Prága

címke rss

Bedák Zsolt győzelemmel kezdett a profiknál

Archívum2006.10.11, 06:15

Gyors győzelemmel mutatkozott be a profik között Bedák Zsolt, aki szlovák ellenfelet győzött le kiütéssel a Prágában rendezett ökölvívógálán.

Terrortámadástól tartanak Prágában

Nagyvilág2006.09.23, 15:56

A cseh belügyminiszter bejelentette, hogy a kormány Prága ellen készülő terrorista támadás veszélyéről kapott információkat. A terrortámadás veszélye állítólag elsősorban a városközpontot fenyegeti.

Budapest megint legyőzte Prágát

[origo] utazás2008.02.14, 16:11

A svéd állami reptereket üzemeltető cég információi szerint 2006 első felében 26 százalékkal több légi utas utazott Budapestre a stockholmi, malmői és göteborgi repterekről, többen, mint az ugyancsak népszerű Prágába.

Extrákkal csalogatják a külföldieket

[origo] utazás2008.02.07, 15:43

A fapados járatok számának folyamatos bővülésével szerencsére egyre több hétvégi turista érkezik Magyarországra Nyugat-Európából. Az egyre fiatalabb korosztály számára már kevésnek bizonyulnak a hagyományos városnéző programok, ezért az utazásszervező cégek külön ennek a rétegnek szánt speciális programokat kínálnak.

Lefokozták a Plútót Prágában

Mindentudás egyeteme2007.03.18, 19:12

Mindig a kicsit bántják. A Naprendszer bolygóinak száma nyolcra csökkent, miután egy augusztusban tartott nemzetközi konferencián törpebolygóvá minősítették a Plútót.

Letartóztattak 26 neonácit Prágában

Nagyvilág2006.08.27, 19:57

Őrizetbe vett a cseh rendőrség 26 szélsőséges Izrael-ellenes tüntetőt vasárnap Prágában, miután fegyvereket találtak náluk.

Nyolc bolygó maradt a Naprendszerben

Tudomány2006.08.25, 16:33

A Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán, 2006. augusztus 24-én Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójával kapcsolatban. A határozat értelmében nyolc bolygó maradt a Naprendszerben, és a Plútó immár nem tartozik közéjük.

A Plútó nem bolygó többé

Tudomány2006.08.25, 08:47

A Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán, 2006. augusztus 24-én, Prágában eredményes szavazást tartottak a bolygó fogalom új definíciójával kapcsolatban. Ezzel hivatalosan is bekövetkezett a Plútó régóta érő "lefokozása".

Nem csak Budapesten csalnak a vendéglősök

[origo] utazás2008.02.08, 16:57

Egy június közepén végzett nagyszabású ellenőrzés során Prága vendéglőinek 59 százalékában fedeztek fel különféle hiányosságokat a kereskedelmi ellenőrök. Ez húsz százalékkal több, mint az országos átlag, s egy százalékkal rosszabb, mint a 2005-ben készített hasonló prágai ellenőrzés eredménye.

Súlyos baleset a prágai autópályán

Nagyvilág2006.07.16, 12:20

Hat halálos, és tíznél is több sebesült áldozata van egy csehországi közlekedési balesetnek. Egy autóbusz vasárnap nagy sebességgel nekirohant egy, a prágai sztráda felett átívelő híd tartóoszlopának.

Aláírták a koalíciós szerződést Csehországban

Nagyvilág2006.06.26, 14:56

Aláírták a jobbközép pártok koalíciós szerződését Prágában, de az így létrejött koalíciónak továbbra sincs többsége a képviselőházban. Ennek ellenére a parlament elé terjesztik a kormányprogramot, és megpróbálják megszerezni a szociáldemokraták támogatását is az új kabinet megalakulásához.

Négy halott a cseh hőhullámban

Nagyvilág2006.06.21, 08:27

Legalább négy ember vesztette életét Csehországban, ahol a hétvége óta kánikula van. Az ország nagy részén 30 Celsius fok feletti hőmérsékleteket mérnek, kedden Prágában 34 fok volt.

Rendben zajlott a cseh voksolás első napja

Nagyvilág2006.06.02, 23:50

A választók mintegy negyven százaléka adta le szavazatát pénteken, a csehországi képviselőházi választás első napján, ami magasabb arány a vártnál - közölte a prágai közszolgálati média becslésekre hivatkozva.

Budapest megelőzte Londont és Prágát

[origo] utazás2008.02.04, 15:39

Az ICCA (International Congress & Convention Association - Nemzetközi Kongresszusi és Konferencia Szövetség) statisztikai adatai alapján Budapest egy helyet javítva az előkelő 8. helyezést érte el a városok világranglistáján.

Politikusok verekedtek Csehországban

Nagyvilág2006.05.20, 16:59

Összeverekedett egymással Prágában egy fogorvosi konferencián David Rath, cseh egészségügyi miniszter és Miroslav Macek, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt egykori elnökhelyettese és Václav Klaus államfő tanácsadója.

Európai foci-mentes zónák hölgyeknek

[origo] utazás2008.02.04, 17:04

Az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság arra bíztatja a hölgyeket, hogy a júniusban kezdődő labdarúgó világbajnokság idején ne maradjanak otthon, míg párjuk a focimeccseken szurkol, hanem utazzanak el messzire, Európa valamelyik futball-mentes területére.

Bondarenko kiejtette Czinket Prágában

Sport2006.05.10, 22:08

A világranglistán 99. Czink Melinda három játszmában kikapott az ukrán Aljona Bondarenkótól (68.) a 145 ezer dollár összdíjazású, prágai nőitenisz-torna 2. fordulójában.

Czink nyolcaddöntős Prágában

Sport2006.05.09, 21:06

A világranglistán 99. Czink Melinda három játszmában legyőzte az olasz Antonella Serra Zanettit (83. a rangsorban) a 145 ezer dollár összdíjazású, prágai nőitenisz-torna első fordulójában és nyolcaddöntős.

Ősztől cseh fapadossal mehetünk Párizsba

[origo] utazás2008.02.05, 16:06

A cseh Smart Wings diszkont légitársaság Budapestről Párizsba, Rómába, Milánóba és Prágába indít menetrend szerinti járatokat szeptember-októbertől - közölte a társaság csütörtökön.

Kormánytisztviselőt vertek meg cseh rendőrök

Nagyvilág2006.05.02, 15:17

Rendőrök vertek meg egy cseh kormánytisztviselőt egy neonáci-tüntetésen. A politikusnő szerint azért kezdték ütlegelni, mert rászólt egy rendőrre, hogy ne lökdösse. A rendőrség állítja: az intézkedés előtt többször figyelmezették a rendbontó zöld párti politikust.

Járai: a forint nem veszélyezteti az inflációt

Gazdaság2006.03.28, 12:05

Nincs jele, hogy a forint legutóbbi gyengülése veszélyeztetné a Magyar Nemzeti Bank inflációs célját - közölte Járai Zsigmond, a jegybank elnöke kedden Prágában egy pénzügyi tanácskozás szünetében.

Az amerikaiak csak vízummal mehetnének Prágába

[origo] utazás2008.02.06, 15:32

Megszigorítaná Cyril Svoboda cseh külügyminiszter a Csehországba való beutazást az amerikai, kanadai és ausztráliai turisták számára, mert az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália nem hajlandók eltörölni a cseh állampolgárokra vonatkozó egyoldalú vízumkényszert.

Pozsonyt is bevették a brit agglegények

[origo] utazás2008.02.06, 15:58

Prága, Tallinn, Krakkó és Budapest után a brit fiatalok felfedezték a pozsonyi éjszaka bájait is, a szlovák főváros lett az a hely, ahol illő sörtengerbe fullasztani a legényéveket.

Havazás miatt zárták le a prágai repteret

Nagyvilág2006.03.12, 12:43

Komoly közlekedési gondokat okoz Csehországban a szombat este óta tartó havazás. A prágai nemzetközi repteret lezárták, a Prága felé tartó egyes gépek Ostraván vagy Budapesten fognak leszállni.

Világbank: Csehország gazdaságilag fejlett

Gazdaság2006.02.28, 20:02

Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke kedden Prágában egy nemzetközi pénzügyi konferencián bejelentette, hogy az általa vezetett pénzintézet ezentúl Csehországot már nem gazdaságilag fejlődő, hanem gazdaságilag fejlett országnak tekinti.

Navratilova 20 év után ismét Prágában játszik

Sport2006.02.17, 11:46

Májusban ismét Prágában játszik Martina Navratilova. A csehszlovákból amerikaivá lett élő teniszlegenda az 1986-os Fed-kupa-döntő óta nem szerepelt szülőhazája fővárosában.

A hejcei és a katowicei áldozatokra emlékeztek a V4-ek

Nagyvilág2006.02.04, 00:23

Egyperces néma csenddel adóztak a pénteken este Prágában a közelmúltban történt hejcei és katowicei katasztrófák áldozatainak emléke előtt a négy visegrádi ország parlamenti vezetői, akik a hét végén tanácskozást tartanak a cseh fővárosban.

Sör, bunyó, csajok - hétvégi turisták keleten

[origo] utazás2008.02.14, 16:17

Az utóbbi két évben a fapados járatok indulásával és főleg Magyarország 2004-es uniós csatlakozását követően Nyugat-Európában már-már nemzeti sporttá vált az ún. stag-weekend, az agglegény-hétvégéken való részvétel. Ezeknek a 2-3 napos, valamelyik európai városban zajló rendezvényeknek azonban már vajmi kevés közük van a hagyományos, esküvő előtti utolsó nagy baráti összejövetelhez.

Pápáról igazolt csatárt a Slavia Praha

Sport2006.01.31, 10:50

Hercegfalvi Zoltán a tavaszi szezonban a cseh labdarúgó-bajnokságban jelenleg harmadik helyen álló Slavia Praha együttesénél szerepel. A hírek szerint Prágába tart a Rostock 18-szoros válogatott védője, Lőw Zsolt is.

Sátortábor várja a hajléktalanokat Prágában

Nagyvilág2006.01.25, 10:51

Fűtött katonai sátortábort építettek kedden délután a hajléktalanoknak a cseh fővárosban. Prágában mintegy 4 600 hajléktalan él, akiknek a mostani, rendkívül hideg időjárásban és fagyokban éjjelenként nincs hol meghúzódniuk.

A Sopron és a Pécs is nyert az Euroligában

Sport2006.01.18, 21:36

Az MKB-Euroleasing Sopron és a MiZo Pécs is győzelemmel zárta az alapszakaszt a női kosárlabda Euroligában. A soproniak az olasz Schio ellen nyertek 78-63-ra, míg a pécsiek Prágában győztek 66-64-re.

Csötönyi lett az európai bokszalelnök

Sport2006.01.15, 12:43

A hétvégén Prágában tartották az Európai Ökölvívó Szövetség (EABA) rendkívüli közgyűlését, amelyen elnöknek az orosz Eduard Huszainovot, első alelnöknek pedig Csötönyi Sándort, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) első számú vezetőjét választották, százszázalékos támogatottsággal.

Bocsánatot kért Prága a meghurcolt magyarokért

Nagyvilág2006.01.11, 16:01

Jirí Paroubek cseh miniszterelnök szerint a csehországi magyarokra is vonatkozik kormányának tavalyi nyilatkozata, amelyben megkövette a csehországi német antifasisztákat a II. világháború után őket ért jogsérelmekért. Jelezte ugyanakkor, hogy ez anyagi kárpótlást nem jelent, csupán erkölcsi elismerést. Az [origo] által megkérdezett történész, Ungváry Krisztián szerint Paroubek nyilatkozata után sem lehet lezártnak tekinteni az ügyet.

Törvényes volt Stanislav Gross lakásvásárlása

Nagyvilág2005.12.19, 20:39

Nem követett el törvénysértést prágai lakásának megvásárlásakor Stanislav Gross, volt cseh miniszterelnök, aki idén tavasszal az emiatt kirobbant botrány következtében végül is távozni kényszerült tisztségéből - jelentette be hétfőn a prágai ügyészség azzal, hogy az ügyet ezzel lezárta.

Korlátozzák az utcai reklámokat Prágában

[origo] utazás2005.11.30, 15:55

Szigorítják az utcai reklámtevékenységét a prágai Óvárosban, amely európai hírű védett műemlék terület, és a cseh főváros legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.

Prága, a magyarok kedvence

[origo] utazás2005.11.22, 11:56

Régmúlt századok csodálatos építészeti remekei, hangulatos, zegzugos utcácskák, a kulturális és szórakoztató programok gazdag választéka, minden igényt kielégítő sörözők és vendéglők. A külföldiek számára ezt jelenti Prága - állítják az idegenforgalmi szakemberek, akik szerint a cseh főváros napjainkban Európa egyik legvonzóbb turistaközpontja.

A csehek ötöde visszasírja a nyugodt szocializmust

Nagyvilág2005.11.15, 10:29

Biztonság, kiszámíthatóság, nyugalom - ez jellemezte a csehek szerint a szocializmust, amelyet 20 százalékuk visszasír. Egy országos felmérés szerint mindössze az emberek harmada elégedettebb a jelenlegi politikai és gazdasági rendszerrel, 38 százalék szerint pedig semmi különbség nincs.

Botrány Bécsben, Husztiékat elverte a Lyon

Archívum2005.10.24, 08:32

Botrányos körülmények között rendezték meg a bécsi derbit az Austria Wien és a Rapid Wien között, a szurkolók alaposan kitettek magukért. Prágában is helyi rangadóra került sor, amelyen a Slavia meglepően simán nyert, míg Franciaországban az AS Saint-Etienne az Olympique Marseille legyőzésével nagyot lépett előre.

Revánsot vett a Bayern, Henry visszatért

Sport2005.10.19, 17:21

Nagy csatát ígér a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának keddi rangadója, a Bayern München-Juventus összecsapás, amelyen két egyaránt százszázalékos csapat lépett pályára a bajor fővárosban. A csatát végül a hazaiak 2-1-re nyerték, s lépéselőnybe kerültek a csoportban. Prágában öt hét után ismét pályára lépett az Arsenal csatára, Thierry Henry, aki két góljával nyerőembernek bizonyult. Torghelle Sándor 59 perc erejéig játszott a Panathinaikoszban, amely gól nélküli döntetlent ért el a Barcelonával szemben.

Itthon körözött drogdílert fogtak el Prágában

Nagyvilág2005.10.14, 21:26

A magyar rendőrség által körözött nemzetközi drogdílert tartóztattak le szerdán Prágában - közölte péntek este a cseh rendőrség.

Prága megszigorította a vízumkiadást

Nagyvilág2005.10.11, 18:50

Csehország biztonsági okokra hivatkozva megszigorította vízumpolitikáját. A parlament által szeptemberben elfogadott törvénymódosítást kedden írta alá Václav Klaus cseh államfő.

Megsz�nik a CESI index

Gazdaság2005.10.11, 15:46

A Budapesti �rt�kt�zsde, a Pozsonyi �rt�kt�zsde, a Pr�gai �rt�kt�zsde, a Vars�i �rt�kt�zsde �s a Ljubljanai �rt�kt�zsde teljes �sszhangban hat�rozott �gy, hogy megsz�nteti az 1996 febru�rj�ban l�trehozott CESI index napi sz�m�t�s�t, �s publik�l�s�t 2005. december 30-i hat�llyal.

Arany Prága

[origo] utazás2005.10.05, 09:24

Prágában az a jó - azon kívül, hogy gyönyörű -, hogy egy évben 365 napon keresztül sörfesztivál van. Meg még az is jó, hogy közel van (hozzánk). Ha azt is hozzátesszük, hogy az időjárás tulajdonképpen lényegtelen tényező, akkor nem marad más, mint hogy kiadjuk a vezényszót: Indulás!

Regionális tőzsdeszövetség körvonalazódik

Archívum2005.09.27, 15:56

A bécsi tőzsde elnökségének elképzelése szerint a nagy közép- és kelet európai tőzsdei szövetség közös, többségi tulajdonban lévő holdingtársaság lehetne, amely ideális esetben Bécsen és Budapesten kívül Varsót, Pozsonyt, Prágát, Ljubljanát, Zágrábot és Bukarestet foglalná magába. A következő két-három évben épülhetne ki köztük a szorosabb együttműködés.

500 szlovák roma menekült a csehekhez a fagy elől

Nagyvilág2005.09.27, 10:33

Szlovák romák újabb menekülthulláma érte el Csehországot, az elmúlt három hónapban közel 500 kelet-szlovákiai cigány kért menedékjogot Prágától. Többségük a munkanélküliség, az otthontalanság és a közelgő hideg miatt kelt útra. A szlovák belügyminisztérium szóvivője szerint a romák nem kaphatnak menedékjogot Csehországban.

Balzsay kilencedik profi sikere Prágában

Sport2005.09.20, 20:01

Megszerezte profi pályafutása kilencedik győzelmét a hamburgi Spotlight Boxing nagyközépsúlyú magyar ökölvívója, Balzsay Károly, aki kedd este, Prágában nyolc menetben pontozással múlta felül fehérorosz ellenfelét.

Budapest szinte mindenben legyőzte Prágát

[origo] utazás2005.09.09, 12:49

Összehasonlító tesztben mérettetett meg Budapest és Prága, Közép-Európa két büszke fővárosa. "Egyformán ismertek szépségük, kultúrájuk és építészetük, valamint hídjaik és folyóik révén. Melyiket válasszuk?" - kérdezi a tesztelő svéd napilap, az EXPRESSEN utazási rovatának munkatársa.

Leáll a prágai Orloj

[origo] utazás2005.09.02, 12:44

Két-három hónapig pihen és nem működik Prága egyik legnagyobb turisztikai látványossága, az óvárosi városháza toronyórája, a híres Orloj. Az 1410-ben készített óraművön nagyjavítást végeznek.

Ketten meghaltak repülőbalesetben Prágánál

Nagyvilág2005.08.26, 18:57

Életét vesztette két ember Prága mellett egy sportrepülőgép lezuhanásának következtében. A Letnany repülőklub területén történt baleset konkrét okai egyelőre ismeretlenek.

A cseh miniszterelnök jogosnak tartja a technoparty szétverését

Nagyvilág2005.08.04, 00:14

Jirí Paroubek cseh miniszterelnök továbbra is kitart amellett, hogy a Prágától mintegy 130 kilométerre nyugatra fekvő Mlynecben engedély nélkül megrendezett technoparty résztvevői elleni szombati rendőri fellépés, amely éles belpolitikai vitákat és kormányellenes tüntetéseket váltott ki Csehországban, jogos volt.

Politikai vihar és letartóztatás a Czechtek kapcsán

Partytár2005.08.19, 11:23

Egyre nagyobb belpolitikai vihart kavar Csehországban a Czechtek elektronikus zenei fesztivál brutális rendőrségi feloszlatása. Elemzők szerint, az eseményt az ellenzék a kormányzó szociáldemokraták népszerűsége növekedésének a megállítására, s a választási kampány megindítására próbálja meg kihasználni. A technósok Prágában és néhány más városban követelik Jan Paroubek miniszterelnök és belügyminisztere lemondását.  Václav Havel, a Cseh Köztársaság emblémája, volt köztársasági elnök közvetíteni próbál a tüntetők és a kormány között.  Legújabb hírek szerint egy fiatalt őrizetbe vettek, nyolc másik ellen meg büntetőeljárás indult.

Prágai hadjárat a zsebtolvajok ellen

[origo] utazás2005.07.21, 15:13

Álrendőrök és hamis jegyellenőrök idén fokozottabb mértékben garázdálkodnak Prágában, ezért a cseh hatóságok a nyári fő turistaidény kezdetén felszólították a külföldi látogatókat, hogy legyenek óvatosak és vigyázzanak értékeikre, irataikra, holmijukra.

Eb-bronzérmesek ifjúsági pingpongosaink

Sport2005.07.20, 07:48

Nem sikerült döntőbe jutnia a magyar ifjúsági lánycsapatnak a Prágában zajló ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. Ezzel a mieink bronzérmesek lettek.

Prága felé félúton

[origo] utazás2005.07.19, 15:52

Ember legyen a talpán, aki "u" betű nélkül ki tudja ejteni Brno nevét. Nem, nem az idétlen bolgár rajzfilmfiguráról van szó, de még csak nem is Fassbinder hőséről, hanem egy kedves csehországi városról, ahova szándékosan nem nagyon utazik a magyar polgár. De miért nem?

Kozi és Döme: Punkok a tűzhely mellett

Vendégszoba2005.10.10, 18:44

A Gasztropuccs című, fiatalok körében hatalmas sikert arató főzős sorozat két műsorvezetője, Döme és Kozi a Társalgóban hozta a szokásos "kozisésdömés" formáját. A chatelők - amellett, hogy egyikük szerelmet vallott Dömének - kiderítették, hogy mit szólnak az idősebb nézők a műsorhoz, hogy Kozi és Döme jártak-e már egymással, kinek milyen állata van, Kozi miből szeretne meggazdagodni, milyen újság címlapjára kérték fel pózolni s hogy Döme hogyan áll a kereskedelmi tévékhez, a globalizációhoz, na és Kozihoz.

Közel 10 százalékkal nőtt a budapesti vendégéjszakák száma

Gazdaság2005.06.17, 11:09

Düsseldorf után Prága, Moszkva és Budapest kereskedelmi szálláshelyein nőtt legdinamikusabban az átlagos szobabevétel 2004-ben. Budapesten tavaly 5,7 millió vendégéjszakát töltöttek, közel 10 százalékkal többet, mint 2003-ban - írja a Világgazdaság.

Pedofília miatt két és fél évet kapott a katari emír fia

Nagyvilág2005.05.30, 16:56

Prágában két és fél év börtönre ítélték a katari emír fiát, mivel a bíróság szerint kiskorú lányokkal közösült. A katari hatóságok kérték az emír fiának kiadatását, azonban a cseh bíróság ennek nem adott helyt, mondván, nincs biztosíték az ottani korrekt eljárásra.

Paroubek: A csehekre tartozik Benes megítélése

Nagyvilág2005.05.19, 23:44

Kizárólag a csehekre tartozik, hogy tisztelik-e Eduard Benest, az egykori Csehszlovákia második elnökét vagy sem - reagált csütörtökön Jirí Paroubek cseh miniszterelnök magyar kollégája, Gyurcsány Ferenc azon nyilatkozatára, amelyben bírálta egy Benes-szobor leleplezését Prágában.

Üldözöttek tiltakoznak a Benes-szobor ellen

Nagyvilág2005.05.17, 15:23

Német politikusok és szervezetek felháborodtak, hogy Prágában hétfőn felavatták Eduard Benes egykori csehszlovák elnök szobrát. Benes elnöksége idején a csehszlovákiai német és magyar kisebbséghez tartozó több millió embert fosztottak meg állampolgárságától és üldöztek el otthonából.

Hamburgban Federer, Rómában Mauresmo nyert

Archívum2005.05.16, 00:56

A világelső Roger Federer sikerével fejeződött be a hamburgi, 2,1 millió euró összdíjazású férfi tenisztorna, a Mester-sorozat ötödik állomása, miután három játszmában győzött a francia Richard Gasquet ellen.

Lövöldöztek Prága belvárosában

Nagyvilág2005.05.12, 12:38

Lövöldözés tört ki szerdán este Prága belvárosában, amikor két ismeretlen férfi megpróbálta kirabolni a Vencel téren lévő Mustek aluljáróban a fogadóirodát. Kedden a cseh főváros egyik külső kerületében is lőttek.

Megint megúszta a cseh kormányfő

Nagyvilág2005.04.01, 13:48

A cseh kommunisták tartózkodásán bukott el a Stanislav Gross vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány a cseh parlament pénteki rendkívüli ülésén. Az indítványt a kormányfő ingatlanbotránya miatt kezdeményezték az ellenzéki polgári demokraták, de csak a koalícióból kivált kereszténydemokraták támogatták.

Pedofíliával vádolják a katari királyi család egyik tagját

Nagyvilág2005.03.31, 18:50

Kislányok megrontása miatt emelt vádat a cseh ügyészség a katari királyi család egyik, tíz éve Prágában élő tagja ellen csütörtökön. Hamid Szani magán üzleti vállalkozást működtet Csehországban, s nem élvez diplomáciai mentességet. Rajta kívül vádat emeltek három kerítőnő ellen is.

A kommunisták menthetik meg a cseh kormányt

Nagyvilág2005.03.31, 14:15

Pénteken bizalmi szavazást tartanak a kormányról a cseh parlamentben, a miniszterelnök ingatlanbotránya miatt. Az indítványt az ellenzéki polgári demokraták nyújtották be kedden és csatlakoztak hozzá a kormánykoalícióból szerdán kilépő kereszténydemokraták is. Utóbbiak azért hagyták ott a kormányt, mert nem sikerült eltávolíttatniuk a szerintük a közbizalmat elvesztő Stanislav Gross kormányfőt. A két párt képviselői ugyanakkor nem lesznek elegen, hogy keresztülvigyék az indítványt a cseh országgyűlésen. Ráadásul az azt eleinte támogató kommunisták is inkább a kormány mellé állnak - feltehetően egy kis kormányzati befolyás reményében.

Szétesett a hárompárti cseh kormánykoalíció

Nagyvilág2005.03.30, 20:27

Kilép a hárompárti cseh kormánykoalícióból a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL). Erről a párt országos közgyűlése döntött szerdán este Prágában.

Jelentősen drágult az élet Budapesten

Gazdaság2005.03.22, 16:47

London drágult a legnagyobb mértékben, viszont Budapest lépett előre a legtöbb hellyel az Economist Intelligence Unit megélhetési költségekről összeállított listáján. A listavezető idén is Tokió lett, a legolcsóbb város pedig még mindig Teherán. Az új EU-tagállamok városai közül Prága a legdrágább, mely kilenc hellyel előzi meg a magyar fővárost.

Vonzó a közép-európai fővárosok lakáspiaca

Gazdaság2005.03.10, 17:40

A közép-európai fővárosok lakásárai az elmúlt évtizedben átlag 200 százalékkal nőttek a gazdasági gyarapodás és az általában csökkenő kamatok nyomán, amely az új középosztályt arra ösztökélte, hogy lakást vásároljon, írja közép-európai lakáspiaci kitekintésében a Reuters. A tanulmány rámutat, hogy még jelenleg is jó befektetés Varsóban, Budapesten vagy Prágában lakást vásárolni - akár más uniós országok polgárainak is.

Budapest lehet az európai nővédelem központja

Nagyvilág2005.03.09, 16:01

Budapesten lehet az Európai Unió egyik új háttérintézményének, az esélyegyenlőségi intézetnek a székhelye. Az elsősorban a nők egyenjogúságával foglalkozó elemzőközpontért azonban a magyar fővárosnak Prágával és Ljubljanával is meg kell küzdenie. Még nem dőlt el ugyanis, a három főváros közül melyikbe teszi székhelyét a 2007-től működő hivatal.

Egyelőre megúszta ingatlanbotrányát a cseh kormányfő

Nagyvilág2005.03.05, 14:09

Húsvétig biztosan maradhat posztján Stanislav Gross. A cseh miniszterelnök távozását egy 1999-es lakásvásárlás, illetve felesége zavarosnak nevezett üzleti ügyei miatt követelte a cseh kormánykoalíció egyik tagja. Gross - aki egyúttal a vezető kormánypárt elnöke is - tagadta, hogy rosszat tett volna, és nem mondott le. A Cseh Szociáldemokrata Párt vezetése szombaton bizalmi szavazáson megerősítette kormányfői posztján, az ugyanakkor kérdéses, hogy a párt húsvéti tisztújító kongresszusán újra őt választják-e pártelnöknek.

Egyre drágább Budapest

Archívum2005.03.02, 08:53

Budapest a legdrágább kelet-közép-európai város, ugyanakkor az egy lakosra jutó vásárlóerőt tekintve Ljubljana, Prága és Riga is megelőzi - derül ki az UBS svájci bank számításaiból. Világszinten továbbra is Oslo a legdrágább, a legmagasabb bérek Koppenhágában vannak, ugyanakkor az életszínvonal összességében Zürichben a legjobb - írja a Világgazdság.

Amerikai rockerek foglalták el Prágát

Kultúra2005.02.28, 14:09

Az amerikai Limp Bizkit zenekar frontembere, Fred Durst, Wes Borland gitárossal és Ross Robinson producerrel közösen nemrég kibérelt egy régi lakást a prágai Károly híd közelében, hogy a csapat új albumának vokálrészeit itt rögzítse.

Európában a Betonpart a legrosszabb úti cél

[origo] utazás2005.02.22, 08:52

Egy 200 szakértő megkérdezésével összeállított elemzés szerint ma Európában a norvég fjordok vidéke a leginkább ajánlott és a fenntartható turizmus szemszögéből leginkább korszerű turisztikai célpont, legkevésbé pedig a Costa del Solt, a Betonpartot ajánlják a szakértők. A régió városai közül előkelő helyen áll Dubrovnik, Prága és Krakkó is. Magyar városokat és tájegységeket nem vizsgáltak a szakemberek.

Prága és Budapest a legvonzóbb beruházási helyszín az EU-ban

Gazdaság2005.01.17, 15:57

Az új kelet-európai EU-tagállamok makrogazdasági adottságaik révén messze vonzóbb beruházási helyszínek az unión belül, mint a korábbi tagállamok zöme - áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző átfogó elemzésében. A lista élén Prága és a Budapestet is tartalmazó közép-magyarországi régió áll.

Álbajuszban tesz igazságot Prága polgármestere

Nagyvilág2005.01.17, 11:17

A prágai polgármester olasznak öltözve figyeli, hogy melyik taxis csapja be a külföldi vendégeket. Az álbajusszal, álszakállal, hajzselével és napszemüveggel átalakított politikustól ötszörösét is elkérték a normál tarifának. Pavel Bem megtorlást ígér.

Sínt loptak a prágai metróból

Nagyvilág2005.01.07, 20:37

Ismeretlen fémtolvajok többszáz méter sínt loptak el a prágai metró egyik szakaszáról. Mivel a tettesek egy használaton kívüli szakaszt szedtek fel, nem történt fennakadás a közlekedésben.

Hazatért az Észak-Kaukázusban fogva tartott szlovák diáklány

Nagyvilág2004.11.26, 21:02

Visszatért Pozsonyba pénteken este az 28 éves Prágában tanuló szlovák diáklány, akit ismeretlen emberrablók hat hónapon át tartottak fogva valahol az Észak-Kaukázusban. Szabadulása körülményeiről részleteket nem közöltek és várhatóan nem is fognak.

Prágában emlékeztek, Pozsonyban tüntettek az évfordulón

Nagyvilág2004.11.17, 19:23

Prágában megemlékezést, Pozsonyban tüntetést tartottak az 1989. november 17-én kitört bársonyos Forradalom emlékére. A kommunista rendszert megbuktató tüntetéssorozatra emlékezve Vaclav Havel volt cseh köztársasági elnök az országban tapasztalható kommunista előretörésre hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor Szlovákia több városában volt tüntetés: Pozsonyban és Besztercebányán diákok tiltakoztak, mert szerintük az oktatási minisztérium eltávolodott 1989 eszméitől. Kassán nyugdíjas kommunisták tiltakoztak a rendszerváltás ellen.

Terrortámadással fenyegették meg a cseh kórházakat

Nagyvilág2004.11.02, 19:38

Vegyi és biológiai terrortámadással fenyegették meg ismeretlenek kedden a csehországi kórházakat. A prágai rendőrség a fenyegetésekkel kapcsolatban állítólag egy személyt őrizetbe vett.

Ferdinand bulizott a családi gyász miatt kért kimenőn

Archívum2004.10.21, 21:13

Rio Ferdinand, a Manchester United válogatott centerhalfja - alig négy héttel azt követően, hogy lejárt nyolchónapos eltiltása - felmentést kapott Sir Alex Ferguson menedzsertől a keddi, Sparta Praha elleni BL-meccsről azzal, hogy váratlanul elhunyt nagymamája ugyancsak keddi temetésén kell részt vennie. Ferdinand távollétében a csapat csupán sovány 0-0-t játszott Prágában. A fonott hajú hátvédről pedig kiderült, alighogy megkapta Fergusontól az eltávozást, Londonba sietett, ahol végigbulizta az egész hétfő éjszakát, miközben társai Prágában készültek a másnapi összecsapásra.

Stanley-kupa-győztes hokis Prágában

Sport2004.10.21, 11:34

Vincent Lecavalier személyében Stanley-kupa-győztes jégkorongozóval erősített a Sparta Praha.

Nedved-góllal nyert a Juve, bukott a Roma

Sport2004.10.20, 10:31

Három hét szünet után folytatódott a Bajnokok Ligája, a csoportkör harmadik fordulójából nyolc mérkőzést rendeztek kedden. A játéknap legnagyobb rangadóját Torinóban játszották, ahol a Juventus Nedved találatával 1-0-ra nyert a Bayern München ellen, s továbbra is százszázalékos. Nyert a Real Madrid is hazai pályán, Owen gólja ugyancsak 1-0-t jelentett a Kijev ellen. Meglepetésre a Manchester Unitednek csak gól nélküli döntetlenre futotta Prágában, míg az AS Roma Madrid után Leverkusenben is megbotlott.

A Forum 2000 Fehéroroszország bojkottjára szólít fel

Nagyvilág2004.10.19, 21:37

A vasárnap tartott fehéroroszországi parlamenti választások és népszavazás eredményének elutasítására szólították fel az európai országokat közös közleményükben a Prágában véget ért Fórum 2000 nemzetközi konferencia szervezői - közölte Václav Havel volt cseh elnök.

Pedofíliával gyanúsítanak egy katari sejket

Nagyvilág2004.09.17, 11:37

A cseh rendőrség pedofília gyanújával vett őrizetbe Prágában egy férfit, aki a katari uralkodócsalád tagja. A tiltott szexuális kapcsolatokat ápoló gazdag arabot egy fiatal lány szülei adták rendőrkézre.

Szilveszteri ajánlataink

[origo] utazás2004.11.03, 19:40

Közeledik a szilveszter, itt az utolsó alkalom biztosítani az év felejthetetlen búcsúztatását. Akár egy néhány napos autobuszos kiruccanásra, akár egy több hetes trópusi luxustelelésre használná az évvégi pihenést, ajánlataink közt egyaránt talál kedvére valót.

MTK-veréssel feledtette Prágát a Fradi

Sport2004.08.29, 22:58

A Ferencváros hazai pályán egygólos győzelmet aratott az MTK felett a labdarúgó Arany Ászok Liga 4. fordulójában, így az örökrangadót követően már csak a címvédő rendelkezik hibátlan mérleggel. A hétközben nemzetközi kupasikert arató Újpest a Szusza-stadionban játszott gólgazdag döntetlent a Nyíregyházával, míg a Honvéd 2-0-s sikerrel tartotta otthon a három pontot a Békéscsaba ellen.

Plázs: hőguta, homok, hérosz

Nyárigo 20042004.08.19, 12:46

Az idei már a második Plázs a pesti rakparton. A tavalyi kísérlet olyan volt, mint egy fárasztó, hosszú vajúdás utáni, keserves szülés, de idén már könnyebben mentek a dolgok, hamarabb meglettek az engedélyek. Megnéztük, idén mi az ábra. Takáts Tamás is kint hever a napon, elégedetten sms-ezget, terebélyes asszonyságok vígan süttetik magukat, pancsoló gyerkőcök zsivajától hangos a part.

Kerekes a Debrecené, Lipcsei kidőlt

Sport2004.08.18, 18:45

Egy év kínai és pécsi kitérő után visszatért a DVSC-hez Kerekes Zsombor: a szabadkai születésű csatár kétéves szerződést kötött a Lokival. Mindeközben kiderült: a vártnál súlyosabb Lipcsei Péter sérülése, a Ferencváros csapatkapitánya ugyanis részleges izomszakadást szenvedett a Diósgyőr elleni bajnokin. Sebők Vilmos, a ZTE egykori válogatott védője arról beszélt az [origo]-nak, hogy idén sokat vár csapatától a bajnokságban.

Veszélyben Lipcsei prágai játéka

Archívum2004.08.16, 12:54

Tíznapos pihenőt javasolnak az orvosok Lipcsei Péternek, aki a Diósgyőr elleni bajnoki hajrájában sérült meg, s emiatt a ferencvárosi csapatkapitánynak a skótok elleni szerdai válogatott mérkőzést is ki kell hagynia. A rutinos futballista ezen a héten nem is tréningezhet, s elmondása szerint csak akkor léphet pályára Prágában a Sparta elleni BL-visszavágón, ha a meccs előtt két nappal nem érez fájdalmat és edzeni tud.

A régióban csak Prága drágább Budapestnél

Gazdaság2004.08.11, 12:25

Az európai valuták erősödése és az alacsony dollárárfolyam miatt a legtöbb európai nagyvárosban emelkedtek a létfenntartási költségek, noha helyi valutákban nem drágultak az árak. A listát továbbra is Tokió és Oszaka vezeti, régiónkban pedig csak Prága előzi meg Budapestet - írja a Napi Gazdaság.

Lopják a Prága utcáin ácsorgó műteheneket

Nagyvilág2004.08.04, 15:12

Lába kélt egy újabb műtehénnek azok közül, amelyeket Prága utcáin állítotak ki a Tehénparádé című szabadtéri kiállítás rendezői. A 214, különböző módon kifestett műtehén június 1-jén került a prágai utcákra. Azóta ötvenet rongáltak meg vagy loptak el közülük.

Izraeli maffiaháború miatt robbantottak Prágában

Nagyvilág2004.08.02, 15:16

Valószínűleg két izraeli család maffiaháborúja áll a vasárnapi prágai robbantás mögött. Mindkét család szoros kapcsolatban áll az alvilággal. A robbantásban tizennyolcan megsérültek, de a merénylet tervezett célpontja sértetlenül megúszta.  

Kézigránát robbant Prága központjában

Nagyvilág2004.08.01, 15:41

Tizenhat ember, köztük több turista is megsebesült vasárnap kora délután, amikor egy kézigránátot dobtak egy Vencel tér közelében lévő kaszinóra. A cseh hatóságok szerint nem terrortámadás, hanem bűnözők közti leszámolás történt.

Lázadás tört ki egy csehországi börtönben

Nagyvilág2004.07.14, 21:35

Mintegy 700 elítélt éhségsztrájkot kezdett szerdán az egyik legnagyobb csehországi börtönben. Az elítéltek egy törvénymódosítás ellen tiltakoznak, amely lehetővé teszi, hogy a rabok jövedelmének felét tartozásainak törlesztésére fordítsák.

Előrehozott választásokat hozhat a cseh kormánybukás

Nagyvilág2004.06.28, 13:43

Stanislav Gross, a szociáldemokraták új vezetője, eddigi kormányfő-helyettes és belügyminiszter lesz valószínűleg az új cseh miniszterelnök - állítják egybehangzóan a hétfői prágai lapok. Általános az a vélemény is, hogy az új kormány helyzete egyáltalán nem lesz könnyű, ezért többen úgy vélik, hogy előre hozott parlamenti választással kellene megoldani a belpolitikai helyzetet. A cseh államfő a hét második felében találkozik a pártok vezetőivel, és azután dönt, hogy kit bíz meg a kormányalakítási tárgyalásokkal.

Kudarc volt Paul McCartney prágai koncertje

Kultúra2004.06.15, 11:57

Paul McCartney nemrégiben Prágában adott koncertje igen komoly ráfizetéssel zárult - ismerte el Serge Grimaux, a koncert szervezője egy cseh gazdasági hetilapban hétfőn megjelent interjúban.

Beckhamné különcködik, Smícer optimista

Sport2004.06.10, 17:30

Csütörtökön elutazott Prágából Portugáliába a cseh labdarúgó-válogatott, amelynek nem titkolt célja, hogy megnyerje a szombaton rajtoló Európa-bajnokságot. Mindeközben a cseh televízió pénzt akar kérni a cseh kocsmáktól a közvetítési jogért, Pierluigi Collina pedig megkapta az első meccset, azaz szombaton az olasz bíró fújja a sípot a portugál-görögön. Jesper Grönkjaer dán középpályás egyelőre otthon maradt, azaz hétfőn nem lép pályára az olaszok ellen, David Beckham felesége viszont ott van Portugáliában, de nem akar közösködni a futballistafeleségekkel.