Renault F1
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Honda Racing F1
- McLaren
- WilliamsF1
- Giancarlo Fisichella
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Renault már Bahreinben elkezdte költeni a motorzsetonjait
Az FIA csak két futammal később hozta nyilvánosságra, hogy a francia gyártó is módosított F1-es erőforrásán a szezon kezdete óta. Továbbra is a kanadai változatra koncentrálnak.
A Renault még nem mond le az idei F1-es szezonról
Úgy vélik, tartoznak azzal a partnereiknek, hogy nem adják fel az idei szezonba vetett reményeiket, azt viszont elismerik, hogy két autót egyszerre nem tudnak fejleszteni.
Renault: A Red Bullt megijesztette a kiszolgáltatottság
Megoldódni látszik a Red Bull és a Renault tavalyi viszálya: a csapat elégedettebb a beszállító munkájával, és a Renault is jobban megérti ügyfele hozzáállását.
Kanadában tényleg jön a továbbfejlesztett Renault motor
A gyári istálló a mezőny végéről, a Red Bull pedig a rangsor élére kíván elmozdulni az új változat révén. A Ferrari közben kockáztathat, és már a hétvégén fejlesztéseket vethet be.
Mégis növelhetik az F1-es autók fogyasztását
Korábban elvetették, de a jövő héten újra terítékre kerülhet, hogy az egész versenyre vonatkozó 100 kg-os határt 5 kg-mal megemelik.
Nincs mentség a Renault vergődésére
Az ügyvezetőjük, Cyril Abiteboul elismerte, hogy muszáj fejlődniük, miután Jolyon Palmer a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon a legutolsó helyen, Rio Haryanto mögött ért célba. Főleg a gumikkal küszködnek.
300-as tempónál tört el a Renault felfüggesztése
Úgy tűnt, a Renault is hasonló gumiproblémával szembesült, mint a Williams, de Kevin Magnussen szerint teljesen más történt.
A felnik okozhatták Massa defektjeit
Három baleset is történt a Kínai Nagydíj első szabadedzésén, mindegyik összefüggésbe hozható a gumikkal, de a Pirelli szerint nem az abroncsaik felelősek a történtekért.
Szabálytalanság miatt büntették Magnussent
A Bahreini Nagydíj sportfelügyelői nem kegyelmeztek a dán pilótának, aki nem állt meg a piros lámpánál, és kihagyta a mérlegelést. Figyelmetlensége miatt elúszhat az egész vasárnapi futama.
A Renault száműzné az üzemanyaglimitet az F1-ből
Szerintük a hosszútávú versenyzésbe való, és háttérbe szorítja a hibrid turbómotorok által közvetített pozitív üzenetet. A pillanatnyi fogyasztáskorlátot azért ők is megtartanák.
Renault: Már fél éve a 2017-es autón kellene dolgozni
Nem kell aggódniuk, még az F1-es tervezőzseni, Adrian Newey sem kezdett hozzá. Bob Bell, a Renault technikai vezetője szerint a jövő évi győztesek már régen a 2017-es autót tervezik.
A Renault hasonló cipőben jár, mint eleinte a Mercedes
Az újjáalakuló gyári istálló technikai vezetője, Bob Bell részt vett a Mercedes csapat feltámasztásában is, és pontosan tudja, hogy idő, türelem, és sok erőfeszítés szükséges a fejlődéshez.
A gyártókat felbosszantotta Ecclestone kartellvádja
A Ferrari csapatfőnöke szerint nevetséges az F1 ügyvezetőjének állítása, a Renault képviselője életszerűtlennek tartja a felvetést, a Mercedes pedig anyavállalatuk értékrendjére emlékeztetett.
Erősebb és megbízhatóbb motort visz Melbourne-be a Renault
A barcelonai tesztek vége óta is változtattak a hajtásláncukon, végre maximálisan ki lehet használni a teljesítményét.
A Mercedes és a Ferrari miatt a farok csóválja a kutyát
Dietrich Mateschitz egyetért Bernie Ecclestone-nal, amikor az F1 ügyvezetője arról beszél, hogy a túl nagyra nőtt a Mercedes és a Ferrari befolyása a sportban. Akkor sem feltétlenül maradnak, ha erre szerződés kötelezi őket.
Renault: Magnussen alkalmas a csapat vezetésére
Cyril Abiteboul szerint a gyári istálló fiatal pilótapárosa ég a tettvágytól, és pont ez az, amire a Renault-nak szüksége van az F1-ben. A dán pilóta egyetért új főnökével.
Kellemes meglepetés a Renault új autója
Technikai vezetőjük szerint a teszteken jobban szerepelt a vártnál, de Melbourne-ben így is elégedettek lennének a pontszerzéssel. Kiderült, mikor láthatjuk az autót teljes pompájában.
- címkék:
- Bob Bell
- Renault F1
- Forma-1-es hír
- Címkefelhő »
Fél másodperccel gyorsult a Renault motorja
Az adataik ezt mutatják, de a terveik szerint ez csak a kezdet, még legalább ennyit akarnak fejlődni idén.
Alonso: A Renault-nak szerencsére is szüksége van
Korábbi világbajnokuk szerint a Renault hasonló cipőben jár, mint a McLaren-Honda. A spanyol pilóta figyelmeztette korábbi munkaadóját, hogy múltbeli sikerek semmit sem érnek az F1-ben.
A Lotus autóját fejlesztette tovább a Renault
Az RS16 a csapat jogelődjének utolsó modelljére épül. A franciák bíznak benne, hogy a motorjukkal is sikerül előrelépniük.
Csúszásba került új autójával a Renault
Az előző tulajdonosok spórolása miatt alig fejlesztett tavaly a Lotus, ráadásul csak nagyon későn dőlt el, hogy Renault motorokra váltanak. Emiatt nem is lett ideális az autójuk, de azért jó alapra épült.
A Renault-nak is van annyi pénze F1-re, mint a Mercedesnek
Bob Bell, a Renault Sport Racing technikai vezetője nem aggódik a csapat költségvetése miatt. Szerinte csak idő kérdése, hogy felzárkózzanak az élmezőnyhöz.
Hamiltonból, Rosbergből is bajnokot faragott a Renault nagyágyúja
Róla a Forma-1 rajongói közül is kevesen tudják, hogy kicsoda, holott kevesen ismerik olyan jól szinte az egész mezőnyt, mint ő. A sportba az idén gyári csapattal visszatérő Renault titkos fegyvere, a versenyigazgatóvá kinevezett Frédéric Vasseur valóban a legalkalmasabb ember a Mercedes és a Ferrari elleni harc vezetésére, de tudja, hogy brutális kihívás vár rá.
A Renault a Red Bullhoz fogja mérni magát
Oké, hogy már gyári csapatuk is lesz, de ugyanazt a motort használják majd, így régi partnerük „félelmetesen jó” összehasonlítási alapot fog jelenteni számukra.
Maldonado megtörte a csendet
A venezuelai versenyző nem mérges, csak csalódott, amiért elvesztette az állását. Váratlanul érte, hogy a PDVSA kihátrált mögüle.
Carmen Jordá kikéri magának, hogy 12 másodperccel lassabb
Állítása szerint nem is ismeri azt a Marco Sorensent, aki a napokban lesújtóan nyilatkozott róla, és semmi alapja nincs, hogy ennyivel el lenne maradva az F1-es versenyzők tempójától.
A béna tesztpilóta bomba nő miatt bojkottálta a Lotust
Marco Sorensen azt még tűrte, hogy leszerződtették mellé Carmen Jordát , de betelt a pohár nála, amikor a gyenge eredmények ellenére is őt ajnározt ák .
Newey: A korlátlan motorfejlesztés még rosszabb lesz
Adrian Newey szerint nem hoz megváltást az F1 számára a sokat szidott zsetonrendszer eltörlése. Azt sem hiszi, hogy a Renault ettől behozhatja a hátrányát, vagy a független csapatok esélyei javulni fognak.
Vandoorne a Renault-tól is majdnem kitúrta Magnussent
Eredetileg őt akarták megszerezni a menesztett Pastor Maldonado helyére, csak a McLaren nem engedte el. Magnussent egy titokzatos zaklató üldözi.
Tavaly spóroltam, most bevállalósabb leszek
Az F1-be az idén gyári csapatként visszatérő Renault meglepően rutintalan pilótapárost szerződtetett, ami talán egyszerűen azt bizonyítja, hogy 2016-tól úgysem várnak sokat. Az újonc Jolyon Palmer azonban eltökélte magát, hogy nem rajta fog múlni. Guyancourt-ban készítettünk interjút vele.
A Renault jobban fejleszthet, ha nem nyomasztja a Red Bull
Legalábbis ezt reméli a franciák technikai igazgatója, aki ugyanakkor semmi meglepőt nem talál abban, hogy eddigi partnerük továbbra is kiemelt bánásmódot szeretne. A Renault az idén még a motorok terén is mindent 2017-nek rendel alá, egyelőre a tavalyi specifikációból indulnak ki. Rémi Taffinel beszélgettünk.
Schumacher volt mérnöke a Renault-hoz igazol
Még alig állt fel az enstone-i istálló új menedzsmentje, máris egy komoly szakember csatlakozik a csapathoz. Chris Dyert vezető versenymérnökké nevezik ki.
A McLaren a születésnapján kidobta, a Renault megmentette
Kevin Magnussen jelentkezett náluk még tavaly, versenyzői szerződés lett belőle. Bár egy évet kihagyott, úgy érzi, nem rozsdásodott be annyira, hogy nehezen vegye fel újra a ritmust. A Renault guyancourt-i bemutatóján beszélgettünk vele.
Újjá kell építeni a Renault F1-es főhadiszállását
A visszatérő technikai igazgató szerint a korábbi tulajdonosok „kiéheztették” az enstone-i csapatot, így a következő két évet azzal kell tölteniük, hogy újraépítik a személyi állományt és az infrastruktúrát is.
- címkék:
- Bob Bell
- Renault F1
- Forma-1-es hír
- Címkefelhő »
A Renault vezére Alonsót akarja
Carlos Ghosn nem titkolja, hogy szívesen visszacsábítaná a gyári Renault csapat eddigi utolsó bajnokát, de a döntéseket a beosztottjaira bízza. Bár van két versenyzőjük, pilótafronton is hosszú távra terveznek.
Végre jön a szabad motorfejlesztés az F1-ben
Jövőre megszabadulnak a sokat szidott zsetonrendszertől, alig lesznek korlátozások. Ez segítheti a Honda és a Renault felzárkózását.
A Renault győzni akar az F1-ben, de nem azonnal
A vállalat vezetése tisztában van azzal, hogy a tavaly majdnem csődbe ment Lotus romjain épülő istállónak időre lesz szüksége a felzárkózáshoz, de közölték, a győzelemért kívánnak harcba szállni. Magnussen úgy érzi, élcsapathoz szerződött.
Hivatalos: Magnussen és Palmer indul Renault színeiben
A 2016-ban újjáéledő Renault gyári csapat autója egyelőre fekete. Az istálló versenyigazgatója az alsóbb géposztályokban mindent megnyerő Frederic Vasseur lett, veterán szakember is visszatér.
Maldonado jövőre visszatérne
A menedzsere szerint barátságos körülmények között távozott a Renault-tól. Azt még nem tudja, az idén mihez kezd.
Még a héten teljessé válhat az F1 mezőnye
A Renault várhatóan már szerdán bejelenti Kevin Magnussen szerződtetését, a Manornál Rio Haryanto és a Mercedes védence, Pascal Wehrlein lehet a befutó.
Maldonado tényleg kiesett az F1-ből
Hétfőn megerősítette, hogy nem lesz ott a mezőnyben. Valószínűleg Magnussen lesz az utódja.
Magnussen egy lépésre az F1-es visszatéréstől
Szerdán jelenthetik be, hogy a dán pilóta váltja Maldonadót, mert a szponzora nem fizetett időben. A másik Renault-t vezető Palmer elárulta, milyen rajtszámmal kezdi első F1-es idényét.
Maldonado nem is olyan balhés, mint hinnénk
Lapértesülések szerint a PDVSA nehézségei miatt véget érhet Pastor Maldonado pályafutása a Renault-nál, az istálló vezető versenymérnöke viszont úgy véli, a venezuelai akár vezéregyéniség is lehet.
Red Bull: A Renault koncentráljon ránk!
Már megint a régi nóta: a francia cégnek az idén hiába lesz újra gyári csapata, eddigi partnere továbbra is kiemelt bánásmódot vár el.
Egyre valószínűbb, hogy Maldonadót kirúgják
Úgy tűnik, a Renault nem tud megállapodni a szponzorával. Magnussennel már a szerződéséről tárgyalnak.
Renault: A Red Bull-lal már nem tudnánk nyerni
Cyril Abiteboul szerint az osztrákokkal „sehová sem tartott” a kapcsolatuk, ezért muszáj volt újra gyári csapatot indítaniuk. A Red Bull túl sok pénzt ölt a kasztni fejlesztésébe.
Februárban mutatkozik be a Renault, nevet változtatott a Manor
Továbbra is sok a nyitott kérdés a franciák régi-új gyári istállója körül, a tavaly még csődhelyzetben lévő Manor viszont meggyőzően halad a csapat helyzetének megszilárdítása felé.
- címkék:
- Renault F1
- Forma-1-es hír
- Manor
- Címkefelhő »
Red Bull: A Renault jobban jár, ha ránk koncentrál
Tavaly majdnem szakítottak, de a Red Bull szerint motorszállítójuk, a Renault jobban teszi, ha saját gyári csapatuk helyett velük próbálnak meg sikereket elérni.
Kirúghatja Maldonadót a Renault
Szponzora, a PDVSA több hete nem fizet. Kevin Magnussent igazolhatják le helyette, aki egy év kihagyással térhet vissza a mezőnybe.
Red Bull: Mercedes motorral nyertünk volna
Daniel Ricciardo szerint csak az erőforráson múlt, hogy a Red Bull győzelem nélkül zárta a 2015-ös szezont. A Magyar Nagydíj jelentette a fordulópontot az idényükben.