Pénzügyminisztérium

címke rss

Varga Mihály aktívabb Pénzügyminisztériumot ígér

Archívum2000.12.18, 19:13

Varga Mihály miniszterjelölt folytatni kívánja a korábbi évek gazdaságpolitikáját és aktív irányító szerepet szán a Pénzügyminisztériumnak. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága támogatta a politikus pénzügyminiszterré történő kinevezését.

A pénzügyi tárca tárgyalna a kárpótlási jegytulajdonosokkal

Archívum2002.01.21, 15:16

A Pénzügyminisztérium hajlandó tárgyalásokat kezdeni a kárpótlási jegyek tulajdonosaival, akik azt szorgalmazzák, hogy az állam biztosítson megfelelő tulajdont a jegyek felhasználására. A minisztériumi szándék hírére hétfőn 20 százalékkal drágult a kárpótlási jegy árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, és délután fél 2 körül elérte a 624 forintot.

Az MFB-nek átutalt 36 milliárd növelte a költségvetés hiányát 

Archívum2002.02.18, 14:26

A Pénzügyminisztérium hétfői tájékoztatója szerint az államháztartás hiánya januárban 75,3 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 14,9 százaléka. A központi költségvetés hiánya pedig 59,3 milliárd forintot tett ki az év első hónapjában. Az időarányosnál magasabb költségvetési hiányt az Magyar Fejlesztési Banknak átutalt mintegy 36 milliárd forint éves juttatás okozta.

Titokzatos állami tőkekihelyezők állnak a startvonalon

Archívum2002.02.08, 07:37

Titokzatos módon készítik elő az állam pénzével alapított két tőkebefektető társaság indulását. A Pénzügyminisztérium bankokkal együtt hozta létre az egyik céget, a Gazdasági Minisztérium pedig a Regionális Fejlesztési Holding Rt.-n keresztül gründolta vállalkozását. A heteken belül piacra lépő cégek nem keresztezik egymás útját, az egyik 50 millió forintig, a másik 100 millió fölött helyez ki tőkét vállalkozásokba.

Megegyezés előtt a PM és a könyvvizsgálók

Archívum2002.02.05, 08:54

Lényegében megállapodás született a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a Pénzügyminisztérium között a pénzmosás elleni törvény végrehajtásának részleteiről - tudta meg a Világgazdaság. A szakma belső mintaszabályzata is elkészült, amelynek kialakítását a múlt év végén elfogadott új pénzmosás elleni törvény írta elő. A jogszabály jelentősen kiterjesztette azon szakmák körét, amelyek képviselői kötelesek rendőrségi bejelentést tenni pénzmosás gyanúja esetén.

Az előirányzat 97 százaléka volt az államháztartás hiánya tavaly

Archívum2002.01.16, 16:45

Az államháztartás hiánya tavaly 483,8 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 96,7 százaléka - derül ki a Pénzügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott tájékoztatójából. A központi költségvetés tavalyi hiánya 413,2 milliárd forint volt, ami az előirányzat 85,9 százaléka.

Főleg taxisok és fodrászok vallottak a jövedelemlimit alatt

Archívum2002.01.03, 11:48

A korábbi évekhez hasonlóan 2001-ben is elsősorban a fuvarozók, a fodrászok, a biztosítási ügynökök és a kiskereskedők vallottak be a Pénzügyminisztérium által előírtnál alacsonyabb jövedelmet - írja a Világgazdaság. Az adóhivatal felszólítására 1078-an korrigálták korábban bevallott jövedelmüket.

Jövőre faragni kell a költségvetést?

Archívum2001.12.14, 08:31

A romló világgazdasági környezetben a 2002-es költségvetés megalapozottságáról eltérően vélekednek egyes gazdaságkutatók. A kormány első ízben a jövő év első negyedében foglalkozik majd a kérdéssel, ám a választások előtt várhatóan semmiképp sem jelentenek be kiadáscsökkentő intézkedéseket. A héten a Pénzügyminisztérium (PM) főosztályvezető-helyettese megkockáztatta: elképzelhető, hogy a 2002-es kiadásokat hozzá kell majd igazítani az esetlegesen alacsonyabb bevételekhez, ahhoz, hogy tartható legyen a tervezett deficit.

Jó az államháztartás helyzete

Archívum2001.12.11, 16:21

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya november végéig az előzetes számok szerint 326,7 milliárd forintot ért el, ami a módosított éves előirányzat 66,2 százalékát teszi ki - közölte a Pénzügyminisztérium. Novemberben a központi költségvetésben 16,4 milliárd forint többlet keletkezett.

Mikola pénz nélkül ígért százmilliókat

Archívum2001.12.10, 17:06

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az egészségügyi miniszter továbbra is azt mondja: a baleseti sebészetek decembertől megkapják azt a többlettámogatást, amit a tiltakozások után ígért nekik. A Pénzügyminisztériumban viszont további egyeztetéseket tartanak szükségesnek.

Trükkökkel teljesülnek az adóbevételi tervek

Archívum2001.12.05, 10:15

Elérhető közelségbe került az idei módosított áfabevételi előirányzat teljesítése, ám a jelek szerint ehhez ismét trükköznie kellett a Pénzügyminisztériumnak. A Napi Gazdaság úgy tudja, novemberben több mint 152 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek áfából, így decemberben már csak 98 milliárdot kell beszedni. Ez duplája a tavaly decemberi összegnek.

Módosították az életbiztosítások garantált kamatát

Archívum2001.12.04, 10:33

Napokon belül 5,5 százalékról 4 százalékra csökkenti a klasszikus életbiztosítások garantált technikai kamatlábának maximumát a Pénzügyminisztérium. Ez az első alkalom, hogy csökkentenek e kamatmértéken, mióta a 90-es évek közepén meghatározták azt - értesült kormányzati körökből a Világgazdaság.

Drágulnak a viteldíjak Budapesten

Archívum2001.11.29, 18:21

6,5 százalékkal emelkedik a vonaljegyek és a bérletek ára Budapesten január elsejétől  a főváros tervei szerint. A javaslatot azonban még a Pénzügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia. Jövőre mintegy 10,8 százalékkal drágul a fővárosban a szemétdíj, és 13,8 százalékkal lesz magasabb a kéményseprés közszolgáltatási díja - erről döntött ma a Fővárosi Közgyűlés.

KDNP-támogatás: letiltva

Archívum2001.11.21, 06:58

A Pénzügyminisztérium jogi bizonytalanságokra hivatkozva felfüggesztette a Kereszténydemokrata Néppárt költségvetési támogatásának folyósítását. A Centrum Párt szervezésében közreműködő KDNP két negyedéves részlete, közel 23 millió forint, jelenleg letétben várja a bíróság döntését.

Nem sajnálja le a kormány az ÁSZ munkáját

Archívum2001.10.01, 18:35

Az Országimázs Központnál végzett vizsgálat azért nem zárult feljelentéssel, mert nem keletkezett akkora kár, amekkorát a törvény alsó határként szab a feljelentéshez - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke az [origo] Társalgójában. A zárszámadás kapcsán a számvevőszék és a Pénzügyminisztérium közötti vitát az elnök megszokottnak tartja, amire már 1996 óta sokszor volt példa. Kovács Árpád beszélt arról is, hogy mennyi a fizetése, és miért hord olyan szakállat, amilyet.

Elfogadták a zárszámadást

Archívum2001.11.13, 09:18

Elfogadták a tavalyi év zárszámadását, amelyet mind az ellenzék, mind az Állami Számvevőszék (ÁSZ) törvénytelennek minősített. A tavalyi év bevételei ugyanis 290 milliárd forinttal haladták meg a tervezett összeget, amiből a kormány mintegy 100 milliárd forintot helyezett el letéti számlákon. Már biztos, hogy az idei évben is a tervezettnél 285 milliárddal több bevétele lesz az államháztartásnak. Ezeket az összegeket, melyek az idei költségvetésben szerepelnek, a tavalyi zárszámadásba kívánja beépíteni a kormány. Ez már jó ideje tudott, ezért az ellenzék pótköltségvetés elkészítését igyekeztek tető alá hozni, a kormány mégis inkább ...

A Pénzügyminisztériumon múlik a közös bérlet

Archívum2001.11.07, 12:05

A Pénzügyminisztériumon múlik, hogy bevezetik-e januártól a BKV-MÁV-Volán közös bérletet, hiszen a közlekedési tárca és a főváros szerdai egyeztetésén szinte minden kérdésben egyetértés volt.

Infláció felett emelkednek a BKV tarifái

Archívum2001.10.31, 06:37

Infláció felett emelkedne a budapesti tömegközlekedési tarifa januártól. Várhatóan 9-10 százalékkal kell többet fizetni a vonaljegyekért és a bérletekért akkor is, ha a Pénzügyminisztérium nem járul hozzá az emeléshez.

Kötelező biztosítás: október 29-én jönnek ki az új tarifával

Archívum2001.10.29, 08:57

A Pénzügyminisztérium által megalkotott rendelet szerint 2002-ben átlagosan, legfeljebb 4,8 százalékkal emelhető a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás díja. Az üzletágban érdekelt nyolc biztosító október 29-én hozza nyilvánosságra új tarifáit.

Közlekedési társaságok: 4-5 százalékos emelés

Archívum2001.10.24, 10:24

A Pénzügyminisztériumnak (PM) az önkormányzatok felé megfogalmazott kérése szerint jövőre 4-5 százalékos áremelés várható a szektorban. A várható emelés tehát megint 2-3 százalékkal alacsonyabb lesz, mint az szakmailag indokolt volna.

Nőtt a költségvetés devizaadóssága szeptember végére

Archívum2001.10.21, 18:03

A központi költségvetés devizaadóssága 10,1 milliárd forinttal 2518,9 milliárd forintra nőtt az idén szeptember végére - derül ki a Pénzügyminisztérium legutóbbi, a költségvetés helyzetéről készített összegzéséből.

A büdzsé 140 milliárdos áfára számít

Archívum2001.10.10, 13:10

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya szeptemberben 32,7 milliárd forinttal nőtt, így az első kilenc hónapban 235,1 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 47,7 százaléka - hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium szerdán. Tavaly az első kilenc havi államháztartási hiány 240,4 milliárd, a központ költségvetésé 173 milliárd forint volt.

Tartalékból fizetik a hiteleket

Archívum2001.10.05, 08:38

A Magyar Nemzeti Bank jövőre kizárólag a devizatartalékból fizetné a devizahitelek esedékes részleteit. A változtatáson ugyan jövőre ötmilliárd forintot nyer az ország, ugyanakkor az államháztartás megemelkedő belföldi eladósodottsága számos veszélyt rejt magában. A Pénzügyminisztérium illetékese szerint azonban az állami szervek meg tudják előzni az esetleges problémákat.

Csökkenő adóterhek, növekvő lakástámogatások

Archívum2001.10.03, 19:16

Már 2003. január elsejétől csökkenhet az átlagos adóterhelés és mérséklődhet a 25 százalékos forgalmi adókulcs, és nemsokára a használt lakásvásárlást is adókedvezménnyel fogja támogatni a kormány - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az [origo] Társalgójában. A pénzügyi tárca vezetőjéről megtudhattuk, hogy nemsokára három gyereke lesz, és a klasszikus zenétől a Biohazardig mindenféle zenét szeret.

Új törvényjavaslat a banki számlák zárolására

Archívum2001.09.27, 08:18

A kormány október végére el akarja fogadtatni a parlamenttel a pénzmosás-ellenőrzést szigorító törvényjavaslatot - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter tegnapi tájékoztatóján. A Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium által kidolgozott tervezet lehetővé tenné, hogy azon szervezetek és magánszemélyek számláit is zárolják, akik ellen nem indult bűnügyi eljárás - értesült lapunk. A jelenlegi előírások szerint hiába hirdetnek külföldön embargót ellenük, Magyarországon csak egyedi eljárás során a bűnüldöző szervezetek javaslatára rendelhetik el ezt - feltéve, ha kellő bizonyíték áll rendelkezésre.

Itthon még nem zároltak számlát

Archívum2001.09.26, 17:37

Mivel a Pénzügyminisztérium csak szerdán kapott hivatalos értesítést az amerikai feketelistán szereplő cégekről, itthon egyelőre egyetlen számlát sem zároltak a terrorista-ellenes nemzetközi összefogás keretében - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárca vezetője bejelentette: akár már októberben elfogadhatja a parlament a pénzmosás megelőzéséről szóló új jogszabályokat.

A PM szerint egy párt is érintett a vecsési számlahamisítási-ügyben

Archívum2001.09.25, 17:26

A vecsési számlagyár ügyében interpellált a fideszes Pogácsás Tibor a pénzügyminiszterhez. A közel 6,5 milliárd forintos áfacsalási ügyben az MSZP vecsési szervezetének elnöke is érintett, az adónyomozók a párt központjában is találtak vitatott számlákat. A pénzügyminisztériumi válaszban a párt elnökének és a számlaügyben érintett volt párttagnak a nyilatkozataiban felmerülő ellentmondásokat emelték ki.

Törvényjavaslatban cáfolja az ÁSZ megállapításait a kormány

Archívum2001.09.25, 08:53

Lesz min vitatkozniuk kedden az országgyűlési képviselőknek a tavalyi évről szóló zárszámadási törvényjavaslat általános vitáján. Az ellenzéki képviselők vélhetően nem hagyják szó nélkül, hogy a kormány az eredetileg tervezettnél potom 285 milliárd forinttal többet kíván elkölteni az idén az általa meghatározott célokra. A Pénzügyminisztérium most először a törvényjavaslat kiegészítésében kommentálja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításait. A javaslatban leszögezik, hogy nem célszerű összekapcsolni a tavalyi többletbevételt érintő kormányzati intézkedéseket az államháztartási törvény vonatkozó rendelkezéseivel, de az nem derül ...

Perre készül a főváros az állam ellen

Archívum2001.09.25, 07:08

Noha még a 4-es metró perének sincs vége, a fővárosi önkormányzat újabb bírósági kereset beadását fontolgatja. Ezúttal a BKV-t ért több tízmilliárdos kárt szeretné behajtani az államon, amelyet a Pénzügyminisztérium döntései okoztak. Nemcsak a fővárosi önkormányzat által felkért szakértők, de az Állami Számvevőszék is jogsértőnek tartja a tárca lépéseit.

Másfél százalékos nyugdíjemelés novemberben

Archívum2001.09.24, 14:13

Novemberben másfél százalékos, januárig visszamenőleges nyugdíjemelést javasol a Pénzügyminisztérium, az előterjesztésről következő ülésén dönt a kormány - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn. Az emelés mintegy 19,7 milliárd forintba kerül, és a nyugdíjszerű ellátásokra is vonatkozik.

Továbbra sem ért egyet a pénzügyi tárca és a számvevőszék

Archívum2001.09.20, 17:29

Nem közeledett a Pénzügyminisztérium és az Állami Számvevőszék álláspontja a zárszámadási törvénnyel kapcsolatban a költségvetési bizottság ülésén: a pénzügyi tárca szerint a büdzsé többletbevételei egy részének letéti számlára helyezése törvényes, míg a számvevőszék úgy véli, hogy az utólagos parlamenti legitimáció nem szerencsés. A bizottság 16 igen szavazattal 6 tartózkodás mellett támogatta Káró Tamás kinevezését a Monetáris Tanács tagjává.

Nyugdíjemelés harmadszorra

Archívum2001.09.20, 09:27

A Pénzügyminisztérium várhatóan októberben terjeszti a kormány elé az idei második kiegészítő nyugdíjemelésről szóló előtrjesztést. A Világgazdaság információi szerint ennek mértéke legkevesebb 1,3 százalékos lesz. Ha valóban megvalósul a nyugdíjemelés, úgy idén harmadszorra nőnek az ellátások összegei.

Meghamisította a tavalyi mérleget a kormány

Archívum2001.09.10, 13:21

Megsértette a kormány az államháztartási törvényt azzal, hogy múlt év végén a parlament jóváhagyása nélkül letéti számlára helyezett 94,5 milliárdot - szögezi le az Állami Számvevőszék a 2000. évi zárszámadásról készített jelentésében.

Ötszázalékos inflációt vár a Pénzügyminisztérium

Archívum2001.09.15, 23:03

A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, Tállai András azt mondta, hogy a tárca várakozása szerint 2002-ben 5-6 százalékra csökkenhet az infláció Magyarországon. A politikus kedvezőnek tartja a magyar gazdaság kilátásait, amit szerinte nem fog lényeges mértékben befolyásolni a világgazdaságot egyébként lassító, Amerikát ért terrortámadás sem.

Stabil az államháztartás helyzete

Archívum2001.09.13, 13:36

Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya augusztusban 51,1 milliárd forinttal nőtt, így az első nyolc hónapban 202,4 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. Augusztusban a központi költségvetés hiánya 33,1 milliárd forinttal, a tb-alapoké 19,3 milliárd forinttal nőtt. Az első nyolc hónapban a költségvetés hiánya 135,8 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 28,2 százaléka, a tb-alapok hiánya viszont 83,8 milliárd forintra nőtt, meghaladva az előirányzat nyolcszorosát.

Varga Mihály szerint a bizonytalanság jellemzi a piacokat

Archívum2001.09.12, 13:04

Az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba az európai pénzügyi világban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán reggel, az USA elleni keddi terrorcselekmények következményeiről.

Két hónapon belül kiürül a gyógyszerkassza

Archívum2001.09.11, 09:16

A Pénzügyminisztérium (PM) az egészségbiztosítási járulékból 12 milliárd forinttal nagyobb többletbevételre számít idén, mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az alap idei hiánya a költségvetési többlettámogatásokat figyelembe véve is 19 milliárd forinttal nagyobb lehet a tervezettnél. A gyógyszerkasszából eddig 116,6 milliárd forintot fordyítottak kiadásra, 18,6 milliárddal többet az időarányosnál. Ilyen ütemű felhasználás mellett novemberre kiürülhet a gyógyszerkassza.

Nem ismerhető meg minden közérdekű információ

Archívum2001.09.11, 06:47

A Nyilvánosság Klub ma dönt, milyen lépést tesz azután, hogy pert vesztett a Pénzügyminisztériummal szemben közérdekű adatok közlése tárgyában.

A diákhitel kamata legfeljebb 9,5 százalékos lesz

Archívum2001.08.09, 17:45

A diákhitel maximális kamata nem lehet magasabb 9,5 százalékosnál - jelentette be Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára csütörtökön. Elhangzott az is, hogy a Diákhitel Központ Rt. új tulajdonosa a Postabank lesz.

Megszűnik a nyugdíjak adóztatása

Archívum2001.08.16, 08:28

Még augusztusban megtárgyalja a kormány, így szeptemberre a parlament elé kerül a tizenhárom pénzügyi, illetve adótörvényt módosító jogszabálytervezet - nyilatkozott Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára a Magyar Hírlapnak. A törvényjavaslat a korábban bejelentett intézkedéseket fűzi egy jogszabályba, így e törvény mentesít a nyugdíjak után eddig kivetett személyi jövedelemadó terhe alól, de e törvény szünteti meg a pénz mosására alkalmas anonim takarékbetétek forgalmazását is.

Nem változtat a kormány a diákhitelen

Archívum2001.09.05, 14:32

A Magyar Bankszövetség kritikai megjegyzései ellenére a diákhitel konstrukcióján nem változtat a kormány - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője azt is kijelentette, hogy a kabinet nem ért egyet az Állami Számvevőszék a tavalyi zárszámadással kapcsolatos bírálatával.

Nőhet a behozható alkohol mennyisége

Archívum2001.09.03, 16:02

Az Országgyűlésnek benyújtott pénzügyi törvények módosító csomagján belül, a Pénzügyminisztérium (PM) megváltoztatná a vámtörvényt is, ezen belül a nem kereskedelmi jellegű áru meghatározását is - derül ki a tárca előterjesztéséből. A tervek szerint például a jövőben személyenként és évenként egy személygépkocsit lehetne behozni az országba, csökkenne ugyanakkor a dohányáruk szállítható mennyisége.

Friss "salátatörvényt" állít össze a PM

Archívum2001.08.13, 01:45

Jövőre csaknem húsz-, 2003-ban pedig harmincmilliárd forintot szán a kormány egyebek között a nyugdíjak teljes adómentességére, a családi gazdaságok, illetve a lakáshitelek adókedvezményére. A bevételkiesést a PM szerint ellensúlyozza a többlet-adóbevétel.

A Pénzügyminisztérium 9 százalék feletti éves inflációt vár

Archívum2001.08.30, 17:42

A Pénzügyminisztérium szerint idén az éves infláció 9 százalék fölötti lesz, míg decemberben a jegybank előrejelzésével megegyezően 7,5-7,7 százalékos inflációt vár éves szinten. A szaktárca gyorsjelentése szerint a gazdasági növekedés idén mintegy 4,5 százalékos lesz. Az idei év első hét hónapjában az államháztartás hiánya 151 milliárd forintra nőtt, ami az előirányzat 30,7 százaléka.

Szigorúan ellenőrzött vámtételek

Archívum2001.08.27, 08:33

Kötelezővé válhat a vámérték felülvizsgálata, ha a számlán szereplő összeg és a katalógus szerinti érték között 20 százaléknál nagyobb különbség mutatkozik - áll a Pénzügyminisztérium rendelettervezetében. Ez elsősorban a távol-keleti áruk importját érintheti hátrányosan.

Az SZDSZ új költségvetést követel

Archívum2001.08.26, 18:58

Az elmúlt hetekben a költségvetés bevételei meghaladják a kétéves költségvetésben jóváhagyottakat. Az SZDSZ szerint ez azért van, mert alultervezték az inflációt és az adóbevételeket. A párt szerint a kormány nem dönthet egyedül a többletbevétel elköltéséről, emellett új 2002-es költségvetésre lenne szükség.

Új tarifarendszert vezetne be a BKV

Archívum2001.08.24, 01:54

Háromféle bérlet bevezetését tervezi jövőre a BKV. A cég vezetősége olyan tarifarendszert alakítana ki, amellyel többet fizetne, aki többet utazik a tömegközlekedési járműveken. Az utasok többségének viszont mélyebben kellene a zsebükbe nyúlniuk és csak kevesek járnának jól a differenciált viteldíjjal. A Pénzügyminisztérium máris jelezte, hogy hozzájárulásuk nélkül nem lesz semmiféle tarifareform Budapesten.

Szakmákra szabott jövedelemlimit

Archívum2000.12.29, 09:24

Közzétette a Pénzügyminisztérium az egyéni vállalkozók, illetve más, önálló tevékenységet folytató magánszemélyek számára a jövő évi adóbevallásokban minimálisan meghatározott jövedelemszinteket. A legmagasabb, azaz legalább 1 millió 729 ezer forint éves keresetet vélelmez a tárca az orvosoknál, a közjegyzőknél, illetve a patikusoknál.

Vége az autók szürkeimportjának

Archívum2001.08.14, 08:22

A Pénzügyminisztérium elképzelései szerint a jövő évtől a kereskedők által behozott személygépkocsik vámértékét is megbecsülheti majd a vámhivatal, amennyiben kétségbe vonja a számlával igazolt beszerzési árat - értesült a Népszava. A szakértők szerint azonban speciális termékdíjjal lehetne elérni, hogy a jelenlegi reálisabb legyen az importált használt autók ára.