Schmitt Pál
címke rss- kapcsolódó címkék:
- plágium
- köztársasági elnök
- pártpolitika
- Fidesz
- Magyar Olimpiai Bizottság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Schmitt Pál levélben magyarázza, miért írta alá a végtörlesztésrõl szóló törvényt
A nyílt levél szerint Schmitt Pál köztársasági elnök alapos mérlegelés után arra jutott, hogy a bankokat sújtó esetleges hátrányok nem haladják meg azt a mértéket, amelyet a közös kockázat- és teherviselés jegyében el kell tûrniük.
Schmitt a Mol-INA-ügyrõl is tárgyalt a horvát államfõvel
Budapesten találkozott Schmitt Pál és Ivo Josipovic csütörtökön, a találkozón megállapodtak, hogy a horvát mellett a magyar hatóságok is vizsgálni fogják az INA privatizációjának törvényességét.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Ivo Josipovic
- Mol-ügy
- Mol
- INA
- Címkefelhõ »
Csütörtökön indulhat a roham a végtörlesztésért
Az államfõ aláírta a kedvezményes végtörlesztésrõl szóló törvényt, így a lehetõséget szeptember 29-étõl igényelhetik a devizaalapú lakáshitellel rendelkezõk. A bankok egy része hosszabb nyitva tartással készül, mások nem számítanak nagy rohamra.
Végigudvarolta az ENSZ-t Schmitt Pál
Naurui cukorbetegeken, mauritiusi vízproblémákon és bolíviai diákokon is segítene Magyarország annak érdekében, hogy bekerüljünk az ENSZ legfontosabb döntéshozó szervébe. Schmitt Pál köztársasági elnök hét eleji New York-i látogatásán számos afrikai, karibi és óceániai vezetõket gyõzködött, hogy a magyarokra szavazzanak októberben.
Népszerûtlen kormányzati lépésekre számít Schmitt Pál
A gazdaság újjáépítése az új alkotmány fõ célja - mondta Schmitt Pál a Wall Street Journal címû amerikai újságnak és a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjújában. A köztársasági elnök szerint a kormány által vállalt lépések "vélhetõen népszerûtlenek lesznek", de szerinte szükségesek.
Schmitt szalmaszálába kapaszkodnak a végtörlesztés ellenzõi
Hétfõn vagy kedden írhatja alá Schmitt Pál a végtörlesztésrõl szóló törvényt. Az elmúlt napok tõzsdei zuhanásai, az újabb válságtól való félelem azonban még sérülékenyebbé tette a magyar gazdaságot, így van, aki még lobbizik a törvény kihirdetése ellen, és befektetõi körökben még reménykednek, hogy a köztársasági elnök közbeavatkozik, és hivatalba lépése óta elõször megállít egy törvényt kihirdetése elõtt.
Nauru elnökénél kampányolt Schmitt Pál a BT-tagság érdekében
Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön újabb kétoldalú tárgyalásokat folytatott a magyar BT-kampány jegyében. Nauru elnökének felajánlotta, hogy Magyarország segít a cukorbetegség elleni fellépésben, a mauritiusi miniszterelnöknek pedig a vízgazdálkodási problémák megoldásában ígért együttmûködést.
Európai követõi lehetnek a magyar chipsadónak az egészségügyi államtitkár szerint
Több felszólalás központi témája volt a magyar chipsadó az ENSZ közgyûlésének hétfõi ülésén, elhangzottak olyan hozzászólások is, amelyek szerint néhány országban bizonyos termékcsoportok betiltása is felmerült. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint német delegáció élénken érdeklõdött az adó bevezetésének megindokolhatóságáról.
Schmitt Pál az ENSZ-ben szónokolt a nem fertõzõ betegségek elleni harcról
A nem fertõzõ betegségek jelentik ma a legfõbb fenyegetést az emberi egészségre és a fenntartható fejlõdésre, ezért Magyarország erõsen elkötelezett amellett, hogy hozzájáruljon az ellenük folytatott harchoz - jelentette ki hétfõn New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ 66. közgyûlésének nyitónapján.
- címkék:
- Schmitt Pál
- egészségpolitika
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Bill Smith lett Schmitt Pálból egy bahreini hírügynökségnél
Dr. Bill Smith néven említi egy bahreini hírügynökség Schmitt Pál magyar államfõt egy rövidhírben. A hír egy baráti levélrõl szól, amelyet Schmitt a bahreini királynak írt. A hírben a levelet átadó magyar diplomata nevét is elírták.
Schmitt Pál a zongoránál - gimnázistákat szórakoztatott a köztársasági elnök
Az én receptem bevált - mondta a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjainak Schmitt Pál köztársasági elnök, aki hálát ad az égnek, hogy gyerekkorában még nem volt tévé, és mégsem volt üres egyetlen perce sem. Az államfõ azt ajánlotta a fiataloknak: senki se legyen megelégedve azzal, amilyen, törekedjen jobbra. A rendhagyó osztályfõnöki óra közben az utcán néhány szakszervezeti aktivista tüntetett.
Rajong a magyarokért a Schmitt Pál által kitüntetett király
Egyetemista korában behatóan foglalkozott a magyarokkal, és nagyon szimpatizál velünk - Orbán Viktor szóvivõje szerint többek között ezért javasolta azt a kormányfõ Schmitt Pál államfõnek, hogy tüntesse ki a tongai királyt. V. George Tupou pár éve uralkodik az egyetlen polinéziai királyságban, amely több mint 170 szigetbõl áll. A magyar kormány abban bízik, hogy segíteni fog, hogy tagságot szerezzünk az ENSZ legnagyobb hatalmú szervezetében, a Biztonsági Tanácsban.
Schmitt visszavetetné az arra "érdemtelenektõl" az állami kitüntetést
Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktorhoz fordul, hogy a kormány vizsgálja meg, hogyan lehet visszavonni már kiosztott állami kitüntetéseket.
Gasparovic: Nem lenne szabad politikailag intézményesíteni Esterházy személyét
A szlovák államfõ Schmitt Pálnak írt válaszlevelében kijelentette, nem tudja elfogadni a magyar történészek álláspontját Esterházy Jánosról. Ivan Gasparovic korábban egy interjúban Hitler és a fasizmus hívének minõsítette az egykori vezetõ szlovákiai magyar politikust.
Schmitt Pál megörült a harmonikusan fejlett diákoknak
Sportolókhoz hasonlította a tanévet kezdõ egyetemistákat és megdicsérte a szép tartású diákokat Schmitt Pál köztársasági elnök a Szent István Egyetem hétfõi tanévnyitó ülésén. Schmitt azt mondta, örvendetes, hogy az egyetem egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre.
Schmitt maradásra bíztatta az orvostanhallgatókat
A külföldre vándorlás helyett Magyarországon való maradásra bíztatta Schmitt Pál köztársasági elnök az elsõéves orvostanhallgatókat a Semmelweis Egyetem tanévnyitóján.
Orbán Viktor: Megvédik a válság miatt legsérülékenyebb csoportokat
Az államadósság csökkentésével és a gazdasági megújulás felgyorsításával válaszol a kormány a válság kihívására - mondta Orbán Viktor Schmitt Pál köztársasági elnökkel, reggeli megbeszélésük után közösen tartott sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök kijelentette: a kormány 2012-ben véglegesíti az arányos adórendszert.
Orbán pénteken, a Sándor-palotában beszél a gazdasági válságról
A gazdasági válságról konzultál az államfõvel pénteken reggel Orbán Viktor, majd sajtónyilatkozatot tesz. A kormányfõ már szerdán utalt arra, hogy hamarosan újabb, az államadósságot érintõ bejelentésre készül.
Sörfesztiválozott Schmitt Pál
Sörfesztiválozó hírességek lepték el a hétvégén a budai vár környékét, ahol minden errõl az arany színû habzó nedûrõl szólt. Ganxsta Zolee és zenésztársai pedig kikérték maguknak, hogy bármikor is lemondjanak a sör ízének élvezetérõl.
Schmitt azt szeretné, ha "leszállnának" a helyesírásáról
Egy törvény aláírását sem bánta meg Schmitt Pál, a különadóról szóló törvény azonban hosszan elgondolkodtatta. Az államfõ az elnökségének egy évét értékelve azt mondta, a parlament rendkívül ritka kétharmados felhatalmazását tiszteletben kell tartania. A magyar nyelv védelme továbbra is kiemelt célja, és azt szeretné, "ha már leszállnának róla" a becsúszott helyesírási hibák miatt.
Schmitt Pál: A katonáknak ma új feladatuk van - megkezdõdtek az augusztus 20-ai ünnepségek
Az augusztus 20-ai állami ünnep hivatalos megnyitásaként, Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfõ jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett szombat reggel felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Kossuth téren. Az államfõ a Hõsök terén tartott tisztavatáson azt mondta, hogy a katonáknak ma új feladatuk van: új lelkületet kell adniuk az országnak. Kövér László, az országgyûlés elnöke egy interjúban úgy fogalmazott, újjá kell építeni az országot, mert a "Gyurcsány-féle vad, úri tatárok szétdúlták és módszeresen kifosztották" azt.
A legidõsebb parlamenti képviselõ és Papp Lajos szívsebész az állami kitüntetettek között
Horváth János parlamenti képviselõ, az országgyûlés korelnöke kapta idén a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, a középkereszt polgári tagozata címet pedig Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás vehette át.
Az üzbégek feladták, Schmitthez nem érkezett meg az állami üdvözlet
Már szerdán közzétette az üzbég elnök sajtószolgálata, hogy Iszlam Karimov levélben köszöntötte Magyarország köztársasági elnökét a közelgõ állami ünnep, augusztus 20-a alkalmából. A Köztársasági Elnöki Hivatal diplomáciai okokra hivatkozva nem árulja el, melyik országtól érkezett az elsõ gratuláció, Nagy-Britannia nagykövetsége ugyanakkor éppen csütörtökön délután jelentette be, hogy II. Erzsébet királynõ is megküldte köszöntõjét.
"Tíz-tizenkét érem kijár a magyaroknak" - Schmitt Pál köztársasági elnök a kajakvébérõl
Schmitt Pál köztársasági elnök, a vb fõvédnöke a helyszínen szurkolta végig a csütörtök délutáni középfutamokat a szegedi, olimpiai kvalifikációs MOL kajak-kenu világbajnokságon, és találkozott a nemzetközi, valamint a hazai sportági szövetség vezetõivel.
Török hódoltságról és a Facebookról beszélt a fukusimai diákoknak Schmitt Pál
Fukusimai diákokat fogadott szerdán Schmitt Pál köztársasági elnök, aki szerint megszoktuk, hogy Japánból csak jó hírek jönnek, de ennek vége. Az államfõ szóba hozta felesége tokiói olimpián nyert érmét, az otthon használt elektronikai cikkeit, a gyerekeket üdítõvel kínálta és mesélt nekik a Habsburgokról. Az egyik diák szerint az a legjobb Magyarországban, hogy szabadon lehet levegõt venni.
Medián: Október óta elõször változott pozitívan a kormány megítélése
A Medián legrissebb felmérése szerint csak kismértékben módosult a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága júliusban az elõzõ hónaphoz képest. A kormánykoalíció pártjai továbbra is 26 százalékkal vezetnek a biztos pártválasztók körében. A felmérés szerint október óta most elõször változott pozitív irányban az Orbán-kormány megítélése, de tíz emberbõl hatan ma is elégedetlenek a kormányzati teljesítménnyel.
Norvégiának küldött részvéttávirat miatt magyarázkodik Schmitt Pál hivatala
Schmitt Pál a múlt heti tömeggyilkosság miatt Norvégiába küldött részvétnyilvánításában jól szerepel V. Harald norvég király neve, csak a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára feltöltött magyar fordításban szerepelt rosszul, V. Haroldként a név - közölte a KEH pénteken.
Nézõpont: Közepesnél jobb értékelést kapott elsõ évére Schmitt Pál
A Fidesz-szimpatizánsok 85 százaléka szerint Schmitt Pál jól dolgozott elsõ évében köztársasági elnökként, azonban az MSZP szavazók 76 százaléka elégedetlen az államfõ munkájával - közölte felmérésének eredményét a Nézõpont. Az intézet felmérése szerint az emberek hatvan százaléka "inkább elégedett" Schmittel.
Nem osztogatja bõkezûen az elnöki kegyelmet Schmitt Pál
Fél év alatt öt elítélt embernek adott kegyelmet Schmitt Pál köztársasági elnök. Több mint 377 kegyelmi kérvényt elutasított az államfõ, köztük például Geréb Ágnes szülész-nõgyógyászét.
Hagyományteremtõ lesz a "Szabadság-vacsora"
Kormánytagok, diplomaták és üzletemberek is részt vettek szerda este azon a díszvacsorán, amelyet Schmitt Pál államfõ adott a magyarországra érkezett amerikai delegációnak a Transzatlanti Hét alkalmából. Az eseményen az is kiderült például, hogy Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter otthon õrzi a lebontott vasfüggöny egy darabját.
Blikk: Egy fejlesztési terv szerint a Sándor-palotába költözhet a kormány
A várnegyed megújításáról szóló fejlesztési terv szerint a kormány hivatala a Sándor-palotába, míg a jelenleg ott mûködõ köztársasági elnöki hivatal a Nemzeti Galériába költözhetne - írja a pénteki Blikk. A Fidesz és a KDNP közös javaslatban kezdeményezi pénteken, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országház épületébõl.
Schmitt Pál elutasította Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét
Elutasította Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök. Az elsõ fokon eljáró bíróság bûnösnek találta a szülészorvost, és két év fogházbüntetésre ítélte, valamint öt évre eltiltotta foglalkozásától. Geréb jelenleg házi õrizetben van.
Schmitt Pál szerint bajban van a magyar nyelv
Az internet, az SMS-ek világa és az egyszerûsítések miatt került bajba a magyar nyelv - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök egy szombati rendezvényen.
Blikk: Sólyom egykori rezidenciájába költözött Schmitt Pál
Az elõdje, Sólyom László által is lakott, XII. kerületi Béla király úti kormányrezidenciába költözött Schmitt Pál köztársasági elnök - értesült a Blikk.
Jóváhagyta Schmitt Pál a korkedvezményes nyugdíjak megvonását
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken aláírta azt az országgyûlés által hétfõn elfogadott alkotmánymódosítást, amely alapján a jövõben csökkenthetõ, átalakítható és visszavonható lesz a rendvédelmi dolgozóknak járó korkedvezményes nyugdíj. A hétfõn este elfogadott fideszes javaslat ellen folyamatosan tiltakoztak a rendvédelmi szakszervezetek, de a tüntetések nem hatották meg a parlamentet. Schmitt szerint az alkotmánymódosítás a fenntartható nyugdíjrendszer irányába tett szükségszerû lépés.
Egyhavi jövedelmével segíti az államadósság elleni harcot Schmitt Pál
A köztársasági elnök egyhavi keresetét ajánlotta fel a kormány által április elején, az államadósság csökkentésére létrehozott alapnak.
"A másik õsi sportágból kivettem a részem" - íjászbemutatón járt Schmitt Pál
Barátkozott az íjászkodó fiatalokkal, marokra fogta a tegezt, és megnézett egy mesterlövészt Schmitt Pál államfõ, aki csütörtökön délelõtt felkereste a Sándor Palota elõtt tartott hagyományõrzõ íjászbemutatót. Schmitt azt mondta, nem megy neki jól az íjászkodás, de a másik õsi sportból, a vívásból bõven kivette a részét. Az egyik íjász szerint fiatalon nehéz eldönteni, hogy valóban Schmitt-e az emberek embere, egy másik szerint viszont jó fej és maximalista.
"Nemcsak tanított, nevelt is" - Eltemették Mádl Ferenc egykori államfõt
Jelenlegi és egykori közjogi méltóságok, köztük korábbi külföldi vezetõk jelenlétében kedden temették el Mádl Ferenc korábbi államfõt. Schmitt Pál jelenlegi elnök gyászbeszédében azt mondta, Mádl Ferenc igazi államférfi volt, mértéktartó ember, aki mélységes humanizmussal látta el feladatát.
Schmitt Pál zongorázva buzdította a diákokat Szekszárdon
Képességeik folyamatos fejlesztésére és törekvésre buzdította a diákokat egy rendhagyó osztályfõnöki óra keretében Schmitt Pál egy szekszárdi gimnáziumban szerdán. A köztársasági elnök az óra végén zongorához ült, és elõadta a diákoknak Bródy János Ha én rózsa volnék címû dalát.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Szekszárd
- nevelés
- zongora
- Címkefelhõ »
Fluor Tomi nem chatel Schmitt Pállal
A köztársasági elnök nem jól tudja: nem az a lényeg, hogy internetezik-e a gyerek vagy sem, hanem, hogy mit csinál rajta. Az államnak nem elriasztania kellene a gyerekeket az internettõl, hanem vonzó, értelmes és hasznos tartalommal odacsábítani.
Épp csak kibújik a palotából a szemétszedõ Schmitt Pál
Szombaton csatlakozik a két minisztérium és egy alapítvány által májusban meghirdetett szemétszedõ akcióhoz Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfõi hivatal közleménye szerint nem merészkedik messzire, a Sándor-palota körül szedi majd össze a szemetet.
Schmitt Pál elutasította Budaházy kegyelmi kérvényét
Nem adott kegyelmet Schmitt Pál Budaházy Györgynek, derült ki a Budaházy-per szerda tárgyalási napján. A tárgyalóteremben a XIX. kerületi MSZP, és a XI. kerületi SZDSZ pártirodájának vezetõje elevenítette fel a 2007-es Molotov-koktélos támadásokat.
Videoton-mezt kapott születésnapjára a Debrecen-drukker Schmitt
A nevével és egy 69-es számmal ellátott Videoton-mezt kapott munkatársaitól születésnapjára Schmitt Pál köztársasági elnök, írja a Blikk.
Minisztériumi hibát javított a nevet átíró Schmitt Pál
A vezeték- és keresztnevet is javítani kellett Schmitt Pál egyik határozatában, amely egy egyetemi tanár kinevezésérõl szól. A nevet nem a Köztársasági Elnök Hivatalában, hanem a Nemzeti Erõforrás Minisztériumában írhatták el.
"A történelem ma visszazökken eredeti kerékvágásába" - Schmitt Pál az alkotmányról
A magyarság felemelkedésének zálogaként beszélt az új alkotmányról Schmitt Pál hétfõn este a Mûvészetek Palotájában rendezett gálaesten. A köztársasági elnök ugyanakkor fordítva idézte az új alkotmány végén szereplõ szófordulatot.
"Ha nem teszik meg most, akkor mikor?" - az alaptörvény aláírása a Várban
Mintegy száz érdeklõdõ és néhány hongkongi turista volt kíváncsi az új alaptörvény aláírására, illetve az ebbõl az alkalomból kiadott különleges bélyegekre a budai Várban. Az ünnepi hangulatot csak egy magányos tüntetõ zavarta meg. Schmitt Pál köztársasági elnök az [origo] felvetésére azt mondta: valószínûleg jótékony célra elárverezik a tollat, amellyel aláírta az alaptörvényt.
Schmitt Pál aláírta az új alaptörvényt
Hivatalosan is véget ért az alkotmányozás folyamata, Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta az új alaptörvényt, amely hétfõ délután megjelent a Magyar Közlönyben is. Az államfõ az aláírás után azt mondta: az alaptörvény "egyszerre magyar, nemzeti, korszerû és európai" lett, de csak a kereteket adja meg, amelyet meg kell tölteni tartalommal. A kormány 135 millió forintot különített el az aláírás utáni ünnepségekre.
- címkék:
- Schmitt Pál
- alkotmányozás
- Címkefelhõ »
Schmitt Pál támogatja egy fedett kerékpárospálya megépítését
Schmitt Pál államfõ ígéretet tett, hogy az ország teherbíró képességének figyelembe vételével támogatja egy fedett kerékpárospálya megépítését. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának pénteki beszámolója szerint ez akkor hangzott el, amikor a köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Pat McQuaidet, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökét.
- címkék:
- Schmitt Pál
- kerékpár
- Címkefelhõ »
Civilek tüntettek az új alkotmány ellen
Mintegy kétszázan vettek részt a Sándor-palotánál tartott tüntetésen, a demonstrálók azt kérték a köztársasági elnöktõl, hogy ne írja alá az új alkotmányt. Az Amnesty International is kifogásolja az új alaptörvényt, mert az szerinte emberi jogi normákat sért.
Kövér László aláírta az alkotmányt
Kövér László házelnök aláírta az új alkotmány szövegét, és továbbküldte azt Schmitt Pál államfõnek, aki húsvét hétfõn fogja szignózni azt - közölte az Országgyûlés szóvivõje szerdán.
Stratégiai fejlesztési tervet kér Schmitt Pál a hokiszövetségtõl
A magyar jégkorong fejlesztésének stratégiai tervérõl kér írásos anyagot Schmitt Pál köztársasági elnök a sportág hazai vezetõitõl - mondta Németh Miklós, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöke hétfõn az MTI-nek.
A szólásszabadság védelmére intette Magyarországot az ENSZ-fõtitkár
A szólásszabadság tiszteletben tartásának fontosságáról beszélt hétfõn Budapesten Ban Ki Mun ENSZ-fõtitkár, aki Schmitt Pál köztársasági elnökkel egyeztetett a Sándor-palotában. A fõtitkár Magyarországot dicsérve azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben elért demokratikus magyar átalakulás inspiráció lehet a forrongó arab országok számára, és hozzátette, bízik abban, hogy a kormány az alkotmányozás során sem feledkezik meg az emberi jogokat védõ nemzetközi kötelezettségekrõl. A fõtitkár a líbiai helyzetrõl is friss fejleményeket közölt a budapesti találkozón.
Lefújta a rendõrség a Schmitt Pálhoz tervezett civiltüntetést
Bárhol máshol megtarthatja a "Szellemjárás Schmitt Pálnál" elnevezésû akciót a 4K! civilmozgalom, csak nem a Sándor-palota elõtt - közölte a rendõrség. A mozgalom csütörtök estére jelentett be békés tiltakozó akciót az alkotmányozási folyamat ellen a köztársasági elnöki rezidenciánál, a rendõrség azonban lefújta a rendezvényt.
Nyílt levélben ír Gyurcsány "alávaló érdekeirõl" a Fidesz-frakció
Gyurcsány Ferenc csak eszközként tekint a szocialista párt elkötelezettjeire, akiknek a hátán vissza akar mászni a hatalomra - írja szerdai nyílt levelében a Fidesz-frakció. A Fidesz a korábbi miniszterelnök Schmitt Pálnak írt levelére reagált.
Hazaárulózás és nemzeti rock a parlamentben - percrõl percre
Az alaptörvényhez benyújtott, mintegy 150 módosító indítványról szavazott hétfõn a parlament. Bár egy alkalom még lesz a változtatásra, a szöveg ezzel elérte közel végleges formáját. Az ülés holocaust-megemlékezéssel kezdõdött, majd Schmitt Pál köztársasági elnök szólalt fel. Kövesse az ülést percrõl percre az [origo]-n!
Schmitt hétfõn mondja el véleményét a készülõ alaptörvényrõl
Hétfõn fejti ki véleményét a készülõ alaptörvényrõl Schmitt Pál köztársasági elnök a parlamentben. Az új alkotmány szövege ezt követõen akár végleges formáját is elnyerheti, a képviselõk ugyanis szavaznak majd a javaslathoz bérkezett módosító indítványokról.
A szocialisták arra kérik Schmitt Pált, hogy ne írja alá az alkotmányt
Az MSZP szóvivõje és a Societas elnöke szombaton levélben kérte Schmitt Pált, hogy ne írja alá a tervezett új alkotmányt.
"Olyan hadsereg, amelynek csak atombombája van" - erõsre sikerült a Költségvetési Tanács vétójoga
Veszélyes fegyvert kapnak a kezükbe a Költségvetési Tanács tagjai, ha a parlament jelenlegi formájában elfogadja az új alkotmány tervezetét. A tervezet ugyanis vétójogot ad a tanácsnak, ha a kormány olyan költségvetést tervez, amely növeli az államadósságot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértõk szerint problémát okozhat, hogy a tervezet nem pontosan írja elõ, milyen esetekben kell lépnie a tanácsnak, és az is, hogy hátteret nem kaptak a fajsúlyos döntések elõkészítéséhez.
Autóbaleset miatt ítélték el Schmitt Pált 1964-ben
Egy kisebb közúti baleset okozása miatt ítélték el 1964-ben négy hónap felfüggesztett börtönre Schmitt Pál köztársasági elnököt - derül ki abból a bírósági ítéletbõl, amely szerdán került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a honlapjára. Az ítéletet az után tették közzé, hogy több újság és néhány ellenzéki politikus kérdéseket tett fel Schmitt múltjával kapcsolatban.
- címkék:
- Schmitt Pál
- bírósági ítélet
- Címkefelhõ »
A kormányfõ szerint a parlament nem tárgyalja majd a "lex Schmittet"
A miniszterelnök szerint a parlament nem fogja megvitatni azt a törvényjavaslatot, amelyet hétfõn nyújtott be két MSZP-s országgyûlési képviselõ annak érdekében, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök múltját "tisztázni" lehessen.
Részleteket ígér régi balesetérõl Schmitt Pál
Az államõ hivatala azt ígéri, hogy hamarosan részleteket közöl Schmitt Pál köztársasági elnöknek arról az 1964-es balesetérõl, amely miatt állítólag négy hónap felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. A KEH szerint Schmitt élete nyitott könyv, ezt arra hivatkozva közölték, hogy több MSZP-s képviselõ hétfõn a közjogi máltóságok áltáthatóságáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be.
A Tv2 szerint jó ötlet volt az "álamfõt" betenni a kvízbe
Politikai párt részérõl nem kapott elmarasztaló, de dicsérõ visszajelzéseket sem a Tv2 a március 21-i, hétfõi adással kapcsolatban - nyilatkozta Rényi Ádám, A 40 milliós játszma címû mûsor fõszerkesztõje, a csatorna kommunikációs igazgatója. A vetélkedõben helytelen válaszként szerepelt az "álamfõ" szó is.
A palesztin önállóságról is tárgyalt Abbásszal Schmitt
A palesztin önállósági törekvésekrõl, és az arab világ eseményeinek a palesztin-izraeli együttélésre gyakorolt hatásáról is tárgyalt egymással hétfõn Mahmúd Abbász palesztin elnök és Schmitt Pál államfõ Budapesten. Abbász megerõsítette, kitartanak a független palesztin állam megteremtése mellett.
Schmitt múltjában vájkálna Gyurcsány egy törvényjavaslattal
A legfõbb közjogi méltóságok átláthatóságát célzó törvényjavaslatot nyújtott be Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök egy képviselõtársával hétfõn. Gyurcsány szerint ezzel azt akarja elérni, hogy Schmitt Pál államfõ reagáljon a múltjával kapcsolatos kérdésekre. A javaslat kötelezné többek között a miniszterelnök- és államfõjelölteket, hogy nyilatkozzanak arról, volt-e kapcsolatuk állambiztonsági szervekkel.
Schmitt Pál helyesírásával poénkodtak a Tv2 vetélkedõjében
A 40 milliós játszmá-ban az állomás és az államfõ szót is helytelenül író köztársasági elnökre vonatkozó kérdést tettek fel.
"Technikailag lehetetlen lett volna" - Találkozás az egykor Schmitt Pál alatt dolgozó szt-tiszttel
Belügyi akciók és lehallgatások színtere volt az Astoria szálloda egy történész szerint abban az idõben, amikor Schmitt Pál is vezetõ beosztásban a szállodában dolgozott. Állítólag két szt-tiszt is dolgozott a jelenlegi államfõ alatt, és az egyiküket sikerült megtalálnia az [origo]-nak. Az idõs férfi sem cáfolni, sem megerõsíteni nem volt hajlandó, hogy az állambiztonságnak dolgozott volna, azt viszont határozottan állította: Schmittnek annak idején semmi köze nem volt ahhoz, melyik vendég melyik szobába került.
Schmitt Pál "álamfõnek" írta magát
Két helyesírási hibát is elkövetett Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor üdvözlõ sorokat írt egy vidéki étterem személyzetének - írja a Független Hírügynökség a Hirszerzo.hu portálra hivatkozva.
Schmitt "valós Magyarország-kép" kialakítására törekszik Berlinben
Szerdán kétnapos bemutatkozó munkalátogatásra utazik Berlinbe Schmitt Pál államfõ, ahol Angela Merkel kancellár mellett a magyarországi beruházásokban érdekelt német vállalatok vezetõivel is találkozik.
Ungváry: Kapcsolatba hozható Schmitt-tel az szt-tiszti adatbázis
Ungváry Krisztián szerint Schmitt Pál jelenlegi köztársasági elnöknek az Astoria egykori igazgató-helyetteseként tudnia kellett arról, hogy "mit mûvelnek az állambiztonság emberei munkahelyén." Ungváry a Kádár-korszak állambiztonsági szerveinél "szigorúan titkos" minõsítéssel dolgozó, úgynevezett szt-tisztek adatait közzétevõ történészek egyike; írása a Hvg.hu internetes oldalon jelent meg.
Miért örülhet Schmitt és miért szomorkodhat Pozsgay? - Az alkotmányterv nyertesei és vesztesei
Sokan álltak elõ különbözõ ötletekkel az alkotmányozási folyamatban, de végül még olyan javaslatok is a süllyesztõbe kerültek, amelyeket Orbán Viktorhoz közel álló emberek fogalmaztak meg. Pozsgay Imre alkotmányozó lendülete például hamar kifulladt, de szinte minden kívánsága teljesült Schmitt Pálnak, és egy kicsit még Szili Katalin is örülhet. Összegyûjtöttük az alkotmányozás legnagyobb nyerteseit és veszteseit.
Schmitt szerint az EU-nak segítenie kell az arab mozgalmakat
Az 1956-os magyar forradalommal állította párhuzamba az arab világban zajló tüntetéseket és lázadásokat Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfõ az Európai Parlament ülésén arról is beszélt, hogy a készülõ magyar alkotmány az Európai Unió Alapjogi Chartáját tekinti zsinórmértéknek.
Buzek: Az EU figyelemmel fogja kísérni a magyar médiatörvény alkalmazását
Üdvözlendõ a magyar médiatörvény módosítása, és az Európai Unió figyelemmel fogja kísérni annak alkalmazását - mondta Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán Strasbourgban, miután találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel.
Jótékonysági est és szegények bálja az Andrássy úton - képriport
Jótékony célú gálaestet rendeztek szombat este a Magyar Állami Operaházban az elmaradt operabál helyett. A mûsort neves magyar mûvészek adták, az esemény fõvédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt. Jelenlétében vette át Kozma Imre a Máltai Szeretetszolgálat nevében az összegyûlt 14 millió forintnyi adományt a belvíz- és árvízkárosultak megsegítésére. A szokásokhoz híven az Andrássy út túloldalán a szegények bálját rendezték meg. A "Szegények hangversenye - járdabál" elnevezésû megmozdulást az általános szegénység elleni tiltakozásként értelmezték a szervezõk. Képriport.
Schmitt: Magyarország támogatja Albánia uniós integrációját
Az albán köztársasági elnök magyarországi látogatásán köszönetét fejezte ki amiatt, hogy Magyarország támogatja Albánia uniós csatlakozását. Schmitt Pál, aki fogadta albán kollégáját, megerõsítette, hogy Magyarország segíteni fogja Albániát a tagjelölti státusz elnyerésében.
Szigorú arcú Schmitt járja Devecsert - képgaléria
Devecserben, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben kezdte Veszprém megyei látogatását Schmitt Pál köztársasági elnök. A szigorú arccal sétáló államfõ megnézte az épülõ új lakóparkot, és oklevelet adott át több helyi lakosnak. Képgaléria.
Aláírta az államfõ a jegybanktörvény módosítását
Hatályba lép pénteken a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása azt követõen, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta. Ezzel megváltozott a monetáris tanács tagjai megválasztásának rendje, a monetáris tanács tagjait - a jegybank elnökén és alelnökein kívül - ezután a parlament gazdasági bizottságának javaslatára hat évre választhatja meg a Ház.
- címkék:
- Schmitt Pál
- Monetáris Tanács
- Címkefelhõ »
Schmitt Pálnak is beszámol Orbán az alkotmányozásról
A köztársasági elnök "megkülönböztetett figyelemmel kíséri" az alkotmányozási folyamatot, ezért szerda délután a hivatalában fogadja Orbán Viktor kormányfõt - közölte a Köztársasági Hivatal.
Magyar cégek útját olajozta a Kadhafihoz látogató Schmitt Pál
Schmitt Pál államfõ történelmi jelentõségû látogatáson járt még tavaly novemberben Moammer el-Kadhafi líbiai vezetõnél, akinek az utóbbi hetekben ugyancsak vészesen ingadozik a széke. A találkozón az [origo] információi szerint az országba vágyó magyar cégek útját próbálta egyengetni Schmitt. Valamit sikerült is elérnie, a helyi magyar nagykövet szerint nagyobb lett a fogadókészség.
Járait nevezte ki Schmitt a Költségvetési Tanács élére
A jelenleg a jegybank felügyelõbizottságát vezetõ egykori jegybankelnököt és pénzügyminisztert, Járai Zsimondot nevezte ki a köztársasági elnök a Költségvetési Tanács harmadik és egyben vezetõ tagjának. Kopits György, a tanács korábbi elnöke február 8-i hatállyal mondott le tisztségérõl.
Blikk: Balsai fia pályázat nélkül lett ügyvéd Schmitt hivatalában
Megbízási szerzõdés alapján, nyílt pályáztatás nélkül dolgozik Balsai István fideszes országgyûlési képviselõ fia a Köztársasági Elnöki Hivatalban - értesült a Blikk. Egy törvénymódosítás értelmében szeptember óta közbeszerzés nélkül vehetnek igénybe jogi szolgáltatásokat az állami hivatalok.
Schmitt: Kiállok a médiatörvény mellett, mert a közjó irányába hat
A Borsod megyébe látogató Scmitt Pál államfõ szerint az árvízre még akkor kell felkészülni, amikor a folyó a medrében folyik, és nem késõbb kell kiabálni. A köztársasági elnök közölte azt is, nem talált kivetnivalót a médiatörvényben, szerinte az a közjó irányába hat.
Schmitt Pál szerint Magyarországon a sajtószabadság sérthetetlen
A köztársasági elnök egy interjúban kijelentette, hogy ügyelni fog arra, hogy a kormány vegye komolyan az Európai Bizottság javaslatait a magyar médiatörvény ügyében. Schmitt Pál azt mondta, Magyarországon a sajtószabadság "sérthetetlen és széles körû".
Schmitt Pál: Megértem, ha félnek a szlovákiai magyarok
A magyar köztársasági elnök elsõ hivatalos szlovákiai látogatása során csütörtökön délután Pozsonyban találkozik a félmilliós magyar kisebbség képviselõivel is. Schmitt Pál a Pravdának azt nyilatkozta, hogy megérti, ha a helyi magyarok félnek a szlovák állampolgárság elvesztésétõl, ugyanakkor a jelenséget példa nélkülinek nevezte Európában.
A magyar állampolgárság miatt aggódik a szlovák államfõ
Schmitt Pál magyar köztársasági elnök arról beszélt szlovák kollégájával tartott megbeszélése után, hogy reméli, nem kapnak büntetést a szlovákiai magyarok anyanyelvük használatáért. Ivan Gasparovic a magyar állampolgársági törvényt kritizálta, szerinte nem jó, hogy közjogi kapcsolat jön létre a szlovákiai magyarok és Magyarország között.
Schmitt szerint rendet kell csinálni a médiában
Madridi látogatásán is védelmébe vette a vitatott magyar médiatörvényt Schmitt Pál államfõ, és kijelentette, hogy szerinte más országok is fel fogják ismerni, hogy "rendet kell csinálni a médiában. Schmitt azt mondta, hogy a jogszabály megalkotásakor az emberi méltóság védelmét tartották szem elõtt, és tiszteletben tartották a sajtó szabadságát.
- címkék:
- Schmitt Pál
- médiatörvény
- Címkefelhõ »
Megregulázná az internetet a spanyol kormányfõ Schmitt Pál szerint
A magyar államfõ szerint a spanyol miniszterelnök úgy kommentálta a magyar médiatörvényt, hogy "az internetet õk is szívesen megreguláznák egy kicsit". Schmitt Pál csütörtökön Madridban tárgyalt a spanyol kormányfõvel.
Belgium hivatalosan is átadta az EU-elnökséget Magyarországnak
Az Országház kupolacsarnokában Yves Leterme ügyvezetõ belga miniszterelnök nyújtotta át az EU-elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek a csütörtöki hivatalos rendezvényen.
Schmitt is puhítani próbálta a külföldi újságírókat
Ha nem felel meg az európai normáknak, akkor nyitottak vagyunk a médiatörvény módosítására - mondta Schmitt Pál államfõ a Sándor-palotában külföldi újságíróknak, de hozzátette azt is, hogy szerinte a törvényt ért támadások igaztalanok. Schmitt szerint az is a sajtószabadság létét bizonyítja, hogy õt is érték olyan kritikák, hogy nem tud helyesen írni.
Apróhirdetésben gúnyolódnak Schmitt Pál bakijain
Jó helyesírással rendelkezõ, diszkrét korrektort keres egy apróhirdetés, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal nevében adott fel valaki. Az ismeretlen azon gúnyolódik, hogy a magyar nyelv mûvelését fontosnak tartó Schmitt Pál államfõ beszéde több helyesírási hibával jelent meg a hivatal honlapján.
Elismerte Schmitt hivatala az újabb helyesírási bakikat
Közleményben ismerte el a Köztársasági Elnöki Hivatal, hogy Schmitt Pál újévi beszédébe súlyos helyesírási hibák kerültek. A hivatal vezetõje korábban, az MTV mûsorában nem kívánt a felelõsség kérdésével foglalkozni. A hibák nagy részét javították, de így is maradtak hibás fordulatok. Ez már a második alkalom, hogy a magyar nyelv ápolását egyik fõ feladatának tekintõ Schmitt hivatalából helyesírási hibákkal teli szöveg kerül ki.
Kihívásokról és a nemzet egyesülésérõl beszélt újévi köszöntõjében Schmitt Pál
Személyes és nemzeti kihívások sora tornyosul az ország elõtt, gazdasági és társadalmi problémákon kell úrrá lenni - mondta újévi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök, aki szerint az uniós elnökségnek köszönhetõen ha közjogi értelemben nem is, de "szellemében egyesülhet nemzetünk". A köztársasági elnök szerint Magyarországot súlyos anyagi helyzetbe sodorta a korábbi évek felelõtlen gazdálkodása.
Schmitt Pál aláírta a jövõ évi költségvetést
Aláírta a köztársasági elnök a jövõ évi költségvetésrõl szóló törvényt, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben. A lap csütörtök kora délután közzétett számai közül egyik sem tartalmazza a médiatörvényt.
Aláírta a médiatörvényt a köztársasági elnök
Az [origo] információi szerint aláírta a december 21-én elfogadott médiatörvényt Schmitt Pál köztársasági elnök. A jogszabály azonban várhatóan csak a hatályba lépése elõtti napon, december 31-én jelenik meg a Magyar Közlönyben.
Aláírta a köztársasági elnök a nyugdíjtörvényt
Hatályba lép a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvény, a köztársasági elnök aláírta a jogszabályt, az MSZP bírálta Schmitt Pál döntését. A parlament korábban a törvény sürgõs kihirdetését kérte az államfõtõl.
- címkék:
- Schmitt Pál
- nyugdíjtörvény
- Címkefelhõ »
Schmitt még nem döntött a nyugdíjtörvényrõl
Még nem döntött a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényrõl - jelentette be Schmitt Pál Kijevben. Az államfõ azt mondta, az elnöki hivatal munkatársai várhatóan hétfõre tudják megítélni, hogy egyezik-e az alkotmánnyal a törvényjavaslat.
Schmitt Pál segítségét kérik a Költségvetési Tanács tagjai
A Költségvetési Tanács tagjai levelükben azt kérik Schmitt Pál államfõtõl, hogy küldje vissza az Országgyûlésnek megfontolásra, vagy legalább az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörének változásáról szóló törvényt.
A hetvenéves Kiss Lászlót köszöntötték Egerszegiék
Olimpiai bajnok tanítványai, az ötszörös egyéni aranyérmes Egerszegi Krisztina és a 2000-ben Sydneyben gyõztes Kovács Ágnes személyesen, Schmitt Pál köztársasági elnök pedig levélben köszöntötte szombaton Kiss László mesteredzõt, az úszóválogatott szövetségi kapitányát, aki hétfõn lesz hetvenéves.
Medián: Csökkenõ népszerûséggel is vezet Orbán és Schmitt
Változatlanul erõs a kormánypártok támogatottsága a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, ugyanakkor több kormányzati intézkedéssel, így az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásával nem értettek egyet a megkérdezettek. Orbán Viktor kormányfõ és Schmitt Pál támogatottsága is csökkent, de továbbra is a népszerûségi lista élén állnak.
Vörössel áthúzták Schmitt nevét az Olimpiai Parkban
Ismeretlenek vörös festékkel áthúzták Schmitt Pál államfõ nevét azon a falon, ahol az olimpiai bajnokok neve van felsorolva Budapest belvárosában.
- címkék:
- Schmitt Pál
- olimpia
- rongálás
- Címkefelhõ »
Minden párttal beszélt a fõügyész-jelölésrõl Schmitt
Az új legfõbb ügyész személyérõl egyeztetett szerdán Schmitt Pál köztársasági elnök a parlamenti pártok képviselõvel. Az MSZP azt közölte, olyan jelölési folyamatban nem vesznek részt, ami egy "áldemokratikus bábszínházat" jelent csak. A Fidesz-KDNP november végén nevezi meg a jelöltjét.