sikkasztás

címke rss

Új gyanúsítottat hallgattak ki a brókerbotrányban

Itthon2004.04.30, 07:25

Bűnsegédként elkövetett sikkasztással gyanúsítja a rendőrség Csuka Lászlót, a K&H Equities volt vezérigazgatóját, akit csütörtökön hallgattak ki a brókerbotrányban folyó nyomozás során - írja a Népszabadság. Csuka, aki a rendőrök szerint közreműködött a Betonút Rt. négymilliárdjának elsikkasztásában, nem tett vallomást, és szabadlábon védekezhet.

Megszüntették Rejtő E. Tibor házi őrizetét

Itthon2004.04.27, 16:28

A Budai Központi Kerületi Bíróság kedden megszüntette a brókerügyben sikkasztással gyanúsított Rejtő E. Tibor, K & H Bank egykori vezérigazgatója és Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettese házi őrizetét, és a gyanúsítottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az ügyész a házi őrizetet megszüntető végzés ellen fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős, azonban előzetesen végrehajtandó.

Nem kapták meg a lehallgatási jegyzőkönyveket a fideszesek

Itthon2004.04.07, 16:19

Nem tekinthettek bele a brókerbizottság ellenzéki tagjai a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila lehallgatott telefonbeszélgetéseit rögzítő jegyzőkönyvekbe. Demeter Ervin elmondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal nem vonta kétségbe a jogukat, hogy belenézhetnek a jegyzőkönyvekbe, de azt az utasítást kapták a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól, Tóth Andrástól, hogy ne adják oda azokat. A belügyminiszter állásfoglalása szerint a titkos jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatala sértene a nyomozás sikerét.

Kulcsár nem panaszkodik és nem beszél

Itthon2004.04.07, 15:23

Kulcsár Attilát csak akkor hallgathatják ki a rendőrök, ha ő vagy védőügyvédje kezdeményezi, illetve ha új gyanúsítást akarnak vele közölni - mondta az [origo]-nak a sikkasztással gyanúsított volt bróker ügyvédje, Bánáti János. Kulcsárt a Nagy Ignácz utcai börtönben, egy egyszemélyes cellában tartják fogva. A férfi nem panaszkodott a fogvatartás körülményeire.

Gyanúsított lehet a K&H Equities több vezetője

Itthon2004.04.02, 08:29

Hamarosan gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség a K&H Equities több vezetőjét a brókerbotránnyal kapcsolatban - értesült a Magyar Hírlap. Több cégvezető ellen hűtlen kezelés, vagy sikkasztásban való bűnsegédlet a gyanú. A lap úgy tudja, a cégvezetők meggyanúsítását régebb óta tervezi a rendőrség, azaz független Kulcsár Attila, a brókerbotrány kulcsfigurájának hazaszállításától.

Újabb gyanúsítottak lehetnek a brókerügyben

Itthon2004.03.31, 17:41

A brókerügyben eddig közel 200 tanút hallgattak ki, és összesen 12 főt gyanúsítanak - derült ki az ORFK szerdai sajtótájékoztatóján. A nyomozók elképzelhetőnek tartják, hogy hamarosan újabb gyanúsítotti kihallgatásokra is sor kerülhet, akár újabb tucatnyi gyanúsítottja is lehet az ügynek. Az ügy egyik fő gyanúsítottját, a sikkasztással vádolt, kedden előzetes letartóztatásba helyezett Kulcsár Attilát a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben őrzik. Mivel az osztrák döntés szerint pénzmosás miatt nem adták ki, elképzelhető, hogy pótkiadatási eljárást indítanak. Kulcsár ügyvédje elismerte: védence kedden részben elismerte bűnösségét.

Előzetes letartóztatásba helyezték Kulcsár Attilát

Itthon2004.03.31, 09:15

Előzetes letartóztatásba helyezték Kulcsár Attilát, a brókerbotrány 10 milliárdos sikkasztással vádolt gyanúsítottját. Kulcsárt kilenc hónap után, kedden hozták vissza Magyarországra, nem sokkal dél után a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai fogdájába szállították. Kihallgatását szinte azonnal megkezdték, Kulcsár azonban nem tett vallomást.

Kedden vagy szerdán hozzák haza Kulcsárt

Itthon2004.03.29, 14:10

Kedden vagy legkésőbb szerdán hozzák haza a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát. A brókerügy egyik kulcsszereplőjét az osztrák-magyar határról az Interpol munkatársai szállítják majd Budapestre, ahol a rendőrség fogja kihallgatni.

Az MSZP az egész brókerbizottságot elhibázottnak tartja

Itthon2004.03.29, 17:49

Tóth Károly, a brókerbizottság MSZP-s tagja jelentéstervezetében hibának minősítette a brókerbizottság kezdeményezését. Rögzíti, hogy a bizottság eredménytelen munkát végzett, és ezért elsősorban a bizottság fideszes vezetőjét, Demeter Ervint hibáztatja. Demeter ugyanakkor szerette volna folytatni a munkát és meghallgatta volna a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát. Kezdeményezését azonban az ügyrendi bizottság nem támogatta.

Titokban hozzák haza Kulcsárt

Itthon2004.03.26, 15:54

Kulcsár Attilát, a brókerügy sikkasztással vádolt gyanúsítottját a jövő hét első felében hozzák haza. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója közölte: nem áll szándékukban elárulni, hogy pontosan mikor hozzák haza Kulcsárt.

Kiadják az osztrákok Kulcsár Attilát

Itthon2004.03.25, 16:42

Az osztrák igazságügyi minisztérium szabad utat adott a brókerügyben sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila magyarországi kiadatásának - adta hírül csütörtökön az APA osztrák hírügynökség. Bánáti János, Kulcsár magyarországi védője elmondta: 15 napon belül hazaszállíthatják a brókerügy egyik fő gyanúsítottját.

Döntöttek Kulcsár fellebbezésének ügyében

Itthon2004.03.12, 12:00

Az osztrák legfelsőbb bíróság csütörtökön meghozta döntését a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila fellebbezésének ügyében. A döntést még Kulcsár ügyvédje sem ismeri. Amennyiben a bíróság helybenhagyta a kiadatást, azt még az osztrák igazságügyi miniszternek is jóvá kell hagynia.

A rendőrök szerint Kulcsár nem tudta, hogy lehallgatják

Itthon2004.03.12, 07:59

A Magyar Hírlap rendőrségi forrásból származó informácicói szerint Kulcsár Attila, a K & H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított álbrókere nem tudta, hogy lehallgatják. Legalábbis erre utal, hogy Kulcsár a brókerbotrány kirobbanásáig adott utasításokat mobiltelefonon. A lap úgy értesült, hogy a rendőrség legfrissebb számításai szerint elérheti a 20 milliárdot is az az összeg, amelynek elsikkasztásával Kulcsár gyanúsítható.

Fidesz: akár Tóth András is figyelmeztethette Kulcsárt

Itthon2004.03.10, 18:52

Akár a titkosszolgálatokért felelős államtitkár is figyelmeztethette a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát arra, hogy lehallgatják - jelentette ki a brókerbotrányt vizsgáló bizottság fideszes elnöke, Demeter Ervin sajtótájékoztatóján. A testület ezúttal a kormánypárti képviselők miatt nem tudott érdemi munkát végezni. Tóth András államtitkár szerint Demeter valótlanságot állít.

Pertársaságot alakítottak a K&H Equitis károsultjai

Gazdaság2004.03.06, 14:52

Pertársaságot alakítottak a K&H brókercégénél történt sikkasztás és pénzmosás károsultjai, a periratokat március második felében benyújtják a Fővárosi Bíróságnak - tudatta a károsultak egyik jogi képviselője szombaton.

A K&H-s exvezető tagadja az iratcsempészést

Itthon2004.03.05, 16:37

A K&H Bank volt főosztályvezetője ügyvédje révén közölte, nem igaz az a lapinformáció, hogy a jelenleg milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila utasítására iratokat csempészett volna ki a pénzintézet brókercégétől. Az ügyvéd kifogásolja, hogy bár ügyfele a rendőrségi tanúvallomás idején kérte, hogy bizalmasan kezeljék az adatait, a Magyar Nemzet mégis közölte teljes nevét.

A rendőrség szerint áll az ÁAK vezetője elleni vád

Itthon2004.02.24, 18:05

A rendőrség kedden elismerte, hogy Bitvai Miklósnak, az  Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) korábbi vezérigazgatójának névbélyegzője nem egyezik azzal a bélyegzővel, amely azon az iraton található, ami miatt sikkasztással gyanúsítják Bitvait a brókerbotrányban. Az ORFK szerint ennek ellenére megalapozott a gyanújuk.

Megdőlhet az ÁAK vezetője elleni vád

Itthon2004.02.23, 13:37

Egy írásszakértő szerint Bitvai Miklósnak, az  Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) korábbi vezérigazgatójának semmi köze azokhoz az iratokhoz, melyek miatt sikkasztással gyanúsítják a brókerbotrányban. Ezt Bácskai János büntetőperének hétfői tárgyalásán mondta el ügyvédje újságíróknak. A volt vezérigazgatót ugyanis tanúként idézték, helyette azonban csak ügyvédje jelent meg a bíróságon. Meghallgatták viszont a Bácskai-perben a K&H Equities kereskedelmi üzletágának egykori vezetőjét, aki azt mondta: a brókercég korábbi vezérigazgatójától azt hallotta, hogy a bank belső ellenőrzése manipulálhatja az iratokat.

Hétfőn kezdődik a maffiaellenes központ vezetőjének pere

Itthon2004.02.15, 09:07

Hétfőn kezdődik a brókerbotrány kapcsán bűnpártolással és államtitoksértéssel megvádolt Bácskai János, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjének pere. Bácskait többek között azzal vádolják, hogy a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila kérésére intézkedett, hogy bizonyos iratokat elvonjanak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elől.

Szabadi ártatlannak tartja magát

Itthon2003.12.04, 15:17

Ártatlanságát hangoztatta Szabadi Béla volt politikai államtitkár, büntetőperének csütörtöki tárgyalásán. A többek között hűtlen kezeléssel, sikkasztással, csalással vádolt egykori kisgazdapárti politikus azt állította, nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket, melyeket ő amúgy sem tekint bűntettnek. Szavaiból kiderült, hogy az általános kormányzati gyakorlatnak szerint járt el a vitatott ügyekben (repülőjegyek, reklámszerződések), mégis büntetőeljárást indítottak ellene.

Órákig sorolták a vádakat Szabadi ellen

Itthon2003.12.02, 15:26

Többrendbeli, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás, csalás és felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás bűntettével vádolja az ügyészség Szabadi Bélát, a földművelésügyi tárca volt politikai államtitkárát. Az ügyész órákig sorolta a vádakat a volt kisgazda politikus ellen az ügy keddi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint az okozott kár értéke milliárdos nagyságrendű. A bíró a tárgyaláson a védelem kérésére feloldotta a Szabadit sújtó lakhelyelhagyási tilalmat.

Ma áll bíróság elé Szabadi Béla

Itthon2003.12.02, 06:45

Kedden kezdődik Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az egykori kisgazda politikust több mint egymilliárd forint hűtlen kezelésével, csalással és sikkasztással vádolják.

Kedden bíróság elé áll Szabadi Béla

Itthon2003.11.28, 17:16

Kedden kezdődik Szabadi Béla volt földművelésügyi államtitkár tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Az egykori kisgazda poltikust több mint egymilliárd forint hűtlen kezelésével, csalással és sikkasztással vádolják.

400 milliót sikkaszthatott az egykori szépség a K&H-ból

Itthon2003.11.26, 14:50

Egy egykori helyi szépségkirálynőt és a barátját 400 milliós sikkasztással gyanúsítják a győri rendőrök, akik vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást az ügyben. A hölgy a K&H bank csornai fiókjának alkalmazottja volt, aki barátja biztatására kezdte el a számlák dézsmálását.

Nem kapnak elégtételt a bűncselekmények áldozatai

Itthon2003.11.18, 11:33

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a hatályos jogszabályok alkalmatlanok a bűncselekmények áldozatainak kártalanítására. Az ombudsman keddi közleményében kijelenti, több vizsgálat is arra utal, hogy a lakásmaffia és az ügyvédi sikkasztás áldozatait sem kompenzálják megfelelően, sokszor pedig még az elkövetők megfelelő büntetése is elmarad. Lenkovics szerint az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia az áldozatok megsegítésében.

Más pénzének mosásával még gyanúsíthatják Kulcsárt

Itthon2003.11.14, 07:32

Ugyan a K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított volt álbrókerét a kiadatásáról döntő osztrák bíróság nem adta ki első fokon pénzmosás miatt, Kulcsár Attilát még meggyanúsíthatják pénzmosással - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint ez akkor lehetséges, ha a nyomozás során kiderül, Kulcsár más által sikkasztott pénz is mosott.

A Vegyépszertől induló milliárdok tűntek el Kulcsár Attilánál

Itthon2003.11.12, 21:12

A rendőrség közölte, hogy a Betonút Rt. úgy utalt 2001-ben 2 milliárd forintot a K&H Equitieshez, hogy a pénz a Vegyépszertől érkezett. Az összeg az év végére eltűnt. Az [origo] információi szerint a nyomozók vizsgálják, hogy mi lett a milliárdok sorsa. Azt is bejelelentették, hogy Rejtő E. Tibor, aki korábban 8 órán át válaszolt az ügyészség kérdéseire, a rendőrségi kihallgatáson hétfőn megtagadta a vallomást.

Kedden újra tárgyalnak Kulcsár kiadatásáról

Itthon2003.11.10, 11:15

Újra kiküldte az igazságügyi tárca Kulcsárt Attila nemzetközi elfogatóparancsának eredetijét Bécsbe, mivel az előző elkeveredett a kinti bíróságon - írja a Magyar Hírlap. A volt álbróker ügyvédje így három héttel el tudta napoltatni Kulcsár kiadatási tárgyalását. A lap szerint Kulcsár és védője taktikája időhúzás, a sikkasztással gyanúsított volt álbrókernek ugyanis az intézményi körülmények miatt egyáltalán nem mindegy, hogy Ausztriában vagy itthon tölti előzetesben napjait.

A rendőrök tagadják Polt állítását

Itthon2003.11.04, 10:52

Az ORFK bűnügyi igazgatója azt mondta az MTV Nap-kelte című műsorában, hogy a legfőbb ügyész állításával szemben a rendőrség háromszor jelezte az ügyészségnek, hogy szeretné kihallgatni Rejtő E. Tibort, a K and H Bank volt vezérigazgatóját, a milliárdos sikkasztás egyik gyanúsítottját.

Ma tárgyalnak Kulcsár kiadatásáról

Itthon2003.10.21, 07:05

Kedden tárgyal Kulcsár Attila kiadatásáról a bécsi bíróság. Ez azonban nem jelenti a K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókerének gyors hazatérését, mert a bíróság is kérhet kiegészítéseket a kiadatási kérelemhez, a meghozott határozat ellen pedig fellebbezhet Kulcsár ügyvédje.

85 milliós sikkasztással gyanúsítanak egy ügyvédnőt

Itthon2003.10.15, 15:58

A rendőrség őrízetbe vett egy debreceni ügyvédnőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 85 millió forintot sikkasztott. A rendőrség szerint a nő 10 ügyfelétől különböző címeken vette át a pénzt, amelyet a vizsgálat eddigi eredménye szerint sajátjaként költött el.

Sikkasztó bírósági végrehajtó pere

Itthon2003.10.09, 20:28

Másodszori tanúmeghallgatásokat követően a Zalaegerszegi Városi Bíróság Lemléné Bita Mónika vezette tanácsa csütörtökön elnapolta a több tízmilliós csalással és sikkasztással vádolt P. József barcsi önálló bírósági végrehajtó ügyének tárgyalását.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Itthon2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Vádemelési javaslat Baktalórántháza volt vezetői ellen

Itthon2003.10.03, 16:12

Lezárta a nyomozást a rendőrség és vádemelési javaslattal küldte az ügyészségre az aktákat Baktalórántháza volt polgármestere és jegyzője ügyében. A két egykori városvezetőt és négy társukat százmilliós sikkasztással és okirathamisítással gyanúsítják. A rendőrök szerint a közmunkára szánt pénzeket nem fizették ki.

Az utóbbi négy évben nem csaltak az Eurostatnál

Gazdaság2003.09.25, 09:22

Az Európai Unió statisztikai hivatalánál, az Eurostatnál történt sikkasztásokról készült jelentések miatt egyre többen követelik azt, hogy fejek hulljanak az Európai Bizottságban. A jelentéseket szerdán nyújtották be a bizottságnak, és csütörtökön tárgyalja őket az Európai Parlament. Egyes információk szerint 1999 óta nem történt visszaélés a hivatalnál.

Brókerbotrány: nem indul vizsgálat Kőbányán

Itthon2003.09.15, 17:20

Leszavazta a X. kerületi önkormányzat hétfői, rendkívüli ülésén a képviselő-testület MSZP-SZDSZ-es többsége a helyi ellenzék javaslatát, így nem vizsgálják az önkormányzat és Andó Sándor MSZP-s polgármester kapcsolatát a K & H-csoporttal, valamint Kulcsár Attilával, a sikkasztással gyanúsított brókerrel. A Fidesz azt is vizsgálta volna, támogatta-e Kulcsár a helyi MSZP kampányát. A polgármester elismerte, többször találkozott Kulcsárral önkormányzati vezetőként, azonban állítja: kampánypénzt nem kapott tőle. A gyanúsított brókerrel kizárólag hivatalos ügyekben, az önkormányzatot képviselve tárgyalt.

Még a brókerbotrány előtt kikérdezték a rendőrök Kulcsárt

Itthon2003.09.08, 18:25

A Pannonplast-üggyel kapcsolatban a rendőrség már június végén, két alkalommal is meghallgatta Kulcsár Attilát. Mivel azonban a K & H Equities brókercég tevékenységét még nem vizsgálták, a később sikkasztással meggyanúsított brókert akkor csak tanúként hallgatták meg. A Pannonplast-ügyben végül megtagadták a nyomozást.

Előzetesben a K&H-ügy három gyanúsítottja

Itthon2003.09.08, 09:21

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyzete Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját, Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét  és Bitvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját. Rejtőt és Garamszegit sikkasztással, Bitvait sikkasztással és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség. Szökés, elrejtőzés, illetve a büntetőeljárás megnehezítése veszélye miatt helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Ez ellen mindhárman fellebbeztek.

Kőbánya MSZP-s polgármesterét támadja a Fidesz K&H-ügyben

Itthon2003.09.05, 17:32

A X. kerületi Fidesz Andó Sándor kőbányai MSZP-s polgármestert támadta több korábbi pénzügyi döntése miatt. A Fidesz szerint gyanús, hogy Andó többször is a K&H Bankkal és annak cégeivel akart szerződni. A Fidesz ezt összefüggésbe hozza azzal, hogy később, a 2002-es önkormányzati választások előtt, szerintük a kerületi MSZP "soha nem látott méretű" kampányba kezdett. Andó Sándor azt elismeri, hogy talákozott Kulcsárral, de azt állítja: nem kapott kampánypénzt a sikkasztással gyanúsított brókertől.

Az ügyészség cáfolja, hogy Kulcsár szökését segítették volna

Itthon2003.09.04, 17:41

Tagadta a Fővárosi Főügyészség azt a lapértesülést, hogy a hivatal egyik osztályvezető ügyésze kiszivárogtatta korábban a tv2 riporterének a Kulcsár Attila ellen tervezett nyomozás részleteit. A Népszava szerint ugyanis azért sikerült idejében külföldre szöknie a sikkasztással gyanúsított brókernek, mert a riportertől előre értesült az ügyész terveiről.

Állítólag vallott a pénzmosással vádolt szír férfi

Itthon2003.09.01, 21:44

A távirati iroda információi szerint sem az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI), sem az ORFK nem hallgatta ki hétfőn a pénzmosással gyanúsított szír állampolgárságú férfit, a Magyar Televízió Híradójának értesülése szerint viszont vallomást tett a K & H bank brókercégénél történt sikkasztás kapcsán előzetes letartóztatásba vett férfi.

Cikkgyűjtemény a brókerbotrányról

Itthon2003.08.29, 16:30

Rendőrségi nyomozás és bankfelügyeleti vizsgálat indult az utóbbi napokban kipattant brókerbotrány miatt. Az eddigi gyanú szerint akár több milliárd forinttal is károsulhatott 60-70 ügyfél a K&H Equities brókercég valószínűleg jogsértő befektetési gyakorlata miatt. Az ügy fő gyanúsítottja Kulcsár Attila, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mert nem ment el gyanúsítotti kihallgatására. Később őrizetbe vettek egy szír férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy felvette az elsikkasztott pénz egy részét. Korábban lemondott a K&H Bank vezérigazgatója a botrány miatt. A sikkasztás gyanújával indult gazdasági ügyből politikai bootrány ...

Kulcsár több ügyfelét figyelmeztette

Itthon2003.08.10, 22:46

Kulcsár Attila, a K&H Bank több milliárdos sikkasztással vádolt ügyvezetője a pénzintézetnél indult vizsgálatok idején figyelmeztette néhány korábbi ügyfelét: vigyék át pénzüket másik bankhoz. Legtöbbjük számára ekkor derült ki, hogy pénzüket nem a megállapodásoknak megfelelően fektették be, sokan pedig szembesültek azzal, hogy kevesebb pénz van számlájukon, mint amennyiről tudtak. A figyelmeztetett ügyfelek közül ezután többen ügyvédhez fordultak, mert attól tartottak, hogy tettestárs lesz belőlük.

A bankvezetőknek járt a MeH belépő

Itthon2003.08.05, 08:51

1998 és 2002 között 800, a kormányváltás után 400 belépőt adtak ki. A listákon szerepel az összes nagyobb bank vezetője. Rejtő E Tibornak, a K & H Bank lemondott vezérigazgatójának mindkét időszakban állítottak ki igazolványt - tudta meg a Népszabadság. Szombaton derült ki, hogy a milliárdos sikkasztással gyanúsított brókernek, Kulcsár Attilának is volt belépője a kancelláriára.

Vizsgálat indult Kulcsár belépője miatt

Itthon2003.08.04, 13:11

Kiss Péter kancelláriaminiszter vizsgálatot rendelt el a Miniszterelnöki Hivatalban annak kiderítésére, hogy kik rendelkeznek állandó belépővel a minisztériumba. Szombaton ugyanis kiderült, a milliárdos sikkasztással gyanúsított brókernek, Kulcsár Attilának is volt belépője a kancelláriára.

Kulcsárnak belépője volt a kancelláriára

Itthon2003.08.02, 18:06

A K&H sikkasztással gyanúsított ügyvezető igazgatója állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) - közölte szombati számában a Magyar Nemzet. A cikk megjelenése utáni vizsgálat igazolta, hogy Kulcsár Kodela László volt humánpolitikai helyettes államtitkártól kapta a belépőt. Kodela tájékoztatása szerint Kulcsár Attila azért kapott fényképes belépőt a hivatalba, mert a K&H Bankot képviselte több tárgyaláson is. Kulcsár a bank ügyvezetőjeként - brókerként folytatott tevékenységétől függetlenül -, hivatalos minőségben igényelte a belépőkártyát.

Újabb letartóztatások várhatók a K&H-ügyben

Itthon2003.07.31, 11:54

Feltehetően Kulcsár Attila több munkatársát, és a kivételezett befektetői kör több tagját is meggyanúsítják a sikkasztásokkal kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap. Az ORFK közleménye szerint azonban nem terveznek újabb gyanúsításokat. A nyomozók már azonosítottak több személyt, akik felvettek, feltehetően a sikkasztásokból származó hatmilliárd forintot.

Tovább nyomoznak Bácskai ellen

Itthon2003.07.31, 16:59

A maffiaellenes központ vezetője ellen nem készül megszüntetni az eljárást a Katonai Ügyészség, cáfolva az erről szóló újsághírt. Bácskai János tábornokot a K&H brókebotránnyal összefüggésben gyanúsítják bűnpártolással. Eközben a rendőrség állítólag azonosította a sikkasztással szerzett pénzt felvevő külföldieket, és ezáltal közel kerülhet az ügy irányítóihoz.

Sikkasztás gyanúja a Terézvárosban

Itthon2003.07.31, 20:18

Feljelentette a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. volt vezérigazgatóját a VI. kerület szocialista polgármestere is, mivel "mandátuma leteltével Ispánki László nem tudott elszámolni nagy mennyiségű készpénzzel" - nyilatkozta Verók István polgármester csütörtökön.

Elbocsátották a pénzmosást gyanítókat a K&H Equities-től

Itthon2003.07.25, 09:41

A Magyar Hírlap információi szerint jelentős pénzmosási ügyeket titkolhattak el a K&H brókercégénél. A törvényes előírásoknak látszólag megfelelő visszaéléseket felfedező munkatársakat elbocsátották - írja az újság. A brókercég ügyvezetője, a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila csütörtökön nem járult hozzá gyorsított kiadatásához, jóllehet egy nappal korábban még ennek ellenkezőjéről nyilatkozott.