Schmitt Pál

címke rss

Kövér László vette át Schmitt feladatait - parlament percrõl percre

Itthon2012.04.02, 18:54

A parlamentben, napirend elõtt felszólalalásában jelentette be lemondását hétfõn Schmitt Pál köztársasági elnök. Az Országgyûlés csaknem egyhangú szavazással elfogadta az államfõ lemondását, feladatait átmenetileg Kövér László látja majd el. Schmitt annyira váratlanul jelentette be a lemondását, hogy az esemény az egész parlamenti napot felforgatta, amely a rendes munkát egy óra helyett csak délután négy óra után tudta elkezdeni. Cikkünkben végigkövetheti a nap eseményeit.

Ki legyen az államfõ Schmitt Pál után?

Itthon2012.04.02, 15:09

A kormánypártok akár maguk is választhatnak államfõt azután, hogy Schmitt Pál hétfõn lemondott a tisztségrõl, ehhez ugyanis elegendõ szavazatuk van a parlamentben. Összegyûjtöttünk pár lehetséges nevet, akik vagy a Fideszben betöltött szerepük miatt lennének alkalmasak a jelöltségre, vagy felmerült a nevük sajtópletykákban a lehetséges utódok között. Szavazzon!

Schmitt szerint az egyetem nem vonhatta volna vissza a doktoriját

Itthon2012.04.01, 13:53

"Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában, vasárnap reggel. Az államfõ az interjúban azt mondta, a plágiumügyének szerinte semmi köze sincs az államfõi funkciójához, és kifogásolta, hogy kisdoktori címét az egyetem vonta vissza, miközben a jelenlegi szabályok szerint ezt csak bíróság tehette volna meg.

Gyurcsányhoz hasonlítja Schmittet az Economist

Itthon2012.04.01, 14:15

Két biztos dolog van az életben, a halál és az adó - idézi az egykori amerikai politikust, Benjamin Franklint az Economist Kelet-Európával foglalkozó blogja szombat esti bejegyzésében. A brit hetilap A. L. B. szignójú szerzõje hozzáteszi, ha Franklin ma élne, biztosan hozzátenne egy harmadikat: magyar politikus sohasem mond le.

Védi a rendõrség a Schmitt ellen tüntetõk elõállítását

Itthon2012.04.01, 15:32

A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen, a személyes szabadsághoz való jogot megsértve állította elõ a rendõrség pénteken azokat, akik budapesti hidakon Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását követelték a plágiumügy miatt. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya közölte, a parancsnoki kivizsgálások szerint jogszerû, szakszerû és arányos volt a rendõri intézkedés.

Vizsgálja a NOB Schmitt ügyét

Itthon2012.04.01, 13:52

Gyenge, hiú és csaló elnökként írnak Schmitt Pálról külföldi lapok, miután kiderült, hogy nem mond le posztjáról. A Chicago Tribune szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vizsgálja Schmitt ügyét. A szervezetnek Schmitt 1983 óta a tagja, és azóta volt is rá példa, hogy valakinek azért kellett mennie, mert kiderült róla, hogy csalt.

Elhatárolódik budapesti elnökétõl a KDNP

Itthon2012.03.31, 19:23

A KDNP közleményben jelezte, hogy budapesti elnökének, Szalma Botondnak a nyilatkozata nyíltan szembemegy a párt hivatalos állásfoglalásával. Szalma lemondásra szólította fel azokat a politikusokat, akik Schmitt Pál kisdoktori ügyének eltussolásáért ügyködtek, és üdvözölte az államfõ doktori címének visszavonását.

Néhány százan tüntettek Schmitt Pál lemondásáért

Itthon2012.03.31, 19:41

Négyszáz tüntetõ vonult fel szombat délután a Sándor-palotához, Schmitt Pál lemondását követelve, mert szerintük elfogadhatatlan az, amit az elnök tett. A felvonulást a rendõrség biztosította, atrocitás nem történt, de egy idõs pár az Erzsébet hídon azért lehazaárulózta õket.

Korláton a 86 éves tornász nagyi - a hét képei

Fotó2012.04.01, 11:21

Huszonéves testtel gyakorlatozik a 86 éves tornász nagyi, tízezer tojással díszített almafa, juhinvázió, rekorder függõhíd. Az [origo] képszerkesztõinek válogatása a hét képeibõl.  

Selmeczi: Schmitt Pál sérthetetlen

Itthon2012.03.31, 16:49

Az alaptörvény értelmében az államfõ sérthetetlen - mondta Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivõ szombaton. Szó szerint így vélekedik Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivõje is. Schmitt Pál pénteken a közmédiának adott interjújában kijelentette, hogy nem mond le, és PhD-dolgozat írásába kezd.

Hídblokáddal tüntetett a Jobbik és az LMP Schmitt ellen

Itthon2012.03.31, 10:56

Mivel Schmitt Pál nem mondott le, a Jobbik aktivistái megkísérelték lezárni a Lánchidat, az LMP-sek pedig a Szabadság hídnál próbálkoztak. A rendõrség közbelépett, összesen 19 embert elõállítottak, a jobbikos tüntetésrõl egy embert mentõ vitt el.

Maradjon vagy szaladjon?

Itthon2012.03.31, 21:37

Kedden úgy nézett ki, Schmitt Pál megússza a plágiumügyet, szerda este azonban valószínûbbnek tûnt, hogy mégsem. Csütörtök délelõtt szinte biztossá vált, hogy mennie kell, délután még biztosabbá, péntek reggel annál is biztosabbá, este viszont kiderült, maradni akar mindenáron. A kisdoktorbotrányban egyik percrõl a másikra minden megváltozhat. Mi történt eddig?

Schmitt Pál nem érzékeli a valóságot - ellenzéki reakciók

Itthon2012.03.31, 15:54

Élesen bírálták az ellenzéki pártok Schmitt Pált, amiért nem mond le doktori címe elvesztése után sem. Az LMP és az MSZP elindítaná a megfosztási eljárást, de ennek sikere a kormánypártokon múlik. A Jobbik vitanapot és alkotmánymódosítást akar, hogy közvetlenül válasszák az államfõt.

Faképnél hagyta eredeti témavezetõjét Schmitt Pál

Itthon2012.03.31, 21:27

Schmitt Pál Kutassi László sporttörténésznél szeretett volna disszertálni, végül azonban faképnél hagyta a tanárt - írja a Népszabadság. A lap szerint Kutassi több ezer oldalnyi szakirodalmat adott fel Schmittnek, aki ezután nem kereste többé, és másik témavezetõt keresett.

Bonyolult az élet a nagy magyarázkodóknak

Itthon2012.03.30, 15:57

Schmitt Pál pénteken este exkluzív interjút ad az MTV-nek, várhatóan a plágiumbotrányát próbálja megmagyarázni. A magyar politika és a közélet is kitermelt már néhány kínos magyarázkodást. Medgyessy Péter a D-209-es ügy kirobbanása után elõször tagadott, Lázár János egy hangfelvétel kiszivárgása után félreértésre hivatkozott, az olimpiai aranyéremtõl megfosztott Annus Adrián hadjáratról beszélt, a balesetet okozó Stohl András pedig rögtön bocsánatot kért. Ki hogyan magyarázta a kínos ügyeit?

Akár kollégista is lehet Schmitt Pálból

Itthon2012.03.31, 10:54

Kemény munka vár Schmitt Pálra, ha tényleg újra doktori címet akar szerezni. Várhatóan ismét a Semmelweis Egyetemen fog próbálkozni, amelynek szabályzata szerint nagyon nehéz út vezet a doktoráláshoz. Van ugyan lehetõség iskolába járás nélkül is a cím megszerzésére, de ahhoz már komoly tudományos teljesítménnyel kellene rendelkeznie. Ha viszont beiratkozik a doktori képzésre, akkor akár még kollégiumi elhelyezést is kérhet.

Schmitt Pál új dolgozatot ír

Itthon2012.03.31, 13:48

Schmitt Pálnak elvették a doktori címét, de pénteken este a köztévének adott interjújában azt mondta, le fog doktorálni. Nem jelentette ki, hogy nem mond le, szerinte köztársasági elnöki címe és a doktori dolgozata között nincs összefüggés, és most mindenki meglátta, hogy becsületes. Az ellenzéki pártok nevetve és megdöbbenéssel hallgatták a szavait, jobbikos fiatalok még a Lánchidat is lezárták mérgükben. A nap eseményei percrõl percre az [origo] tudósításában.

Nem Schmitt Pálé lenne az elsõ nagy hátraarc

Itthon2012.03.30, 13:31

Schmitt Pál nem akar lemondani, annak ellenére sem, hogy bebizonyosodott: másolta doktori dolgozatát, ami miatt elvették tõle doktori címét. Schmitt csütörtök óta szinte láthatatlanná vált, ügyében fordulat állt be, kormánypárti források szerint fontolgatja lemondását. Nem õ lenne az elsõ, aki látványos hátraarcot csinál: a szexmániás olasz miniszterelnök, a rokkantaknak beszóló edzõ és az ellenfeleit figyeltetõ elnök is így járt.

Orbán: Schmitt Pálnak kell döntenie a lemondásról

Itthon2012.03.30, 09:18

Az alaptörvény szellemében a köztársasági elnök személye sérthetetlen, ezért az esetleges lemondásról magának Schmitt Pálnak kell döntenie - mondta az MR1-Kossuth Rádióban Orbán Viktor.

Szijjártó: Az alaptörvényhez tartjuk magunkat

Itthon2012.03.30, 08:34

A miniszterelnök szóvivõje szerint az alaptörvényt tiszteletben tartva kell eljárni azok után, hogy a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétõl Schmitt Pált. Szijjártó Péter megismételte azt, amit Orbán Viktor mondott: az alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen. 

Készül a lemondásra a KDNP, eltûntek a fideszesek

Itthon2012.03.30, 12:51

Az [origo] információi szerint a KDNP-t informálisan már tájékoztatták arról, hogy ma várhatóan bejelenti lemondását a köztársasági elnök. A miniszterelnök környzetébõl egyelõre semmi nem szivárgott ki és senki nem elérhetõ. 

Helyén akar maradni a sértett Schmitt Pál

Itthon2012.03.30, 21:55

Nem szándékozik távozni az államfõi posztról Schmitt Pál, akitõl csütörtökön vonták meg doktori címét, miután egyértelmûvé vált, hogy dolgozatának nagy része másolat volt. A sértett hangon nyilatkozó Schmitt kifogásolta azt, hogy távollétében született döntés a doktori címérõl, és ígéretet tett arra, hogy újból megpróbálkozik a doktorálással.

A fõvárosi KDNP örül, hogy elveszik Schmitt doktoriját

Itthon2012.03.30, 09:15

Nemcsak az ellenzéki pártok, de a KDNP budapesti elnöksége is üdvözölte, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztja doktori címétõl Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kisebbik kormánypárt fõvárosi vezetése szerint Schmitt Pál mellett azoknak is le kellene mondaniuk, akik abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt. A Jobbik úgy tudja, hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfõnek. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetõje az ügyrõl azt mondta, nincs olyan véleménye, amit megoszthatna a nyilvánossággal.

Schmitt Pál pácban van - mit ír a külföldi sajtó a plágiumbotrányról?

Itthon2012.03.30, 13:03

Bejárta a világot Schmitt Pál visszavont doktorijának híre, az Egyesült Államoktól Kínáig szinte minden országban foglalkozott vele a média. Egy német lap azt pedzegeti, hogy Schmitt lemondása immár nem zárható ki, egy kínai rádió pedig azon kesergett, hogy nem tudta elérni Schmittet egy rövid reagálásra. Ausztráliában azt írják, hogy Schmitt pácban van, és a politikai túlélésért küzd, a külföldi tudósítások többsége azonban csak szûkszavúan foglalta össze az "újabb európai plágiumbotrányt".

Esélye sem volt a dobogóra Schmitt Pálnak

Itthon2012.03.30, 21:00

Pénteken 605 napja államfõ Schmitt Pál, aki az MTV-nek adott interjúban jelezte, maradni akar köztársasági elnök. A 605 nap rövid idõ lett volna az államfõi székben elõdeihez képest, de jóval több, mint amit a legrövidebb ideig hivatalban lévõ állami vezetõk töltöttek a posztjukon. Itt vannak a rekorderek.

Mit üzent Orbán Viktor Schmitt Pálnak?

Itthon2012.03.30, 09:20

A helyén maradhat Schmitt Pál azok után, hogy elvették a doktori címét, vagy sem? Sok függ ez ügyben a miniszterelnöktõl, aki azonban szokása szerint rébuszokban beszél. Vagy mégiscsak világosan. Döntsék el önök.

Nézze meg a teljes Schmitt Pál-interjút!

Itthon2012.03.30, 20:49

A köztársasági elnök péntek este sugárzott tévéinterjújában világossá tette: nem áll szándékában távozni a posztjáról. A kisdoktori cím elvétele nem esett jól neki, a lelkiismerete tiszta, szerinte húsz évvel ezelõtt a társadalomnak hasznos dolgozatot írt. Becsületében sértették meg, ezért hetvenévesen újabb doktorira készül.

Napról napra emelkedett Schmitt Pál ára

Itthon2012.03.30, 10:54

Szerdán még Orbán Viktorral együtt örültek a megmenekülésének, csütörtökön viszont már egyre cikibbnek kezdték érezni Schmitt Pál plágiumügyét az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok. Többen még másfél napja is biztosak voltak benne, hogy az államfõ megússza a botrányt, de a doktori cím visszavonása új helyzetet teremt, az államfõ pedig menthetetlen szerintük. Orbán már beszélt vele, valószínûleg nem marasztalta, de sok múlik azon is egy forrás szerint, hogy Schmitt érti-e a dolgát.

Martonyit, Sólyomot, Bakát is emlegetik

Itthon2012.03.30, 17:28

Ha Schmitt Pál államfõ lemond a köztársasági elnöki posztról, a kormánypártnak kell megneveznie új jelöltjét. Véleménye az ellenzéknek is van, MSZP-s politikusok Sólyómmal és Bakával példálóznak, a Jobbik közvetlenül választana, Gyurcsánynak is van ötlete, de az LMP-nek nincs stratégiája.

Schmitt idõt kapott Orbántól, és nem akar lemondani

Itthon2012.03.30, 22:00

Nem akar lemondani pozíciójáról, inkább küzdene a maradásért Schmitt Pál - az [origo] több forrásból származó információi szerint ezzel szembesítette a plágiumbotrányba keveredett államfõ a miniszterelnököt. Orbán Viktor adott idõt az elnöknek, és forrásaink szerint úgy érzi, a botrány nem ég rá a Fideszre.

"Úgyse fog lemondani" - videóriport Schmitt Pál megítélésérõl

Itthon2012.03.30, 14:16

Schmitt Pál lejáratja a kormányt, és már régen le kellett volna mondania - többek között ezt mondták pénteken délelõtt az [origo]-nak a megszólított budapestiek. Van, aki úgy gondolja, Schmitt a plágium ellenére lehetne jó köztársasági elnök, más úgy gondolja, túl nagy feneket kerítettek az ügynek. Többen egy legyintéssel elintézték a kérdést. Nézze meg az [origo] videóriportját!

Még szerencse, hogy Schmitt Pál nem orvos

Itthon2012.03.30, 23:01

Nézze meg, mit gondol az utca embere azt követõen, hogy Schmitt Pál interjút adott az m1-nek, amelyben világossá tette, hogy nem szándékozik lemondani államfõi pozíciójáról.

Még kínosabb Pali

Vélemény2012.03.31, 14:07

Schmittet magára hagyták, küzdjön, ha bír. Hogy milyen politikus, jól tudjuk. Hogy mennyire kemény legény, rövidesen kiderül. Néhány napja még biztosan van, hát hadd kapálózzon.

Schmitt doktorijának visszavonását javasolja az egyetem

Itthon2012.03.29, 12:45

Schmitt Pál doktori címének visszavonását javasolja a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa. A 22 fõs testület 18 jelen lévõ tagjából 16-an szavaztak a visszavonás kezdeményezése mellett csütörtök reggel. A doktori címrõl délután dönt az egyetem szenátusa.

Magyar Nemzet: Schmittnek államfõként annyi

Itthon2012.03.29, 09:53

Rombolja a tisztességes közéletbe vetett hitet Schmitt Pál maradása a kisdoktoriját vizsgáló jelentés közreadása után - írja a Magyar Nemzet szerkesztõségi cikke. A név nélkül közölt írás szerint bár szerdán Szöulban Schmitt a maradás mellett döntött, még meggondolhatja magát.

Túl van a Schmitt-vitán a doktori tanács

Itthon2012.03.29, 13:01

Eredetileg délelõtt 11-re hívták össze a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának rendkívüli ülését, ahol az államfõ doktori  disszertációjának ügye volt a napirendi pont. Csütörtök délelõtt azonban kiderült, hogy negyed tizenegykor már az eredményrõl számolnak be.

Le kell-e mondania Schmitt Pálnak?

Itthon2012.03.29, 15:02

Schmitt Pál köztársasági elnök nem mond le a posztjáról az után sem, hogy kedden kiderült, jelentõs részét másolta az 1992-ben megvédett doktori disszertációjának. Ön szerint le kell-e mondania az államfõnek?

Orbán: A köztársasági elnök személye sérthetetlen

Itthon2012.03.30, 10:58

A miniszterelnök a kecskeméti Mercedes-gyár hivatalos átadása után a Petõfi Népének Schmitt Pál plágiumügyérõl azt mondta: az államfõ személye sérthetetlen. Az [origo] információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök este fél nyolc körül beszélt Schmitt Pállal a kialakult helyzetrõl.

Érezte Schmitt Pál súlyát a dolgozatát vizsgáló bizottság

Itthon2012.03.29, 15:08

Nem érzékelt politikai nyomást a munkája során, és alapos munkát végzett a vizsgálóbizottság Schmitt Pál doktori dolgozatáról - mondta az [origo]-nak Fluck Ákos ügyvéd, aki különvéleményt írt az államfõt plagizálás miatt elmarasztaló jelentéshez. Fluck szerint nem lehet azt állítani, hogy a bizottság tagjai ne lettek volna tisztában a döntésük jelentõségével. Arról nem akart beszélni, hogy szerinte le kell-e mondania Schmittnek.

Megkezdõdött a Schmitt doktorijáról döntõ szenátusi ülés

Itthon2012.03.29, 18:30

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is megjelent a Semmelweis Egyetem csütörtök délutáni szenátusi ülésén, ahol Schmitt Pál doktori címének esetleges visszavonásáról döntenek. Az államtitkár nem várta meg az államfõ doktorijáról szóló szavazást, és már az elsõ napirendi pont után távozott. Schmitt sorsa a 19 napirendi pont végigtárgyalása után derül ki, az egyetemen háromnegyed hétkor tartanak sajtótájékoztatót.

Tiszteletbeli öregdiák lett Schmitt Pál Koreában

Nagyvilág2012.03.29, 09:46

Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott csütörtökön Szöulban Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfõ többek között azt mondta a Hankuk Egyetem diákjainak, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Az egyetem tiszteletbeli öregdiákká választotta.

Elveszi Schmitt Pál doktori címét az egyetem

Itthon2012.03.30, 10:50

A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtökön délután 33-4 arányban úgy döntött, hogy megfosztja doktori címétõl Schmitt Pál köztársasági elnököt. Az indok: nem volt tudományos munka a doktori dolgozat mögött. Schmitt csütörtök késõn este érkezik Budapestre külföldi látogatásáról, szerdán közölte, nem mond le.

Élete végéig megúszta a rezsit Schmitt Pál

Itthon2012.03.30, 11:53

Schmitt Pál saját maga írta alá 2011 nyarán azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében ingyen kapna lakást, autót és fizetést az államtól akkor is, ha lemondana posztjáról. Még az elnök úr megszólítás is járna neki. Schmitt szerdán azt mondta, nem tervezi, hogy lemond.

Schmitt Pál karrierje képekben

Fotó2012.03.29, 14:57

Sikeres vívóként, majd szállodavezetõként kezdte pályafutását Schmitt Pál, aki szívesen lett volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vagy Budapest fõpolgármestere is. A köztársasági elnök 2003-ban kötelezte el magát a Fidesz mellett, de csak 2010-ben távozott a MOB élérõl, amikor a Sándor-palotába költözött. Nézze meg, hogyan jutott el Schmitt az államelnökségig!

Orbán ragaszkodott Schmitt Pálhoz

Itthon2012.03.29, 14:40

Schmitt 2010-es megválasztásakor komoly ellenjelöltek nem voltak az államfõi posztra, bár néhányan lobbiztak Vizi E. Szilveszterért, Pálinkás Józsefért és Áder Jánosért. Utóbbi legfõbb támogatója Kövér László volt, akinek kételyei voltak Schmitt-tel kapcsolatban.

Schmitt Pál: A becsület többet ér, mint a gyõzelem

Itthon2012.03.29, 11:37

Schmitt Pál elõszeretettel használ beszédeiben sporthasonlatokat, és sokszor példálózik azzal, hogy a tisztességes verseny többet ér, mint a gyõzelem. Mit gondol Schmitt Pál a becsületrõl és a tisztességrõl?

Frankfurtban még viccelõdött Schmitt Pál

Itthon2012.03.30, 11:47

Néhány perccel fél tizenegy után landolt az államfõ gépe a Liszt Ferenc repülõtéren csütörtök este. A gépnél egy gépkocsikonvoj várta az államfõt, aki beszállt az egyik autóba, és elviharzott a fõváros irányába. Az [origo]-nak az államfõ mögött utazó egyik férfi azt mondta, Schmitt az út elején még jókedvû volt, amikor megérkeztek, akkor már komorabb. Schmitt Pál az úton levette a zakóját, "melege volt, meg is értem" - mesélte az utas.

Köztiszteletben álló államfõt akarnak a professzorok

Itthon2012.03.29, 12:56

A Professzorok Batthyány Köre szerint a Semmelweis Egyetem után Schmitt Pálnak is le kell vonnia a plágiumügy tanulságait. A Testnevelési Egyetemre utalva, óvnak attól, hogy erre nem alkalmas intézmények is egyetemi rangot kapjanak.

Hogy kerültek Schmitt arcára a vaníliás karikák?

Itthon2012.04.03, 22:52

A pályájának legsötétebb idõszakát élõ Schmitt Pálról az egyik legismertebb fotó az, amelyen vaníliás karikákkal szórakozik. De hogy is készült ez a kép?

Mi lenne velünk Schmitt Pál nélkül?

Itthon2012.03.29, 13:19

Schmitt Pál maga kezdeményezheti a lemondását, de a képviselõk még az után is kérlelhetik, hogy gondolja meg magát. Ha távozik, harminc napon belül kell új köztársasági elnököt választani, addig Kövér László, az Országgyûlés elnöke venné át a jogköreit.

Lelõtték Schmitt Facebook-oldalát

Itthon2012.03.29, 21:17

Az államfõ hivatalos profilján elszabadultak az indulatok, az utolsó bejegyzéshez 444 hozzászólás érkezett, amelyek nagyrészt Schmitt Pál lemondását követelték.

Schmitt is a témavezetõit hibáztatta

Itthon2012.03.29, 08:01

Az államfõ találkozott a doktori dolgozatát bíráló bizottság elnökével, témavezetõit hibáztatta, és jóhiszemûségét hangoztatta - állítja Fluck Ákos, a bizottság egyik tagja, aki különvéleményt írt a bizottság jelentéséhez. A jelentés szerint Schmitt plagizált, de a témavezetõknek figyelmeztetniük kellett volna.

Ki mivel védte Schmitt megbukott dolgozatát?

Itthon2012.03.29, 17:34

A plágiumvád "minõsíthetetlen bulvárkacsa", a köztársasági elnök doktorija pedig "hiánypótló munka" - ezekkel védték Schmitt Pál gyanúba keveredett doktoriját januárban. Schmitt Pál egy hétig nem szólalt meg azok után, hogy plágiummal gyanúsították meg, de hivatala, a Semmelweis Egyetem rektora és a miniszterelnök szóvivõje sietve kiállt mellette a botrány kirobbanása után.

Mindenki doktor volt az ATV híradójában

Tévé2012.03.29, 12:20

Schmitt Pál doktori dolgozatára utaló fricskákkal volt tele az ATV március 28-i híradója, ahol nem csak a hírolvasó Jaksity Kata neve elé került a doktori címet jelzõ dr., hanem a vágók, szerkesztõk, operatõrök is megkapták ezt. Az adás itt megnézhetõ, az ügyrõl pedig itt olvashat többet.

Sírás lesz a vége

Vélemény2012.03.29, 19:03

Most már nehéz elképzelni, hogy Schmitt Pál elnök maradhatna. Hiszen a napnál világosabb, hogy hosszabb távon mi lenne ennek a következménye, Orbán Viktor és a Fidesz számára is.

Nagy elõdök nyomában jár a székében maradó Schmitt Pál

Itthon2012.03.28, 15:21

Horn Gyuláról mindenki tudta, hogy pufajkás volt, Medgyessy Péter a hazát védte, Gyurcsány Ferenc pedig csak annyira hazudott, mint minden más politikus. Schmitt Pál köztársasági elnök a székükhöz ragaszkodó politikusok nyomában jár, amikor a plágiumbizottság jelentése után sem kíván lemondani a posztjáról.

Plágiumügy: Schmitt is felelõs az MTA-elnök szerint

Itthon2012.03.29, 09:09

Pálinkás József politikai indíttatásúnak nevezte a plágiumügyet, és szerinte a politika és a tudomány szereplõinek közös érdeke és felelõssége, hogy rövid idõn belül lezáruljon.

Fluck ízekre szedte a Schmitt-dolgozatot

Itthon2012.03.29, 12:58

Az elvégzett tényfeltáró munka alapján javasolt megvizsgálni Schmitt Pál egyetemi doktori címe visszavonásának lehetõségét - írja szerda este nyilvánosságra hozott különvéleményében a doktorit vizsgáló bizottság egyik tagja. A köztársasági elnök szerdán közölte, hogy nem mond le, bár bebizonyosodott, hogy doktori dolgozatának nagy részét plagizálta.

Rendkívüli ülést tart a doktori tanács plágiumügyben

Itthon2012.03.28, 18:11

A Semmelweis Egyetem az után hívta össze a tanácsot, hogy a nemzeti erõforrás miniszter illetékesség hiányában nem foglalt állást Schmitt Pál doktori címérõl.

A rektori hivatalban maradnak a tiltakozók

Itthon2012.03.28, 18:57

Éjszakára is a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában marad tucatnyi tiltakozó. A Hallgatói Hálózat ugyanis ülõsztrájkot hirdetett az államfõ doktori címének visszavonásáért.

Nukleáris csúcs után befektetõkkel tárgyalt Schmitt Dél-Koreában

Gazdaság2012.03.28, 13:03

Magyarországi tréningeket ajánlott fel az államfõ a nukleáris biztonsággal foglalkozó csúcstalálkozón Szöulban.

Réthelyi fel sem bontotta a Schmitt-jelentést

Itthon2012.03.28, 14:22

A nemzeti erõforrás miniszter azt közölte a Semmelweis Egyetemmel, hogy õ nem illetékes az államfõ dolgozata ügyében.

Schmitt Pál: Egy pillanatig sem gondoltam, hogy lemondok

Itthon2012.03.28, 14:28

Nem mond le az államfõi posztról Schmitt Pál, bár bebizonyosodott, hogy doktori dolgozatának túlnyomó többsége plágium. Schmitt szerdán beszélt elõször az ügyrõl, azt mondta, egy pillanatig sem gondolta, hogy lemond, és számára megerõsítés a vizsgálat eredménye. A botrány kirobbanásakor a kormány és az államfõi hivatal is hazugsággal vádolta az ügyet megjelentetõ Hvg.hu-t. Egy március eleji felmérés szerint a megkérdezettek többsége szerint Schmittnek mennie kellett volna.

Dr. Bubóval tüntettek Schmitt doktorija ellen a Parlamentnél

Itthon2012.03.27, 21:21

Villámdemonstrációt szervezett az LMP a Kossuth térre a köztársasági elnök plágiumügye miatt, miután kedden nyilvánosságra került a Schmitt Pál kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése. A tüntetõk az ország szégyenének nevezték az államfõt, és Schmittet gúnyoló dalokat játszottak a Parlament elõtt.

Schmitt Pál plagizált, mégis megússza

Itthon2012.03.27, 14:36

A Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság egy nappal korábban nyilvánosságra hozta jelentését. Eszerint Schmitt doktori dolgozata jelentõs részét másolta, a forrásokat nem megfelelõen jelölte meg. A jelentés készítõi ennek ellenére nem az államfõt marasztalják el, hanem az egyetemet, mondván, a szövegazonosságot nem tárta fel idõben, ezért a dolgozat szerzõje azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak. A Schmitt-dolgozat egyik opponense az [origo]-nak korábban ugyanakkor azt mondta, hogy voltak formai kifogásai a munkával kapcsolatban, és ezeket jelezte is.

Schmitt Pál lemondását követeli az ellenzék

Itthon2012.03.27, 15:44

A Fidesz és a KDNP is szûkszavû közleményben jelentette be, hogy a Schmitt Pál kisdoktori disszertációját vizsgáló bizottság jelentésével lezártnak tekintik a dolgozat eredetiségérõl szóló vitát. Az ellenzéki pártok azonban lemondásra szólították fel az államfõt a jelentés miatt. A Jobbik röhejes következtetésekrõl beszél, a Demokratikus Koalíció áruházi tolvajokról beszél, Schmitt minden ellenzéki párt szerint lopott.

Malina Georgiev: A kezdetektõl mondtam, hogy Schmitt nem vett részt a kutatásban

Itthon2012.03.27, 16:00

Nem kívánta kommentálni Malina Georgiev a Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottság döntését, miszerint a bizottság nem tett javaslatot Schmitt Pál doktori címének visszavonására - közölte a botrányt kirobbantó Hvg.hu. Georgiev szerint õ már kezdetektõl azt hangoztatta, hogy Schmitt Pál nem vett részt az apja munkájában.

Az opponensre kenik Schmitt Pál plágiumát

Itthon2012.03.27, 11:13

A bizottság szerint szakszerûtlen volt a források felhasználása a köztársasági elnök dolgozatában, de a hiányosságokra már az elõopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez viszont nem történt meg - írja a Magyar Nemzet. A bizottság szerint a dolgozat megfelel az 1992-es egyetemi szabályoknak. Az egyetemi szabályzat 1992-ben semmit nem írt arról, hogyan kell kezelni a forrásokat.

Economist: A legtöbb országban Schmitt úr már a lemondását írná

Itthon2012.03.28, 11:04

Jól példázza a mai magyar viszonyokat a Schmitt Pál doktori disszertációja körüli botrány - írja az Economist. A brit gazdasági hetilap blogja szerint az államfõ más országokban már rég a lemondását írná, vagy legalábbis keresne egyet, amit le tud másolni. Magyarországon azonban más a helyzet, a lap szerint itt inkább egy jó nevû egyetem égeti le magát, hogy az elnök imidzsét megvédjék.

Kínos Pali

Vélemény2012.03.27, 19:53

Már nem gyanú, hanem tény, hogy Schmitt Pál nem a saját kútfejébõl merítette a dolgozata tartalmát. Egyértelmû, mi lenne a dolga, vagy ha magától nem jut eszébe, mire kellene biztatniuk õt azoknak, akiknek a posztját köszönheti.

Nyilván nem mondhatták, hogy nem igaz a plágiumvád

Itthon2012.03.27, 19:57

A Fidesz-frakció tagjai nem nyilatkozhatnak Schmitt Pál ügyében, erre sms-ben figyelmeztették õket kedden reggel. Forrásaink szerint a Semmelweis Egyetem rektora magát a miniszterelnököt is megkereste korábban a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni.

Kikérte magának Schmitt felesége a plágiumügyrõl szóló kérdést

Itthon2012.03.27, 08:38

Az államfõ felesége szerint udvariatlanság meglepni a férjét érintõ kérdésekkel, miközben jótékonysági rendezvényre megy.    

Rendezi az államfõ lemondásának a szabályait a Fidesz

Itthon2012.03.23, 20:25

A köztársasági elnök távozásával kapcsolatos szabályokat is tartalmaz az a javaslat, amelyet a házszabály módításához nyújtottak be a kormánypártok frakcióvezetõi. Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy összhangot teremtsen a házszabály és a közelmúltban benyújtott országgyûlési törvény között. A Fidesz szerint a javaslatnak semmi köze Schmitt Pál plágiumügyéhez.

Schmitt: A hatalmon kívüliek véleménye is számít

Itthon2012.03.09, 13:33

"Ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek" - így reagált a köztársasági elnök arra, hogy több tüntetõ fogadta országjárása szombathelyi állomásán.

Dopeman váltja Schmitt Pált - alternatív államfõt választott a Milla

Itthon2012.03.09, 09:42

Alternatív köztársasági elnöknek választotta Dopemant az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla). A civil szervezet tavaly október 23-án, a Szabad Sajtó útján rendezett tüntetésen jelentette be, hogy alternatív köztársasági elnököt választanak. A szavazás az interneten zajlott, az államfõválasztás csütörtöki döntõjébe végül heten kerültek be. A jelöltek között szerepelt Dopeman, aki "köztársasági elnök helyett szívesebben lenne alternatív miniszterelnök vagy alternatív diktátor". Az alternatív elnökválasztást végül a rapper, producer nyerte, beiktatása március 15-én lesz.

Schmitt Pál tiszteletben fogja tartani a vizsgálóbizottság döntését

Itthon2012.03.08, 11:55

Az esetleges lemondását firtató kérdésre a köztársasági elnök a BruxInfónak azt mondta, hogy az ország kétharmadának még mindig megfelelõ elnök. A Medián legfrissebb felmérése szerint relatív többségbe kerültek azok, akik szerint a köztársasági elnöknek a plágiumügy miatt le kellene mondania.

Schmitt: Az EU értékelni fogja az erõfeszítéseinket

Itthon2012.03.07, 09:35

Schmitt Pál szerint az Európai Unió értékelni fogja Magyarország erõfeszítéseit a kötelezettségszegési eljárások ügyében. A köztársasági elnök kedden tárgyalt a témában José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel.

Újabb plágiumgyanús oldalak a Schmitt-dolgozatban

Itthon2012.03.06, 13:33

A hvg.hu szerint a 225 oldalas doktori disszertáció több mint kétszáz oldalának a forrását sikerült azonosítani. A most azonosított források között van a Nemzetközi Olimpiai Biztosság egyik brosúrája, az Olimpiai Charta szövege, valamint Nyikolaj Georgiev bolgár sportkutató tanulmányának több táblázata és diagrammja.

Ötvenötmillióba kerültek Schmitt palotaõrei

Itthon2012.03.06, 12:37

A 32-es Nemzeti Honvéd Díszegység protokolláris feladatokat lát el az államfõ rezidenciájánál, felszerelésük összesen 55 millió forintba került.

Schmitt Pál elnökletével rendezik a NOB wroclawi szemináriumát

Archívum2012.03.01, 17:30

Schmitt Pál államfõ elnökletével, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezésében, 32 európai ország részvételével regionális szeminárium zajlik a lengyelországi Wroclawban.

A fiataloknak üzent Orbán a Terror Házától

Itthon2012.02.26, 11:44

A miniszterelnök azt mondta, szeretné, ha a kommunizmus áldozataira való emlékezés beépülne a közéletbe. Schmitt Pál nem beszélt, csak gyertyát gyújtott, a kommunikációs államtitkár viszont külföldi újságíróknak tartott rendhagyó tárlatvezetést a "kettõs megszállás" koncepciójáról. A Terror Háza Múzeum tizedik születésnapján fellépett Váczi Eszter, és Ákos új klipjét is bemutatták. Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek a hétvégén.

Rákapott Schmitt Pál a kegyelemosztásra

Itthon2012.02.24, 11:24

Tavaly tizenhatan kaptak köztársasági elnöki kegyelmet Magyarországon, egy évvel korábban mindössze öt ilyen eset volt. A legtöbb kegyelmet 2004-ben adták.

Schmitt Pált likvidálni akaró hallgató miatt vizsgálják a Klubrádiót

Itthon2012.02.23, 14:13

Hosszan beszélt Schmitt Pál elméleti likvidálásáról egy hallgató a Klubrádió Beszéljük meg címû mûsorában a múlt héten, ezért a rádió ellen vizsgálatot indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Kegyelmet kért Geréb Ágnesnek az államfõtõl három KDNP-s

Itthon2012.02.14, 13:27

Szigorúnak tartja három KDNP-s országgyûlési képviselõ a Geréb Ágnesre kirótt kétéves börtönbüntetést, ezért kegyelmi kérvénnyel fordultak a köztársasági elnökhöz kedden.

Schmitt: Becsúszott egy-két hiba a törvényalkotásban

Itthon2012.02.11, 15:31

Ha az Európai Bizottság szükségesnek tart bizonyos törvényi módosításokat, a kormány nyitott azok megvitatására - mondta szombaton Helsinkiben Schmitt Pál köztársasági elnök.

Schmitt szombatig Helsinkiben tárgyal az EU-ról

Itthon2012.02.09, 08:43

Csütörtökön Helsinkibe utazik Schmitt Pál, ahol szombatig az Európai Unió helyzetérõl tárgyal többek között a szlovén, a lett és az osztrák államfõvel is.

Lecsúszott a népszerûségi lista élérõl Schmitt Pál a Mediánnál

Itthon2012.02.02, 20:27

Schmitt Pál köztársasági elnök lett a politikusok e havi népszerûségi listájának vesztese a Mediánnál. A HVG által közölt felmérés szerint a többség úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok, de a kormány megítélése javult, a Demokratikus Koalíció pedig elérte a parlamenti küszöböt.

Lekerül Schmitt Pál neve a köztársasági elnöki érdeméremrõl

Itthon2012.02.02, 08:41

Nem szerepel ezután Schmitt Pál köztársasági elnök neve az általa alapított érdemérmeken. Korábban az érmek hátoldalán az a felirat volt olvasható, hogy "Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök érdemérme".

Pár nap alatt lebuktathatná Schmittet a plágiumbizottság

Itthon2012.01.26, 19:44

A megadott két hónapnál sokkal rövidebb idõ alatt is kideríthetné a Schmitt Pál dolgozatát március végéig vizsgáló bizottság, plagizált-e disszertációjában az államfõ - állítják az [origo] által megkérdezett szakértõk. A Debreceni Egyetem 2009-es plágiumügyét néhány nap alatt zárta le az intézmény. Az államfõ dolgozatát vizsgáló testületbe önként jelentkezõ, de be nem kerülõ professzor azt mondta az [origo]-nak: akár egy nap alatt is el lehetne dönteni, plagizált-e az államfõ.

Titkos bizottság vizsgálja Schmitt plágiumgyanús disszertációját

Itthon2012.01.25, 14:44

Csak két hónap múlva, március végén mondja meg a Semmelweis Egyetem, hogy Schmitt Pál valóban plagizálta-e 1992-es disszertációját. Az egyetem az ügyet vizsgáló bizottság tagjainak nevét sem árulja el, állítólag azért, hogy zavartalanul dolgozhassanak.

Vizsgálóbizottságot akar Schmitt plágiumbotránya miatt a Jobbik

Itthon2012.01.25, 18:29

A párt a politikai következtetések levonását tûzte ki célul.

Remélem, nem kell szégyellnem a doktorimat - Schmitt Pál évfolyamtársai a plágiumügyrõl

Itthon2012.01.25, 12:33

1992-ben Schmitt Pál volt az egyetlen a Testnevelési Egyetemen doktoráló tíz ember közül, aki kihagyta a hivatkozásokat a disszertációjából - derült ki az [origo] által megtekintett doktori dolgozatokból. Az abban az évben doktori címet szerzõ kutatók most azt mondják, alapvetõ követelménynek tekintették a hivatkozást. A plágiumügyet egyikük szerint azért kellene nagyon gyorsan lezárnia a Semmelweis Egyetemnek, mert az az ott doktoráltak teljesítményét is leértékelheti.

Nem tudni, ki vizsgálja Schmitt Pál plágiumgyanús disszertációját

Itthon2012.01.25, 15:32

Titokban tartja a Semmleweis Egyetem annak a tényfeltáró bizottságnak az összeállítását, amely megvizsgálja Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumgyanús disszertációját. A testületnek március 28-ig kell jelentést készíteni arról, az államfõ 1992-es értekezése megfelel-e egy kisdoktori disszertáció követelményeinek, vagy valóban külföldi tanulmányok összeollózásával készült-e az államfõ doktori értekezése, miként azt a hvg.hu kiderítette. Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi kara, a volt Testnevelési Egyetem dékánja a titkolózást azzal indokolta, hogy a kutatók szeretnének nyugodt körülmények között vizsgálódni, hoggy ...

Felkavarta Schmitt Pál plágiumügye a német professzort

Itthon2012.01.23, 15:53

Nem emlékszik Schmitt Pál nevére és arcára a német professzor, akinek az 1991-ben megjelent munkájából hosszú részleteket emelt át szó szerint kisdoktori disszertációjába a köztársasági elnök. Klaus Heinemann az index.hu-nak azt írta: súlyosan érintette a plágiumügy.

Tüntetõk követelték Schmitt Pál lemondását a Dísz téren

Itthon2012.01.21, 19:46

Schmitt Pál lemondását követelte néhány száz tüntetõ a köztársasági elnök kisdoktori disszertációja miatt a budai Várban. A Sándor-palotánál Schmitt mellett tüntettek, kevesebb mint tízen voltak.

Ha kérdeznék, Schmitt Pál válaszolna a disszertációügyi vizsgálóbizottságnak

Itthon2012.01.19, 14:26

Személyesen is kész résztvenni a Semmelweis Egyetem vizsgálóbizottságának meghallgatásán Schmitt Pál - mondta a köztársasági elnök az [origo] kérdésére Egerben. A Hevesi megyeszékhelyen az államfõt szimpátia-tüntetõk és olyanok is várták, akik szerint Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjával lejáratja az országot.

Német kutató tanulmánya is szóról szóra szerepel Schmitt dolgozatában

Itthon2012.01.19, 19:03

Egy német kutatótól is átemelt több oldalt kisdoktori disszertációjába Schmitt Pál - állítja az index.hu és a hvg.hu. A hvg.hu szerint az 1992-es kisdoktori disszertációban legfeljebb körülbelül 18 oldal maradt, amelyrõl Schmitt azt állíthatja, hogy az õ munkája.

MOB-tagok elõtt védte disszertációját Schmitt Pál

Itthon2012.01.19, 17:11

Az általa vezetett Magyar Olimpiai Bizottság több tagja elõtt védte meg doktori disszertációját 1992-ben a plágiummal gyanúsított Schmitt Pál. Az ötfõs bizottságból volt, aki nem is olvasta az elmúlt napokban sokat támadott értekezést, igaz, erre semmi sem kötelezte. A bizottság akkori elnöke szerint tényleg "becsúszhattak hibák". A Semmelweis Egyetem kedd óta vizsgálja, miként lehet szinte azonos a doktori dolgozat 180 oldala egy bolgár sportdiplomata néhány évvel korábban megjelent könyvével. Az államfõ az óta elismerte, "törzsanyagként" használta a bolgár tudós francia nyelvû tanulmányát.

Tüntetõk várják Schmitt Pált csütörtökön Egerben

Itthon2012.01.19, 08:06

Csütörtökön Egerben folytatja országjáró körútját Schmitt Pál, az államfõ találkozik a város polgármesterével és felszólal a városháza ünnepségén is. Az MSZP egri szervezete tiltakozó demonstrációt jelentett be a látogatás idejére.

HVG: A következtetések rész is fordítás Schmitt kisdoktorijában

Itthon2012.01.19, 13:14

Nemcsak a törzsadatokat, hanem a következtetések részt is átemelte kisdoktori disszertációjába Schmitt Pál Nyikolaj Georgiev korábbi munkájából - írja a hvg.hu csütörtökön. A köztársasági elnök korábban azt állította, hogy a 180 oldalnyi törzsanyagon túl 30-35 oldalnyi saját véleményt is írt, utóbbi a hvg.hu szerint mindössze hat oldal, és fordítás.