Renault F1

címke rss

Kezdődik a hajrá az F1-es pilótakeringőben

Gphírek2016.10.16, 18:37

Nico Hülkenberg átigazolásával végre a Renault háza táján is előrelépés történt a pilótapiacon, de még mindig sok a nyitott kérdés. Áttekintjük, hogyan nézhet majd ki a 2017-es F1-es rajtrács.

Hülkenberg távozik a Force Indiától, a Renault-hoz szerződött

Gphírek2016.10.14, 14:19

A silverstone-i istálló pénteken bejelentette, hogy Nico Hülkenberg elhagyja a csapatot. A Renault színeiben folytatja F1-es pályafutását.

Már Bottas is tárgyal a Renault-val

Gphírek2016.10.13, 19:38

Neki csak menekülő utat jelent a francia istálló, Nico Hülkenberg viszont szeretne hozzájuk szerződni, és jó esélye is van rá.

A McLaren Alonso megtartásával nyugdíjazná Buttont

Gphírek2016.10.10, 14:34

Tárgyalások kezdődhettek a McLaren és Fernando Alonso között, ez pontot tehet Jenson Button F1-es pályafutására. A Renault háza táján is mozgás kezdődhet.

Mindenkit elriaszt a zűrzavar a Renault közeléből

Gphírek2016.10.08, 06:24

Lapértesülés szerint a korábbi technikai igazgató, James Allison és Sergio Pérez is azért mondott le arról, hogy a Renault-hoz szerződjenek, mert káosz uralkodik a csapat menedzsmentjében.

Öt másodperc túl sok egy lángoló autóban

Gphírek2016.10.03, 16:18

Kevin Magnussen autójának múlt pénteki kigyulladása ismét vitát keltett az F1-es bukókeret, a glória létjogosultságával kapcsolatban. A pilóta ilyen helyzetekben nem akar akadályba ütközni.

A Renault túl naivan állt a visszatéréshez

Gphírek2016.09.28, 15:17

Cyril Abiteboul elismerte, nehéz szezonra számítottak, de nem ennyire. Szeretnék még az idén megelőzni a Haast, de ők is tudják, hogy ez szinte lehetetlennek ígérkezik.

A Red Bull nem engedi Sainzot a Renault-hoz

Gphírek2016.09.26, 14:20

Az autógyártó istállója egyre elkeseredettebben keres ígéretes pilótákat az idén csak szenvedő csapatához, de sorra marad le a jelöltekről. A Haasnál inkább kivárnak a döntéssel.

A Renault-nál nagy a nyomás az eredménytelenség miatt

Gphírek2016.09.22, 15:10

Ez azonban Cyril Abiteboul szerint teljesen normális, és tudják is kezelni. Úgy véli, a gyári csapatnak mindenekelőtt egyértelmű irányításra van szüksége.

Új motor hozhat első rajtsort Verstappennek

Gphírek2016.09.16, 18:32

Az első rajtsorra, és esetleg a győzelemre is hajthatnak a Red Bull versenyzői, de elismerték, hogy a Mercedes megint erős ellenfél lesz. Verstappen új motort kapott, így kisebb előnybe került.

A Renault már a 2017-es motorját teszteli

Gphírek2016.09.14, 18:35

Ezúttal nem késlekednek, és ígéretükhöz hűen már a 2017-es idénynyitóra készülnek. Egyelőre elégedettek az eredményekkel, és a felsővezetés is megértő a helyzetükkel kapcsolatban.

A Renault nem adja fel, új motort kap a Red Bull Szingapúrra

Gphírek2016.09.05, 12:43

Eddig úgy volt, hogy csak 2017-re készül új Renault motor, de a Red Bullnál elárulták, hogy Szingapúrra továbbfejlesztett erőforrást és üzemanyagokat kapnak. Egy kicsit gyorsabbak lehetnek.

Döntöttek Magnussenről az FIA orvosai

Gphírek2016.09.01, 12:33

A Renault versenyzője rajtengedélyt kapott az FIA orvosaitól. A tartalékautót szerelik össze neki a hétvégén zajló Olasz Nagydíjra.

Magnussent kórházba szállították a Belga Nagydíjról

Gphírek2016.08.28, 18:57

A Renault versenyzője hatalmasat bukott a Belga Nagydíj elején, de az első vizsgálatok alapján karcolásokkal megúszta a becsapódást. Ígéri, hogy részt vesz az Olasz Nagydíjon.

Bottas nem akar elmenni a Williamstől

Gphírek2016.08.24, 19:05

Reméli, hogy maradhat a csapatánál. Kevin Magnussen ugyanebben bízik, de kijelentette, bár tudja, hogy nincs biztonságban az állása, könyörögni nem fog a szerződésért.

Heteken belül eldőlhet a Renault versenyzőinek sorsa

Gphírek2016.08.18, 12:10

Kevin Magnussen reméli, hogy főnökei gyorsan döntést hoznak, így ő felkészülhet a jövőjére. Frederic Vasseur azt ígérte, nemsokára kialakul az álláspontjuk. Felkészül: Sergio Pérez.

A Red Bull a Renault-nak köszönheti az előrelépést

Gphírek2016.08.15, 11:56

Christian Horner szerint motorszállítójuk rendezte a sorait, és az idén minden ígéretüket beváltották. Abban bízik, hogy ez jövőre is így lesz, és akkor a győzelmekért harcolhatnak.

Szakemberhiány hátráltatja a Renault felzárkózását

Gphírek2016.08.12, 13:00

Cyril Abiteboul nem érti, hogy az F1-es ellenfeleiknél dolgozó mérnökök miért nem hisznek a Renault terveiben. Nagyra tartja James Allisont, aki a Ferrari után visszatérhet Enstone-ba.

Kellenek a sztárok, de jövőre így is megelőzzük a Mercedest

Gphírek2016.08.10, 19:01

Ezt egyelőre csak a motorra értette, egy ilyen kijelentés azonban feltétlenül bámulatos magabiztosságra vall a Renault F1-es főnökének részéről. A francia cég a sportba visszatérve a sereghajtók között találta magát, de a színfalak mögött kitartóan építkezik. Cyril Abiteboullal beszélgettünk motorokról, autókról, és persze a jövőről.

Schumacherhez hasonló vezéregyéniséget keres a Renault

Gphírek2016.08.07, 23:44

Karizmatikus egyéniségre van szükségük a csapat felvirágoztatásához vezető úton. Tudják, hogy Lewis Hamilton és a többi nagy név már elköteleződött, ezért nem sürgetik a döntést a pilótapárosukról.

Felgyorsítja F1-es csapatának építését a Renault

Gphírek2016.08.04, 19:04

Eredetileg öt év alatt, 2020-ig akartak abba a helyzetbe kerülni, hogy harcolhassanak a vb-címért, de úgy döntöttek, ez túl késő. Úgy érzik, a motor után a kasztnival is jó úton haladnak.

A Renault bevallotta, mennyivel gyengébb a motorja a Mercedesénél

Gphírek2016.07.26, 15:44

A Red Bullnál már elhiszik, hogy motorszállítójuk fel tud zárkózni a legjobbakhoz, pedig a Renault átütemezte a fejlesztéseit, és csak jövőre várnak áttörést.

A Renault-nál jobb hely nem lesz a Forma-1-ben

Gphírek2016.07.22, 12:11

Bár az idén nem látszik a csapaton a fejlődés, Kevin Magnussen azt mondja, a színfalak mögött nagyban építkeznek, és jövőre a kasztnival is akkorát fognak előrelépni, mint az idén a motorral tették. Budapesten beszélgettünk vele.

A Lotus egy vagyont bukott, mielőtt a Renault megmentette

Gphírek2016.07.20, 13:36

A bevételek jelentősen csökkentek, a kiadások pedig nőttek, így gyorsan a csőd közelébe jutottak. A Renault rántotta vissza a céget a szakadék széléről.

Massa a Renault-hoz, Button a Williamshez mehet

Gphírek2016.07.15, 16:17

A legjobb helyek lassan elkelnek a jövő évi rajtrácson, de az élmezőny után még nagyobb mozgások is lehetnek. A Williams, a Renault és a McLaren összeállítása is megváltozhat 2017-re.

Átszervezik a Renault F1-es vezérkarát

Gphírek2016.07.07, 13:16

Személycserék nem történnek, de Frederic Vasseurt kinevezik csapatfőnöknek, az ügyvezetői posztot betöltő Cyril Abiteboul pedig az Egyesült Királyságba költözik, hogy rendet rakjon Enstone-ban.

Újabb motorzsetont használt el a Ferrari

Gphírek2016.07.01, 23:09

Alig maradt már fejlesztési lehetőségük, pedig a szezon feléhez sem értük még el. Ezúttal az égésteret módosították. A Renault a Japán Nagydíjra tervez újabb előrelépést

Hogyan hathat a Brexit a Forma-1-re?

Gphírek2016.06.23, 13:17

Bernie Ecclestone és több csapat képviselője is azt mondta, nem befolyásolja a sport működését, hogy Nagy Britannia kilép-e az EU-ból vagy sem.

Rosberg tavaly még simán otthagyta volna Verstappent

Gphírek2016.06.14, 12:28

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint a Renault érdeme is, hogy Verstappen maga mögött tudta tartani Rosberget a Kanadai Nagydíj végén.

A Renault 2017-re tartogatja a további motorfejlesztést

Gphírek2016.06.06, 19:29

Nagy fegyverténynek tartják, hogy a Kanadára tervezett új motorváltozatot már Monacóban kipróbálták, de a további újításokkal már a következő szezonnak akarnak megágyazni.

Ricciardo egy veterán Williams volánjánál vigasztalódott

Gphírek2016.06.03, 11:11

Kipróbálta Alan Jones 1980-as FW07-esét, a vigyora visszatért. Fél évvel azután, hogy a Red Bull majdnem kirúgta a Renault-t, Christian Horner köszönetet mondott motorszállítójuknak.

360 fokos videó a Renault F1-es garázsából

Gphírek2016.06.02, 15:55

A francia Canal+ Monacóban interaktív panorámavideót forgatott az első szabadedzés alatt. Ilyen élesben még nem készült: körbe lehet nézni a garázsban, ahogy a szerelők az autók körül sürgölődnek. A Ferraritól már láthattunk hasonlót, de az nem mozgókép volt, és nem egy nagydíjhétvége során vették fel.

Kvjat megint rombolt, és ez már nem is zavarja

Gphírek2016.05.31, 13:00

Frederic Vasseur, a Renault versenyigazgatója és Danyiil Kvjat sem fogalmazott finoman, amikor a Monacói Nagydíjon történt ütközésről beszélt.

A Red Bull 2018-ig hosszabbított a Renault-val

Gphírek2016.05.29, 13:01

Tavaly majdnem szakítottak, de most újra elégedettek egymással. Jövőre a Toro Rosso is visszatér a francia gyártóhoz.

Ricciardo és Magnussen kapja meg az új Renault motort

Gphírek2016.05.25, 15:44

Alonso autójába is új erőforrást szerelnek, de a Honda csak megbízhatósági fejlesztéseket vet be a Monacói Nagydíjon.

A Renault-nak bejön a Red Bull darálója

Gphírek2016.05.23, 14:55

Az energiaitalos céget gyakran bírálják, amiért kíméletlenül bánnak a fiatal versenyzőikkel, de a franciák szerint tanulságos leckét adnak a többieknek. Ők is megszívelik.

A Red Bull célba vette a Ferrarit az új motorral

Gphírek2016.05.22, 17:16

Christian Horner elismerően nyilatkozott motorszállítójuk munkájáról, úgy véli, az új fejlesztéseknek köszönhetően kihívói lehetnek a Ferrarinak, és a Mercedes mögött is csökken a hátrányuk.

A Renault ragaszkodik a Red Bullhoz

Gphírek2016.05.14, 12:41

A Renault Sport ügyvezetője pozitívan nyilatkozott a kapcsolatukról, és elárulta, hogy megtették az ajánlatot a motorszállításra 2017-re. A Honda egyelőre nem áll készen egy második csapat kiszolgálására.

A Renault már Barcelonában kipróbálja új motorját

Gphírek2016.05.07, 19:02

A jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon még nem, az utána következő tesztnapokon viszont élesben is bemutatkozhat a Renault továbbfejlesztett erőforrása, és a franciák további újításokkal is készülnek.

Csak a Renault és a Honda közül választhat a Red Bull

Gphírek2016.05.03, 11:13

Az új szabályoknak köszönhetően egyetlen csapatot sem fenyeget az a veszély, hogy motorszállító nélkül marad, és ha június 1-ig valamelyiknek mégsem lenne szerződése, az FIA közbe fog lépni. A Red Bull előtt két alternatíva maradhat 2017-re, de nagyon úgy tűnik, kitartanak a Renault mellett.

A Renault már Bahreinben elkezdte költeni a motorzsetonjait

Gphírek2016.04.30, 13:09

Az FIA csak két futammal később hozta nyilvánosságra, hogy a francia gyártó is módosított F1-es erőforrásán a szezon kezdete óta. Továbbra is a kanadai változatra koncentrálnak.

A Renault még nem mond le az idei F1-es szezonról

Gphírek2016.04.28, 11:04

Úgy vélik, tartoznak azzal a partnereiknek, hogy nem adják fel az idei szezonba vetett reményeiket, azt viszont elismerik, hogy két autót egyszerre nem tudnak fejleszteni.

Renault: A Red Bullt megijesztette a kiszolgáltatottság

Gphírek2016.04.27, 15:21

Megoldódni látszik a Red Bull és a Renault tavalyi viszálya: a csapat elégedettebb a beszállító munkájával, és a Renault is jobban megérti ügyfele hozzáállását.

Kanadában tényleg jön a továbbfejlesztett Renault motor

Gphírek2016.04.26, 12:18

A gyári istálló a mezőny végéről, a Red Bull pedig a rangsor élére kíván elmozdulni az új változat révén. A Ferrari közben kockáztathat, és már a hétvégén fejlesztéseket vethet be.

Mégis növelhetik az F1-es autók fogyasztását

Gphírek2016.04.22, 17:43

Korábban elvetették, de a jövő héten újra terítékre kerülhet, hogy az egész versenyre vonatkozó 100 kg-os határt 5 kg-mal megemelik.

Nincs mentség a Renault vergődésére

Gphírek2016.04.21, 18:46

Az ügyvezetőjük, Cyril Abiteboul elismerte, hogy muszáj fejlődniük, miután Jolyon Palmer a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon a legutolsó helyen, Rio Haryanto mögött ért célba. Főleg a gumikkal küszködnek.

300-as tempónál tört el a Renault felfüggesztése

Gphírek2016.04.15, 18:04

Úgy tűnt, a Renault is hasonló gumiproblémával szembesült, mint a Williams, de Kevin Magnussen szerint teljesen más történt.

A felnik okozhatták Massa defektjeit

Gphírek2016.04.15, 07:40

Három baleset is történt a Kínai Nagydíj első szabadedzésén, mindegyik összefüggésbe hozható a gumikkal, de a Pirelli szerint nem az abroncsaik felelősek a történtekért.

Szabálytalanság miatt büntették Magnussent

Gphírek2016.04.01, 23:43

A Bahreini Nagydíj sportfelügyelői nem kegyelmeztek a dán pilótának, aki nem állt meg a piros lámpánál, és kihagyta a mérlegelést. Figyelmetlensége miatt elúszhat az egész vasárnapi futama.

A Renault száműzné az üzemanyaglimitet az F1-ből

Gphírek2016.03.29, 12:35

Szerintük a hosszútávú versenyzésbe való, és háttérbe szorítja a hibrid turbómotorok által közvetített pozitív üzenetet. A pillanatnyi fogyasztáskorlátot azért ők is megtartanák.