robotpilóta

címke rss
Úgy csapódtak az óceánba, hogy fogalmuk sem volt, mi történt velük

Úgy csapódtak az óceánba, hogy fogalmuk sem volt, mi történt velük

Kereken egy évtizede történt az Air France légitársaság történetének legsúlyosabb légi szerencsétlensége. A népszerű Airbus A330-as típus történetében pedig az AF 447-es járat balesete volt a legelső, utasforgalomban elszenvedett halálos kimenetelű tömegszerencsétlenség. Csaknem három évet vett igénybe az öt magyar áldozatot is követelő tragédia okainak mindenre kiterjedő feltárása. A vizsgálat végkonklúziója számos elgondolkodtató megállapításra jutott, és újfent fókuszba állította a repülés automatizálásával kapcsolatos kérdéseket.

Félelmetes, amikor egy robot átveszi a Tesla kormányát

Auto2015.06.08, 22:58

Míg az autógyártók marketingszósszal körítve tálalják újdonságaikat, egy-egy beszállítónál reálisabb képet kaphatunk a közeljövő fejlesztéseiről. A Bosch kísérleti bázisán végre elárulták, milyen kilátásai vannak egy évtizeden belül a robotpilótának és az alternatív hajtás forradalmának, sőt, a hét lakat alatt őrzött prototípusok mellett Teslát, Porschét és fogyasztásrekorder Volkswagent is adtak tesztelni.

A többség robotpilóta üzemmódban száguld át az életén

Egészség 20102011.06.22, 08:05

Egy brit felmérés szerint az emberek többsége robotpilóta üzemmódban éli az életét: nem emlékszik rá, hogy mit látott útközben a munkahelyére menet, nem emlékszik rá, hogyan készítette el a teáját, és nem biztos benne, hogy bezárta-e otthon a zárakat. Elsőre talán meglepő, de a robotpilóta üzemmódnak vannak előnyei is.

Közelebb repülhetnek egymáshoz a repülők

Itthon2002.01.23, 18:29

Szerda éjféltől az európai légtér zsúfoltsága miatt felére csökkentik az egymással szembe szálló gépek közötti minimális repülési távolságot. Így több légifolyosón több gép repülhet majd. A biztonságos repülés érdekében azonban át kell programozni a gépek robotpilótáit, és a tíz évnél öregebb repülőkön több százezer dolláros átalakításokat végezni.

Ismeretlen repülőre lőttek Kabul felett

Nagyvilág2001.10.06, 19:05

Az Afganisztánt uraló tálibok negyed órán keresztül hiába lőtték a főváros, Kabul felett köröző, minden bizonnyal amerikai gépet. Még föld-levegő rakétával sem sikerült eltalálniuk a feltehetően robotpilótával irányított gépet.

Előző
  • 1
Következő