rendőrség

címke rss

Meghalt egy kisfiú, akire targonca borult Zalaegerszegen

Itthon2023.05.03, 15:23

Egy férfi túlórázott a munkahelyén, ezért magával vitte két gyerekét is a zalaegerszegi munkahelyére. A targonca vezetése közben azonban nem tartotta be a szabályokat, aminek következtében a gép felborult, a férfi öt éves fia pedig alászorult. Az apa ellen most vádat emelt az ügyészség.

Budapesti kávézóban és piacon fizette ki egy embercsempész a sofőreit

Itthon2023.05.03, 14:59

Egy szír férfi éveken keresztül kezelte annak az embercsempész szervezetnek a pénzét, aminek a tagjai a szerb-magyar határon csempésztek át illegális bevándorlókat. A sofőrök kifizetését egy pénzügyi rendszeren keresztül intézték.

Váratlan fejlemény Berki Krisztián halálának ügyében

Itthon2023.05.02, 16:46

A rendőrség már nem gyanúsítja drogkereskedelemmel azt a vecsési férfit, aki ellen Berki Krisztián halála után indítottak eljárást. Az ügyészség közlése szerint a gyanú kábítószer-birtoklásra módosult. Az esettel kapcsolatban egy másik emberrel kapcsolatban is felmerült a gyanú, hogy drogot adott el Berki Krisztiánnak, de ellene már korábban befejezték a nyomozást – írja a Magyar Nemzet.

Összeverte testvérét a népszerű sorozatsztár, a rendőrök vitték el

Life.hu2023.04.28, 23:02

Brandon „Bam" Margera, az MTV Jackass című műsorának híres-hírhedt alakja hétfőn feladta magát a pennsylvaniai rendőrségen, miután elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Kizuhant az erkélyről egy szombathelyi nő - vizsgálják, mi okozta a tragédiát

Life.hu2023.04.28, 22:51

Szombathelyen, a Fő téren zuhant ki egy nő egy harmadik emeleti erkélyről. A kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét. 

Menekülő szerelmespár áldozata lett a miskolci rendőr

Life.hu2023.04.27, 22:58

A biztonsági őrként dolgozó fiú imponálni akart a lánynak a trezor tartalmával, de éveken át tartó bujkálás és szörnyű tragédia lett a romantikusnak szánt gesztus vége. A magyar kriminalisztika történetének leghírhedtebb bűneseteit bemutató cikksorozatunkban most a miskolci Bonnie és Clyde következik.

Holtan találták egy glasgow-i tanárnő gyilkosát

Nagyvilág2023.04.28, 11:44

A rendőrök David Yatest keresték, miután a 35 éves Marelle Sturrockot kedd reggel holtan találták a Jura Street egyik ingatlanában. A hatóságok közölték, hogy a csütörtök este a Mugdock víztározóban talált holttestet még nem sikerült hivatalosan azonosítani, de úgy vélik, hogy a 36 éves Yatesről van szó – írja a News.sky.

Elaludt a vonaton egy nő - mikor felébredt, egy meztelen férfit talált maga mellett

Life.hu2023.04.28, 16:41

Április 20-án a Polmontból Edinburghba tartó kora reggeli vonaton egy nő arra ébredt, hogy a mellette ülő 60 körüli férfi anyaszült meztelenre vetkőzött. 

Ismét illegális migránsok lövöldöztek a magyar határ közelében

Nagyvilág2023.04.27, 15:51

Ismét lövöldöztek Horgos közelében. A szerb belügyminisztérium dolgozói három illegális bevándorlót állítottak elő, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lőfegyverrel súlyosan megsebesítettek egy 33 éves afgán férfit – értesült a délvidéki Szabad Magyar Szó. A portál arról ír, hogy folyamatban van a terep átkutatása, ahonnan a lövöldözéseket hallották.

Elképesztő kínzásokat élt túl egy kiskutya Hajdú-Bihar vármegyében

Itthon2023.04.27, 14:48

Kegyetlen módon bántak egy kutyával Hajdú-Bihar vármegyében. Megverték, meglőtték és fel is akasztották, de az állat túlélte és már jó kezekben van. Rendőrségi feljelentést tesznek az állatkínó vagy kínzókkal szemben – írja a Bors.

Kerti szerszámokat, kézi táskát és kapudíszeket is lopott egy csanádpalotai férfi

Itthon2023.04.27, 14:20

Nem élvezhette sokáig a zsákmányát az a férfi, akit nem sokkal a tette után elfogtak Makón. A férfi ellen lopás és rongálás miatt indult eljárás.

A saját lakásában fogadta az ügyfeleket egy angyalföldi díler - videó

Itthon2023.04.27, 14:18

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy angyalföldi férfit a rendőrölk.

Minden táblának nekiesett az úton, aminek csak tudott

Itthon2023.04.27, 14:16

A rendőrség a lakosság segítségét kéri abban, hogy megtalálják azt az embert, aki több közúti jelzőtáblát is megrongált Nógrád vármegyében.

Itt vannak a megdöbbentő részletek a Marina parti darabolós kettős gyilkosságról - videó

Itthon2023.04.27, 13:24

Egy szlovák és egy magyar férfi 2016 februárjában megölt és kirabolt egy milliomos szlovák bűnözőt a barátnőjével együtt a budapesti Marina Parton. Aztán az egyikük feldarabolta a testeket, egy sporttáskába csomagolta, és egy Budapesthez közeli erdőben előre megásott gödörben elásta. Újra bíró elé álltak a Marina Parti kettős gyilkosok.

Ezzel ölte meg áldozatát a bujáki gyilkos

Itthon2023.04.27, 11:11

Emberölés miatt indítványozta a Nógrád Vármegyei Főügyészség annak a férfinek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint vasárnap késsel és ásóval végzett az egyik ismerősével.

El akarta vágni egy 14 éves fiú torkát egy férfi Kecskeméten

Itthon2023.04.27, 09:58

Pár órán belül elfogták a kecskeméti vizsgálók azt a 36 éves férfit, aki megfenyegetett egy fiatalt, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt.

Állati tetemek maradványai és kutyaürülék között tartotta a kutyáit egy csetényi férfi

Itthon2023.04.27, 09:28

Állatkínzás miatt indult eljárás egy 57 éves csetényi férfi ellen, mert embertelen körülmények között tartotta a kutyáit. Az állatoknak az volt a szerencséjük, hogy a rendőrök arra jártak és észrevették őket. 

Drogosokat, utcán részegeskedő fiatalokat és egy áltaxist fogtak este Budapesten - videó

Itthon2023.04.27, 09:09

A Budapesti rendőrség és a Készenléti Rendőrség összesen száz rendőrrel tartott ellenőrzést péntek éjszaka a főváros három kerületében, amelynek végrehajtásában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Polgárőr Szövetség, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület, a Belváros-Lipótváros Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a BFKH Közlekedési Hatóság munkatársai is részt vettek - írja a Police.hu

Eltűnt otthonából egy 85 éves néni, egyedül valószínűleg nem talál haza

Life.hu2023.04.27, 21:40

A 85 éves nőt a budapesti rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.

Megpróbált megszökni egy fiatal fogoly Solton

Itthon2023.04.26, 19:25

A mai napon egy fiatal fogvatartott próbált megszökni az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumából, azonban az őrök éberségének köszönhetően nem járt sikerrel.

Egy hétig dézsmálta holland szomszédja értékeit egy fiatal férfi

Itthon2023.04.26, 16:49

Elítélte az Ajkai Bíróság azt a férfit, aki betört a vele szemben lakó holland állampolgár házába és egy héten keresztül lopott el onnan értékeket.

Nyugtatóra bort ittak, kis híján agyonvertek két embert

Itthon2023.04.26, 16:43

Másodrendű ítélet született annak a két férfinak az ügyében, aki brutálisan megverték két ismerősüket. Az egyik áldozatnak maradandó fogyatékossággal kell együtt élnie, ugyanis az egyik szemére megvakult.

Késsel támadtak meg embereket maszkos bűnözők Albertirsán

Itthon2023.04.26, 15:35

A ceglédi rendőrök felkutatták és elfogták azokat a testvéreket, akik a gyanú szerint egy nap alatt kétszer is rátámadtak sétáló párokra Albertirsán. A fiatal testvérpárt azóta már le is tartóztatták.

Mindenhol keresik ezt a 13 éves pécsi kislányt

Itthon2023.04.26, 14:31

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 13 éves lány megtalálásában. Képet és személyleírást is közzétettek róla, hátha látja valahol, valaki. 

Egy orvosi szobából és egy dömösi hajóállomásról is lopott egy nő

Itthon2023.04.26, 14:29

Az Esztergomi Járásbíróság az egyik mai előkészítő ülésén ítéletet hozott azzal a többszörösen visszaeső nővel szemben, aki több helyről is vitt el tárgyakat.

Kis híján agyonvertek egy ónodi férfit

Itthon2023.04.26, 13:27

Életveszélyt okozó testi sértés, és kifosztás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 23 éves, ónodi férfivel szemben.

Gyerekeket erőszakoltak meg, videómegosztót üzemeltettek budapesti pedofilok

Itthon2023.04.26, 12:45

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, amely egy több rétegű titkosított hálózaton keresztül gyermekpornográf tartalmak megosztására hozott létre és üzemeltetett egy fórumot. A felhasználók gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos, súlyosan szeméremsértő felvételeket osztottak meg egymás között. Az ügy 6 vádlottja közül az ügyészség többeket szexuális erőszakkal is vádol.

Magyarok bankkártyáiról emeltek le pénzt ukrán csalók adathalász SMS-sekkel

Itthon2023.04.26, 11:50

Több ember is arról kapott SMS-t március elején, hogy lejártak a bankkártya adatai, amiket frissíteni kell. Közülük többen rá is kattintottak a linkre, ami után a csalók megszerezték az adataikat, és ellopták a pénzüket. A bűnözők több mint 10 millió forintot zsákmányoltak, de a rendőrök még azelőtt elfogták őket, hogy el tudták volna költeni. Az esettel kapcsolatban sajtótájékoztatót tartottak, amelyen dr. Farkas Péter r. alezredes, a Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály vezetője elmondta, hogy az ügyben a gyorsaság számított.

Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy női sofőr, végül kisbuszba csapódott

Life.hu2023.04.26, 13:34

Vasárnap este hatalmas felfordulásra és zajra figyeltek fel a belvárosban sétáló és szórakozó emberek, amikor egy őrült hajsza bontakozott ki az utcákon.

Újfent őrizetbe vették G.w.M barátját: súlyos csalással gyanúsítják

Life.hu2023.04.26, 13:30

Ismét bajba került V. Bálint, G.w.M szintén rapperként tevékenykedő közeli ismerőse. A hírek szerint a zenészt nemrég elfogták a rendőrök, és valószínű, hogy a letartóztatását is kezdeményezik.

Több lakásba is betört egy férfi Budapesten

Itthon2023.04.25, 22:11

Vádat emelt az ügyészség egy többszörösen büntetett 50 éves férfival szemben, aki betört egy 18. kerületi házba, majd pár hónappal később egy kőbányai ingatlanból tulajdonított el értékeket.

Halálra gázolt egy idős asszonyt a zebrán egy férfi Székesfehérváron

Itthon2023.04.25, 22:09

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Székesfehérvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki vezetés közben a rádiójával volt elfoglalva és ezért halálra gázolt egy idős asszonyt a zebrán.

Elfogták a betörőt, aki akár a budapesti Ocean's filmben is játszhatna - videó

Itthon2023.04.25, 22:08

A budapesti rendőrök elfogtak egy férfit, akit körözött bűnözőként tartottak számon. Amikor megbilincselték, több olyan eszköz is volt nála, amely arra utalt, hogy betörtésre készül. 

Nem fogja elhinni, hogy mit loptak el egy automatából

Itthon2023.04.25, 22:05

Nem mindennapi eset történt Zuglóban karácsonykor, egy helyi virágbolt automatájából loptak el virágokat. A tulajdonos értesítette a rendőrséget, akik szokatlan szempontokat is figyelembe vettek a tettes személyazonosságának megállapításához, például, hogy van-e az illetőnek olyan női rokona, akinek születésnapja vagy névnapja volt akkoriban.

Bevitte a rendőrség G.w.M és L.L. Junior barátját

Tévé2023.04.25, 18:46

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrei őrizetbe vették a nagymegyeri származású V. Bálintot.

Itt vannak a gyomorforgató részletek a feldarabolt és bőröndben elásott győri lányról

Itthon2023.04.25, 16:55

Hosszú évekig eltűnt személyként kezelték azt a győri lányt, akiről nyomozók kitartó munkájának köszönhetően kiderült, hogy brutálisan gyilkosság áldozata lett. Földi maradványait feldarabolva egy bőröndbe tették és elásták a gyilkosai, akiknek a megtalálásában egy tetoválás is segített.

Jogosítvány nélkül, részegen, egy körözött emberrel az autójában száguldozott egy férfi Budapesten

Itthon2023.04.25, 16:01

Az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendőrök elől menekülve rendőrök és polgárőrök életét és testi épségét is veszélyeztetve száguldozott.

Elképesztő felvételen a világ legszánalmasabb rablója - videó

Itthon2023.04.25, 15:52

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat a Sárvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy késsel próbált meg kirabolni egy dohányboltot, amit felvett a bolt biztonsági kamerája. 

Ketten megvertek és kiraboltak egy külföldit Szolnokon

Itthon2023.04.25, 14:46

Rablással gyanúsítanak két magyar férfit, mert a gyanú szerint megtámadtak egy külföldi férfit Szolnokon. 

Eltűnt egy 15 éves gyerek Győrből

Itthon2023.04.25, 14:39

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy kisfiú eltűnésével kapcsolatban, akiről egy fotót is közzétettek.

Eltemették a Nyíregyházán holtan talált kétéves kisfiút - videó

Itthon2023.04.25, 14:26

Eltemették azt a kisfiút, akinek a holttestét a nevelőszülei az autójuk csomagtartójába rejtették, onnan került elő. A temetésre a Tények információi szerint a nevelőszülők nem mentek be, a kisfiú húga pedig visszakerült a vér szerinti édesanyjához a tragédia után.

Milliókat csaltak ki nyugdíjasoktól unokázós csalók

Itthon2023.04.25, 14:05

A Balassagyarmati Járási Ügyészség két 22 éves, budapesti férfi ellen emelt vádat, akik országszerte – így Nógrádban is – követtek el úgynevezett „unokázós" módszerrel csalásokat. A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádirat szerint hasonló módszerrel csaltak ki milliókat idős nőktől.

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki az utcán verekedő ketrecharcos sztár ellen - videó

Sport2023.04.25, 11:02

Mint ismert, a ketrecharcos legenda, Nate Diaz egy bokszmérkőzés után egy fiatal férfival verekedésbe keveredett az utcán, majd a UFC egykori sztárja egy fojtófogással leterítette a férfit, aki később elvesztette az eszméletét. Az ügy itt még nem ért véget, a hírek szerint a rendőrség elfogatóparancsot adott ki Diaz ellen.

Eltűnt egy kiskunfélegyházi gyerek

Itthon2023.04.24, 16:28

A kiskunfélegyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy kislány eltűnésének ügyében, akiről fényképet és személyleírást is közzétettek.

Levágta bátyja péniszét egy török férfi

Nagyvilág2023.04.24, 16:21

Szörnyű gyilkosság történt egy török városban szombat este. Egy férfi brutálisan meggyilkolta a bátyját, állítólag azért, mert aznap tudta meg, hogy a telefonja tönkrement. A gyilkosság után a férfi elfutott, a rendőrök az egyik utcában találták meg a véres késsel a kezében – írja a DailyStar.

Meglopták egy jászsági templom híveit

Itthon2023.04.24, 15:24

Két nap alatt egy fiú és egy pár is lopott ugyanabból a jászsági templomból. A fiú különböző tárgyakat és pénzt vitt el, míg a pár az adománydobozból vette ki a pénzt.

Álrendőrök fosztottak ki időseket Budapesten – videó

Itthon2023.04.24, 15:10

A két férfi magukat rendőrnek kiadva szólított meg az utcán idős embereket a 11. kerületben, majd azt hazudták, hogy be kell menniük az otthonukba, és aztán betörtek hozzájuk. Amint bejutottak a lakásba, elvették az idősek értékeit. Amikor menekültek az igazi rendőrök elől, több autónak is nekimentek. A férfiak ellen vádat emelt az ügyészség – adta hírül a TV2 hírműsora, a Tények.

Ezért verekedhetett össze a két család a Lurdy Házban – videó

Itthon2023.04.24, 14:25

Pénteken két külföldi család brutálisan összeverekedett a Lurdy Házban, az egyikőjüket vérző fejjel, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők. A TV2 hírműsorának, a Tényeknek Hajós István biztonságtechnikai szakértő elmondta, mi okozhatta a verekedést, és arról is beszélt, mit tehetünk ilyen esetben.

Nem megy börtönbe a nő, aki megölte a párját a Marina parton

Itthon2023.04.24, 14:15

Döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a nőnek a bűnügyi felügyeletéről, aki csütörtök este halálra késelte a párját egy angyalföldi társasházban. Nem tartóztatják le, de nyomkövetőt kell viselnie.

Hat nőt futtatott egy pár Siófokon

Itthon2023.04.24, 11:30

Egy férfi és egy nő ellen emelt vádat a Siofoki Járási Ügyészség üzletszerű kerítés miatt, mivel a páros több nőnek is segített prostituáltként dolgozni úgy, hogy lakást szereztek nekik és a hirdetéseiket is ők kezelték.

Ilyen SMS-ekkel támadnak most a csalók - videó

Itthon2023.04.24, 11:15

Az online csalások veszélyeire és azok megelőzésére szeretnék felhívni a figyelmet a rendőrök egy új minisorozattal. Az első részben a csaló SMS-ekkel foglalkoznak.

Kegyetlen halált kívánt a szomszédjának, ezért rágyújtotta a házat

Nagyvilág2023.04.23, 07:46

Skóciában két szomszéd úgy összeveszett, hogy egyikük felgyújtotta a másik házát. Ez ráadásul kétszer is megtörtént. Az évek óta tartó ellenségeskedésnek most a bírósági tárgyalás tehet majd pontot a végére – írja a Mirror.

Kislánya használt bugyiját árulta az anya, aki a YouTube stricijének hívja magát

Nagyvilág2023.04.22, 19:03

Egy amerikai YouTube sztár nem csak a saját lányát, hanem más tinédzsereket is kihasznált. Összesen 11 gyerek és a szülei támadják most a nőt, akinek bíróság elé kell állnia Los Angelesben – írja a DailyStar.

Megszólalt a pesti lány, akire letolt nadrággal, a péniszt mutogatva támadtak rá

Itthon2023.04.22, 13:49

A kutyáját sétáltatta egy nő a zuglói Pillangó parkban, amikor egy férfi elsétált mellette, aki eltakarta az arcát majd követni kezdte. A nő érezte, hogy veszélyben van, ezért gyorsan beszaladt a házába. A férfi másodpercekkel később már az üvegajtó előtt a péniszét mutogatta neki. Bevallása szerint a nő remegett a félelemtől, azóta is előtte a van a férfi arca.

Késsel fenyegette, aztán ledugta két ujját a barátnője torkán, miután kiderült a férfi hűtlensége

Nagyvilág2023.04.22, 07:51

Egy angliai nő számon kérte a párját, hogy miért van egy külön közösségi oldala arra, hogy nőkkel csevegjen. A férfi erre annyira bedühödött, hogy rátámadt a párjára. A férfi ügyvédje azzal mentegette a ügyfelét, hogy nehéz gyerekkora volt és mindent megtesz, hogy jó ember legyen - írja a DailyStar.

Meggyilkoltak egy idős férfit Soroksáron

Itthon2023.04.21, 18:46

Az idős férfi holttestét a soroksári otthonában találták meg a rendőrök pénteken délután. A körülmények alapján meggyilkolták.

Az egész ország területén mérnek a rendőrök: itt kell traffipaxra számítani

Life.hu2023.04.21, 10:37

A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit – írja a police.hu.

Dühöngő bika támadt emberekre egy angliai általános iskola közelében

Nagyvilág2023.04.20, 13:31

Egy dühöngő bikát lőttek le a rendőrök az Egyesült Királyságban, miután egy általános iskola közelében rátámadt az emberekre - írja a Daily Mail.

Fojtogatott egy nőt egy frissen szabadult rab Floridában

Nagyvilág2023.04.20, 13:18

A rendőrség szerint csak nemrég engedték ki a börtönből azt a férfit, akit most azzal vádolnak, hogy fojtogatott egy nőt a floridai strandon, és megpróbálta letépni a nő fürdőruháját - írta a Fox.

Harminckét késszúrással ölte meg terhes feleségét kislányuk szeme láttára egy szegedi férfi

Itthon2023.04.20, 12:34

Békés családi életet élt szegedi otthonukban feleségével és kislányával egy férfi. Egy őszi reggel azonban késsel támadt rá az alvó feleségér és megölte. A gyilkosság alatt végig a szobában lévő kislányukkal az anyjához ment, aki hívta a rendőrséget, akik nem sokkal később elfogták a férfit. 

Hepatitis elleni oltás kellett a nőnek, akit megharapott a gyönyörű tetovált prosti - fotó

Nagyvilág2023.04.20, 07:51

Egy nő meg akarta fékezni a barátnője, és a testvére közötti vitát, azonban ezt a több évtizedes barátság ellenére sem nézte jó szemmel a barátnő. Így verekedés lett a békítés vége. És harapás, aminek pedig más következménye is lett– írja a DailyStar.

Egy erzsébetvárosi söröző előtt árult drogot két román férfi

Itthon2023.04.19, 15:39

Vádat emeltek az ellen a két román férfi ellen, akik 2021 nyarán drogot árultak egy erzsébetvárosi söröző előtt. A rendőrök akkor érték tetten a férfiakat, amikor azok éppen a csomagtartójukban lévő kábítószert mutatták meg a lehetséges vevőjüknek.

Elképesztő pofátlanság, letolta az útjában álló autót Pécs belvárosában – videó

Itthon2023.04.19, 15:09

Egy férfi nem fért el az autójával Pécs belvárosában, ezért úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a dolgok irányítását és erővel oldja meg a problémáját. Az esetről videófelvétel is készült.

Fiatal lányokat dolgoztattak prostituáltként egy debreceni panzióban

Itthon2023.04.19, 12:59

Egy nő panziót üzemeltetett Debrecenben, ahova beköltözött két pár. Ahhoz, hogy fizetni tudják a napi bérleti díjat, a párok női tagjai prostituáltként kezdtek el dolgozni, amiről a panziót üzemeltető nő nem csak tudott, hanem segítette is őket. Most emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat a nő és a két férfi ellen.

Halálra gázoltak egy férfit egy zalai gabonatárolóban

Itthon2023.04.19, 12:18

Brutális baleset történt nyáron a Zala vármegyei Gősfán, amikor egy férfi egy traktorral tolatás közben halálra gázolta a munkatársát. A férfiak éppen a learatott gabonát rakodták be a tárolóba, amikor megtörtént a tragédia.

Félreértés miatt verték ki egy férfi fogait és törték el több arccsontját

Itthon2023.04.19, 11:43

Egy férfi, két társával együtt, brutálisan megverte egy ismerősét, mert úgy gondolta, hogy az bántotta a nővérét. A férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy maradandó sérülései lettek.

Sötét szobába zárta a gyerekeket a kegyetlen óvónő, akiknek azután hányásig kellett enniük

Nagyvilág2023.04.19, 07:46

Súlyos vádakkal illettek a szülők egy németországi óvónőt, aminek az lett a vége, hogy a rendőrség is nyomozni kezdett. A gyerekek elmondása szerint a nő kegyetlen módon bánt velük, bezárta, és kínozta őket – írja a DailyStar.

Rendőrökre támadt négy ember Somogyban

Life.hu2023.04.18, 22:11

Rendőrökre támadt négy ember, hogy megakadályozzon egy intézkedést, ezért büntetőeljárás indult ellenük - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

Nagy mennyiségű kábítószert találtak egy nyíregyházi dílernél

Life.hu2023.04.18, 15:24

Letartóztattak egy nyíregyházi dílert, akinek a lakásában és az autójában is nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagokat találtak - tudatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kiderült, hogy mi okozhatta a kétéves nyíregyházi kisfiú halálát

Life.hu2023.04.18, 15:17

Evés közben félrenyelt, ettől fulladhatott meg az a kétéves kisfiú, akinek a holttestét szombaton találták meg nevelőszülei autójában Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

Elképesztő részletek derültek ki a nyíregyházi halott kisfiú nevelőszüleiről - videó

Itthon2023.04.18, 13:55

Szombat hajnalban egy autó állt meg a nyíregyházi rendőrkapitányság előtt, majd egy férfi információink szerint azzal ment be a rendőrségre, hogy egy halott kisfiú van a csomagtartójában. Az Origónak most sikerült új információkat megtudnia arról, hogy mi is történt pontosan. 

Ollóval támadt ismerősére egy férfi Tihanyban

Itthon2023.04.17, 16:20

Egy nyíregyházi férfi ollóval támadt rá az ismerősére egy tihanyi házban, hogy visszaszerezze tőle a tartozását.

Egy nap kétszer vezetett részegen egy szombathelyi nő

Itthon2023.04.17, 16:10

A rendőrök a hétvégén több olyan sofőrt is igazoltattak, akik részegen ültek volán mögé. Egy szombathelyi nő kétszer is így vezetett, és azt sem zavarta, hogy az első eset után elvették a jogosítványát.

Női névvel vett buszjegyet egy kamaszfiú Kecskeméten

Itthon2023.04.17, 16:08

Egy 15 éves fiú egy női névre kiadott MÁK kártyával vett kedvezményes jegyet az egyik buszra Kecskeméten.

Egy hétig gyorshajtókra vadásznak a rendőrök

Itthon2023.04.17, 14:18

Hétfőtől egy hétig fokozottan ellenőrzik az autósok sebességét az ország közútjain, lesz olyan nap, amikor az összes ellenőrző pont működni fog.

Két napig autózott a halott kisfiúval a csomagtartóban a nevelőanya

Itthon2023.04.17, 06:39

Sokkoló látvány fogadta a nyíregyházi rendőröket, miután felnyitották a csomagtartóját annak a kocsinak, amivel egy házaspár parkolt a kapitányság elé szombat hajnalban. A járműben egy halott kisfiú hevert magzatpózban, plusz egy sérült csecsemőt is találtak benne... Az autót a testvérek nevelőszülei állították le az épület elé.

Döbbenetes hírek érkeztek a holtan talált kétéves gyermekről

Itthon2023.04.16, 19:33

Ahogyan arról lapunk beszámolt, egy autó tulajdonosai jelentkeztek a nyíregyházi rendőrségen, amikor egy 2 év körüli gyermek holttestére bukkantak autójuk csomagtartójában. Nevelőszülei a rendőrségre vitték a halott kisfiút, ám a kocsiban egy zúzódásokkal teli csecsemőt is találtak, akit a mentők azonnal kórházba szállítottak. A nevelőanya állítja, hogy etetés közben fulladt meg a fiú, de a család nem hisz neki. A gyermek ökölbeszorított kézzel feküdt az autóban – írja a Tények.

Összeomlott az édesanya a csomagtartóban holtan talált kisfiú halálának hírére

Itthon2023.04.16, 18:05

Ahogyan arról lapunk korábban már beszámolt, egy autó tulajdonosai jelentkeztek a nyíregyházi rendőrségen, amikor egy 2 év körüli gyermek holttestére bukkantak autójuk csomagtartójában. A jelenlegi információ szerint a két év körüli gyermek ruhában, magzatpózban feküdt a csomagtartóban, – meg nem erősített információk szerint – több napja halott lehetett.  

Elvágták a torkát, és hétszer hátba szúrtak egy nőt Újbudán

Itthon2023.04.16, 14:14

Egész Budapestet lázban tartotta egy rejtélyes gyilkosság 1971 őszén. Egy 38 éves nőt vérbe fagyva találtak meg a XI. kerületben, nem sokkal azután, hogy távozott egy zenés presszóból. A rendőrség hosszú és bonyolult nyomozás után bukkant rá a gyilkosra, akiről kiderült, hogy már korábban is gyilkolt, méghozzá szintén igen kegyetlenül.

Élő adásban lőttek agyon egy volt indiai politikust és testvérét

Nagyvilág2023.04.16, 11:39

Lelőttek egy volt indiai politikust és testvérét, miközben rendőri kísérettel, újságírók gyűrűjében az utcán mentek - írta a BBC. 

Autós üldözés Csepelen: drogos sofőr menekült a rendőrök elől

Life.hu2023.04.14, 21:40

A rendőrök leintették a sofőrt, ám az ahelyett, hogy megállt volna az ellenőrzéshez, beletaposott a gázba, s menekülőre fogta. A zsaruk üldözőbe vették a menekülő autóst. 

Bejelentést tett a rendőrség: előkerült az egykori gyereksztár

Life.hu2023.04.14, 21:17

Egy nappal az eltűnése után előkerült Drake Bell, közösségi oldalára is posztolt. 

Gátlástalan telefontolvajt fogtak el a rendőrök

Life.hu2023.04.14, 21:16

A 46 éves férfi magát biztonsági őrnek kiadva gyerekeket vert át, majd ellopta a mobiltelefonjukat. A rendőrség elfogta a tolvajt. 

Letolt nadrággal ölelte át hátulról a nőt egy szatír Zuglóban, és megpróbálta megerőszakolni

Itthon2023.04.14, 13:27

A férfi letolt nadrággal fogta meg a nő derekát hátulról, majd szexet utánzó mozdulatokat csinált. A rendőrök gyorsan elfogták a szatírt.

A rendőrség keresi az eltűnt tévésztárt

Tévé2023.04.13, 18:35

Korábban már volt baja a törvénnyel.

Vascsővekkel estek egymásnak többen Móron

Itthon2023.04.13, 16:15

Egy 38 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki a nyomozók amiatt, ami 10 napja Móron történt.

Nem hagyják nyugodni Polgárdi lakosságát a rejtélyes halálesetek

Itthon2023.04.13, 14:36

Valaki sorra mérgezi a Fejér vármegyei Polgárdiban az állatokat, amiért többen feljelentést tettek már a rendőrségen, de egyelőre nincs meg az állatkínzó. Nyomravezetői díjat is felajánlottak annak, aki segít megtalálni – tudta meg a TV2 Tények.

Németországban fogták el a rendőröket vascsővel megtámadó nyírségi férfit

Itthon2023.04.13, 13:47

A gyanú szerint egy nyírségi férfi vascsővel rendőrökre támadt, aztán Németországig menekült, ahol elfogták, végül az ügyészek indítványára a hétvégén letartóztatták.

Kilőtték Borsodban a svájci farkast

Itthon2023.04.13, 12:22

A Svájcban befogott és jeladóval ellátott farkast szerdán lőtték ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Fegyverrel akartak kirabolni egy szigethalmi trafikot – videó

Itthon2023.04.13, 11:56

Egy férfi az arcát eltakarva, fegyverrel a kezében ment be az egyik szigethalmi dohányboltba, amit egyből ráfogott az eladóra. A nő azonban gyorsan megnyomta a pánikgombot, amitől a férfi elmenekült.

Veszélyes fegyveres bűnözőket keres a rendőrség

Itthon2023.04.13, 10:48

A rendőrség friss körözési toplistáján több olyan bűnöző is szerepel, amelynél fegyver is lehet, ezért különösen veszélyesnek minősül. A listán hat nő van rajta. Több embernél szerepel nyomravezetői díj a a név mellett.

Elképesztő autós üldözés Csepelen - videó

Itthon2023.04.13, 07:49

Több  utcán át üldöztek a csepeli rendőrök egy autóst, míg végül elfogták. Mint kiderült, a kocsiban kábítószer, és a használatához kellő eszközök voltak, a sofőr ezért próbált meglógni - írta honlapján a rendőrség.

Ittas vezetésért elvették Zalatnay Sarolta jogosítványát

Life.hu2023.04.12, 15:06

Zalatnay Sarolta jogosítványát tavaly februárban vették el, miután egy szondáztatás után a műszer azt jelezte, hogy az énekesnő alkoholos befolyásoltság alatt ült a volán mögé. 

Rendszeresen ütötte-vágta és fojtogatta élettársát egy kiskunhalasi férfi

Itthon2023.04.12, 16:20

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás nélkül, már az előkészítő ülésen elítélte azt a férfit, aki rendszeresen zaklatta és verte az élettársát Kiskunhalason. Az ítélet jogerős.

Kislányuk előtt mészárolta le terhes feleségét egy szegedi férfi

Itthon2023.04.12, 15:44

Több mint 30 késszúrással végzett várandós feleségével az a férfi, akinek az ügyében ítéletet hirdethetnek a jövő héten a Szegedi Ítélőtáblán. Első fokon 20 év fegyházbüntetést kapott azzal együtt, hogy feltételesen sem lehet szabadon engedni. A vád és a védelem sem volt elégedett ezzel a döntéssel. 

Újabb fejlemények Berki Krisztián halálának ügyében

Tévé2023.04.12, 15:34

Májusban lesz egy éve, hogy tragikus hirtelenséggel meghalt Berki Krisztián, mindössze 41 éves volt. Az egykori futballjátékos két kislányt és özvegyét hagyta hátra, valamint a híresztelések szerint rengeteg adósságot, amit szülei próbáltak rendezni. A halálát illetően a hatóságok két gyanúsított ellen is nyomozást folytattak, most kiderült, hogy új fejlemények vannak az ügyet illetően.

Dunai hajóbaleset: Istenre bízza a büntetést a Hableány matrózának édesanyja

Itthon2023.04.12, 14:42

Ma folytatódott volna a három éve elsüllyedt Hableány ügyének a tárgyalása, de betegség miatt megint elhalasztották. A dunai hajóbaleset egyik magyar áldozatnak édesanyja a tragédia óta nem tudta feldolgozni fia halálát és nem érti, miért nem zárult még le a büntetőeljárás – írja a Blikk.

Megkéseltek két fiatalt egy londoni metróállomáson

Nagyvilág2023.04.12, 12:25

Két fiút kellett tegnap este kórházba vinni a londoni metróból, miután egy eddig ismeretlen férfi késsel rátámadt az emberekre. A sérülésük pontos részletei még nem tisztázódtak – írja a DailyMail.

Sült denevéreket talált a német rendőrség egy teherautóban

Nagyvilág2023.04.12, 09:42

Sült denevéreket és csaknem egy tonna hűtetlen halat foglalt le a német rendőrség a belga határ közelében egy kisteherautóból - tájékoztattak a hatóságok szerdán.

Járőrök mentették meg egy 70 éves férfi életét Mátyásföldön

Itthon2023.04.12, 09:41

Budapesti járőrök mentették meg egy 70 éves férfi életét - írja a rendőrség honlapja.