Strasbourg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Parlament
- Emberi Jogok Európai Bírósága
- bíróság
- Franciaország
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar György megmentené a 200 milliárdot
Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál és Magyarországon az Alkotmánybíróság előtt is megvédené Magyar György ügyvéd a magánnyugdíjpénztárak megmaradt 200 milliárd forintját, és a tagok jogait. Az ügyvéd szerint többszörösen jogsértő a kormány újabb államosítási szándéka.
Baloldali fiatalok demonstráltak Strasbourgban
Felkiáltójelet formálva demonstráltak baloldali magyar fiatalok az Európai Parlamentben, akik Ujhelyi István szocialista EP-képviselő meghívására érkezett Strasbourgba. A mintegy ötven fiatal a megmozdulással a jelen lévő európai képviselőknek, a magyar kormánynak és a teljes magyar közéletnek is üzent.
Háborút indít az erőszak ellen Európa
A méltóság forradalma volt az, ami tavaly novemberben Ukrajnában kezdődött. Ezt a kijevi tüntetéssorozatot szervező EuroMaidan aktivistája mondta az Origónak Strasbourgban. Ide hívták ugyanis az Európai Parlament egyik legrangosabb elismeréséért „versengő” emberi jogi élharcosokat, az uniós törvényhozás így néhány óráig Kongóra, Azerbajdzsánra és Ukrajnára figyelt.
Strasbourgban nyert az őrizetbe vett igazgató
Császy Zsolt a vagyonkezelő volt vezetőjét 2010. augusztus 31-én vették őrizetbe. Délelőtti kihallgatását követően azt kérte, engedjék el délután nevelőanyja temetésére. Az ügyész megtagadta a kérést, mondván, annak nincs jogszabályi alapja.
- címkék:
- Császy Zsolt
- Strasbourg
- temetés
- Címkefelhő »
A Fidesz szerint Gyurcsány áll az európai támadások mögött
Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti vitát, és az előző napi, a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett, magyar médiahelyzetről szóló közmeghallgatást.
Nyertek a kisegyházak Strasbourgban
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden a magyar kormány fellebbezését a magyar egyházügyi törvényt elmarasztaló április 8-i ítélete ellen.
- címkék:
- Strasbourg
- kormány
- kisegyház
- Címkefelhő »
1,8 milliárd eurót csengethet Moszkva a jukoszosok tenyerébe
Több milliárd eurós kártérítésre kötelezte az orosz államot a Jukosz egykori olajcég felé az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ügyben már három éve ítéletet hoztak, csak most döntöttek a kártérítés mértékéről.
Strasbourg szerint nincs baj a szolgálati nyugdíjakkal
Elutasította a szolgálati nyugdíjak ügyében született három magyar beadványt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága pénteken.
Elbukta strasbourgi perét a nemet váltó finn férj
Férfiból nővé alakíttatta magát egy finn férfi. Miután nemet váltott, és kérte, hogy nőként jegyezzék be, elutasították, mert házasságban élt. Strasbourgoz fordult, de veszített.
Vona nem tudta megvédeni a Magyar Gárdát Strasbourgban
Túlzsúfolt börtön miatt jár a kártérítés
Nincs tovább a Magyar Gárdának
Helybenhagyta a Magyar Gárdát feloszlató magyar bírósági ítéletet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítélet szerint az államnak joga van megelőző intézkedéseket tenni azért, hogy védje a demokráciát. A Jobbik tévesnek tartja az ítéletet, a strasbourgi bíróság egy másik kamarájához fellebbeznek.
Strasbourgba mentek a nyerőgépesek
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik ügyüket a játékterem-üzemeltetők. A tavalyi sürgősségi döntéssel szinte egyik napról a másikra ellehetetlenült vállalkozók kártérítést akarnak. Ha nekik adnak igazat, milliárdokat fizethet ki az állam.
Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot
Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok szétperelhetnék az államot, csak nem nagyon van, aki segítene nekik ebben.
Milliós kártérítést kap Hagyó Miklós az államtól
A korrupcióval vádolt volt főpolgármester-helyettes azt panaszolta az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hogy penészes, nyirkos zárkában tartották. A bíróság igazat adott neki, a magyar államnak közel húszezer eurót kell fizetnie Hagyónak.
Reding: Pártatlanul vizsgálunk
Viviane Reding újra sorra vette az Európai Bizottság kritikáit a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban az Európai Parlament plenáris ülésének vitáján.
Megint Magyarország lesz a téma Strasbourgban
A médiatörvény és az alaptörvény után ezúttal az alkotmány negyedik módosítása miatt vitatkoznak Magyarországról az Európai Parlamentben. Szerda reggel mégsem számíthatunk olyan heves vitára, mint korábban, ugyanis Orbán Viktor távol marad, és sem az Európai Bizottság, sem a Velencei Bizottság nem fejezte még be a magyar alaptörvény vizsgálatát. Hétfőn ráadásul a Fidesz megmutatta, hogy bizonyos pontokon hajlandó engedni.
Orbán is ott lesz Thatcher temetésén
A miniszterelnök előtte kedden Madridban találkozik a spanyol miniszterelnökkel, majd Strasbourgban részt vesz a néppárt frakcióülésén.
Kövérrel állíttatnák le az alkotmánymódosítást
Az Európa Tanács főtitkára Kövér Lászlóhoz és Navracsics Tiborhoz fordult, hogy halasszák el a jövő hét hétfőre tervezett alkotmánymódosítást.
Mit értett félre Jagland?
Az alaptörvény jövő hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását kéri az Európa Tanács főtitkára. Szerinte a magyar kormány újra bevezetné azokat az intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített. A Fidesz szerint félreértett valamit.
Az alaptörvény-módosítás elhalasztását kéri az Európa Tanács
Nem lesz elég idő a szakértői véleményezésre, ezért az alaptörvény jövő hétfőre tervezett szavazásának elhalasztását kéri az Európa Tanács főtitkára. Az uniós diplomata szerint a magyar kormány újra be akarja vezeti azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített.
Elmarasztalták Magyarországot Strasbourgban
Az emberi jogi bíróság szerint indokolatlanul küldtek két cigány fiatalt kisegítőbe, ezért elmarasztalták Magyarországot. A bíróság szerint a hasonló eseteknek hosszú történetük van.
Magyarországon mos pénzt a kínai alvilág
Rekordösszeget, 1,8 millió eurót találtak Strasbourg közelében egy kínai nő és fia autójában. Budapestre csempészték volna a pénzt, és áprilisban is volt már egy hasonló eset.
Négy és fél milliós kártérítésre ítélték Magyarországot
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a siketnéma panaszos, aki sem írni, sem olvasni, sem a jelnyelvet használni nem tud, nem kapott megfelelő tájékoztatást őrizetbe vételének okáról, amikor rablás gyanúja miatt elfogták a rendőrök.
Újabb vádemelés vörös csillag viselése miatt
Önkényuralmi jelkép használata miatt emeltek vádat a Zöld Baloldal szóvivője ellen. Nyári Zsoltot az idei majálisról vitték el a rendőrök, mert egy vörös csillagos, sarló-kalapácsos kitűzőt viselt.
Strasbourghoz fordul a Pussy Riot
Megsértették többek között a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Jekatyerina Szamucevics, a Pussy Riot felfüggesztett börtönre ítélt tagja.
- címkék:
- Strasbourg
- jogsértés
- Pussy Riot
- Címkefelhő »
Már vizsgálják Strasbourgban a magyar egyháztörvényt
Az Index úgy tudja, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már elküldte kérdéseit a magyar kormánynak.
Iszlamisták robbantották fel a párizsi kóser boltot
A francia rendőrség összehangolt akcióban csapott le Strasbourgban egy férfira, aki annak a bandának a tagja lehetett, amely bombát dobott egy párizsi kóser boltra. Tucatnyi iszlámistát is őrizetbe vettek.
Kártérítést kap a magyar államtól egy indoklás nélkül kirúgott köztisztviselő
Hatezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága egy volt kormánytisztviselőnek, akit indoklás nélkül bocsátottak el állásából még 2010 szeptemberében. A strasbourgi szervezet szerint a magyar állam megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Csalónak nevezték őket, perlik az államot a rokkantnyugdíjasok
Vagyoni és nem vagyoni kártérítést kártérítést kérnek rokkantnyugdíjasok, mert szerintük a magyar állam a januárban életbe lépett törvénnyel megfosztotta őket a tulajdonuktól.
Elítélték a brutális, romaverő rendőröket Strasbourgban
A strasbourgi emberi jogi bíróság súlyosan elítélte a magyar államot azok miatt a rendőrök miatt, akik még 2010-ben szétvertek egy roma társaságot egy keresztelőn. A rendőröket nem csak a brutális bánásmód miatt ítélték el, hanem az ügy kivizsgálásakor elkövetett hibák miatt is.
Strasbourgban küzd 105 magyar bíró a nyugdíjazás ellen
A kényszernyugdíjazásra vonatkozó új szabályok ellen tiltakozva a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult 105 magyar bíró. Kártérítés megfizetését kérik, és azt, hogy a bíróság mondja ki, jogsértő a magyar szabályozás.
Vörös csillag miatt megy szembe a kormány Strasbourggal
Hiába marasztalta el és kötelezte összesen 6500 eurós kártérítés megfizetésére a magyar államot a strasbourgi emberi jogi bíróság, a kormány kitart amellett, hogy tilos nagy nyilvánosság előtt használni a vörös csillagot.
258 milliónkba kerültek a bénázó magyar hatóságok
Soha nem kellett még annyi kártérítést kifizetnie a magyar államnak emberi jogok megsértése miatt, mint tavaly. A strasbourgi bíróság 34 ügyben hozott elmarasztaló ítéletet, további 45 esetben a kormány egyezett meg a panaszosokkal. Panaszkodtak az elhúzódó bírósági tárgyalásokra, rendőri bántalmazásra és tehetetlen gyámhatóságra is.
Strasbourghoz fordult a szlovák állampolgárságától megfosztott asszony
Az idős rimaszombati asszonyt azután fosztották meg szlovák állampolgárságától miután magyar állampolgár lett. Tamás Aladárné és 66 éves lánya a szlovák állampolgárságuk, illetve az állandó lakcíműk visszaszerzése miatt fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz.
Jogsértő volt öt évvel ezelőtt két Kossuth téri tüntetés megtiltása
Megalapozatlannak és a gyülekezési szabadságot sértőnek találta az Emberi Jogok Európai Bírósága annak a két tüntetésnek a megtiltását, amelyet 2006-ban és 2007-ben akartak szervezni a Kossuth térre.
Az Európa Tanács is nekiment a kormánynak az egyházi törvény miatt
Martonyi János külügyminiszternek küldött levelében az Európa Tanács emberi jogi biztosa kifogásolja az új egyházi törvényt, amely szerinte emberi jogi alapelveket sért. Az emberi jogi biztos levelére már válaszolt a magyar külügy, ő azonban továbbra is nagyon aggódik.
Strasbourghoz fordul háromezer volt rendőr a két ünnep között
A korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése miatt perközösséget alakítottak nyugalmazott rendőrök, és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. A kezdeményezéshez a Népszabadság cikke szerint háromezren csatlakoztak eddig. A szervezet tagjainak jogi képviseletét a Bárándy ügyvédi iroda látja el.
Soros pert vesztett a strasbourgi bíróságon
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtöki határozatában Soros György magyar származású amerikai üzletember panaszát.
Elfogadta az uniós gazdaságvédelmi csomagot az Európai Parlament
Az úgynevezett hatos csomag azokat a jogszabályokat tartalmazza, amelyek megfékezik a pazarló gazdálkodást és az adósságválságokat. A kompromisszumot az után fogadták el, hogy a franciák engedtek korábbi, szigorú feltételeikből.
Becsületsértési ügyben bírálták felül Strasbourgban a magyar bíróságot
Megsértette a magyar bíróság egy újságíró szabad véleménynyilvánítási jogát, mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság. Az ítélet szerint nem marasztalható el becsületsértésért az az újságíró, aki egy borteméket kritizált.
Langyos hangulatban emlegették Orbán sallereit az Európai Parlamentben
A magyar tisztviselőket mindenki dicsérte, Orbán Viktor kormányfőt azonban érték kemény bírálatok a múlt héten lezárult magyar uniós elnökségről tartott vitában az Európai Parlamentben. Személyeskedő szóváltás alakult ki Orbán és Daniel Cohn-Bendit zöld képviselő között, aki szerint a magyar kormányfő saját magától fél. Orbán a bírálatok ellenére jelezte, hogy az alaptörvény ügyébe nem enged beleszólást külföldről.
Megszavazta az EP a magyar alaptörvényt elítélő indítványt
Az Európai Parlament többsége elfogadta azt az indítványt, amely kritizálja a magyar alaptörvényt, és felszólítja az Európai Bizottságot a jogszabály vizsgálatára. Az indítványt baloldali, liberális és zöld frakciók támogatták.
A magyar EU-elnökséget értékeli kedden Strasbourgban Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlamentben (EP) értékeli a soros magyar elnökség fél évét. A plenáris ülésen a képviselők várhatóan szavaznak majd az új magyar alkotmányról szóló állásfoglalás-tervezetről is. Kövesse élőben az eseményeket az [origo]-n!
Az elnökséget dicsérték, Orbánnak támadás is jutott az Európai Parlamentben
A magyar uniós elnökségben dolgozó tisztviselőket mindenki dicsérte, Orbán Viktor miniszterelnököt azonban többen keményen bírálták az Európai Parlamentben, a múlt héten lezárult elnökségről szóló vitában. Személyeskedő szóváltás alakult ki Orbán és az őt korábban is keményen támadó Daniel Cohn-Bendit képviselő között. A miniszterelnök jelezte, hogy a magyar alaptörvénybe nem enged beleszólást külföldről. Így zajlott a vita az Európai Parlamentben.
Rendőri bántalmazás miatt ítéltek Magyarország ellen Strasbourgban
Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, az embertelen és megalázó bánásmódot tiltó rendelkezést, amikor egy öt évvel ezelőtti koccanásos baleset után előállított férfit súlyosan bántalmaztak a rendőrök. A férfi közel négymillió forintnak megfelelő kártérítésre számíthat.
Brüsszel büntethet a magyar abortuszellenes kampány miatt
Visszakövetelheti az Európai Unió a Progress Programból Magyarországnak megítélt pénzt, mert az itteni abortuszellenes kampány nincs összhangban a Brüsszelben meghirdetett elvekkel.
Strasbourgban nyílik az újabb front az Orbán-kormány ellen
Többen is érkeznek Magyarországra a következő hónapokban az Európa Tanács nevű jogvédő testület részéről, hogy megvizsgálják a készülő alaptörvényt és az általános demokratikus állapotokat. A vizsgálódás mögött egy kormánypárti politikus szerint a magyar szocialisták állnak, az eljárás kezdeményezését ugyanakkor a Fidesz szövetségesei közül is támogatták egyesek. A Tanács vizsgálatának jogkövetkezményei nincsenek, de évekig okozhat kellemetlenséget a kormánynak.
Újabb EP-képviselőt buktattak le a Sunday Times újságírói
Miközben ügyészségi és parlamenti vizsgálatok zajlanak a Sunday Times által múlt héten lebuktatott három korrupt EP-képviselő ellen, a brit vasárnapi lap ma egy újabb, spanyol képviselőről közölt hasonló bizonyítékokat. Az Európai Parlament jogi bizottságának oldalán ma is láthatók azok a befektetési csalásokkal szembeni védekezésre szánt jogszabályi rendelkezések, amelyeket az oknyomozó újságírók fiktív lobbicége segítségével vizeztek volna fel az érintett EP-képviselők - írta az EurActiv.
Hol vannak a nők? - Terézanyu írása
Magyarországon nem élnek nők? - kérdezte Dagmar Roth-Behrendt, az Európai Parlament egyik alelnöke, amikor a soros elnökség kezdetén a testületbe érkező magyar kormánytagok között egy nem sok, annyi nő sem tűnt fel.