Psota Irén

címke rss

A filmcsillag, aki Aczél György besúgója is lehetett volna, de inkább irodista lett Amerikában

Archívum2021.02.28, 18:49

Eredetileg színházrendezőnek tanult. Még diplomája megszerzése előtt felfedezte a film: mint dekoratív, nagy tehetségű színésznőt. Krencsey Marianne a kilencszázötvenes-hatvanas években olyan alkotásokban játszott főszerepet, mint a Liliomfi, a Külvárosi legenda, a Két emelet boldogság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az ígéret földje, Az arany ember, A meztelen diplomata. Huszonöt filmszerepe mellett hasonló számú színházi előadásban is fellépett, valamint televíziós produkciókban is részt vett. A filmjei kapcsán tizenegy fesztiválon, illetve filmhéten vett részt. Majd 1966-ban elhagyta a hazáját. Úgy érezte, külhonban nagyobb bizztonságban ...

A színház gyógyerejéről és az alternatív kórokozókról

Archívum2019.12.29, 17:51

Harmadéves főiskolás volt, amikor a Koppányi aga testamentuma című film főhőseként megismerte az ország. Színészi pályája nagy részét a Kazimir Károly vezette Thália Színházban töltötte. Visszatekintve hajdani igazgatója munkásságát a honi színháztörténet meghatározó fejezetének tartja. Igazgatója távozásának körülményeit, az azt követő történéseket pedig sajátos mélypontoknak, amelyek számtalan tanulsággal szolgálnak az olyan színész számára, aki gondolkodva szemléli a világot. Benkő Péter magánéletében is átesett jó néhány embert próbáló helyzeten. Mindezeket elsősorban azért idézi fel az Origónak adott interjújában, mert reméli, ...

Emléktáblát avattak a 90 éve született Psota Irén tiszteletére

Archívum2019.03.28, 17:23

Emléktáblát avattak Psota Irén születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten, egykori lakóházánál.

Hatvan évvel ezelőtt lökte a szakadékba Kós Ferenc a sógornőjét

Archívum2019.01.15, 20:45

Hatvan évvel ezelőtt, 1959. január 15-én mutatták be a magyar mozik Makk Károly remekművét. A legnemesebb görög sorstragédiákat idéző, sűrű atmoszférájú Ház a szikák alatt Tatay Sándor novellájából és forgatókönyvéből készült, a korabeli magyar színjátszás csillagainak húsba maróan hiteles alakításával (Görbe János, Psota Irén, Bara Margit, Bárdy György, Szirtes Ádám) és a magyar realista filmkép iskolateremtő mesterének, Illés György csodálatos-nyomasztó felvételeivel. 

Kémkedéssel gyanúsították Psota Irént

Archívum2018.07.27, 12:08

Psota Irén csupán egy rövid párizsi látogatással próbálta enyhíteni a forrongó Budapest emlékét 1956-ban. Útja nem tartott sokáig, mégis elég volt ahhoz, hogy jó ideig kémnek gondolja az államvédelem. Meg is tették a szükséges(nek gondolt) lépéseket. 

Psota Irén, a nagy magyar színésznő, aki csak azt a férfit szerette igazán, akit a kommunisták börtönbe vetettek

Archívum2018.04.29, 20:54

Az egyik legnagyobb magyar színésznő volt. Kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Civil életében végletes temperamentumú. Ám színpadi alakításai sorra bizonyították: szélsőséges érzelmei ellenére tökéletes megfigyelő volt. Mindemellett a legvisszafogottabb színpadi karaktert is úgy játszotta el, hogy abban felfedezhető volt saját személyiségének valamely részlete. Habitusát, párkapcsolatait, civil életének olykor végletes epizódjait alighanem gyermekkorának történései is erősen meghatározták, ahogy az is valószínű, hogy olykor a hivatásából nyert erőt a túléléshez. Psota Irén története kapcsán Sztankay Ádám arról is mesél, mikéént ...

Psota Irén, színészlegenda naplójában írt gyötrelmes és szenvedésekkel teli életéről

Archívum2018.03.31, 10:58

Minden idők egyik legünnepeltebb és legtehetségesebb színésznője, Psota Irén naplójában írta le szenvedéseit és mindennapi küzdelmeit. Szívszorító vallomás.

Psota Irén lakásába nem költözött be az örökös: árulják az otthont

Archívum2017.01.13, 13:03

Tavaly februárban távozott a Nemzet Színésze, budai lakása azóta is üresen áll. A művésznő otthonát nővére unokája örökölte, de nem költözött be. Helyette árulják az ingatlant az elhunyt színésznő barátnője szerint.