rendőrség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőr
- Budapest
- baleset
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Eltűnt a Jackass legnagyobb sztárja, Bam Margera: keresi a rendőrség
Bam Margera eltűnését testvére jelentette be a Twitteren. A Jackass sztárja néhány nappal ezelőtt egy videóban azzal fenyegetőzött, hogy halálra drogozza magát, ha nem láthatja a fiát.
- címkék:
- Jackass
- eltűnt
- Bam Margera
- rendőrség
- Címkefelhő »
Rendőrök törtek rá éjszaka Gáspár Laci családjára
Rendőrök szálltak ki este tizenegykor Gáspár Laciék házához – mint azonban kiderült, ok nélkül.
- címkék:
- Gáspár Laci
- rendőrség
- feljelentés
- Címkefelhő »
Patkányok között, embertelen körülmények között élt három kisgyerek
Elképesztő körülmények között találtak 3 gyereket egy lakókocsiban, hármat pedig egy lakásban az amerikai rendőrök. A gyerekek alultápláltak voltak, a lakókocsit pedig ürülék borította. A gyerekek nem jártak iskolába és a születési dátumukat sem tudták – írja a DailyStar.
Kalapáccsal verte véresre vetélytársa arcát egy féltékeny nő
Egy walesi nő annyira féltékeny volt az exbarátjára, hogy amikor meglátta egy másik nővel, kalapáccsal támadt rá a riválisára. A brutális támadás után az áldozat arcát 14 öltéssel varták össze, azonban a támadó ennek ellenére sem kerül börtönbe – írja a DailyStar.
- címkék:
- Wales
- rendőrség
- krimi
- féltékenység
- kalapács
- Címkefelhő »
Sátánista banda tart rettegésben egy teljes falut
Egy angliai falu lakói attól rettegnek, hogy újra azok a sátánista állatkínzók garázdálkodnak a környékükön, akik évekkel ezelőtt is jelentős pusztítást végeztek az állatállományukban. A helyi plébános szerint az emberek érzelmeire is hatással vannak ezek a gyilkosságok – írja a DailyStar.
- címkék:
- Anglia
- New Forest
- rendőrség
- krimi
- sátánista
- Címkefelhő »
Autóba ült egy medve, a rendőrök segítettek neki kiszállni - videó
A nevadai rendőröket egy lakóházhoz riasztották egy medve miatt, nem mindennapi eset történt - írja a Mandiner.
- címkék:
- Egyesült Államok
- rendőrség
- medve
- autó
- Címkefelhő »
Negyvenöt ember maradványait találták meg zsákokban Mexikóban
A mexikói hatóságok Guadalajara város mellett egy szakadékban 45 zsákot találtak, amelyekben emberi maradványok voltak.
- címkék:
- Mexikó
- rendőrség
- eltűnt személyek
- hulla
- Címkefelhő »
Elképesztő rendőri készültég lesz Szoboszlaiék kupadöntőjén
Mintegy 1400 rendőr lesz jelen a Német Kupa szombati döntőjén, melyet a címvédő és három magyar válogatott labdarúgót foglalkoztató RB Leipzig vív Berlinben az Eintracht Frankfurttal.
Szétlőtték egy bűnöző péniszét a rendőrök egy tűzharcban
A Dél-afrikai Köztársaság fővárosában lövöldözés alakult ki a helyi rendőrök és egy tolvaj banda között. A banda kezdte a tüzelést, amire a rendőrök válaszoltak és az egyik bűnözőt olyan brutális találat érte az ágyékán, hogy leszakadt a nemiszerve – írja a DailyStar.
Itt a rendőrség válasza Opitz Barbi megverésére
Kiderült, indult-e rendőrségi nyomozás Opitz Barbi megverésével kapcsolatban, miután az énekesnőre és egy barátjára rátámadtak egy budapesti plázában.
- címkék:
- Opitz Barbi
- rendőrség
- támadás
- verés
- Címkefelhő »
Molotov-koktélokat dobált ismerőse házára egy csongrádi férfi
Egy csongrádi férfi dühében betörte az kocsma ablakát egy elektromos rollerrel, majd elment az egyik ismerőse házához és megdobálta Molotov-koktélokkal.
Megtudtuk, hogy mi vezetett a tengelici tragédiához
Ma hajnalban brutális gyilkosság történt Tengelic-Szőlőhegy egy kis utcájában. A rendőrség néhány óra alatt elfogta a gyilkost, aki a saját unokatestvérével végzett. Az Origónak a gyilkossággal gyanúsított férfi unokatestvére megrázó részletességgel beszélt a brutális gyilkosságról, és arról, hogy mi vezetett a tragédiához. Ő maga arra ébredt, ahogy a férfi az ágyában fekvő fiatal lányt egy késsel véresre szurkálja. A gyilkos férfi anyja azt mondta a fiáról: éjjel három órakor bekattant az agya és nem lehetett leállítani.
- címkék:
- Tengelic
- rendőrség
- késelés
- krimi
- Címkefelhő »
Pakson fogták el a fiatal tengelici lány gyilkosát
20 kilométerre a gyilkosság helyszínétől fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra szurkált egy fiatal lányt Tengelicen. Néhány órát tudott csupán menekülni, azután csaptak le rá. A rendőrök, és a terrorelhárítás kommandósai indítottak ellene hajtóvadászatot.
Európai összehangolt akció Magyarországon is - olyan bandákra csaptak le, akik nőket futattak
Egy nemzetközi akció során egy hét alatt több olyan bűnözőt is elfogtak Magyarországon, akik arra kényszerítettek nőket, hogy prostituáltként dolgozzanak, bordélyházakat üzemeltettek, vagy nőket és férfiakat is munkára kényszerítettek.
Az Európa Liga döntője alatt sok volt a verekedés, de a rendőrök megakadályozták, hogy nagy baj legyen
Tegnap este egész Európa Budapestre figyelt, mivel a Puskás Arénában játszották az Európa Liga döntőjét. A Sevilla és a Roma focicsapata csapott össze, rengeteg olasz és spanyol szurkoló érkezett a fővárosba, és lengyel, több helyen ők provokálták a verekedést, egy korábbi konfliktus miatt. Több helyen is összeverekedtek egymással a szurkolók, a rendőrök azonban mindig gyorsan elfogták őket. Ezen felül több olyan szurkolót is elfogtak, akiknél kábítószer volt.
Elfogták a férfit, aki hajnalban megölt egy nőt Tengelicen
Holtan találtak rá egy nőre Tengelicen, egy házban. Már az első vizsgálatok után egyértelműnek tűnt, hogy gyilkosság történt. A rendőrök, a TEK kommandósaival azonnal hajtóvadászatot indítottak, és nemrég elfogtak egy férfi - tudatta a Teol.hu. Ezekben a percekben hallgatják ki.
- címkék:
- rendőrség
- krimi
- gyilkosság
- elfogás
- Címkefelhő »
Ismét börtönben a gyönyörű modell, aki fényűző életéről szokott szexi képeket posztolni - fotó
Egy ausztráliai anyuka még 30 éves sincs, de már másodszorra kerül be Ausztrália legkeményebb női börtönébe. A nő ellen ugyanis 15 elfogatóparancsot adtak ki az elmúlt években, de a börtön sem tudta megfékezni őt és a drogfüggőségét – írja a The Sun.
- címkék:
- Ausztrália
- krimi
- körözés
- rendőrség
- Címkefelhő »
A spanyolok után már az olaszokat is verik a lengyel szurkolók
Két lengyel férfi előbb egy olasz, majd egy spanyol fociszurkolót vert meg, akik a budapesti Európa Liga döntő miatt utaztak Magyarországra. A rendőrök gyorsan elfogták a támadókat.
Utcai összecsapás, több tízezer olasz és spanyol szurkoló - hatalmas készültség az EL-döntő előtt Budapesten
Ma este hatalmas eseménynek ad otthont a Puskás Aréna, Magyarországon rendezik meg a Sevilla FC–AS Roma El-döntőt. Az esemény telt házas lesz, az MLSZ és a rendőrség pedig már hónapok óta dolgozik azon, hogy minden rendben menjen. A szurkolókat elkülönítik, hogy nehogy egymásnak essenek, és persze a rendőrök is nagy erőkkel készülnek.
- címkék:
- foci
- rendőrség
- krimi
- Európa Liga
- Címkefelhő »
Ha pánik tör ki a tömegben, akkor már senki sincs biztonságban
Az elmúlt hetek tüntetései kapcsán számos olyan alkalom volt, amikor a rendőröknek azért kellett kiemelniük a tüntető tömegből embereket, mert majdnem összenyomta őket a tömeg. Általában veszélyt jelentenek a tömegrendevények, mondják a rendőrök. A mentősök szóvívője szerint különös veszélynek teszi ki magát az, aki beteg, és mégis elmegy egy ilyen összejövetelre, sőt akár másokat is veszélyeztethet, ha fertőző.
Holtan találtak egy orvost, három nappal korábban jegyezte el a barátnőjét
Kedden holtan találtak rá egy Missouri állambeli orvos és nyolcgyermekes családapára, aki a múlt héten tűnt el, három nappal azután, hogy eljegyezte menyasszonyát.
- címkék:
- USA
- rendőrség
- haláleset
- bűnügy
- Címkefelhő »
Nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állított elő két férfi egy X. kerületi lakásban
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó férfival szemben, akik nagykereskedelmi mennyiségű amfetamint állítottak elő egy X. kerületi lakásban.
- címkék:
- Kőbánya
- rendőrség
- drog
- amfetamin
- Címkefelhő »
Budapesttől egészen Karcagig üldöztek a rendőrök egy autótolvajt
Elloptak egy kisteherautót vasárnap éjjel a VI. kerületi Király utcából, a tolvajra felfgyeltek a rendőrök, de ő úgy gondolta, meg tud lógni előlük, így kezdetét vette a hajsza - írta honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Budapest
- Karcag
- rendőrség
- autós üldözés
- Címkefelhő »
Megerőszakolta, aztán élve felgyújtotta a kétgyerekes anyát
Elképesztő kegyetlenséggel végzett egy fiatal férfi egy kétgyerekes anyával Skóciában. A férfi először megerőszakolta a nőt, majd élve elégette. Most a bíróság elítélte a gyilkost – írja a DailyStar.
- címkék:
- rendőrség
- erőszak
- krimi
- gyilkosság
- Skócia
- Címkefelhő »
A radikális baloldal miatt válságban van az amerikai rendőrség
Jelentős rendőrhiánytól szenvednek az Egyesült Államok legtöbb városában. A probléma oka azonban kevésbé pénzügyi eredetű, hiszen sokkal inkább a jelentkezők létszáma esett vissza a rendőrséget „rendszerszinten rasszistának" beállító kampányok hatására. A rendőrséggel szembeni ellenszenv George Floyd 2020-as meggyilkolását követőn élénkült fel. Szakértők szerint sok újonc barátaik, vagy családtagjaik rosszallásával nézne szembe, ha rendvédelmi pályára lépne.
Holttestet találtak Újszegeden: három gyanúsítottat vettek őrizetbe
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Zöldes színben fluoreszkált vasárnap Velence fő csatornájának, a Canal Grandénak a vize
Zöldes színben fluoreszkált vasárnap Velence fő csatornájának, a Canal Grandénak a vize a Rialto híd közelében: a hatóságok vizsgálatot indítottak a jelenség okának felderítésére - közölte az olasz tűzoltóság.
Maratoni, 48 órás ellenőrzést tartott a NAV a nagybani piacon
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a rendőrség és a NÉBIH is segítségével végzett alapos ellenőrzést a nagybani piac kereskedőinél. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.
Nem hiszi el, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába
Egy kínai férfi Nicaraguából akart becsempészni papagájtojásokat az Egyesült Államokba, amikor egy éppen kikelő madár buktatta le. A férfi nem tagadta a tettét, azt azonban igen, hogy tudta volna, hogy pontosan milyen tojásokat visz – írja a DailyStar.
- címkék:
- Miami
- csempészet
- rendőrség
- krimi
- papagáj
- Címkefelhő »
Holttestet találtak Szegeden
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei egy holttestet találtak Szegeden - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
- címkék:
- Szeged
- Újszeged
- rendőrség
- holttest
- Címkefelhő »
Az utcán szúrtak le egy óvodást Most városában
A gyerek két férfi vitájának áldozatává vált szombat este Most belvárosának közelében. Az incidensben érintett felnőtteket őrizetbe vették.
Így végzett terhes feleségével a nyírkátai férfi
Kihallgatták a nyírkátai emberölés gyanúsítottják a szabolcsi rendőrök. A 31 éves férfi elmondta, mit tett várandós feleségével.
Segítségre szoruló gyerekre lőtt egy amerikai rendőr - videó
Mellkason lőtt egy 11 éves gyereket egy rendőr Mississippi államban, az Egyesült Államokban. A fiút az édesanyja arra kérte, hogy hívja a rendőrséget, mert volt párja megjelent náluk és attól féltek, hogy bántani fogja őket. Mire kiértek, a férfi már elment. Erről mit sem tudva egy rendőr berúgta az ajtót és azonnal meghúzta a ravaszt a TV2 Tények riportja szerint.
- címkék:
- Egyesült Államok
- gyerek
- rendőrség
- Címkefelhő »
Férfinak hazudta magát egy nő, majd egy tárggyal szexelt a partnerével
Börtönbüntetésre számíthat az a nő, aki férfinek adta ki magát és szexre vett rá egy nőt, akin egy tárggyal végezte el a behatolást. A tárgyalás során az áldozat részletesen elmesélte, hogy hogyan zajlottak az együttléteik. A vádlott azzal védekezett, hogy az egész csak egy szerepjáték volt – írja a DailyStar.
Agyonlőtték a gyönyörű fitnesz influenszert a kétéves fia szeme láttára
Egy brazil fitnesz influenszer éppen a családjával utazott, amikor egy csoport bűnöző tüzet nyitott az autójukra, mivel el akarták azt lopni. A nő a kórházban belehalt a sérüléseiben. Az áldozat apja nem hiszi el, hogy a rablás lett volna a támadás oka, szerinte a lányát szándékosan gyilkolták meg – írja a DailyStar.
Meg akarta ölni a feleségét egy ócsai férfi - videó
Egy ócsai férfi azzal fenyegette meg a válófélben lévő feleségét, hogy meg fogja ölni őt is, valamint az új párját is. A nő bevallása szerint nem ez volt az első eset, hogy a férfi megfenyegette. A rendőrök gyorsan elfogták a férfit.
Feladta magát a Szlovákiában megölt magyar vállalkozó gyilkosa
A 38 éves felvidéki magyar vállalkozó azok után tűnt el, hogy Komáromfüssbe ment behajtani egy ház bérleti díját. A rendőrök a nyomok alapján másnap már gyilkosság miatt nyomoztak, amibe a szlovák hatóságok is becsatlakoztak. Végül Pápakovácsi mellett megtalálták a vállalkozó elásott holttestét. Három gyilkost már korábban elfogtak a rendőrök, mostanra a Magyar Nemzet információi szerint a negyedik társuk is feladta magát.
Iskolás gyerekek gyújtogattak Sydneyben, hatalmas tűz keletkezett
Két 13 éves iskolás gyerek feladta magát a rendőrségen az ausztráliai Sydney belvárosában csütörtökön keletkezett tűz miatt - közölte a helyi rendőrség.
- címkék:
- Ausztrália
- rendőrség
- gyújtogatás
- tűz
- Címkefelhő »
A rendőrség épp házkutatást végzett, amikor beléptek a drogdílerhez a vásárlók
A budapesti rendőrség kábítószer kereskedelem miatt folytat eljárást egy 55 éves budapesti nővel szemben, aki több alkalommal a „kristály" néven ismert új pszichoaktív anyagból adott el több embernek Budapesten.
Halálra kínoztak egy autista nőt a gondozói
Borzalmas állapotban találtak egy autista nőt egy furgon hátsó ülésén, miután napokig kegyetlenül kínozták a gondozói, akiket az állam azért fizetett, hogy az otthonukban gondozzák őt. Az áldozatnak napokig kellett egy kádban a saját vizeletében és ürülékében feküdnie – írja a DailyStar.
Hatalmas embercsempész-hálózatot számolt fel a rendőrség - videó
A rendőrség egy olyan embercsempész-hálózatot buktatott le, amelynek az irányítója és szervezője egy líbiai férfi volt, aki több mint 20 embert irányított és olyan szinten kézben tartotta a bűnszervezetét, hogy még egy autó átalakítása sem történhetett meg a jóváhagyása nélkül. A banda nagyjából 600 migránst csempészett át, vagy csak akart átcsempészni a határon. A rendőrség sajtótájékoztatón számolt be részletesen az akcióról.
Egy ausztrál nő megmérgezte a férjét, majd a hulláját a fagyasztóban rejtette el
Egy észak-ausztráliai nő mérgezett kekszet adott a férjének, majd az eszméletlen férfit begyömöszölte a fagyasztóba. A gyilkos a kegyetlen tettét azzal indokolta, hogy a férje évek óta kegyetlenül bánt vele, rendszeresen megalázta, megverte és megerőszakolta – írja a DailyStar.
Ismerősét rabolta ki egy férfi Sajóhídvégen
A rendőrök rövid időn belül lecsaptak egy körömi férfira, aki megverte, majd kirabolta ismerősét Sajóhídvégen. A férfit azóta már őrizetbe is vették.
A rendőrök egyszer sem használtak sokkolót a baloldali tüntetések alatt
Tömegkezelés témában tartott háttérbeszélgetést az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán kora délután az elmúlt hetek tüntetésein történtek miatt. Dr. Gömbös Sándor r. dandártábornok, az ORFK Hivatalának vezetője és Wieszt Ferenc r. ezredes, a BRFK főosztályvezetője válaszolt az újságírók kérdéseire.
Fényes nappal raboltak ki egy ékszerboltot Ausztráliában - videó
Fegyveres rablás tötént egy queenslandi ékszerboltban. A boltból két férfi több mint 200 000 ausztrál dollár (46 millió forint) értékű készletet vitt el.
- címkék:
- Queensland
- rablás
- rendőrség
- bűnügy
- ékszer
- Címkefelhő »
48 év után oldották meg egy megerőszakolt és meggyilkolt tinédzser ügyét Kanadában
Sharron Prior családja közel 50 éve vár arra, hogy kiderüljön, ki erőszakolta és ölte meg a lányt. Az áldozat 1975-en montreali otthonához közeli pizzázóba tartott, amikor eltűnt. Holttestét három nappal később találták meg a montreali déli parton lévő Longueuil-i erdőben – írja a Sky News.
Házkutatást tartott a német rendőrség egy klímavédelmi csoportnál
Bűnszervezet létrehozásának és támogatásának gyanúja miatt házkutatást tartott a rendőrség szerdán Németországban az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport több aktivistájánál.
Sétahajóról ugrott a Dunába egy férfi Budapesten
Egy társaság hajózott a Dunán kedd este, amikor egy amerikai férfi kiugrott a hajóból és eltűnt. A férfit azóta nem sikerült megtalálni – írja a Blikk.
- címkék:
- Duna
- rendőrség
- keresés
- sétahajó
- Címkefelhő »
Kalapáccsal agyonverte a nagymamáját egy férfi, majd felhívta a bejárónőt, hogy takarítson fel
Egy floridai férfi majdnem egy hete brutálisan agyonverte a nagymamáját egy kalapáccsal, majd felhívta a bejárónőt, hogy takarítsa fel a vérengzés nyomait. Nem sokkal később a nagyapja is hazaért, akit a férfi brutálisan megvert – írja a DailyStar.
- címkék:
- Florida
- rendőrség
- krimi
- gyilkosság
- nagymama
- Címkefelhő »
Újabb fordulat a Madeleine McCann-ügyben: egy víztározót kutatnak át a rendőrök
16 évvel ezelőtt veszett nyoma a fiatal brit kislánynak, Madeleine McCannek. A rendőrség hosszú idő után újabb helyszíni vizsgálatot tart az ügyben.
Székkel támadt a rendőrökre egy férfi Szegeden
Egy férfi Szeged belvárosában ordítozott, majd nem sokkal később egy székkel rontott rá az őt követő rendőrökre. A bíróság elrendelte a letartóztatását, mivel még a kirendelt védőjét is megfenyegette.
Bosszúból gyújtogatott három testvér, tömegverekedés lett a vége
Három testvér bosszúból felgyújtotta egy ismerősük házát, majd a lángoló épületből menekülő emberekkel összeverekedtek. Egy ember életveszélyesen, többen pedig könnyebben megsérültek.
Betörte a villamos ablakát egy férfi Budapesten - videó
Egy eddig ismeretelen férfi betörte a 4-6-os villamos egyik ablakát. A rendőrség most a lakosság segítségét kéri a megtalálásához.
Azzal zsarolta a gyönyörű pornósztárt, hogy mindent elmond a nő anyjának - fotó
Egy brit pornószínésznő még csak kezdő volt, amikor egy ismeretlen ember megfenyegette őt, hogy mindent elárul a nő munkájáról, a nő anyjának, ha nem fizet neki. A zsaroló csak azzal nem számolt, hogy a nő az első forgatása után azonnal felhívta az anyját és mindent elmesélt neki – írja a DailyStar.
- címkék:
- rendőrség
- zsarolás
- krimi
- pornósztár
- brit
- Címkefelhő »
Meghalt egy kisbaba egy törökországi üdülőhelyen
Egy brit házaspár és a kislányuk egy 30 fős baráti társasággal nyaralt Törökországban, amikor a tragédia történt. A kislányuk rosszul lett és hiába szállították kórházba, nem sokkal később meghalt. A rendőrség nyomozást indított az ügyben – írja a The Sun.
- címkék:
- Törökország
- rendőrség
- nyaralás
- krimi
- kisbaba
- brit
- Címkefelhő »
Az utcán könyörgött segítségért egy 10 éves fiú, akit éheztettek a szülei
A szomszédai hívtak segítséget ahhoz a fiúhoz, akit csontsoványan találtak meg az utcán miközben ételért könyörgött. A súlyosan alultáplált gyerek állapotát a szülei okozták, a fiú pedig könyörgött a rendőröknek, hogy ne kelljen visszamennie hozzájuk – írja a DailyStar.
Itt a bizonyíték: baloldali politikusok rontottak a rendőrökre - videó
Kiderült, a tegnapi baloldali tüntetésen a dollárbaloldal politikusai vezényelték a tömeget, hogy azok a rendőrökre támadjanak. A felhergelt tüntetők különböző tárgyakkal dobálták, szurkálták a szolgálatot teljesítő egyenruhásokat.
- címkék:
- rendőrség
- tüntetés
- baloldal
- Címkefelhő »
Csúzlival akadályozta meg a hős 13 éves fiú, hogy elrabolják a húgát
Hőssé vált egy amerikai kisfiú miután megmentette a húgát, akit egy férfi el akart rabolni a házuk hátsó udvaráról. A kisfiú egy csúzlival védte meg a testvérét, kétszer el is találta a támadót – írja a DailyStar.
- címkék:
- Michigan
- rendőrség
- emberrablás
- krimi
- Címkefelhő »
Egy öngyilkosságra készülő fiatal lányt mentettek meg a rendőrök Veszprémben
A rendőrségre 2023. május 17-én 17 óra 5 perckor érkezett lakossági bejelentés, hogy Veszprémben, a Szent István Völgyhídnál egy nő a mélybe akar ugrani.
Több mint tízmillió forintot utalhatott át ismerőse bankszámlájáról egy férfi Zuglóban
A zuglói nyomozók őrizetbe vettek egy budapesti férfit, aki több mint tízmillió forintot utalhatott át ismerőse bankszámlájáról.
- címkék:
- Zugló
- lopás
- rendőrség
- utalás
- Címkefelhő »
Megöltem a feleségem - mondta a rendőrkapitányságon a mosonmagyaróvári férfi
Tegnap azzal ment be a rendőrségre egy 67 éves helyi férfi, hogy előző nap, az esti órákban a Mosonmagyaróvári otthonukban megölte feleségét. A bejelentés után azonnal elfogták.
Láncfűrésszel akarta megölni, majd a veteményesben elásni apját egy érdi férfi
Apja megölését és eltüntetését is kigondolta a gyanú szerint az az érdi férfi, aki ellen a napokban javasoltak vádemelési javaslatot a Pest vármegyei vizsgálók. Terve nem sikerült, a rendőrök a helyszínen elfogták.
Meggyilkoltak egy 16 éves fiút, és a barátnőjét
Nemrég, egy sekély sírban, egy brit fiú holttestét találták meg Thaiföldön. A gyereket még előző este együtt látták motorozni a barátnőjével, valószínűleg éppen a gyilkoshoz hajtottak. A gyilkosság részletei még mindig nem teljesen tiszták, azonban a fiú barátnőjét is meggyilkolták – írja a The Sun.
A belgrádi iskolai lövöldözés óta Magyarországon is több bejelentést kapnak a rendőrök
Szörnyű tragédia történt egy belgrádi általános iskolában május elején. Egy 13 éves fiú fegyverrel ment be az iskolába, ahol lelőtte több iskolatársát, az iskolaőrt és egy tanárt, valamint több diákot megsebesített. Az eset nagy hatással lehet a hazai diákokra is, ezért a rendőrség háttérbeszélgetést tartott az iskolai lövöldözések megelőzésével kapcsolatban. Elmondták, hogy nagyon fontos jó mintákat mutatni a gyerekeknek és kiderült az is, hogyan lehet felismerni, ha egy gyerek viselkedése rossz irányba halad.
Hajátültetésre, mellműtétre és esküvőre költötte a raboktól megszerzett pénzt a drogdíler börtönőr
Letartóztattak egy volt börtönőrt Angliában, miután kiderült róla, hogy rendszeresen adott el drogot a raboknak. A férfi többek között hajátültetésre, mellműtétre és esküvőre költötte el a több ezer fontos bevételét – írja a DailyStar.
Halálos balesetet okozott egy fiatal férfi a Soroksári úton
Több mint 2 évvel ezelőtt halálos balesetet okozott egy férfi a Soroksári úton. Az autójával olyan brutális erővel csapódott bele egy másik autóba, hogy annak a sofőrje a helyszínen meghalt. A férfi ellen most emeltek vádat halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.
- címkék:
- rendőrség
- baleset
- krimi
- Soroksári út
- Címkefelhő »
Két társasházban is gyújtogatott egy férfi Szegeden
Egy férfi kétszer is tüzet gyújtott szegedi panelházakban. Az egyik esetben gyorsan megfékezték a tüzet, a másik alkalommal azonban súlyos órási károkat okozott. Nem sokon múlt, hogy az egész társasház leégjen.
- címkék:
- Szeged
- rendőrség
- krimi
- tűz
- Címkefelhő »
Elszabadult pótkocsi okozott balesetet Debrecenben
Egy rosszul rögzített pótkocsi szabadult el egy forgalmas debreceni úton, majd egy szabályosan közlekedő autónak ütközött. A vétlen sofőr és két utasa is megsérült a balesetben.
Súlyos sérülést okozott 86 éves nagyanyjának egy kecskeméti férfi
Egy kecskeméti férfi életveszélyes sérüléseket okozott az idős nagymamájának, akivel egy háztartásban élt. Az unoka nem először veszett össze az asszonnyal, azonban a tavalyi veszekedésük durván elfajult.
- címkék:
- Kecskemét
- rendőrség
- krimi
- nagymama
- Címkefelhő »
Megdöbbentő részletek derültek ki a Gyöngyösorosziban patakba zuhant kisfiúról és családjáról
Megszólalt annak a kisfiúnak a nagybátyja, aki kedden esett bele egy gyöngyösoroszi megáradt patakba. A kisfiút a helyszínen még újra tudták éleszteni, azonban a kórházban meghalt. A családban azonban nem ez az első borzalmas tragédia.
- címkék:
- Gyöngyösoroszi
- rendőrség
- krimi
- kisfiú
- Címkefelhő »
Megdöbbentő dolgot tett egy esztergomi férfi bevásárlás után
Egy esztergomi férfi a bevásárlása után úgy döntött, hogy megkarcolja az autója mellett parkoló autót. Jelentős kárt okozott, amelyet hajlandó volt megfizetni, ezért az ellene indult eljárást felfüggesztették, majd megszüntették.
Tisztázta az új traffipaxszabályokat a rendőrség
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) keddi sajtótájékoztatóján tisztázta, mit jelentenek az új traffipaxszabályok, azaz, hogy mit jelent valójában, hogy a májustól érvényes szabályok szerint a rendőrség a sebesség-ellenőrzéseknél többé nem alkalmaz úgynevezett hitelesítési hibahatárokat.
Drasztikus változás történt a gyorshajtók büntetésében
Nincs többé 51, az ötvenes táblánál. Aki ennél gyorsabban megy, azt megbüntetik. Ugyan a rendőröknek van némi mozgásterük, ha valóban kevéssel lépi túl egy autós a megengedett sebességet, lehetnek elnézők. Csakhogy olyan műszereik vannak, amelyek a másodperc töredéke alatt 1.000 mérést készítenek. És azt teljesen pontossággal. Erről és egyéb részletekről beszéltek a mai sajtótájékoztaón a rendőrök.
Rálőttek a gyönyörű Onlyfans-sztár énekesnőre, amikor a fellépésére ment
Egy népszerű brazil énekesnőre és a bandájára támadtak pénteken. A felnőtt tartalmakat is gyártó nő a közösségi médiában számolt be a támadásról. A zenekar másnap már fel is lépett nem messze a támadás helyszínétől – írja a DailyStar.
Egyszerű közúti ellenőrzésnek indult, végül 10 milliós lopásra derült fény Újszászon
Nem hitték volna a szolnoki rendőrök, hogy kötelező tartozékokon ívül bármi mást is találnak majd a megállított kocsi csomagterében, de tévedtek: a csomagtartóban több lopott e-rollerre leltek a hétköznapi közúti ellenőrzésnek indult igazoltatáskor.
Egy kegyetlen motorosbanda tart rettegésben egy kisvárost
Áldatlan állapotok uralkodtak egy angliai kisvárosban, miután egy motoros banda ámokfutást rendezett és egy éjszaka alatt 13 autót felgyújtott. A várost szinte ostrom alá vették a fiatalok, több autó fel is robbant, a helyiek alig mernek kimenni az utcákra – írja a The Sun.
- címkék:
- Anglia
- rendőrség
- gyújtogatás
- krimi
- autó
- Címkefelhő »
Szexuális kényszerítés miatt keresik ezt a férfit: fantomkép készült róla
A XIII. kerületi rendőrök keresik a grafikán látható férfit, aki trükkös módszerrel jutott be egy nő lakásába, majd szeméremsértő módon viselkedett.
Füveztek a patkányok egy rendőrségi raktárban: több száz kiló kannabiszt ettek meg
Amikor egy indiai rendőrségi raktárból bizonyítékként át kellett vollna adni a bíróságnak 200 kiló kannabiszt, a rendőrök megdöbbenve látták, hogy az addig lefoglalt kábítószer nagy része hiányzik.
- címkék:
- India
- rendőrség
- kannabisz
- patkány
- Címkefelhő »
Megölte négy társát egy rendőr egy rendőrőrsön
Agyonlőtte négy társát egy rendőrfelügyelő az észak-brazíliai Ceará államban helyi idő szerint vasárnap a rendőrőrsön, ahol dolgoztak - jelentette a hatóság.
- címkék:
- rendőrség
- gyilkosság
- Brazília
- Címkefelhő »
Fagyasztóban rejtegette apja hulláját, hogy "beszélgethessen" vele
Egy idős holland férfi, aki több mint másfél évig nem tudta feldolgozni édesapja halálát, végig fagyasztóban rejtegette annak holttestét, hogy továbbra is „beszélgethessen" vele.
- címkék:
- rendőrség
- család
- halott
- Címkefelhő »
Szexért cserébe írt fel gyógyszert egy nyíregyházi orvos – videó
Egy 43 éves nőt vesztegetéssel, egy 48 éves orvost pedig vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. A budapesti nő ugyanis szexet kínált egy fogyást segítő gyógyszerért cserébe a férfinek, aki az aktus után már ki is állította az e-receptet a hölgynek.
- címkék:
- rendőrség
- vesztegetés
- szex
- orvos
- Címkefelhő »
Majdnem 10 ezer liter üzemanyagot loptak el egy kiskunhalasi benzinkútról
Három férfi rendszeresen lopott egy benzinkútról, mivel észrevették, hogy időnként megszakad a kommunikáció a kútoszlop és az online kassza között. Ezzel több ezer liter üzemanyagot szereztek fizetés nélkül, most folytatólagosan elkövetett lopás miatt emeltek vádat ellenük.
- címkék:
- Kiskunhalas
- rendőrség
- krimi
- benzin
- Címkefelhő »
Vasvillával és vascsővel támadtak emberekre Gesztelyen
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két férfinak az ügyében, akik először hógolyóval dobáltak egy gesztelyi házat, majd vasvillával és vascsővel verték az ott lakókat. Az ítélet nem jogerős.
- címkék:
- Gesztely
- rendőrség
- krimi
- vasvilla
- Címkefelhő »
Férje meggyilkolásával vádolnak egy népszerű amerikai írónőt
Egy amerikai írónő azzal vált népszerűvé, hogy férje halála után gyerekeknek szóló könyvet írt, amely arról szól, hogy hogyan kell feldolgozni az egyik szülőjük elvesztését. A nőt gyilkossággal és drog birtoklásával vádolják – írta meg a Metro.
Részeg, jogosítvány nélküli sofőr tolatott az M1-es autópályán
Ítéletet hozott a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki részegen tolatott az autópályán és ezzel balesetet okozott. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.
Azt hitték, hogy egy ember kiált segítségért, nagyon meglepődtek az amerikai rendőrök - videó
Az oklahomai rendőrséghez bejelentés érkezett az egyik enidi lakostól, hogy a községben egy ember segítésért kiabál, de kiderült, hogy egy kecskéről van szó - írja az ABC.
- címkék:
- Oklahoma
- rendőrség
- kecske
- Címkefelhő »
Brutális vérfürdőt rendezett a debreceni láncfűrészes
Egy debreceni férfi összeveszett az utcán füvet vágó munkásokkal, és rájuk támadt egy láncfűrésszel. Az egyik munkást a fején vágta meg.
Meg akarták vesztegetni a beregsurányi rendőröket
Vesztegetéssel vádolnak egy ukrán-román fréfit, aki le akarta fizetni a rendőröket Beregsurányban.
Hat kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől, majd falnak csapódott az embercsempész Felsődobszán
A rendőrök egy fehér dobozos kocsi sofőrjét akarták igazoltatni az M30-as autópályán, aki azonban a figyelmeztetés ellenére sem húzódott félre, hanem inkább a gázra taposott.
Több embert is munkára kényszerített egy nagykarácsonyi férfi és a fia
Egy nagykarácsonyi férfi és a fia hajléktalan, nehéz körülmények között élő embereket vett rá arra, hogy náluk éljenek és dolgozzanak nekik. A beígért fizetés helyett jóval kevesebb pénzt kaptak, ezen felül embertelen körülmények között szállásolták el őket. Panaszkodni sem mertek, mert féltek, hogy megverik őket.
Teniszlabda méretű meteorit csapódott egy családi házba
Egy teniszlabda méretű szikladarab csapódott egy családi házba a New Jersey állambeli Hopewellben. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy a világűrből származik-e a tárgy.
- címkék:
- rendőrség
- baleset
- meteorit
- Címkefelhő »
Szenzációs manővereket mutattak az Origónak a rendőrségi helikopterek pilótái
A Készenléti Rendőrség Légrendészeti Szolgálata repülési gyakorlatot tartott a Balaton felett, amin az Origo is részt vehetett. A pilóták olyan manővereket mutattak, amikhez szakértelem és precizitás kell.
Több embert is kirabolt egy férfi Budapesten: egy angliai autómosóban sikerült elfogni
Európai elfogatóparancs alapján hozták haza a budapesti rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint még 2016-ban kétszer is rabolt egy nap alatt. Az egyik helyszínen társa is akadt.
Gelencsér Tímea elárulta: itt tart most a rágalmazási ügye
Gelencsér Tímeánál nemrég betelt a pohár, a rendőrséghez fordult, és feljelentést tett becsületsértés miatt. Most ezzel kapcsolatban számolt be friss fejleményekről a közösségi oldalán.
Télikabátban akart ruhákat lopni májusban egy nő Szekszárdon
Egy mohácsi nő úgy próbált ruhákat lopni egy szekszárdi üzletből, hogy a téli kabátja alá és a nadrágjába rejtette azokat, miután letépte róluk a címkét.
- címkék:
- Szekszárd
- lopás
- rendőrség
- ruha
- Címkefelhő »
Viperával vertek meg egy édesanyát a gyermekei előtt: hat személyt vett őrizetbe a rendőrség Szombathelyen
A csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban hat személyt vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen.
- címkék:
- Szombathely
- rendőrség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Másfél hónapja veszett nyoma a mentális betegségben szenvedő sportolónak
Március 19-én látták utoljára a 22 éves norvég biatlonost a szülei. Elmondásuk szerint az eltűnése előtt segítséget kért egy kórházban, de onnan elküldték. Azóta nem látta senki.
- címkék:
- rendőrség
- kórház
- eltűnés
- sportoló
- Címkefelhő »
Óriási droglabort buktattak le Ausztráliában
Nagy mennyiségű szintetikus kábítószer előállítására alkalmas droglaboratóriumot számolt fel kedden a rendőrség Sydney déli részén. A helyszínen őrizetbe vettek két férfit, akik ellen eljárást indítottak.
Ilyen idióta autótolvajt is ritkán látni
Egy 39 éves férfi a 15. kerületben beült egy nyitva hagyott autóba, hogy ellopja. Az sem zavarta, hogy az anyósülésen ült egy nő. Be akarta indítani az autót és el akart vele hajtani, de a nőnek sikerült ezt megakadályoznia.
- címkék:
- Budapest
- rendőrség
- utas
- kocsilopás
- Címkefelhő »
Rátámadt a szüleire egy baji férfi
Egy baji férfi rátámadt a szüleire az otthonukban, ami miatt kihívták a rendőröket. A férfinél eurót találtak, ami gyanús lett a rendőröknek. Később kiderült, hogy nem sokkal korábban betört egy közeli házba, ahonnan több mindent is ellopott.