részvény

címke rss

Brutális veszteség könyvelhetett el a Merrill

Gazdaság2008.01.25, 14:39

Az öt vezető Wall Street-i befektetési bank egyike, a Merrill Lynch & Co. tegnap bejelentette, hogy a negyedik negyedévben 14,1 milliárd dollárt kénytelen leírni főként az USA jelzálogpiacán kihelyezett hiteleinek bedőlése miatt és 9,8 milliárd dollár nettó veszteséget szenvedett el az egy évvel korábbi 2,35 milliárdos nyereség után. A részvényenként 12,01 dolláros veszteség a legnagyobb a társaság történetében és több mint kétszeresen haladja meg a Bloomberg 4,85 dolláros elemzői konszenzusát - írja a Napi Gazdaság.

A Citigroup eladatná az OMV-részvényeket

Archívum2008.01.24, 15:43

A Citigroup elemzői tartás helyett eladásra javasolják az osztrák OMV papírjait, egyebek mellett azért, mert szerintük az osztrák vállalatnak kicsi az esélye arra, hogy ellenőrzése alá vonja a Mol-t. Az elemzők egyúttal 55 euróról 44-re szállították le a részvény célárát.

�zsi�ban kedden is zuhantak a t�zsd�k

Gazdaság2008.01.22, 11:36

Az amerikai recesszi�val kapcsolatos aggodalmak miatt a vil�g keleti fel�n, kedden eg�szen a z�r�sig folytat�dott a t�zsdei es�s. Volt, ahol emiatt fel kellett f�ggeszteni egy id�re a keresked�st.

Folytatja saját részvény vásárlásait a Mol

Archívum2008.01.22, 15:54

A Mol kedden bejelentette, hogy a 2007. évi rendes közgyűlés felhatalmazása alapján folytatja a tavaly június 22-én megkezdett tőkeoptimalizációs programját. A saját részvény vásárlási programot a közgyűlési felhatalmazás keretei között a visszavonásig, de legkésőbb 2008. október 25-ig folytatja a Mol.

Menek�lnek a befektet�k a t�zsd�kr�l

Gazdaság2008.01.21, 13:45

K�zel 4 sz�zal�kos m�nuszban 23�215 ponton �ll a magyar �rt�kt�zsde ir�nyad� indexe, a BUX. A rossz nemzetk�zi hangulatnak betudhat�an, minden vezet� r�szv�ny �rfolyama sokat esett. A�k�lf�ldi t�zsd�k is esnek.

Saj�t r�szv�nyeket vehet a TvNetwork

Gazdaság2008.01.18, 11:04

A Budapesti �rt�kt�zsd�n jegyzett TvNetwork r�szv�nyesei a janu�r 16-i rendk�v�li k�zgy�l�sen felhatalmazt�k az igazgat�s�got saj�t r�szv�ny v�s�rl�s�ra a t�rsas�g saj�t t�k�n fel�li vagyon�nak terh�re - der�l ki a B�T honlapj�n k�zz�tett k�zgy�l�si hat�rozatb�l.

Csökkentek a részvényárak a tőzsdén

Archívum2008.01.11, 17:40

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,29 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 24 933,02 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Vil�gpiaci hat�sra esett a t�zsde

Gazdaság2008.01.10, 17:27

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 312,80 pontos, 1,22 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 25 386,31 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. A r�szv�nypiac forgalma 29,6 milli�rd forint volt, a vezet� r�szv�nyek a Richter kiv�tel�vel gyeng�ltek az el�z� napi z�r�shoz k�pest.

Az OTP volt a nap nyertese a tőzsdén

Archívum2008.01.07, 17:46

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,67 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 25 475,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 33,972 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike emelkedett a pénteki záráshoz képest. A nap nyertese az OTP volt, amely a teljes napi forgalom 71 százalékát adó, 24 milliárd forintos forgalmat produkált.

A bankbet�t is jobb v�laszt�s lehetett a t�zsd�n�l

Gazdaság2008.01.03, 23:57

A kispap�rok �ve volt 2007 a magyar t�zsd�n, a nagyobb c�gek r�szv�nyeivel ugyanis annyit sem lehetett �ltal�noss�gban keresni, mintha valaki bankbet�tben tartotta a p�nz�t. Aki azonban id�ben kisz�llt, j� hozamot tehetett zsebre, hiszen �j t�rt�nelmi cs�csot is d�nt�ttek az �rfolyamok �s a BUX, az amerikai jelz�logv�ls�g azonban a vil�g t�zsd�ivel egy�tt megrengette a magyart is.

Az üzletet is bénítja a kenyai erőszak

Gazdaság2008.01.02, 15:35

Válságba kerülhet Kelet-Afrika legnagyobb gazdasága, mert az elnökválasztás eredményei miatt viszályok dúlnak Kenyában. A shilling gyengül, a részvények esnek, és a világ legnagyobb teaaukcióját is elhalasztották.

Mexikói sörgyárba fekteti pénzét Bill Gates

Gazdaság2008.01.11, 15:21

Bill Gates, a Microsoft elnöke 3 százalékos részesedést vásárolt a mexikói Femsa sörfőzdében. A hírre a cég részvényei az USA-ban 7,5, Mexikóban pedig 7,4 százalékkal erősödtek.

A nemzetközi hangulat ellenére esett a BUX

Archívum2007.12.20, 17:57

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,66 pontos csökkenéssel, 25 550,47 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,61 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 34,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent.

Csak a Richter tartotta magát a tőzsdén

Archívum2007.12.19, 17:47

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,21 pontos csökkenéssel, 25 707,13 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,31 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 35,364 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével gyengültek.

T�keemel�ssel juthat �j c�ghez a Richter

Gazdaság2007.12.18, 19:36

A Richter Gedeon Nyrt. keddi rendk�v�li k�zgy�l�s�n 99,8 sz�zal�kos szavazati ar�nyban j�v�hagyt�k az Amszterdamban bejegyzett Genefar BV-vel k�t�tt szerz�d�st a lengyel Polpharma S.A. 99,65 sz�zal�k�nak megszerz�s�r�l �j kibocs�t�s� r�szv�nyek ellen�ben.

Új részvényeket bocsátana ki a Richter

Archívum2007.12.17, 18:33

A Richter alaptőkéjének felemelése, az új törzsrészvények tőzsdére történő bevezetésének kérelmezése is szerepel a Richter rendkívüli közgyűlésének napirendjén. A részvényesek ezeken túl személyi változásokról is döntenek az igazgatóság és a felügyelőbizottság személyi összetételében.

Fehér holló a magyaroknál a pénzügyi befektetés

Archívum2007.12.14, 12:51

Magyarországon a lakosság 75 százalékának nincs pénzügyi megtakarítása, 11 százalék bankbetétbe, 10 százalék életbiztosításba fektet, a részvényekbe illetve részvényalapokba 1-1 százalék - mondta Kozák Ákos, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója pénteken, a most elkészült nemzetközi Befektetési Barométer eredményeit ismertetve. 

Emelkedett a BUX

Gazdaság2007.12.12, 18:30

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 87,59 pontos emelked�ssel, 26.751,26 ponton z�rt szerd�n. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,33 sz�zal�kos er�s�d�s. A r�szv�nypiac forgalma 30 milli�rd forint volt, a vezet� r�szv�nyek a Mol-pap�rokon k�v�l er�s�dni tudtak a keddi z�r�shoz k�pest.

Sokallják a MÁV Cargo árát az osztrákok

Gazdaság2007.12.10, 15:14

Osztrák ágazati elemzők szerint túl sokat ajánlott a MÁV Cargo részvényeiért az osztrák államvasutak teherszállító leányvállalata, a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere, a GYSEV Zrt., írta a Wirtschaftsblatt hétfőn. A konzorcium tette a legjobb ajánlatot a MÁV-cégre, 400 millió eurót (102,5 milliárd forintot) kínált, így az értékesítésről vele kezdik meg a tárgyalást.

Meglepet�st is hozhat 2008 a t�zsd�re

Gazdaság2007.12.05, 15:09

Neh�z meg�t�lni, hogy milyen ir�nyba mozog j�v�re a magyar t�zsde, hiszen, lehet indokot tal�lni erre is �s arra is. A Concorde elemz�i szerint a magyar kamatcs�kkent�sre m�g kev�s az es�ly, pedig j� alapot teremthetne a r�szv�nyek �remelked�s�nek.

Az osztrákoké lesz a MÁV Cargo

Gazdaság2007.11.28, 08:06

Az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciuma ajánlotta a legtöbbet, 102,5 milliárd forintot a MÁV Cargo részvényeiért, így ők lettek a befutók - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden, Budapesten.  Kilencven százalékban a pénz döntött és tíz százalékban a szakmai feltételek. A bevétel a MÁV kasszáját gyarapítja, a vasúttársaság adósságait rendezi az összegből.

Abu-Dzabi mentőövet dob a Citigroupnak

Gazdaság2008.01.14, 12:57

Az amerikai Citigroup 7,5 milliárd dollárért adott el részvényeiből egy abu-dzabi tulajdonú befektetési társaságnak. Az abu-dzabi befektetési hatóság ezáltal a bank legnagyobb részvényese lett egy 4,9 százalékos részvénypakettel.

K�zel m�sf�l sz�zal�kot esett a BUX

Gazdaság2007.11.26, 17:50

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 365,10 pontos cs�kken�ssel, 24 965,63 ponton z�rt h�tf�n. A p�nteki z�r� �rt�k�hez k�pest ez 1,44 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l.

Tov�bb gar�zd�lkodhat a medve a B�T-en

Gazdaság2007.11.26, 12:02

Az alacsonynak l�tsz� magyar r�szv�ny�rak ellen�re nem �rt az �vatoss�g a pap�rok v�s�rl�s�n�l - h�vj�k fel a figyelmet az [origo] �ltal megk�rdezett r�szv�nypiaci elemz�k. Egy�ltal�n nem biztos ugyanis, hogy a nagyon bizonytalan helyzet nem hoz �jabb komolyabb �res�st a vil�g, �s ez�ltal a magyar t�zsd�n is. Aki m�gis most akarja erre k�lteni a p�nz�t, ne r�vid t�von gondolkozzon.

Tov�bb esett a t�zsde, csak az OTP er�s�d�tt

Gazdaság2007.11.20, 18:26

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 222 pontos cs�kken�ssel, 0,85 sz�zal�kos es�ssel, 25 987,19 ponton z�rt kedden, m�g a k�zepes kapitaliz�ci�j� r�szv�nyek mutat�ja 15,15 pontos (0,48 sz�zal�k) cs�kken�ssel 3173,22 ponton fejezte be a napot. A BUX az augusztusi es�s �ta nem j�rt 26 ezer pont alatt.

K�rnyezetbar�t k�tv�ny az Erst�t�l

Gazdaság2007.11.19, 13:53

H�tf� �ta jegyezhet� az Erste Bank fi�kh�l�zat�ban az osztr�k Erste Bank AG �ltal kibocs�tott Future k�tv�ny. Az �j k�tv�ny l�nyege, hogy olyan nemzetk�zi nagyv�llalatok r�szv�nyeibe fektet, amelyek k�rnyezetbar�t tev�kenys�get folytatnak.

Befejezte a részvény visszavásárlását az Aegon

Archívum2007.11.19, 10:25

Befejezte az egymilliárd eurós részvény-visszavásárlási programját a holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató. Összesen 74,57 millió törzsrészvényt vásároltak vissza 13,41 eurós átlagáron, ez a kint lévő törzsrészvények 4,6 százaléka volt. A visszavásárolt részvényeket érvénytelenítik, erről a közgyűlés határoz jövő áprilisban. A visszavásárlás hozzájárul az egy részvényre jutó eredmény növeléséhez.

Mol-r�szv�nyeket venne a CEZ

Gazdaság2007.11.16, 15:38

A Mol �s a cseh CEZ villamos m�vek 2009-t�l k�t g�zer�m� �p�t�s�t kezdheti meg a Mol pozsonyi �s sz�zhalombattai finom�t�i telephelyein - k�z�lte a CEZ eln�ke, Martin Roman p�nteken a cseh CTK h�r�gyn�ks�ggel. A k�t er�m�vet 800 megawatt teljes�tm�nyre tervezik. A CEZ m�rlegeli azt is, hogy 10 sz�zal�kig terjed� r�szesed�st szerez a Molban.

A hátsó bejáraton a New York-i parkettre

Gazdaság2007.11.16, 09:28

Itthon szinte senki sem hallott még arról a magyar cégről, amely hamarosan megjelenik az amerikai tőzsdén. A cég jelenleg kilenc olyan technológiával - például egy új, vízenergiát előállító géppel - rendelkezik, amelyeknek piaci értéke meghaladhatja az egymilliárd dollárt. A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója számára is ismeretlen a vállalkozás, de abban bízik, a jövőben az ilyen cégeket is sikerül majd becsalogatni a BÉT-re.

Az európai bankok a legolcsóbbak

Archívum2007.11.13, 08:22

Az elmúlt hónap során a befektetők 25 százalékos értékvesztést okoztak a Barclays és a Royal Bank of Scotland részvényeinek árfolyamában, attól való félelmükben, hogy az Egyesült Államokból induló jelzálog- és pénzpiaci válság jelentős veszteségeket okoz majd a banknál - írja a Napi Gazdaság.

M�nuszban z�rt a t�zsde

Gazdaság2007.11.08, 17:17

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 272,85 pontos cs�kken�ssel, 26.769,63 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 1,01 sz�zal�kos gyeng�l�s.

Pluszban zárta a rövid hetet a tőzsde

Archívum2007.10.31, 16:47

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,95 pontos erősödéssel 27 382,17 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,34 százalékos erősödés. A forgalom 26,6 milliárd forint volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom tudott erősödni.

Csak az OTP �s a kis r�szv�nyek dr�gultak

Gazdaság2007.10.30, 18:29

A�Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 27,08 pontos emelked�s ut�n 27�289,22 ponton z�rt kedden. A h�tf�i z�r��rt�khez k�pest ez 0,10 sz�zal�kos n�veked�s.

Stagnált a BUX

Archívum2007.10.17, 17:10

Emelkedés után délután pluszban is volt, a zárásra azonban tegnapi szintjére esett vissza a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,05 pontos csökkenéssel 27.948,58 ponton zárt szerdán. A vezető részvények vegyesen szerepeltek szerdán, a forgalom 39,7 milliárd forint volt.

A Citigroup sem úszta meg a jelzálogválságot

Archívum2007.10.15, 17:17

A harmadik negyedben 57 százalékkal - három éve nem látott mértékben - csökkent a Citigroup profitja: a legnagyobb amerikai bank adózott eredménye 2,38 milliárd dollárra, egy részvényre vetítve 47 centre esett, az egy évvel korábbi 5,51 milliárd - egy részvényre 1,10 - dollárról.

Erősödéssel zárt a tőzsde

Archívum2007.10.11, 17:04

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 447,17 pontos erősödéssel, 28 237,68 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 1,61 százalékos erősödés. A vezető részvények mindegyike erősödött.

Elfogadt�k a lex Molt, gyeng�lt a t�zsde

Gazdaság2007.10.09, 10:13

A t�virati iroda h�tf�n h�romnegyed h�tkor - teh�t a keresked�s z�r�sa ut�n - tette k�zz�, hogy az Orsz�ggy�l�s elfogadta a lex Molt. Az���rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 83,93 pontos, 0,30 sz�zal�kos cs�kken�ssel, 27 879,10 ponton z�rta a napot. A r�szv�nypiac forgalma 20,8 milli�rd forintot �rt el, a vezet� r�szv�nyek vegyesen szerepeltek: a Mol t�bb mint 2,5 sz�zal�kkal gyeng�lt, a Magyar Telekom, az OTP �s a Richter pedig er�s�d�ssel z�rt.

Nagyot esett az MTelekom

Archívum2007.10.03, 16:58

Kismértékben 0,35 százalékkal 28 044,92 pontra esett vissza a magyar tőzsde részvényindexe, a BUX-index szerdán. A BÉT-en közel 31 milliárd forint értékben születtek kötések. A nagyobb részvények közül a Magyar Telekom volt a nagy vesztes, amely közel 4 százalékot csökkent.

Negat�v volt a hangulat a t�zsd�n

Gazdaság2007.10.02, 18:21

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX� kedden 369,05 pontos gyeng�l�ssel 28 142,33 ponton z�rt, ez 1,29 sz�zal�kos es�s az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest. A r�szv�nypiac forgalma 35,2 milli�rd forint volt, a vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l az el�z� napi z�r�shoz viszony�tva.

�jabb befektet�k �lltak az OMV mell�

Gazdaság2007.10.01, 14:51

Nyilv�nos lev�lben sz�l�tja f�l a Mol-menedzsmentet az OMV-vel val� t�rgyal�sok felv�tel�re a magyar olajc�g r�szv�nyeit is kezel� befektet�si alap. A lev�l szerint Magyarorsz�gnak mint EU-tagnak el kell fogadnia a t�ke szabad mozg�s�ra vonatkoz� szab�lyokat.

Nagy forgalomban erősödött a tőzsde

Archívum2007.09.27, 18:11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,66 pontos emelkedéssel, 28 218,85 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 60,68 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyamai erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.

Tőzsdén az AAA Auto

Archívum2007.09.26, 11:50

Megkezdősött a csehországi központú AAA Auto Group részvényeinek kereskedése szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A részvények 490 forintos nyitás után, délelőtt az 508 forintos jegyzési ár alatt, 485 és 500 forint közötti árfolyamon forogtak.

Iszl�m befektet�si alap j�n Magyarorsz�gra

Gazdaság2007.09.25, 09:01

�j befektet�si alapok ker�lnek a magyar piacra, k�zt�k egy kimondottan az iszl�m jognak megfelel� konstrukci�.�A luxemburgi Credit Suisse SICAV One befektet�si alapja mellett hittud�sokb�l �ll� tan�csad� test�let is m�k�dik.

Mol: no pasaran!

Gazdaság2007.09.25, 17:11

Az OMV igazgat�s�ga k�sz a Mol r�szv�nyeseinek 32�000 forintos r�szv�nyenk�nti v�tel�ron aj�nlatot tenni,�ha t�bbs�get szerezhet a Mol-ban. Az osztr�kok a v�tel�r 25 sz�zal�k�ig saj�t r�szv�nyeket is adn�nak, �s 9 milli�rd eur�s hitelt nyitottak a felv�s�rl�shoz. A magyar olajt�rsas�g szerint az aj�nlat alul�rt�kelt, �s tov�bbra sem�akarnak t�rgyalni. A Mol-r�szv�nyek keresked�s�t felf�ggesztett�k a magyar t�zsd�n kedden reggel, majd f�l egykor �jraind�tott�k.

A kis papírok napja volt a tőzsdén

Archívum2007.09.21, 17:57

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,68 pontos emelkedéssel, 27 396,29 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,33 százalékos erősödés. A vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva, a részvénypiac forgalma 42,2 milliárd forint volt.

A Mol húzta a tőzsdét kedden

Archívum2007.09.18, 17:40

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,99 pontos emelkedéssel, 26 836,97 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 0,34 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 26,091 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz viszonyítva.

Betett a r�szv�nyeknek a brit jegybank

Gazdaság2007.09.14, 14:01

Az egym�st �r�, nyugtat� c�l� hat�s�gi �s bankszektorbeli nyilatkozatok ellen�re meredeken zuhantak a Londoni �rt�kt�zsde (LSE) p�nteki nyit�sa ut�n a bankr�szv�nyek arra a h�rre, hogy a brit k�zpinti banknak kell kiseg�tenie a legnagyobb szakosodott brit jelz�logk�lcs�nz�t, mert az nem tudott r�vid t�v� p�nzpiaci refinansz�roz�shoz jutni, a nem els�rend� amerikai jelz�logad�si k�rb�l kiindult glob�lis bankk�zi �s t�kepiaci likvidit�ssz�ke miatt.

Válságok gyengítik a japán gazdaságot

Archívum2007.09.13, 15:36

Esnek a részvények a japán tőzsdén Abe Sindzo miniszterelnök lemondása után, mivel a piac bizonytalan, hogy ki fogja betölteni megüresedett pozícióját. Mindemellett egyes elemzők azt mondják, Abe Sindzo távozása hosszabb távon talán segíti is a tőzsdét, lelépése ugyanis feloldhatja a reformokat akadályozó politikai patthelyzetet.

Egy hiba emelte az �gbe az OTP �rfolyam�t

Gazdaság2007.09.10, 13:05

Egyetlen v�lhet�en el�t�tt k�t�s miatt m�nusz 2 sz�zal�kb�l majdnem 15 sz�zal�kos pluszba ker�lt az OTP r�szv�nyek �rfolyama h�tf�n. Az OTP pap�rjainak a keresked�s�t 10 percre sz�neteltett�k is.

Az ÁSZ 5 milliárdot hiányol a Mol-üzletből

Gazdaság2007.09.06, 15:44

Nem járt el körültekintően az utolsó állami Mol-részvények eladásánál az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV Zrt.) - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A számvevők azt kifogásolják, hogy az értékesítési ár 5 milliárd forinttal is több lehetett volna. A vagyonkezelő szerint viszont nem követtek el szakmai hibát.

Tovább esett a BUX

Archívum2007.09.06, 16:44

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,71 pontos csökkenéssel, 27 158,89 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,58 százalékos gyengülés. A vezező részvények mindegyike veszített értékéből.

Gyengüléssel zárt a tőzsde

Archívum2007.09.05, 16:46

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 129,38 pontos csökkenéssel, 27 316,60 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,47 százalékos gyengülés. A vezező részvények közül csak a Magyar Telekom papírjai tudtak erősödni.

Gazdát cserélhet a Russznyeft

Gazdaság2007.09.04, 09:41

A Russznyeft kőolaj- és gázipari konszern részvényei 100 százalékának megvásárlásához kérte az orosz versenyhivatal jóváhagyását a Kreml-barát vállalkozónak tartott Oleg Gyeripaszka Basic Element holdingja - jelentették a moszkvai lapok kedden.

Gyeng�l�ssel kezdte a hetet a t�zsde

Gazdaság2007.09.03, 20:12

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 329,27 pontos cs�kken�ssel, 27 074,90 ponton z�rt h�tf�n. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 1,20 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek a Magyar Telekom pap�rok kiv�tel�vel vesz�tettek �rt�k�kb�l.

FHB-privatiz�ci�: Nyolcvanmilli�rd az �llamnak

Gazdaság2007.08.31, 15:07

Az �llam az elm�lt t�z �vben 8 milli�rd forintot fektetett be az FHB Jelz�logbankba, �s a bank r�szv�nyeinek �rt�kes�t�s�b�l a privatiz�ci� k�t �tem�ben 80 milli�rd forint bev�telhez jut - k�z�lte Veres J�nos p�nz�gyminiszter az FHB privatiz�ci�j�nak r�szleteit ismertet� p�nteki nemzetk�zi sajt�t�j�koztat�n. A mostani tranzakci� bev�tele 66,8 milli�rd forint. Az �j tulajdonosok nev�t m�g nem hozt�k nyilv�noss�gra.

V�ratlanul eladta az �llam az FHB-t

Gazdaság2007.08.30, 09:46

Furcsa id�pontban eladta a jelz�logbankban l�v�, 50 sz�zal�kos r�szesed�s�t a magyar �llam. Az �llam a szerdai t�zsdez�r�s ut�n megv�telre k�n�lta fel most ismeretlen magyar �s k�lf�ldi int�zm�nyi befektet�knek a r�szv�nyeit. Miut�n az FHB t�zsdei c�g, erre m�d van, ugyanakkor �gy p�nz�gyi befektet�ket szok�s keresni, mik�zben a korm�ny d�nt�se �rtelm�ben az FHB �llami t�bbs�g�t szakmai befektet�nek kellene megv�s�rolnia.

Gyeng�l�ssel fejezte be a napot a t�zsde

Gazdaság2007.08.28, 17:19

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 201,37 pontos cs�kken�ssel, 26 808,37 ponton z�rt kedden. A h�tf�i z�r� �rt�khez k�pest 0,75 sz�zal�kkal gyeng�lt. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l.

A nap v�g�re er�s�d�tt a BUX

Gazdaság2007.08.24, 17:06

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 126,51 pontos emelked�ssel, 26 862,05 ponton z�rt p�nteken. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,47 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek az MTelekom kiv�tel�vel er�s�dni tudtak.

Befektetői optimizmus, emelkedés a tőzsdén

Archívum2007.08.23, 18:04

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,67 pontos emelkedéssel, 26 735,54 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,56 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 45,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.

A Molnak 40 milliárdba került a védekezés

Archívum2007.08.23, 09:08

A Mol az árfolyamesés miatt közel 40 milliárd forintot vesztett a két hónapja indult részvényvásárlási programja óta, de a mintegy ötszázmilliárd forint kiadás nyomán a cég vezetése hátradőlhet: egyelőre megvédte magát az osztrák OMV-tól, ráadásul a társaság részvényeinek negyven százaléka számára jó kezekbe került - írja a Népszabadság.

Pozit�v korrekci� volt a t�zsd�n

Gazdaság2007.08.21, 17:31

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 75,28 pontos emelked�ssel, 25 633,44 ponton z�rt kedden. A legut�bbi, p�nteki z�r� �rt�khez k�pest ez 0,29 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l a Magyar Telekom �s a Richter tudott er�s�dni.

Az OTP szenvedte meg legjobban a v�ls�got

Gazdaság2007.08.17, 17:12

Nincs meg�ll�s, hi�ba esett 4 h�t alatt t�bb mint 20 sz�zal�kot az OTP pap�rja, p�nteken �jabb 2,5 sz�zal�kos m�nusszal kezdett, �gy az �rfolyama megk�zel�tette a 8000 forintot. Elemz�k arra is figyelmeztetnek, hogy hi�ba l�tszanak olcs�nak a pap�rok, �vatosan kell keresni a besz�ll�st.

M�nuszban z�rt a t�zsde

Gazdaság2007.08.17, 17:41

Hektikus kereseked�si nap ut�n 336,43 pontos gyeng�l�ssel, 25 558,16 ponton z�rt p�nteken a Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 1,30 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l.

K�zel 8 sz�zal�kot zuhant az OTP

Gazdaság2007.08.16, 17:52

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 1122,83 pontos gyeng�l�ssel, 25 894,59 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 4,16 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike vesz�tett �rt�k�b�l, a legnagyobbat az OTP zuhant.

Tov�bb tart a cs�kken�s a t�zsd�n

Gazdaság2007.08.15, 17:28

Mintegy 1,7 sz�zal�kos, 467 pontos m�nuszban, 27 017 ponton z�rt a BUX-index szerd�n. A B�T-en t�bb mint 67 milli�rd forint �rt�kben sz�lettek k�t�sek. A nagyobb r�szv�nyek k�z�l csak a Mol tudott n�mi �rt�kn�veked�st felmutatni, a t�bbiek �rt�ke cs�kkent.

Emelked�ssel z�rt a t�zsde

Gazdaság2007.08.13, 17:23

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 363,61 pontos emelked�ssel, 27 884,48 ponton z�rt h�tf�n. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 1,32 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l csak az MTelekom pap�rjai vesz�tettek �rt�k�kb�l.

Fotex: Osztal�k a vezet�knek

Gazdaság2007.08.10, 12:34

A r�szv�nyesek osztal�kels�bbs�gi r�szv�nyek kibocs�t�s�r�l d�ntenek a Fotex augusztus 31-i rendk�v�li k�zgy�l�s�n. Ezeket a vezet�k v�s�rolhatn�k meg az �szt�nz�si program keret�ben - der�l ki a k�zgy�l�si el�terjeszt�sekb�l.

A nemzetk�zi piacokkal egy�tt esett a BUX

Gazdaság2007.08.09, 17:16

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 477,61 pontos cs�kken�ssel, 28 042,93 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. Az el�z� keresked�si napi z�r� �rt�khez k�pest ez 1,67 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l csak a Magyar Telekom tudott er�s�dni.

Vételi ajánlat a K&H részvényeire

Archívum2007.08.07, 15:01

A KBC Bank kedden közzétett végleges ajánlata szerint a K&H Bank törzsrészvényeit augusztus 9. és szeptember 7. között ajánlhatják fel vételre a részvényesek, ezek után a tulajdonos élni kíván kiszorítási jogával.

Kiemelked� forgalommal esett a BUX

Gazdaság2007.07.25, 17:08

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 375,92 pontos cs�kken�ssel, 29 337,67 ponton z�rt szerd�n. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 1,27 sz�zal�kos gyeng�l�s. A rendk�v�l magas, k�zel 70 milli�rdos forgalom nagy r�sz�t a Mol-pap�rok adt�k. A vezet� r�szv�nyek k�z�l csak a Magyar Telekom tudott er�s�dni.

Rekord�rt�ken az OTP �s BUX

Gazdaság2007.07.24, 08:50

A Budapesti �rt�kt�zsde hivatlos r�szv�nyindexe, a BUX 327,37 pontos emelked�s ut�n 30�118,12 ponton z�rt h�tf�n. A�p�nteki z�r� �rt�khez k�pest ez 1,10 sz�zal�kos n�veked�s �s �j t�rt�nelmi cs�cs.�A vezet� r�szv�nyek z�me jelent�sen dr�gult,�az OTP Bank�szint�n rekord�rfolyamon z�rt.

Valamennyi r�szv�ny esett a t�zsd�n

Gazdaság2007.07.24, 17:09

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 404,53 pontos cs�kken�ssel, 29�713,59 ponton z�rt kedden. A h�tf�i z�r��rt�khez k�pest ez 1,34 sz�zal�kos gyeng�l�s.

Megint csúcsot döntött az OTP a BÉT-en

Archívum2007.07.19, 17:33

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,85 pontos emelkedéssel, 29 984,39 ponton zárt csütörtökön. Az emelkedés mozgatója az OTP volt, amelyik ismét új történelmi csúcson zárt. A nagyobb papírok árfolyama a Mol és a Richter kivételével emelkedett, három százalék fölötti drágulást azonban csak az Egis tudott elkönyvelni. Megint a kis papírokkal lehetett nagyot nyerni.

Dr�gul a Petrol a Mol-�rdekl�d�s h�r�re

Gazdaság2007.07.18, 16:43

A Petrol nev� szlov�n olajv�llalat nem er�s�tette meg a Mol �ll�t�lagos felv�s�rl�si sz�nd�k�t, de r�szv�nyeinek �rfolyama �gy is emelkedik. A Lukoillal tervezett vegyes v�llalatr�l egyel�re nincs h�r.

Nagy mozg�s a kisebb pap�rokn�l a t�zsd�n

Gazdaság2007.07.18, 17:36

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 52,60 pontos emelked�ssel, 29 893,54 ponton z�rt szerd�n. A keddi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,18 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek a Magyar Telekom kiv�tel�vel er�s�dtek az el�z� napi z�r�shoz k�pest.

Francia tulajdonba került a német Puma

Archívum2007.07.17, 15:30

A francia luxuscsoport, a Pinault-Printemps-Redoute (PPR) tulajdonába került a Puma sportszergyártó részvényeinek 62,1 százaléka, s ezzel a francia csoport megszerezte az ellenőrzést a német vállalat felett.

V�ltoz�sok a Genesisn�l

Gazdaság2007.07.13, 09:02

A Genesis igazgat�tan�csa 2007. j�lius 12-�n �gy hat�rozott, a t�rsas�g tov�bbra is fenntartja, hogy a r�szv�nyt�rsas�g alapt�k�j�t �j r�szv�nyek z�rtk�r� forgalomba hozatal�val 602 328 500 forinttal felemeli. A kibocs�tand� 1 204 657 darab, 500 forint n�v�rt�k� r�szv�nyek jegyz�si �r�t 2800 forintban �llap�totta meg.

M�sf�l sz�zal�kkal emelkedett a BUX

Gazdaság2007.07.12, 17:15

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 410,87 pontos emelked�ssel, 29 242,27 ponton z�rt cs�t�rt�k�n. A szerdai z�r��rt�khez k�pest ez 1,43 sz�zal�kos er�s�d�s. A r�szv�nypiac magas, 54 milli�rdos forgalmat bonyol�tott. A vezet� r�szv�nyek kiv�tel n�lk�l er�s�dtek.

FT: Az OMV megkérdőjelezi a Mol stratégiáját

Archívum2007.07.11, 12:35

Megkérdőjelezi az osztrák OMV olaj- és gázipari cég a Mol vállalatvezetési módszereit és stratégiáját, különösen a saját részvények visszavásárlása kapcsán - írta a szerdai Financial Times.

Gyeng�l�ssel z�rt a t�zsde

Gazdaság2007.07.11, 17:25

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 154,57 pontos cs�kken�ssel, 28 831,40 ponton z�rt szerd�n. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 0,53 sz�zal�kos gyeng�l�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l csak a Mol tudott er�s�dni.

Egyre t�bb befektet� vesz k�lf�ldi �rt�kpap�rt

Gazdaság2007.07.10, 10:29

A k�lf�ldi b�rz�k szinte korl�tlan lehet�s�gei egyre t�bb hazai mag�nbefektet�t cs�b�tanak a hat�ron t�lra, a szakemberek szerint a k�vetkez� h�napokban �rdemes lehet sz�tn�zni a n�met blue chipek k�z�tt �s a t�vol-keleti r�szv�nypiacokon - �rja a Napi Gazdas�g.

A Mol� a TVK t�bb mint h�romnegyede

Gazdaság2007.07.05, 17:12

A Mol Nyrt. 7 666 850 darab, a TVK alapt�k�j�nek 31,56 sz�zal�k�t megtestes�t� TVK r�szv�nyt v�s�rolt febru�r 27-�n - k�z�lte a Mol a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n.

A Mol r�szv�nyt k�lcs�nz�tt az MFB-nek

Gazdaság2007.07.05, 09:09

A Mol 9 379 116 darab r�szv�nyt adott k�lcs�n, �s transzfer�lt �t az MFB Invest Zrt. r�sz�re - k�z�lte az olajt�rsas�g a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n cs�t�rt�k�n.

Enyhe gyeng�l�ssel nyitott a t�zsde

Gazdaság2007.07.04, 09:49

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 23,75 pontos cs�kken�ssel, 29 282,00 ponton nyitott szerd�n. A keddi z�r� �rt�khez k�pest ez 0,08 sz�zal�kos gyeng�l�s.

Enyhe emelked�ssel z�rt a t�zsde

Gazdaság2007.07.04, 17:46

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 103,20 pontos emelked�ssel, 29 408,95 ponton z�rt szerd�n. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 0,35 sz�zal�kos emelked�s. A vezet� r�szv�nyek mindegyike er�s�d�tt.

A Gazprom újabb vásárláson töri a fejét

Gazdaság2007.07.03, 09:32

Orosz lapértesülés szerint a Gazprom orosz állami gázipari mamutcég meg akarja vásárolni az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Kft. (Emfesz) részvényeinek ötven százalékát. Az Emfesz a legnagyobb hazai gázipari szabadpiaci szereplő, a Dmitro Firtas által birtokolt, ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings Ltd. tulajdona.

Elutas�tott�k a Linamar t�zsdei kivezet�s�t

Gazdaság2007.07.03, 14:54

Az aut�ipari alkatr�szek, mez�gazdas�gi �s �ltal�nos g�pgy�rt�ssal foglalkoz� orosh�zi Linamar Hungary Nyrt. h�tf�i rendk�v�li k�zgy�l�se - az igazgat�s�g egybehangz� javaslata ellen�re - elutas�totta a t�rsas�g r�szv�nyeinek t�zsdei kivezet�s�r�l sz�l� javaslatot.

A Lukoilt is h�rbe hozt�k a Mollal

Gazdaság2007.07.03, 15:50

A Mol eladn� a horv�t INA olajipari v�llalatban l�v� r�szesed�s�t, hogy megakad�lyozza az osztr�k OMV csoport tov�bbi r�szv�nyv�s�rl�s�t - �rta az osztr�k Wirtschaftsblatt j�l �rtes�lt horv�torsz�gi �zleti k�r�kb�l sz�rmaz� inform�ci�kra hivatkozva. Egyes h�rek szerint a Lukoil is meg akarja szerezni a Molt.

Er�s�d�ssel z�rta a hetet a t�zsde

Gazdaság2007.06.29, 17:50

A Budapesti �rt�kt�zsde r�szv�nyindexe, a BUX 143,39 pontos emelked�ssel, 28 929,73 ponton z�rt p�nteken. Az el�z� keresked�si napi z�r��rt�khez k�pest ez 0,50 sz�zal�kos er�s�d�s. A vezet� r�szv�nyek k�z�l az MTelekom �s az OTP pap�rjai er�s�dtek. A bankpap�r �j t�rt�nelmi cs�cson fejezte be a keresked�st, ami egyben a legmagasabb �ra a napon bel�li forgalomban is.

�jabb saj�t r�szv�nyeket vett a Mol

Gazdaság2007.06.28, 16:19

A Mol tov�bbi 237 000 darab saj�t r�szv�nyt v�s�rolt a Budapesti �rt�kt�zsd�n szerd�n - hozta nyilv�noss�gra a t�rsas�g a B�T honlapj�n. �

A Mol 5 milli� r�szv�nyt vett kedden

Gazdaság2007.06.27, 09:19

A Mol kedden 5 milli� darab saj�t r�szv�nyt v�s�rolt a Budapesti �rt�kt�zsd�n darabonk�nt 29 974 forintos �tlag�rfolyamon - tette k�zz� a t�rsas�g a B�T hivatalos honlapj�n szerd�n. �

Felv�s�rl�si harc a Mol-r�szv�nyek�rt

Gazdaság2007.06.25, 16:45

Az OMV a m�r megl�v� 10 sz�zal�kos r�szesed�se mell� tov�bbi�8,6 sz�zal�kot szerzett meg�a�Mol alapt�k�j�b�l. A tranzakci� tov�bb er�s�ti az OMV start�giai befektet�s�t a Molban. Mivel a Mol is bejelentette, hogy saj�t r�szv�nyei v�s�rl�s�ba kezd, egy felv�s�rl�si verseny van kibontakoz�ban.

Saj�t r�szv�nyeit v�s�rolja a Mol

Gazdaság2007.06.22, 10:39

A t�keszerkezet optimaliz�l�sa �rdek�ben saj�t r�szv�ny v�s�rl�si program ind�t�s�r�l d�nt�tt a Mol - mondta el Tapaszti Attila, a Takar�kbank elemz�je. A t�rsas�g r�szv�nyeinek keresked�s�t 10 �r�ig felf�ggesztett�k.

Bízik a kínai részvényekben a Raiffeissen

Archívum2007.06.21, 11:40

Az utóbbi hetek bizonytalanságai ellenére válttozatlanul jók a kínai gazdaság és részvénypiac hosszú távú kilátásai - véléik a bécsi Raiffeisen Bank elemzői. Szerintük a kínai kormány megszorító intézkedéseinek köszönhetően, az ottani gazdaság a következő években is tartani tudja a jelenlegi, körülbelül évi 10 százalékos növekedését.

M�r a B�T-en az Orco r�szv�nyei

Gazdaság2007.06.21, 11:04

J�nius 21-�n megindult az ORCO Property Group r�szv�nyeinek keresked�se a budapesti �s a vars�i �rt�kt�zsd�n. Az t�rsas�g r�szv�nyeit 2000 decembere �ta az Euronext Paris, 2005 febru�rja �ta pedig a pr�gai �rt�kt�zsde is jegyzi.

Korányi és társa felvásárolhatja az Exbust

Archívum2007.06.14, 16:14

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyta az Exbus Nyrt. két tulajdonos-vezetőjének 132 forinton tett vételi ajánlatát a társaság részvényeire. Az ajánlat szerint a részvényesek június 16. és július 16. között fogadhatják el az ajánlatot. Az akció lebonyolítója a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt.

Bajban a Chinoin fő tulajdonosa

Archívum2007.06.14, 17:03

A párizsi tőzsdén 8 százalékkal esett csütörtökön délig a Chinoin fő részvényese, a francia Sanofi-Aventis gyógyszeripari nagyvállalat részvényeinek árfolyama. Az áresés oka, hogy a vállalat egyik fogyasztószere, az Európában piacon lévő Acomplia egyelőre nem kapott engedélyt kereskedelmi forgalmazásra az Egyesült Államokban.