Pastor Maldonado
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Williams
- Romain Grosjean
- Lotus Renault
- Williams F1

Káosz sem mindig kellett, hogy meglepő győztes szülessen az F1-ben
Pierre Gasly vasárnapi diadala az elmúlt évek legnagyobb F1-es meglepetése volt. Ennek kapcsán megnézzük, hogy a sportág történetének második felében kik voltak azok a futamgyőztesek, akikre előzetesen egyáltalán nem lehetett számítani.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bundaverseny készítette elő a Mercedes F1-es sikersorozatát?
Helmut Markóval készített interjút az egyik német szakportál, amely során előkerült egy bizarr elmélet Bernie Ecclestone-ról és a Williams csapat utolsó győzelméről.
Alonso elsőre a leggyorsabb volt Le Mans-ban
Vasárnap rendezték az első tesztet az idei Le Mans-i 24 órás verseny előtt, a kétszeres F1-es világbajnok szintén korábbi F1-es márkatársát verte. Button nyugtalan volt a pályán.
Nem Verstappenből lesz az új Maldonado
Pastor Maldonado öt évet húzott le a Forma-1-ben, ezalatt pedig jóval több autót tört össze, mint amennyit más pilóták. Max Verstappen idei szezonjának eleje már-már a venezuelai "legszebb" napjait idézte, az "előd" azonban óva int az összehasonlítástól.
Nem kizárt, hogy Pastor Maldonado is Michelisz ellenfele lesz
Nem is annyira a köridőkről, mint inkább a puhatolózásról, a boxutcában terjedő pletykákról, az ismerkedésről, a bemutatkozásról szólt a 2018-ban rajtoló túraautó-világkupa szezon előtti hivatalos, kollektív tesztje. A sajtónappal egybekötött menetpróbára az Origót is meghívta a szervező EuroSport Events.
Pastor Maldonado visszatérne az F1-be
Nem adja fel, több csapattal is tárgyal. Vigaszt jelentett neki, hogy a Renault gyengén szerepelt, miután útilaput kötöttek a talpára.
Kedden már a 2017-es gumikhoz tesztelt a Pirelli
Jean-Eric Vergne egy tavalyelőtti Ferrarival nyúzta az új abroncsok prototípusait Fioranóban.
Alonso is hoz pénzt, az ő csapatait mégsem bírálják
Claire Williams szerint a közvélemény kettős mércét alkalmaz az F1-es pilótákkal kapcsolatban, és csak bizonyos versenyzőket bélyegeznek meg azzal, hogy pénzzel váltják meg a helyüket a sportban.
Maldonado megtörte a csendet
A venezuelai versenyző nem mérges, csak csalódott, amiért elvesztette az állását. Váratlanul érte, hogy a PDVSA kihátrált mögüle.
Maldonado jövőre visszatérne
A menedzsere szerint barátságos körülmények között távozott a Renault-tól. Azt még nem tudja, az idén mihez kezd.