piac

címke rss

Mínuszban zárt a tőzsde

Archívum2006.06.16, 18:05

A Budapesti értéktőzsde részvényindexe 1,79 százalékkal csökkent pénteken. A BUX 18 461 forinton zárt. A piacról elsősorban a külföldi befektetők menekítik a pénzüket a magasnak ítélt kockázat miatt. A nap vesztesei a gyógyszergyártók, és a Magyar Telekom voltak.

A fűszerkerthez ész kell

Női Lapozó2006.06.16, 12:19

Biztosan te is próbálkoztál már a piacon megvásárolt, cserepes bazsalikom ápolásával, ám pár nap után a növény teljesen elhagyta magát, és mehetett a kukába. Szakácsunk most megmondja, mit tegyél, hogy a jövőben ez ne így legyen.

Tovább gyengült a forint

Archívum2006.06.16, 16:57

Tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót 273,05/20 forinton jegyezték. A csütörtöki S&P leminősítés hatását pénteken is érezni lehetett. Ugyanakkor a piac részéről egyre nagyobb a kamatemelési várakozás.

Magasabb lehet a búza indulóára

Gazdaság2006.06.15, 10:41

A tavalyinál kisebb búzatermésre, de magasabb induló árakra számítanak a hazai piaci szereplők a június végén, július elején kezdődő aratás után. Az egyre jobban működő intervenciós felvásárlás szilárdítja a piacot - írja a Világgazdaság.

Kiemelten figyeli a török folyamatokat a Fitch

Archívum2006.06.14, 13:01

A felzárkózó piaci bizalomvesztéshez szerdán a Fitch Ratings európai hitelminősítő is hozzájárult azzal, hogy közölte: rontani fogja Törökország besorolásának kilátását, ha az ország gazdasági és költségvetési helyzete tovább gyengülne.

Egyre többféle kedvezmény az irodapiacon

Ingatlan2006.06.14, 14:06

Az elmúlt években az irodapiacon nagy konkurenciaharc éleződött ki a fejlesztők között, sokszor alapvetően eltérő csomagokat kínálnak a potenciális bérlőknek. Érdemes összegezni, miféle változatos kedvezmények jellemzik a magyar piacot. Az Iroda.hu elemzése.

Afrikai törzsi pornó (18+)

Tabu2006.06.13, 17:51

Meztelen kontinens néven dobta piacra egy pornófilmforgalmazó legújabb filmjét Japánban, ami vagy hatalmas siker, vagy óriási bukás lesz.

Eladják az orosz erőműveket

Gazdaság2006.06.13, 15:33

A villamosenergia-szektor reformjáról határozott az orosz kormány. Az erőműveket leválasztják az állami monopolcégről, és részvényeiket külföldi tőzsdékre viszik. Az első három-négy társaság papírjai már jövőre piacra kerülhetnek - írja a Világgazdaság.

Nyilvános részvénykibocsátás a Rosneftnél

Gazdaság2006.06.12, 13:49

Az orosz állami olajipari vállalat meglévő részvényeit bocsátja piacra részvények és letéti jegyek formájában - olvasható a Rosneft hétfői közleményében.

Robbanás előtt a lakáslízing piaca

Ingatlan2006.06.09, 18:38

Egyelőre még kevés cég kínál, ám szinte valamennyi jelentős pénzintézet készül rá, hogy önerő nélküli lakásszerzést lehetővé tevő ingatlanlízinget is nyújtson. Ez az új szolgáltatás úgy tágítja a lakást vásárolni képesek körét, hogy annak pénzügyi terhei nem annyival magasabbak, mint a szolgáltató által vállalt kockázat.

Drágább gyümölcsárakra készüljünk

Gazdaság2006.06.08, 08:29

Nem csak a gyümölcs -és zöldségtermelők, de a fogyasztók is nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha továbbra is esős marad a nyár. Az Európa nagy részén zord időjárás miatt hiány alakulhat ki, ami áremelkedést jelenthet a piacokon.

Tanárok válaszút előtt: nyelvszakosok jobb helyzetben

Állás 20112006.06.07, 11:30

Sajtóértesülések alapján csaknem 30 ezer pedagógust érinthet a tervezett leépítés. A nyelveket magas szinten beszélő pedagógusok előnyösebb helyzetből indulhatnak. Ám a többiek nincsenek könnyű helyzetben: amennyiben átképzéssel helyezkednek el, új munkaterületükön pályakezdőként startolnak.  A tanári végzettséggel rendelkezők munkaerő piaci esélyeiről kérdeztünk fejvadászokat.

Erste: Dr�ga az OTP Bank �j szerzem�nye

Gazdaság2006.06.02, 13:22

Az Erste Bank elemz�i dr�g�nak tartj�k az OTP Bank leend� ukrajnai le�nybankj�t, az ukr�n piac kil�t�sait viszont nagyon �g�retesnek �t�lik.

A New York-i tőzsde megveszi a Euronextet

Archívum2006.06.02, 19:10

Egyesül a New York-i Értéktőzsdét üzemeltető NYSE csoport és a nyugat-európai Euronext egy 9,96 milliárd dolláros, 7,78 milliárd eurós ügylet keretében. Így megalakul az első transzatlanti piac. A milánói Borsa Italiana jelentkezését is várják a NYSE Euronextbe.

Világkörüli utazás ingyen

[origo] utazás2008.02.12, 14:38

Ma már több nagyobb hazai utazási iroda kínálatában is szerepelnek az utazási hitelek, amelyek segítségével akár önrész nélkül is igénybe vehetünk egy-egy drágább külföldi programot. A konstrukció 2-3 éve jelent meg a piacon, de népszerűsége - Nyugat-Európával szemben - egyelőre alacsony.

Európai alapkamat-emelést vár a piac

Archívum2006.06.01, 13:53

Az euróövezeti GDP 1,9 százalékkal haladta meg az első negyedben az előző év hasonló időszakának értékét, míg az EU-ban a GDP 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első negyedben. A drága nyersanyagok és a felértékelődött euró ellenére a növekedés nem lassul, és a nagyobb hitelkiáramlásból táplálkozik, növelve az inflációs kockázatot. Ezért valószínű, hogy az Európai Központi Bank a jövő héten ismét alapkamatot emel.

Szexi foci (18+)

Tabu2006.05.31, 14:32

Erősödik a foci és a szex kapcsolata, nemrégiben telefonokra tölthető vetkőzös, szlalomozós, célbarúgós játékokat dobtak piacra.

Interneten h�d�tana az Erste br�kerc�ge

Gazdaság2006.05.31, 16:12

Az online befektet�si piac vezet� szerepl�j�v� k�v�n v�lni az Erste Bank Befektet�si Rt. A br�kerc�g az �v v�g�ig mintegy n�gyszeres�re akarja n�velni interneten �zletel� �gyfeleinek sz�m�t, ez�rt sz�mos �j szolg�ltat�s bevezet�s�t tervezi.

Megnyílik a szolgáltatások piaca az EU-ban

Archívum2006.05.31, 07:34

Több európai elemzés szerint Magyarország lehet a szolgáltatási direktíva legnagyobb nyertese. Az új irányelv még év végén életbe léphet, ezt követően a tagállamoknak három év áll rendelkezésre a jogszabály átvételére - írja a Világgazdaság.

A glob�lis befektet�si alapok� a j�v�

Gazdaság2006.05.31, 16:11

A k�vetkez� �vekben a befektet�si alapok piac�n Magyarorsz�gon is megjelennek majd a glob�lis term�kek, �s v�rhat�an n�pszer�s�g�k rohamosan n� majd a befektet�k k�r�ben - mondta V�zkeleti S�ndor, a CA IB �rt�kpap�r Befektet�si Alapkezel� Rt. vez�rigazgat�ja kedden, Budapesten egy szakmai tan�cskoz�son.

Enyhén gyengült a forint a bankközin

Archívum2006.05.30, 10:51

Kissé gyengült a forint nyitáskor a bankközi devizapiacon. Az eurót kedden reggel 261,55/65 forinton jegyezték. A piac a kormányprogrammal kapcsolatos hírekre vár, a legutóbbi információk szerint azonban egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a konkrét intézkedéscsomagot.

Amikor van értelme az ébredésnek - játssz az új Thievery Corporationért!

Partytár2006.05.29, 07:08

Eddigi legerősebb lemezét dobta piacra a downtempo és jazzy-lounge berkekben méltán elhíresült washingtoni duó, amellyel immár a hezitálók népes táborát is csatasorba állíthatja. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy mégsem teljesen az övék. Nyerd meg a Versions-t!

Erősödik a forint

Archívum2006.05.26, 10:19

Erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Az euróval 261 forint körül kereskednek, ez egy forinttal erősebb, mint a csütörtöki záróérték. A kereskedők csendes napra számítanak, ugyanis ünnep miatt zárva vannak a piacok az USA-ban és Londonban.

Magyar-osztrák közös áramtőzsde alakul

Archívum2006.05.22, 17:59

Megkezdődött a magyarországi áramtőzsde-konzorcium előkészítése, amely a tervek szerint a térség villamosenergia-piacait is egyesítené. Az áramtőzsdék kimutathatóan pozitív szerepet játszanak többek között az átlátható piaci folyamatok megteremtésében - hangzott el a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) által rendezett nemzetközi szemináriumon.

GKI: Drágább lesz a gáz

Gazdaság2006.05.22, 08:25

A GKI Gazdaságkutató Rt. napokban közzétett előrejelzése szerint változatlan piaci trendeket feltételezve a gáz ára 15-20 százalékkal nő az év végi fűtési szezonig. A GKI szerint költségvetés évi 100 milliárd forintot takaríthatna meg, ha csak az átlagos jövedelem alattiak juthatnának olcsóbban a földgázhoz - írja a Világgazdaság.

Logisztikai központtá válhat Magyarország

Ingatlan2006.05.19, 16:38

Az autópályaépítések nyomán van rá esélyünk, hogy a következő 5-10 évben a Délkelet-Európa felé elmozduló logisztikai piacból mind nagyobb szeletet hasítsunk ki - derül ki a Cushman&Wakefield nemzetközi ingatlan-tanácsadó felméréséből.

Egyelőre nem kell olajválságtól tartani

Gazdaság2006.05.19, 10:16

Egyre kevésbé tartják valószínűnek az Irán elleni támadást az [origo] által megkérdezett szakértők. A nemrég még 100 dolláros olajárakkal riogató konfliktus - ha nem is ért véget - nem valószínű, hogy háborúba torkollik. A piaci szakemberek szerint az olajár-hisztéria mára öngerjesztővé vált, emiatt emelkedik irreális magasságba az energiahordozó ára. A geopolitikai helyzet azonban mára nem hordoz magában egy újabb olajválságot.

Közel a megegyezés a sztráda-kötvényekről

Gazdaság2006.05.17, 16:27

A jövő héten várhatóan lezárulnak az ÁAK Zrt. autópályakötvény-kibocsátási tárgyalásai. Ha az autópályakezelő, valamint a Citibank és a Deutsche Bank képviselői aláírják a megállapodást, megkezdődhet a kötvénykibocsátás. Az ÁAK Zrt. 1,18 milliárd euró értékben akar kötvényeket piacra dobni. A portfólióba a 2006. január 31. után még el nem készült autópályák számítanak bele. Időközben ötmillió forintra bírságolta az ÁAK Zrt.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert hirdetmény nélkül szerződött az AKA Rt.-vel az M43-as kezelésére.

Önzés hátráltatja a világkereskedelmi alkut

Gazdaság2006.05.17, 12:46

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) globális tárgyalásai több mint négy éve kezdődtek Dohában (Katar), azzal a céllal, hogy segítenek a szegény országoknak a fejlődés útján, a gazdag országok farm-támogatásának megvágásával és kereskedelmük számára új piacok nyitásával. A WTO által eredetileg 2004-re tervezett megállapodásra kevés esély mutatkozik; a gazdag és szegény nemzetek egymást hibáztatják a patthelyzet miatt.

Ferihegy elriaszthatja a fapadosokat

[origo] utazás2008.02.04, 17:39

Az elmúlt néhány hétben négy újabb fapados légitársaság kezdte meg, vagy jelentette be magyarországi járatainak beindítását. Szakértők szerint egyre kíméletlenebb harc várható a fapadosok hazai piacán, Ferihegy egyeduralkodó szerepe és magas árai pedig akár el is riaszthatják a légitársaságokat.

Mintegy 5 forinttal drágult az euró

Gazdaság2006.05.12, 17:24

Pénteken délelőtt a feltörekvő piaci valutákkal együtt jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon; az euró árfolyama délig 266,70 forintig nőtt, ami csaknem 200 bázispontos forintgyengülés.

Ismét fellendülhet az új lakások piaca

Ingatlan2006.05.10, 15:09

Noha a KSH első negyedévi adatai szerint a kiadott építési engedélyek száma csökkent 2005 hasonló időszakához képest, koránt sem biztos, hogy az idén kevesebb lakást adnak át, mint tavaly. A lakáslízing termékek megjelenésével összességében javultak a finanszírozási lehetőségek - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Jóval több tévé fogy majd a foci-vébé miatt

Archívum2006.05.08, 07:52

Az elektronikai termékeket forgalmazó cégek karácsonyi forgalomra számítanak júniusban a televíziók piacán - írja a Napi Gazdaság.

V�rakoz�son fel�li profit a Richtern�l

Gazdaság2006.05.05, 14:14

A Richer Gedeon Nyrt. az �v els� h�rom h�napj�ban 14,833 milli�rd forint m�rleg szerinti eredm�nyt �rt el, 72,3 sz�zal�kkal t�bbet, mint egy �vvel kor�bban. A profit j�csk�n meghaladja az elemz�i v�rakoz�sokat is. A Richter 7,2 sz�zal�kos piaci r�szesed�ssel a harmadik legnagyobb szerepl� a magyar piacon.

Kamatot emelhet az amerikai jegybank

Gazdaság2006.05.04, 15:09

A Moody's Investors Service szerint már nyár elejére 5 százalék feletti amerikai jegybanki kamatszintet áraz a piac a váratlanul élénk, első negyedévi amerikai kiskereskedelmi teljesítményre válaszul. Az Egyesült Államokban az irányadó kamatszint jelenleg 4,75 százalék.

Befektetési boom a régió irodapiacán

Ingatlan2006.05.04, 08:39

Az intézményi befektetők 2005-ben a kelet-közép-európai ingatlanbefektetési piacon mintegy 5,8 milliárd eurót ruháztak be, ami 39 százalékos növekedés 2004-hez képest. A tavaly a régióba érkezett befektetések mennyisége még mindig csak 4 százalékát jelenti a teljes európai befektetési piacnak, így erőteljes növekedésre van kilátás a következő években - tette közzé a CB Richard Ellis (CBRE) ingatlanpiaci felmérésében.

�j term�keket terveznek a Fundament�n�l

Gazdaság2006.05.04, 14:34

Gyorsan n� a lak�s-takar�kp�nzt�ri szerz�d�sek �s a k�zvet�tett hitelek sz�ma �s �rt�ke a Fundamenta-Lak�skassza Rt.-n�l, amit a c�g vezet�i a t�bbf�le �s egyre b�v�l� �rt�kes�t�si m�dszerekkel magyar�znak. A szerz�d�seit m�r interneten is k�n�l� p�nzint�zet hamarosan �j term�kekkel is piacra l�p.

All inclusive, magyar módra

[origo] utazás2008.02.05, 16:08

Megjelent néhány magyar szálloda kínálatában az all inclusive ellátási mód, amely mint nevéből kitűnik, a "minden benne foglaltatik az árban"elven alapul. A magyar turisztikai piac újdonsága - akárcsak külföldön - itt is házanként más és más ellátást takar.

Demján: Szeptemberig eldől az ország sorsa

Archívum2006.05.02, 16:48

Ha az Európai Unió nem fogadja el szeptemberben a magyar konvergenciaprogramot, az állampapírokban lévő forró pénzek elhagyják az országot, és a piacok leírnak minket - állítja Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke.

Egyre t�bb bankn�l van nyugd�jsz�mla

Gazdaság2006.05.02, 13:24

M�ra m�r �t bank �s egy br�kerc�g k�n�lja a nyugd�j-el�takar�koss�gi sz�mla (nyesz) szolg�ltat�st az �ngondoskod� �gyfelek sz�m�ra. A hitelint�zetek �vatosan nyilatkoznak a piac v�rhat� m�ret�r�l, ugyanis nagy val�sz�n�s�ggel az �v v�ge el�tt nyitj�k meg t�megesen a befektet�k a sz�ml�ikat ad�optimaliz�ci�s c�llal.

Nyakkendős füstölés - új Thievery Corporation-remixalbum

Partytár2006.05.02, 21:36

A már tizenegy éves Thievery Corporation a tavalyi soproni fellépés és negyedik stúdióalbum után Versions címmel egy füstös hangulatú remixgyűjteményt dob piacra saját kiadójánál. Olyan előadók számait keverte újra az öltönyös dub-lounge-duó, mint a Doors, a Transglobal Underground, vagy saját maguk. A hazai terjesztő Deep Distribution május középső napjára ígéri az új cédét.

Új nagyképernyős Mac laptop

Archívum2006.04.25, 10:55

Az Apple cég hétfőn új változatot dobott piacra kétmagos Intel processzorral szerelt, felső kategóriás laptopjából: a legújabb MacBook Pro típus 17 collos képernyővel rendelkezik, egyéb képességei azonban nagyjából megegyeznek a már kapható 15 collos változattal.

A drága áram ösztönzi az erőműépítést

Archívum2006.04.25, 08:23

Továbbra is álom marad a fogyasztóknak az olcsó áram. Németország a rendelkezésre álló energiahordozók növekvő arányát vonja ki a piacról azzal, hogy leállítja atomerőműveit és elsőbbséget ad a megújuló energiaforrások felhasználásának - írja a Világgazdaság.

Alig változott a forint árfolyama

Gazdaság2006.04.24, 13:31

Kismértékben gyengült a forint péntek reggel, az eurót 257,20/30 forinton jegyezték. A piacon arra számítanak, hogy a kora délután megjelenő amerikai foglalkoztatási adatokig nem lesz heves árfolyam-ingadozás.

Nincs nagy áresés a kőolaj piacán

Gazdaság2006.04.24, 09:13

Eltérően mozgott a kőolaj ára hétfőn a különböző piacokon. Az ár azonban mindenhol közel maradt a hordónkénti 75 dollárhoz.

Stabil maradt a forint a bankközin

Gazdaság2006.04.24, 13:39

A kereskedők alacsony forgalomról számoltak be, mivel az amerikai piacok hétfőn, nemzeti ünnep miatt zárva tartottak.

Jelentős ingadozás a forint piacán

Gazdaság2006.04.24, 13:27

A nemzeti ünnep miatt a magyar bankok szerdán nem vesznek részt a devizakereskedelemben, a külföldi pénzintézetek azonban már a délelőtt folyamán jelentős árfolyamingadozásokat idéztek elő.

Kockázatos a magyar piacon befektetni

Gazdaság2006.04.24, 07:55

Magyarország kockázatosabb befektetési terep, mint bármely más EU-tagország - ezt jelzi az Institutional Investor országkockázati listájának legfrissebb kiadása.

Alacsony forgalomban kissé erősödött a forint

Gazdaság2006.04.24, 13:40

Hétfőn enyhén erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négykor 252,45/55 forinton jegyezték, 25 fillérrel gyengébben a pénteki 252,70/80 forintnál. Kereskedők szerint a piacon kivárnak, ugyanis a héten több jegybank is felülvizsgálja a kamatokat.

Kicsit erősebb forint és részvényárak

Gazdaság2006.04.24, 13:33

Jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon és zuhantak az árak a Budapesti Értéktőzsdén szerdán. Az euró árfolyama estére 260 forint közelébe emelkedett, az értéktőzsde részvényindexe 33, milliárd forint forgalom mellett, mintegy 3 százalékkal csökkent. Csütörtök délelőtt kicsit megnyugodtak a piacok, a tőzsde stagnált, míg a forint kicsit erősödött.