember adta le szavazatát a Földön a világ hét új csodájának listájára, az eredményt két hét múlva, július 7-én hirdetik ki Portugáliában.

Előre ünnepelték a szírek elnökük győzelmét

Nagyvilág2007.05.29, 13:57

Szinte minden szíriai választó megszavazta a hétvégén, hogy újabb hét évig Bassár al-Aszad vezesse az országot. Az emberek azonban már a szavazást megelőző napokon örömünnepet ültek. Nem véletlenül, Aszad volt az egyetlen jelölt.

Babaholmik a netről

Babalapozó2007.05.16, 11:16

A Babázó szavazásán arra voltunk kíváncsiak, vettél-e már valamit online a babádnak. És a többiek, hol vásárolnak szívesebben?

Gül visszalép a török elnökjelöltségtől

Nagyvilág2007.05.06, 13:14

Ismét nem vett részt elég képviselő a törökországi szavazáson ahhoz, hogy új államfőt választhassanak. Emiatt az egyetlen jelölt, a kormánypárti Abdullah Gül bejelentette, hogy visszalép.

Daniel Craig a legstílusosabb brit pasi

Női Lapozó2007.04.02, 13:27

Egy brit magazin által rendezett szavazás szerint Daniel Craig, a legújabb James Bond a legstílusosabban öltözködő sztár.

A nagyhatalmak szombaton szavaznának Iránról

Nagyvilág2007.03.23, 01:56

Az Irán elleni ENSZ-szankciók szigorításáról tárgyaló Hatok (a BT öt állandó tagja és Németország) szombatra tervezik a szavazást a világszervezet Biztonsági Tanácsában, miután elutasították a Dél-Afrika által benyújtott szinte valamennyi módosítási javaslatot. A Dél-afrikai Köztársaság többek között azt javasolta, hogy 90 napra függesszék fel a Teherán elleni büntetőintézkedéseket.

Szombaton ismertetik az új palesztin kormány névsorát

Nagyvilág2007.03.14, 21:56

Mahmúd Abbász palesztin elnök és Iszmáil Haníje kormányfő a Fatah, illetve a Hamász mozgalom nevében megegyezett abban, hogy szombaton a palesztin parlament elé terjeszti szavazásra az egységkormány névsorát - közölték a két szervezet tisztviselői.

Bizalmat kapott az olasz kormány

Nagyvilág2007.02.28, 21:37

Bizalmat kapott Romano Prodi kormánya szerdán az olasz parlament felsőházában rendezett szavazáson. A szenátorok 162-157 arányban szavaztak bizalmat a múlt héten lemondott miniszterelnök balközép kormányának.

Pár ezren voksolhatnak az első emirátusi választáson

Nagyvilág2006.12.16, 11:47

Három napon keresztül tart majd az első választás az Egyesült Arab Emirátusokban. A szavazáson a Nemzeti Tanács tagjait választják meg az arra jogosultak - a lakosság alig 1 százaléka. A voksolásra jellemző, hogy mind a jelölteket, mind a szavazókat a kormányzat jelölte ki.

A krokodil keményítheti az iráni politikát

Nagyvilág2006.12.15, 15:10

Önkormányzati képviselőkről és a befolyásos Szakértők Tanácsának tagjairól szavaznak pénteken Iránban. A szavazást sokan Mahmúd Ahmadinedzsád elnök népszerűségi tesztjének tekintik, ám nem kizárt, hogy az eleve konzervatív Szakértők Tanácsában az ultrakonzervatívok veszik át a hatalmat. Egyesek már Irán "tálibosításától" tartanak.

Nem félnek a büntetéstől a képviselők

Itthon2006.12.05, 17:33

A szavazásokról a képviselők nem szoktak lógni, ezért nem is ijednek meg attól, hogy emiatt elveszíthetik fizetésük felét - állították az általunk megkérdezett parlamenti politikusok. Egy tervezet szerint ugyanis aki nem vesz részt a szavazások negyedén, a jövőben alapdíja jó részét levonhatják.

Royal indul csatába Sarkozy ellen

Nagyvilág2006.11.17, 09:16

Ségolene Royalt választotta a francia Szocialista Párt (PS) köztársaságielnök-jelöltjének a párt tagsága a csütörtökön tartott szavazáson. Így az 53 éves volt miniszterasszony mérkőzhet meg jövőre a Magyar származású Nicolas Sarkozy-vel.

Pihenteti az ENSZ Venezuela és Guatemala csatáját

Nagyvilág2006.10.20, 06:42

Öt napos szünetet rendeltek el a Venezuela és Guatemala BT-tagságának eldöntésére hivatott szavazásban az ENSZ-közgyűlésben. A két ország között hétfő óta folyik a küzdelem a tanács latin-amerikai posztjáért. Guatemalát az USA támogatja a kevesen Bush-ellenes Hugo Chávez-féle Venezuelával szemben, utóbbi elnöke pedig dollármilliókat feccölt bele, hogy bejuttassa országát a testületbe. Érthető, hogy egyikük sem akarja feladni.

Folytatódik Guatemala és Venezuela ENSZ-es csatája

Nagyvilág2006.10.18, 07:23

Kedden sem sikerült döntenie az ENSZ közgyűlésének arról, hogy Venezuela vagy Guatemala legyen a Biztonsági Tanács nem állandó latin-amerikai tagja. Venezuela annak ellenére sem lép vissza, hogy rendre alulmarad riválisával szemben a szavazásokon. A kétharmados többséget eddig egyiküknek sem sikerült elérniük, a szavazás elméletben a végtelenségig húzódhat.

Szertefoszlóban Chávez ENSZ-es álmai

Nagyvilág2006.10.17, 10:40

Rosszul áll a Venezuela ENSZ BT-tagságáért lobbizó Hugo Chavez szénája a nem állandó tagokról szóló szavazáson. A venezuelai elnök dollármilliókat költött a kampányra, hogy bejuttassa országát a BT tíz nem állandó tagja közé, de most, úgy tűnik, Guatemala amerikai hátszéllel kiüti.