Szalay Balázs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dakar-rali
- Dakar
- Bunkoczi László
- verseny
- Szenegál
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szalayékat beküldték egy nagy homokozóba
Szalayéknak meggyűlt a bajuk egy toronymagas homokdűnével, Sebestyénéket megtolták hátulról, pócsikékkal pedig minden rendben volt a Peruban zajló Dakar-rali második szakaszán, amelyet a szervezők csak így jellemeztek a rajt előtt: homok, homok és homok.
Szalay Balázs hirtelen távozott a Hungaroring menedzsmentjéből
A tereprali-versenyzőt csak tavaly októberben nevezték ki üzletfejlesztési igazgatóvá, de alig hét hónappal később lemondott a posztjáról. Az elnök-vezérigazgató Gyulay Zsolt szerint önként.
Dakar: Despres, Peterhansel és De Rooy győzött
Egy utolsó, 29 kilométeres szelektívvel zárult az idei, Argentínát, Chilét és Perut érintő 33. Dakar-rali, amelyet a motorosoknál Cyril Despres, az autósoknál Stephane Peterhansel, a kamionosoknál Gerard De Rooy nyert meg. A Szalay-Bunkoczi kettős a 21. abszolút helyen fejezte be a versenyt.
A Hungaroring Silverstone testvérpályája lett
Szalay Balázs üzletfejlesztési igazgató a Brit Nagydíj helyszínén járt, ahol állítólag megtalálta a mogyoródi pályán is hasznosítható üzleti modellt. Gyulay Zsolt Kölnben keresett partnereket.
Új posztot kapott Szalay a Hungaroringen
A tereprali versenyző egy újonnan létrehozott posztot foglalt el: üzletfejlesztési igazgató lett. Nyereségesebbé akarja tenni a pályát.
Pénzhiány miatt Szalayék kihagyják a Dakart
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a hétvégén elhódította az országos tereprali bajnoki címet, ám nem lehet teljes a versenyzők öröme, ugyanis egy nappal a pezsgőfürdő után biztossá vált, hogy nem lehetnek ott a 2011-es Dakar-rali rajtjánál.
Tereprali: Fazekas győzött, Szalay a bajnok
A Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW X5) páros győzött a tereprali országos bajnokság idei hetedik, utolsó futamán, a "Raid of the Champions" elnevezésű viadalon. Először lett bajnok Szalay Balázs.
A megsemmisülés helyett Dél-Amerikában marad a Dakar
Nem tudja visszavinni Afrikába a Dakart a szervezője, így 2011-ben ismét Dél-Amerikából rajtol a mezőny. Itt ingyen adják a rendőrt, nem emelik hirtelen háromszorosára benzint, és még utak is vannak a szervizkamionoknak. A jogtulajdonos francia ASO szétnézett Dél-Afrikában és a Közel-Keleten is, de a biztonság az újabb Buenos Aires-i indulás mellett szólt. 2012-re viszont jelentkezik Zágráb: a horvát kormány sokat fizetne a rajtért, amiről már egy előszerződést is aláírt.
Szalay csapatában versenyez Benik
Egy csapatban versenyez Szalay Balázs és Benik Balázs: a jövő heti olaszországi terepralis viadalon, az Italian Baján az Opel Dakar Team egyik pilótája lesz a korábbi ralibajnok Benik.
Semmi sem lesz a pesti Dakar-rajtból
Két éve tele volt a sajtó azokkal a kormányzati nyilatkozatokkal, hogy 2010 januárjában Budapestről rajtol a Dakar-rali, ami óriási hasznot hoz majd az országnak. Előszerződést kötöttek, garanciát vállaltak a több mint ötszázmilliós licencdíjra, elköltöttek több mint tízmilliót, de mégsem jön ide a világhírű verseny. Sőt, jövőre sem, amikor ismét Afrikában rendezik a ralit, ami Európából rajtol majd. A kormány a szervezőkre mutogat, a szervező a honvédelmi minisztériumra, a tárca pedig mellébeszél, miközben az egészet ellenző környezetvédők nevetnek a markukba.
Bíróság előtt a rózsadombi Malom-tó ügye
A II. kerületi Malom-tó és törökfürdő telkére tervezett szálló ügye hamarosan bíróság elé kerül. A világszenzációnak számító Molnár János-barlang bejáratánál lévő telekre a Dakar-raliról ismert Szalay Balázs cége építene szállodát, a kutatók szerint jogtalanul - írja az Ingatlanmagazin.com.
Dakar szubjektív
Egy hét alatt 2200 kilométert vezettem, annyit aludtam, mint máskor három nap alatt, és annyi energiaitalt ittam, mint máskor egy év alatt. A magyar Dakarról, azaz a Közép-Európa Raliról mégis kellemes élményekkel tértem haza, bár még egy hetet valószínűleg nem bírtam volna.
Vége a Közép-Európa Ralinak
A szombati utolsó gyorsaságival befejeződött az egyhetes tereprali futam, amelynek az össztávja 2600, szelektívjeinek hossza pedig 1100 kilométer volt. Még szombatra is maradt izgalom az autósok versenyében: a magyarok közül Palik László ismét felborult, Szalay Balázsnak pedig megállt a motor két kilométerrel a cél előtt, szerencsére egy lejtőn.
De Villiers óriásit esett - CER 5. nap
A Közép-Európa Rali ötödik napján a második helyen álló volkswagenes versenyző felborult, és feladta a versenyt. A motorosoknál Casteu nyerte a szakaszt, és növelte előnyét az összetettben. Németh Norbert révén magyar siker született a quadosoknál, az autósoknál Sainz, a kamionosoknál szokás szerint Stacey volt a leggyorsabb.
Újra Magyarországon - CER 4. nap
A Közép-Európa Rali negyedik napján a mezőny Debrecenből indult, és Veszprémbe érkezett meg. Az első gyorsasági a dabasi lőtéren volt, ugyanott, ahol vasárnap, a második viszont már kétszáz kilométerrel odébb, a jutaspusztai lőtéren.
Az élen a helyzet változatlan - CER 3. nap
A Közép-Európa Rali harmadik napján a hétfői nagybányai gyorsaságikat kellett még egyszer megtenni, de fordított irányban, hegyről lefelé. A nap végén a motorosoknál még mindig Casteu, az autósoknál Peterhansel, a kamionoknál pedig Stacey vezet.
Coma kiesett a versenyből
Az első nap végén még élen álló gyári KTM-motoros többször is esett a Közép-Európa Rali második versenynapján, végül feladta a küzdelmet. Az autósoknál Peterhansel vette át a vezetést, a kamionoknál maradt Stacey az élen.
Rajtol a Közép-Európa Rali
Magyarország különleges figyelemben részesül április 20. és 26. között, hiszen Budapestről, a Hősök teréről rajtol a Dakar-sorozat első versenye. A Közép-Európa Rali 2713 kilométeres útja során ellátogat a romániai Nagybányára, majd visszatér hazánkba, és a Balaton partján ér véget.
Vasárnap rajtol a magyar Dakar
Több mint kétszázhatvan jármű áll rajthoz a Közép-Európa-ralin - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.
Szalay nyert Nagykanizsán
Az Opel Antarával versenyző Szalay-Bunkóczi páros nyerte az Országos Tereprali Bajnokság második futamát, a Fisher - Fujitsu Klíma Kupát. A tízszeres Dakar résztvevő végig szép küzdelmet folytatott Palik Lászlóval a saras pályákon, végül egy perccel nyert a nissanos páros előtt.
Egy hónap múlva indul a magyar Dakar
A Central Europe Rally szervezői sajtótájékozatót tartottak csütörtök délelőtt, ahol elárulták a legfontosabb részleteket az idei év egyik legjelentősebb hazai motorsportversenyéről.
"Teljesen egyetértek a döntéssel"
Szalay Balázs, a Szalay Dakar Team vezetője válaszolt olvasóinknak a Vendégszobában. Elmondta, hogyan fogadta az idei Dakar törlését, miért nem kérnek kártérítést. Elárulta, miért nem motorral megy, és hogy rajthoz állnak-e még idén. Szó esett továbbá a Budapest-Bamakóról, a Dakar jövőjéről és Palik Laci taxismúltjáról.
Dakar: budapesti rajt akár már 2009-ben
Még idén pótolhatják a pénteken törölt Lisszabon-Dakar ralit, amelyet akár már jövőre Budapest-Dakarként rendezhetnek meg. Szalay Balázs arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a magyar csapatok minél több versenyen szeretnének indulni idén, de a Budapest-Bamakón biztosan nem.
Benik nyerte a Waldviertel-ralit
Benik Balázs második, papírforma-győzelmével zárult az osztrák Waldviertel-rali. Az OMV Benik Motorsport magyar bajnoka oldalán Bunkoczi Lászlóval egy 2001-es Ford Focus WRC-vel végzett az élen komoly fölénnyel, örömautózva.
2010-ben rajtolhat Budapestről a Dakar
Elképzelhető, hogy 2010-ben a magyar fővárosból rajtol a világ legnagyobb tereprali viadala, a Dakar-rali mezőnye.
Kettős francia diadal a Dakaron
Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Despres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött.
Dakar: katari szakaszgyőzelem
Az autósoknál a katari Nasszer Szaleh al-Attijah, a motorosoknál pedig a portugál Helder Rodrigues nyerte a 29. Dakar-rali keddi, 10. etapját, melyen a magyarok közül a motoros Kátai Péter és az autós Palik László, Darázsi Gábor, valamint a Szalay Balázs, Bunkoczi László egység is célba ért.
Szalayék Palikék elé vágtak a Dakaron
A Dakar ötödik szakasza egyetlen nagy szenzációval szolgált, kiesett a verseny ötszörös kamionos győztese, Csaguin. A magyarok szépen beértek a célba, csütörtökön a legkeményebb szakasz vár rájuk.
Sokan rekedtek a homok fogságában
Az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a francia Cyril Despres érte el a legjobb időt a 29. Dakar-rali pénteki, 7. szakaszán, amelyet a szervezők lerövídítettek a mostoha időjárási körülmények miatt.
Szalay Antarával folytatja
Még egy kis türelem, és boltokban az Antara, a már szakállas Fronterát váltó összkerekes Opel. Naná, hogy terepralis élharcosunk, Szalay Balázs is új modellel vág a 2007-es Dakarnak.
Szalay keleti-európai Dakar-képviselő lett
A Dakar-rali szervezője, az ASO számára egyre fontosabb Közép-Kelet-Európa, ennek egyik bizonyítéka, hogy a térségben külön képviselőt jelölt ki a sivatagi show-n eddig nyolcszor induló, és a távot négyszer sikerrel teljesítő Szalay Balázs személyében.
Hol van már a tavalyi homok? - Dakar 2006
Annyi magyar vágott neki, mint még soha, de csak pár ért célba. Ismét követelt halálos áldozatokat, egy élmotoros és két kisfiú is életét vesztette. Maradt a trónon a Mitsubishi, a KTM és a Kamaz. Dakar 2006.
Újabb halálos gázolással vége a Dakarnak
Bár szombaton, már Szenegálban elvileg csak az utolsó előtti szakaszát rendezték volna a 28. Dakar-ralinak, gyakorlatilag vége lett a versenynek. Történt, hogy ismét elgázoltak egy kisgyermeket, és a szervezők etappá minősítették a vasárnapi finist a Rózsaszín-tó partjára.
Dakar: Szalayék is majdnem elütöttek egy kisfiút
Szenegálba érkezett a 28. Dakar-rali mezőnye, már csak két szakasz van vissza. Az élen a helyzet változatlan. A versenyben maradt pár magyar is kitartóan halad a Rózsaszín-tó partjára.
Dakar: Varga megúszta a fejtetőn landolást
A 28. Dakar-rali 11. szakaszát rendezték szerdán, az alaposan megfogyatkozott mezőny Maliba, Bamakóba érkezett. A motoros Varga, az autós Szalayék, a kamionos Darázsiék és Szobiék is versenyben vannak még. Az élen a helyzet változatlan.
Dakar: újabb három magyar kieső
A tizedik szakaszán is túl a 28. Dakar-rali. A motorosok kedden emlékeztek, nem versenyeztek. Két magyar autós és egy kamionos csapat kiesett. Az autósoknál a Mitsubishi francia címvédője, Peterhansel már nagyon vezet.
Kisék feladták a Dakart
Felcsillant a remény Kiséknek a folytatásra, de ez az éjjel már csak pislákolt, reggelre pedig ki is aludt.
Dakar: szerelés, pihenés
Féltávnál a 28. Dakar-rali, a vasárnap a pihenésé, azaz inkább a szerelésé volt. Pontos eredmények főleg a mieinkről, helyszíni jelentés, nyilatkozatok.
Dakar: Szalayéknak is kitört a futóművük
Az ötödik napon - Mauritánia előtt - az utolsó marokkói szakaszt teljesítették a 28. Dakar-rali még versenyben maradt résztvevői. A megsérült magyar motorosokat kórházban ápolják. Támadnak a címvédők, a francia Despres (KTM) és autós honfitársa, Peterhansel (Mitsubishi).
Dakar: Kiséknek kiszakadt a futóművük
A negyedik napon van túl a 28. Dakar-rali mezőnye, s már elérte az első dűnéket. A korábban kiesett Palikékon és a quados Greff Róberten kívül túl kedd este még minden magyar versenyben volt, legjobb autósunk továbbra is Kis Sándor, motorosunk Varga Ákos.
Dakar: Szilveszter súlyos balesetet szenvedett
Szilveszter Zsolt, aki Szalay Balázs csapatában, a regionális MOL Dakar Team tagjaként indult a motorosok versenyében, ma reggel súlyos balesetet szenvedett.
Dakar: Kis begyújtotta a rakétákat
Hétfőn hajnalban megérkezett a Dakar-karaván Afrikába, ahol összesen 672 km-t kellett teljesítenie a mezőnynek a 3. napon. Az autósoknál a 26. Kis Sándor, Czeglédi Péter duó, a motorosoknál pedig a 30. Kátai Péter volt a legjobb magyar.
Palik máris feladta a Dakart
Az első két nap hírei a 28. Dakar-raliról: motorhiba miatt máris kiestek Palikék, a többi magyar még versenyben van. Az autósok közt az európai szakaszok után a kétszeres WRC-világbajnok spanyol Carlos Sainz (Volkswagen) vezet.
Szalay Balázs Dakar-könyvének nyertesei
A nyolcadik sivatagi nagy kalandjára készülő Szalay Balázs Dakar Rally - magyar szemmel című könyvének három példánya várta szerkesztőségünkben szerencsés nyerteseit - megvannak!
Nyerje meg Szalay Balázs Dakar-könyvét!
Dakar Rally - magyar szemmel. Ez a címe Szalay Balázs könyvének, amelyből három példány szerencsés nyerteseit várja szerkesztőségünkben.
Gálék nyolcadszor a magyar tereprali legjobbjai
A Gál István, Oroszlán Tibor kettős nyerte a tereprali ob nyolcadik, utolsó futamát, az M1 Autoplanet-kupa elnevezésű viadalt. A tapasztalt páros ezzel nyolcadik abszolút bajnoki címét szerezte meg.
Szalaynak már verseny a Dakar
A nyolcadik Dakarjára készülő pilóta bemutatta a szakújságíróknak a csapatát, és elárulta, jövő januárban mindenképpen javítani szeretne az idén elért 21. helyezésén.
Palikkal az élen célban a magyarok
Vége a Fáraó-ralinak: Palikék másodikak, Kisék nyolcadikak, Szalayék tizenegyedikek lettek a terepralisok egyiptomi Világkupa-futamán.
Szép siker küszöbén a magyar terepralisok
Palikék visszavették második helyüket, Kisék is nagyot autóztak, Szalayék sem adták fel. Egy nap van vissza a kőkemény egyiptomi Fáraó-raliból.
Olaszország - Magyarország 1-0
A csütörtöki, igen kemény napot is sikerrel vették a mieink az egyiptomi Fáraó-ralin. Botrányos döntésen, féltengely-törésen, fennakadáson, karambolon túl...
Orral a homokban
Kemény napon vannak túl a magyar egységek az egyiptomi Fáraó-ralin, de továbbra is mind versenyben és jó pozícióban maradtak.
Szalayék és Kisék is támadnak a Fáraó-ralin
Két nap után remekül állnak a magyarok az egyiptomi Fáraó-ralin: Palikék tartják második helyüket, Szalayék már ötödikek, Kisék is jönnek föl.
Palikék a második helyen a Fáraó-ralin
Megkezdődött a Fáraó-rali. Az első nap után a három magyar egység közül Palikék állnak a legjobban, Szalayék is jól mennek, Kiséket műszaki hiba fogta vissza.
Egyiptomban a magyar terepralisok
A Fáraó-rali az, amelyre mindig jó szívvel fog gondolni Szalay Balázs - a viadal 2003. évi kiírásán aratta ugyanis pályafutása első nemzetközi győzelmét. Az idei egyiptomi viadal hétfőn kezdődik, és Szalay ezúttal is ott lesz a rajtnál a zöld Opel Fronterával, no meg Tagai Róberttel a navigátorülésben. Ahogy a tavalyi dobogós Palik László, Darázsi Gábor páros, no meg a szintén Nissant hajtó Kis Sándor, Czeglédi Péter is indul.
Gál nyert, Szalay előzött
A második helyen végzett a hétvégi ob-futamon, és ezzel a pontverseny összetettjében is az ezüstös pozícióba zárkózott fel a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. Az Opel Frontera legénysége előtt a vasárnapi második szakaszon felcsillant a győzelem esélye is, az éllovas Gál István ugyanis defektet kapott, és emiatt ötven másodpercre csökkent az előnye Szalayékkel szemben.
Dakar-szakaszgyőztessel erősítettek Szalayék
Bővül a Mol Dakar Team, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy regionális csapattá növi ki magát, hiszen Szalay Balázs alakulatában egy román és egy szlovák motoros, valamint egy horvát autós páros is rajtol a soron következő Dakar-ralin. A csapat húsz tagú lesz, ami a gyári gárdákat leszámítva nagy létszámnak számít.
Szalay vízre száll
A Szalay Dakar Team zöld Opel Frontera versenyautója hétvégén a Szeged melletti Maty-éri kajak-kenu pálya szélén látható, ahol az Ifjúsági Világbajnokság küzdelmeit rendezik meg.
Szalayékon kifogott a technika Spanyolországban
A technika ördöge alaposan megtréfálta a Szalay Balázs, Noszály Sándor duót a Baja Aragón zárónapján. Azok után, hogy a szombati két 250 kilométeres szelektív szakaszt sikeresen teljesítette a kettős, a jóval rövidebb, vasárnapra rendelt 120 kilométeres távba "beletört a bicskája".
Noszály navigál Szalaynak
Az idén megváltozott a terepralisport nemzetközi versenyeinek besorolása: a tavaly még Világkupa-viadalnak számító sprintversenyeket ettől az évtől kezdve nemzetközi FIA-viadaloknak hívják. Ide tartozik a spanyol futam, a hét végén tartandó Baja Aragón is, amelyen - titulus ide vagy oda - azért elindul néhány világsztár. Elég ha csak a Mitsubishi három nagyágyúját, Stéphane Peterhanselt, Luc Alphand-t vagy éppen Joan Romát említjük.
Szalay: a vége nem volt rossz...
A török Világkupa-futam zárónapján érte el a legjobb részeredményt a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió, amely az Ürgüp-Ankara szakaszon nyolcadikként ért célba. Pedig rögtön az ötödik kilométernél körülbelül két percet veszített a páros amiatt, hogy kihúzta az egyik árokba csúszott vetélytársát. A pilóta úgy volt vele: az összetettben már úgy sincs esélye felzárkózni, akkor meg miért ne segítene?
Szalayék az első tízben az ötödik napon
Noha a rendezők biztonsági okokból törölték az első szelektív szakaszt a török Világkupa-futam ötödik napján (Erzurum környékén egész éjszaka esett és ezeken a szűk, de gyors pályákon veszélyes lett volna versenytempóban autózni), az indulók élvezték a napot.
Az ékszíj törte meg Szalayék lendületét
Jól indult a török Világkupa-viadal szerdai, azaz negyedik napja a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió számára, hiszen az első szakaszon bár végig porban kellett autóznia, jó néhány vetélytársát megelőzte, és a 18. helyről indulva a 12. pozícióban zárta a szakaszt.
Szalayék megint kilencedikek
Gyönyörű tájakon autózott a török Világkupa-futam mezőnye a hatodik napon. A Sivas és Ürgüp közötti szakaszon hegyeken, fenyveseken át vezetett az út, no és az elmaradhatatlan "kalapos" sziklák között, amelyek a cappadociai táj elengedhetetlen kellékei.
Szalayék megkezdték a felzárkózást
Két helyet javított vasárnapi pozícióján a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió a török Világkupa-futam második napján, és így már a tizedik helyen áll az összetettben. Más kérdés, hogy a csapat egyáltalán nem volt elégedett az ürgüpi táborhelyen, mert ha a saját tempójukat tudják autózni és nem keverednek el néhányszor, akkor sokkal előrébb is lehetnének. Persze, a verseny még csak most kezdődik, öt nap van még hátra a küzdelemből.
Szalayék árokba csúsztak Törökországban
Nem volt túl szerencsés napja kedden a Szalay Balázs, Tagai Róbert duónak a török Világkupa-futam harmadik napján. Igazság szerint ez a mondat úgy hangzik helyesen, hogy a 283. kilométerig minden rendben volt, a csapat jó néhány vetélytársát megelőzte és ez valószínűleg az összetettben is jelentős előrelépést jelentett volna számára, ám akkor jött az a fránya árok. Pontosabban Szalayék érkeztek az árokhoz.
Szalayék nem kockáztattak
Tartva a rajtpozícióját a 12. helyen ért célba a török Világkupa-viadal nyitó napján a Szalay Balázs, Tagai Róbert duó az Opel Fronterával. Az első napra a szervezők nem túl hosszú szelektív szakaszt (141 km) írtak elő a versenyzők számára, ám az bővelkedett meglepetésekben. Volt itt gyors és kanyargós rész, finom poros út és köves, sziklás szakaszok, sőt, még patakátkelés is.
Szalay javítana Törökországban
Vasárnaptól Törökországban tartják a tereprali legrangosabb sorozata, a Világkupa következő viadalát, amelyen a magyar színeket a Szalay Balázs, Tagai Róbert, Opel Frontera trió képviseli.
Újra együtt a dakaros magyar különítmény
Szalay Balázsnak felemás emlékei vannak a május 6-án esedékes BF Goodrich-kupáról. 2003-ban megnyerte az idény egyik legrangosabb hazai viadalát, tavaly viszont nem lett kész az Opel Fronterája, az erre az alkalomra bérelt versenygépe azonban már az első napon cserbenhagyta - kiszakadt a futóműve.
Varga esete a tehénnel
A Szalay Dakar Team mindkét egysége sikeresen túl van a tereprali sprint Európa-kupa szardíniai viadalának második napján. A Szalay Balázs, Tagai Róbert (Opel Frontera) duó a 16. helyről, a csapathoz nemrég csatlakozó Varga Ákos (KTM) pedig az élről várja a szombati két szelektív szakaszt.
Varga nyert, Szalayék tizedikek lettek Szardínián
A tizedik helyen zárta az Italian Baját, a sprint Európa-kupa nyitó viadalát a Szalay Balázs, Tagai Róbert (Opel Frontera) duó. Noha az egyetlen magyar autós induló hat helyet javított pénteki eredményéhez képest, mégsem volt tökéletesen elégedett.
Varga vezet Szardínián
Március 17. és 19. között Szardínián porol a tereprali sprint Európa-kupa mezőnye. Az autósok közt a Szalay, Tagai, Opel Frontera trió, a motorosoknál Varga Ákos igyekszik KTM-mel.
Szalay Balázs: Jó úton haladunk
Szalay Balázs válaszolt olvasóink kérdéseire a Csevegőszobában, miután Bunkoczi Lászlóval az oldalán, Opel Fronterájával a 21. helyen végzett a Dakar-ralin. A legrutinosabb magyar versenyző még legalább három sivatagi száguldáson venne részt egyre jobb eredmények reményében.
Varga Ákossal bővült a Szalay Dakar Team
Új taggal bővült a Szalay Dakar Team: a Szalay Balázs, Bunkoczi László autós pároshoz (Opel Frontera) és a Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert kamionos trióhoz (MAN) csatlakozott az idei Dakar-ralit a 27. helyen záró motoros, Varga Ákos.
Darázsiék felkapcsoltak a Dakaron
Már Szenegálban porol a 27. Dakar-rali mezőnye, már csak két szakasz van vissza, még mindig szinte teljes a magyar csapat. Az autósoknál Kisék, a kamionosoknál Darázsiék bravúrkodtak.
Palik és Szalay is az első húszban
Továbbra is versenyben van szinte az összes magyar egység a 27. Dakar-ralin, az autósok között pedig Palikék a szenzációs 15., Szalayék a 18. helyen repesztenek.
Féltávnál a Dakar, remekel a magyar
A vasárnapi pihenőnap előtti utolsó szakaszon is túl a 27. Dakar-rali mezőnye. Kilenc magyar egységből még nyolc versenyben van, nem is akármilyen eredményekkel.
Szalayék elindultak, McRae Dakarjának vége
A magyar autósok közül ezúttal Szalayék voltak a legjobbak, motorosaink és a kamionos csapatok is sikeresen túljutottak a 27. Dakar-rali hatodik, első mauritániai szakaszán. Bukott és kiesett az autósok mezőnyében eddig legjobb, WRC-világbajnok skót Colin McRae.
Pénteken csak összeköt a Dakar-mezőny
A rendkívül rossz látási viszonyok miatt a Dakar-rali szervezői törölték a pénteki gyorsasági szakaszt. A mért távot előbb 520-ról 130 km-re csökkentették, majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon nem lehet versenyt rendezni, újabb módosítás következett.
Kis parádézott, ismét McRae vezet a Dakaron
Ahogy a harmadik, úgy a keddi, ötödik szakaszt is a skót McRae (Nissan) nyerte az autósok mezőnyében a 27. Dakar-ralin. A motorosoknál az ausztrál Caldecott volt a leggyorsabb, összetettben a szintén KTM-es, spanyol Coma állt az élre. A magyar csapatok is szépen haladnak.
Kiséket megbüntették, Szalayék eltévedtek
A sűrű köd miatt a motorosoknak csak etap volt a 27. Dakar-rali negyedik, első afrikai szakasza, az autósoknál a volkswagenes Gordon volt a leggyorsabb. A magyar egységek is teljesítették a 123 km-es marokkói szelektívet.
- címkék:
- Szalay Balázs
- Marokkó
- Dakar-rali
- Ákos
- Varga
- Címkefelhő »
Amerikai és francia siker a Dakar nyitónapján
Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, Dirk von Zitzewitz duó, a motorosoknál pedig a francia David Fretigne nyerte a Dakar-rali pénteki prológját, a Barcelona környékén rendezett 6 km-es gyorsasági szakaszt. A négykerekűek között legjobb magyarként a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó a 29. lett, míg a kétkerekűeknél a 23. Varga Ákos volt a leggyorsabb.
Szalay végigment, Peterhansel győzött a Dakaron
Stephane Peterhansel lett a második versenyző, aki motorkerékpárral és autóval is megnyerte a Dakar-ralit. A francia pilóta a vasárnapi záró szakaszon a 19. helyet szerezte meg 4:23 perc hátránnyal az elsőként célba érő, első Dakar-raliját teljesítő Colin McRae mögött. A Szalay Balázs, Bunkóczi László (Opel Frontera) duó vasárnap a 41., összetettben az 52. lett.
Szalay túl élete legnehezebb versenyén
Célba ért a Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera trió az UAE Desert Challenge-en, az autósok közt a japán Maszuoka (Mitsubishi Pajero), a motorosoknál a spanyol Esteve-Pujol (KTM) nyert. A Világkupa-sorozat győztesei az egyesült arab emirátusokbeli el-Mutajvej (BMW X5), illetve a norvég Ullevalseter (KTM).
Dakar előtti főpróba - UAE Desert Challenge 2004
A 27. Párizs-Dakar rali előtt a legfontosabb futam az Egyesült Arab Emirátusokban rendezett Desert Challenge. A tereprali világkupa-futamnak számító versenyen a Nissan kivételével minden gyári csapat rész vesz, így le lehet mérni az év közben végzett fejlesztések eredményességét.
Indul a Dakar
Hamarost beköszönt az újév, kezdődik hát a 26. Dakar-rali. A versenyzők már most ott toporognak a franciaországi Clermont-Ferrand-ban, kötelező ellenőrzés vár rájuk és gépcsodáikra. Harmincnyolc ország kalandorai terepraliznak minimum két kéreken, a legtöbben persze a "feltaláló" franciák vannak. Nem egy honfitársunknak is szurkolhatunk: öt autós páros, két motoros és nyolc kísérő kamion a magyar.
Kleinschmidt szakaszt nyert a Dakaron
Az autósok között a Jutta Kleinschmidt, Fabrizia Pons kettős nyerte a szombati szakaszt a 26. Dakar-ralin. A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) duó is célba ért, egyelőre 43., míg összetettben a 46. helyen áll.
Szalayék elrajtoltak szombaton is a Dakaron
A Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) kettős sikeresen teljesítette a legutóbbi etapot a 26. Dakar-ralin, s szombat reggel nekivágott a mauritániai főváros, Nouakchott és Dakar között 648 km-nek.
Szalayék mégsem adták fel a Dakart
Kommunikációs félreértés miatt terjedt el csak annak a híre, hogy feladta volna a Dakar-rali idei versenyét a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) kettős. A magyar autós duó folytatja a viadalt, amelyre pénteken 652 km vár Tidjikja és Nouakchott között.
Després újabb részsikere, Szalayék kiestek
A francia Luc Alphand (BMW) győzött az autósok között a Dakar-rali 15. versenynapján, a motorosoknál a francia Cyril Després végzett az élen. A szakaszon kiesett a versenyből az utolsó versenyben maradt magyar duó, a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) kettős.
McRae nyerte, Szalay befejezte a 13. szakaszt
Az 1995-ben világbajnok brit Colin McRae győzött az autósok között a Dakar-rali 13. versenynapján. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős 51 célba érkező közül a 27. legjobb időt érte el, ezzel összesítésben egyelőre a 46.
Szalay egy szakasszal közelebb a befutóhoz
A listavezető francia Stéphane Peterhansel harmadik lett a Dakar-rali keddi szakaszán, de 43 másodperccel így is megelőzte az összetettben második helyen álló japán Maszuoka Hirosit. A még versenyben lévő két magyar egység közül a Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Frontera) autós kettős már célba érkezett.
Szalay szerel, Kis Dakar-dobogóról álmodik
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős szereléssel, javítással tölti a 26. Dakar-rali hétfői pihenőnapját. A magyar páros a 9. szakasz után az 50. az összetettben. Ugyanakkor a korábban kiesett Kis Sándor, Czeglédi Péter duó már Budapesten számolt be a történtekről. Kis idei terveivel kapcsolatban elmondta, hogy legalább hat Világkupa-viadalon szeretne részt venni, s indul a következő Dakaron is, célja 2006-ban már a dobogó.
Szalay befejezte a kilencedik szakaszt
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikeresen befejezte a 9. szakaszt a 26. Dakar-ralin, a verseny hivatalos eredménylistája szerint 47. lett 50 célba ért autó között. Az Opel Fronterával szereplő duó szombaton reggel érkezett a táborhelyre, s 11 másik egységgel együtt 10:56:17 órás hátránnyal rangsorolták. Összetettben a 43. helyen áll a páros.
Palik nagyot bukott, Kisék is feladták a Dakart
Baleset miatt feladta a 26. Dakar-ralit a Palik László, Darázsi Gábor páros, mert a hatalmas bukás következtében eltört a pilóta jobb keze, s az autó is jelentősen károsodott. A motorblokk sérülése miatt kedd este a Navarra Pick Up-pal szerepelt Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős is befejezte a küzdelmet.
Kis és Szalay megelőzte Sinozukát a Dakaron
Kiválóan folytatta a 26. Dakar-ralit Kis Sándor és Szalay Balázs, mindkét magyar pilóta megelőzte Sinozuka Keidzsirót, a verseny 1997-es győztesét, 1995-ös és 2001-es harmadik helyezettjét.
Szalay nem vízipipázik a Dakaron
2004 január elsején Szalay Balázs újra nekimegy Afrikának, és mint a Társalgóban elmondta, ezúttal nem a részvétel lesz a fontos számára, hanem a minél jobb helyezés elérése. Úgy véli, a gyári csapatokkal szemben az első helyre nincs esélye, de a 100 kilométeren 70-80 litert fogyasztó Opel Fronterával szép eredményt szeretne elérni. Vízipipázásra pedig nem lesz ideje, meg amúgy sem szereti a füstöt.
Csak itthon rivalizálnak Dakar-versenyzőink
A 26. Dakar-ralin három csapatot támogat a Mol Rt. Szalayék, Palikék és Kisék elsődleges célja a cél, illetve minél jobb helyezést elérni a korábbiaknál sokkal hosszabb és nehezebbnek ígérkező, január 1-jén kezdődő megmérettetésen. Kérdezze vendégszobánkban Szalay Balázst - szerdán 13 órától!
Bunkoczi lesz Szalay navigátora a Dakaron
A hazai bajnokságból ismert Bunkoczi László lesz Szalay Balázs navigátora a január 1-jén kezdődő 26. Dakar-ralin.
Szalayék Opellel indulnak a Dakaron
Évek óta tart Szalay Balázs és a General Motors Hungary kapcsolata, s ez a jövőben sem változik - még ha a január 1-jén kezdődő 26. Dakar-ralin az eddig használt Chevrolet Blazer helyett Opel Fronterával indul is a magyar autóversenyző.