feladta magát

címke rss
Feladta magát a Szlovákiában megölt magyar vállalkozó gyilkosa

Feladta magát a Szlovákiában megölt magyar vállalkozó gyilkosa

A 38 éves felvidéki magyar vállalkozó azok után tűnt el, hogy Komáromfüssbe ment behajtani egy ház bérleti díját. A rendőrök a nyomok alapján másnap már gyilkosság miatt nyomoztak, amibe a szlovák hatóságok is becsatlakoztak. Végül Pápakovácsi mellett megtalálták a vállalkozó elásott holttestét. Három gyilkost már korábban elfogtak a rendőrök, mostanra a Magyar Nemzet információi szerint a negyedik társuk is feladta magát.

Feladta magát az M0-son halálos balesetet okozó sofőr

Itthon2023.02.12, 17:37

Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki a gyanú szerint pénteken halálos balesetet okozott az M0-ás autóút 19-es kilométerében, majd segítségnyújtás nélkül elszaladt. Ezt közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Feladta magát a józsefvárosi lottózórabló

Itthon2022.05.13, 09:54

Egy VIII. kerületi lottózó tavalyi kirablása miatt körözték a férfit, aki most adta fel magát, miután megtudta, hogy a rendőrök a nyomában vannak. Kihallgatásán azt mondta: ő csak annyi pénzt akart és vitt el, amennyit sorsjegyen vesztett. Őrizetbe vették.

Előző
  • 1
Következő