sakk

címke rss

Kétpontos kanizsai előny a sakk-csb-n

Archívum2007.05.07, 12:08

A sakk-csapatbajnokság tizedik fordulójában az első négy helyezett egymás ellen csatázott. Az éllovas Aquaprofit Nagykanizsa együttese ismét remekelt, fontos rangadót nyert meg az Atomerőmű SE. Paks ellen. A Nagykanizsa a 7,5-4,5-ös győzelemmel immár kétpontos előnyt szerzett az ötszörös bajnok, címvédő   Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK csapatával szemben. Gyengélkedtek a zalaegerszegiek, erejükből csak 6-6-ra futotta a Statisztika PSC. ellen. Május 20-án játsszák a sorsdöntő utolsó fordulót, a kiesés ellen küzdő Vasas-MKB lesz a Nagykanizsa ellenfele, míg a zalaegerszegiek a PMSE-Antenna-Hungária csapatával mérik össze erejüket.

Örömünnep Jerevánban: Aronjan legyőzte Kramnyikot

Archívum2007.05.06, 20:41

Jerevánban az örmény olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Világkupa-győztes Levon Aronjan rapid párosmérkőzésen 4-2-re legyőzte az orosz világbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot. A második játéknap után Aronjan 3-1-re vezetett, a befejező két partiban két döntetlen született, az időzavaros kapkodásban kölcsönös tévelygések jellemezték az összecsapásokat. 

Aronjan mesterhármassal vezet

Sport2007.05.05, 21:14

Az örmény olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Levon Aronjan 3-1-re vezet az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni rapid párosmérkőzés második játéknapja után. A Jereváni Operaházban zajló viadal harmadik partijában Aronjan sötéttel nyert, Kramnyik elkerülte a lépésismétléshez, így a döntetlenhez vezető folytatást. A győzelem után az örmények legjobbja már szárnyalt, és a világelső királya elleni támadással két pontra növelte előnyét, mesterhármast ért el. A vasárnapi két utolsó partiban Kramnyik csak kettős győzelemmel mentheti remire a párharcot.

Aronjan tartja a lépést Kramnyikkal

Archívum2007.05.04, 20:14

Jerevánban megkezdődött  az örmény olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Levon Aronjan és az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik hatjátszmás rapid párosmérkőzése. Az első játéknapon egy-egy győzelem született. Kramnyik világossal a spanyol megnyitás Marshall támadásában nyert, Aronjan pozíciós küzdelemben kényszerítette megadásra a világelsőt, akit pályafutása során először győzött le.

A Mitropa-kupáért sakkoznak Szegeden

Archívum2007.05.03, 16:15

A férfiaknál és a nőknél is az első hely a cél a Szegeden kedden kezdődő Mitropa-kupán, amelyen 10 ország sakkozói ülnek asztalhoz.

Kramnyik: Generációváltás kell az orosz sakkban

Sport2007.05.03, 09:02

A sakkozás 14. világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik kellemes emlékekkel utazott el Magyarországról. Lékó Pétert 4,5-3,5-re legyőzte, Miskolcon nagyon jól érezte magát, elégedett volt játékával, és péntektől már újabb megmérettetés előtt áll, Jerevánban hatjátszmás rapid párosmérkőzést játszik Levon Aronjannal. Elutazása előtt a miskolci párharcról, az orosz válogatott balsikereiről, a sakkpolitikáról beszélgettünk.

Az utolsó két játszma dönt a Lékó-Kramnyik párosmeccsen

Sport2007.04.30, 11:55

A Miskolci nemzeti Színházban két újabb játszmával folytatódott Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik rapid párosmérkőzése. A párharc ötödik partijában az orosz világbajnok a pozíciós játék csúcstechnikáját bemutatva győzött, nagymesterünk kicsit rosszabb állását nem tudta megmenteni. Lékó Pétert ezúttal a  vereség nem törte le. Világossal a spanyol megnyitású hatodik összecsapást megnyerte. Nagyszerű győzelmét  vastaps köszöntötte. A befejező játéknap előtt Vlagyimir Kramnyik 3,5-2,5-re vezet, a döntés az utolsó két játszmára maradt.

Miskolcra figyelt a sakkvilág

Sport2007.04.30, 18:21

Miskolcon Vlagyimir Kramnyik 4,5-3,5-ös győzelmével fejeződött be Lékó Péterrel vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. A Nemzeti Színházban vasárnap délután zsúfolt nézőtér előtt játszották le a párharc befejező két játszmáját, az orosz világbajnok két döntetlennel bebiztosította végső sikerét. A nagymesterek elégedettek voltak partijaik színvonalával, köszönetet mondtak a szervezőknek, a szponzoroknak. Káli Sándor polgármester a díjkiosztó ünnepségen bejelentette, hogy folytatódik a Lékó+-fesztivál. Olyan szerződést készítenek elő, amely biztosítja újabb három évre a nagysikerű rendezvényt.

Kramnyik egy ponttal vezet Lékó ellen

Sport2007.04.30, 11:55

A Miskolci Nemzeti Színházban újabb két játszmával folytatódott Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik rapid párosmérkőzése. A párharc harmadik partijában az orosz világbajnok  a vezérindiai védelem egyik divatos változatában kihasználta Lékó hibáját, és a c7-re előrenyomult szabadgyalogjával megnyerte a játszmát. A negyedik összecsapásuk során ismét a spanyol megnyitás került terítékre, Péter ezúttal más tervet választott, a világelső vezércserével kiegyenlítette a küzdelmet. Pénteken szabadnap lesz, a nagymesterek közönségtalálkozón vesznek részt, majd szombattól Kramnyik 2,5-1,5-ös vezetése mellett kezdődhet   a második félidő.

Kramnyik két remivel bebiztosította Lékó elleni győzelmét

Sport2007.04.30, 11:55

Az utolsó két parti döntetlenre végződött a Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik közötti nyolcjátszmás rapidsakk-párosmérkőzésen a Miskolci Nemzeti Színházban, így az orosz nagymester 4,5-3,5-re nyerte a párharcot.

Két remi a Lékó-Kramnyik párharc nyitányán

Sport2007.04.27, 07:32

A Miskolci Nemzeti Színházban két döntetlennel kezdődött meg Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik nyolcjátszmás rapid párosmérkőzése. Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Káli Sándor tette meg a kezdőlépést. Az orosz világbajnok vezette az első partiban a világos bábukat, és nagymesterünk pontos játékkal egyenlített ki, a 25. lépés után osztoztak meg a ponton. A második összecsapás során Lékó lenyerte az orosz világelső vezérét, de Kramnyik remire mentette a partit. A két világklasszis jó hangulatban elemezte ki a játszmákat, csütörtökön újabb két partira kerül sor.

Lékó revánsra vágyik Kramnyik ellen

Sport2007.04.25, 10:49

Szerdától vasárnapig a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a Lékó Péter-Vlagyimir Kramnyik rapid sakkmérkőzésnek.

Kramnyik: Enyhén szólva is idiótáknak néznek bennünket

Sport2007.04.25, 10:49

A sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik hétfőn kora este Párizsból érkezett hazánkba, és a Ferihegyi repülőtérről rövid pihenő után azonnal Miskolcra utazott, hogy nyolcjátszmás rapid párosmérkőzést vívjon Lékó Péterrel. Az orosz világelső és az elsőszámú magyar nagymester párharcának színhelyén, a Miskolci Nemzeti Színházban kedden tartják meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, a küzdő felek szerdán ülnek először sakkasztalhoz. Régi ismerősökként Kramnyikkal végigbeszéltük az autóutat, többek között arról, hogy miért fontosabb egy jó parti az eredménynél is, miért idegesebbek nála az ellenfelei, milyen hatással van a számíítógép ...

Portisch öt forduló után második Gausdalban

Archívum2007.04.23, 13:26

A hagyományos Gausdal Chess Classics sakkfesztivált április 18. és 26. között rendezik meg a híres norvég hegyi üdülőhelyen. A 10 résztvevős nagymesterversenyen remekül szerepel Portisch Lajos, öt forduló után 3,5 pontjával a második helyen áll a 16 éves norvég titán, Magnus Carlsen mögött.

Miskolc ad otthont a harmadik Lékó-Kramnyik párosmeccsnek

Sport2007.04.21, 17:20

Az esztendő legrangosabb hazai sakkversenyeként a Miskolci Nemzeti Színházban április 24. és 29. között rendezik meg az abszolút világbajnoki címet szerzett Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter nyolcjátszmás rapid párosmérkőzését. A borsodi megyeszékhelyen Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentős szponzorok segítségével harmadszor szervezi meg a sakkfesztivált Lékó Péter szereplésével. Két éve elsőszámú nagymesterünk az angol Michael Adamsszel 4-4-re végzett, tavaly az orosz exvilágbajnok Anatolij Karpovot 4,5-3,5-re legyőzte. Remek sportcsemegét ígér Kramnyik elleni összecsapása a honi, de az öt kontinens valamennyi sakkrajongóója ...

Bombameglepetés a sakk-csb-n

Archívum2007.04.16, 19:28

A sakk-csapatbajnokság nyolcadik fordulójában Nagykanizsán játszották le a szuperrangadót. Az éllovas, ötszörös bajnok, öt és félpontos előnnyel vezető Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK együttese a megyei nagy riválissal, a második helyezettel, az Aquaprofit Nagykanizsa csapatával mérkőzött meg. A Nagykanizsa - Polgár Judittal az éltáblán - nagy bravúrt hajtott végre, 9-3-ra nyert, és félpontos előnyt szerzett a hajrára. Nemcsak a játékosok, de a csapatvezetés is remekelt, hiszen szombatról vasárnapra virradó éjszaka hazavitték a drezdai Európa-bajnokságon szerepelt sakkozóikat, a trió 2,5 ponttal járult hozzá a fantasztikus győzelemmhez, ...

Hoang Thanh Trang éremért játszik a sakk-Eb-n

Archívum2007.04.15, 13:31

Drezdában lejátszották az Európa-bajnokság utolsó fordulóját, a nők versenyében Hoang Thanh Trang holtversenyben második lett, a vasárnapi rapid rájátszásban éremért küzd. A férfiak küzdelmében hetes holtverseny alakult ki az első helyen, az Európa-bajnoki címért és a helyezésekért további csaták lesznek. Almási Zoltán remizett a zárónapon, a 7,5 pontosok népes táborára is "pótvizsga" vár. Héra Imre szenzációs győzelmet ért el, az ukrán Kozubov ellen nyert, és továbbjutásért rapidozik majd. Ruck Róbert vereséget szenvedett a bolgár Cseparinovtól.

Három magyar is továbbjutott a sakk-Eb-ről

Sport2007.04.15, 21:40

Drezdában befejeződött a 8. sakk Európa-bajnokság. A torna hivatalos honlapja szerint a francia Vladiszlav Tkacsijev lett a bajnok, az izraeli Emil Szutovszkij a második, az orosz Dmitrij Jakovenko a bronzérmes. Almási Zoltán a 11. helyen jutott tovább, szerzett jogot a november végén kezdődő Világkupán való részvételre. Szenzációs sikerrel szerepelt a 21 éves Héra Imre, továbbjutott és nagymesteri normát is teljesített. A nőknél kétpontos előnnyel győzött az orosz Tatjana Koszinceva, a bolgár Antoaneta Sztefanova a második, Nagyezsda Koszinceva a bronzérmes, Hoang Thanh Trang végül negyedik lett. Rudolf Anna női nagymesteri normát ...

Döntetlen lett a sakklegendák párharca

Archívum2007.04.15, 21:39

Hévízen döntetlennel fejeződött be a Sakklegendák párosmérkőzése, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij hatjátszmás párharca. A Nemzet Sportolója, olimpiai bajnokunk és a sakkozás tizedik világbajnoka a vasárnapi zárónapon két döntetlennel fejezte be a párbajt. Mindketten elégedettek voltak az eredménnyel, a sakkrajongók két igazi legendát, nagy riválist láttak játszani, élvezték elemzéseiket.

Szpasszkij tisztet nézett el, Portisch egyenlített

Archívum2007.04.14, 20:35

Hévízen újabb két játszmával folytatódott a sakklegendák párharca, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij párosmérkőzése. A viadal harmadik partija a 32. lépésben döntetlennel zárult. A negyedik összecsapást Portisch Lajos megnyerte, a francia színekben versenyző világbajnok tisztet nézett el, és azonnal feladta a reménytelen küzdelmet. A vasárnapi zárónap előtt 2-2-re áll mérkőzésük.

Szpasszkij nyerte a sakklegendák első csatáját

Sport2007.04.14, 10:29

Hévízen megkezdődött a Sakklegendák párharca, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij hatjátszmás rapid párosmérkőzése. A megnyitóünnepségen a két ünnepeltet, a Nemzet Sportolóját, olimpiai bajnokunkat és a sakkozás tizedik világbajnokát, a francia színekben játszó Szpasszkijt elhalmozták ajándékokkal, dicsérő szavakkal. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus a legcsodálatosabb szellemi párbajnak nevezte a sakkot, ahol hárommilliárd agysejt küzd az ellenfél hárommilliárd agysejtjével. Az első játéknap Szpasszkij számára sikerült jobban, szerencsés kézzel játszott, és 1,5-0,5-ös vezetés birtokában indulhatottt ...

Szpasszkij: A középjáték királya voltam

Archívum2007.04.14, 15:37

Hazánk vendége a sakkozás tizedik világbajnoka, a hatszoros olimpiai bajnok, háromszoros szovjet bajnok Borisz Szpasszkij. A francia színekben játszó világsztár nagyon jól emlékszik arra, hogy az 1982-es bugojnói tornán reggelente teniszeztünk, de számomra igazán fontosak a küzdelmek utáni kötetlen beszélgetések voltak, vagy éppen egy-egy kritikus állás elemzése. Negyedszázad elteltével a "Sakklegendák párharcának", Portisch Lajos elleni meccsének köszönhetően Hévízen, a Hotel Palace teraszán kérdeztük a nagy bajnokot.

Taktikáznak az élcsoportban a drezdai sakk-Eb-n

Sport2007.04.13, 05:58

A drezdai Európa-bajnokság kilencedik játéknapján Almási Zoltán sötéttel gyorsan remizett az izraeli Emil Szutovszkijjel és húsz társával holtversenyben a második. A 11 fordulós torna élcsoportjában óriási taktikázás folyik, az éltáblákon sorban születtek a döntetlenek, az ukrán Volokityin megőrizte félpontos előnyét. Az üldözők küzdelmei nagyobb harcot hoztak, több játszma is eldőlt. Ruck Róbert remivel megőrizte továbbjutási esélyét, Héra Imre és Cao Sang kikapott. A nők versenyében Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia is fél pontot szerzett, Rudolf Anna értékes győzelmet szerzett. Az orosz Tatjana Koszinceva egypontos előnnyel vezzet, ...

Jól ment sakkózóinknak a drezdai Eb-n

Archívum2007.04.12, 07:45

Drezdában jól szerepeltek sakkozóink, az Európa-bajnokság nyolcadik fordulójában Almási Zoltán világossal Huzman, Ruck Róbert sötéttel Golod ellen nyert. Héra Imre az orosz Hiszmutallint kényszerítette feladásra. Almási 11 társával holtversenyben második, Héra és Ruck fél ponttal kevesebbet gyűjtött eddig, húszas társaságban továbbjutó helyen várják a hajrát. Cao Sang is javított helyezésén. Az ukrán Volokityin félpontos előnnyel áll az élen. A nők viadalán Hoang Thanh Trang és Rudolf Anna győzött, Vajda Szidónia remizett. Hoang hetes holtversenyben harmadik. Az orosz Tatjana Koszinceva "elhullajtotta" első fél pontját, nővére előttt ...

Tatjana Koszinceva folytatta sorozatát a sakk-Eb-n

Archívum2007.04.10, 09:13

A drezdai Európa-bajnokság hetedik fordulójában férfi sakkozóink szerepeltek jobban, hat döntetlen mellett három győzelmet arattak. Almási Zoltán sötéttel az orosz Vitiugovval 72 lépésben remizett, Héra Imre sötéttel, Szabó Krisztián ért el nagyon értékes nyerést. Az ukrán Andrej Volokityin félpontos előnnyel vezet, Almási népes társságban holtversenyben hatodik. A nők versenyében Hoang Thanh Trang sötéttel kikapott a bolgár exvilágbajnoknőtől, Antoanata Sztafanovától, és visszaesett a holtversenyes kilencedik helyre. Vajda Szidónia ismét remizett, Rudolf Anna vereséget szenvedett. Az orosz Tatjana Koszinceva folytatta bámulatos sorrozatát, ...

Shirov nyert, Polgár ötödik a rapid tornán

Archívum2007.04.08, 18:47

A spanyol Alekszej Shirov győzelmével fejeződött be a "Villa de Canada de Calatrava" sakkfesztivál. A litván Daniel Fridman, a holland Ivan Szokolov és az izraeli Borisz Gelfand is 7,5 pontot gyűjtött a kilencfordulós svájci rendszerű rapid tornán, de a progresszív Bucholz-pontszám Shirovnak kedvezett. A 25 perces gondolkodási idejű partik során a magyar színeket képviselő Polgár Judit fél ponttal kevesebbet gyűjtött, egyetlen vereségét Fridmantól szenvedte el, ötödik lett. Az újdonsült világranglista-vezető Viswanathan Anand Judithoz hasonlóan 7 pontot szerzett, az utolsó körben remiztek egymással.

Három magyar győzelem a sakk-Eb hatodik napján

Archívum2007.04.08, 23:45

Drezdában lejátszották az Európa-bajnokság hatodik fordulóját. Almási Zoltán világossal remizett az éllovas ukrán Andrej Volokityinnel. Nagymesterünk kezdeményezett, gyalogot is nyert, de nem tudta áttörni sötét védőállását. Sakkozóink közül Ruck Róbert, Bánusz Tamás és Szabó Krisztián nyert, Erdős Viktor, Héra Imre, Balogh Csaba és Boros Dénes döntetlent ért el, Cao Sang kikapott. Almási hátránya fél pont a vezető ötössel szemben. A nőknél Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia megosztozott a ponton, Rudolf Anna vereséget szenvedett. Hoang holtversenyben második. Az orosz Tatjana Koszinceva hatodszor is nyert.

Hoang Thanh Trang és Almási holtversenyben második a sakk-Eb-n

Sport2007.04.07, 23:17

A Drezdában zajló Európa-bajnokság ötödik fordulójában női olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang sötéttel legyőzte a grúz Nana Dzagnidzét, és hármas holtversenyben a második helyen várja a folytatást. Az orosz Tatjana Koszinceva megszerezte ötödik győzelmét is, Vajda Szidónia és Rudolf Anna remizett. A férfiaknál Almási Zoltán sötéttel megosztozott a ponton az orosz Jan Nepomniacsijjel és 21 társával együtt holtversenyben a  második. Erdős Viktor nyert, Cao Sang, Ruck Róbert, Balogh Csaba, Boros Dénes és Szabó Krisztián döntetlent ért el, Bánusz Tamás és Héra Imre kikapott. A hatodik játéknapon Almási világos lesz az ééllovas ...

Almási holtversenyben vezet a sakk-Eb-n

Archívum2007.04.07, 08:47

Drezdában, a 8. Európa-bajnokság 4. fordulójában remekeltek női sakkozóink, Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia és Rudolf Anna is győztesen állhatott fel a sakkasztaltól. A férfiak népes mezőnyében Almási Zoltán mesterhármassal előkelő társaságban már holtversenyes első. Héra Imre orosz, Ruck Róbert portugál ellenfelet győzött le, a honi párbajt Cao San nyerte Bánusz Tamás ellenében. Balogh Csaba és Erdős Viktor remizett, Szabó Krisztián és Boros Dénes kikapott.

Öt győzelem, négy vereség, három döntetlen a sakk-Eb-n

Archívum2007.04.05, 22:53

A drezdai férfisakk Európa-bajnokság harmadik fordulójában Almási Zoltán, Héra Imre és Bánusz Tamás a sötét bábukat vezetve győzött. Világossal játszó sakkozóink nem tudtak játszmát nyerni, Balogh Csaba és Boros Dénes remizett, Cao Sang, Ruck Róbert, Erdős Viktor és Szabó Krisztián vereséget szenvedett. Öten állnak az élen 3 ponttal. Női sakkozóink nagyobb sikerrel szerepeltek, Hoang Thanh Trang és Rudolf Anna nyert, Vajda Szidónia döntetlent ért el. A német rendezők egyelőre nehezen birkóznak meg a népes mezőnyökkel, az internetes közvetítés, az eredményközlés akadozik.

Békésen sakkoztak a drezdai Eb-n

Archívum2007.04.05, 01:38

A Drezdában zajló Európa-bajnokság második fordulójában Cao Sang, Almási Zoltán és Bánusz Tamás győzött. Héra Imre remizett a negyedik kiemelt ukrán Szergej Karjakinnal, Ruck Róbert, Balogh Csaba, Erdős Viktor és Szabó Krisztián is megosztozott a ponton ellenfelével, Boros Dénes kikapott. 34 sakkozó vezet 2 ponttal, köztük Cao Sang. A nők versenyében Vajda Szidónia győzött, Hoang Thanh Trang remizett, Rudolf Anna vereséget szenvedett. 21 sakkozónő rajtolt kettős győzelemmel.

Jól rajtoltak sakkozóink a drezdai Eb-n

Archívum2007.04.04, 09:04

Drezdában megkezdődött a 8. Sakk Európa-bajnokság. Az utolsó pillanatban is változtak még a mezőnyök, az ukrán olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk végül nem indult el, 403 résztvevője van a férfi és 150 a nők versenyének. Jól rajtoltak sakkozóink, hozták a kötelező győzelmeket. A paksi Szabó Krisztián az első játéknap egyik legnagyobb meglepetéseként nyert a grúz Zurab Azmaparasvili ellen. Héra Imre remizett a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal. Az egyetlen vereséget Bánusz Tamás szenvedte el, hozzá nem volt kegyes a párosítás, a dán Peter Heine Nielsentől kapott ki. Almási Zoltán nem bírt a német Rene Sternnel. A nőknél Hoang Thanh TTrang ...

Portisch: sakklegenda Wagner-áriákkal

Sport2007.04.04, 08:10

70. születésnapját ünnepli Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok sakkozó. Húsz olimpián szerepelt, a Buenos Aires-i aranyérem mellett még három ezüstéremmel büszkélkedhet, valamint két bronzérmet is szerzett. Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes, Európa-bajnokságon három ezüst- és négy bronzéremmel gazdagította gyűjteményét, negyedszázadon keresztül a világ egyik legjobbja volt. A gratuláció, a jókívánság után pályafutásáról, a sakk ügyes-bajos dolgairól, a nagy szerelemről, a zenéről is beszélgettünk. Portisch Lajossal 1979-ben tegeződtünk össze, a zónaaközi ...

Indulnak a sakkórák a drezdai Eb-n

Sport2007.04.02, 10:41

Rekordot döntött a nevezők száma a férfi és női Európa-bajnokságon Drezdában, a 11 fordulós svájci rendszerű tornán 417, illetve 154 sakkozó játszik. Népes a magyar delegáció is, a férfiaknál a viadalról lehet kiharcolni a továbbjutást a decemberi Világkupára, illetve a nőknél a jövő évi világbajnokságra. Almási Zoltán, Balogh Csaba, Ruck Róbert, Cao Sang, Erdős Viktor, Szabó Krisztián, Bánusz Tamás, Boros Dénes,  Héra Imre, Hoang Thanh Trang, Vajda Szidónia és Rudolf Anna száll harcba. Az olimpiai bajnok ukrán Vaszilij Ivancsuk és a bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova vezeti a ranglistát. A két viadal teljes díjalapja 200 ezer euro.

Mattot kapott a FIDE, Anand vezeti a ranglistát

Sport2007.04.02, 22:11

A Nemzetközi Sakkszövetség elfogadta az Indiai Sakkszövetség tiltakozását, és módosította az április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A linaresi szuperversenyen elért tornagyőzelmével az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand pályafutása során először vezeti a ranglistát. A március 31-én közzétett rangsoron nem számolták el az esztendő egyik legrangosabb viadalának végeredményét. A korábbi listavezető bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov az abszolút világelső Vlagyimir Kramnyikkal holtversenyben második, Lékó Péter a nyolcadik, Polgár Judit a 13. a listán.

Kramnyik játszmája nyerte a szavazást

Archívum2007.04.02, 10:40

Április második felében jelenik meg a Chess Informant 98. kötete. A legújabb kiadvány az előfizetők számára már letölthető a www.sahovski.co.yu honlapról. A könyv a szeptembertől december végéig tartó időszak versenyeinek legjobb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, tanulságos kombinációit és végjátékait gyűjti csokorba. Többek között az elisztai világbajnoki döntő, a moszkval Tal-emlékverseny, az Essent-torna, az Európa-kupa, orosz bajnokság, rangos nyílt viadalok figyelmet érdemlő partijait elemzik maguk a játékosok. Döntött a nemzetközi zsűri, a 97-es kötet legjobb játszmájának a torinói sakkolimpián játszott Kramnyik-Bruzzon ...

Topalov vezeti a ranglistát, tiltakoznak az indiaiak

Sport2007.04.01, 16:54

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette az április 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistáját. A lista nagy vihart kavart, mert a FIDE nem számolta el  a két helyszínen, a mexikói Moreliában és a spanyolországi Linaresben lejátszott, és március 10-én befejeződött nyolcrésztvevős, 20-as kategóriájú szuperverseny végeredményét. Viswanathan Anand tornagyőzelmével vezetett volna a ranglistán, ezzel szemben a FIDE exvilágbajnoka, a bolgár Veszelin Topalov megőrizte első helyét. Az Indiai Sakkszövetség hivatalosan is tiltakozott és azonnali korrekciót követel. Lékó Péter 7., Polgár Judit 13., Almási Zoltán ...

Kramnyik hatodszor győzött az Amber-versenyen

Archívum2007.03.29, 23:36

Monacóban Vlagyimir Kramnyik győzelmével fejeződött be a 16. Amber-verseny. Az orosz világbajnok a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni két döntetlennel zárta szereplését, fölényesen megnyerte a "vakon" vívott partik tornáját, és az összetett versenyben két ponttal előzte az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot. Bronzérmes az ukrán Vaszilij Ivancsuk lett. Lékó Péter az utolsó fordulóban 1,5-0,5-re legyőzte az azeri Tejmur Radzsabovot, a norvég Magnus Carlsen társaságában nyolcadikként végzett. Vakon sokat hibázott, a rapid versenyben négyes holtversenyben a második helyet osztotta.

A Csuti-Hydrocomp 11-1-re verte a Vasast a sakk-csb-n

Archívum2007.03.28, 08:24

A sakk-csapatbajnokság hetedik fordulójában a címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese 11-1-re legyőzte a Vasas-MKB csapatát, és 5,5 pontra növelte előnyét. A második helyezett Aquaprofit Nagykanizsa 8,5-3,5-re verte a Haladás VSE gárdáját. A bronzéremre pályázó ASE Paks Edelényben vendégeskedett, és 9-3-ra nyert az NBI újonca ellen. Április 15-én akár a bajnoki cím sorsa eldőlhet, Nagykanizsára látogat az ötszörös bajnok Csuti-Hydrocomp csapata.

Sakklegendák párosmeccse: Portisch-Szpasszkij Hévízen

Sport2007.03.28, 15:51

A Magyar Sakkszövetség Hévízen április 13. és 15. között rendezi meg a sakklegendák párosmérkőzését, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij hatjátszmás rapid összecsapását. A párharc fővédnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok április 4-én ünnepli 70. születésnapját.

Lékó kikapott Ivancsuktól, Kramnyik előnye két pont

Sport2007.03.28, 08:03

A Monacóban zajló 16. Amber-verseny kilencedik fordulójában Vlagyimir Kramnyik újabb győzelemmel az összetett versenyben két pontra növelte előnyét. Az orosz világbajnok sötéttel remizett a norvég Magnus Carlsennel, majd világossal megnyitási újítást megjátszva könnyen nyert. Lékó Péter 1,5-0,5-re kikapott az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. Nagymesterünk világossal kedvező állást rontott el vesztésre, majd sötéttel gond nélkül hozta a fél pontot. Ivancsuk a győzelemmel befogta az örmény Levon Aronjannal 1-1-re végzett indiai Viswnathan Anandot. Az izraeli Borisz Gelfand, az orosz Alekszandr Morozevics is nyert, az orosz Peter Szvidler nnem ...

Lékó kettőt remizett Ananddal

Archívum2007.03.28, 22:34

A 16. Amber-verseny tizedik fordulójában Lékó Péter és Viswanathan Anand a spanyol megnyitás Marshall támadásban vívott párharca két döntetlennel zárult. Az éllovas Vlagyimir Kramnyik is két remivel fejezte be honfitársával, Peter Szvidlerrel játszott meccsét. Az orosz világbajnoknak az utolsó játéknapon még fél pontra van szüksége a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni párbajában, hogy megnyerje az összetett versenyt is, "vakon" leiskolázta a 12 fős mezőnyt. A rapid tornát már megnyerte a "villámkezű" indiai exvilágbajnok Anand. A forduló meglepetéseként Tejmur Radzsabov 2-0-ra legyőzte az örmény Levon Aronjant, az utolsó fordulóbban ...

Kramnyik másfél pontra növelte előnyét

Archívum2007.03.26, 07:14

A Monacóban zajló 16. Amber-verseny nyolcadik játéknapján az éllovas Vlagyimir Kramnyik újabb győzelmet aratott, az izraeli Borisz Gelfand ellen 1,5-0,5-re nyert. A világos bábukat vezetve kényszerítette feladásra ellenfelét, és előnyét másfél pontra növelte. Lékó Péter párharca az orosz Alekszandr Morozeviccsel szemben 1-1-re végződött. Nagymesterünk a párbajt vereséggel kezdte, majd világossal a rapid partiban egyenlített. A torna doyenje, Vaszilij Ivancsuk botlott, a 16 éves Magnus Carlsen szerencsés kézzel sakkozott. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand a spanyol Francisco Vallejo Pons elleni kettős győzelemmel a második heelyre ...

Lékó nem bírt Kramnyikkal Monacóban

Archívum2007.03.24, 23:13

A monacói 16. Amber-verseny hetedik fordulójában Vlagyimir Kramnyik kettős győzelmet aratott Lékó Péter ellen. Az első partiban nagymesterünk vezette a világos haderőt, az orosz világbajnok a spanyol megnyitás Marshall-támadását játszotta meg. Az adok-kapok során Kramnyik gyalogot nyert, a különböző színű futók mellett azonban Péter nagy hibája kellett nyeréséhez. A rapid játszmában a világelső megcsillogtatta technikáját, minőségelőnyét érvényesítette. Kramnyik előnye egy pontra nőtt az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben, aki a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen győzött. Az indiai Viswanathan Anand 1,5-0,5-re verte az orosz Peterr ...

Kramnyik rangadót nyert, Lékó legyőzte Van Welyt

Sport2007.03.24, 11:54

A monacói 16. Amber-verseny hatodik fordulójában Vlagyimir Kramnyik fontos rangadón az örmény Levon Aronjant 1,5-0,5-re legyőzte. Az orosz világbajnok a "vak" partiban múlta felül a korán gyalogot vesztő ellenfelét, a rapid játszmában azonban megszenvedett a remiért, a tornán félpontos előnnyel vezet. Lékó Péter először sötéttel remizett a holland Loek van Welyvel, majd  világossal elfogta a tulipánosok legjobbjának vezérét, és a győzelemmel javított helyezésén. Vasziij Ivancsuk és Peter Szvidler, valamint Alekszandr Morozevics és Borisz Gelfand párharcában is két-két döntetlen született, az orosz Szvidler és az izraeli Gelfand jogggal ...

Ivancsuk legyőzte Kramnyikot, Lékó kettőt remizett

Archívum2007.03.22, 23:01

Monacóban, az Amber-verseny ötödik fordulójában az ukrán Vaszilij Ivancsuk 1,5-0,5-re legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. Az orosz világbajnok sötéttel remizett, a világos bábukat vezetve került hátrányba a kreatívan játszó Ivancsukkal szemben. Kramnyik óvatlan lépésével tisztet és partit vesztett. Az örmény Levon Aronjan két remivel zárta az orosz Peter Szvidler elleni meccsét, és Kramnyik és Ivancsuk társaságában vezet. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kettős győzelmet aratott a holland Loek van Wely ellen. Lékó Péter kettőt remizett, az első játszmában nagymesterünk nyerőesélyt puskázott el, a második összecsapást nagy szerenncsével ...

Anand hibázott, Kramnyik nyerte a rangadót

Archívum2007.03.20, 23:31

A Monacóban zajló 16. Amber-verseny negyedik játéknapján Vlagyimir Kramnyik 1,5-0,5-re legyőzte Viswanathan Anandot. Az orosz világbajnok a "vakon" vívott partiban először gyalogot, majd tisztet, végül bástyát kapott ajándékba az állás feletti kontrollt elvesztő indiai exvilágbajnoktól. A rapid játszmájuk fantasztikus küzdelmet hozott. Anand bástyát áldozott támadásért, de kapkodott, és kihagyta a nyerést ígérő folytatást, s a csata végül remi lett. Lékó Péter mindkét játszmája döntetlennel zárult az izraeli Borisz Gelfanddal szemben. Az orosz Peter Szvidler némi szerencsével 2-0-ra nyert a spanyol Vallejo Pons ellen. Az örmény Levoon ...

Lékó vereséget szenvedett Aronjantól

Sport2007.03.19, 05:42

A monacói Amber-verseny második játéknapján Lékó Péter 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett az örmény Levon Aronjantól.  Nagymesterünk sötéttel remizett a "vakon" vívott partiban, a rapid összecsapást azonban világossal elvesztette. Kiskombinációval gyalogot nézett el, állása pillantok alatt összeomlott. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand kettős győzelmet aratott az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik is kettőt nyert a holland Loek van Welyvel szemben, és holtversenyben vezet.  Két remivel zárult az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Alekszandr Morozevics csatája. Lékó Péter következő ellenfele aa ...

Kállai Gábor: A nehéz döntésekben segít a sakktudás

Vendégszoba2007.03.19, 12:32

Kállai Gábor sakknagymester sakkpályafutása egy véletlennek köszönhetően indult 14 éves korában: édesapja az asztalitenisz szakosztályt kereste, de a sakkszakosztályra bukkant. Polgár Zsuzsát azóta ismeri, később edzője is lett. Volt hogy hét európai csapatban játszott. Szerencsésnek tartja magát, hiszen szenvedélye adja megélhetését. Közreműködésével indult a Maróczy Géza Központi Sakkiskola, kurátora a Tehetséges Magyarországért alapítványnak. A sakkot könyvekben, cikkekben folyamatosan népszerűsíti. A játékról, versenyzésről faggatták a Vendégszoba látogatói.

Lékó legyőzte Vallejo Ponst Monacóban

Archívum2007.03.19, 23:17

Monacóban, a 16. Amber-verseny harmadik fordulójában Lékó Péter 1,5-0,5-re győzött a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. Világossal nagymesterünk szépen túljátszotta ellenfelét, végjátékban előnyét tökéletes technikával érvényesítette. Sötéttel a rapid játszmában viszonylag gyorsan remizett. Vlagymir Kramnyik honfitársát, Alekszandr Morozevicset kényszerítette megadásra, az orosz világbajnok is "vakon" remekelt, világossal megszenvedett a fél pontért. Kramnyik egyedül vezet, az örmény Levon Aronjan 1-1-re végzett az izraeli Borisz Gelfanddal. Egy-egy győzelem született Viswanathan Anand és Vaszilij Ivancsuk párharcában is. Lékó a ...

Lékó 1-1-re végzett Szvidlerrel, Morozevics legyőzte Anandot

Sport2007.03.18, 10:02

Monacóban remek játszmákkal, élvezetes küzdelmekkel megkezdődött a 16. Amber-verseny. Lékó Péter 1-1-re végzett az orosz Peter Szvidlerrel. Nagymesterünk a "vakon" vívott partit világossal az időzavaros kapkodásban elvesztette. A visszavágás hatásos volt, sötéttel erőteljes támadással egyenlített ki. A tavalyi holtversenyes győztesek, Viswanathan Anand és Alekszandr Morozevics párharca volt az első játéknap slágere, az orosz sakkozó 1,5-0,5-re nyert egyik legnagyobb riválisa ellen. Hasonló sikert könyvelhetett el az orosz világbajnok Vlagyiir Kramnyik az azeri Radzsabovval szemben. Kettős győzelemmel rajtolt az örmény Levon Aronjan ...

Lékó is asztalhoz ül a 16. Amber-tornán

Archívum2007.03.15, 16:57

A Fairmont Monte Carlo Hotelben március 16. és 29. között rendezik meg a 16. Amber-versenyt. A szupernagymesterek körében rendkívül népszerű tornán a meghívott 12 résztvevő kétjátszmás páros mérkőzéseken méri össze erejét, egy-egy rapid, illetve "vakon" vívott partiban. Lékó Péter hetedszer szerepel a viadalon, többek között Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand, Vaszilij Ivancsuk, Levon Aronjan, Alekszandr Morozevics, Borisz Gelfand és Tejmur Radzsabov társaságában. A világranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak. Először kapott meghívást a 16 éves norvég Magnus Carlsen és Radzsabov, nagy hiányzó a bolgár exvilágbajnok Vesszelin ...

A sakk az egyedüli játék, amelyben nem lehet csalni

Mindentudás egyeteme2007.03.13, 09:48

Beszélgetés Jovánovics György szobrászművésszel, a 2007. március 23-án a Műcsarnokban nyíló Kempelen-kiállítás avantgárd installációjának alkotójával.

Sakklegendák születésnapi párharca

Sport2007.03.12, 17:39

A Magyar Sakkszövetség Hévízen április 13. és 15. között rendezi meg a sakklegendák párosmérkőzését, Portisch Lajos és Borisz Szpasszkij hatjátszmás rapid összecsapását. A párharc fővédnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Nemzet Sportolója, az 1978-as Buenos Aires-i olimpiai aranyérmes válogatottunk éltáblása, a húszszoros olimpikon, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok április 4-én ünnepli 70. születésnapját. Portisch a sakkozás 10. világbajnokával, kortársával, a hatszoros olimpiai bajnok Szpasszkijjal két világbajnok-jelölti  párosmeccset is játszott.

Anand a tornagyőztes, Lékó sikerrel zárt

Sport2007.03.11, 12:36

Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand győzelmével fejeződött be a linaresi 20-as kategóriájú, nyolcrésztvevős, kétfordulós torna. Az utolsó játéknapon Vishy sötéttel remizett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal, és 1998 után másodszor nyert az andalúziai városban. A százezer eurós első díj mellett pályafutása során először vezeti majd az április 1-től érvényes világranglistát. Lékó Péter küzdelmes, érdekes játszmában legyőzte Magnus Carlsent, s ezzel befogta Veszelin Topalovot, aki világossal pillanatok alatt remizett az örmény Levon Aronjannal. A második félidő hőse, az orosz Alekszandr Morozevics negyedik nyerésével, hatalmas hajrávval ...

Lékó remizett az éllovas Ananddal

Sport2007.03.09, 23:08

A linaresi szuperverseny 13. fordulójában Lékó Péter sötéttel remizett az éllovas Viswanathan Ananddal. A spanyol megnyitás Anti-Marshall változatában az indiai exvilágbajnok villámgyorsan húzott, a 26. lépés után kötöttel békét, Anand megőrizte félpontos előnyét a 16 éves Magnus Carlsennel szemben. A norvég sakkozó világossal az orosz Peter Szvidlerrel osztozott meg a ponton.  Döntetlen lett az örmény Levon Aronjan és az ukrán Vaszilij Ivancsuk játszmája. Hihetetlen partiban győzte le az orosz Alekszandr Morozevics a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. A zárónapon Lékó világossal Carlsennel mérkőzik meg, Anand sötét lesz Ivancsuk ellen.

Három pontra csökkent a Csuti előnye

Archívum2007.03.08, 17:05

A sakk-csapatbajnokság hatodik fordulójában a címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttese minimális arányban győzött az ASE Paks elleni rangadón. A második helyezett Aquaprofit Nagykanizsa 10-2-re verte a Makói SVSE csapatát, három pontra csökkentette hátrányát az éllovas zalaegerszegiekkel szemben. Három hét múlva játsszák a hetedik fordulót, a Csuti-Hydrocomp a Vasast fogadja, a nagykanizsaiak Szombathelyre látogatnak.

Lékó Szvidlerrel sem bírt Linaresben

Sport2007.03.07, 20:30

A linaresi szuperverseny 12. fordulójában Lékó Péter világossal kapott ki az orosz Peter Szvidlertől. Nagymesterünknek ez már a harmadik veresége volt, ismét időzavarban hibázott, s utolsó a nyolcfős mezőnyben. Szvidler 11 döntetlen után szerezte meg első győzelmét, és feljött a harmadik helyre. Az éllovas indiai Viswanathan Anand gyorsan remizett az örmény Levon Aronjannal, megőrizte félpontos előnyét. Változatlanul második a 16 éves Magnus Carlsen, sötéttel harcolta  ki a döntetlent a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval szemben. Rossz rajt után újabb győzelemmel javított helyzetén az orosz Alekszandr Morozevics, az ukrán Vaszzilij ...

Carlsen másodszor is legyőzte Ivancsukot

Archívum2007.03.06, 22:09

A linaresi szuperverseny 11. fordulójában Lékó Péter sötéttel remizett az örmény Levon Aronjannal. Nagymesterünk kiskombinációval gyalogot nyert, de bástyája teljes passzivitásba kényszerült, és a sorozatos cserék után helyreállt az anyagi egyensúly. A játéknap egyetlen győzelmét a legfiatalabb résztvevő, a 16 éves norvég Magnus Carlsen aratta. A torna doyenje, az ukrán olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk gyorsan megbánta, hogy a Grünfeld védelmet választotta. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand gond nélkül gyűjtött fél pontot az orosz Alekszandr Morozevics ellen, és félpontos előnnyel vezet a viadalon. Örökös sakkal lett remi aaz ...

Új világbajnoki rendszerről döntött a FIDE

Archívum2007.03.05, 09:54

Januárban a törökországi Antalyában tartotta a FIDE Elnöki Tanácsa soros ülését, ahol többek között az új világbajnoki rendszer bevezetéséről tanácskoztak. A végső döntést az elnökre, Kirszan Iljumzsinovra bízták, aki a vezető nagymesterekkel, a nemzeti sakkszövetségekkel, az ACP vezetőivel történt egyeztetések után az "A" változatot fogadta el. Amennyiben Vlagyimir Kramnyik megvédi címét a szeptemberi nyolcrésztvevős világbajnoki döntő megnyerésével, akkor jövőre Veszelin Topalovval játszik párosmérkőzést. Ha más hódítaná el a címet, akkor jövő tavasszal az orosz nagymester mérkőzik meg vele. 2009-től már a kétévente megrendezésre ...

Anand legyőzte Carlsent, Lékó remizett Topalovval

Sport2007.03.04, 23:54

A linaresi szuperverseny tizedik fordulójában az éllovasok rangadója, Viswanathan Anand és Magnus Carlsen játszmája az indiai exvilágbajnok győzelmével végződött. Vishy remekelt, a spanyol megnyitás Csigorin-változatában nyert a 16 éves norvég sakkozó ellen, és egypontos előnyre tett szert. A játéknap másik spanyolos csatája, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az orosz Peter Szvidler küzdelme örökös sakkal lett remi. A Meráni-változat egyik divatos folytatásában osztozott meg a ponton az örmény Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Morozevics. Hiába állt nagyon biztatóan Lékó Péter a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen, ismét hibáázott, ...

Lékó elszenvedte második vereségét Linaresben

Archívum2007.03.03, 23:55

A linaresi szuperverseny kilencedik fordulójában Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett Alekszandr Morozevicstől. A vezérindiai védelmű partiban ritkább változat került bevetésre, az orosz nagymester minőségáldozattal bonyolított, és Péter súlyos időzavarba került. Lékó többször is hibázott a nehéz védekezés során, és másodszor kényszerült feladásra. Remek küzdelmet vívott Veszelin Topalov és Vaszilij Ivancsuk. A bolgár exvilágbajnok végül remivel megúszta a kalandos partit. Remizett a két éllovas. A 16 éves norvég Magnus Carlsen az örmény Levon Aronjannal, Viswanathan Anand orosz huszárjátékot játszva osztozott meg a ponton az orrosz ...

Négy remivel folytatódott a linaresi torna

Archívum2007.03.02, 21:56

A spanyolországi Linaresben négy döntetlennel kezdődött meg a szuperverseny második félideje. Lékó Péter világossal Vaszilij Ivancsukkal 38 lépés után egyezett meg döntetlenben. Az ukrán olimpiai bajnok a francia védelemben gyalogot áldozott. Nagymesterünk nem talált igazi előnyt biztosító folytatást, és a sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek. Elmaradt a várt nagy küzdelem az exvilágbajnokok csatájában, Viswanathan Anand és Veszelin Topalov csak 25 lépést húzott, és békét kötött. Nem sikerült visszavágnia az orosz Alekszandr Morozevicsnek az első körben elszenvedett vereségéért, a 16 éves norvég Magnus Carlsen a nyílt sppanyolban ...

Gyimesi nyerte a sakkozók villámversenyét

Sport2007.03.01, 13:51

A WestEnd City Center Millennium Udvarában 99 résztvevővel rendezték meg a svájci rendszerű, 9 fordulós időelőny-adásos Grand Prix-versenyt, amelyen a legjobb nyolc rájátszással döntötte el a végső sorrendet. A torinói sakkolimpián ötödik helyezést elért válogatottunkból Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán és Balogh Csaba is indult. A döntőt remek csata, kölcsönös kapkodás után Gyimesi nyerte meg az első helyen rangsorolt Almásival szemben.

Rudolf és Bánusz nyerte a junior sakkbajnokságot

Archívum2007.03.01, 18:06

A Magyar Sakkszövetségben február 19. és 27. között rendezték meg tíz-tíz résztvevővel a legjobb 20 éven aluli leányok és fiúk bajnokságát. A címvédő Schneider Veronika távollétében az első helyre rangsorolt, a Decs csapatában játszó Rudolf Anna másfél pontos előnnyel győzött. A fiúknál jóval kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok, többször is változott az éllovas személye, s végül az Aquaprofit Nagykanizsa sakkozója, Bánusz Tamás veretlenül ért elsőként a célba. A címvédő Szabó Krisztián nagy meglepetésre utolsó lett. A két bajnok képviseli a magyar sakkozást Jerevánban az őszi junior vb-n.

Lékó kikapott Anandtól

Archívum2007.02.26, 09:12

A mexikói Moreliában lejátszották a kétfordulós szuperverseny első félidejének utolsó fordulóját. Lékó Péter szépen túljátszotta Viswanathan Anandot, de időzavarban nem találta meg a fonalasan nyerő folytatást, s a kapkodásban vesztésre rontotta sokat ígérő állását. Az indiai exvilágbajnok a szerencsés ponttal befogta az orosz Peter Szvidlerrel remiző norvég Magnus Carlsent. Fél ponttal előzik meg az örmény Levon Aronjanra vereséget mérő ukrán Vaszilij Ivancsukot. Sok hiba, kölcsönös tévelygések után megszerezte első győzelmét Veszelin Topalov, harmadszor kapott ki az orosz Aleszandr Morozevics. A torna március 2-án Linaresben folyttatódik, ...

Lékó az éllovassal is remizett Moreliában

Archívum2007.02.25, 12:47

Négy gyors döntetlennel folytatódott a mexikói Moreliában zajló szuperverseny. A hatodik fordulóban Lékó Péter az éllovas Magnus Carlsennel lépésimétlés után osztozott meg a ponton 20 lépés után, a norvég megőrizte félpontos előnyét. Kettővel többet húzott az örmény levon Aronjan és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. Mindössze 16 lépést tett meg a két orosz nagymester, Alekszandr Morozevics és Peter Szvidler. Némi izgalmakat csak Viswanathan Anand és Vaszilij Ivancsuk szicíliai védelmű összecsapása jelentett, az ukrán olimpiai bajnok azonban időzavarban nem vállalkozott gyalognyerésre. Az első félidő utolsó játéknapján Lékó Pééter ...

Sakkvakság áldozata lett az exvilágbajnok

Archívum2007.02.23, 11:11

A Moreliában zajló szuperverseny ötödik fordulójának óriási szenzációja, hogy a 16 éves Magnus Carlsen világossal legyőzte Veszelin Topalovot. A norvég titán az időkontroll után indított támadást a bolgár exvilágbajnok királya ellen. A támadásvezetésbe kis hiba csúszott, és Topalov megmenthette volna a partit, ehelyett sakkvakság áldozata lett, döntetlen állásban adta fel a játszmát. Carlsen a nyeréssel vezet a tornán! Pazar játékkal győzte az örmény Levon Aronjan az indiai Viswanathan Anandot. Lékó Péter folytatta remisorozatát, a spanyol megnyitás Marshall változatában osztozott meg a ponton az orosz Peter Szviderrel. Nagymesterünnk ...

Lékó-Kramnyik párosmérkőzés Miskolcon

Sport2007.02.23, 18:23

Az év legrangosabb hazai sakkviadalát, Lékó Péter és az egyesített világbajnoki címet birtokló orosz Vlagyimir Kramnyik rapid pároscsatáját április 24. és 29. között rendezik meg Miskolcon.

Anand másodszor nyert, Lékó negyedszer remizett

Archívum2007.02.22, 08:38

A mexikói Moreliában, a szuperverseny negyedik fordulójában Lékó Péter világossal remizett a tavalyi viadal győztesével, Levon Aronjannal. Nagymesterünk ezúttal 1.d4-gyel kezdett. Az örmény olimpiai bajnok engedélyezte a világos bástya behatolását a hetedik sorra, és Péter a 20. lépésben minőséget áldozott. Aronjan pontosan védekezett, a remek csata pontosztozkodással végződött. Viswanathan Anand megszerezte második győzelmét, az orosz Alekszandr Morozevics időzavarban rontott. Az indiai exvilágbajnok félpontos előnnyel vezet. Elszenvedte első vereségét az ukrán Vaszilij Ivancsuk, dicséret illeti Magnus Carlsent a higgadt védekezéséért. ...

Alekszejev nyerte az Aeroflot-tornát

Archívum2007.02.22, 21:11

Az orosz szuperbajnok, a 21 éves Jevgenyij Alekszejev győzött a 6. Aeroflot-tornán. Az utolsó fordulóban az ukrán olimpiai bajnokcsapat tagjára, Gabriel Szargiszjanra mért vereséget, és félpontos előnnyel végzett az élen. A 30 ezer dolláros első díj mellé még elnyerte a dortmundi szuperversenyre szóló meghívót is. Almási Zoltán szép győzelemmel zárta szereplését, a kazah Darmen Szadvakaszov ellen nyert, s végül hatodik lett a 88 fős mezőnyben. Balogh Csaba a 29. helyen zárt, kikapott az orosz Szergej Volkovtól.

Hat és fél pont a Zalaegerszeg előnye a sakk-csb-n

Sport2007.02.21, 17:09

Két hónapos szünet után vasárnap játszották le a sakk-csapatbajnokság ötödik fordulóját. Az ötszörös bajnok, címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp újabb nagyarányú győzelmet aratott, és előnyét hat és fél pontra növelte az Aquaprofit Nagykanizsa együttese előtt. Riválisaihoz hasonlóan ötödször nyert az ASE Paks. Március 4-én lesz a bajnokság első rangadója, Paksra utaznak a zalaegerszegi sakkozók.

Az utolsó forduló dönt az Aeroflot-tornán

Sport2007.02.21, 22:34

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a moszkvai Aeroflot-tornán. A svájci rendszerű, 88 résztvevős viadalon az orosz trió megőrizte félpontos előnyét, Dmitrij Jakovenko azonban helyet cserélt Jevgenyij Alekszejevvel, és könnyen lehet, hogy a több sötét parti dönt el az első hely sorsát, ami meghívást jelent a dortmundi szuperversenyre. A nyolcadik játéknapon Almási Zoltán sötéttel, Balogh Csaba világossal remizett, mindkettőjüknek 5 pontjuk van. Az utolsó fordulóban Almási a kazah Szadvakaszovval szemben világos lesz, Balog az orosz Volkov ellen a sötét bábukat vezeti.

Ivancsuk legyőzte Topalovot, Lékó remizett

Sport2007.02.20, 09:08

Moreliában, a szuperverseny második fordulójában Lékó Péter világossal remizett az orosz Alekszandr Morozeviccsel. A francia védelmű játszmában Morozevics újítással lepte meg nagymesterünket, kölcsönös időzavarban fejeződött be a parti. A játéknap szenzációjaként a "beugró" Vaszilij Ivancsuk világossal legyőzte Veszelin Topalovot. Az ukrán olimpiai bajnok remek teljesítményt nyújtott, a bolgár exvilágbajnoknak nem engedélyezett semmiféle ellenjátékot. Az orosz Peter Szvidler ezúttal nem hibázott az indiai Viswanathan Anand spanyol megnyitása ellen, különböző színű futós végjátékban osztoztak meg a ponton. Kis híján megszerezte másoddik ...

Orosz trió vezet a moszkvai sakktornán

Archívum2007.02.20, 21:51

Moszkvában az Aeroflot Open tornán két fordulóval a befejezés előtt három fiatal orosz nagymester áll az élen. A tavalyi szuperbajnok Jevgenyij Alekszejev, a rapid rájátszásban vesztő Dmitrij Jakovenko és Jevgenyij Tomasevszkij vezet 5,5 ponttal. A balszerencsés párosításnak köszönhetően Almási Zotán és Balogh Csaba egymás ellen küzdött meg, s partijuk remi lett, mindkettőjüknek 4,5 pontja van. A nyolcadik játéknapon Almási sötéttel a kínai Zsou Jiancho ellen játszik, Balogh világos lesz a cseh Laznickával szemben.

Lékó sötéttel remizett Topalovval

Sport2007.02.20, 12:03

Döntetlennel végződött Lékó Péter és Veszelin Topalov összecsapása a Moreliában zajló szuperverseny harmadik fordulójában. Nagymesterünk a vezérindiai védelemben pontos játékkal semlegesítette a bolgár exvilágbajnok minimális előnyét. Megszerezte első győzelmét az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand. A 16 éves norvég Magnus Carlsen a kritikus állásban nem találta meg a feladványszerű mentést. Érdekes partiban osztozott meg a ponton az orosz Peter Szvidler és az ukrán Vaszilij Ivancsuk. Fonalas nyerést hagyott ki az orosz Alekszandr Morozevics, s végül megmenekült a vereségtől az örmény Levon Aronjan. A pontvadászat a szabadnap uttán ...

Almási és Balogh is remizett Moszkvában

Sport2007.02.19, 21:56

A moszkvai Aeroflot-torna hatodik fordulójában Almási Zoltán és Balogh Csaba játszmája is döntetlennel zárult. Nagymestereink 4 ponttal a harmadik pontcsoportban vannak. Az orosz Novikov remivel megőrizte vezető pozícióját. Az élcsoportban csak az örmény Minaszjan tudott nyerni. A hetedik játéknapon a párosítás szeszélye folytán Almási Zoltán és Balogh Csaba egymás ellen csatázik.

Balogh nyert, Almási remizett Moszkvában

Archívum2007.02.19, 13:45

A moszkvai Aeroflot-torna ötödik fordulójában Almási Zoltán világossal remizett az örmény Minaszjannal. Balogh Csaba sötéttel nyert a kínai Li Shilong ellen. Nagymestereink 3,5 ponttal holtversenyben az ötödikek. Megbotlott a négyes győzelmi sorozattal rajtoló orosz Tomasevszkij, honfitársától Novikovtól kapott ki, aki átvette a vezetést. Almási a hatodik játéknapon a sötét bábukat vezetve az orosz Korotylevvel csatázik, Balogh a boszniai Predojeviccsel világossal játszik.

Örökös sakkal lett remi a Lékó-Ivancsuk parti

Archívum2007.02.18, 17:33

Moreliában Lékó Péter izgalmas döntetlennel kezdte meg szereplését. Az ukrán olimpiai bajnokkal, Vaszilij Ivancsukkal a skót megnyitás egyik érdekes változatában vívott elméleti vitát. Ivancsuk gyalogot, majd tisztet is áldozott, végül a küzdelmük örökös sakkal ért véget. Pontosztozkodás született a játéknap  nagy rangadóján. A két exvilágbajnok, a bolgár Veszelin Topalov és az indiai Viswanathan Anand a 30. lépés után egyezett meg a remiben. A spanyol megnyitás Marshall változata sikeres fegyver az örmény Levon Aronjan kezében, kicsikarta a fél pontot az orosz Peter Szvdlertől. A forduló egyetlen győzelmét  a 16 éves Magnus Carlsenn ...

Almási győzött, Balogh remizett Moszkvában

Sport2007.02.17, 23:52

Almási Zoltán győzelemmel, Balogh Csaba remivel zárta a Moszkvában zajló Aeroflot-torna negyedik játéknapját. Almási sötéttel a német Artur Juszupov erőszakos támadását sikerrel verte vissza, és 3 pontjával holtversenyben harmadik. Balogh világossal hiába szerzett anyagi előnyt Valerij Popov ellen, az orosz nagymester "kettős fedezékét" nem tudta feltörni, 2,5 pontjával sokadmagával osztja a 15. helyet. A 19 éves Jevgenyj Tomasevszkij megszerezte negyedik győzelmét is, sötéttel az ukrán Alekszandr Arescsenkot kényszerítette feladásra.  Almási Zoltán az ötödik fordulóban világos lesz az örmény Minaszjannal szemben, Balogh Csaba sötétttel ...

Lékó Ivancsukkal kezd Moreliában

Archívum2007.02.17, 14:10

A mexikói Moreliában, az esztendő második szuperversenyén magyar idő szerint ma este 22.30-kor indulnak a sakkórák. A pénteken megtartott sorsoláson a tavalyi versenyhez hasonlóan Lékó Péter a 8-as számot húzta ki. Az első fordulóban az azeri Tejmur Radzsabov visszalépése miatt meghívott ukrán Vaszilij Ivancsuk ellen a sötét bábukat vezeti. A torna nagy rangadóval indul, a világranglista első és második helyezettje, a bolgár és az indiai exvilágbajnok, Veszelin Topalov és Viswanathan Anand mérkőzik meg egymással.

Radzsabovékat kirabolták Mexikóban

Archívum2007.02.16, 19:14

A mexikói Michacán tartomány fővárosában, Moreliában ma tartják meg az esztendő második szuperversenyének megnyitóünnepségét és a sorsolást. A nyolc résztvevős, kétfordulós linaresi torna első félidejét immár másodszor játsszák a tengerentúlon, és az utolsó pillanatban változás történt a mezőnyben. Az azeri Tejmur Radzsabov édesapjának és egyúttal edzőjének szállodai szobáját kirabolták érkezésük másnapján. A mexikói rendezők nem voltak hajlandóak kárpótlást fizetni kárukért, és ezért az azeri nagymester visszalépett a részvételtől. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk kapott meghívást, aki korábban már háromszor ünnepelt tornagyőzelmet az anndalúziai ...

Balogh ismét nyert, Almási remizett

Archívum2007.02.16, 21:32

Moszkvában, az Aeroflot-torna harmadik fordulójában Almási Zoltán világossal játszva remizett a fehérorosz Alekszej Alekszandrovval. Megszerezte második győzelmét Balogh Csaba, sötéttel könnyedén győzte le az orosz Borisz Szavcsenkot. A játéknap után mesterhármassal az orosz Jevgenyij Tomasevszkij vezet. Nagymestereink 2-2 ponttal nagy holtversenyben kilencedikek a 88 fős mezőnyben. Almási negyedik ellenfele a rutinos német Artur Juszupov lesz, az egykori világbajnok-jelölttel szemben sötét lesz. Balogh az orosz Valerij Popovval világossal mérkőzik meg.

Időzavarában Almási csak remizett

Sport2007.02.15, 21:27

A Moszkvában zajló Aeroflot-torna második fordulójában Almási Zoltán sötéttel remizett az amerikai Jaan Ehlveszttel. Balogh Csaba világossal nyert az azeri Rauf Mamedov ellen. A játéknap nagy meglepetéseként a 13 éves Hou Yifan legyőzte az izraeli Emil Szutovszkijt. Az olimpiai bronzérmes női válogatott tagja hetes holtversenyben vezet 2 ponttal, Almásinak 1,5, Baloghnak 1 pontja van. A harmadik játéknapon Almási világos lesz a fehérorosz Alekszej Alekszandrovval szemben, Balogh sötéttel az orosz Borisz Szavcsenkoval mérkőzik meg.

Almási nyert, Balogh kikapott az Aeroflot-tornán

Sport2007.02.14, 22:31

Moszkvában, a Hotel Gamma a színhelye a február 14. és 22. közötti Aeroflof nyílt versenynek. Az orosz légitársaság immár hatodszor főszponzora a négy csoportban megrendezésre kerülő, 9 fordulós tornának. A legnagyobb érdeklődés a 88 résztvevős A1 tornát kíséri majd, amelynek 100 ezer dollár a díjazása. Az első helyezett 30 ezerrel gazdagodik, és meghívást kap a június 23-án kezdődő dortmundi szuperversenyre. Almási Zoltán győzelemmel, Balogh Csaba vereséggel kezdte meg szereplését.

Lékó nyolcadszor játszik a linaresi sakkversenyen

Sport2007.02.08, 20:47

A mexikói Michacán tartomány fővárosában, Moreliában február 16-án kezdődik meg az esztendő második szuperversenye. A nyolc résztvevős, kétfordulós linaresi torna első félidejét immár másodszor a tengerentúlon játsszák, a nyolc világnagyság párharcával párhuzamosan nagyszabású sakkfesztivált is szerveztek. Lékó Péter riválisaival együtt már február 9-én utazik Moreliába, az utazás fáradalmainak kipihenése, az akklimatizáció után  a sakk népszerűsítéséért különböző programokon vesznek részt. A viadal 20-as kategóriájú, 2743-as Élő-átlagú. A torna díjalapja 314 ezer euró, az első helyezett jutalma 100 ezer euró lesz.

Borisz Szpasszkij hetvenéves

Archívum2007.02.01, 14:20

A sakkozás tizedik világbajnoka, Borisz Szpasszkij január 30-án ünnepelte 70. születésnapját. A sakktörténelem egyik legszínesebb egyénisége 1966-ban Tigran Petroszjantól hódította el a címet. Reykjavíkban, 1972-ben Robert Fischerrel szemben veszítette el, nem bírta  el azt a lélektani légkört, amelyben a meccset játszották. Hatszor volt tagja olimpiai bajnoki címet szerzett szovjet csapatnak, 1984-ben játszott először a francia  válogatottban, jelentős szerepet játszott új hazája sakkéletének fejlődésében. Pályafutása során húsz jelentős tornagyőzelmet aratott, eredményeinek felidézésével, érdekes játszmáiból válogatással köszöntjük.

Topalovék Lausanne-ban keresnek ötmillió dolláros elégtételt

Sport2007.01.30, 15:27

A törökországi Antalyában ülésezett a FIDE elnöksége. Az ülésről kiadott sajtóközleményben többek között leszögezik, hogy a szófiai helyszínnel tervezett világbajnoki visszavágóra nincs elegendő idő a mexikói szeptemberi nyolcfős világbajnokság előtt, amelyen Vlagyimir Kramnyik megerősítette részvételét. Amennyiben a világbajnok Vlagyimir Kramnyik és az exvilágbajnok Veszelin Topalov meg tud egyezni, akkor a Nemzetközi Sakkszövetség segíti a mérkőzés megrendezését. A bolgár sakkozó menedzsere, Szilvio Danailov bejelentette, hogy a Lausannne-i Sportbírósághoz fordul, és ötmillió dolláros kártérítést követel a FIDE-től amiatt, hogy Toopalov ...

Három győztes a Corus-tornán

Sport2007.01.28, 22:30

Wijk aan Zee-ben hármas holtversennyel fejeződött be a Corus 2007 szuperverseny. A 13. fordulójának rangadója, a két éllovas Tejmur Radzsabov és Veszelin Topalov játszmája döntetlennel végződött, az örmény Levon Aronyian a holland Szergej Tivjakov elleni győzelemmel beérte őket. A trió fél ponttal előzte meg a világbajnok Vlagyimir Kramnyikot, aki látványos támadással nyert a holland Loek van Welyvel szemben, és végül negyedik lett. A tornán Aronyian és Kramnyik megőrizte veretlenségét. Szép nyeréssel búcsúzott Szergej Karjakin. A tornán lejátszott 91 játszmából 36 végződött döntéssel.

Radzsabov befogta Topalovot Wijk aan Zee-ben

Sport2007.01.27, 21:18

Wijk aan Zee-ben, a Corus 2007 szuperverseny utolsó fordulója előtt holtversenyben áll az élen Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov. A bolgár exvilágbajnok világossal remizett Vlagyimir Kramnyikkal, az orosz világbajnok pontos védekezéssel mentette meg a fél pontot. A azeri sakkozó sötéttel küzdelmes partiban nyert az orosz Alekszandr Motylev ellen. A két éllovas az utolsó fordulóban egymás ellen mérkőzik meg Radzsabov-Topalov színelosztásban. Kedvező állását nem tudta győzelemig fokozni az örmény Levon Aronyian a spanyol Alekszej Shirovval szemben. A cseh David Navara az ukrán Ruszlan Ponomarjovot kényszerítette feladásra.

Topalov bakot lőtt Wijk aan Zee-ben

Archívum2007.01.26, 21:56

Wijk aan Zee-ben, a Corus 2007 szuperverseny 11. fordulójában Veszelin Topalov vereséget szenvedett az orosz Peter Szvidlertől. A bolgár exvilágbajnok nyerőesélyes állást vesztett el sorozatos hibái miatt, a cél előtt nagyot botlott, előnye fél pontra csökkent. Vlagyimir Kramnyik kilencedszer remizett, ezúttal világossal Tejmur Radzsabovval, az indiai Viwanathan Ananddal csak az ötödik, egy pont  a hátrányuk Topalovval szemben. Az azeri nagymester holtversenyben második, beérte őt Szvidler, és az ukrán Szergej Karjakin elleni nyerésével az örmény Levon Aronyian.  A torna szombati játéknapján az érdeklődés középpontjában Topalov és KKramyik ...

Topalov növelte előnyét Wijk aan Zee-ben

Archívum2007.01.24, 19:42

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a Corus 2007 szuperverseny tizedik fordulójában újabb győzelmet aratott, és előnyét egy pontra növelte. Topalov értékes megnyitási újítással lepte meg a mezőny legfiatalabb résztvevőjét, a 16 éves Magnus Carlsen a sakktábla mellett nem tudott megbirkózni a meglepetéssel, gyorsan kapitulációra kényszerült. Viswanathan Anand is jobban készült az ukrán Szergej Karjakinnál, az indiai exvilágbajnok láthatóan kottából játszotta a partit. Gyors remi lett az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Peter Szvidler játszmája. Meglepő, hogy Vlagyimir Kramnyik már 17 lépés után remizett honfitársával, Alekszanddr ...

Topalov remivel megőrizte félpontos előnyét

Archívum2007.01.23, 19:06

Wijk aan Zee-ben a hétfői szabadnap után folytatódott a pontvadászat a Corus 2007 szuperversenyen. A kilencedik fordulóban az élcsoportban a játszmák sorban döntetlennel fejeződtek be. A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek az örmény Levon Aronyian és az éllovas Veszelin Topalov partijában. A bolgár exvilágbajnok megőrizte félpontos előnyét. Hiába áldozott gyalogot az azeri Tejmur Radzsabov a norvég Magnus Carlsennek, lépésismétlés miatt remi lett csatájuk. Az orosz rangadón, Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik az orosz huszárjátékban osztozott meg a ponton. A szicíliai védelem Najdorf változatában Viswanathan Anand ezúúttal ...

Topalov élre állt Anand legyőzésével

Archívum2007.01.21, 22:18

Wijk aan Zee-ben, a Corus 2007 szuperverseny nyolcadik fordulójában Veszelin Topalov világossal legyőzte Viswanathan Anandot és átvette a vezetést. A tavalyi tornagyőztesek rangadóján Anand rossz varit választott, hiába kapott bástyát és két gyalogot két tisztért, Topalov gondos manőverezéssel előnybe került. Az indiai exvilágbajnok váratlanul korán kapitulált, de állását teljesen reménytelennek ítélte. Elszenvedte első vereségét a szenzációsan rajtoló, hét fordulón keresztül vezető Tejmur Radzsabov. Az azeri sakkozó sem választott szerencsés kézzel megnyitást, az örmény Levon Aronyian láthatóan kottából játszott, tanulságos huszárvvégjátékban ...

Radzsabov remizett Ananddal, fél ponttal vezet

Archívum2007.01.20, 21:01

Wijk aan Zee-ben, a Corus 2007 szuperverseny hetedik fordulójában nehéz perceket élt át az éllovas Tejmur Radzsabov. A szicíliai védelem Szvesnyikov változatában Viswanathan Anand tartós kezdeményezéshez jutott, de nem tudta kihasználni a kínálkozó esélyét. Az azeri nagymester előnye fél pontra csökkent, Veszelin Topalov sötéttel legyőzte a túlzott kockázatokat vállaló, gyalogokat áldozó Ruszlan Ponomarjovot. Döntetlen lett a torna harmadik rangadója, Levon Aronyian és Vlagyimir Kramnyik játszmája. Peter Szvidler sötéttel játszotta túl a legfiatalabb résztvevőt, Magnus Carlsent. A forduló harmadik nyerését a cseh David Navara érte eel. ...

Kramnyik legyőzte Anandot a Corus-tornán

Sport2007.01.19, 19:58

A holland városban, Wijk aan Zee-ben zajló Corus 2007 szuperverseny hatodik fordulójának rangadóját Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand vívta. Az orosz világbajnok világossal új tervvel lepte meg indiai ellenfelét, és kezdeményezéshez jutott. Anandnak nem erőssége a védekezés, míg Kramnyik futópárja érdekes végjátékban eldöntötte a pont sorsát. Az éllovas Tejmur Radzsabov gyors remivel is megőrizte egypontos előnyét, Veszelin Topalov nem bírt a cseh David Navarával. Megszerezte első győzelmét az ukrán Szergej Karjakin, ötödször kapott ki a spanyol Alekszej Shirov. A hetedik játéknapon töbek között Anand-Radzsabov, Aronyian-Kramnnyik ...

Radzsabov egy ponttal vezet a Corus-tornán

Sport2007.01.18, 22:25

Wijk ann Zee-ben, a Corus 2007 szuperverseny ötödik fordulójában az éllovas Tejmur Radzsabov sötéttel nyert a cseh David Navara ellen. Az azeri nagymester harmadik sötét partiját is győzelemre vezette, a bonyolult középjátékban ellenfele tisztet áldozott, de rosszul számolt, és pillanatok alatt elbukta a pozíciót. Megszerezte második győzelmét az ötszörös tornagyőztes Viswanathan Anand. Hihetetlennek tűnik, de az orosz Peter Szvidler csak 20 lépést tett meg a spanyol megnyitású partiban. Örülhettek a holland rendezők, Loek van Wely sötéttel nyert, Szergej Tivjakov világossal kiremizte Veszelin Topalovot. A hatodik játéknapon Kramnyiik-Anand ...

Radzsabov megőrizte első helyét a Corus-tornán

Archívum2007.01.16, 21:30

A Corus 2007 szuperverseny negyedik fordulójában az éllovas Tejmur Radzsabov újabb győzelmet aratott. Az azeri nagymester stratégiai csatában nyert a holland Szergej Tivjakov ellen, és megőrizte félpontos előnyét. Jól sikerült "házielemzéssel" győzött a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov, a spanyol Alekszej Shirov harmadszor kapott ki. A játéknap érdekessége, hogy a 16 éves Magnus Carlsen a torna doyenjével, a 37 éves Viswanathan Ananddal remizett. Az újonc cseh David Navara a világbajnok Vlagyimir Kramnyiktól sötéttel rabolt fél pontot. A 19-es kategóriájú tornán a pontvadászat csütörtökön folytatódik.

Radzsabov vezet a Corus-tornán

Archívum2007.01.15, 21:55

A Corus 2007 szuperverseny harmadik fordulójában az éllovasok hetes csoportjából csak Tejmur Radzsabov győzött. Az azeri nagymester sötéttel másodszor nyert sötéttel a királyindiai védelemben, ezúttal a spanyol Alekszej Shirov volt az áldozata. A játéknap másik győzelmét Ruszlan Ponomarjov érte el, c8-ra lépett huszárja romokba döntötte a legfiatalabb résztvevő, a 16 éves Magnus Carlsen reményeit. Öt játszma pontosztozkodással végződött, Viswanathan Anand és Szergej Karjakin komoly esélyt szalasztott el.