szakszervezetek
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elutasította a járatritkítást a BKV felügyelőbizottsága
Nemet mondott a járatritkításokra csütörtökön a BKV felügyelőbizottsága. A paraméterkönyv-tervezetről azonban majd csak a jövő héten mondja ki az utolsó szót a főváros városüzemeltetési bizottsága, ezért a szakszervezetek továbbra is fenntartják a péntekre szóló sztrájkfelhívást. Közben a kormány jelezte, nem ad több pénzt a BKV-nak.
Szigorítanák a sztrájktörvényt a munkaadók
- címkék:
- sztrájk
- OÉT
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Kivárnak a sztrájkkal a BKV-szakszervezetek
Sztrájkmoratóriumot kért a hétfői tárgyaláson Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a szakszervezetek képviselőitől addig az időpontig, amíg a fővárost értesítik arról, hogy megkapja-e a BKV Zrt. a 18,5 milliárd forint idei, plusz állami forrást.
Hétfőtől ismét sztrájkol a VDSzSz
Hétfőtől újra sztrájkolnak a VDSzSz tagjai - közölte vasárnap Gaskó István. Mivel vasárnap délután a BKV-nak sem sikerült megegyeznie a szakszervezetekkel, így hétfőn teljesen megbénul a közlekedés az egész országban.
Enged a sztrájkkal fenyegetett BKV
Elállna a 300 fős létszámleépítéstől, illetve bevonná a a paraméterkönyv megtervezésébe szakszervezeteket is BKV vezetése. Ezt az engedményt a sztrájkkal fenyegető érdekvédőkkel folytatott szombati tárgyaláson tette a cégvezetés. A szakszervezetek vasárnap reagálnak az új javaslatra, de a hatalmas káosszal fenyegető BKV-sztrájk várhatóan nem marad el. Az érdekvédők ugyanis kevés esélyt látnak a megegyezésre.
Még tárgyal a szakszervezetekkel az Alitalia
Árpilis 2-ig meghosszabbította a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat az eladás előtt álló Alitalia és az ajánlattevő Air France-KLM.
Teljesen leállhat a BKV április 7-én
A sztrájkra készülő BKV-szakszervezetek szerint akár 90 százalékos is lehet az április 7-re tervezett munkabeszüntetés támogatottsága. Az érdekképviseletek a tervezett járatritkítás ellen tiltakoznak, ami szerintük ezer munkahelyet is veszélyeztet. A városházi ellenzék és civil szervezetek szerint lenne más megoldás is a hiány csökkentésére: a behajtási díjakat adnák a közlekedési cégnek. Az SZDSZ nem zárkózik el a javaslattól, az MSZP azonban hallani sem akar róla.
Jonathan Coe: "Nálunk a világháború vége óta semmi érdekes nem történt"
Jonathan Coe neve valószínűleg csak a nagyon figyelmeseknek cseng ismerősen, eddig megjelent hat könyvéből csupán egyet adtak ki magyarul, az is különösebb kritikai visszhang nélkül tűnt el a boltok polcairól. A birminghami születésű Coe hazájában viszont igazi fenomén, Európa-szerte is egyértelműen ő a témafelelőse a hetvenes-nyolcvanas évek lepukkant, munkanélküliséggel és szakszervezetekkel bajlódó Angliájának, Nick Hornby szerint egyenesen nemzedékének legfajsúlyosabb brit írója. A találkozásunkkor épp masszív hátfájással bajlódó Coe egy chelsea-i kávézóban mesélt arról, hogy mennyire neheztel még mindig Margaret Thatcherre és TTony ...
Gyurcsány az Új Tulajdonosi Programról egyeztetett
Gyurcsány Ferenc zártkörű egyeztetést tartott az új tulajdonosi programról gazdasági-pénzügyi szakértőkkel, kamarai vezetőkkel, szakszervezetek és civil szervezetek képviselőivel pénteken parlamenti dolgozószobájában.
Vasmarokkal nyomná át az MSZP a biztosítási törvényt
Nem szabják át lényeges pontokon az egészségbiztosítási törvényt azok a módosító javaslatok, amelyekről hétfőn állapodott meg az MSZP parlamenti frakciója. A javaslatok értelmében az pénztárak ellenőrző testületeiben megjelenhetnek a szakszervezetek, a papír mellett pedig elektronikus taj-kártyát is bevezetnének. A szocialisták egy képviselőnek sem engedték, hogy kibújjon a február 11-i szavazás alól.
Kicsi az átmeneti olasz kormány megalakulásának esélye
Az olasz szenátus elnöke szombaton is folytatta tárgyalásait egy átmeneti kormány megalakításáról, de erre egyelőre alig van kilátás. Franco Marini a vállalkozók szövetségeinek és szakszervezetek vezetőivel tanácskozott arról, hogy látnak-e esélyt választójogi reformra még az előre hozott választások előtt, mivel az ideiglenes kormány feladata éppen ennek előkészítése lenne.
Spontán sztrájkba léptek a román vasutasok
Bár a szakszervezetek állítják, hogy nem ők szervezték, pénteken reggel mégis sztrájkba léptek a román vasutasok. A minisztérium szerint a munkabeszüntetés törvénytelen, és azzal fenygetik a sztrájkolókat, hogy behajtják rajtuk az okozott kárt. A vasutasok összesen 25 százalékos bérfejlesztést követelnek.
Országos sztrájkot hirdettek a Volánnál
Négy érdekképviselet országos sztrájkot hirdetett jövő hét szerdától a Volánnál. A szakszervezetek 7,5 százalékos béremelést, plusz fejenként havi ötezer forintos juttatást követelnek.
- címkék:
- Volán
- sztrájk
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Nevadában és a Dél kapujában folytatódik a verseny
A republikánusok Dél-Karolinára, a demokraták Nevadára figyelnek szombaton. A Dél kapujának tartott államban eldőlhet, hogy kit támogat a konzervatív bázis: a veteránt, a mormont vagy a lelkészt. A sivatagban pedig kiderül, ki mögé állnak a szakszervezetek és a spanyolajkúak. Hillary Clinton ismét érzelmes vallomást tett, miközben támadásba küldte pitbullját, Billt. John Edward azt reméli, a veszekedő esélyesek mellett ő lehet a nevető harmadik.
Béremelésért sztrájkolnának a közlekedésben
Az országos bérajánlás megszületése után javában zajlanak az ágazati és a helyi béremelési tárgyalások: van, ahol fokozatosan közelednek a megegyezéshez a szakszervezetek és a munkáltatók, máshol már nem is lehetne távolabb egymástól a felek álláspontja, sőt akad munkahely, ahol már a sztrájk időpontját is kitűzték. Van olyan vállalat is, ahol a tavalyi sztrájkok közrejátszottak a bértárgyalások eredményében: a Magyar Postánál a decemberi országos megmozdulások idején sikerült 7,5 százalékos béremelést kiharcolni 2008-ra. Az OÉT 5,0-7,5 százalékos bérajánlása azonban mindenütt húzóerőnek számít - írja a Napi Gazadság.
Pakson is a nyugdíj miatt sztrájkolnának
Megkezdődnek a munkáltató és a szakszervezetek közötti tárgyalások kedden a paksi atomerőműben. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) hétfő délutáni döntése szerint nem csatlakozott a másik két szakszervezet által az elmúlt héten megalakított sztrájkbizottsághoz.
Sztrájkbizottság alakult a paksi atomerőműben
Sztrájkbizottságot alakítottak a paksi atomerőműben. A szakszervezetek ugyanis ellenzik a sugárveszélyes munkakörök friss meghatározásait, illetve az ezzel kapcsolatos korkedvezmélnyes nyugdíj szabályainak megváltoztatását.
Balesetekkel riogat a sztrájk miatt a MÁV
Nem sikerült megállapodnia a hétfői sztrájk alatt elinduló vonatok számáról a MÁV-nak és a szakszervezeteknek. A vasúttársaság a várható zsúfoltság miatt balesetveszélyesnek tartja a sztrájkolók által felkínált napi két vonatpárt, és a sztrájktörőkben reménykedik. A buszok Békés megye kivételével mindenhol elindulnak reggel, a Volán társaságok a megnövekedett utasszám miatt kisegítő buszok forgalomba állítását is tervezik.
Kétezren tüntettek az Alkotmány utcában
Körülbelül kétezer fő vett részt a két szakszervezet Alkotmány utcai demonstrációján, ahol a társadalombiztosítási rendszer átalakítása ellen tiltakoztak. A szakszervezetek elsősorban a parlamenti képviselőket akarják meggyőzni, hogy ne szavazzák meg a törvénymódosítást, ha mégis így lesz, akkor a köztársasági elnök közbelépését kérik.
Nincs egyezség a hétfői sztrájk leállításáról
Nem sikerült megegyezni a hétfői országos sztrájk leállításáról a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége, valamint a kormány pénteki sztrájktárgyalásán, a sztrájk leállításának szombat déli határidejéig újabb tárgyalási fordulóról sem állapodtak meg. A szakszervezetek úgy értékelték a pénteki tárgyalást, hogy három követelésük közül egyet sem teljesít a kormány.
Egy hónapot vár a leépítéssel a BKV
Egy hónapig még biztos, hogy a jelenlegi létszámmal és járatszámmal üzemel a BKV. A szakszervezetek kezdeményezésére ugyanis egy hónappal későbbre, január 29-re halasztotta a tervezett 350 fős létszámleépítéssel kapcsolatos döntését a cég vezetése pénteken.
Tüntetéssel melegít a sztrájkra a Liga
Szombaton nagygyűlést szerveznek azok a szakszervezetek, amelyek hétfőre hirdettek határozatlan idejű sztrájkot. A Liga kezdeményezéséhez időközben csatlakozott az egészségügyi dolgozók szakszervezete, valamint a két pedagógusszövetség is. A hétfői munkabeszüntetés miatt közlekedési fennakadások is várhatók.
- címkék:
- Volán
- sztrájk
- tüntetés
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Messze az alku a jövő évi béremelésről
Jelentős kompromisszumvállalás kellene ahhoz, hogy a mai tárgyaláson megegyezzen az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói és munkáltatói oldala a jövő évre országosan ajánlható keresetemelési mértékről. A munkáltatók feltételesen 4,5 százalékot ajánlanak, a szakszervezetek 10 százalékot akarnak.
Engedtek a szakszervezetek a béremelési követelésükből
Engedtek korábbi maximális béremelési követelésükből a szakszervezetek, így már elfogadhatónak tartanák a 9 százalékban maximált béremelést. A munkáltatói oldal viszont a sáv felső szélét 6 százalékban állapítaná meg, így újabb tárgyalások jönnek.
- címkék:
- OÉT
- szakszervezetek
- béremelés
- Címkefelhő »
Másfél millió felett a közjogi méltóságok fizetése
Havi bruttó másfél millió forint felett lesz jövőre a legfőbb közjogi méltóságok havi illetménye - írja a Népszava. Öt százalékkal automatikusan meg kell emelni a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének javadalmazását a kormány és a közszolgálati szakszervezetek között a közszféra 2008-as béremeléséről született megállapodás miatt.
Öt százalékos béremelés a közszférában
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén a kormány egyezségekre jutott a szakszervezetekkel, az önkormányzatok pedig nem emeltek kifogást az egyezség ellen. Az eredmény: január elsejétől öt százalékkal emelkednek a bérek a közszférában.
- címkék:
- bér
- szakszervezetek
- béremelés
- Címkefelhő »
Pénz nélkül sztrájkolni is nehéz
A sztrájk a munkavállalók leghatékonyabb érdekérvényesítő eszköze, ám mivel erre az időre nem feltétlenül jár fizetés, a szakszervezetek sztrájkalapokat hoznak létre a kieső bérek kompenzálására. Az így felhalmozott összegek jelentik tehát a munkabeszüntetés anyagi bázisát, ezért azok adatait szigorúan védik az érdekképviseletek.
- címkék:
- sztrájk
- bér
- fizetés
- szakszervezetek
- Címkefelhő »
Egyesével győzködné a szocialistákat Gaskó
"Lelkiismereti szakkört" tartana a szocialista képviselőknek Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, aki szerint körülbelül 40 képviselőt rá is tudna venni, hogy forduljon szembe az egészségbiztosítási reformmal. Ha ez mégsem sikerülne, úgy a szakszervezeteknek a jobboldallal kell összefogniuk - nyilatkozta.
Pénzbüntetés járna a nők alulfizetéséért
Az azonos munkakörben dolgozó nők 11 százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál Franciaországban. Ugyan jogszabályok papíron léteznek a nemi diszkrimináció tilalmára, mégsem tartják be. A hatékonyabb fellépés érdekében a kormány a szakszervezetekkel és a munkaadókkal tárgyal. Pénzbüntetést terveznek a diszkriminálókkal szemben - írja a Világgazdaság.
Országos sztrájkot hirdet a Liga Szakszervezet
A Liga Szakszervezet december 17-re, az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napjára országos, több ágazatra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkokra hívja fel a szakszervezeteket. A sztrájkolók az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja ellen akarnak tiltakozni.
Egy órán át tartott a szerdai makacskodás
Pár száz tüntető vette be magát a Kossuth térre a szakszervezetek szerda esti békés demonstrációja után. A rendőrök határozottak voltak, hamar végigkergették őket a belvároson. A nyomulás az Oktogonnál ért véget, ahol nyoma veszett a tüntetőknek. A rendőrök megszállták a belvárost, és a biztonság kedvéért pár újságírót igazoltattak.
Hét éve nem volt ekkora sztrájk
Sztrájkot hirdetettek szerdára a vasutasok, a buszvezetők két megyében, sok pedagógus, erőművi dolgozók, több szervezet pedig szolidaritást vállal velük. Hét éve nem volt ilyen nagyszabású munkabeszüntetés, mint amire most készülnek a szakszervezetek. Az MSZP szerint a Fidesz áll a sztrájk mögött, a főszervező Liga viszont azt mondja, a szocialisták csak azért emlegetnek pártpolitikát, hogy gyengítsék a tiltakozást.
Tárgyalóasztalhoz ülnek a francia szakszervezetek
Az egyre kevesebb munkabeszüntető ellenére szinte lehetetlen hétfőn Párizsban közlekedni az állami vállalatok speciális nyugdíjrendszerének reformja ellen hatodik napja tartó tömegközlekedési sztrájk miatt.
MÁV: a sztrájk alatt is járjanak a vonatok
Még nem tudni hány vonat közlekedik november 21-én a sztrájk ideje alatt. Nem született megállapodás a vasúttársaságok és a szakszervezetek között a biztosítandó elégséges szolgáltatásokról a csütörtöki egyeztetésen. A tárgyalások november 19-én, hétfőn folytatódnak. A vasúttársaság a sztrájk alatt is közlekedtetne vonatokat, míg a szakszervezetek csak 12 óra után indítaná el az elsőt.
Visszavonatnák a biztosítási reformot a szakszervezetek
Új, széleskörű társadalmi konszenzussal létrejövő egészségbiztosítási reformjavaslatot várnak a kormánytól a szakeszervezetek. Az érdekképviseletek szombati tüntetésükön azt követelték, a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot, amit már nem csak a munkavállalók utasítanak el: az OÉT pénteki ülésén kiderült, ebben a formában a munkaadók sem támogatják.
Reggel sztrájkoltak a vasutasok
Reggel 6 óra óta állnak a vonatok kivéve a GYSEV járatait, de ott is késésekre kell számítani. A munkabeszüntetés hatszáz vonatot és csaknem 6000 munkavállalót érint, a jegykiadás is bizonytalan. A nyolc óráig tartó sztrájk célja, hogy a szakszervezetek elérjék: a kormány ne szüntessen meg a tervezett 38 mellékvonalat. Az utazók többsége elégedetlenségének adott hangot és többen kártérítést követelnek mert egy hónapon belül ez a második vasutassztrájk.
Kérdéses az elégséges vasúti szolgáltatás
Nem született megállapodás a szerdai vasutassztrájk idejére elégséges vasúti szolgáltatásról a munkaadók és a sztrájkoló szakszervezetek között. A GYSEV vonalain nem lesz munkabeszüntetés.
Büntetésnek tartják a nyugdíjterveket a munkavállalók
A munkavállalói szakszervezetek egyértelműen elutasítják az előre hozott nyugdíjrendszer további szigorítását, meglátásuk szerint ugyanis rövid távú intézkedésekkel nem oldhatók meg a gondok. Ráadásul a kormány egy még életbe sem lépett jogszabályt akar módosítani, ami szerintük felér egy büntetéssel.
Vaskos bukszával csábít az állam
Új rendszert vezetne be a minisztériumi alkalmazottak bérezésében Szetey Gábor személyügyi államtitkár. A tervezett bérreform a minisztériumi köztisztviselőket az alapján fizetné meg, hogy munkakörük mennyit ér a versenyszférában. Az erről készített felmérés szerint a felsővezetők jelentős béremelésre számíthatnak, az alacsonyabb munkakörök értéke azonban csökkenhet is. A rendszer nagy hangsúlyt fektet a teljesítmény alapján osztott jutalomra is, ezért a szakszervezetek attól tartanak, hogy a köztisztviselők politikával szembeni kiszolgáltatottsága nő.
A kölcsönzött munkavállaló kevésbé egyenlő
A kölcsönzött munkavállaló a kölcsönző cégek szerint jól jár, a megkérdezett szakszervezetek és jogászok szerint rosszul. A gyakorlat az utóbbiak álláspontját igazolja, egyetlen pozitívumként a munkaszerzés lehetősége említhető. A munka törvénykönyvét újabb és újabb paragrafusokkal egészítik ki, hogy humánusabbak legyenek a körülmények, különbség azonban még mindig akad kölcsönzött és állományban lévő dolgozó között. A People Rent Magyarország Kft. a délután folymán reagálva cikkünkre a második oldalon olvasható levelet juttatta el szerkesztőségünkbe.
Februárig nem sztrájkolnak Ferihegyen
Ferihegyen az eredetileg felkínált 6,5 százalékos idei béremelésben állapodtak meg a szakszervezetek és a Budapest Airport képviselői, illetve abban, hogy 2008. január 31-ig nem lesz sztrájk a repülőtéren.
Marasztalná a kormány a negyvenes rendőröket
A tapasztalt, negyvenes éveiben járók tömeges nyugdíjba vonulását akarja megakadályozni az a törvényjavaslat, amely az idei szabályok szerint betonozná be a rendőrök, katonák, tűzoltók és börtönőrök nyugdíj-jogosultságát. A szabályok változása miatt eltűnne az a korosztály a testületekből, amelyik átadhatná tapasztalatait a fiatalabbaknak. A szakszervezetek elégedetlenek, garanciákat és egyeztetéseket akarnak.
Sok a kérdőjel a korkedvezményes nyugdíjazásról
Nagy a bizonytalanság a korkedvezményes nyugdíj változása körül. A kormány a a tervezetet múlt héten tárgyalta, és sürgősséggel a parlament elé kívánja terjeszteni. A részletekről a szociális tárca azonban nem nyilatkozott a Népszavának. A szakszervezetek szerint egyelőre nem tudni, hány munkavállalót érint a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkaköri jegyzék.
Asztalhoz ülnek a bérek miatt Ferihegyen
Újabb tárgyalásokra késztette mától a Budapest Airport vezetőségét a szakszervezetek utolsó bérajánlata. Míg a szakszervezet 9,5 százalékos béremelést követel, addig a vezetőség 6,5 százalékot fizetne januártól visszamenőleg. Ha nem tudnak megegyezni a szakszervezetek több hetes sztrájkot helyeztek kilátásba.
Felfüggesztették a londoni metrósztrájkot
Felfüggesztették szerda hajnalban a szakszervezetek a hétfő este kezdődött londoni metrósztrájkot, amely teljes káoszba döntötte a londoni tömegközlekedést. Az eredetileg háromnaposra tervezett munkabeszüntetés az utóbbi évek legnagyobb metrósztrájkja a brit fővárosban.
Hosszú sztrájkra készülnek Ferihegyen
Két hónapja vitázik a Budapest Airport vezetősége és a dolgozókat képviselő öt szakszervezet a bérmegállapodásról. A végkifejlet úgy tűnik, inkább a sztrájk felé, mintsem a megegyezés felé közeledik. A két legnagyobb szakszervezet időhúzásként értékeli, hogy Ferihegy tulajdonosa elutasítja a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) bevonását a repülőtéren kialakult helyzet békés tisztázásába. Az [origo] információ szerint a cég vezetése akár a szakszervezeteket kikerülve is megállapodna a munkáltatókkal, hogy elkerülje a sztrájkot.
Üzletet látnak a sofőrök a BKV-sztrájkban
Harmincezer forint reményében szívesen jelentkeznek buszsofőrnek a vidéki fuvarozók a szeptember 4-ei sztrájk idejére. A többségük azonban attól tart, hogy mivel nem rendelkeznek helyismerettel, eltévednek, és azt sem garantálják, hogy pontosan beparkolnak a fővárosi megállókba. A szakszervezetek szerint az alkalmi sofőrök nagyobb kárt okoznak annál, mint ha délután 13 óráig nem közlekedne semmi. A BKV-nak 2,8 milliárd forintjába kerülne a hatszázalékos béremelés, a félnapos sztrájkkal viszont több tízmillió forintot spórolnak a vállalatnál.
Demszky szerint jól fizetik a buszsofőröket
Nem ad pénzt a főváros a BKV-nak a szakszervezetek által követelt béremelésre. Demszky Gábor főpolgármester szerint a BKV járművezetői a legjobban fizetett dolgozók közé tartoznak, ezért nem ért egyet a sztrájkkal, és rendes közlekedést vár szeptember 4-én.
Káoszt okozott a londoni metrósztrájk
Bár a városi tömegközlekedési cég és a polgármester szerint a szakszervezetek minden követelését teljesítették, három napra sztrájkba léptek a londoni metró karbantartói. A sztrájk teljes káoszt okozott a brit fővárosban, mivel a 12 fővonalból kilenc egyáltalán nem működik. A londoni metró naponta hárommillió utast szállít.
- címkék:
- London
- sztrájk
- szakszervezetek
- fővonal
- Címkefelhő »
Beugró sofőrökben bízik a BKV
A hirdetésre jelentkezett 158 sofőrben, az alvállalkozókban és a nyugdíjasokban bízik a szeptember 4-ei sztrájk idején a BKV. A közlekedési vállalat szerint, ha nyolcvan százalékában nem indulnak el hajnalban a járművek, megbénulhat Budapest közlekedése. A szakszervezetek szerint, mivel nem közeledtek az álláspontok a béreket illetően a keddi tárgyaláson, a járművezetők és a fizikai karbantartók közül senki nem veszi fel a munkát jövő kedden.