recesszió
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- USA
- amerikai gazdaság
- gazdasági válság
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Késhet az amerikai kamatemelés
A kedvezőtlen munkaerőpiaci trend lassíthatja az amerikai gazdaság fellendülését, így a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a jegybank szerepét betöltő Fed csak augusztusban emeli irányadó kamatát. A hírügynökség emlékeztet: Alan Greenspan jegybankelnök a tíz évvel ezelőtti recesszió idején is figyelembe vette a munkaerőpiaci folyamatokat.
Japán: a központi bank javította véleményét a gazdaságról
A japán központi bank negyedszer javította véleményét a gazdaságról havi jelentésében. Mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy a kilábalás lassulhat, mert a külföldi kereslet csökken. A folyómérleg többlet hetedik hónapja növekedést mutat Japánban.
A németek fele lemondja balatoni szobafoglalását
A balatoni szállodákban a közelgő szezon előtt feltűnően gyengék az előrendelések, sőt sok helyütt lemondják - főleg a német vendégek - az eddigi foglalásokat. A lemondásokat az euró bevezetésével, és az ennek hatására emelkedő utazási árakkal, a német gazdasági recesszióval, és a gyenge magyar turisztikai marketingmunkával magyarázzák a szakértők.
Távközlés: halló, itt a pénz beszél!
Meglehet, a recesszió szorítása lassan gyengül az Európai Unióban, a telekommunikációs szektor továbbra is ontja a rekordméretű veszteségekről szóló jelentéseket. A Deutsche Telekom, a France Télécom és a holland KPN 2001-ben negatív rekordok sorát döntötte meg, s a szolgáltatókra nehezedő hatalmas adósságállományok csökkentésének üteme jóval lassúbb, mint a legpesszimistább elemzők gondolták.
Recessziós örvényben Izrael
Csaknem fél évszázada nem tapasztalt mértékben csökkent tavaly az izraeli gazdaság teljesítménye a globális lassulás és a nem szűnő fegyveres viszály miatt; a munkanélküliség tízévi csúcspontra emelkedett.
- címkék:
- Izrael
- munkanélküliség
- recesszió
- örvény
- GDP
- Címkefelhő »
Zenei recesszió
Hivatalosan is recesszióban a német gazdaság
A tavalyi utolsó negyedévben 0,3 százalékkal szűkült a német gazdaság, míg a felülvizsgált adatok szerint a harmadik negyedévben is 0,2 százalékkal csökkent az ország GDP-je negyedéves összevetésben - közölte a Szövetségi Statisztikai Hivatal. Elemzők szerint a válság idén véget ér.
Japánban áprilisra véget érhet a recesszió
A japán kormány 2000. június óta először adott viszonylag bizakodó havi jelentést a gazdaságról. A csütörtökön nyilvánosságra hozott márciusi értékelés szerint a világ második gazdaságának néhány területe túl van a legrosszabbon. A japán kormány jelentésében ugyanakkor az április 1- kezdődő pénzügyi év első negyedévéig nem számol a GDP növekedésével.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- Japán
- GDP
- Címkefelhő »
USA: bíztató feldolgozóipari, romló szolgáltatói index
Az erős novemberi visszaesés után decemberben a várakozásoknak megfelelően már nőtt az amerikai feldolgozó szektornak feladott megrendelések értéke, jelezve, hogy esetleg elkezdődött a gyáripar kilábalása a másfél évi recesszióból. Ugyanakkor a kedden kiadott, a szolgáltatási szektorra képzett beszerzői menedzser-index januári adatai visszaesést jeleztek.
Az Aegon-csoportot elkerülte a recesszió
Tavaly 16 százalékkal növelte profitját a hollandiai székhelyű Aegon NV biztosítási csoport, részvénye mégis esésnek indult a 2002-re adott, meglehetősen borúlátó előrejelzés miatt.
Törökörszág: árnyék vetül a félholdra
Alaposan lehűtötték a Törökország gyors feltámadásában hívőket a török statisztikai hivatal által hét végén publikált GNP-adatok. A számok szerint a 62 milliós muzulmán ország bruttó nemzeti terméke 9,4 százalékkal zuhant tavaly, az előzetesen vártnál közel egy százalékponttal nagyobb mértékben. A frissen kiadott adatok - különösen a negyedik negyedév rendkívül kedvezőtlen számaival fűszerezve - szinte teljesen lerombolták az ez évi 3 százalékos gazdasági növekedés, a mély gazdasági válságból való sebes kilábalás illúzióját.
Megkezdődött New York lassú visszahódítása
Tovább mélyül New York gazdasági válsága. A munkanélküliség nő, az ingatlanpiac pang, Alsó-Manhattan kiskereskedői pedig a tönk szélén egyensúlyoznak. Megjelentek ugyanakkor a kilábalásra utaló első, halovány jelek is. Több vállalat (például a Merrill Lynch) már visszatért a "Big Apple"-be, s újabbak tervezik a város visszahódítását.
Amerikai fellendülés - az elemzők lassú lábadozásra számítanak
Az amerikai recesszió végét egyértelműsítő mikro- és makroadatokból egyre kevésbé egyértelmű kép kerekedik a rég várt fellendülés intenzitásáról és erejéről. Míg kilenc hónapos stagnálás után tagadhatatlanul élénkül az ipari termelés, és bővül a szolgáltatói szektor, egyre több elemző véli úgy, hogy az amerikai gazdaság csak lassan, többéves lábadozási periódus után térhet vissza a fenntartható fejlődés pályájára.
A főnöki fizetésekben nem érződik a recesszió
A gazdasági növekedés megtorpanása és a tőzsdei cégek nem túl fényes eredményei egyelőre nem érintik a brit főnökök fizetését: a londoni börzén szereplő vállalatok vezérigazgatói júliusban átlagosan 14,8 százalékkal, jutalmakkal együtt pedig 18,3 százalékkal kerestek többet, mint egy évvel azelőtt. A szakszervezetek és a részvényesek többsége szerint mindezt érdemtelenül.
- címkék:
- tőzsde
- bér
- recesszió
- fizetés
- szakszervezetek
- GDP
- Címkefelhő »
Gazdasági fellendülést remél az IMF
A NemzetköziValutaalap (IMF) vezérigazgatója, Horst Köhler szerint a világ gazdaságának sikerült elkerülnie a recessziót és a kilábalás útjára tért. Az európai gazdaság fellendülése azonban várhatóan lassabb lesz, mint az Egyesült Államokban.
Húsz éve a legmagasabb az amerikai munkanélküliség
Greenspan derűlátóbb, mint egy hete
Az amerikai gazdaság már felendülőben van, bár ennek üteme az idén még elmaradhat a korábbi recessziók után tapasztalttól - mondta a szenátus csütörtökön tartott félévi meghallgatásán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke. Alan Greenspan érezhetően derűlátóbb hangot ütött meg, mint alig egy hete elmondott képviselőházi beszámolójában.
Greenspan fokozatos fellendülésre számít
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke szerint az amerikai gazdaság várt fellendülésének üteme az idén valószínűleg kissé elmarad a Wall Street-i várakozásoktól, mert a kilábalást hátráltathatja a fogyasztói kereslet lanyhasága, az ipari kapacitásfölösleg és az értékpiaci bizonytalanság.
Rövidesen fizetésképtelenné válhat Argentína
A három éve húzódó recesszió, az erősödő társadalmi feszültségek és a gazdasági miniszter lemondása után Argentína most már valószínűleg nagyon gyorsan fizetésképtelenné válik - közölte a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet. Pénteken már zárva maradtak az ország pénzintézetei és tőzsdéi.
- címkék:
- bank
- recesszió
- feszültség
- Címkefelhő »
Véget érhet a japán recesszió
Elemzők várakozását meghaladó külkereskedelmi többletet ért el januárban Japán, elsősorban az Egyesült Államok részéről ismét megélénkült keresletnek köszönhetően. Közgazdászok az irányzat folytatódását várják.
Az online kaszinók reneszánszukat élik a tengerentúlon
Az Egyesült Államokban és Európában is egyre jövedelmezőbb üzletté vélik az internetes szerencsejáték. Az online kaszinók népszerűsége és jövedelmezősége az iparágat sújtó recesszió ellenére nő, a hirdetések száma az elmúlt évben megsokszorozódott - írja a BBC. A szkeptikus szerencsejáték-függők szerint azonban az internet nem pótolhatja Las Vegas, vagy Atlantic City fényeit.
Mélyponton a japán gazdaság
Ismét aggasztó makrogazdasági adatok láttak napvilágot kedden Japánban: az ország ipari termelése 2001-ben 7,9 százalékkal zuhant egy év alatt, míg a munkanélküliek száma újabb rekordot döntött; az állástalanok aránya elérte az 5,6 százalékot. Elemzők szerint a gyakorlatilag tíz éve tartó recesszió még mindig nem érte el mélypontját Japánban.
A WPP reklámcég ellenállt a recessziónak
- címkék:
- nyereség
- recesszió
- reklámpiac
- Bloomberg
- Címkefelhő »
Recessziós örvényben Izrael
Csaknem fél évszázada nem tapasztalt mértékben csökkent tavaly az izraeli gazdaság teljesítménye a globális lassulás és a nem szűnő fegyveres viszály miatt; a munkanélküliség tízévi csúcspontra emelkedett.
- címkék:
- Izrael
- munkanélküliség
- recesszió
- örvény
- GDP
- Címkefelhő »
Súlyos recesszió Japánban
Tíz év alatt harmadszor süllyed recesszióba a japán gazdaság: az ország GDP-je a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. A japán kormány arra számít, hogy a világ második legerősebb gazdaságának válsága jövőre sem enyhül.
- címkék:
- japán gazdaság
- recesszió
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
Megbukott Bush gazdaságélénkítő csomagja
A demokrata többségű Szenátus szerdán elutasította Bush elnök 90 milliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomagját. Ha a javaslat többször nem kerül a szenátorok elé - amire elemzők szerint jó esély van -, akkor az amerikai költségvetés hiánya minimálisra mérséklődne. A döntés nyomán kiújult vitában több közgazdász úgy vélekedett, hogy kormányzati gazdaságélénkítésre nincs szükség, sőt az Egyesült Államok gazdasága nem is süllyedt recesszióba.
18 éves mélypontján a japán tőzsdeindex
Davosi Világgazdasági Fórum: vita a fellendülésről
Homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények hangzottak el a davosi világgazdasági fórum New Yorkba áthelyezett idei gyűlésének csütörtöki nyitó napján arról, hogy egyáltalán megkezdődött-e a kilábalás a recesszióból. Míg egyesek szerint ennek semmi jele, mások úgy vélték, hogy az amerikai gazdaság meredek ívű fellendülés küszöbén áll.
Gyorsuló recesszió: a lebukó nap országa?
Harmincéves negatív rekordot döntött tavaly a japán kereskedelmi mérleg alakulása: a kereskedelmi többlet egész 2001-ben 38 százalékkal zuhant, amire 1970 óta nem volt példa. A tendencia megállíthatatlannak tűnik: decemberben éves szinten 18,4 százalék volt a csökkenés.
Élénkül a német gazdaság
Véget érhet az amerikai kamatvágás-sorozat
Elemzői várakozások szerint pénteki beszédében Alan Greenspan, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke megerősíti: az amerikai gazdaság az év közepére kilábal a recesszióból, így nincs feltétlenül szükség a tavalyi, példátlan kamatcsökkentés-sorozat folytatására.
Már nem recesszió, még nem fellendülés
A legrosszabbon talán túl vagyunk, a következő másfél év már csak egyszerűen rossz lesz - így sommázhatók a héten az eurózóna gazdasági teljesítményéről közzétett legújabb adatok. Az Európai Bizottság kedden közzétett hivatalos adatai szerint decemberben egy év óta először javult az általános gazdasági bizalmi index. Németországban novemberben megállt az ipari termelés visszaesése, s az eurózóna egészében jelentősen mérséklődött az inflációs nyomás.
Matolcsy idén is 4 százalékos növekedésre számít
Változatlan kamatszint a valutaunióban
Elhúzódó uniós válság és a magyar remények
A recesszióval bajlódó nyugati gazdaság centrumában - Németországban, Franciaországban és Olaszországban - csak évi 2 százalék körüli növekedéssel lehet számolni. Ez azt is jelenti, hogy a gazdaság ipari hajtóereje változatlanul nem a termelés, hanem az évi 8 százalékra prognosztizálható export. Kérdés, vajon mennyiben befolyásolhatja e két tény a magyar gazdaság idei kilátásait?
A kockázati tőke egyre inkább a kivásárlásokra koncentrál
A globális recesszió hatására trendváltás következett be a kockázati tőketársaságok stratégiájában - derül ki az Advent International magyarországi képviseletének tanulmányából. A fejlesztési tőkebefektetések helyett inkább kivásárlások, az egy-egy országra koncentráló alapok helyett a regionális befektetések kerültek előtérbe.
Kamatcsökkentési huzavona az unióban
Elkerülhetetlennek látszik a gazdasági recesszió a valutaunióban, és a 12 tagország pénzügyminisztere azt várja az Európai Központi Banktól, hogy kamatpolitikájával élénkítse a gazdaságot. A német pénzügyi tárca szerint erre lehetőség is van, mert csökken az infláció az eurózónában. Wim Duisenberg jegybankelnök ezzel szemben úgy véli, hogy a kamatpolitika most tökéletes, mert összhangban van az árstabilitás követelményével.
Továbbra is növekvő eladások az autóiparban
A világszerte tapasztalható recessziós hullámmal szemben az autóipar továbbra is ellenáll. Novemberben 1 135 076 új személyautó kapott rendszámot Nyugat-Európában, ami 4 százalékkal több, mint a tavalyi év novemberében - közölték csütörtökön az európai autógyártók szövetségében (ACEA). Az év első tizenegy hónapjában Nyugat-Európában 13 944 967 új személygépkocsit láttak el rendszámmal, 0,6 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Kamatcsökkentést várnak az USA-ban
A múlt heti vegyes - némi élénkülést és erősen recessziós jeleket egyaránt mutató - amerikai makroadatsor után a piac egyértelműen azzal számol, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a jelenlegi 2,00 százalékos négy évtizedes mélypont alá csökkenti irányadó egynapos kamatát a nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén.
Szerényebb forgalmat várnak év végére a szállodák
Ez az év nem igazán volt a turizmus éve, mondta a Magyar Hírlapnak Wolff Péter, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szervezet csütörtöki közgyűlésén. Az elnök, akit újabb két évre megválasztottak, úgy gondolja, még nem tudni, mennyi ideig okoz bizonytalanságot és veszteséget az idegenforgalomban a világgazdasági recesszió, s az ágazatban a szeptember óta általánossá lett forgalom-visszaesés.
A császári család új tagja fellendülést hozhat Japánban
Naruhito koronaherceg és Masako koronahercegnő első gyermekének születésétől sokan azt várják, hogy számos család kedvet kap a gyermekneveléshez, a növekvő születési ráta miatt élénkül a gazdaság, így Japán kilábalhat az egyre súlyosabbnak tűnő gazdasági recesszióból. Több közgazdász azonban úgy véli, mindez nem oldja meg a japán gazdaság alapvető problémáit.
Európában is közeleg a recesszió
Mind az üzleti szféra, mind pedig a fogyasztók egyre borúlátóbban látják a jövőt az eurózónában: az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe 5 és fél éves, fogyasztói bizalmi indexe pedig négyéves mélypontra süllyedt novemberben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az Európai Központi Bank csak a jövő év elején csökkenti ismét irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.
Nincs kamatcsökkentés Nagy-Britanniában
Vita a német gazdaság helyzetéről
A német Ifo gazdaságkutató intézet elnökének berlini nyilatkozata szerint a német gazdaság valószínűleg az 1981-eshez hasonló mértékű recesszióban van. Hans Eichel pénzügyminiszter szerint van esély rá, hogy a nemzeti össztermék a negyedik negyedévben tovább csökken, a következő évben azonban már fellendülésre számít.
Recesszióban a német gazdaság
Németország recesszióban van, efelől nincs kétség - jelentette ki a jeles német gazdaságkutató intézet, az Ifo elnöke. Az intézet legutóbbi, októberi jelentése szerint a gazdaság megtorpanása főleg az iparban, a kiskereskedelemben és az építőipar területén érezteti hatását.
Borúlátó európai cégvezetők
Novemberben 43,6-ra emelkedett az októberi 42,9-ről a Reuters Beszerzési Menedzser Indexe az eurózónában - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az index 50 pont alatti értéke továbbra is recessziós várakozásokat tükröz, de a cégvezetők már derűlátóbbak, mint októberben. Az elmúlt nyolc hónapban az index értéke hónapról- hónapra csökkent.
Az 1991-esnél enyhébb recesszió várható
A jelenlegi amerikai recesszió valószínűleg enyhébb és rövidebb lesz a korábbiaknál - mondta csütörtökön Neal Soss, a Credit Suisse First Boston befektetési csoport gazdaságkutató részlegének vezetője, aki egy barcelonai pénzügyi fórumon négy okot sorolt fel vélekedése alátámasztására. Kedvező jelenség továbbá az olajárak zuhanása, és ha az alacsony árszint egy évig kitart, az 30 milliárd dollárnyi pótlólagos vásárlóerőt szabadít fel az Egyesült Államokban.
Áremelést tervez a kis- és középvállalkozók kétharmada
A nyári mélypont után a kis- és középvállalkozók úgy gondolják, hogy helyzetüket a fejlett világban tapasztalható recesszió nem igazán befolyásolja. Várakozásaik szerint a globális dekonjunktúrának jobban kiszolgáltatott nagyvállalatok importbeszerzéseik egy részét az olcsóbb hazai termékekkel váltják majd ki - derül ki az Ecostat konjunktúrafelméréséből.
A réz előre jelezte a recessziót
A New York-i árutőzsde fémrészlegének (COMEX) szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy az alapfémek áralakulása az idén jóval előbb jelezte a gazdaság lassulását, mint bármi más. A határidős rézárakból most arra lehet következtetni, hogy a fellendülés jövő nyár előtt aligha kezdődik el, bármit jósolnak is a politikusok az első féléves fordulatról.
Kétéves recesszió előtt a japán gazdaság
A japán jegybank előrejelzése szerint kétéves recesszió előtt áll a japán gazdaság. A központi bank pesszimista prognózisa azután került napvilágra, hogy hétfőn közölték: a szigetország ipari termelése szeptemberben 2,9 százalékkal csökkent az augusztusihoz képest. Elemzők szerint a válságnak elsősorban politikai okai vannak.
Katasztrofálisan kezdődött az évezred az USA-ban
Az amerikai gazdasági recessziót gyakorlatilag hivatalossá tette az a jelentés, melyet hétfőn hozott nyilvánosságra a National Bureau of Economic Research (NBER) amerikai gazdaságelemző csoport.
- címkék:
- USA
- amerikai gazdaság
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
A recesszió nem befolyásolja a Tesco eredményét
A legnagyobb brit áruházlánc, a Tesco-csoport forgalma 12,2 százalékkal nőtt a november 17-én véget ért 14 hét alatt, éves összevetésben - közölte kedden a BBC. A forgalom növekedési üteme ugyan csökkenő trendet mutat, de jobb a szakértők által várt eredménynél. Néhány iparági elemző szerint a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanása majd karácsony után érezteti hatását az áruházak forgalmában.
- címkék:
- világgazdaság
- recesszió
- áruház
- Tesco
- BBC
- Címkefelhő »
Még nincs recesszió Franciaországban
Kedvezményekkel hódítanák vissza a látogatókat
Az amerikai turisták elmaradása az év végéig egyes számítások szerint több mint kétmilliárd font bevételtől fosztja meg Nagy-Britanniát. A prognózisok sem túl biztatóak: a gazdasági elemzők a szigetország több pontjára is recessziót jósolnak. Az idegenforgalmi cégek ugyanakkor különféle kedvezményekkel próbálják a kedvezőtlen tendenciákat ellensúlyozni, mondta a Magyar Hírlapnak Tarr Gábor, a Magyar Turizmus Rt. londoni külképviseletének vezetője.
Radikális termeléscsökkentés az autóiparban
A gyártókapacitás igen jelentős csökkentésére kényszerült a világ autóipara: a következő három hónapban a termelés visszafogása azt jelentheti, hogy a tervezettnél akár 800 ezerrel kevesebb járművet állítanak elő. A piaci szereplők egymás után döntenek az idei kvóták csökkentése mellett, hogy elháríthassák az iparág egészét 2002-ben fenyegető recessziót.
- címkék:
- autóipar
- recesszió
- termelés
- Renault
- Címkefelhő »
Derűlátóbbak az amerikai fogyasztók
Az októberi emelkedés után novemberben is javult az egyik legátfogóbb amerikai fogyasztói bizalmi index. Ez azt jelzi, hogy az amerikai GDP kétharmadát adó magánfogyasztók a merényleteket követő elbocsátási hullám és a recessziós előjelek ellenére bíznak a jövő évi fellendülésben.
- címkék:
- elbocsátás
- recesszió
- bizalmi index
- GDP
- Címkefelhő »
A Financial Times szerint recesszió szélén áll az eurózóna
Tovább lassul az eurórégió gazdasági teljesítménye a negyedik negyedévben, s nem kizárt a GDP csökkenése, azaz a recesszió sem - derült ki a Financial Times megbízásból vezető európai kutatóintézetek által összeállított növekedési prognózisból.
Recesszióban az izraeli gazdaság
Az izraeli statisztikai hivatal szerdán közölte, hogy az ország gazdasági teljesítménye 2,8 százalékkal csökkent az idei év harmadik negyedében az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tavalyi harmadik nyegyedévben még 8,9 százalékos növekedést regisztráltak, de a globális technológiai hanyatlás és az izraeli-palesztin konfliktus miatt mára recesszióba került Izrael gazdasága.
- címkék:
- Izrael
- recesszió
- hanyatlás
- Címkefelhő »
Ijesztően csökkentek a vállalati profitok Amerikában
Az USA munkaügyi minisztériuma által a múlt héten kiadott jelentés szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak az országban. Bár a szakértők szerint ez nem szükségképpen vezet deflációhoz, a vállalati profitok harmadik negyedéves, több mint 70 százalékos csökkenése jelentősen növeli a deflációs veszélyt (amikor a fogyasztói árak csökkennek) az Egyesült Államok recessziós pályára állt gazdaságában.
Az Európai Uniót sem hagyják hidegen a recessziós hatások
Kellemes meglepetésre senki nem számított, az eurórégió ipari termelésének októberi teljesítményéről nyilvánosságra hozott adatok azonban a vártnál mélyebb és nehezen kezelhető depresszióra utalnak. A piac most arra vár, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén csökkenti-e a kamatokat, életet lehelve ezzel az eurórégió gazdaságába.
Munkanélküliség és recesszió fenyegeti az amerikai gazdaságot
Több mint félmillió ember vesztette el munkáját a szeptember 11-i támadás óta az USA-ban. Bush elnök 100 millió dolláros állami segélyt ígért a gazdaság talpraállítására, de amerikai közgezdászok így is súlyos recessziótól tartanak.
Soros szerint az USA jövőre kilábal a terrorizmus okozta recesszióból
Soros György szerint az Egyesült Államok a jövő év második negyedévében kilábal a szeptember 11-i terrortámadások okozta recesszióból, de hogy mennyire, az még nyitott kérdés.
Százmillió dollárt pumpálhatnak a gazdaságba
A washingtoni képviselőház szerdán, az amerikai elnökválasztást idéző eredménnyel, 216-214 arányban elfogadta a republikánus gazdaságélénkítő törvényjavaslat-csomagot. Amennyiben a javaslat átmegy a szenátuson és George Bush elnökön, a következő évben százmilliárd dollárt pumpál a szövetségi költségvetés a recesszióval küzdő amerikai gazdasági életbe, elsősorban adójóváírások révén. A javaslat azonban majdnem biztos, hogy megbukik a szenátusi szűrőn, ott ugyanis a demokraták vannak többségben, akik semmi esetre sem fogják megszavazni a javaslatot.
Brit üzleti bizalom negyedszázados mélyponton
Az 1974-es mély recesszió óta nem tapasztalt ütemben zuhant a brit üzleti szféra bizalmi indexe októberben - közölte szerdán a Brit Gyáripari Szövetség (CBI), és sürgős kamatcsökkentésre szólította fel az Angol Bankot.
Recesszió szélén a német gazdaság
A hat vezető német gazdaságkutató intézet jelentése szerint a német gazdaság a recesszió szélén áll. Javulást csupán a jövő év első felére prognosztizálnak, és feltételezésük szerint az Európai Központi Bank még ebben az évben 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatát. Gerhard Schröder a gazdaságkutatókkal ellentétes véleményen van.
Nincs újabb kamatcsökkentés Európában
Az Amerikát ért, szeptember 11-ei terrortámadást nem követte újabb európai kamatvágás: az Európai Központi Bank döntéshozói változatlan, 3,75 százalékos szinten hagyták az alapkamatot. Az euróövezet jegybankjának döntéshozói úgy vélték, hogy ez a kamatszint kellően alacsony a gazdasági recesszió elkerüléséhez. Közben az unió statisztikai hivatala megerősítette korábbi adatait: a második negyedévben az első ötödére csökkent az eurózóna növekedési üteme.
Beszűkült a hirdetési piac az egész világon
Egyes becslések szerint idén mintegy 15-20 százalékkal kevesebbet költenek majd a hazai cégek reklámra, mint tavaly. Ennek oka, hogy a magyar vállalkozások is megérzik a romló nemzetközi helyzetet, a recesszió mélyülését, illetve a március 1-jén életbe lépett, módosított reklámtörvény is befolyásolja - kedvezőtlenül - a hirdetési piacot. Hiszen csak a dohánygyárak évente mintegy 1 milliárd forintot költöttek reklámra, ám idén július 1-jétől már tilos népszerűsíteni a füstölnivalót a sajtóban. A megváltozott jogszabályt egyébként a szakma elfogadta, ami a Magyar Reklám Szövetség jogi bizottságának elnöke szerint kisebbfajta szenzáció.
Szerdától ismét benzinár-csökkentés
A Mol bejelentette, hogy október 10-én, szerdán 0 órától literenként 4 forinttal csökkenti a motorbenzin árát. Az újabb csökkenést az indokolta, hogy a világgazdasági recessziótól való félelem miatt a kőolaj ára tovább csökkent. A gázolaj és az autógáz ára most sem változik.
Vihar előtti vihar a világgazdaságban
A terrortámadások után három héttel a harmadik gazdasági negyedév vége előtt végleg eloszlott a remény, hogy a világgazdaság gyorsan talpra áll. Egyre több szakértő figyelmeztet ugyanakkor arra, hogy ezek a remények már a támadások előtt is megalapozatlanok voltak. A tragédia valószínűleg egyetlen járulékos "haszna", hogy Amerikától Ázsián át Európáig a lehető legkíméletlenebbül szembesítette a gazdasági döntéshozókat és a vállalati szektort a világgazdaság közel egy éve sokasodó recessziós jelenségeivel.
- címkék:
- Európa
- Ázsia
- Amerika
- világgazdaság
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Nem élénkül meg a lakáspiac
Nem várható fellendülés a lakáspiacon annak követeztében, hogy a kormány kibővíti a lakáshitelek után igénybe vehető adókedvezmények körét, s növelik annak összegét is. A túlkínálat miatt így is elmaradt vásárlási roham nem könnyíti meg az esetleges gazdasági recesszió átvészelését.
- címkék:
- adó
- lakáspiac
- recesszió
- vásárlás
- Címkefelhő »
Emberéleteket követelhet a recesszió
A szeptember 11-i terrortámadás következtében 10 millióval növekedhet azok száma, akik napi egy dollár alatti összegből élnek. Növekedni fog a gyermekhalandóság és csökkenni az átlagéletkor - jelzi előre a Világbank az amerikai terrortámadás gazdasági hatásairól szóló elemzésében.
- címkék:
- Magyarország
- dollár
- Világbank
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Megtorpant az életbiztosítási piac
Az Egyesült Államokat ért terrortámadás egyik következményeként megélénkülhet az amúgy hanyatlásnak indult hazai életbiztosítási piac. Bár a biztosítók egyre vonzóbb befektetéssel is kombinált konstrukciókkal rukkolnak elő, ebben az évben jelentős bevételcsökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni. Vékony reménysugár számukra, hogy recessziós időkben az emberek a növekvő fogyasztás helyett inkább a felhalmozást - és ezen belül is a biztosításokat - is előnyben részesítik.
Válságba kerülhet a világgazdaság
Recesszióra és a világgazdaság növekedésének megtorpanására számít a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő az amerikai terror-támadások hatásait elemezve. Megállapításuk szerint a válság csak kis részben érinti az EU-t.
Korrekció a világ tőzsdéin
A Lehman Brothers és a Merrill Lynch befektetési társaság elemzése szerint is recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság a második félévben. A világ tőzsdéin ennek ellenére hétfőn kitűnő volt a hangulat, ami egyrészt az esedékes korrekcióval, másrészt a Goldman Sachs befolyásos elemzőjének részvényvételre való buzdításával hozható összefüggésbe.
Zuhan az olaj ára
A jelentős túlkínálat miatt hétfőn drámai mértékben, 13 százalékkal, 23 dollár alá zuhant a határidős nyersolaj ára a londoni olajtőzsdén. Kereskedők szerint a terrortámadásokat követő pánikot felváltotta a világgazdasági recessziótól való félelem.
Recessziós hatás az olajtőzsdéken
Folytatódott a kőolaj nemzetközi jegyzésárainak lemorzsolódása, a fekete arany árfolyama három hete nem tapasztalt mélységbe süllyedt. Az első ránézésre némileg meglepő folyamat azonban nagyon is érthető: a piacok recesszióval számolnak, ami a háborútól való félelmükön is túltesz.
Recesszió közelében az Egyesült Államok
Tovább gyengült az amerikai gazdaság - derül ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentéséből. Tegnap egyébként világszerte folytatódott a tőzsdeindexek mélyrepülése. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az amerikai gazdaság tovább gyengült.
- címkék:
- USA
- New York
- amerikai gazdaság
- recesszió
- Fed
- Címkefelhő »
Az ellentámadáson múlhat a világgazdasági recesszió
Szakértők szerint egyelőre főként a légi közlekedés, a kiskereskedelem, a kereskedelmi vendéglátás és a szabadidő-iparág fogja megszenvedni az Amerika elleni terrortámadás következményeit. Az, hogy lesz-e világgazdasági recesszió, avagy sem, szerintük alapvetően két tényezőn múlik: azon, hogy az esetleges amerikai retorzió megzavarja-e az olajellátást, illetve hogy mennyire gyorsan lesz képes a világ politikai és pénzügyi vezetősége csillapítani a pánikhangulatot.
Stagfláció az amerikai gazdaságban?
A recesszió szélén álló Amerikát a keddi terrortámadás recesszióba lökheti - felelte a Magyar Hírlap kérdésére a Brooklynban élő Susanna Glanz.
Recessziótól tart a világ
Gazdaságelemzők szerint az Egyesült Államok elleni terrortámadások növelik a globális recesszió veszélyét. Az amerikai piacok teljes apátiába süllyedhetnek, a fogyasztói bizalom csökkenésével együtt ez a gazdaság visszaeséséhez vezethet. Európa pedig a magas olajárak esetén képtelen lesz egyedül "állni a sarat".
Recesszióra számít az Ericsson
Japán egyre közelebb kerül a recesszióhoz
Japánban az ipari termelés júliusi 2,8 százalékos, illetve a kiskereskedelmi forgalom 2,7 százalékos visszaesése miatt a gazdaság egyre közelebb kerül a recesszióhoz. A visszaeséseket az elektronikai cikkek iránt mérséklődő kereslet, valamint a csökkenő fogyasztói kiadások magyarázzák. A japán kormány az újabb elbocsátások hatására menhelyek építésébe kezdett a munkanélküliek és hajléktalanok számára.
Egyelőre elkerüli a recesszió az amerikai gazdaságot
Az amerikai kereskedelmi minisztérium felülvizsgált adatai szerint - a júliusi hivatalos becsléstől elmaradva - 0,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben. A vártnál rosszabb adat nyomán mégis optimista hangulat alakult ki a tengerentúlon, mert korábban néhány elemző negatív értéket valószínűsített. A második három hónapban a magánfogyasztás 2,5 százalékos növekedése tartotta pozitív tartományban a GDP növekedését.
A nagyvállalatok várakozásai javultak, a kis- és közepes cégeké változatlanok
A magyarországi nagyvállalatok gazdasági várakozásait tükröző Top-100 konjunktúra-index az előző két havi csökkenés után augusztusban javult, a júliusi 55 százalékos érték után az elmúlt hónapban 60 százalék lett - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet összefoglalójában. A kutatók szerint ez lényegében az év utolsó hónapjaiban megszokott fellendülést vetíti előre, amelynek mértéke függ az európai recesszió fékeződésétől. Az kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásait tükröző index gyakorlatilag nem változott.
Recesszió szélére került a japán gazdaság
A korábbi 0,1 százalékos növekedési várakozásokkal szemben pénzügyi évének első negyedében 0,2 százalékkal csökkent Japán GDP-je, így az ország gazdasága így gyakorlatilag a recesszió szélére került. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők többsége a második negyedévre további csökkenést valószínűsít.
- címkék:
- japán gazdaság
- recesszió
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
Japán megmenekült a recessziótól
- címkék:
- japán gazdaság
- beruházás
- recesszió
- GDP
- Címkefelhő »
Lendületüket vesztett vállalkozások
Gazdasági recesszió ugyan még nincs, ám az év második felében az elsőnél rosszabbra számítanak a gazdaságkutatók. Mérséklődik az export növekedése, illetve arra számítanak, hogy idén az ipar tíz százalék körüli mértékben nagyobbodhat.
Recesszió várható Németországban
Az elmúlt két évben először, az idei második negyedévben 0,1 százalékkal csökken a német GDP - áll a DIW gazdasági kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott előrejelzésében. A dokumentum szerint az amerikai gazdasági növekedés megtorpanása miatt Európa legnagyobb gazdasága a harmadik negyedévben sem bővül.
Két éve először szűkült az olasz gazdaság
A második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az olasz GDP éves összevetésben. Szakértők előzetesen 0,1 százalékos növekedésre számítottak Európa negyedik legnagyobb gazdaságában - közölte csütörtökön a Bloomberg hírügynökség. Pesszimista elemzők szerint az amerikai növekedés megtorpanása recesszióhoz vezethet Európában.
Recesszió fenyegeti a brit gazdaságot
A brit statisztikai hivatal előzetes adatai szerint tovább lassul a szigetország gazdasági növekedése. Az idei év második negyedében csak 0,3 százalékos GDP-növekedést regisztráltak az első negyedévi 0,5 százalékos bővülés után. Több tekintélyes brit gazdasági szervezet a fenyegető recesszióra hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy feldolgozóipar gyengülése a gazdaság egészére is átterjedhet, a munkanélküliek száma pedig rövidesen elérheti a 1,5 milliót.
Csak a hosszú recesszió okozna komoly károkat Magyarországon
Az OECD legfrissebb világgazdasági kilátásokat taglaló jelentésében másról sincs szó, mint arról, hogyan lehet megakadályozni az esetleges amerikai recesszió elterjedését. Szakértők szerint azonban az átmeneti amerikai visszaesés nem jelent veszélyt a magyar gazdaságra. Más a helyzet, ha az hosszabbnak bizonyul a vártnál - teszik hozzá.
Enyhül az amerikai ipari recesszió
A várt csökkenés helyett júniusban 44,7 pontra javult a májusi 42,1-ről a Beszerzési Menedzserek Országos Szövetsége (NAPM) által számított átfogó amerikai feldolgozóipari klímaindex. Ez eddig az idei legmagasabb érték, és az amerikai GDP 20 százalékát adó gyáripar teljesítményének lassuló, de még mindig folytatódó visszaesését jelzi.
Véget ért a vállalategyesülési láz
Az utóbbi hónapokban világszerte csökkent a cégegyesülések és felvásárlások üteme - írja a The Economist angol gazdasági hetilap legfrissebb számában. Az okok között szerepel a nemzetközi tőzsdék fejlődési ütemének visszaesése, a versenyhatóságok szigorúbb fellépése, de az amerikai gazdaság sokak szerint küszöbön álló recessziója is. Mindezek ellenére még egyáltalán nem dönthető el, hogy csak pillanatnyi megtorpanásról vagy pedig tartós tendenciáról van-e szó.
Újabb amerikai kamatcsökkentés várható
Kamatcsökkentést vár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán kezdődő, kétnapos ülésétől a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők mindegyike. A szakértők a vállalati profitfigyelmeztetések sokasága miatt úgy vélik, hogy a gazdaság mostani helyzete már több szempontból súlyosabb, mint az 1990-91-es recesszió idején volt.
Húsz százalékos az amerikai recesszió esélye
A brit Economist Intelligence Unit (EIU) szerint jövőre lassul a világgazdaság növekedése az amerikai és a nyugat-európai gazdaságok visszafogottabb teljesítménye miatt. A szervezet szakértői húsz százalékos esélyt adnak arra, hogy 2001-ben recesszió lesz az Egyesült Államokban.