szakma
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- felnőttképzés
- szakképzés
- munkahely
- Vendégszoba
- legfrissebb
- legrégebbi
Utazni idén is muszáj
Csütörtökön nyitotta meg kapuit a legrangosabb hazai turisztikai szakvásár és kiállítás, az Utazás 2006 a Hungexpo vásárterületén. Az első nap a szakmai látogatóké, de pénteken 10 órától a nagyközönség veheti birtokba a standokat. A kiállítás két díszvendége Horvátország és a Budapest-Közép-Dunavidék régió lesz.
Kafetéria rendszerek a HR rendezvény középpontjában
Március 22-én folytatódik a Budapesti Gazdasági Főiskolán a januárban indult HR Mesterkurzus, a humánerőforrás szakemberek szakmai beszélgetősorozata. Az idei harmadik rendezvény témája a kafetéria rendszer lesz.
Magyar dolgozókat keresnek Németországba
Több szakmában németül beszélő dolgozókat keres hazánkban a bonni munkaügyi központ.
Kettős szorításban - dj-k versus hatóságok
A közelmúltban a széles nyilvánosság számára is kiderült, hogy Magyarországon 2006-ban egy állami hatóság engedélyéhez kötött a népszórakoztatás, s ezen belül természetesen a dj-zés is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Mahasz tüzelte rendőrök razziáznak a szórakozóhelyeken, egyértelmű, hogy a dj-knek sem egyszerű e lángoktól ölelt kis országban. A Szóla Rádió Alapítvány kötelező szakvizsgát kifogásoló nyílt levelének nyomán a dj-ket ellenőrző Mahasz-razziák is előtérbe kerültek. Cikkünkben a vitától hangos zenésztársadalomban próbáljuk kibogarászni az álláspontokat és a lehetőségeket. Menet közben jött a hír: az illetékes gazdasági minisszter ...
- címkék:
- Mahasz
- Budapest
- Magyarország
- rendőr
- dj
- szakma
- Címkefelhő »
Bejutás könyvelői pozícióba - így keresnek a cégek
Ugyan sok könyvelőt keresnek manapság, mégsem akadálymentes az álláskeresők útja a meghirdetett pozícióig. Amint összeállításunkból kiderül a cégek két-három interjúkörben, szakmai teszttel, munkastílus-kérdőívvel mérik fel a pályázók képességeit. Minden keresésnél alapvető elvárás a precizitás.
- címkék:
- teszt
- álláskereső
- szakma
- Címkefelhő »
Friderikusz: Nem tűröm a dilettantizmust
A hétfőn az ATV-n "új életet" kezdő tévés nem udvariaskodott, nem finomkodott, kendőzetlenül elmondta véleményét a dolgok állásáról. Az MTV (őt kirúgó) elnökét szakmailag és emberileg alkalmatlan személynek tartja, a magyar tévékről pedig azt gondolja, hogy ugyan megejtően hasonlítanak arra, amit általában televíziónak nevezünk, de gyakorlatilag semmi köze hozzá. Nem tartja magát showmannek, a szórakoztató műfajt öt éve befejezte.
Szakmától függ milyen könnyű elhelyezkedni
Négy terület szakembereinek elhelyezkedési idejéről kérdeztünk fejvadászokat. Amint összeállításunkból kiderül, a szakmai tapasztalat és a nyelvtudás hiánya akár több hónappal meghosszabbíthatja az új munkahely megtalálását. A nyelvet beszélő, tapasztalt könyvelők azonnal álláshoz juthatnak, környezetmérnökként azonban fél évig is eltarthat az állásvadászat.
- címkék:
- munkahely
- állás
- szakma
- Címkefelhő »
Részleges belga munkaerő-piaci nyitás májustól
Belgium május elsejével részlegesen megnyitja munkaerőpiacát az új EU-tagállamok munkavállalói előtt. A munkavállalási engedélyezés fennmarad, ám bizonyos szakmákban öt napon belül kiadják a munkához szükséges dokumentumot.
Súgó
Szóval elhatároztuk, hogy a Sláger rádióval karöltve megkeressük minden idők kedvenc magyar slágerét. Se többet, se kevesebbet nem tűztünk ki célul, a kedvencet akarjuk. Nem megyünk bele homályos minőségi elvárásokba, nem akarjuk sem a szakma, sem nemzetünk nagyjai véleményét - bár egy-egy szavazat erejéig persze ők is beszállhatnak.
- címkék:
- szakma
- sláger
- Címkefelhő »
Ámon Ada: eloszlatjuk az atomenergiával kapcsolatos téveszméket
1986. április 26-án hajnali 1 óra 24 perckor robbanás történt a Kijevtől 120 km-re lévő csernobili atomerőműben; a katasztrófa áldozatainak számát még ma sem tudjuk pontosan. A katasztrófa 20. évfordulója alkalmából az [origo] vendége volt Ámon Ada, az Energia Klub vezetője.