részeg
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lopott mentőautóval száguldott egy részeg férfi
Nyugat-Szlovákiában hétfőn délután több rendőrautó is üldözőbe vett egy vélhetően ellopott, kiszuperált mentőautót a Túrócszentmártoni járásban. A járművet egy erősen ittas szlovák férfi vezette, aki nem reagált a rendőri felszólításra, ezért több kilométeres üldözést követően kilőtték a hegyimentők által bérelt jármű kerekeit - számolt be a szlovák rendőrség közösségi oldalán közzétett bejegyzésre hivatkozva a bumm.sk felvidéki hírportál.
Másfél milliót lopott részeg ismerőségtől, a pénz azóta sincs meg
A két kisszállási ismerős, egy férfi és egy nő, már délelőtt inni kezdett a kocsmában. Később a férfihoz mentek, aminek aztán kifosztás lett a vége. A nő akár öt évet is kaphat.
- címkék:
- Kisszállás
- bicikli
- kifosztás
- részeg
- Címkefelhő »
Pénteken BEK-döntőt nyertek, szombaton részegen kikaptak 5-0-ra
Mielőtt egy futballista pályára lép tétmérkőzésen sok ellenőrzésen megy keresztül. Szondába azonban nem kell fújnia. Ha kellene, akkor a Bundesliga történelmének egyik legérdekesebb mérkőzése elmaradt volna. Ugyanis az egyik csapat összes játékosa részeg volt. Pedig azt a szuperrangadót nem is szilveszterkor rendezték. Hanem májusban.
Szigorít a rendőrség az ittas járművezetőkkel szemben
Megelégelték a rendőrök, hogy sok sofőr úgy ül autóba, hogy előtte megiszik egy-egy pohár alkoholos italt.
Részeges újév - Sokan kerültek a detoxikálóba szilveszter éjjelén
Forrás: Shchus/Shutterstock middle on 1500 811 A budapesti Honvédkórházba 21 beteget vettek fel. Hetzman T. László főorvos azt mondta: közülük hárman súlyosabb drogtünetekkel érkeztek. Az M1 értesülései szerint egy fővárosi házibuliban egy fiatal férfi drog hatása alatt elesett és beverte a fejét. A mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, életéért jelenleg is küzdenek - hangzott el a Híradóban.
- címkék:
- detoxikáló
- kórház
- szilveszter
- részeg
- Címkefelhő »
Az üléshez ragasztottak egy részeg utast a repülőn – videó
Az üléshez kellett ragasztani egy részeg utast, aki szeretett volna szót váltani a pilótával.
- címkék:
- agresszív
- részeg utas
- utazás
- rendbontás
- részeg
- S7
- Címkefelhő »
Meglepő dolgot mondott magáról Rebel Wilson színésznő
Rebel Wilson James Corden Late Late Show című műsorában járt és meglepő dolgot vallott be magáról...
- címkék:
- Rebel Wilson
- alkohol
- színésznő
- részeg
- Címkefelhő »
Viccből kikötöztek egy részeg embert Nagylókon: a férfi meghalt
Három nagylóki férfi szigetelőszalaggal kötözött ki egy részeg embert. A férfit magára hagyták, aki meghalt a hidegben.
- címkék:
- Nagylók
- ittas
- halál
- részeg
- Címkefelhő »
Berúgtál, mert pocsék heted volt? Én nem lennék rá büszke!
Egy gyerekkori barátnőm arról mesél, hogy a pasija mennyire leitta magát a hétvégén a munkahelyi bulin, de ő mégsem mérges ezért, hiszen sok a stressz, megérdemli az a drága ember, hogy így engedje ki a felesleges gőzt.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megütött egy utcán vizelő embert, életveszélyes sérülést okozva
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a 35 éves férfi ellen, aki úgy megütött egy, a járdán vizelő ittas férfit, hogy az koponyatörést szenvedett - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- vizelés
- megütötte
- erőszak
- életveszély
- részeg
- Címkefelhő »
Részeg is volt, összetört két autót, jogosítvánnyal sem rendelkezett
Egy részeg, jogosítvány nélkül autóba ülő férfihoz kellett kihivni a rendőrséget hétfő este Dunaújvárosban, miután két autónak is nekiütközött.
Rendőröket kellett hívni egy részeg buszsofőrhöz Budapesten
Egy hónapon belül ez már a második eset volt, hogy egy buszsofőr részegen vezetett Budapesten. Korábban a 150-es busz egyik sofőrjénél találtak sörösdobozokat, miután megállók között száguldozott, majd hirtelen, minden ok nélkül vészfékezett. Akkor egy asszony elesett és úgy beverte a fejét, hogy végül kórházba került, a sofőrt pedig kirúgták. Most a repülőtéri 200E buszjáraton volt egy részeg sofőr, akire rendőrt kellett hívni.
- címkék:
- Budapest
- buszsofőr
- részeg
- Címkefelhő »
Rátámadtak egy buszsofőrre
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ellen a 30 éves balatonfüredi férfi ellen, aki október 9-én késő este rátámadt egy buszsofőrre.
Részeg volt a sofőr, akit három órán belül kétszer fogtak el a rendőrök
Elvették a jogosítványát, majd elengedték, de újra volán mögé ült a részeg férfi, aki végül az árokban kötött ki.
- címkék:
- Veszprém
- részeg
- krimi
- sofőr
- Címkefelhő »
Nem vett jegyet aztán rátámadt a kalauzra a részeg hajdúszoboszlói férfi
Nem volt jegye annak a hajdúszoboszlói férfinak, aki részegen szállt fel a vonatra, majd szidta és lökdöste a kalauzt. Végül a rendőrök szállították le a vonatról, most pedig vádat emeltek ellene.
Letartóztatták a Szívek szállodája sztárját: botrányosan viselkedett részegen
A 37 éves színész annyira lerészegedett egy bárban, hogy megvert egy pultost. Még a rendőrök megérkezte sem bírta jobb belátásra.
Leköpte és sípcsonton rúgta a biztonsági őrt egy részeg vásárló
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség garázdaság miatt bíróság elé állított egy 29 éves nőt, aki részegen bement egy helyi üzletbe, majd összeveszett a biztonsági őrrel. Amikor az felszólította, hogy távozzon, a nő bántalmazni kezdte. A bíró gyorsított eljárásban 40 nap elzárásra ítélte.
Testvére megmutatta, milyen volt hulla részegen Kim Kardashian
Kim Kardashiant egyik testvére egy igen kompromittáló videóval köszöntötte születésnapján: megmutatta, milyen volt részegen.
- címkék:
- kim kardashian
- videó
- részeg
- Címkefelhő »
Lehányt egy nőt egy részeg utas, de ezzel még nem volt vége – videó
Két, egymástól független incidens zavarta meg a Spirit Airlines egyik járatának indulását, de végül elindult a gép.
Hatalmas üzlet lett a másnaposság
Kutyaharapást szőrével, tartja a mondás, ami vélhetően egy, a másnaposság kapcsán elterjedt, átvitt értelmű megoldással függ össze. E szerint a macskajajtól szenvedők kínjain kis mennyiségű alkohol - mint egy korsó sör - sokat enyhíthet. Persze a történelemből ennél jóval különlegesbb gyógymódokat is ismerni, derül ki a Quartz összeállításából. A másnaposságra ajánlott, száz százalékos hatékonyságúként bemutatott megoldások piaca ma is virágzik, ahogy persze az is komoly összeget jelent, amit a gazdaság bukik az előző esti alkoholfogyasztás miatti munkateljesítmény-csökkenésen. Mutatjuk a legizgalmasabb számokat a másnaposság világából!
Kínos videó: hulla részegen szállítják a brit turistanőt
Spanyoroszágban videózták le azt a brit turistát, aki öntudatlanra itta magát.
- címkék:
- kínos
- videó
- turista
- részeg
- Címkefelhő »
Csak pár percre nem figyelt a rendőr: a letartóztatott pár a rendőrautó hátsó ülésén szexelt
Egy részeg amerikai pár a rendőrautó hátsó ülésén esett egymásnak, miközben a rendőrség pár percre egyedül hagyta őket.
- címkék:
- rendőrautó
- pár
- részeg
- rendőr
- rendőrség
- szex
- Címkefelhő »
Részegen siklóernyőzött egy férfi, le is zuhant
Súlyosan megsérült egy férfi Mezőberényben májusban, miután részegen siklóernyőzött majd lezuhant.
Anyát és két gyerekét gázolta el egy részeg sofőr
Az ukrajnai Husztyepatakon egy kisbusz részeg vezetője elütött egy nőt és két gyerekét szeptember 6-án. A gyerekeket súlyos állapotban vitték kórházba.
- címkék:
- Husztyepatak
- Kárpátalja
- részeg
- baleset
- krimi
- Címkefelhő »
Brutálisan elvert egy lebénult asszonyt egy tatabányai nő
Hanyatt lökte és megragadta a haját, miközben folyamatosan szidta, aztán kétszer ököllel arcon vágta, és meg is karmolta a lebénult asszonyt a részeg, tatabányai nő. Mivel nem ez volt az első bűncselekmény, amit elkövetett, sok évre börtönbe kerülhet a támadó.
- címkék:
- Tatabánya
- bántalmazás
- részeg
- krimi
- tolószék
- Címkefelhő »
Biciklisekre támadtak Rinyaújlakon
Három dél-somogyi férfi egy rinyaújlaki rendezvény után részegen leszólított és megvert két biciklist. Az egyikük bordája eltört. A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellenük.
- címkék:
- Rinyaújlak
- részeg
- támadás
- krimi
- biciklis
- Címkefelhő »
A rendőrök fékeztek meg egy részeg örjöngőt a békéscsabai kórházban
Tavaly szeptemberében a békéscsabai kórházba embereket sértegetett és fenyegetőzött egy 38 éves helyi részeg férfi. Zaklatás, becsületsértés és garázdaság miatt vádat emeltek ellene.
- címkék:
- fenyegetőzés
- részeg
- kórház
- krimi
- zaklatás
- Címkefelhő »
Részegen sminkeli magát Kylie Jenner és Khloe Kardashian egy YouTube-videón
Részegen sminkelte magát Kylie Jenner és Khloe Kardashian.
Részeg férfi lovagolt meg egy állatkerti zsiráfot – Videó
Egy részeg férfi meglovagolt egy zsiráfot egy kazahsztáni állatkertben.
- címkék:
- részeg
- állatkert
- állat
- zsiráf
- Címkefelhő »
Szidta a rendőröket, bíróság elé állítják
Becsületsértés miatt emelt vádat egy 46 éves kesznyéteni férfival szemben az ügyészség. A férfi részegen több emberrel is kötekedett, majd az őt igazoltató rendőröket is szidalmazta.
Meglovagolta az állatkerti zsiráfot egy részeg turista
Az alábbi felvételt a kazahsztáni Simkent állatkertjében készítették, ahol egy zsiráf közel jött a látogatókhoz. Egy részeg turista kihasználta az alkalmat, és a három méteresre felmászva a zsiráf nyakába mászott, amely kétszer is ledobta őt. A rendőrség keresi a férfit.
- címkék:
- Simkent
- zsiráf
- részeg
- utazás
- állatkert
- rendbontás
- Címkefelhő »
Tolvai Reni kiakadt a részeg emberekre
Tiszteletlenül viselkedett néhány részeg koncertlátogató Tolvai Renivel. Az énekesnőt nem védik testőrök, közösségi oldalán fakadt ki a történtek miatt.
- címkék:
- részeg
- Tolvai Reni
- koncert
- rajongó
- testőr
- Címkefelhő »
Tolvai Reni gyűlöli a részeg embereket
Tolvai Reni az Instagram-oldalán akadt ki, amiért a részeg emberek tiszteletlenek a koncertjein.
- címkék:
- koncert
- részeg
- Tolvai Reni
- Címkefelhő »
Messi miatt kellett távoznia Barcelonából a részeges Ronaldinhónak
A spanyol élvonalbeli FC Barcelona korábbi fehérorosz játékosa, Alekszandr Hleb szerint 2008-ban azért kellett távoznia Ronaldinhónak és Decónak a katalán együttestől, mert a klub vezetősége attól félt, hogy a kicsapongó életvitelük rossz hatással lesz majd Lionel Messire.
Nem hagyták, hogy igyon vele a barátja, ezért megverte annak anyját és élettársát
A férfi szeptemberben ózdi házában ivott barátjával. A barátját azonban kereste az élettársa és az édesanyja is, de telefonon nem érték el, ezért késő este elmentek a férfi házához, mivel megtudták, hogy ott van. Az utcáról az élettárs bekiabált a párjának, hogy menjen haza velük. Ezután jött a verés.
- címkék:
- krimi
- verés
- részeg
- Címkefelhő »
Unalmában vezetett részegen egy Hajdúnánási férfi
Részegen ült a volán mögé, majd összetörte autóját egy 32 éves férfi hajdúnánáson - írja a police.hu.
- címkék:
- Hajdúnánás
- baleset
- részeg
- Címkefelhő »
Az étterem előtt támadt egy idegenre a részeg férfi
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség lopással és garázdasággal vádol egy 44 éves mezőcsáti férfit, aki részegen rátámadt egy idegenre egy ételbár előtt, majd ellopta a több százezer forint értékű telefonját - írja az Ügyészség oldala.
Pénzt, telefont és alkoholt követelt, végül nápolyit lopott
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség rablás miatt emelt vádat egy 20 éves, tiszakeszi férfi ellen.
- címkék:
- Mezőcsát
- részeg
- vádemelés
- fenyegetőzés
- Címkefelhő »
Egy riportert is megütött a repülőn verekedő, részeg utas
Az utasoknak és a légiutas-kísérőknek kellett lefogniuk azt a nőt, aki egy üveg whisky elfogyasztása után verekedni kezdett a repülőn. Egy másik utas videóra vette az egészet.
Részeg ukrán nő verekedett a Barcelona-Kijev repülőjáraton - videó
Ahogy a videofelvételen is látható, egy nő kezdett el hangosan veszekedni a Barcelona-Kijev repülőjáraton, amikor külföldiek mellé akarták ültetni. Agresszíven rugdosta és ütötte a többi utast és a légikísérőt is, aki próbált nyugalmat teremteni.
- címkék:
- Kijev
- repülőjárat
- részeg
- verekedés
- Barcelona
- Címkefelhő »
Stewardess lábát törte a részegen tomboló utas
Eltörte a steward lábát egy agresszív utas
Az Aeroflot légitársaság gépe a szibériai Novoszibirszkből indult volna Moszkvába, ám a felszállás előtt egy részeg férfi zavarta meg a nyugalmat.
Kaszás Géza részegen táncolt a rúdon: csúnya vége lett
Kaszás Géza és Kovács Lázár a Pénzt vagy éveket! című műsorban meséltek közös kalandjaikról, amelyek között volt egy igazán vad is: egy rúdtáncossal történt különös incidens.
- címkék:
- Kaszás Géza
- rúdtánc
- részeg
- Címkefelhő »
Minél jobb módúak az emberek Ázsiában, annál több alkoholt isznak
Egy friss kutatás szerint minél jobban élnek az emberek az ázsiai országokban, annál inkább terjed a részegségig fokozódó alkoholfogyasztás.
Részegen kihányta garatdaganatát egy férfi, ijedtségében meg is ette
Nehéz elhinni, de egy férfi olyan hevesen öklendezett az alkoholtól, hogy kihányta a garatdaganatát. Ez annyira megijesztette, hogy megette.
- címkék:
- részeg
- garatdaganat
- rák
- daganat
- hányás
- Címkefelhő »
Egy fiatal férfi részegen a cipője után ugrott a Dunába
Csütörtök késő este riasztották a mentőket egy fiatalhoz, aki a Dunába ugrott, mert beleesett a cipője.
A net sztárja lett a magát holtrészegre ünneplő sheffieldi focista - videó
A Sheffield United vasárnap egy nem akármilyen mérkőzést követően 2007 után jutott fel újra a Premier League-be. Érthető, hogy nagy volt az öröm, de senki nem ünnepelt úgy, mint Richard Stearman.
- címkék:
- foci
- részeg
- Sheffield United FC
- Címkefelhő »
Egy bőnyi férfi többször rálőtt a barátjára
Egy 40 és egy 41 éves férfi együtt italozott amikor összevesztek, majd az egyikük elővett egy gáz-riasztó fegyvert és kétszer meglőtte a barátját.
A részeg sofőröknél is veszélyesebbek a mobilozó autósok
A kutatások szerint sokkal rosszabb, ha valaki vezetés közben mobilozik, mintha részeg.
- címkék:
- mobilfüggés
- részeg
- okostelefon
- függőség
- autó
- Címkefelhő »
Háromóránként megzavarja valaki a repülés biztonságát az EU-ban
Not On My Flight néven kampányt indított az Európai Unió Repülésbiztonsági Hivatala (EASA) a rendbontó légi utasok ellen, amelyhez több légitársaság is csatlakozott. Az eszközök egyelőre nem világosak.
Ezért érvénytelenítette 4 nap után a házasságát Nicolas Cage
Nicolas Cage negyedik házassága is zátonyra futott, méghozzá nagyon hamar: négy nap után akar válni, most az is kiderült, hogy miért.
- címkék:
- Nicolas Cage
- részeg
- házasság
- válás
- Las Vegas
- Címkefelhő »
Teljesen kifordult magából egy utas, mert nem kapott Pepsit – videó
Hatalmas botrányt csapott egy nő a TAP portugál légitársaság Lisszabon-Malaga járatán, amiért nem adtak neki egy doboz Pepsit.
- címkék:
- rendbontás
- részeg
- TAP
- alkohol
- utazás
- utas
- Címkefelhő »
Danny DeVito George Clooney-val rúgott ki a hámból
Szoros barátságot ápol George Clooney és Danny DeVito. Egy alkalommal például DeVito Clooney-ék villájában vendégeskedett Olaszországban, amikor igencsak kirúgtak a hámból. A színésznek azonban másnap élő adásban kellett szerepelnie.
Három napon át kényszerítette perverz szexre a lányt, akit elrabolt
Ártatlannak vallotta magát a bíróságon a 38 éves Victor Pena, aki a vád szerint elrabolta a 23 éves, részeg Olivia Ambrose-t egy bostoni bárból, januárban. A férfi a rokonai szerint értelmi fogyatékos.
- címkék:
- Boston
- részeg
- emberrablás
- nemi erőszak
- Címkefelhő »
Alvó, részeg embereket rabolt ki egy egri férfi
Börtönbe kerülhet, és pénzbüntetést is kaphat mellé egy 22 éves egri fosztogató. Fél év alatt két embert rabolt ki.
- címkék:
- Eger
- rablás
- részeg
- Címkefelhő »
Egymás után három embert vert össze egyedül egy férfi Esztergomban
A vádirat szerint a részeg férfi áprilisban az egyik éjszaka Esztergomban az utcán vitatkozni kezdett három emberrel, akiket a vita végén egymás után ököllel fejbe ütött, egyiküket pedig még a földön is rugdosta.
- címkék:
- krimi
- verés
- részeg
- Címkefelhő »
Nem hiszi el, mit találtak egy részeg angliai nyugdíjas házában
A rendőröknek kellett hazavinniük egy 65 éves asszonyt Newcastle-ben, mert olyan részeg volt, hogy nem talált haza. Amikor beléptek a házba, azonnal megérezték a furcsa illatot.
- címkék:
- Newcastle
- részeg
- marihuána
- nyugdíjas
- Címkefelhő »
Részeg volt a pilóta
Részeg utas tombolt a Budapestre érkező járaton
- címkék:
- rendbontás
- részeg
- alkohol
- utazás
- easyJet
- Címkefelhő »
Rodeózott a bevásárlókocsival, kitiltották az áruházból
A Texas állambeli Wichita Falls városában, egy Wallmart áruházba hívták ki a rendőröket a dolgozók a középkorú nő miatt, aki 3 órán keresztül rodeózott egy bevásárlókocsival a parkolóban.
- címkék:
- Texas
- Wallmart
- parkoló
- részeg
- Címkefelhő »
Megvertek egy polgárőrt Püspökladányban
A támadót két polgárőr vezette ki a püspökladányi strandpartiról, amikor mindhárman elestek, ezután történt a támadás. Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene.
Olyan részeg volt egy mozdonyvezető, hogy elfelejtett megállni egy állomáson
Csaknem 2,5 ezreléknyi alkohol volt annak a német mozdonyvezetőnek a vérében, aki elfelejtett megállni egy megállóban. A férfit később a rendőrök vitték el.
Gombaszedő késsel szúrta hasba haragosát egy hangonyi férfi
Ma hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék elsőfokon annak a férfinak az ügyében, aki Hangonyban, 2016 augusztusában életveszélyesen megsebesítette egyik ismerősét, akivel nem volt jóban.
- címkék:
- Hangony
- késelés
- részeg
- gombaszedés
- Címkefelhő »
Elhagyta a gyerekeit szilveszterkor egy részeg anya
A 39 éves nő a két gyerekével ment ki a Vörösmarty térre szilveszterkor, ahol elkezdett egy férfival inni. A 4 és a 6 éves gyerekek közben eltűntek.
- címkék:
- anya
- részeg
- eltűnés
- gyerek
- szilveszter
- Címkefelhő »
Miért nem emlékszünk semmire, ha nagyon berúgunk?
A szilveszter sokaknál egy alkohollal megtámogatott, alaposan átmulatott estéről szól, ami jobb esetben másnap egy enyhe macskajajjal, rosszabb esetben totális emlékezetvesztéssel végződik. De miért zavar be memóriánkba a féktelen tivornyázás?
Feldarabolta ismerősét egy román férfi, mert azt hitte földönkívüli
Lefejezte és feldarabolta szomszédját egy férfi a romániai Avasújvároshegyen. A támadó együtt italozott az ismerősével, amikor azt hitte a 84 éves férfiról, hogy egy földönkívüli.
- címkék:
- Románia
- földönkívüli
- gyilkosság
- részeg
- Címkefelhő »
Részegen akarta repülőt vezeti a 12 órás úton a japán pilóta
A 42 éves japán pilóta, Katsutoshi Jitsukawa részegen ment be dolgozni, alig egy órával a gépe indulása előtt.
- címkék:
- pilóta
- részeg
- Japan Airlines
- Címkefelhő »
Börtönbüntetést kapott egy ittasságon rajtakapott japán másodpilóta Nagy-Britanniában
Egy londoni bíróság tíz hónap szabadságvesztésre ítélte csütörtökön azt a japán másodpilótát, aki a megengedettnél kilencszer magasabb alkoholszinttel a vérében egy utasszállítóval éppen felszállásra készült a Heathrow nemzetközi repülőtérről - írta a The Independent című brit lap.
Radics miatt hisztériázott részegen a ValóVilág 9 villájában Vivien
A ValóVilág 9. szériájának első párbaján Radicsnak kellett elhagynia a villát, aki nem sokkal korábban ágyba vitte Vivient. A lány olyannyira kiborult a férfi kiesésétől, hogy hisztériázó részegre itta magát.
Almától részegedtek meg a mosómedvék: elcsípték őket a rendőrök
Almától megrészegült mosómedvék garázdálkodtak Virginiában.
- címkék:
- részeg
- rendőrség
- alma
- mosómedve
- Címkefelhő »
„Egy ki*baszott ügyvéd vagyok, adjatok bort!”- kiabálta a repülő utasa
Rasszista és homofób megjegyzésekkel sértegette egy repülő személyzetét és az utasokat egy részeg nő az Air India egyik járatán. Azt kiabálta, hogy ő ügyvéd, aki ingyen dolgozik az emberekért, és egy üveg bort követelt, de a légiutas-kísérők nem akartak már neki adni. A rendbontásról az egyik utas felvételt készített.
Repkedtek az f betűs szavak az Air India járatán - videó
- címkék:
- rendbontás
- részeg
- alkohol
- utazás
- utas
- Air India
- Címkefelhő »
Részeg volt a főpilóta a repülés előtt
Az indiai légiközlekedési hatóság három évre felfüggesztette az Air India állami légitársaság műveleti igazgatójának, a cég egyik vezető pilótájának repülési engedélyét, mert kétszer is megbukott az alkoholteszten repülés előtt.
Diplomatának adta ki magát a részeg ukrán csempész
Nem tudta megtéveszteni a rendőröket az az ukrán férfi, akit azért állítottak meg tegnapelőtt az M3-as autópályán, mert az autójával bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban. Azt mondta a rendőröknek, hogy diplomata, és egy lengyel magánútlevelet, valamint egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot adott át a járőröknek. Az utóbbi hamisnak bizonyult.
Részeg pilótát tartóztattak le a repülőtéren
Részeg japán pilótát tartóztattak le a Heathrow repülőtéren – írja a BBC. A 42 éves férfi a megengedett alkoholmennyiség kilencszeresét fogyasztotta el.
Betegség miatt érezte magát részegnek a fiatal lány, 8 órás műtéten esett át
Migrénnel kezelték a 24 éves Jodie Baitson-Horrockst. Két éven keresztül folyamatosan részegnek érezte magát, fájt a feje, szédült. Kiderült: ritka betegségben szenved, 8 órás műtéten esett át.
Lassan elfogyhat a részeg brit turisták utánpótlása
A sorozatos botrányok után egy jó hír: a piálás már nem számít menőnek a legfiatalabbak között.
Nem fogja elhinni, hogy járt egy részeg férfi Debrecenben - fotó
Egy 38 éves debreceni férfi úgy gondolta, hogy a mélygarázsban, az autójában fog aludni az egyik éjszaka. Így is történt, csakhogy eltévesztette a házszámot.
Ittas vásárlás: megmutatjuk mennyit költenek az emberek részegen
Az interneten számtalan olyan történet kering, amikor valaki részegen vásárolt magának teljesen szükségtelen dolgokat, néhány kirívó esetben ráadásul több millió forintnak megfelelő összegért. Az Egyesült Államokban évente 30 milliárd dollárt költenek el ittasan, ráadásul minden negyedik felnőtt vásárolt már így.
Az olasz autópályán sétált meztelenül egy magyar nő
Mindössze egy rövid kabátot és egy szemüveget viselt az a magyar nő, aki éjszaka az olasz autópályán sétált szinte teljesen anyaszült meztelenül. Az intézkedő rendőrökre is rátámadt.
Ezen a részeg turistán röhög most mindenki
Az alábbi videót az orosz üdülővárosban, Szocsiban készítették. A felvételen egy alkoholtól kiütött turista látható, aki egy fürdőgatyában és egy tengerészsapkában fekszik egy szamáron a tengerparti sétányon. Azt nem lehet tudni, hogy került oda, mindenesetre az őt kísérő, rendőrnek tűnő egyenruhások is jól szórakoznak rajta. A videót már több mint egymillióan nézték meg a Facebookon – írja a Sun.
Minősíthetetlenül bánt egy női vasútőrrel egy utas
Vádat emelt az ügyészség az ellen a 36 éves délegyházi férfi ellen, aki még tavaly rátámadt egy vasútőrre. A férfi rácsapta a nő kezére az ajtót, meg akarta ütni, rúgni, miközben folyamatosan szidta. Köpött is.
- címkék:
- Kunszentmiklós
- vasútőr
- vonat
- részeg
- Címkefelhő »
Egy férfi feje beszorult a vonat és a peron közé Argentínában
Szóváltásba keveredett egy férfi Argentína egyik vasútállomásán. A vita hevében megbotlott, a feje pedig beszorult a vonat és a peron közé. A bámészkodó utasok és a tűzoltók segítségére is szükség volt kiszabadításához.
Részeg sofőr miatt halt meg a 8 hónapos anya: a férje a temetésről posztolt fotót (18+)
Egy vélhetően részeg sofőr nagy sebességgel hajtott a kaliforniai édesanya autójába, aki 8 hónapos terhes volt. Az anya és a baba is életüket vesztették, de a vétkesnek csak a nő haláláért kell felelnie.
A hatszoros olimpiai bajnok részegen berúgta az ajtót egy hotelben
A hatszoros olimpiai bajnok úszó, Ryan Lochte egy szállodai botrányos incidens után döbbenetes vallomást tett: a sportoló elismerte, hogy alkoholfüggő, ezért szakemberhez fordul. Lochte csütörtök hajnalban részegen jelent meg a dél-kaliforniai hotelben, ahol megszállt, ám ahelyett, hogy a beléptetőkártyájával nyitotta volna ki, egész egyszerűen berúgta az ajtót.
- címkék:
- Ryan Lochte
- balhé
- részeg
- úszás
- hotel
- Címkefelhő »
A magyar kamaszok a legrészegebbek Európában
Megdöbbetnő statisztikai adatok látott napvilágot. A brit 15 évesek nagy része már volt részeg életében legalább kétszer. Ám a legaggasztóbb adatokat a magyar kamaszok produkálták.
Bicskával és borotvával fenyegették a kalauzt a debreceni vonaton
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat egy Hosszúpályiba való férfi ellen. A férfi részegen egy bicskával fenyegetett meg egy kalauzt, majd egy eldobható borotvával hadonászott az utasok felé.
Féléves gyermekét lőtte agyon a részeg édesapa, mert nem szexelt vele a feleség
Borzalmas esemény rázott meg egy brazil kisvárost: egy édesapa agyonlőtte féléves gyermekét, mert felesége nem akart vele szexelni.
- címkék:
- részeg
- agyonlőtte
- baba
- borzalom
- füvezés
- Címkefelhő »
Több százezerre büntették a részegen rendelő orvost
Ezereurós, vagyis átszámítva nagyjából 325 000 forintos büntetéssel „megúszta” az a szlovákiai orvos, aki kedden éjszaka részegen ügyelt a zsolnai kórházban. A Szlovák Távirati Iroda (TASR) jelentése szerint a helyi törvények szerint akár egy évre is börtönbe kerülhetett volna.
- címkék:
- Zsolna
- Szlovákia
- részeg
- Címkefelhő »
Részegen rendelt az orvos, kihívták rá a rendőröket
Kedden éjszaka azzal hívták ki a Zsolnai Járási Kórházba a rendőröket, hogy az ügyeletes orvos túl agresszív a páciensekkel, mert valószínűleg ittas - számolt be közösségi oldalán a szlovák rendőrség.
- címkék:
- Szlovákia
- Zsolna
- ittas
- részeg
- Címkefelhő »
Ötven autót karcolt össze egy részeg férfi Budapesten
A részeg férfi a VI. és a VII. kerületben karcolt össze ötven autót egy éles tárggyal egyetlen éjszaka alatt tavaly januárban.
- címkék:
- részeg
- marihuána
- rongálás
- autó
- Címkefelhő »
Alekosz elkeseredett a nőhiány miatt, a kukoricásban ébredt részegen
Társa vágyik a valóságshow-hős, Nagy Alekosz. az utóbbi időben börtönbe akart vonulni, át akarta úszni a Dunát, ezekből azonban semmi nem lett, helyett részegen ébredt a kukoricásban.
Éjszakánként megerőszakolják a női alakot ábrázoló sövényszobrot
Negyven éve tökéletesíti sövényszobrát egy művész, ám a háza előtt álló női alakot éjszakánként gyakran megerőszakolják az ittas járókelők.
Le akarják beszélni a részeg brit utasokat az ivásról
A repülőtéri ivászat elleni kampány kezdődött a brit kormány támogatásával pénteken, az év legforgalmasabb napján az Egyesült Királyság repülőterein. A One Too Many elnevezésű akció célja megakadályozni, hogy az ittas utasok fennakadásokat okozzanak a légi közlekedésben.
Ez történt a zenésszel, aki részegen állt színpadra - videó
Hatalmasat esett a színpadon Blake Shelton, mert túl sokat ivott a fesztiválon a fellépése előtt. Másnap szégyenkezés helyett inkább elkérte a rajongóitól a videót.
- címkék:
- Blake Shelton
- esés
- részeg
- koncert
- videó
- Címkefelhő »
Az internet népe megfejtette Juncker akut hátfájásának okát: a háttérben az Isiászok állhat
Úgy tűnik, hogy az internet népét sem győzte meg maradéktalanul Jean-Claude Juncker kínos és eléggé megkérdőjelezhető magyarázkodása, amelyet az Európai Bizottság elnöke a héten lezajlott NATO-csúcson előadott furcsa viselkedésére adott. Mint, ahogy azt korábban megírtuk a politikust a NATO-csúcs után a kollégái kísérték le a lépcsőn, mivel az EB elnöke jól láthatóan elveszítette a stabilitását, amelyet aztán később hátfájásával, isiászával magyarázott, de a külső szemlélő számára inkább részegnek tűnt. Nos az érezhetően kínos szituáció kapcsán számos mém született, amelyből néhányat mi is megosztunk olvasóinkkal.
- címkék:
- Jean-Claude Juncker
- részeg
- Címkefelhő »
Drogot találtak a rendőrök a részeg sofőrnél
A kárpátaljai Beregdédán bukott le az a sofőr, aki részegen vezette autóját, és egy szabélysértés miatt állították meg a rendőrök.
- címkék:
- drog
- autó
- részeg
- Címkefelhő »
Részegre itták magukat a sirályok az angol tengerparton
Délnyugat-angliai fürdőzők vették észre a részeg, hányó sirályokat. Azonnal a helyszínre hívták a tűzoltókat, akiket az ittas madarak megtámadtak.
- címkék:
- ittas
- tűzoltó
- Sirály
- részeg
- Címkefelhő »
Egy részeg paksi férfi lelőtte a barátját
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a paksi férfit, aki szombaton mellkason lőtte barátját. Ezt közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Ascoti derbi: részegen fetrengtek az elegáns ruhába öltözött hölgyek
Minden évben hatalmas eseménynek számít Nagy-Britanniában az ascoti derbi, amely ma már sokak számára csak a felhőtlen szórakozásról, italozásról szól.
- címkék:
- ascoti derbi
- ital
- részeg
- elegáns
- Címkefelhő »